Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

[1] Alig hagyám-el eggy két órányi távolságra Szalárdot, Biharban, hol Gróf Csáky Antalnak,^* festést és muzsikát szerencsével gyakorló jó és szép hitvesének,^* Báró Wécsey Nincsinek,^* társaságában eggy kedves napot éltem,^* ’s íme minden nyommal kezdém érzeni, hogy új világba jutok. Vége itt azon temérdek síknak, melly Várad mellett a’ Bihari hágón (tetőn) Belgrádig és Pestig meg nem szakadva nyúl; vége azon jól-mívelt és mindent buján-termő mezőségnek, mellyen Ér-Semlyéntől, gyermeki esztendeim’ honjoktól, Váradig, a’ Diószegi, Jankai ’s Vajdai szelíd szőlőhegyek alatt, mellyek el vannak hintve nem pompás de néhol rendes alakú^* pajtákkal, és a’ mellyeken a’ sok olasz-nyárfák nagy számban állának, elmentem. Vége azon gyönyörű kertnek, mert a’ szép táj érdemli hogy kertnek nevezzem; mellyen útam Anarcs és Petneháza, ’s Levelek és Mária-Poocs, ’s Szakoly és Debreczen körül, ’s Debreczentől Vámos-Pércs Hajduvárosig ’s Ér-Semlyénig, hol szép holdföldeken, hol egész órákig eltartó kies ligeteken keresztülment, és a’ mellyeknek szent éje a’ nap’ égető melegében, a’ legkívánatosbb menedékbe fogadott. Vége a’ Nyíreggyházi homokpusztáknak, hol a’ szem égnél ’s szántott vagy legelő földnél ’s a’ kisebb vagy nagyobb tavaknál egyebet nem láthat, és a’ mellyet a’ mi Tokajunk’ szép foka, mint eggy óriási-nagyságú elbomlott pyramisz, ’s a’ Hegyaljának mértföldekre terjedő igen szép hegylánczai, ’s távolabb az Ungváriak és Beregiek amphitheáterként fognak-körül. E’ szemnek-kedves tájak helyett most eggy Krajnai sivatag tűne-fel előttem, a’ merre Zoványt gondolám, ’s kivagdalt, de még ki nem irtott erdőség, ’s kákával benőtt holdak, semlyékes kaszálók mindenfelé. Fél nap menvén, két lovas embert, ’s három négy oláhszekeret találtam-elő, ’s ezek, midőn egymást köszönténk, nem azon lélekkel pillantottak rám, mellyet a’ Debreczen körül lakó Magyarnak képén, még ha az szilajsággal van is öszvekötve, látni olly igen szeretek. Ezeknek nézése szabad, ’s az illyeneknek látása emeli a’ lelket; a’ mint itten láték, tartózkodó vala, alattomos, szolgai.

[2] Még nem menénk két három órányira, midőn jobbra Micske tűne-fel előttem egy hegynek aljában, balra Margita; amaz a’ Bihari Első Al-Ispán Baranyi Gábor’ eggykori birtoka, ez most a’ Gróf Csáky Sándoré, ’s gyermeki esztendeimre emlékezém, midőn anyai nagyatyámnak,^* Baranyi Gábornak legbelsőbb barátjával ’s Dietai Követtársával, a’ Margitai ’s Szúnyogdi hegyeken szűretelgeték. Magam előtt látám a’^* két kőzönségesen tisztelt ’s rettegett embert, ’s kevélykedtem vala magam előtt, hogy ennek unokája vagyok. Az elmúlt század’ hetedik tízede előtt ők igazgatták B. Patatich Ádám Püspök Fő-Ispánsága alatt a’ Megyét; Baranyi Gábor cum, Bossányi Ferencz sine imperio; mert ez még ifjúságában letette Fő Notáriusi és Fő Szolgabírói hívatalát, ’s többé szolgálni nem akart. Minden kornak voltak, vannak és lesznek nagyjai, ’s ezek és azok külömböznek és hasonlítanak is mind érdemiben mind gyengeségekben egymáshoz: de még nem is tudom, nem nyernénk e vele, ha az eggykori erőből több maradt volna a’ mi korunkra, mintha az a’ kor részesülhetett volna a’ mi cultúránkból.^* ’S ez a’ két ember e’ nélkül sem szűkölködött, mert Bossányi beszéllt és olvasott németűl, Baranyi pedig franczia fogságában, hol a’ Kalvín’ vallását követő elfogott Magyar legénységnek Predikátziókat tarta, francziáúl tanúla-meg, ’s a’ most említett gyakorlás által lett, a’ mint hiszem, azzá a’ nagy Beszéllővé, a’ kit benne a’ Vgye és az Ország Gyűlésein csudáltak. Én nem vagyok sem a’ mult idők’ boldogtalan magasztalójinak eggyike^* sem az a’ ki nemzetemnek elaljasodást jövendöljek; tudom ugyan melly veszedelmes a’ félvilágosság, de azt is tudom, hova viszen az az út, a’ mellyen megyünk, ’s a’ magyar faj jó faj: azonban még^* is kétlem, nagyon kétlem, a’ később kor fogja e úgy emlegetni a’ mostaninak embereit, mint a’ miénk emlegeti még e’ kettőt. Azoknak fejek, lelkek, kezek^* tiszta volt, ’s azok a’ pillogást ’s a’ patkoncza (nem teljes, üres) fényt úgy kerülték, a’ mi kezünk ’s lelkünk ritkán tiszta ’s^* veszve veszünk azért, a’ mi ezekben nem kelle.

Az út az éjjeli^* eső által, melly még mindég szemze, megnyálkásodott, ’s^* úgy tetszék, mintha itt már ezelőtt is esett volna; ’s úgy szekerem nehezebben haladott mint gondolám. – Kocsisom^* nehány helytt meg akara állani, de szénát nem kapott, noha azzal a’ kaszálók tele voltak. Végre a’ Vámos-Lázi fogadóban talált annyit, a’ mennyi eggy étetésre elég vala, ’s kifogaték. Eggy hatvan esztendőt meghaladott Gazdasszony, ki tizenhárom esztendős korában ment vala férjhez, azt nem csomókban hányta-le padjáról, hanem kötetlen. Zab és enni-való volt velem, ’s cselédim kaptak bort és szilvapályinkát. – A’ hol^* az Útazók vagy a’ mezőn fognak-ki, ’s azt esznek a’ mit hazulról hoztak vagy a’ legközelebb fekvő város’ piaczán vásárlottak, az Uraságok pedig a’ Predikátoroknál vagy valamelly Urasághoz, szállanak-meg,^* ott a’ fogadókba nem lehet keresni azt a’ rendet, a’ mellyet a’ Pesti és Bécsi úton találnuk. Ott az a’ rend jobb, itt, e’ pénzetlen ’s ritkán járt útakon, ez. ’S én Cseh- és Morva-országban^* is éhesen mentem nem eggy helytt tovább, ’s kaczagtam azon idegeneknek peczkeskedéseket, kik^* nálunk mindent gáncsolnak; s felejtik mint van holmi nálok is. Ebéd után, minekutána Széplakon még eggyszer kifogattam, hogy, ha későn is, Krasznára beérjek, magam előtt látám Erdélyt. [3] Azt Magyar-országtól, Széplak Bihari és Ip Kraszna Vármegyei helyek köztt, eggy keskeny völgy választja-el, mellyen a’ Berettyó-vize fut keresztűl, mely itt az én Csereimnek egy Tusza nevű erdejében veszi eredetét. [4] A’ lefektetett buja fű ezen a’ réten mutatá, melly nagy vizeknek kelle itt a’ hetekben lenni, holott egész útamban, eső^* nem vert. Lovaim öszvedőlengeztek.^* [5] Innen a’ réten mintegy kétszáz ember igazítá az útat, henyén és állongva, mint nálunk és mindenütt a’ hol azt a’ föld’ népe csinálja. Az új út ott méne a’ hol a’ régi, ’s itt most ásaték először árok, mellyből azt lehete kihúznom, hogy az most igazítatik először. ’S^* minthogy az árokból kihányt föld az útra vettetett,^* még pedig a’ nélkül, hogy az út’ közepe domborítatott volna leginkább, lovaim a’ nem könnyü szekérrel csaknem elakadtak. – A’ mi Zemplényünk, édes barátom, mellynek Galiciától fogva Körömig olly sok csinált és olly sok csinálni-való útjai vannak, végre igen bölcs gondolatot kapa-fel, hogy e’ munkát esztendő olta Mecczenzőfökkel ’s pénzért téteti. Azon felül hogy a’ munka így serényebben is megyen, ’s a’ kik abba belé tanultak, azt jobban ’s tartósabban csinálhatják, ámbár úgy látszik, hogy a’ szegény ember könnyebben dolgozik mint a’ hogy fizet, nem lehet tagadni, hogy az itt említett mód által a’ föld’ népe is nyer; a’ mit amúgy négy öt nap dolgozott volna, leróvja egy napi-számmal, ’s nem jő messze földről elő, nem megy messze földre haza , ’s maga ’s marhája nem koplal.

Az igen alkalmatlan út miatt, bésötétedett midőn Ipra értem, ’s kénytelen valék megszállani. A’ jó szerencse kocsim mellett hagyá elmenni a’ Helység Bíráját, a’ ki nem szűne-meg bíztatni, hogy az eggyik vagy másik Úrhoz szállhatok, mert azok szívesen látják^* a’ vendégeket. Nem bízatlanságból, mert falun-lakónak örömet hoz vendég,^* hanem hogy szabadabban lehessek; eggy lakoshoz hagyám^* magamat beszállítani,^* kinek udvarán eggy elég nagy kapujú csűrt láték; hol^* szekerem ’s lovaim helyet találhattak.^* ’S a’ gazdának, kit nem lehete gazdag lakosnak^* tekintenem, másfél boglyányi tavalyi szénája vala, a’ mi nálunk már^* illyenkor ritka. – A’ szűk konyhán csakhamar lobogni kezde a’ tűz, melly nem csak leányomnak, de nekem is kedves volt, mert az eső elhűtötte a’ levegőt; ’s a’ sürgő forgó öreg gazdasszony megteríte eggy kisded asztalt a’ pitvar’ ajtaja előtt, ’s cselédjeit ’s napszámosait zsendiczével vendéglé-meg, ’s tejjel^* leforrázott salátával. A’ munkások oláhosan voltak öltözve, ’s vacsorálások alatt nem ejtettek csak eggy hangot, nem csak eggy mosolygást is. –

Ip törzshelye a’ Büdöskúti háznak, ’s ennek fijai ’s leányai által bíratik. A’ lakosok’ házaiknak szalmás fedeleik éktelenűl magasak, mint a’ régi német fedelek. Annak magassága a’ Görögöknél, kiknek nem vala sok^* havok, és^* a’ kik e’ szerént nem félhettek^* hogy a’ nagy hó be fogja horpasztani zsindelyezetjeiket, az úgy álla a’ ház’ szélességéhez képest, mint háromhoz^* áll eggy: itt, ha szemem nagyon meg nem csala, mint háromhoz az öt. ’S a’ nyomtatott szalma a’ léczre nem háránt rakatik, ’s nem csomókba kötve,^* hanem fekve és szabadon. Kéménye ritka háznak van, ’s így a’ szalmafedél az eszterha alól kijövő füst által egészen feketévé festetik. Az idegen, ha ezt itt látja először, azt hinné, hogy a’ háztetőken láng futa-végig. Vedd ezekhez, hogy az eső’ sok esztendők mulva hornyolásokat ejt oldalaikon, a’ hogy azt a’ fekete-agyagon, a’ hegypatakok szoktak, ’s ezekből ollykor szálas gyom nő.

Minekelőtte azt beszélleném, mint jöttem ide, hagyd elmondanom, mi történt velem 1805. Octób., nem messze azon helyektől, a’ mellyeket most másod ízben látok.

Eggy bizonyos faluba^* napszállat után érvén-be, ’s megértvén hogy Zsibó olly távol van, hogy oda nehány óra mulva sem érhetek, kértem a’ gazdát,^* kinek háza előtt szekerem megállott, fogadna-be hálásra. Mentegeté^* magát hogy beteg gyermekei vannak, nem fogna lenni nyugvásom, semmivel nem lehetne szolgálatomra, de a’ Mélt. Úrfiak a’ vendéget szívesen szokták látni, kivált a’^* Magyar-országiakat, ki köztt rokonaik vagynak. Felbátorítva így, az Udvarház’ elébe vezettetém magam’, beküldém cselédemet, elakadásomat elpanaszoltatám, ’s kértem a’ Mélt. Úrfiakat, hogy azon szívességet, mellyet mások eránt vesztegetve gyakorlanak, nekem is szabad^* lehessen élnem. – A’ Mélt. Úrfiak a’ legújabb metszésű frakkokban ’s hónig-érő nadrágban fogadták az ajtó előtt vendégeket; ezek a’ nadrágok akkor tájban újságok voltak*)¹; ’s én magamnak azt ígérém, hogy az estvét nagy örömök köztt, ’s talán a’ fortepianó mellett is, fogom tölthetni.

Első kérésem papiros volt, hogy B. Wesselényi Miklósnak még akkor nap tudtára adhassam közellétemet^* ’s az elkésés’ okát, ’s a’ háznál nem találtatott fél^* ív papirosnál több. Előhozódott^* a’ háború, ’s ha papirost és viaszat a’ háznál nem találtam is, nem láttam lehetetlennek, hogy kapok Újságleveleket. „Ah, a’ város eggy órányira van ide, ’s kétszer fárasztani-be egy hétben embert^* az afféléért, nem érdemli.” Ha valaha, mondám, most érdemelhetné; az ellenség által jött a’ határon; ’s eddig történhetett valami a’ két sereg között.

„’S^* mint támada megint ez a’ háború?” – Láttam kikkel van dolgom, de egy bizonyos valami engem az illy esetekben mindég elakaszt. Elmondám tehát nekik, hogy az Európa’ fejedelmei nem nézhetik nyúgalomban, hogy egy nemes-ember^* a’ Bourbonok’ székére fellépe, ’s magát Császárrá koronáztatá.

„Császárrá? Hol?”^* – Ha ez nápészság e? kérdém magamtól.

„’S ki koronázta?”

„Mellyík?”

„Mikor?”

„Mi ezt soha nem hallottuk. – ’S^* tizeneggy holnap előtt? – Lehetetlen! – ”^* Nem jobb volna e, gondolám magamban, addig hordani eggy frakkot, míg rajta minden öltés széllyel nem foszol, ’s akkor még megfordítatni, csak hogy annyit tehessünk félre, hogy a’ Magyar Kurírért azt az egynehány forintot megfizethessük; ’s öszveátkoztam a’ hónig-érő nadrágot a’ setétkék frakkal, melly sok Mélt. Úrfival^* az Újság-hordatást elmúlasztatja. – Azonban a’ nyalka^* frakkal ’s nadrággal megbékélék, midőn láttam, hogy a’ kik azt itt^* hordják, meleg szívvel magasztalák Weselényit,^* az árvák dolgainak bátor pártfogójokat,^* és azt a’ nemeslelkü Urat, ki a’ szükség’ idején megnyittatá góréjit, ’s tengerijét emberei között^* ingyen osztatá-ki, holott azt drágán adhatta volna el. ’S^* ámbár a’ tapasztalás azt sugdosá fülembe, hogy ne higyjek,^* ne reményljek:^* elhitetém magamat, azt hagytam magammal reményleni, hogy a’ ki a’ más’ szép tettét magasztalja, kész is lesz azt^* követni, valahol az ollyan^* tőle kitelik. – Nyalka frakk, és hónig-érő nadrág,^* csak ti ne volnátok! – [6] De most Ip és Kraszna között vagyunk.

Kraszna olly közel van Szalárdhoz, hogy jó útban eggy nap alatt ide érhettem volna; de a’ nagy sár ’s a’ Berettyó- ’s Kraszna-vizeiknek kiáradások annyira elkésleltetének, hogy midőn ide ma megérkezém, Cserei Farkas József Kamarás és Major Úr, ’s tiszteletre-méltó hitvese, Gróf Haller Christíne*)² ’s eggy Minoríta Szerzetes, ki Miséjit a’ háznál mondogatja, asztalhoz leűlének. Házi-gazdám kevés^* hetek előtt gyógyúla-fel eggy reá két ízben esett forró hidegből, ’s feje, bal szemének fájdalmai miatt, mellyet Orvosa az elhomályosodástól kezde félteni, fejér kendővel vala általkötve. Megrezzentem látására; így őtet meg nem ismertem volna más háznál; de ő nevemet kiáltá mihelytt meglátott, ’s jött elfogadásomra. – Boldog percze az életnek, mellyben két szerető^* barát annyi esztendők után^* egymásnak karjaiba eshetik!

[7] Somlyónak venni útamat, melly a’ Bátori ház’^* eggyik ágának nevet adott, kerűlés volt volna; ’s így Zoványnak tartottam,^* hol szemem a’^* már említett magas házfedeleken ismét álmélkodott. Úgy mondják, a’ Kalatai-szögben (ez a’ neve itt eggy tájnak, melly a’ Vlagasza nevű hegy körül fekszik) azok még magasbbak. Eggy illyet még távolról csak keskenyebb oldaláról pillantván-meg, – a’ sövény elfogta vala szemem elől a’ ház’ falát – eggy ideig el nem tudtam érteni, mit akar itt ez a’ szalmaobeliszk. – Eggy lakos megintett, hogy a’ szokott úton ne menjek; a’ víz elhordta a’ hídat; ’s kért tartsak^* a’ szőlőknek. Messze kikerűlve végre beértem az Udvarházakkal eltölt Nagyfaluba, melly Bánffy-birtok, és szép épületeivel a’ tájnak díszt^* ad.

A’ táj Kraszna és Nagyfalu köztt görbe és igen alkalmatlan, de sok szép apró partiákkal^* gyönyörködteti a’ szemet, ’s^* minthogy Flóra épen most öltözteté a’ maga gyermekeit legpompásabb öltözeteikbe, mellyekhez képest a’ Salamon’ palástja is semmi,^* felejtém az út alkalmatlan voltát.^* Mind lyányom, mind ollykor magam is több^* ízben szállítánk-le a’ cselédet, hogy azt vagy amazt szakasztaná-le, ’s ezt itt az által- meg által-ázott embernek annál kevésbb kéméletével, minthogy útunk ahhoz vive, a’ ki nekünk azokat megnevezheté.^* – A’ nomenclatiót eltanulni kis nyereség; de kis gondba is kerül, ’s ollykor érdemli a’^* nem nagy fáradságot.

Könnyű képzelned, édes barátom, melly kedves vala nekem tizeneggy esztendő mulva ismét azon falak köztt, ismét azon asztal mellett, ismét azoknak társaságokban^* lelnem magamat, a’ kikkel itt eggykor^* nehány boldog napokat töltöttem, a’ kikhez szívem’ óhajtásai olly sokat ragadoztak. ’S a’ széplelkű, minden jót olly szívesen elősegéleni óhajtó Cserei nekem barátom a’ sírig, és túl azon. Engemet őhozzá a’ szeretetnek, a’ tiszteletnek minden érzései vonszanak, ’s köszönöm neki, hogy nemzetünkre a’ külföldön, hol őtet inkább kedvelik és ismerik mint honjában, fényt von. Midőn tavaly Májusban nevét Boosnak Schönbrunnban említettem, ez felsikolta, ’s beszélé, melly örömmel^* nézte Cserei^* azon növényeket, mellyeket^* ő és az atyja Párizsból hoztak-el. [8] Wildenow és Klaproth Berlínben^* leveleztek vele, ’s az elsőbb sok termesztésekkel szaporította kertjét.^* Ugyan-azt teszi most Párizsban Regnault, az Orvosi Tudományok’ Journálja’ Institútumának Directora, és Médecin consultant du roi, ’s eggyszersmind Fő-Orvosa a’ Gárdának, ’s Berlinben Otto, Prágában Gróf Canal és Dr. ’s Prof. Nowodworski. De növényeket ’s magokat Bécsből, Ulmából, Regensburgból, Dresdából, ’s Nápolyból is szokott kapni, ’s eggy sárga virága, a’ Malmaisoni kertből vett magból kél.^* – [9] Némelly külső országi Tudós és nem-Tudós azt hiszi, ’s^* Schlözer után azt mondja, hogy Erdély az a’ föld, a’ hol véget^* ér az emberiség; nyilván azért, mert^* Erdélyen túl már Moldva fekszik; de midőn innen eggy Csereinek levele jut hozzájok, kénytelenek lesznek^* felkiáltani: Et heic dii^* sunt!

Cserei elbeszélé nekem, hogy Vásárhelyig és Szebenig Döbrentei és az ő kedves tanítványa, Gróf Gyulay Lajos; úti-társam lesznek; és hogy a’ Gyulai’^* lovait már Kolozsvártt fogom találni. A’ melly igen örvendek, hogy ők^* velem jőnek, úgy óhajtom^* hogy a’ Gyulai’^* lovai még Kolozsvárra még be ne érkeztek^* légyenek, mert előre látom, hogy így^* ott sokáig múlatni nem fogunk; ismerem a’ Grófné anyai szívét,^* ’s tudom melly nyugtalanúl fogja várni^* fiját, kit nagyon szeret.^*

Valóban jól esett, hogy én az én Csereimet épen ebédnél találám, ’s^* olly szobában, hol szemeimet semmi nem^* ragadozta magára; mert a’ ki látni tud, őnála^* sokat láthat. Igy lelkeink szabadon éldellék-ki magokat a’ barátság’ érzéseiben, ’s csak akkor menénk-által a’ Grófné’ nappalijába, midőn egymással eggy részben eltelénk. Itt, vagy a’ hol az én barátom írogat, beszédünk nem lehetett volna sok ideig meg nem szaggatott, mert ez a’ két szoba annyi becses dolgokkal van tele tömve, hogy nem^* lehet csudálni, ha a’ vendég szemei, akár ért az illyenekhez, akár nem, elfogatnak.^* Az enyémeket^* némelly familiai nem szépen de alkalmasint jól eltalálva festett portréken felül, a’^* nagy Friedrich, ’s^* a’ Voltaire’ gipsz büsztje –

’S a’ Rousseaué vonta legelébb^* magára, vagy igazábban vissza-taszította magától, valamikor tekintetem akaratom nélkül oda reppent. Bizony ha valaki a’ connoisseurséget nem affectálja is, csak szeme legyen; a’ Voltaire’ rettenetes fején múlatni nem fog, ’s annyival^* inkább nem fog, mert itt még eggy negyediket is lel, melly ideális^*

[10] A’ nagy Király’^* feje azon arany papagájra emlékeztete, melly e’ szobában^* tartatik; ’s kértem barátomat, engedje ismét^* látnom; ismét illetnem. A’ madár’ nyakán álló örv[et]^* ki lehet srófolni; ebben a’ szelenczében álla az^* orvosi-por, mellyel a’ Király a’ táborban élni szokott volt,^* azon kalánnal együtt, melly arra szolgált hogy vele eggy dózis kivétessék.^* A’ madár-alakú szelencze’ alján látni^* a’ Prússziai koronát és a’ Fridericus Rex első betűjit. Ezt a’ nagy kincset Referendár. Cserei ajándékban^* kapá eggy Magyar-országi Referendáriustól, kinek azt eggy Oberster rokona adta. Melly kár hogy nem tudatik, hol és miképen jutott ez ellenségi-kézre, ’s kinek köszönheti nemzetünk ezen irígylést érdemlő birtokát.^*

[11] Minekutána társalkodásunk^* eggy kis pihenést engede, én a’ Metszett-kövek’ ’s Intagliók’ Gyüjteményét vevém-elő; ’s ezek után némelly csínos munkákat a’ Wedgwood’^* fabricájából, az étrusque edényeket, Római hamvcsuprokat, stbb.^* a’ csigákat, eggy tengeri Herbáriumot, a’ két Indiák’^* gyümölcseit, kemény masszában, a’ természet szerint csinálva, néztem végig. Mind^* ezek közzül a’ Metszett-kövek’ ’s Intagliók’ Gyüjteményét ide nem vevén, eggy^* szép proportiójú alabaszter-medenczét fogtam volna választani, melly sok holmivel egyébbel Lipsiából^* jött a’ Rost’ boltjából. Oldalán domboru^* munkával áll az oroszlán’ hátán űlő Szerelem a’ lanttal, mellyet Montfauconból is ismersz. Mint csak luxus’ czikkelye ez nem igen érdemli hogy felőle szót tegyek: de mint szép mív, ’s lelket-emelő mív, érdemli.

[12] Az eső szüntelen omlott, ’s nem engedé, hogy a’ kertbe kimenjek, ’s megtekintsem, tizeneggy eszt. olta mint nevekedtek az ültetések; de végre csak szemzett, ’s ekkor^* elloptam magamat barátomtól, ’s^* fél óra múlva általázva jöttem-elő, úgy hogy egészen újra kelle öltöznöm. Ámbár óhajtottam hogy holnap szép idő legyen, ’s Cserei kijöhessen ’s magyarázhasson, most örültem hogy magam meheték. A’^* vezetők csak megzavarnak bennünket az első látás alatt. – [13] Az a’ szép sűrű, melly a’ kert’ kerítését elrejti, és a’ melly első ittlétemkor még csak serdültében^* volt, most teljes^* magasságában álla itt, ’s az alantabb fák közzül messzére felnyúló olasz-nyárfák kedvesen suhogtak a’ szélben és esőben. Nem lehete kilátni rajta hogy ültetés,^* olly szent vadságot mutata; nem mint az a’ másik^* a’ nyirbált falakkal, melly alatt a’ Remeteház áll, és a’ melly, minthogy sem napfény sem szél^* nem járhatja, penész-szaggal üti-meg azt, a’ ki alá lép. Eggy kis tóban aranyhalakat, eggy rekeszben pedig ezüst fáczánokat leltem. Eggy szép vénülni már elkezdett Keleti-Platant^* alatt reá-akadtam a’ Wesselényinek emelt kőre; de Nyugoti-Platant^*, melly nekem nyirbált levelei miatt, kedvesebb mint társa,^* sohol nem leltem. Most a’ Wesselényi’ emléke rossz helytt áll, közel a’ kerítéshez; de a’^* kerítés innen el fog vettetni, ’s így a’ gáncsnak nem lesz helye. – Midőn tavaly^* Májusnak első napjaiban körültekintém a’^* Bécsi Botanicus kertben, teljes virágában álla előttem a’ Tatár-Lonicéra, a’ maga hol^{maga <baraczkvirágszínű> hol Az áthúzott rész felé írva.} bágyadt hol piros^* rózsaszín virágival, mint eggy tüzes^* bokor, pirulva tövénél kezdve növéseinek hegyéiig,^* ’s azonnal figyelmessé tevém Csereit a’ szép csemetére, ’s íme a’ szép csemete^* már Krasznán is meg volt.^* Most őtet a’ Gróf Vondernothné Szilvási kertje után Zemplényben,^* a’ Crataegus coccineára tevém figyelmessé, mellynek veres igen nagy^* galagonyáji a’ szemet gyönyörködtetik,^* de az is, előttem álla már. Kevés esztendők mulva a’ kertnek nagy Gleditschiáji lesznek mind a’ három nemből, ’s a’ Liriodendron Tulipifera virítani fog.

Az estvét némelly levelek’ olvasásával töltöttük-el, mellyek köztt méltán legelöl^* említhetem azokat a’ mellyeket^* a’ mostani Gubernátor Gróf Bánffy György Exc. hitvese, a’ Herczeg Palm leánya,^* Csereihez magyar nyelven írt. Ez a’ lelkes asszony Erdélyben tanult-meg magyarúl, ’s úgy írt a’ hogy Magyar-országon sok született Magyar nem tud.^* <’S midőn neked ezt mondom, velem eggyütt te is emlékezni fogsz a’ mi^* Generális Báró Vay Miklósnénkra, ki a’ Rajna^* és Neckar mellett születvén és neveltetvén, úgy megtanulta nyelvünket, hogy sem beszélésén sem írásán nem ismerhetni-meg, hogy nem magyar szüléktől vette lételét. ’S illy kedves emlékeztetés után aludj csendesen.>^*

Üvegház. Lovak.^*

Az a’ gondolat, hogy az én barátom’ szemei elvakúlhatnak, megkeseríti örömeimet, mellyek^* köztt az elrészegűlésig élhetnék,^* ha őtet szabadon kaptam volna; ’s e^* gond annál kevésbbé van helyén kivűl, mivel Anyját is ez a’ szerencsétlenség érte. Ma várja Orvosát, ki a’ szemgyógyításhoz derekasan ért. – Az^* Idvezítő megszánta a’ szenvedőt, ’s annak baját eggy sereg tisztátalan állatba bocsátotta. Óhajtanám, barátom, hogy az én Csereim’ szenvedéseivel és a’ mi őtet fenyegeti, én is illy valamit tehetnék; sok tisztátalan állatot találhatnánk, a’ kinek épen olly káros hogy lát, mint a’ hazának volna az, ha Cserei elsötétednék. –

Kimentem mihellyt felnappalodott, ’s még eggyszer bejártam a’ kertet, és azt a’ szép rétet, melly a’ kert mellett elvonúl. Ez nekem még kedvesebb mint a’ kert, mellynek eggy része négyszegű táblákba van szabdalva. A’ kinézés innen, ha elzárt is, mindenfelé kedves. Széleit talán^* nagyobb foltokban mint kellene, olasz-nyárfák veszik-körül. Túl rajta eggy új malom áll, mellynek szombatnapi jövedelmét az én barátom a’ Splényi és^* Regementnek nevendékeinek ajándékozta. A’ Cserei’ dolgozó szobájában eggy hatlábnyi szép candelábre áll Rostnak Lipsiai boltjából. Bizony Cs. köszönetét érdemli a’ Publicumnak, hogy ő effélékre költ. A’ ki az Erdély’^* határain ki nem lépe az illyet csak rézmetszésekből ismerheti. Valljuk-meg, barátom, ez a’ közönséges^* és semmi hasznot nem adó portéka úgy bujálkodás, úgy hiuság, mint a’ módi luxusnak egyéb czikkelyei. De nem jobb vala e ezt hozatni, hogy a’ ház’ Ura ’s Asszonya ’s Vendégei a’ régi ízlésen gyönyörködjenek, mint a’ mit más gazdagok szoktak, eggy nagy munkával kirakott kanapét és asztalt, mellynek látása mellett a’ lélek semmit nem gondol, vagy nem egyebet mint azt, hogy a’ kinek szobájiban illyet lát, az gazdagabb mint mások. És ha még is ez a’ czifra kanapé ’s asztal a’ honni iparkodás segélené, a’ helyett hogy pénzünket fogyasztja. Sok^* czifra házaink hasonlítanak^* az Egyiptusz’ templomaihoz, mellyeknek oltárjaikon^* ollykor macska, eb, majom és krokodil,^* ’s nem ritkán még büdös és keserü hagyma is tiszteltetett. Olly igen jól esik látnunk, hogy néha a’ birtokkal^* együtt lélek is van.

<E’ szobában függ Fytnek két darabja vaddal és gyümölccsel, ’s rajta az 1636. eszt., ’s^* hogy a’ munka Fyté, azt az ecsetnek minden vonásai mutatják. Ez a’ háznak minden festései köztt a’ legjobb; a’ többi inkábbára portré, ’s eléggé nem jól festve. Illyen a’ Cancellárius Gróf Teleki Sámuelé, a’ Koronaőr ’s Ugocsai Fő-Ispán Gróf Teleki Józsefé, ki az én Csereimnek keresztatyja volt, és a’ kitől az én Csereim az atyjától reá általment Farkas név mellé a’ József-nevet is^* vette; a’ Gubernátor Gróf Bánffy Györgyé, ’s a’ volt Gubernátor Báró Bruckenthálé, az Aranka Györgyé, a’ Gróf Haller Gábor Kincstartóé, Gróf Gyulay Ignátz Báné, a’ Jezsuita Kaprinaié, ki Referend. Csereit nevelte, a’ Cserei Lőrinczé, ki^* a’ Referendáriusnak fija és az én Csereimnek testvér bátyja volt; a’ Consil. és Septemvir Vay Józsefé, ’s <<az én barátom’ háló szobájában>> a’ B. Wesselényi Miklósé, mátkás-korában és még <<akkor>> midőn a’^* Bethlen Magyar Lovas Regementjében mint^* Kapitány szolgált.^* A’ nagy embert ezen ifjukori képétől is eggyszersmind kiismerhetni, ’s nem tudom, ha ez nekem nem kedvesebb e, mint a’ mellyet Wagner, 1790 táján, pastellben, ’s szépen ugyan nem, de még is eléggé híven feste. Ha Csereinek hívnának, én famíliám’ férjfijainak képekből galeriát állítanék, ’s azt kérdeném, ha Erdélynek van e sok háza, mellyekben megszégyeníthetne. De e’ munkát nem bíznám Mázolókra.>^* E’ szobában a’ vad- és gyümölcs-festő Fyttnek két darabja függ, ’s látni minden vonáson, hogy a’ név nem hazug név. Az^* egyéb darabok inkább portrék, ’s legnagyobb részben mostaninak. Idővel ezek is régiek lesznek. Örömmel látám itt a’ Referendárius Cserei Farkas’ fejét, ’s nevelőjéét a’ Historicus Kaprinai Istvánnét, ’s óhajtom, hogy ennek mását a’ Pesti Pantheonba vitessék,^* minthogy az origináltól barátom^* a’ hála’ érzései miatt sem fogja magát megfosztatni engedni.^* Wesselényi Miklósnak, akkor még a’ Bethlen Ádám, Lovas^* Magyar Regementje’ Kapitányának, mátkás korában festett képén, a’ lelkes^* embernek még most is el lehet ismerni physionomiáját, ’s kedves pillantatom vala megállani a’ kép előtt, ’s róla emlékezni.

Cserei kijöve velem a’ kertbe, ’s meg tekinté, Kertésze^* az ő betegeskedései alatt mit csinála az igen gazdag^* üvegház’ vedreivel és csupraival, ’s némellyíkét ezeknek,^* veszőben látván, visszaküldé, mert a’ kül levegő nekiek hideg vala még. Azután sok rhebarbara ültetésein méne végig, ’s mutatta nádját, mellyből barátainak pálczákkal kedveskedik. Mutatá a’ Nyugoti Platánt is, mellyre e’ sokaságban nem akadhaték. De a’ nedves idő^* és szemezni ismét elkezdett eső nem engedé hogy sokáig kívül legyen.

Üvegház. lovak.^*

[14] Dél után Cserei elvive Bibliothecajába, melly eggy nagy szobának két hosszabb falát csaknem egészen elfogja, és a’ melly így az Erdélyi^* magányos Bibliothecák között igen tiszteletes helyett foglal-el. Azt a’ tudós Referendárius kezdé gyüjteni, Kaprinai kedves tanítványára hagyta a’ magáét egészen, Lőrincz pedig külföldi útazásai alatt nagyon öregbítette. Catalogusát azalatt míg visszatérek, Csereim le fogja számomra íratni, ’s én^* közleni fogom veled. Úgy^* hiszem, hogy itt kincseket^* találunk.

[15] Alig fogánk^* a’ nevezetesebb darabok’ nézéséhez, ’s^* még csak a’ Cardinális Báthori András’ gothus betükkel pergamenre nyomtatott Breviáriumát nézhetém-meg, ’s a’ Don Quixotte’ első spanyol kiadását, melly ide a’ Birkenstock’ könyvei közzül jött, midőn a’ cseléd jelenti, hogy vendég érkezék. [16] Az Gróf Teleki József volt, Lajosnak, a’ Rendek’ Előlűlőjének, ’s Gróf Told^* Sárának fija, a’ mi Szerencsy Fannynknak férje, és testvére, Kormányszéki^* Tanácsos Gróf Teleki Józsefné által^* a’ Koronaőr ’s Ugocsai Fő-Ispán József fijának^* sógora, ’s eggy kedves rokonom Kóji Comáromy György Úr, ’s hitvese Vay Anna, Gróf Teleki Józsefnek cousíne-je, Otományból. Így el kelle hagyni a’ Bibliothécát, hova, a’ mint sejdítém, idegenek nem örömest bocsátatnak; ’s az^* annál inkább kelle fájlalnom, mivel a’ Bibliothecát,^* a’ rettenetes hideg miatt első ittlétem alatt is csak kevés pillantatig láthatám.^*

A’ Gróf Göttingát, Londont és Párizst nevelő bátyjának Gróf Teleki Józsefnek két fijaival, Somogy Vgyei Administrator és Kir. Táblai Bíró Gróf Teleki Lászlóval és a’ már említett Kormányszéki Tanácsossal járta-meg.^* – Megbocsáss, barátom, hogy leveleim a’ személyeket illy genealogiai szoros kimutatásaikkal^* festik; leszen ennek haszna, kívált, minekutána ezek kinyomtattatnak, a’ később időkben. – [17] Emlékeztetém^* a’ Grófot azon vacsorára, mellynél atyjának ’s Cancellárius Gróf Teleki Sámuel Exc.nak társaságában^* Váradon mind ketten jelen valánk, és a’ hol Generális Báró Vay Miklóssal Párizsi ’s Londoni második útját beszélteténk. Cserei ezt nagy örömekkel hallá, ’s én viszont nagy örömmel beszélem-el neked.

[18] A’ Generális’ szemei Belgrádnál annyira elgyengültek, hogy neki azoknak gyógyítatások miatt Bécsbe kellett felmennie. Az orvosok ott kifáradtak gyógyításában, ’s József engedelmet ada a’ Bárónak, még akkor Kapitánynak a’ Genie’ Corps-nál, hogy szerencséjét Párizsban ’s Londonban kereshesse. [19] A’ Generális Londonban megismérkedék Ramsdennel, az Instrumentumok-csinálójával, Herschelnek nagy barátjával, ’s tőle sok holmit vásárolt,^* sőt csináltatott is; mert, péld: ok: a’ Hajmérőt, R. a’ Báró’ kívánságára találta ’s készítette. [20] A’ Báró Londonból Hamburg^* felé vette útját, hogy Klopstockot láthassa, ’s onnan ment-le Göttingába. Ott akkor két Kir. Herczeg tanult, ’s ezek a’ Bárót, és a’ Báró’ kedvéért sok Professorokat, ebédre hívatták. Mint azt tudták Londonban még minekelőtte a’ Báró Párizst elhagyá, [21] hogy a’ Báró, első Párizsban-léte alatt a’ szerencsétlen Lajost Cherbourgig kísérte, [22] úgy^* tudták azt Göttingában, hogy ő^* az a’ Magyar Mágnás, a’ ki Ramsdennek barátságát annyi megnyerte, ’s tőle olly sokat vásárlott; ’s a’ két Királyfi kéré a’ Generálist, hogy engedje látniok a’ mit hoz. Jágere azonnal ment, ’s felhozatá a’ bak’ nagy ládáját. Eggy más ebédnél a’ két Királyfi, a’ Professorok’ kívánságára, azt a’ kérdést tette a’^* Bárónak, ha a’ mutatott instrumentumok közzül nem akarna e nehányat a’ Göttingai Universitás’ Muzéumának eladni, ’s a’ Báró azt felelte, hogy birtokát meg nem csonkíthatja. – [23] Nehány^* esztendő mulva, Ramsdennek halála után, Zsolczára írt az Universitás, hogy a’ Generális eggyikét ezeknek, talán a’ Hajmérőt, küldené-fel bizonyos experimentum megtétele végett, ’s a’ Generális azt felküldé. Barczafalvi Szabó Dávid, Pataki Prof., volt az a’ ki felvitte és ismét vissza is hozta. – Et heic dii sunt!

[24] Teleki beszélé, hogy midőn Ramsdennél magokat felvezetteték, mihelytt vele nemzeteket tudaták, Ramsdennek az vala első kérdése, ha ismerik e Vayt; – (éntőlem is ezt kérdé Füger 1812ben) – ’s^* midőn a’ három Teleki azt felelé, hogy ők Vaynak rokonai, R. őket meleg szívvel fogadá. –^*

[25] Klopstocknak kedvéért Vay nehány napot múlata Hamburgban. <Szabad lesz <<viszont>> nekem is azt mondanom, hogy a’ Generálist viszont Klopstock kérdé, <<ki vagyok>> ha ismer engem? Melly naggyá tesz engem a’ magam’ szemeimben e’ kérdés!>^* Klopstock nem sokkal elébb jöve-meg Párizsból, hova, a’ mint tudva van, két ifju barátjainak, a’ testvér Gróf Stolbergeknek, társaságában, az emberiségnek azt a’ nagy történetét látni ment vala; ’s még tetszett magának Franczia Polgári méltóságában,^* míg vele azon változások, mellyeket^* Ódáji festenek, e’ kevélykedését el nem feledteték. A’ hazáját szerető Német Német volt, ’s vissza küldé nekik a’ Franczia-Polgárság felől szóló Diplomát. Az elnyomásnál az ő nagy lelke nem ismért azon nyomorúságok’ rendében, a’ mellyek eggy nemzetet érhetnek, nagyobbat, ’s annak eloltása neki annyi vala mint gyilkosság.^* – De hagyjuk az ítéletet ezek eránt, ’s^* érezzük Klopstockkal, ’s a’ Görögökkel és Rómaiakkal, hogy a’ lelket semmi nem emeli inkább mint a’ haza’ szent szeretete.

Pirulva de eggyszersmind kevélykedve kell elmondanom,^* melly szép bizonyságát adá Cserei erántam az ő barátságának; a’ gondolat az övé, ’s nékem minden befolyásom nélkül teljesítette azt. Főmet azon réz után, mellyet John metsze rézbe felküldé^* Rostnak, hogy azt a’ legjobb Mívész által faragtassa^* jasp-onyxba. A’ mostani öltözet eggy görög lepellé, a’ haj – alig merem^* mondani melly régi fej’ fürtözetje szerént – van^* elváltoztatva, ’s a’ kő gyűrűnek van befoglalva ’s vedd^* hozzá a’ szép gondolatot:^* huszonkét nagytüzü Magyar-országi opál veszi-körül. Ez nekem kedvesebb mintha körűle^* ugyan-annyi gyémánt lövellné tüzeit.^*

<Csereinél> wie folgt: Üres óráimat γ <Holnap korán reggel γ>^*

dieser § kommt in dem vom Zsibó datierten

<Cserei kérésemre kihozatá istálójából paripájit, mellyek köztt eggy Zsibóról ide kerűlt aranyszörü pelly vala a’ legszebb. Láttam másfél esztendős^* csikajit és, ’s ezeknek számokban kettő három sokat ígért. A’ legszebbiket Cs. ittlétem’ emlékezetéűl nekem ajándékozá. Nagy Atyja testvére volt a’ Zsibói Caesárnak, anyja^* Csereinek arabsz kanczája vala, mellyről a’ Belgrádi háborúban eggy Basát lőttek-le. Nem lévén még neve^* a’ csikónak, Cs. reám hagyá, hogy annak^* nevet adjak. Én Bolbolnak neveztem-el, melly arabiai nyelven fülemilét teszen.>^*

[26] Üres óráimat a’ Metszett Kövek’ s Intagliók’ Gyüjteménye’ végig tekintésével töltöttem-el,^* ’s az étrusque és Wedgwood fabricájából eredett edényeknek, ’s a’ Referend.^* által szerzett rezeknek, mellyek köztt örömöm vala látni a’ Balechou által metszett Vernet tengertájait is. Elfelejtém^* feljebb mondani hogy a’ Bthecának némelly olajfestései is vannak, ’s ezek köztt^* eggy Szent Antal igen jó darabnak tetszett. Itt, minden ékességei köztt a’ Grófné nappalijának, eggy igen szép proportiójú alabaszter medencze vonta magára szememet, mellynek közepén domboru munkával vala felmetszve az oroszlánon űlő Ámor a’ lanttal, mellyet Montfauconból is ismersz. Ez árára nézve^* nem érdemlé hogy említsem, de mint lelket emelő szép mív érdemlé.

[27] Csereinél még eggy napot töltöttem. Rettegek szemeiért. Az Orvos reményt nyujt; de mikor nem nyujtanak ők reményt? Az eső egész nap ömlött, ’s az útak még rosszabbak. Melly útam lesz!>^*

Holnap korán reggel indúlok, és ha Kolozsvár nincs messzebb mint képzelem, ’s ha jobb talál lenni az út mint a’^* földön eddig volt, estve már barátimnak karjai köztt lelem-fel magamat.

[28] Mit állottak-ki ma lovaim, mit magam, nem képzelhezed, ’s én szinte rettegek annyiszor emlegetni az út’ alkalmatlan voltát. De viszont azt a’ gyönyörüséget sem képzelheted, a’ mit nekem e’ szép nap ada. Maga ez megérdemlé hogy ide jöjjek, meg, hogy magamat így kifárasztassam.

[29] Perjéig, Krasznától mintegy két órányira, nem jöttem nagy bajjal. Az út szántott, dombos, de nem görbe, nem meredek fekvésű földek köztt méne, [30] Horváti,^* a’ megholt Gróf Teleki Lajos’ még osztozatlan gyermekeinek birtoka^* balra maradt, nem messze az úttól.^* [31] Cserei megmondotta volt, hogy Perjén hat ökör fog készen várni; mert ő, meg akarván kímélni lovaimat, előre külde a’ hely’ Bírájához;^* [32] ’s a’ mint a’ faluba beértem, a’ szarvas forspont az úczán álla.

[33] A’ hely jól hasonlít a’ mi Zemplényi tót faluinkhoz Sztropkó’ táján. [34] Hosszan nyúlt-el, noha nem nagy, ’s a’ dombokról sok apró patakok omlanak a’ nagyba, melly végig-futja a’ helységet.^* [35] A’ mint a’ hely emelkedni kezde, kiszállék leányommal ’s szobaleányával a’ szekérből, lovaimat előre küldém a’ hegy bérczére, ’s gyönyörködve nézém mindenfelé az erdők’ szép szakaikat, [36] ’s Tyrolisnak szelídebb vidékeire emlékeztem. [37] Eggy^* lovas-ember, ki Kraszna felől jött, ’s Bánffi-Hunyad felé igyekezett, utól ére, leszálla lováról, ’s magyarázóm lett, mert az ökröket-hajtók oláhok voltak, [38] ’s én az ő nyelveket úgy nem értém^* mint ők nem az enyémet.

[39] Midőn útamnak indúlék,^* eggy barátom azzal ijesztgete, hogy olly hegyeket fogok mászni, mint a’ Tokajé, ’s a’ szót nagyításnak vettem; ’s íme, magam előtt látván ezt itt, nem merém kétségbe^* venni szavát,^* ha azt mondani nem mertem is, hogy ez van ollyan; – az^* egyedül áll, elszakadva a’ Keresztúri ’s Zombori hegyektől, a’^* Szarvas, melly azt ezekkel öszvecsatolja, tekintetbe nem jő; ez pedig több^* más hegyek’ sorában ’s^* messzére nyúlt-el lábaival. ’S magasságát inkább érzém a’ leereszkedőn, mert gyalog menvén-fel, ’s víg enyelgések köztt a’ szeretett gyermekkel, a’ ki virágokat szede, ’s a’ hegy’ tetején anyja’ nevét kiáltozá, ’s testvéreiét, ’s a’ Báró Prónay Phigiét, ’s szememet a’ szép erdőségen legeltetvén, feledém hogy alkalmatlan az út. [40] Végre egészen eltikkadva a’ legfőbb ponton valék.

[41] Melly rezzentő^* pillantás! Ime előttem fekvék az egész Erdély; ’s bár eléggé érthetőleg önthetném szóba, a’ mit itten láttam. De ha a’ tájfestés, szóban és nem rajzolatban, mindég sikeretlen is: annak a’ mit itt mondok, lesz az a’ haszna, hogy segélhetni fogja azokat, a’ kik hozzád írt leveleimet vezérekké teendik Erdélyi útjok alatt. – Megfordúlék sarkamon, ’s valamerre tekinték, déltől keletig ’s onnan éjszakra és ismét napnyugot felé, dombot láttam és völgyet, ’s nem csak eggy arasznyi lapályt is, ’s úgy dombot és völgyet, mint midőn a’ Kertész sinór után nyirbálja spallérjainak tetejit. Egyedül eggy hegy üté-ki magát, a’ merre Belgrádot képzelém, mert a’ nap esős felhők közző rejtezett vala el (a’ Vlagasza)^* ezen örök dombok’ és völgyek’ síksága közzül, ’s annak oldalain még most is fejérlett hó.^* Szótalanúl állék itt, ’s megrezzenve. Úgy tetszék, mintha valamelly Isten eggy magasan-kiálló^* pontról nézte volna sok ideig a’ habokban hánykódó tengert, ’s tündérbotjával eggyet ütvén, épen most parancsolta volna, hogy a’ tenger azon alakban váljon földdé, benőve erdőkkel, mellyben eggy percz előtt hánykódó hab vala. ’S még meg nem vala teremtve az új föld’ embere, még meg nem valának teremtve^* állatjai, mert innen nem lehete látni semmi falut, sőt nem csak eggy kalibát is, ’s a’ táj ember nélkül, marha nélkül, madár nélkül volt.

[42] Messze mértföldekre terjede-ki horizonom, ’s képzelheted a’ kék szín mint vesze-el szemeim előtt, a’ feketés-zöldön kezdve a’ vereses-sárgás^* fejérig, hol azt az ég’ fejérlő színétől alig lehete megkülömböztetni, a’ színeknek ezen prizmagrádicsain. Ha a’ táj itt eggy Festőnek tárgya lehetne, óhajtanám, hogy festené valaki. Akármelly nagy négyszegekben ez nehezen fogna igen szerencsés munka lenni, ’s kifárasztaná Claude-Lorraint és Vernétet, kik mind ketten eggy vonással képzelhetetlen messzeséget vittek-által vásznaikra.[43] Ellenben melly Panoráma lenne ez!

[44] Itt felűlénk a’ szekérbe; kivált hogy az eső, melly eddig inkább permetezett, nagy szemekben kezde hullani, ’s a’ sok^* kimosott árkokon keresztül^* végre beértem azon csinált útra, melly Váradról Kolozsvár felé viszen, ’s Pajknak ’s Fekete-Tói útnak neveztetik. Lovaim itt nyargaltak, miolta Magyar-országot elhagyám, legelébb.

E’ csinált mellett jobbra eggy kerítésben két juharfát látának-meg szemeim, mellyet Acer rubrumnak ismerék. Levelei hasonlítottak^* nagyságban is metszésben is a’ szőlő’ ’s lógesztenye’ leveleihez. Tyról ’s Cseh-ország és Austria olta ez a’ legelső, mellyet vadon-teremve láték, ’s meglepettetésem igen édes volt. Félórányira a’ Baváriai szélekhez eggy nagy fa álla mintegy háromszáz lépésnyire ablakom előtt, ’s nem győztem volt gyönyörködni igen szép lombjátékain,^* midőn az^* megázva állott az esőben, ’s a’ szél ingatta ágait. – Meg^* kellett volna állanom, hogy cselédem hozzon róla nehány^* levelet, de szántam a’ lucsokban leszállítani, ’s úgy hittem, hogy ollyat tovább is találok még, hogy a’ faj^* itt nem idegen. Nem találtam mását, ’s azt kezdem hinni, hogy szemeim megcsaltak.*)³

A’ csinált út nem tarta sokáig; ’s ismét igen nehéz útra jutottam. Messze földre itt sem láték semmi falut, mert azok itt völgyekben épülnek, ’s a’ völgyek szűkek, csavargók. Közel eggy óra mulva azután beértem Nyíresre, ’s mint örvendék, hogy itt fogadót ’s állást találtam, még pedig kettőt egymás mellett. De ez a’ fogadó itt csak annyiban használt, a’ mennyiben sem magunk nem ázánk, sem lovam és szekerem nem tovább. Éhen megyünk-el^* innen.

Kísértetbe jövök minden lépten elmondani a’ mit a’ darunyakú Apoll^* Algarottihoz írt Epitrejében Westphalia felől monda:

De midőn ennek a’ szeretetre-méltó könnyü Bölcsnek e’ rendeit^* elmondom, felejtem hogy éhen vagyok, ’s békével^* tűröm Erdélyi útamnak minden bajait, mellyek, ha igazat kell mondani,^* nem kevesek.

Melly^* csúnya föld ez! ’s melly csúnya föld lehet ez még midőn^* az idegen ide száraz időben jő is!^* Ha nem szégyelném hogy hazámnak^* ezt az eggyik felét soha nem láttam, ’s ha nem képzelném melly örömök várnak Kolozsvártt, ’s^* Vásárhelytt, Szebenben és Károlyváratt, ’s Andrásfalván és Dédácson, ’s Tordoson és Bábolnán,^* ha nem tudnám, hogy ezen útam sok nagybecsű ismeretségekkel fog gazdagabbá tenni:^* innen fordulnék-vissza az én kimondhatatlanúl szebb hazámba. És^* ha ismét megkísértene a’ gonosz lélek, hogy jöjjek ide, Wurstba űlnék; nem fedeles szekérbe, ’s sódarokkal rakatnám-meg szekeremet, hogy meg ne haljak éhen az úton, mert itt sohol nem kapni semmit.

Úgy eléhezve mint Ugolíno, ma^* eggy órakor beértem ide, ’s mint örültem-meg, midőn láttam, hogy itt végre eggy nem nagy, de elég szép, ’s paizsczégérrel felczifrált^* fogadó vagyon. Itt, mondám, kapok valamit. De itt minden ígéreteim mellett sem kaptam egyebet igen igen rosssz kenyérnél, igen rossz sajtnál, melly így is csak két szelet volt,^* rossz bornál, ’s talán jó szilvapályinkánál. Az Erdély’ fő-városának szomszédsága, ’s az, hogy a’ hely a’ Váradi útban fekszik, semmit nem használtak. A’ fogadós bíztata,^* hogy eggy óra alatt Kolozsvártt lehetek, melly^* azt tevé, hogy ott megszánhat valaki, ’s jól tart; ’s engedtem a’ helyes oknak.

[45] Útam ma is hegynagyságú ’s igen meredek dombokon ment, ’s ollykor söppedékes vápákon inkább mint völgyeken, ’s ennyi baj köztt csak az az örömünk sem vala, hogy szemeink szép tájat láthassanak. A’ föld parázs, alja pedig kemény agyag; ’s így midőn a’ felső föld ősszel és tavasszal magába szedi a eső- és hó-vizet, a’ hegynagyságú dombok’ oldalai a’ tetőn kezdve le a’ dombok’ lábaiig, ’s ollykor fél órányira távolságra is^* megindulnak, ’s grádicsos repedésekben besippadnak a’ völgyekbe. A’ szem pusztúlásban látja maga előtt a’ természetet, melly nálunk, kivévén a’ Hernád’ bal partját^* Kassa és Dobsza táján, a’ maga épségében és szépségében jelen-meg mindenfelé, ’s az útas itt azt érzi, a’ mit akkor fogna, ha ellenségi kezek által felperzselt tartományon mennek végig. ’S Kassa körül az illy meguszamodott^* hegyoldalokat bokrok fedik-el a’ szem elől: itt ezek pusztán állanak.

Nem sokára azután hogy tegnap Nyíresen nem ebédelve ebédeltem, kifordúlván eggy keskeny völgyből, magam előtt látám Nagy-Almást, Gróf Was Samuelnénak eléggé nagy, de nem szépízlésű lakjával. A’ Grófné leánya Kincstartó^* Gróf Bethlen Miklósnak és Gróf Csáky Katának, ’s elsőbb, a’ Római Szék által széllyel-bontott házasságában^* Kolozsvári Fő-Ispán Gróf Csáky Jánosné volt, Erdélynek eggyik leglelkesebb leányát látni nem vala szerencsém, mert ekkor más jószágában múlatott; de nevezetes istálóját ’s a’ fedett lovaglót megtekintettem. A’ lovak köztt leltem nagyokat is, talán nagyobbakat mint a’ Zsibói spanyol fajúak, hol a’ lovak’ fő érdemének nem a’ nagyságot nézik, hanem a’ szépséget és tüzet.

[46] Bácsnál vidúlni kezde a’ vidék, mert eggy szőlővel beültetett hegyen túl szélesebb völgyet látánk megnyilni magunk előtt, ’s úgy gyanítám, hogy Kolozsvár annak közepében^* fog fekünni, ’s két három óra alatt még e’ nehéz útban is ott lehetek.^* Azonban előfordulván ezen szőlős-hegyecske mellől, mintegy másfél óra mulva azután hogy szekerembe ismét felültem, előttem vala a’ Traján’ Hatodik Coloniájának Clusa nevet viselt városa.^* Az a’ szőlős domb inkább mint hegy az úgy nevezett Fellegvár’ dombja volt, ’s annak keleti és déli lába^* alatt fekszik a’ semmi nevezetes épűlettel nem díszeskedő előváros a’ Szamosnak jobb^* szélén, Kolozsvár pedig, körülkerítve magas falakkal, a’ balon.

[47] Krasznán előadatám magamnak; hol kelljen keresnem a’ Wesselényi-házat, ’s ezen útasítás után a’ helyre lehetetlen volt reá nem találnom. Wesselényi, Gyulai^* Lajos, Döbrentei ’s Farkas Sándor, a’ Bölöni, eggyütt űlének a’ ház’ alsó szobájában; a’ Gyulai’ szállásán, ’s épen azt kérdék egymástól, ha vallyon meg fogok e érkezni, midőn eggy sötétzöld lakkú kocsi, ’s a’ Magyar-országi gubás Kocsis, Debreczeni sötétkék lajbliban^* és nadrágban, négy^* mindenféle színből öszveállított lovával, az úczán lefordúla, ’s közel a’ házhoz megálla. Barátim, azalatt míg a’ cseléd a’ ház után tudakozódék, eggyszerre szekerem’ ajtajánál termettek, ’s onnak nyujták nekem elfogadó idvezléseiket. W. vala az első a’ ki megölelt; a’ virító^* szép ifju, de^* most még férjfibb, teljesebb, érettebb. Gyulayt és Farkast most láttam először, de mind ezt mind azt nem lehetett el nem ismernem; Döbrenteire^* csak hangjáról, csak hevéről ismerheték, olly annyira megtölt, ’s olly hasonlatlanná lett 1809. olta a’ bajusz által magához.

[48] Wesselényinek fakó nankinet nadrága bal térdétől fogva bokájáig pantlika-máslikkal volt öszve-kötözgetve, mert a’ jegen megbotlott lova sebet ejte lábszárán.^* Eggy újabb lovaglás a’ már hegedni kezdő sebet még veszedelmesebbé tevé, úgy hogy az^* végre metszést kívánt.^* Azt a’ szenvedő maga vitte véghez Orvosainak jelenlétekben. Külömben barátim mindnyájan a’ legteljesbb egésségben voltak.

W.nek nagylelkű ’s az egész Erdély által valamelly felsőbb nemű valóságként tisztelt anyja, ki külömben mindég falun tölti a’ telet, fijának sebe miatt nehány holnapok olta itt múlat, de most kiment vala a’ háztól. Igy barátim engem a’ Gyulai’ szobájiba vezettek. Pataki Mózesnek halála után^* a’ Báróné nem bízhatta eggyetlen fiját jobb kezekre, maga^* W. nem kívánhata,^* ’s nem kívána^* más barátot, mint Döbrenteit, Patakinak legszorosbb barátját; ’s minthogy őtet Gyulai mellől nem lehete, nem akará^* elvonni, Gyulai és Döbrentei a’ Wesselényi-házhoz költöztek-által.

Nem tölt bele eggy negyed, midőn eggy ismeretlen lépe-be szobánkba. Az^* Buczy Emíl Ex-Piarista Áldozó-Pap vala; Nevelője a’ Gróf Kornis Ignátz’ gyermekeinek. Melly öröm, hogy ezt a’ szeretetre igen méltó embert is, a’ nélkül hogy azt remélhetém vala, itten kaphatám! Bécsben láttam először 1808. Septemberben, három nappal azután hogy ott Pappá felkenettetett, ’s annyira elváltozva találtam,^* hogy nem vala csuda ha reá nem ismerék.^* – Sok ember képén viseli lelkét, ’s Buczy ezeknek számokból való.

[49] Még itt, el-el ragadva örömeink által, magunkon kívül valánk, Döbrentei elveszett közzűlünk, ’s senki nem gyaníthatá, hova lett. Végre eggy ismeretlennel lépe-bé, kinek külsőjén látni vala, hogy itt azoknak eggyike áll^* előttünk, a’ ki magában leli nagyságát. Az Kormányszéki Tanácsos Mélt. Kenderesy Mihály Úr volt. Ez a’ tisztelt ember, a’ ki Erdélyben Virágnak érdemeit elébb ismerte-meg mint talán mindenek mások, és a’ ki mind azt, a’ mi a’ Nemzetet a’ tökéletesedés’ útján elébbre léptetheti, példája ’s buzdításai által segélni meg nem szűn, és a’ ki erántam is sok barátságot bizonyíta levelezése által, kikötötte vala Döbrenteinél, hogy ez őtet azon órában hozza a’ házhoz, mellyben én Kolozsvárra beérek; ’s örökre le vagyok kötelezve mind Döbrentei mind maga a’ széplelkű férjfi eránt, hogy e’ szerencsémmel éltetni siettek. Kenderesin az első vele-létel alatt kilátni, hogy ő nem egyedűl sok és mély isméretei, hanem tántoríthatatlan elméje, ’s tiszta lelke miatt^* is tiszteletes. Eggykor Hunyad Vármegyének Fő-Bírája (ez annyi mint nálunk az Első Al-Ispáni hívatal, és Vice-Ispán Erdélyben annyi mint nálunk a’ Szolgabíró) volt; ’s mind ezen hívatalában mind Dietai Követsége alatt úgy ragyogott, hogy elébb Titoknoknak, végre Tanácsnoknak neveztetett-ki az Erdélyi Fő-Kormányszék mellett.

[50] Báró Wesselényiné visszajöve házához, ’s a’ Báró megtartóztatá vacsorájára mind a’ Consiliáriust, mind Buczyt. E’ szerént estvém az Erdély’ legtiszteltebb asszonyának, az Erdély’ legnagyobb reményű ifjának, az Erdély’ eggyik leglelkesebb nagyjának, ’s két olly főnek mint Döbrentei és Buczy eggy^* olly szeretetre-méltó, szelíd ifjúnak mint az igen gondos és szerencsés neveltetésű Gyulai, ki Döbrenteinek kevélysége, ’s eggy olly más ifjúnak, mint az általam csudált Farkas, társaságokban úgy mult-el, hogy ez^* estvét életem’ legszebb estvéji közzé számlálhatom. – A’ Báróné meghallá Farkasnak hírét, és hogy őbelőle mi válhat^* ha a’ szebb társaságokba avattatik, ’s parancsola fijának, hogy a’ nagyreményű ifjat hívja-meg asztalához mindenkorra. ’S minthogy Farkas csak az éjszakákat tölti szállásán, ez a’ ház négy barátot láta falai köztt, kik Erdélynek eggykor díszei lesznek, és már is azok. És ha Farkas az lesz Nyelvünknek és Literatúránknak, a’ mit én az ő első^* kevés sorainak olvasásakor megjövendöltem: úgy a’ később maradék áldani fogja ennek a’ Római nagyságú Asszonynak hamvait, ki nélkül az én barátom az, a’ mi lesz, bizonyosan nem lett volna.

Midőn már ágyba akaránk menni, W. megfogta kezemet, ’s eggy képhez vezete, mellyen zöld kárpit függött. Nézzd ezt, mondá a’ fájdalom’ hangjával, ’s kezem szorítást érze. Az Patakinak igen jól eltalált képe volt, Dónátnak kezétől, ki hazánkat harmincz esztendők olta annyi sok szép festésekkel^* ékesítette. Patakit a’ tűkör sem adta igazában mint ez a’ kép. Titkon pillanták a’ csupa láng Wesselényire, midőn ő a’ világot a’ képhez feltartotta, ’s orczáji még elevenebb tűztől piroslottak. Nem^* vonta-le szemét tanító-barátjáról. – A’ tafota nem azért függe a’ képen, hogy a’ kép vagy a’ gazdag Galériai-ráma el ne piszkoltassék, hanem hogy rossz szemektől ne szenvedjen profanátiót; ’s ez az érzés Wesselényit szemem előtt új fényben ragyogtatá.

Ami Fréron azt ítéli felőlem, hogy én barátimat mérték nélkül szeretem; ’s ámbár a’ dicséret gáncs gyanánt van reám mondva, úgy hiszem, hogy azt, akár gáncs, akár dicséret, nagyon érdemlem. A’ mit Bátori István monda magáról a’ Lengyeleknek, hogy ő bonis bonus, malis malus, szeretem ha a’ Freronok és nem Freronok rólam is mondják, ’s jaj annak,^* a’ ki az én magasztaltjaimnak^* érdemeiket elérteni nem tudja!^* Méltóvá akarom tenni magamat a’ gáncsos dicséretre, ’s feljegyzem itt: [51] Ez a’ szép társaságú ház a’ Közép-úcza’ bal felén, a’ mint oda a’ Híd-úczáról lefordulnak, a’ szeglettől számlálván^*

Lesz olly idő, úgy hiszem azt, melly e’ ház’ ablakaira tisztelettel fog feltekinteni.

[52] Lehetetlen vala megállanom a’ mit neked fogadtam, hogy a’ nevezetesbb helyeken mindennap foglak azok felől, a’ miket akkor nap láttam, tudósítani, de most kipótolom az elmúlasztottakat. Az első két nap’ szédelgővé tette fejemet ez a’ reám tolongva jött öröm.

Késő vala, igen késő, midőn Gyulaival eggy szobában lefeküdtem, ’s a’ két napi útazás ’s az estve’ örömei annyira elfárasztottak, hogy reggel meg nem sejtém, midőn Döbrentei a’ szomszéd szobából kiment; Gyulai pedig még tovább aludt min én. Igy, míg ez felébrede álmából^* ’s Döbrentei vissza jött, elég időm vala, körültekintenem magamat a’ szobában. A’ legelső a’ mi itt szemembe tűnt, Fügernek eggy tuschban másolt darabja volt: Antiochusz és Stratonice. Gyulai a’ rajzolásban annyira nem mehetett, hogy a’ képet^* az ő munkájának tekinthessem; ’s ezt még inkább hittem a’ midőn^* végig forgatám^* porte-feuilljét, ’s ennek papirosai köztt eléggé ügyesen dolgozott leveleket is leltem ugyan, de még is nem ollyakat, hogy az ő kezét és amazt öszve-téveszthetném. ’S most eggy szögben eggy befordított olajfestést sejték-meg; az Gyulainak portréje volt Döbrenteinek számára. Ezt Avenarius Úr festette; eggy Casseli születésű férjfi, ki Párizsban és Rómában is múlatott, ’s Gróf Haller Jánoshoz jöve-be hozzánk Fejér-Eggyházára,^* most pedig Küküllői Fő-Ispán Gróf Bethlen Imrénél rajzolást^* és muzsikát tanít: a’ tuschban lavírozott Antiochusz a’ Rézmetsző Nagy Sámuel’ munkája, Bécsi tanúló-korában készítette azt, az Académiai examenre, ’s érette jutalmat nyert. – Avenárius Úr ügyesen fest; a’ fej el van találva, ’s nem vált idegen arcczá, mint sokaknak külömben jól eltalált képeik. – Erdélynek ezt a’ Művészét örök dolgozásban kellene tartani.

Minekelőtte a’ nagy látogatások’ órája elérkeznék, hasznomra akarám fordítani időmet, ’s Döbrenteivel Kánonok Döme Úrhoz menénk,^* kit az új Püspök, Rudnay Sándor Exc., Izsai Plebaniájából elvont, ’s Segéd-Kánonokjává neveze-ki. Ezt a’ barátomat 1789. olta, midőn még a’ Pozsonyi Semináriumban neveltetett, csak eggyszer láttam. Kiment volt. A’ Püspök’ cselédje önn-magától, ’s nem a’ mi kérdésünkre, jelenté,^* hogy ha talán Urával akarnánk szólani, azt megtehetnénk, mert Ő Exc. régen fenn vagyon. – A’ Püspök, ki csak harmad nap olta érkezett-be ide, úgy fogada bennünket, mint a’ ki tudja, mind ketten melly pályát futunk, ’s mi tisztelettel vevénk figyelmét, nem személyünk hanem ügyünk miatt. Erdély Batthyáni és Mártonffi után ismét olly Püspököt kapott, a’ ki a’ tudományokért ’s a’ haza’ Nyelvéért és Literatúráért bizonyosan fog tenni valamit.

Döbrentei innen Kánonok ’s Kolozsvári Plebánus Szabó János Úrhoz vezete-el, kit lehetetlen volt volna meg nem kedvelnem,^* ha vezetőm^* el nem mondotta volna is, benne kit fognék találni. Midőn onnan eljövénk, D. ennek egy munkáját adá kezembe, melly 1803. e’ czím alatt jelene-meg: „A’ Szent Írás’ és a’ Természet’ szava a’ földnek és az emberi nemnek némelly főbb változásairól’ ’s kért, hogy legalább a’ Mártonffi Püspökhöz szóló^* Ajánlást olvasnám-meg, melly mind a’ tisztafejü Püspököt mind a’ tisztafejü Írót velünk egész fényekben látatja. A’ munkát meg nem olvasva is, alkalmasint tudhatni, hogy az Író mit mondott ’s mit^* mondhatott e’ tárgy felett, ’s az ellenkezésben lenni látszó két vezetőt mint eggyeztetheti-öszve: de az illy Munkák’ megjelenésének minden eszes ember örvendhet. ’S mi az illyenek’ megjelenését még mostanáig sem tudhatjuk, mert Criticus Irásunk nincs, ’s azon jelentésekből a’ mellyeket Újságleveleinkben^* olvasunk néha, jó e a’ könyv vagy nem, el nem lehet érteni; olly rettegve tészik azt Irójik,^* félvén az igen is érzelékeny Könyvcsinálót^* megérinteni.

Első kimenetelem valamivel Consil. Kenderesinél vala, kinek szobájában, már a’ belépéskor, Zsombori Lászlónak, Buczynak és Piarista^* Elekesnek képeik foglalák-el szemeimet. Ez ellenkezik a’ bevett renddel, ’s Maecenásnak eggy ismeretes szava szerént, idegen háznál a’ vendégnek vaknak és siketnek kellene lenni, de a’ hibámról nem tehetek, ’s tenni nem is igen igyekezem. Nem illetlen kurkászás lévén forrása, hanem az a’ vágyás, hogy isméreteim szaporodjanak, a’ ház’ gazdája nem bántathatik-meg általa, ’s ollykor complimentnek is veheti.^* – ’S már e’^* képek is mutatják, hogy a’ szobának lakóját melly lélek lelkesíti; nem kérdi ő, ki mellyík felekezet’ tagja: azt kérdi, van^* e érdeme, szereti e a’ hazát, ’s alkalmatos e arra, hogy a’ nemzet az ő igyekezetei által a’ cultúra’ pályáján előbbre vitethessék. ’S^* az illyenek kedvesek előtte akár az felekezetén állanak, melly inkábbára úgy is a’ születés’ és neveltetés’ munkája, akár eggy máson. – Ha Pataki Prof. Vályi Nagy Ferencz Úr Erdély’ lakója volna, most itt függene^* az ő képe is, mert ez a’ tőlem igen szeretett ember Kenderesi által különösen kedveltetik.^* Általadtam neki idvezletét, ’s jelentettem, hogy ez a’ barátunk az Iliásnak már XIXdik Énekéig ment-elő – [53] Kenderesi^* volt az, és a’ megholt Kanyó László, a’ kik Vályi-Nagyot arra vevék, hogy magát e’ nehéz munkának alá-adja, ’s én úgy hiszem, a’ haza tudni fogja, nékik és a’ nagy jutalomra méltó Fordítónak mit köszönhet.

[54] Mind a’ mellett hogy a’ Consiliárius engem nehány eszt olta^* becsűlhetetlen barátsága által tisztele-meg,^* kettőnk között igen sok dissonantia van, de a’ mit szíveink érzeni soha nem fognak. Kenderesi meg nem foghatja, miként lehet a’ németnek azt állítania, hogy prozodiája néki is van,^* ’s annyival inkább nem, hogy^* ezt nekik mint engedheti-meg a’ magyar, kinek füle a’ quantitásaikat^* egészen a’ görög és deák mód szerént veszik. Hát még az, hogy a’ h’ hangját én és némelly magyar Író nem tekinti consonánsnak, hanem^* ollyannak, melly ennek is, vocálisnak is vétethetik! ’S legközelébb új^* perünk támada a’ Sípos’ barátom’ Philosophiája felett, melly a’ Consiliáriusnak épen nem Philosophia, és a’ mellyet én mind magáért, az előadott dologért,^* mind az igen szép előadásért, nem győzök csudálni – magas^* az, tiszta, ’s jóltevő. Úgy tetszik, mi egymást e’ pontokban soha nem fogjuk megérteni; ’s van e kár benne, hogy meg nem értjük? Miért ne lehetne más is olly nemes mint Locke és az ő szabad-gondolkozású barátja, kik egymást gondolkozásbeli^* antagonismusok mellett is szerették, és annyira szerették, hogy ha eggyike^* vagy másika, olvasgatásai alatt valamire akadott, a’ mit barátjának nem lehetett örvendve nem fogadnia, ámbár amannak gondolkozását erősítette és ellenkezett a’ magáéval, véteknek tartotta volna barátjával nem közleni.

Végre Báró Wesselényi Miklós és Gróf Gyulai Lajos felvezetének a’ nyolczvan esztendős, ’s tíz esztendő olta világtalan Báró Daniel Istvánné, szül.^* Exc.nál.

Molnár Borb és az Erd Poetrikák^*

Buczy tudtomra adá, hogy Gróf Kornis Ignátzné, szül. Gróf Teleki Anna, kinek eggy fiját és eggy leányát ő Szent-Benedeken Dees mellett neveli, látni akarja azon Epistolám’ Íróját, mellyet Döbrentei az Erdélyi Muzéum’ II. Fűzete’ 93dik lapján felveve. Az az az Epistola, mellyet én az ipamhoz írtam volt, midőn Cosmogoniai leczkéjivel kifárasztott. – ’S Dáma értette volna e azt? kérdém eggy hanggal, mellyben magát nem a’ férjfiúság’ kevélysége, hanem csak a’ hinni nem tudás érezteté. Buczy megérté hangomat, ’s minden felelete ez volt: Jer, ’s lássd! – Ez a’ tiszteletre-méltó asszony eggykori Kincstartó Gróf Teleki Károlynak leánya, kit Erdély soha sem fog tisztelet nélkül említeni, sem szent hűsége ’s egyéb polgári érdemei, sem mívelt lelke miatt. Az ő örömei a’ Római Classicusok voltak, ’s úgy nevelte e’ leányát, hogy lelkének örököse lehessen. – Nem^* tudom, ha Takács Juditon kivül Magyar-országnak van a három leánya a’ ki Epistolámat megértse, ’s íme Erdélyben azt olly asszonyság érti, a’ kinek fija mos tölti húszadik esztendejét. Oh boldogabb haza!^* –

Rettegve mentem-fel a’ grádicson, hogy a’ Grófné velem könyvírás és versek felől fog beszéleni, ’s köszönöm a’ szépérzésű asszonynak, hogy e’ hírt^* messzéről sem illette-meg, nagyon köszönöm. Társalkodásunk’ tárgya Sógor-asszonyom,^* a’ Szathmári Fő-Ispán leánya, ’s Magyar-országi ismerősei voltak. – Az^* én szívem ritkán van felmelegedés nélkül mikor Telekieket lát, a’ Cancellárius ’s kedves megholt fija Domok ’s Generális Wartenslébenné miatt, ki az öcsémet az 1807ben megholt Oberstert, Lászlót, azon szerencsére juttatá, hogy férje szemei előtt ’s házában kezdje a’ szolgálatot, ’s eggy olly katona ’s olly tiszta moralitású embert tehesse példányává. ’S ez a’ ház vagy tudósokat, vagy tudomány kedvelőket ád a’ hazának. ’S hogy Gróf Kornisnét láthatám, azt Erdélyi útam’ legszebb szerencséji közzé számlálom.

[55] Gróf Teleki Józsefet, a’ Koronaőr fiját, itt látám elsőben. A’ Reform. Collégium’ examenéből jött, mellynek Insp-Curátora,^* ’s kezénél fogva hozta fiját. [56] Midőn nála más nap megjelentem^* a’ tanítás’ módja felől folyt társalkodásunk, Döbrenteinek jelenlétében. A’ Grófnak épen az az értelme a’ mit én Pataki Professor barátimnak mindég mondok. – A’^* tudományon minden esztendőben, sőt, mivel Patakon esztendő alatt kétszer kap a’ Professor új tanítványokat, minden fél esztendőben^* végig kellene menni, végig még az olly széles kiterjedésűekben is, mint a’ Közönséges Hisztória. És hogy a’ Hallgató tudhassa, mi az a’ hova vezettetni fog, hogy előre végig tekinthesse a’ tudományt, azt^* várnám tőle, hogy az első holnapban menjen végig az egész cursoson,^* a’ második holnapban azt valamivel bővebben, harmadikszor legteljesebben adja-elő,^* végre pedig^* az utolsó hetekben recapitulálja. Midőn^* én Patakon a’ Természeti Törvény’ Hallgatóji közzé vitettem, Tanítóm Grótiusnak nagy könyvét a’ közepén tanította ’s semmi gondja nem volt reá, értettetik e az új Hallgatók által, vagy nem; neki elég vala, hogy a’ tudomány eltanítatott.^*

Ő Exc. a’ Gubernátornál is Döbrentei vala felvezetőm, ki menyének^* magyar nyelvben ád leczkéket; mert a’ ki Erdélyben magyarúl nem ért és nem beszél, bízvást siket és néma lehet. A’ fejedelmi pompájú szobák, karmazsin szín damaszkkal bevonva ’s sok aranyozásokkal,^* ’s a’ Gubernátornak leereszkedő, nyájas, de fejedelmi tónja^* elhitete, eláltata, hogy Bécsben vagyok. Ez az Úr itt közönségesen szerettetik, ’s Erdély egyenesen ennek köszöni,^* hogy felőle sok fenyegető veszedelem^* elhárítatott. Minekelőtte nála felléptem, tudtam ezt, és sok igen nemes cselekedeteit,^* ’s tisztelő szeretettel közelítettem felé, ’s midőn tőle eljöttem, még inkább^* hittem a’ közönséges vélekedés’ szavát. Nagy kora mellett is kitetszik, hogy valaha Szép Úr volt, ’s még hasonlít ifjukori képéhez, melly metszet is vagyjon; ’s fekete térdig érő mentéjének bal oldalát elborítja a’ Sz Istv Rendének csillaga ’s a’ Sz. Leopoldé, mellyen felül még eggy vagy talán 2 kereszt is függ.^*

Mélt. Fricsi Fekete Ferencz Úr eggyike az Erdély’ legtiszteletesebb férjfijainak. Ez eggy házból vette eredetét, melly itt a’ legelsőkkel rokonságban van; ’s személye az^* Europa’ legnevezetesbb országaiban gyüjtött tapasztalás, sok tudományai, szelíd lelke ’s igen nagy nyájassága miatt méltán leve tiszteletessé. Eggyszerűbb embert Erdély nem igen bír,^* ’s az mindég csalhatatlan^* igazi nagyságnak^* jele. Itt lakik, ’s úgy lakik itt, mint, ha falun laknék, ’s a’ mint városi lakásában egyesítette öszve a’ falusiságot^* és városiságot, úgy találni^* fel a’ kettőt egész valóságában. Az a’ nyájasság és melegség, mellyel első^* megjelenésemmel fogadott, nekem örökre feledhetetlen lesz. – Döbrenteitől tudom, hogy ő az Anglus Spectatort magyarra fordította, ’s azzal ugyan igen nevezetes ajándékot teve a’ nemzetnek.^*

[57] Gubernális Titoknok Mélt. Inczédi László Úr, eggy szeretetre-méltó rokonomnak, Báró Kemény^* férje, eggy estvémet tölteté-el velem igen kedvesen. Göttingából Párizsba ment vala le, ’s akkor vala ott, midőn a’ Császárság’ felállítása felől vala kérdés. Csak akkor nap^* tudák-meg hogy Gyűlés lészen, a’ mikor annak tartatnia kellett, ’s már nem vala idő billétet szerezni. A’ négy Magyar^* tehát, ki együtt útazott, magyar öltözetben teve probát, ha béeresztetnek e. Midőn a’ Palotához közelítének, a’ strázsa aux armes!t kiállta, ’s béereszté az úczáról, a’ nélkül hogy billétjeik eránt kérdést tenne; így a’ második csapat is, és osztán a’ harmadik. Az Előlűlő kérte Carnótot, venné-vissza ellenzését, minthogy egyedül marada; de ez tántoríthatatlan maradt értelmében. – [58] E’ vacsoránál vala szerencsém a’ Kormányszéknek némelly más tagjaival is jutni ismeretségbe.

A’ Reform. Collégiumban, mellynek Inczédi Úr Inspector Curátora, most tartatának az exámenek. Döbrentei elvezete oda, ’s Histor. Prof. Szilágyi Ferencz úr mellett juta űlésem. Az Auditórium még nem vala teljesen elkészűlve; új eggy része az egész Collegiumnak is, ’s nem szép épűlet. Az exáment-tartó Publicus Praeceptor virágokkal^* körülkoszorúzott polczon álla, ’s eggy Római Írót magyaráztata tanítványaival.^* Jelentést tett volt, hogy tanítványai görögül is tanultak; ’s alig vártam hogy láthassam, úgy tanulják e azt Erdélyben mint nálunk, vagy több gonddal kedvvel.^* A’ felolvasott sorokban előfordúlt a’ Cynoscephalae név, ’s titkon^* megkértem prof. Szilágyi Urat, hogy a’ nevet magyaráztassa. A’ felelő, társainak segedelmével, meg tudá mondani, hogy a’ kephale fejet jelent; de minek hívja a’ görög az ebet, azt Prof. Szilágyi Úrnak kelle megmondani. A’ mint sejdítém, tout comme chez nous, édes barátom! ’s valljuk-meg: elég nem jól van.^*

’S ez helytt legyen szabad magamat eggy kedvelt tárgy által^* elkapattatni. Nem lehet tagadni, hogy iskoláinkból az ifjak most többet hoznak-ki mint harmincz esztendő előtt,^* és hogy a’ Római Classicusokat ezek most inkább értik inkább kedvelik mint azok, ha eggyes esetek ellenkezőt mutatnak is. A’ ki Virgílt Heynet ’s Horátzot Mitscherlichnek és Nitschnek vezérlése mellett olvassa, többre megyen, mint a’ kinek vezetője a’ Minelliusok voltak, ’s Heyne és társa iskoláinkban^* is ismeretesek.^* Ám nevezzünk azok köztt eggy Kézyt, ha tudunk. Mi^* lehet az oka, hogy a’ kik a’ Római Classicusokat annyira megszerették, nem szerették-meg a’ Görögöket is? Pataknak^* újabb fijai közzül én csak Mokrit, Solymosit és Ungvár-Némethi Tóth Lászlót tudom nevezni, kik^* ennek egész gonddal neki-feküdtek; mert Prof. Vályi Nagy Ferencz Úr nem Patakon tanult. – Igy ment ez Bécsben is, míg az ifjabb Swieten, ki görögül úgy tudott, a’ hogy az azt tanító Professornak kell tudni, példával és jutalmakkal az ifjakat fel nem serkentette, ’s íme már^* a’ Bécsiek tudnak. Azt kellene óhajtanunk, hogy támadna nálunk is eggy nagy, a’ ki a’ Swieteni példát követni akarná. Buzdítások, jutalmazások ’s megkülömböztetések nélkül az nehezen fog menni.

Csak hamar ott hagytam az exament, ’s Prof. Szilágyi Úr elvezete a’ Bibliothecába, melly kérdés nélkül sokkal, ’s talán felényinél is többel, kisebb mint a’ Pataki, ’s nincs elrendelve, minthogy most még helye sincs, ’s a’ könyvek a’ Templomnak sekrestyéjében tartatnak, hova eggy sötét ’s rossz grádics vezet. A’ mi Magyar Régiséget ’s Ritkaságot itt láttam, nem vala sem sok, sem nevezetes.

[59] Kolozsvárnak három nagy úczáji vannak T formájára, [60] ’s a’ Cathol. templom ott áll, a’ hol ez a’ három öszveér egymással, ’s a’ templom körül igen tágas piacz nyílik. Ez gyönyörü maradványa a’ nagyot és erőst építeni-szerető kornak, de benne nincs semmi festés, semmi faragás, a’ mi a’ tudós szemet magára vonhatná. A’ Piaristák’ két-tornyú templomát is hamar ott kelle hagynom; annak kérdésen kívül a’ szép formájú torony minden dísze. Az Unitáriusoké új munka, ’s csínos és nagy. Zúgott^* benne az orgona, midőn eggy délesti isteni-tisztelet’ kezdete alatt belé léptem; de^* alig leltem benne tíz embert, ’s úgy tetszett, hogy ketteje egyedül nézni jött, mint én. A’ Lutheránusokénak, vagy a’ mint őket Erdélyben hívják, a’ Szászokénak, most rakják fundamentomát. [61] Mostani Predikátorjokat, Liedemann Márton Urat, ezelőtt Lőtsei Rectort, ’s Göttingi tanúló-társát Prof. Schédius Lajos,^* ’s Superint. Kis János ’s a’ megholt Győri Rector. Jobbaházi Németh László Uraknak, nagy örömem volt itt találni.^*

[62] Kolozsvár nem dicsekedhetik még sok épűletekkel. Azok köztt a’ mellyeket láttam, legpompásabb a’ Gubernátoré, hornyolt (cannelírt) oszlopú balkonjával; ’s illyen oszlopok veszik-körül az udvaron a’ folyosót is; de a’ hely nincs szerencsésen választva, mert két fényetlen ház között áll, ’s ezek öszve vannak ragasztva a’ pompás épűlettel. Szép, ’s városi háznak elég nagy, a’ Gróf Teleki Lászlóé is a’ Reform. Collégium’ úczáján. Az elsőséget azoknak számokban a’ mellyekben voltam, a’^* Gróf Toldalagi Lászlónéénak adnám.^* Az eléggé nagy, világos, falai ’s ablakai ’s ajtaji magasak, ’s a’ szobák benne nem aprók. Kenderesi itt szállásol földszíntt, jobbra.

[63] A’ város’ úczáji ki vannak rakva,^* melly midőn a’ Kormányszék 1790ben Szebenből ide általhozatott, még nem vala. A’ külváros, kivált a’ Közép-úczán, messzére nyúl ki, ’s el van terítve apró-házakkal, majorokkal, kertekkel.

[64] A’ Kormányszék a’ maga űléseit^*

[65] Theátere Kolozsvárnak^*

[66] Ország háza.^*

[67] [Galentaria]ban illy nemű portékákat, a’ másikban könyveket árúl, ’s itt sok jó darabokat találtam minden nyelvből minden nemből, ’s mind haszonra-valót, mind múlatságra. Hogy ennek is legnagyobb részét a’ fabrikák’ Románjai teszik,^* nem lesz szükség mondanom; Tieltsch azzal kénytelen, mert kereskedését most kezdi, ’s vevőkre van szüksége. – Ha az Uraságok és a’ kiknek könyv kell,^* innen vásárlanának, ’s nem Bécsből hordatnák a’ mit bírni óhajtanak, ez a’ kereskedés tökéletesedésre jutathatna, ’s nyerne mind Tieltsch, mind ők magok, mind Erdély.

[68] B. Naláczi József. Bocskai háza, hol Gr. Teleki József tarta szólást. Gyűléske[?] Dnél. [69] Neuhäuser Gottfried.^*

[70] Döbrentei négy ökröt fogata szekerembe, ’s azt a’ Feleki tetőre vonatá-fel, melly Kolozsvárnak délre-fekvő széle mellett emelkedik; mi négyen, ő és Gyulai ’s én és leányom, a’ Gyulai’ szekerén ’s hat szürkéjin hagyánk oda a’ várost. – Némellyek nálunk, a’ rossz szomszédok kislelkűsége szerént, azzal is akadoznak az Erdélyiekbe, hogy ők közönségesen hat lovan^* járnak, fullajtárral, holott nálunk inkábbára gubás kocsis hajtja a’ négy öt lovat; ’s mi nagyon igazságtalanok vagyunk szomszédjaink, még pedig rokon szomszédjaink eránt. Debreczen’ táján, és még nálunk is, kiknek tájékainkat a’ Szebeni ’s Bihari ember görbe országnak csúfolgatja, a’ hat lóra ritkán van szükség, de Erdélyben nyárközépen is van. ’S minekutána Erdély szép lovak’ honja, úgy^* óhajtanám hogy ott minden, a’ kitől az kitelik, hat lovan és szép lovan járjon, a’ hogy azt óhajtanám, hogy nálunk minden^* jobb házaknál, Tokaji és Márcsi butelliák ürítessenek.

[71] Felek, olly közel az Erdély’ fő-városához, ennek a’ sippadozó, ’s a’ szekerek’ kerekei által, mellyek új meg új útakat kénytelenek keresni, öszve^* vagdalt hegynek tetején fekszik, ’s olly szegény, a’ millyennek a’^* Vlagyasza alatt fekvő falukat képzelhetem, mellyeknek lakosaik olly apró^* lovakon mint az esztendős csikó, hordják széllyel Biharba fa-edényeiket, minthogy, szántások nem lévén, minden élelmek ez. A’ falut oláh lakosok lakják, ’s egyenesen ez az oka szegénységeknek.^* A’ melly nép nem ismer semmi boldogságot a’ pályinkán kivül, ’s képzelete sincs a’ lélek’ szükségei^* felől, az századokig sem fog előbb haladni. Adjunk nekik iskolákat, ’s Papokat, a’ millyenek a’ mi újabb Orosz-Papjaink, nyissuk-fel^* nekik is az útat, hogy a’ köz boldogságnak részesei lehessenek, ’s a’ dolog nálok is menni fog. Míg ezt nem tesszük, a’ Feleki oláh, ha termesztéseit minden héti-vásárban jól eladhatja is, kivált midőn, a’ bőjt^* elkeseríti, az első pályinkát-árúló háznál hagyja a’ mit bevett.

Túl a’ falun, a’ hegynek ereszkedőjén, útunk olly helyeken méne-el, a’ hol igen nagy gömbölyű^* kövek termenek. Alig^* hihetem hogy nem^* emberi kéz faragta. A’ kő sárgás porondkő, ’s alkalmatos arra hogy belőle oszlopok ’s párkányozatok faragtassanak. – Jobbra és balra gazdag erdőségek vonultak-el, ’s szép partiákat csinálnak. Alább szép kaszálókat ’ gazdag máléföldeket találtam, ’s nagy fogadókat, állásokkal ’s szekérszínekkel, de Tordáig, melly a’ városhoz két^* posta, nem többé semmi falut.

Torda, a’ maga sok templomaival és tornyaival, ’s messzére sokat-ígérő házaival igen kiesen fekszik eggy szőlővel elborított szelíd hegy’ lábainál. [72] Túl rajta mind kelet, mind déli-nyugot felé, szép sík terjede-el, ’s mintegy másfél órányi távolságra az a’ szirthasadék látszik,^* mellyből, az ismeretes rege szerént, a’ Kéményseprő ki nem tuda többé jönni. Itt kezdődik dél felé a’ híres^* Keresztes-mező, hol Decebalusz Traján által megveretett, ’s elcsüggedvén, magát megölte.

A’ nap még fenn vala, ’s Döbrentei kérdést teve, nem^* volna e kedvünk éjszakára Alsó-Szent-Mihályfalváig menni, hogy Gedő József Urat lássuk, ’s örömmel rá-állánk a’ mire bennünket hajtani igyekezett.^* Ez a’ lelkes ember nem ír, de Nyelvünk ’s Literatúránk’ előmenetele felől helyesebben ítél, mint igen sokan még jobb Íróink közzül is. Álmélkodva olvastam három^* levelét Döbrenteihez. ’S midőn azt látom, hogy a’ jófejű nem dolgozók ítélnek így, ’s hogy az illyeneknek nem homályos a’ mi^* homályos az olly olvasónak mint Szacsvay, a’ ki Anachio Pittorát kiáltoza ránk, mert^* az Újságíró volt, eggy^* új oknál fogva hiszem, hogy az igazság nem a’ nyelv’ tisztaságáért buzgók’ felén áll. A’ nyelvnek tisztának is kell ugyan lenni, de egyébnek is mint csak tisztának. ’S azonfelül hogy az élő nyelv soha meg nem állapítathatik, nem ismeri a’ miénket,^* a’ ki azt hiszi, hogy már ott áll a’ hol^* már megállapítathatik.^*

[73] Ámbár így soká múlatnunk nem kelle, reá-vettem barátimat, hogy a’ Predikátor Gyöngyösi János Úrhoz térnénk-be ’s megígértem nekik,^* hogy ez úttal megelégszem láthatásával; ’s mivel félek,^* hogy ha megneveztetem, bele ereszkedünk a’ beszédbe^* ’s időnk eltelik, kikötém,^* hogy nem mondják ki vagyok, hanemha azt a’ jó öreg kívánni fogja. Láttam tehát ezt a’ nevezetes Írónkat is, ’s ámbár leonínusi csengését^* nem kedvelhetem, szívem vonszódott az ember felé.^* Úgy tetszik, délutáni szendergéséből csak akkor ébrede-fel, mert nyájasan fogada ugyan, de zavara volt. Nem kérdé, ki vagyok; ismerte Döbrenteit ’s Gyulaiját, ’s^* azt fogta hinni, hogy a’ Grófnénak szolgálatjában állok.^* – <Ismered képét Versei előtt, Czettertől Bergmann után; tökéletesen el van találva, csak hogy a’ rezen igen tiszta és tán orczájinak még matt és lángoló színét a’ réz nem adhatja, ’s az ember épen olly kedves, a’ millyen savanyú a’ rezen.>^* Rövid nála-múlatásuk alatt meg nem nyitám ajakimat, ’s a’ bővebb ismeretséget akkorára halasztottam, midőn útamat vissza fogom venni.

[74] Lovaink a’ nehéz útban annyira kifáradtak, hogy őket meg kelle étetnünk, ’s észre nem véve hanyatlott a’ nap; látánk,^* hogy veszteg kell maradnunk. E’ szerént végig-tekinténk a’ Mezővárost. Az nagy, ’s sok apróbb házai közzűl egyedül a’ Vármegye’-háza tündöklik-ki. [75] Piacza tágas,^* ’s az itt Vásárhely ’s Károlyvár felé vivő útak, ’s még inkább gazdag sóbányáji miatt, mindég tele van. Ezek a’ bányák már a’ Rómaiak’ idejében is híresek voltak, és Torda akkor Salinae nevet visele; nyilván mivel ezt par excellence érdemlé.^* [76] Az Unitáriusoknak itt eggy kis, és ha az épűlet után következtetni szabad, igen szegény iskolájok vagyon. [77] Templomok’ tornyán, a’ nálunk szokott vitorla vagy kakas helyett, eggy teke áll, mint eggy buzogány; ’s így Erdélyben talán minden tornyain^* a’ három Protestans Felekezetnek, melly Magyar-országon^* egészen szokatlan.

[78] Döbrentei ismeretségben áll ezen iskola’ Rector Professorával, ’s elvezete hozzá. Nem leltük. De midőn a’ fogadóban vacsoránktól felkelénk, ’s már ágyba kezdénk menni, az^* vissza-adá látogatásunkat. Én e’ hitnek sorsosait először Kolozsvártt látám, ’s ott annyira el valék foglalva, hogy tanításaik eránt kérdést tenni időm ’s kedvem nem lehete. Hasznomra^* fordítám tehát az órát, ’s kértem Prof. Szabó Sámuel Urat, beszéllné-el, miben külömböz felekezete az egyéb keresztyén felekezetektől, ’s kimondám neki, hogy én eggy mintegy húsz esztendő előtt Erdélyben nyomtatott Professiójokat olvastam ugyan, de gyanúm támada, hogy vagy nem értem, vagy talán meg nem érthetem. ’S^* a’ széplelkű embert teljes bízakodással teljesíté kérésemet, felhevűlések^* nélkül, azzal a’ nyúgodalommal, melly előttem feje’ jóságát szépen festé. Magyarázatjai nem tartottak sokáig, ’s igen nagy örömömre azt hagyták hinnem,^* hogy az Igazság minden felekezetből vesz követőket palástja alá, ’s a’ Szeretet azokat is egymáshoz csatolja, a’ kiknek vélekedéseik eggyben ’s másban külömbözők. Ezekhez is az a’ két isteni vezető szól^* a’ kik mihozzánk szólanak.^*

[79] A’^* szegényűl-fizetett ’s magát kevéssel is beérni tudó ember lefordította sok esztendők előtt már Marmontelnek Inkájit, ’s a’ most épen úgy nem ismert mint eggykor közönségesen kedvelt Mezei-Éjeket, és sok holmit még e’ kettőn felűl, mellynek nevét meg nem tartám. Minthogy Erdélyben a’ Nyomtató-műhelyek olly rossz állapotban vannak, a’ minél rosszabban nem lehetnek, és minthogy Nagyjaink abban, hogy neveik nagy betűkkel; az Ajánlások előtt paradírozzanak, többé örömöt nem lelnek, melly a’ régibb időkben sok jó ’s rossz^* Kézíratot boldogíta:^* úgy tetszik, Prof. Szabó Úrnak dolgozásai nyomtatatlan mennek a’ maradék’ kezébe. Épen oly csuda az, hogy a’ mi Literatúránk csak ennyire is ment 1770 olta, mint az nem csuda, hogy a’ németeké másfél század alatt teljes ragyogásra juthatott. Őnálok élelem-kereset miatt is dolgozik az Író, ’s a’ Nyomtató ’s a’ Publicum serkentgeti őket a’ dolgozásra: itt mind ez mind az lankasztja tüzét, ’s nincs Recensens a’ ki ingerelje, a’ gondosabban-dolgozásra emlékeztesse.

Szabó Úr Abrud-bányán született 1756. Karácson’^* első napján, ’s 1791. látta Göttingát. Felejthetetlen marad előttem, mint fogadtatott Berlinben Udv. Pred. és Prépost Spalding által, ki a’ kistermetű szelíd látogatót karjaiba fogadta, megcsókolta. E’ szép orája^* felől Prof. Úr felgyúladt hála’^* érzéseivel emlékezett.

[80] Huszonnégy órája hogy a’ Maros’ kiáradása miatt itt múlatunk, ’s szerencsénk lesz, ha még eggyszer huszonnégy után tovább fogunk indúlhatni. A’ rég olta tartó eső csaknem olly károkat teve itt, mint négy esztendő előtt nálunk, midőn a’ Tárczai kastély és templom eggy éjszaka alatt el vala seperve, ’s a’ mi Szebenünkben (Sáros Várm.) a’ lakosok harmad napig a’ házak’ tetejin laktak. – Ezen ürességemet^* arra fordítám, hogy újra dolgozzam hozzád írt leveleimet, ’s hézagjaikat kipótoljam.^*

[81] Torda alatt a’ Hernádi-sebességű ’s szélességű Aranyos foly, ’s azon eggy zsindellyel béfedett erős és szép híd áll. [82] Túl ezen balra vevém útamat a’ Báró Wesselényi József’ és Gróf Toroczkai^* házaikkal ékes Gyéres-Szent-Király^* felé. – Az áradások’ pusztításai itt mindég^* nagyok lehetnek; a’ rétek tele vannak ültetve fűzfákkal, ’s az a’ két kis falu, melly Gyéres-Szent-Király és Torda köztt fekszik, szegénységet mutat.

Ezekenek eggyike’ végén eggy sátorban lakó czigánytábort látánk-meg, ’s azoknak apróbb és nagyobb gyermekeik szaladtak felénk, ’s félig ’s egészen is meztelenül forgatni kezdék kerekeiket. Gyulai, az első kocsin, eggy marok pénzt vete-ki nekik, ’s eltiltotta a’ forgástól. Eggy csapat az én szekeremhez jött, ’s nekem is producálgatá forgásait, de én semmit nem adtam, félre fordítám szemeimet, ’s örömében kaczagó gyermekemmel éreztetni kezdém, melly kínos a’ jobb-gondolkozásúnak az emberiséget ebben az elaljasodottságban látni. Kocsisom és a’ bakon-űlő cseléd pénzt is vetettek nekik, bíztatták is^* hogy még többet kapnak, ’s minthogy nem tudtak oláhúl, kezeikkel integettek, hogy forogjanak tovább. Mint a’ Spartai atya vitte gyermekét a’ megrészegedett Helóta’ szemlélésére, én úgy engedtem, hogy ezeknek teljen kedvek, mert így Zsenimmel éreztethetém, melly külömbség van közttünk és cselédjeink köztt. Az inas embertelen volt épen akkor inteni a’ forgónak, a’ midőn előre látá, hogy ezek, elkapva karikázásaik által, eggy pocsolyába fognak esni, ’s ő a’ bakról, kocsisom a’ nyeregből csaknem lehullottak nevettekben, hogy a’ fiúkkal, kik közt eggy felserdült leány is vala, ezt a’ tréfát tehették. ’S ekkor őket vadságoktól olly hangon tiltottam-el, hogy kedvek elmúlhata. – [83] Eggy útazó (Reisen eines Russen, von Nicolai Karamsin, Leipzig, 1802.) beszéli, hogy illyet Zurich mellett is látott; ’s így, ha a’ rútért, mivel ollyan más helytt is esik, pirulnunk nem kellene, magunk előtt mentve lehetnénk.

Beérénk a’ faluba, ’s eggyike az itt tábort-verteknek kinyujtá felém jobbját, ’s némaság’ hangjával koldult. Thersítesz ehhez képest Alcibiád volt; nem képzelhetek, undokabb képű, szerencsétlenebb teremtést. Megszántam a’ némát, a’ sántát, a’ bénakezűt, a’ púpost, ’s a’ mit a’ karikázó seregtől megtagadtam, ennek adám magának. De alig méne-el mellőle^* a’ szekér, midőn kocsisom figyelmessé teve, hogy a’ biczegő teremtés magasra szökdelve szalad a’ gazdag alamizsnával. A’ mit kocsisomnak ’s inasomnak hinni nem akartam, szemeimnek kénytelen valék elhinni.

[84] Erdély, eggyikében legközelébb tartott Dietájinak, gondoskodott az emberiségnek ezen szánást és útálatot érdemlő classisa felől, ’s azt végezte, hogy ezeknek az Uraságok állandó^* lakót adjanak, ’s mivel a’ szántáshoz nem szoktathatnak,^* dolgoztassák ugyan, de étellel tartsák is. Tudom én mit nyer az az igazgatás, a’ melly minden görbe fát egyenessé kíván tenni, ’s nem csudálom hogy némelly Projektmacher úgy látja megcsalatva magát reményeiben,^* a’ hogy tapasztaljuk: de ha a’ végezések teljesítetnének is, nem volna ennyi baj.

Az Aranyos eggy parázs-földü csaknem végig-láthatatlan domb alatt foly-el, ’s annak oldalait mindég mossa, tépi, úgy hogy az mindenfelé omladást mutat. A’ domb oda-fenn lapos; jele, hogy az Aranyos ezredek olta pusztít már, és hogy ez az egész sík valaha a’ jobbra-kelő dombokig ért. – Miolta Erdélybe beléptem, szemeim némelly kisded partiákon kívül, még nem láttak szép tájt. De előttem a’ Mezőség, ’s a’ Gubernátor vígasztalt, hogy ott vége lesz panaszimnak. ’S valóban ez a’ szép sík boldogabb földet is mutat, mint mind ez a’ mit eddig itt láttam. [85] Gyéres-Szent-Király mellett olly nagy szálú volt a’ rozs mint Biharban lehet, ’s a’ kövérség miatt úgy feküdt-meg, mint ott szokott; ’s itt láttam az első kalangyát is (kereszt^* a’ mi aratóinknál), ámbár az élet a’ sok eső miatt tökéletesen még meg nem ért. – Midőn hazulról^* eljötem, már fakadoztak a’ rózsák, ’s eddig Széphalmon elvirítottak: Kolozsvártt ekkor voltak virágzásoknak legszebb korában. – Leányommal^* ott ezt a’ verset tanultatá-el valaki: Ritkán kelő híves szellő fuj tebenned, Kolozsvár, Csak Szent-János ’s Kisasszony köztt vagyon benned eggy kis nyár. Ezidén Szent János olta sincs.

[86] Előttünk eggy két ablaksorú bizarr épűlet, és eggy spalléros kert tűne-fel; ez Gróf Kemény Farkasé, amaz Praeses Gróf Kemény Sámuel Exc., Gerenden, a’ víz’ szélén. A’ kastély L formára van építve, a’ két sor azoneggy hosszaságú, ’s a’ két végében eggy eggy szobányi ragaszték van, úgy hogy ez, a’ hosszabb líneának előbbre lép. A’ rendes gondolat eggy ideig elfogva tartott.

Az eső mindég ömlött, ’s Keczén, ámbár még nem vala ebédnek ideje, ki akaránk fogatni. [87] Leányom’ kísérője, kit a’ Hegyaljai nevet rendesnek lelő Erdélyiek Máriskónak nevezének-el, Tordán annyi kenyeret és igen jó ízű sajtot veve, hogy a’ megéhezéstől nem lehete rettegnünk; ’s minthogy a’ nyomorult viskókból álló faluban, melly bennünket a’ czigányok’ sátoraikra emlékeztethete, megszállani^* nem lehetett felette nagy kedvünk, engedénk Döbrenteink’ kívánságának, ki bennünket bíztata,^* hogy ebédre korán Bogátiban lehetünk, a’ kevés hetek előtt gyermek nélkül, özvegy nélkül megholt Gyulai István’ jószágába, ki Ferencznek, a’ Lajos’ atyjának, testvér bátyja volt. [88] Nem vettem vala észre, melly rettentő magasságú hegyek közzé jutunk; – Erdély^* ezt nevezi Mezőségnek, nyilván, mivel^* rajta nem erdő, de csak eggy tövisbokor sincs, ’s kaszálók gyanánt szolgál; [89] midőn körültekintém magamat,^* már késő volt az étetésről gondolkozni. Mintegy húsz asszony, leány és gyermek elszéledve ’s fazekakkal jövének-vissza a’ hegyek közzűl, ’s szamóczát hoztak és gombát, melly az ezidei éhségben most minden eledelek. Az első szekér megállott, ’s előkiáltotta őket, ’s a’ vad nép szaladásnak adta magát; azt hitték, meg akarjuk fosztani attól a’ mit az esőben ’s annyi fáradsággal szedtek. Eggyike megbátorodott, ’s akkor a’ többi is előjött; ’s látván hogy fizetjük, azt is ide akarák adni, a’ mire magunknak ’s cselédeinknek szükségek nem volt. Csak arra kértek bennünket, hogy fazekaikat visszaadjuk; attól még pénzünkért sem akartak megválni. Azt képzeltem, kivált az utolsó kérést hallván, hogy a’ Cayenne’ partjaira vetett-ki valamelly Tündér.

Tovább menvén, ’s mindnyájan kiszállván a’ szekérből, hogy lovainkon könnyítsünk, szédelgően néztem-le az iszonyú meredekségbe, ’s meg nem foghatám, minek kaszálják ezeket a’ szörnyü^* hegyeket, ’s mint hordhatják-le^* a’ faluba a’ szénát. Gyulainak^* kocsisa megmagyarázá. [90] Felgyüjtetvén az igen kövér fű, szekereken szánok hozattatnak-fel a’ hegyre; a’ szánok megrakattatnak; akkor eggy taszítás adatik nekik, ’s a’ szán a’ völgyig viszi-le terhét. Ott kazlakat csinálnak belőlök. Valamivel^* tovább menvén, hat illyen tavalyi termés kazlat láttam-meg.

[91] Két óra vala dél után, ’s már hat órát tölténk útban étetés nélkül, ’s minthogy a’ hegy’ tetején sem láték semmi falut, ki akarám fogatni lovaimat, hogy fűveljenek: de ezzel mind Döbrentei, mind kivált kocsisom ellenkezett, mert úgy lovaim szénát nem ettek volna örömest. [92] Végre három és négy köztt meglátánk Ludast és az alatta elszéledt tengert; ’s még nagyobb bajjal mint a’ hogy a’ hegyre feljöttünk, de rövidebb ideig tartóval, a’ meredekségen leereszkedénk. [93] Boldog tája az én lakásomnak, hol az illyekről képzeletünk sincs; ámbár Towson a’ Pálházi útak felől alkalmasan igazat monda!

[94] A’ Gubernátor’ menyének, ki a’^* Gróf Kemény Farkas Exc. leánya, udvarában a’ Gyulai’ szolgálatjában volt Tiszt mind magunkat mind lovainkat jól tartá. A’ lakó nagy, alkalmatos, noha csak földszínt épült szobákból áll, a’ csűr, az igen hosszú sok sorokból álló tengeri-góré, a’ gabona-ház, a’ nagy és szép istálók mutatják a’ birtok’ nagyságát. [95] Tudakoztam, ha a’ szobákban függenek e képek, ’s lehetne e látni;^* ’s sok régibb idejü Erdélyiekkel ismerkedém-meg, de a’ mellyek köztt eggynél nem találtam többet, hogy az ecset miatt is érdemelhette volna a’ megtekintést. Ez eggy Cardinálisnak igen csillogó ecsettel festett képe, ’s Római munka, vagy Római munkának copiája lesz; [96] talán a’ Csáky Miklósé, de nem öreg korában; méltó, hogy a’ Bruckentháli Galeriába, vagy, ha a’ Cardinális Magyar volt, a’ Vásárhelyi Bibliothekába vitessék. – A’ Kemények érzik, melly fényt von az reájok, hogy eggyik ösök Erdélynek uralkodó székén űlt, ’s csudálni lehet, hogy olly képeit tartják, mellytől^* a’ szem úgy irtózik, mint a’ Barcsaiak’ szemének kell. – Éjszakára általjövénk Bogátiba.

[97] Két napi heverésünk után, ma reggel elhagyánk Bogátit. Gróf Gyulainé nem értette, miért kés fija, ’s látván hogy a’ vizek mindenfelé nagy^* pusztítást tettek, rettegett, nem^* érte e a’ mi Lajosunkat^* szerencsétlenség, ’s elébe küldé Huszárját. ’S^* ennek ugyan^* nagy hasznát vevénk, mert valahol a’ vizeken gázolnunk kellett, őtet^* küldénk-ki megvizsgálni az útat.

[98] Gyulai huszonnégy embert rendele a’ rév’ vonására ’s hajtására; ’s minthogy a’ Maros’ tulsó partján útunk eggy réten méne-végig, bivalyokat fogata mind a’ maga szekerébe, mind az enyémbe. Igy bíztosabban menénk a’ víznek, ’s menésünk romantisch vala.

Én nem tudtam levonni szemeimet^* hol a’ Szent-Páli Urak’ lakóháza a’ kert’ szép sűrűjével, mellyből igen szép grouppokban lövellettek-fel az olasz-nyárfák, Bogáti felé igen kedves tableaut ada.^* De közelítvén a’ hely, oda leve az áltatás. – Igy^* veszti-el előttünk sok morális dolog a’ maga becsét, mihelytt látásához^* közelébb juthatunk, ’s a’ csalattatás itt még kínosabb.

Nem sokára előttünk vala Radnót, melly még inkább csalá-meg reményeimet. Ez Kincstartó Gróf Bethlen Jósef Exc. jószága, ’s zálogban Gróf Bethlen László Hunyadi Fő-Ispánnál volt, ki látván hogy kevés esztendeig lesz már kezében, nem^* igyekezett felépíteni a’ mit külömben romlani nem hagyott volna. A’ Rákóczyak’ nem igen nagy négyszegü kastélyok az újabb pusztúló épűleteken túl áll.

[99] Továbbad Gyalakutát, és ismét tovább a’ leginkább^* Gróf Rhédey^* házával ’s kertjével ékeskedő Szent-Györgyöt látánk. Közel a’ cseréppel fedett két sor ablakú házhoz, eggy eléggé magas domb’ oldalában, szőlős-kertje áll, mellynek közepében a’ tőkék úgy vannak ültétve, hogy a’ C. R. betűt az ott elmenő kiismérhesse, ’s az eggyik domb’ tetején a’ temető boltot látni. Úgy tetszik, Ura szereti birtokát; ’s e’ szerencsét^* minden birtoknak kellene óhajtanunk.^*

[100] A’ táj itt valóban szebb mint mindenütt a’ hol Erdélyt eddig láttam: de a’ víz’^* pusztítása mindenfelé elbusít. El vannak hordva, be vannak iszapolva a’ kukuricza-mezők, ’s a’ föld’ népét iszonyú éhség várja.

[101] Ugra, Gróf Haller Gábor, eddig elébb Küküllői Fő-Ispán,^* majd a’ Kir. Tábla’ Előlűlője,^* továbbad Erdélyi Fő Provinciális Commissárius,^* ’s Leopold Rendbeli Commendátor,^* Excell. birtoka, ki épen most neveztetett ki Erdélyi Fő-Kincstartónak, ’s Szebenben Júl. 15dikén fogja Mélt. Tartler Urat a’ Szász Nemzet’ Cómeszi székébe iktatni. Oda ma reggel indúla, ’s a’ házat üresen lelénk.

[102] A’ hely téren fekszik, ’s a’ kastély és a’ kert mutatják a’ lelkes, de hívataljai által első ifjúsága olta házától elvont birtokosának mind fényét, mind ízlését. Itt, e’ szobákban, szólala-meg magyarúl a’ Fenelon’^* Telemachja; annak^* fordítója atyja vala a’ ház’ és hely’ mostani birtokosának. Religiosus tisztelettel léptem-fel a’ grádicson, léptem-be a’ szobákba. Midőn^* Haller László élt, senki sem írt úgy magyarúl, ’s ő vala az, a’ mi később Báróczi vala; kevésbé nyelvrontó mint ez; mert akkor nem vala még szabad annyit merni. Mint óhajtottam, hogy bár^* a’ mi Döbrenteinkkel és velem,^* Szemere, Kölcsei, Szent-Miklósi, Farkas, az én^* Helmeczim és az, a’ ki ennek^* karjain lépe a’ köz hódolás’ elfogadására, Berzsenyi,^* együtt lehettek volna itt!^*

Eggy ifjú szelíd Franciscánus, Káplánja a’ háznak, vezérünk^* vala a’ már nem új ültetésű kertben, melly el van töltve szép bokor-partiákal. Amott a’ Diogenesz’ hordaja áll téglából építve, ’s olly tágasan, hogy eggy kártyázó társaságot magába fogadhasson; e’ hányt halmon paraplű csengeti üvegharangjait; ott eggy Liliputi falucska áll, olly apró házakkal, hogy általhághatsz rajtok, ’s ezeknek lakosaik^* fejér nyúlak; itt a’ fájdalom emelt obeliszket a’ Gróf’ fegyver által elesett fijának. – A’ szelíd-arczú fiatal Barát jól tarta bennünket Urának nevében. – Haller Lászlónak olajban-festett képe nem függe itt most; által^* van adva Prof. Nagy Sámuel Úrnak, hogy rézre metszettessék. A’ helyett a’ Hallerek’ törzsökfáját nézegeténk, melly, olajban ’s vászonra festve, a’ háznak eggyik oldalát elfoglalta; ’s az elzárt, de üveg alatt álló kis Könyvtartó’ darabjait. – Erdélyben a’ francziáúl-olvasókat a’ Gróf tartja könyvekkel, ’s így a’ legszebb Bibliothéca is el szokott fogyni; mert a’ szép asszonykáknál semmi sem vész-el könnyebben, mint ez.

Mintegy két órányira Ugrától eggy szép táj nyúla-el előttünk, ’s igen szép csikók legeltek közel útamhoz, ’s a’ mint látszák, őrző nélkül; itt eggy kettő, ott már több. Később értém-meg, hogy azok az Özvegy Gróf Haller Zsigmondnééi voltak, kinek itt jobbra az úttól, eggy terrassze forma dombon eggy szőlőcskéje ’s szép gyümölcsöse áll. Még nem tudtam hogy a’ csikók és ez az ékes hely eggy olly asszonyság’ birtokai, a’ ki erántam sok esztendők olta kegyességet érze, és a’ ki eránt így nekem hálát illik érzenem; de ezt mondanám felőlők, ha asszonyok eránt érzenem^* semmit nem kellene is. ’S azon a’ tágas völgyen a’ hol Vásárhely eggy hegynek napnyugoti oldalán űl, sok faluk vagynak elhintve, melly előttem, ki eddig szűk völgyeken jöttem keresztűl, most új jelenés vala. A’ város messzére többet ígér, mint a’ mit belé lépve benne látunk. Nagy sárfészek, ’s úczáji egyenetlenek.^* A’ Cancellárius háza, hol könyvei tartatnak,^* ’s a’ Gróf Kendefié, ’s a’ Reform. Collégium’ épűlete messze kitündöklenek, mert partos helyen állanak. Égtem látni a’ Bibliothécát; ’s minekutána a’ Gróf Haller Gábor’ házánál megszállánk, siettünk Bibliothecárius Szabó András Úrhoz, Wesselényinek ezelőtt fél esztendővel a’ Philosophiában házi tanítójához, ’s megnyertük tőle, hogy oda, ámbár már sötétedett, bevezetessünk,^* 3 holnap kincseit velünk látassa.

[103] Az estvét látogatásokra akaránk fordítani, de az Uraságok, a’ Praeses Gróf Kemény Sámuel Exc., ’s Gróf Teleki Domonkos Úr kisétáltak,^* mert az eső megszűnt; ’s^* a’ Kir. Tábla Assessorai, törvénynyugta^* lévén, elhagyták vala a’ várost. [104] Azonban^* eggy fiatal-ember, ki az eggyik Assessornak Író-Deákja volt, bizonyossá teve, hogy Mélt. Cserei Miklós Assessor és Háromszéki Administrátor Úr itt vagyon, ’s kész vala hozzá elvezetni. Melly örömöt ígértem magamnak, hogy ezt a’ barátomat végre, ’s itt váratlanúl,^* meg fogom ölelhetni, ’s mint csalattatám-meg, midőn Mélt. Cserei Farkas Urat láttam-meg, a’ Protonotáriust, nem Miklóst, az Administrátort. A’ nyavalyás ember szolgálatra igen is nagy készségében, nem gondola vele, teljesíti e kedvemet, vagy nem; neki elég vala hogy szolgálhatott. De ha nem ahhoz vitt is el a’ kit kerestem, olly tisztviselőhöz vitt, a’ ki hívatalának több fényt ád mint a’ mit attól vészen, ’s az illyeneket látni mindég nyereség.

Midőn innen eljővénk, Döbrentei megszólíta két idegent, kik velünk öszveakadtak. Ezeknek^* eggyike Dr. Kovács András Úr vala, kinek gondjai ’s hűsége Cserei Farkast, a’^* Krasznait, kevés hetek előtt visszahozá azt életre, és a’ ki felől nekem ez a’ barátom azt mondá, hogy ez hívatala’ kötelességeinek szent teljesítései ’s vesztegető adakozása által a’ maga betegei körül^* épen az Vásárhelynek, a’ mi Kassának volt Viczay. Szívem vert a’ széplelkű féjfi felé, ’s köszöntem neki hogy Csereit a’ hazának és nekem megtartotta, köszöntem, hogy a’^* szerént veszteget, mint az én megholt barátom. ’S minthogy Csereitől tudtam; hogy a’ kettő között még a’ kertek’ szeretete is teszi a’ hasonlóságot, bátor valék kérni, hogy, ha dolgai miatt lehet, vezetne-el kertjébe. Teljesíté a’ kérést, ’s így alkalmatosságom vala a’ szeretre-méltó emberrel bővebben megismerkedni. – Eggy^* keskeny ’s haszontalan árkot foga-fel, ’s tele ültette, hasznomra és gyönyörködésre; ’s a’ kert a’ legjobb nemű gyümölcsöket termi. Csudálkozám a’ többek köztt, hogy Erdélynek annyi nemű köszmétéji, vagy a’ mint itt hívják, egresei vagynak, ’s a’ mint Dr. Kovács Úrtól értém, nem^* csak a’ Pomologusoknál [találtatnak].^* – Egyéberánt ez a’ kert az által is emlékeztete a’ Viczayéra, hogy egymást^* érő játékaival, cabinetjeivel, felűlírásaival hasonlít a’ Guckkastenekhez. – Midőn elválánk, Gyulai, ki^* csupa szív, nekem köszönte-meg viszont a’ mit Dr. K. Úrnak én köszöntem; ’s megvallom neked, édes barátom, hogy ha ez a’ szeretetre olly igen méltó ifju^* velem nem volt volna, meg fogtam volna azzal elégedni,^* hogy a’ nemes gondolkozású embert néma tiszteléssel nézzem: de tudom én mit ér fiatal emberek előtt illyeket tenni, ’s nem felejtem mit köszönhetek az én kedves ipam’ illyen forma tanításainak. Könnyen megtörténhet, hogy az az idegen, a’ ki Dr. K. Úrral állott az úczán^* midőn őket Döbrentei megszólította, szemeket mereszte^* arra, a’ ki magát az emberiség’ Szószólójának tekinti, ’s annak nevében Kovács Úrhoz hála-adreszeket tart. De mennyi jó múlasztatik-el úgy, ha az illy szemmeresztőkkel gondolunk? Ne legyünk semmit affectatióval, de a’ mi jót szivünk sugall, legyen erőnk rettegés nélkül teljesíteni, ’s ne hagyjon-el az a’ szép hit, hogy megértetünk.^*

[105] A’ Cancellárius’ épűletének két szárnya vagyon, ’s annak jobbikában áll a’ Bibliothéca. [106] Custosának lakjától eggy folyosó viszen ajtajához, ’s ez felett e’ szók sorok olvastatnak:

Itt a’^* könyvekkel eltöltött előszobába léptem, mellyből eggy oldalszobácska nyílik; ’s az előszoba és a’ Bibliotheca köztt eggy szűk^* grádics viszen-fel a’ galeriába, mellynek falai tele vannak könyves almáriomokkal. Hogy a’ látogató végig tekinthessen a’ könyvek’ hátán, de a’ könyvek az ellopás ellopás’ veszedelmének ki téve ne légyenek, az^* almáriomok’ záros ajtajai sárgaréz-dróttal^* vannak általszőve. Az almáriomokban nincs^* semmi üres hely, sem a’ Bibliothecába^* új almáriomok nem hozhatnak többé, hanemha az Ásványok’^* Gyüjteményének más szobák nyittatnának.

Általellenben^* a’ Bibliothéka’ ajtajával a’ nagy lelkű Alkotó’ képe függ, egész állásában, ’s a’ Szent István’ Nagy-Kereszteseinek innapi-öltözetekben. Soha kép igazabban el nem találtatott; ’s nem csak igen híven, hanem igen szépen is van festve. A’ Művész nem írta-fel reá nevét, de tudva van,^* hogy azt Tusch János úr, a’ Bécsi Galeria’ Custósa, dolgozta. A’ Hickel’ képe, melly a’ Bihar’ Vármegye’ eggyik Palotájában, Váradon függ, és a’ melly után Czetter metszé a’ Cancellárius’ képét, Catalogusának^* Első Kötetéhez, koránt sincs illy hív mint ez a’ Tusché.^*

Alól, a’ plafondot ’s Galéria’ két boltozatjait tartó pilaszterek’ két^* elsőji előtt, a’ Cancelláriusnak, ’s megholt hitvesének, Iktári^* Gróf Susánának, rézben-öntött ismét igen híven dolgozott büsztjeik fekete márvány oszlopokon^* állanak e’ jegyzéssel: F. Thaller Tyrolensis fec. Vindob. 1805.

[107] A’ Galeria, a’ palota’ hajójának két oldala körűl,^* két emeletre van osztva, ’s a’^* felsőbb Galeriáról vas balüsztrádok mellől lehet a’ hajóba letekinteni. Az Építő-mester^* szerencsésen ’s értelemmel tette a’ rajzolatot.

[108] Itt még más kisebb képek is függenek: A’ Cancelláriusé, ifjúkorában, ’s talán még Akadémiai útja alatt, a’ Gubernátor Bruckenthálé, a’ Poeta Lázáré, ki szép ember vala, a’ Fejedelem Bethlen Gáboré, ’s idősbb Apafié,^* ’s általellenben a’ Cancellárius nagy képével, a’ Teleki Mihályé; a’ Galerián pedig az Erdélyi Püspök Gróf Batthyáni Ignátzé, és a’ Koronaőr ’s Ugocsai Fő-Ispán Gróf Teleki Józsefé, de nem Kreutzingertől, melly ennek a’ nagy embernek minden képei köztt a’ leghívebb ’s legszebben festett képe. Igéretet tevék Bibliothecárius^* Szabó Urnak, hogy ide küldöm Baróti Szabó Dávidnak olajban Klímesch Tamás álal festett ’s igen szerencsésen eltalált képét, hogy a’ tiszteletre-méltó ember ott fogadhassa-el mivel neki a’ maradék^* tartozik, a’ hol született. – Hunyadi Mátyás Királynak képét, mellyet a’ Cancellárius Strassburgban a’ prof. Schöflin’ Bibliothecájában függő képről másoltatott le, nem találtam itt. Palatinus Wesselényinek képe, ’s a’ Gróf Rhédey Sigmond ’s hitveséé Wesselényi Kata a’ Bthéca előszobájában függenek.^*

[109] Bibliothecát két három óra alatt végig tekinteni nem lehet, mi^* pedig a’ Gróf Gyulainé’ rettegései miatt Vásárhelytt soká nem múlathatánk; [110] ’s így meg kelle elégednem azon szerencsémmel, hogy a’ Görög és Római Classicusok’ legelső és az újabb időkben királyi^* ’s pompájú Kiadásaikat, a’ millyen a’ Pármai, sietve láthatám. Ezekhez képest a’ Spanyol Infans Don Gabriel’ Sallustja nem szép Kiadás. Üres időmet ezeknek látása után a’ Museum Pio-Clementínum és a’ Piranési Kötetei’ foglalták-el.

A’ Grófra öseiről semmi könyvek nem maradtak; maga fogott e’ temérdek kincs’ gyüjtéséhez ezelőtt ötvenhét esztendők előtt, midőn Bázelbe, Párisba ’s Hollandiába^* tanúlás végett testvérének Lászlónak fijával a’ Koronaőr Józseffel, 1759.^* kiment.^* ’S vásárlásaiban az a’ kívánság vezeté, hogy olly könyveket szerezhessen-meg a’ hazának, mellyek a’ magok nemekben vagy legjobbak, vagy ritkaságok^* miatt is becsesek, és a’ mellyeket nagy árok miatt,^* magányos Bibliothecákban hijába^* fognánk keresni. Catalogusainak már kijöttek három Kötetei, ’s nem sokára a’ negyedik is sajtó alá adatik.

A’ könyvek’ száma eddig 36,096^* Köteteket teszen. A’ Cancelláriusné osztozni akara nagy férje’ érdemében, ’s a’ Magyar Könyvek a’ Grófné szerzeményei; az Ásványok’ pedig,^* a’ mint gyanítom, szeretett fioknak, Gróf Teleki Domonkosnak gondjai által gyűltek, ’s^* naponként szaporítatnak.^* A’ Numismák még a’ Cancellárius’ kezében állanak.

A’ Bibliothéca a’ Teleki familiának Fidei-commissum gyanánt hagyatik, eggy itt Vásárhelytt álló roppant és szép ház’ jövedelmeivel, hogy a’ Bibliothecarius fizettethessék ’s a’ könyvek szaporítathassanak.

Biblioth. Szabó Úr nem elégedék-meg azon kedvezéseivel, hogy velünk itt reggeli héttől csaknem tizeneggyig múlata, hanem jelentést tévén Theol.^* Prof. Tompa János Úrnál, a’ Reform. Collégium’ Bibliothecájába is elkísért. Ez magában is kicsiny, ’s melly kicsinynek kelle ama’ adna’ nagynak látásából jövők előtt tetszeni! [111] De ha ennek látását nagy nyereségnek nem tekintheténk is, a’ Prof. Tompa Úrral való megismérkedés valóban az volt; igen jó fej, ’s nem csak tudós, hanem szeretetre igen méltó ember is eggyszersmind.

[112] Olly helyeken a’ hol nézni-való van, én még szoros barátimmal sem szeretek legelső fellépésemmel lenni, ’s a’ magyarázó Csicserónékat hallgatni^* hagyom; ’s e’ miatt nem keresém-fel eddig Mélt. Aranka György Assessor Urat, kit szerencsém van harmincz esztendők olta barátimnak számokban látni, és a’ kit 1794. a’ Tályai szüreten láték már. De most, általesvén^* a’ Bibliothéca’ megtekintésén, siettem hozzá.^* A’ nagy Purista és a’ leggonoszabb Neologusz, a’ nem tudom melly Philosophiai iskola’ barátja ’s az a’ ki az Idealismuszt kedveli, ’s^* a’ jó egek tudják melly külömböző, ellenkező^* gondolkozások’ sokaságai mellett is egymást szerető két ember illy véletlenűl együtt, és csak kevés időre! [113] mert bennünket Biblioth.^* Szabó Úr ebédre kért – képzelheted millyennek kelle ennek az eggyüttlétnek lenni. [114] De nem magam lévén nála, a’ beszéd meg volt osztva másokkal, ’s az az illyetén esetekben mindég nagy bajból-kisegélő szokott lenni, – Krasznán^* függő képét Bergmann valóban igen szerencsésen festette, ’s el van rajta találva nem csak arcza, hanem a’ mint illik, lelke is. A’ víg öregnek különösségei közzé tartozik, hogy egészen ellenkezőleg mint mások, házánál parókát^* tészen-fel, de azt kilépvén innen, mindég leveszi fejéről, ’s hajatlan fővel mégyen az^* úczára. Eggyütt menénk-el Assessor Mélt. Zejk Dániel Úrhoz, ki hitvesének, a’ Septemvir Mélt. Vay József Úr’ leányának, betegsége miatt nem méne-ki jószágába; ’s nem lehetett^* el nem mosolyodjam, midőn eggy gyümölcsáros asszonynak Alázatos szolgája formulával, nem kötődésből, hanem, a’ mint mondá, hogy azt^* emberségre tanítsa, köszönt. – E’^* rendesség’ előbeszélésével miért^* ne mosolyogtassalak-meg téged is? Az^* illy apróságok gyakorta inkább festik az embert mint a’ miket a’ Biographusok feljegyezni méltatlannak nem tartanak. – Született^* a’ közönségesen szeretett hazája’^* boldogúlásáért mindég buzgo^* férjfi Szék városban Doboka Vármegyében 1737. Septb. 15dikén; ’s nagy kora mellett is ép, egésséges, magát könnyen bírja, és, a’ mint látod, jó kedvű. Bár hetvenkilenczedik esztendőkben mi is mind ezek lehessünk. – Abba hagyá a’ versek’ írását, ’s most egyedűl a’ Philosophiának ’s Hazai Történeteknek él.

[115] Midőn Szabó Urtól eljövénk, kénytelen vala még eggyszer megnyitni a’ Bibliothécát, hogy a’ Cancellárius’ képére felpillanthassak. Eltelve^* azzal a’ tisztelettel, a’ mellyel a’ halhatatlan férjfiu eránt^* mint hazám’ fija, és azzal a’ hálával mellyel harmincz eggy esztendő olta tapasztalt sok kegyességeiért tartozom, azt mondám magamban, a’ mi a’ 493. esztendőbeli Consul Scipio’ sírkövén álla: Honc oinom plvurimei cosentient dvonorvm optimom fvisse virom. [116] Felpillanték^* a’ Bethlen Gábor’ képére, ’s a’ Wesselényiére is^* az előszobában, ’s eljövék szerencsésnek^* nevezvén azt az órát, melly elmosta rolam azt a’ szennyt, hogy nemzetemnek ezt a’ kincsét mind eddig nem láttam.

[117] A’ Cancellárius eggyszersmind Fő-Ispánja Bihar Vármegyének, hol József alatt Királyi Commissariusságot visele, ’s tagja a’ Göttingi, Jénai és Varsói Tudom. Társaságoknak.

[118] A’ Reform. Collégiumban tanúló ifjúság száma^* öszveséggel megyen, a’ Togátusoké^*

Szándékunk az vala, hogy útunkat a’ Gyulai tantja, Özvegy^* Gróf Bethlen Ádámné felé vegyük, Bonyhádnak, ’s^* Özvegy Gróf Haller Sigmondné felé; de a’ vizek ez örömtől megfosztottak. Igy, el Koronka^*

Koronka^* mellett, melly Toldalaki birtok, [119] Szent Benedek felé vevénk utunkat^* Az éjszakát Oberster Báró Szent-Kereszti^* Úrnál akaránk tölteni; ’s már kiérénk Szent Benedekről,^* midőn az itt lakó Uraság’ cselédje utánunk szalada, ’s Gróf Toldalagi Sigmond Urnak ’s Grófnéjának nevekben,^* hálásra meghítt, akárkik legyünk; előnkbe^* terjesztette, hogy veszedelmes vízen fognánk keresztűl-menni. A’ jó szívűségnek ’s hospitalitásnak ez az aktja^* megillete bennünket, ’s ámbár Gyulai sietett anyja’ aggodalmait eloszlatni, megfordúlánk. ’S itt eggy bajuszos de szakálatlan Oláhnak gondolt Pap^* méne-el szekereink mellett, kék talárisban, ’s maga is, cselédje is hermelín színű, nagy, de nem legszebb fajtájú kanczákon. Én a’ hátulsó szekérből néztem, hogy Döbrentei a’ nyeregben űlő Pappal beszél, midőn ez hirtelen sarkantyút ada lovának, ’s hozzám nyargalt. Az Szent-Gericzei Unitárius Predikátor Kozma Gergely Úr vala. A’ nemes lelkű ’s Nyelvünk’ ’s Literatúránk’ boldogúlásáért buzgó ember örült hogy azt, a’ kit levele által ezelőtt tizennégy esztendővel megszólított vala, láthatja is, ’s eggy két pillantatig tartó beszélgetéseink után, siető útja miatt, tovább ment. De nem valánk még eggy óráig a’ háznál, midőn útjából visszafordult, ’s a’ gyönyörű estvét a’ hold’ legteljesebb fényében a’ kert’ ernyőji alatt velünk tölté. A’ ház’ gyermekei ’s az én leányom itt^* a’ Házi-Tanító ’s Klavír-Mester’ muzsikája mellett táncznak eredtek, ’s^* később az Erdélyiesen gazdag vacsorához űlénk, [120] hol, minthogy a’ Grófné Vay leány, Krasznáról, Septemvir Mélt. Vay Josef Ur ’s testvér öccse Generális Báró Vay, ’s a’ Septemvir’^* fija Abrahám ’s hitvese Kazinczy Sophie felől kelle szólanom. A’ távolra-jutott a’ magáéi közzé visszatéve képzeli magát midőn az idegenek előtt ezeket emlegetheti, ’s ez a’^* szép est’ örömeit nevelte előttem.

[121] Igen jól történt, hogy Szent-Bendeken meghálánk; más nap veszedelmes árkokon kelle keresztűl vergődnünk. Rettenetes az a’ pusztítás a’ mi e’ tájt éré,^* ’s Erdély, ha valaha, most félhet az éhségtől. A’ kár Szent-Benedeken már félszáz ezerre mehet, melly^* annál rettentőbb, mivel Erdélynek tavaly sem volt aratása, ’s a’ tengeri a’ nedves időkben meg nem érhetett, ’s így a’ mi termett is, megromlott. Midőn Debreczenen keresztűljövék, az Erdélyből oda kijött Oláhok csoportosan állottak a’ piaczon, hogy munkát ’s az által élelmet kapjanak, ’s többen lévén mint a’ mennyire szükség volt, éhen tértek-vissza honjokba. Bethlen Miklósnak, az elmult század’ elején, igazsága^* volt, midőn azt akará törvényűl tétetni, hogy a’ tengeri-termesztés tiltassék-meg; azt eggy esztendőről más esztendőre nem lehet úgy eltenni mint a’ földnek egyéb terméseit, ’s így a’ nép az éhség’ veszedelmeinek inkább ki van téve. Bár most az a’ törvény hozatnék, hogy a’ szegénység krompélyt ültessen, hol^* a’ soványabb föld a’ rozst meg nem termi.

A’ föld’ népe Erdélyben a’ tengerit azért is veti, mert ennek termesztése nem kíván annyi szántást mint a’ gabonának más nemei, sőt a’ marhátlan embert ezt szántás nélkül is elveti,^* egyedűl a’ kapa után.^* ’S a’ két három esztendő olta tartott szükség arra vitte a’ gazdákat, hogy minden marhájikat eladják. A’ melly helységben ezelőtt hatvan pár ökör találtatott, ott most nem találni négyet.

Az a’ vidék, a’ mellyen Szent-Benedekről Júl. 10dikén jöttem végig, sivatag hegy ’s igen sovány vidék. [122] A’ Lóczi fogadó eggy igen magas és^* nehéz útú tetőn^* áll, ’s ott fogatánk-ki lovainkat. Gazdasszonyunk fején konty helyett eggy kiskarimájú kerek kalap űlt,^* ’s az bennünket a’ Helvétzia’ ’s Tyrolis’ leányaira emlékeztete. ’S beszéde éneklőbb volt mint az egyéb Erdélyieké lenni szokott. [123] Nem értém, mit akar, midőn, valamelly más asszonnyal szólván, ezt mondá ennek: Legény! be nagy dolog! míg Döbrentei meg nem magyarázá, hogy ennek a’ vidéknek lakosai a’ legény szóval az illy fordúlatokban annyit akarnak mondani, mint a’ Debreczen körül lakó falusiak, ezzel: Egek,^* be nagy dolog? Mint juthatott ez a’ szó ehhez a’ jelentéshez, azt fel nem tudom érni.

[124] Egészen idegen és értetlen szóllás lesz előtted ez is: Mi jó barátokúl elférünk eggy szobában: de hát a’ lovak hol találnak szállást? az az, mi mind, kik jó barátok vagyunk. –^* Erdélyiekűl, annyi mint mi mind, Erdélyiek.

A’ volna kétszeri előfordúlását a’ Maros-Székben így kerűlik-ki: Ha én ne legyek, téged megcsapott volna az ág. Az ellipsist, melly itt nem kicsiny, ez pótolja-ki; Ha az nem jött volna közbe, hogy én ott legyek.^*

[125] Döbrentei megszóllíta nehány útasokat, kik itt deszkával megterhelt szekereikkel kifogtak, ’s ezt kapá tőlök feleletül: Doczkát viszünk Megyesre. A’ szót olly énekelve mondá a’ Székely, hogy modulatióját így lehetne lekótázni.

[126] ’S illyen énekelve beszélt Báróczi is. [127] ’S a’ nem éles hanem nehéz accentű e a’ Meggyesre végében éreztette velem, hogy a’ Magyaroknak háromféle e-jek vagyon, a’ mit mind eddig érteni soha nem tudtam. Csak hogy midőn nekik azt vallom-meg, hogy a’ Magyarnak tehát három féle e-je van, azt a’ magyarázatot kell vetnem szavaimhoz, hogy a’ Magyar alatt, Palócz és Hiencz ’s Székely Magyarokat értek. [128] <Minden tiszteletem mellett, mellyel a’ Vilmányi Libécz’ pentametere eránt viseltethetem, kénytelen vagyok kimondani, hogy én illyen e-kkel^* beszélő Székelynek tartatni nem vágyok.>^*

Az^* út itt is sippadozó-oldalú hegyeken ment, úgy hogy sok helytt azt levert karókkal kelle a’ leszaladástól óvni.

Nagy és hosszas fáradság mellett^* felérvén a’ tetőre, meglátánk azt a’ keskeny völgyet, a’ hol Andrásfalva fekszik, ’s túl azon a’ mi Tatránk’ óriási^* nagyságú kisebb testvéreit, ’s örvendénk hogy nyomorúságos útunknak végét láthatjuk, mert ezek a’ szép hegyek azt látszottak ígérni, hogy ezután Magyar-országi tájakra jutok; örvendénk, hogy eggy imádott asszony’ ’s a’ szeretetre legméltóbb háznép’ társaságában három négy nap megpihenhetünk.

[129] Tizenkét esztendeje múlt-el, hogy én^* a’ Grófnét, ifjúságom’ barátnéját, nem láttam, hogy nem láttam Comtesse Lottit, ki engem levelezésünkben^* atyjának fogada, és a’ kinek szerencsém volt barátságát, éltemnek eggyik legszebb örömét, megnyerni, ’s ez a’ pillantás vissza fog tenni életem’ legszebb szakába, meg fog ifjítani. [130] Előttem vala az a’ szép kor, mellyben^* a’ tiszteletre ’s szeretetre legméltóbb ember, az ipam, még akkor teljes erejében ’s a’ nem érdemlett csapásoktól meg nem hajtva, gyermeki ártatlanságú napam, ’s Theréz, a’ leglelkesebb, legfeddtelenebb, legjobb, szép és fiatal asszony, ’s^* a’ Grófné és megholt testvére, ’s^* én, ki iskolai ’s Pesti pályámat csak eggy két esztendő előtt futottam vala meg, Kassán lakánk,^* ’s magunkat, eggy atya’ ’s eggy anya’ gyermekeinek képzelénk,^* ’s boldog voltam ez emlékezésben. [131] Feleségem, akkor hét esztendős gyermek, látván hogy atyja ’s anyja engemet fijoknak néznek, bátyját nézte bennem, ’s térdeimen tanult-el némelly^* mesét, némelly verset; ’s midőn látta hogy én a’ szép Süsie’ szemléletében olvadozom, elvont tőle, ’s maga mellé űltetett, mert, ugymond, tudhatom, hogy én övé vagyok.^* [132] ’S most én mind ezeket leányomnak beszélém-el, ’s megmondám neki, hogy valamint én Lolottnak fogadott atyja vagyok, úgy ő első meglátása olta neki fogadott leánya lesz.

A’ Gyulai’ szekere hamarább ért a’ házhoz mint az enyém, ’s Döbrentei azt mondá a’ Grófnénak, hogy leveleim érkeztek Kolozsvárra, ’s kénytelen valék vissza-fordulni.^* De eggy negyed mulva eggy más szekér érkezik, ’s a’ Grófné, ki Helytartói Consiliárius Puky László Úrral a’ ház előtt űle, kiszállani lát szekeremből, még pedig leányommal. [133] – Még^* most is az a’ nagy szépségű asszony a’ ki harmincz esztendő előtt volt, még most is azok a’ gyönyörü nagy szemek, ugyan-azok a’ rózsák és liliomok, és a’ mi mind ezeknél többet ér, ugyan-az a’ tiszta^* lélek; de most két annyi testtel mint akkor. – [134] A’ sok esztendők után való eggyüvé-találkozás csaknem teljes pótolék azoknak, a’ kiket a’ sors egymástól eltépett.

Lolotte, kit égtem, lángoltam látni, nem vala a’ háznál; Fanny és Constance testvéreivel kimentek^* azon meredek tetőkre, mellyek Andrásfalvát télben a’ naptól annyira elfogják, hogy ott örök éj^* lakozik. Lajos és Döbrentei elikbe mentek, ’s vitték a’ hírt, hogy vissza kelle térnem. [135] De most jöttek; ’s én általadám leányomat új^* anyjának. ’S e’ pillantat olta Carolína^* és Eugénie elválaszthatatlanok.

[136] Consil. Puky rég olta itt van, mint vizsgáló^* Kir. Commissáriusa azon panaszoknak, mellyeket tizenhárom Szászföldhöz tartozó^* faluk beadtak.^* Ennek örök^* becsűletére tartozik, hogy ő, az Urbariális dolgok’ Referense, a’ Helytarto Tanácsnál,^* nálunk igen^* is szorosnak tartatik; ’s az Erdélyiek, kikhez ez a’ vélekedés behatott Budáról, rettegtek tőle. Nem tartozik kisebb becsűletére, hogy Erdély azt mondja felőle, a’ mit Tacitus az ipa felöl: rara animi moderatione maluit invenisse bonos,^* quam fecisse. Az Erdélyiek őtet úgy szeretik, mint a’ hogy rettegték.

[137] A’ Grófné mindent elkövet, hogy nekem örömeket adhasson, ’s meghívta Dr. Gyarmati Sámuel Urat, a’ Grammaticust; Döbrentei^* pedig a’ Székely udvarhelyi Plebania’ Administratorához, Zsombori József Úrhoz külde-által, hogy jőne hozzánk. Ennek szép tollát eggy Értekezéséből ismerem, melly az Erd. Muzéum’ IVdik Fűzetében áll, ’s eggy Kötet szépen-írt Predikatziójiból; Gyarmathi^* Urat nincs szükség magyaráznom, ki legyen.^* Grammatikáját ’s Nyelvünknek a’ Lapp Nyelvvel való hasonlatossága felől írt Munkáját ismered. Gy. eljött, de Zsnek meglátásától az a’ történet foszta-meg, hogy Plebánusa, az Erdély’ Jezsuitájinak legöregebbike, legutóbbika, most haldokol. – [138] Dr. Gyarmathi Sámuel Úr szül. 1751. Július 15d. Kolozsvártt. Bécsben 1776 – 1782ig tanulta az orvosi tudományokat, ’s akkor Göttingába ment, ’s Berlinbe és Hamburgba. Onnan visszatérvén, Gróf Ráday Pál és megholt öccse Gedeon mellé rendeltetett nevelőűl, ’s velek vala Pozsonyban is, hol 1784. Révai után a’ Ráth által kezdett újságleveleket folytatta.^* olta Nagy-Búnon lakik, Gróf Bethlen Gergelynél,^* mint Rousseau élt volna Ermenonville-ben, ha élete tovább nyult volna; [139] ’s abba hagyván a’ Grammatikázást, etymologizál,^* botanizál. A’ legtiszteletesebb jámbor öreg, kit az egész táj, az egész Erdély kedvel, mert az illy nyájas, ártatlan, sok tudományú öreget nem lehet nagyon nem kedveli.

Olvastad a’ Magyar Kurírnak azon jelentését, mellyet^* Pánczél Úr’ teve ennek Etymológiai^* Lexicona felől. Harmincz öt Lexiconokon ment végig, hogy szavainknak rokonságaira ’s eredetére akadjon, ’s a’ mintegy nyolcz ívből álló Munkának eddig meg kellett volna jelenni, ha elég Subscribenseket kapott volna. A’ Munka’ elakadása éreztetheti velünk hidegségűnket, mert, ha az illyen Munka nem mindennek való is, pirulnunk kell, hogy nyomtatatlan marad. – Én^* e’ végre eggy Lexiconon sem mentem-végig, de sok illyen^* jegyzéseket tettem, kivált^* a’ tót nyelvből, mellyet nem igen tudok ugyan, de minthogy nálunk azt már beszéli a’ magyar mellett a’ köz nép, hallani van alkalmatosságom. ’S Dr.^* Gyarmathi Úr sem azt nem tudta, hogy a’ pelly a’ franczia couleur de bai-ből jő, sem azt nem hogy a’ fakó a’ falb-ból, sem hogy a’ zsufa és couleur de soupe eggyek. Ha a’ munka kijő, az Erdélyi Muzéumban eggy Toldalékot fogok letenni hozzá; de óhajtottam volna, hogy szavainkat a’ tót nyelvvel Sándor István hasonlítsa-öszve nagy gonddal, ki,^* a’ mint látszik, tótúl még inkább tudott mint magyarúl.

[140] Óráim a’ Grófnénak ’s szeretre-méltó, nagy gonddal és nagy bölcsességgel nevelt gyermekeinek, Cons. Pukynak, Gróf Wasnak, ’s a’ jó öregnek, és az én Döbrenteimnek, ’s Fekete Ferencz Úrnak, ki Puky mellett Acturiusságot visel, társaságokban,^* ’s hol a’ fortepiano körül,^* hol a’ kertben, a’ virágokkal elhintett réten, ’s a’ cseresznyés tetőkön sétálva, hol a’ Gyulai’ igen szép Minerologiai Gyüjteményének ’s Metszett-köveinek végig nézésében, hol olvasgatva, igen kedvesen múlnak-el; de a’ haza-vágyás sokszor reám rohan, ’s mennék, ha lehetne. De benne vagyok, ’s^* Szebent, ’s Brassót is talán, ’s Hunyadot nem hagyom látatlan. Az esők az útat úgy^* elrontották, hogy ha a’ hídak épségben maradtak volna is, a’ rettenetes sár miatt innen^* mennem nem lehet.

A’ Grófné a’ maga aratóji közzül kiválogattatá a’ legjobb tánczos Oláh legényeket ’s leányokat, ’s láttatá velem mint tánczol ez a’ nép. – A’^* táncz mint a’ nép. A’ férjfiak lomha mozgásban eggy ideig magok szökdösnek karikában, ’s a’ leányság körűlök áll; ’s akkor kiki tánczosnét választ, még pedig, a’ kiknek tetszik, jobbjába két leány’ balját szorítván. ’S a’ táncz abból áll, hogy előre bicczennek, meg hátra; ollykor^* holmi csintalanságokat mondanak^* mellé, ’s ölbe fogják a’ tánczosnét, ’s eggyet kettőt forganak vele. Midőn vége a’ táncznak, nem a’ legény köszöni meg a’ leánynak, hanem a’ legénynek a’ leány, hogy vele^* tánczolni méltoztatott;^* – ’s ítéletem szerént nagy méltán, csak hogy ellenére annak a’ tekintetnek ’s elsőségnek, mellyett^* a’ szép nemnek a’ nem orientális politesse adni szokott. Némely nézök^* a’ leányok és menyecskék közzül ezt és amazt igen szépeknek lelték: az én szemem rajtok nem láta semmi szépet, ’s ez az öltözet a’ legszebbet is rúttá tenné. Nyakoknál be van fűzve az ing, ’s tágan^* áll az emlőkön. A’ Festő legalább úgy vét^* leplet a’ tagokra, hogy azok a’ leplen által is mutassák contourjaikat.

[141] Mint a’ bárka’ galambja, úgy mentem-ki tegnap^* Döbrenteivel Fejér-Eggyházig, megtekinteni eggy könnyü kocsin, ha nehezebb szekereinken indúlhatnánk e már, mert én is mennék, a’ Grófnénak is útja van Dédács felé Hunyadban; ’s meghoztuk a’ zöld ágat: ha újabb esők nem rontják-meg az útakat, holnap indúlunk, Döbrentei Gyulaival^* és velem Szeben felé, a’ Grófné pedig holnap után Hunyadi ’s Zarándi^* jószágaiba. Ott ismét fogom látni a’ szeretetre legméltóbb háznépet, ’s a’ mint mondják, olly kies vidéken, mint a’ melly vad ez a’ tömlöcz itt.

’S ez nekem még kietlenebb miolta Fejér-Eggyházát és a’ két Búnt láttam. – Mintegy eggy óra mulva azután hogy szekérbe űltünk, kiérénk Sárdnál e’ vápából, ’s előttünk gyönyörű^* sík terjede-el, melly csaknem egész útunkban osztán egész hosszában feküdt előttünk,^* ’s zsákfenekében (cul de sac) a’ Segesvári templomokkal^* és házakkal elhintett dombot úgy láttatá, mintha Kis-Bún, Fejér-Eggyháza és Segesvár eggy várost tennének. Jobbra is balra is szépbérczű hegyek látszanak, ’s a’ Búni ’s Fejér-Eggyházi kastély, ’s Búnon a’ megnyesett fenyők a’ ház mellett, díszt, életet adá a’ vidéknek. Feléledtem látására, ’s érzettem, hogy tömlöczből szabadúltam-ki.

[142] Fejér-Eggyházánál szebb helyt Erdélyben még nem láttam, ’s vígasztalhatatlan volnék; ha lelkes Urát holnap sem lehetne látnom; mert Döbrentei éjszakára oda viszen. A’ hely az itt szűkűlni kezdő réten fekszik. Midőn a’ faluba érénk, két gyermek szalada megnyitni előttünk a’ falu’ kapucskáját, ’s az mellett eggy^* nagy tábla kérte^* az útasokat, hogy míg a’ falun végig mennek, ne pípázzanak. Eggy ház’ kapufél-fájára eggy kisebb, hasonlóúl veres táblácska vala felszegezve, e’ szóval: Nagy János, Esküdt. Bal kézre a’ hegy’ oldalán mívelt földek és a’ vadas-kert’ kerítése látszott. Túl a’ romnak indult templomon,^* annak épen szomszédjában, olly agg^* fák állának mint a’ Szépkútiak Bécsnél, ’s fejérlik a’ Gloriette az út mellett. [143] Két nagyszépségű fekete, mellyet^* az Istáló-mester, most szoktata szekeret vonni, öszvetépte istrángjait, ’s a’ cselédek szaladtak a’ lovat kiszabadítani bajából.

[144] A’^* rommá változott templom^* mellett az út befordult jobbra, ’s itt eggy nagy töltő-ház álla előttem, ’s igen nagy tengeri-górék, bezsindelyezett sövénykerítéssel, ’s mind ez^* éreztette velem a’ hely^* Urának mind gazdagságát, mind gondjait. Balra útam^* két üvegház mellett méne-el, ’s^* a’ négyszegű klastrom^* forma, régi kastélyba^* értem. Az óra verte a’ tizeneggyet. [145] Józsa Praefectus felvezete, ’s jelenté hogy Grófja nincs a’ háznál, de éjszakára, vagy holnap ebédre megérkezik,^* ’s kért, várnánk-be. Döbrentei Krietsch Szász-születésű Nevelő eránt tudakozódott, ’s ez jöve kilencz esztendős szép növésű ’s arczú^* tanítványával; a’ másik épen a’ fortepianó mellett^* veve leczkét Mesterétől. [146] Én az ablakhoz vonattam, ’s láttam magam előtt a’ gyönyörű tót ’s a’ hattyút rajta, ’s túl a’ tón tíz tizenkét obeliszkekké nyírt száz esztendős fenyőt, és ezek köztt az úcza’ szélén a’ most épűlt Gloriettet, mellynek legalsóbb részei most vakoltatának ’s^* két felől a’ tó mellett az említett erdőt a’ megaggott fákkal. Le, le, a’ kertbe, kiáltám Döbrenteinek, ’s Krietsch Úr azon grádicson vezete-le, a’ mellyen feljövénk. – A’^* Gróf elseperteté a’ Glorietten túl álló házakat, hogy a’ kinézés az ablakból^* a’ mezőre ’s a’ vadas kert szép^* hegyeire szabadon legyen. – Nagy Jupiter, csak ezt, és életet mellé!^* aequum mi animum ipse parabo.

Az Udvartól grádicsok visznek-fel eggy balkonra, ’s itt^* eggy kerek palotába léptünk. Annak magas falai az architrávig fekete márványként vannak befestve; az erek a’ márványban, ’s az oszlopok’ kapiteljei ’s lábai^* aranyozva vannak. Az architráv felett festett galeriáról Hallerek néztek-le ránk olly tömött sokaságba, hogy több figúra fel nem fért; ez pánczélban ’s zászlóval, amaz spanyol köntösben, ez lovagi palástban, ’s két talán Jezsuita. Némellyíknek feje felett számok voltak; Krietsch^* Úr megmagyarázta,^* hogy a’ Haller háznak^* eggy négyujnyi vastagságú foliántja van, mellyben a’ Hallerek, kiki a’ maga neki-tulajdon számja alatt, festve vannak, ’s e’ számok arra mutatnak.

[147] E’ kerek palota előtt a’ kert felé^* eggy még^* tágasbb balkon van, hol eggy számos^* társaság is töltheti az estvét. A’ szellő bennünket az itt nagy táblákban ültetett rezéda’ illatjával csapkoda-meg.

Balra tértünk, ’s a’ tó’ szélén, a’ Szépkúti-szépségű^* fák alatt, kerültünk a’ Gloriettnek, gazdag virágtáblák mellett. A’ gyep-partiákban még virítottak a’ rózsák, ’s a’ Delphiniumnak nehány neme^* kékellett. Túl ezeken eggy nyirbált fenyő spallér vonta-el falát, ’s eggy holt ugró-kúthoz vitt volna-le, de én a’ tóhoz vettem útamat, hol két Babyloni-fűz az űlőt úgy elfedté, hogy csak akkor lehete megsejtenem, mikor hozzá értem. Eggy sajka a’ maga czövekéhez vala kötve.

Az ángolkert’ tekervényein végig-menvén, melly el^* van töltve külföldi fákkal, és csemetékkel, a’ gazdag gyümölcsösbe^* értem, hol Vezetőnk^* a’ holnapos eprek’ ’s igen nagy, minden színű^* köszméték’ táblájához vitt, ’s addig étete, még tovább nem vivém^* hogy az üvegházat, vagy inkább az az előtt álló botanicus kertet tekinthessem-meg. ’S itt ére az ebéd’ ideje.

Az ebéd’ végénél volt ugyan^* dinnyénk is, de én^* inkább maradtam az igen ízletes cseresznye mellett, melly olly jó volt mint a’ mi Toronyi ’s Gönczi cseresznyéink, <’s az eper és köszméték mellett. Az utolsók köztt legédesebb volt a’ setétzöld színű.> [148] Asztal után még eggyszer megjártam a’ kertet, ’s siettünk; még^* estig két helytt kelle^* megtenni látogatásunkat: Kis-Búnon Gróf Bethlen Sándornál és Báró Kemény Mariánál; Nagy-Búnon a’ Gyarmathi’ Ermenonvilljében,^* Gergelynél, Lajosnak és Wesselényi Annának fijánál, és Gróf Bethlen Kláránál, a’ Generális’ leányánál.

[149] Gróf Bethlen Gergely első látásra megszeretteti magát. Képén van festve az a’ nyúgodalom, melly lelkében űl. A’ Gróf^* nem akar egyéb lenni, mint a’ mivé a’ történet tette; melly annál becsesbb, minél^* ritkább tulajdonság a’ mi pillogni-szerető^* korunkban. Nem csuda az, hogy itt Gyarmathi élni szeret. A’ hely eggy erdő’ szomszédjában fekszik, ’s egészen^* eggyez szeretetre-méltó Ura’^* ’s lakója’ lelkével: Itt jár Gyarmathi, ’s fűvet szed, ’s leűl a’ helységbeli gyermekek köztt, ’s enyeleg velek jóra tanítja őket,^* ’s nevettetik értte^* némelly vendégtől. – A’ Gróf kérésemre kivezetteté a’ Zsibói istálóból ide jött Jupitert és Bucephált, kik atyjoknak neveket viselik, ’s a’ kiken^* kiismerém, hogy Zsibói fajak. Hat még tanúlatlan zsemlyeszín pelly lovának árát tizenkét ezer forintra határozta, ’s ez mutatja, melly ára van a’ lovaknak Erdélyben.

Andrásfalvát, hol hetedfél napot töltöttem nagy örömök köztt, tegnap dél után hagyánk-el, Gróf Was Györgynek és Dr. Gyarmati Úrnak társaságában. Azolta hogy itt harmad nappal elébb elmentem, az emberek elkezdettek aratni, ’s^* más kalangyákat látánk az út mellett. Eggy kalangyába huszonegy kéve rakatik, ’s hogy a’ szél fel ne fordíthassa, karók veretnek közepébe. Sok az, ha az illyen kalongya a’ jobb esztendőkben is három vékát ad; ’s a’ mi tizennyolcz ’s néhol tizenhét kévés keresztjeinknek nem kellenek karók.

Sárdtól Bún felé görbe az út; ’s ámbár ismerem kocsisom ügyességét, kinek dicséretére kell elmondanom, hogy e’ rettenetes földön sem döjte-fel, félnem kelle, hogy itt^* ér utól a’ szerencsétlenség, midőn hátunk megett lármát hallánk, ’s a’ Gróf Was’ kocsiján annak cselédje ’s a’ mi leányunk, kinek helyét az én szekerem Dr. Gyarmathi Úr foglalta valá el, földre valának terítve. Nem esett semmi bajok azon felűl, hogy a’ Grófnak eggy kedves fegyvere^* meggörbült, ’s a’ szekér’ valami kevés kárt szenvede.

Dr. Gyarmathi Úr negyed napi eggyütt létünk után^* Bún mellett vála-el tőlünk, ’s vitte Andrásfalván gyüjtött Herbáriuma új leveleit; a’ Flamula Jovist^* ’s kevés idő mulva beérénk az Erdély cellumába, ’s szerencsénk volt, Urát hon lelni. Eggy deli férjfi, ki minden tekintetben méltó szerencséjére.

A’ jószág Gróf Haller Jánosra, Sigmondnak fijára,^* kétszáz ezer forint teherrel jutott,^* ’s a’ lelkes Urk első dolga az volt, hogy embereinek ökröket vásárla. A’ teher a’ jószágon többé nem fekszik;^* az a’ gond, mellyet^* említettem, mutatja mit tesz mint gazda; ’s most özvegyen már, két nagy reményű fijainak él, ’s magának, ’s az Erdély’ becsűletének.

Az estve csendes vala, ’s fényle^* a’ hold. A’ kávé, Erdélynek kedves itala, a’ balkonyra^* hozatott fel, hol eggy^* órát a’ rezedák’ illatjában tölténk. Zseni kísérőjével a’ tó’ szélén járt, ’s nézte a’ hold’ rezgését a’ víz’^* tűkrében, míg a’ hattyú hozzánk vissza nem kergeté.^*

Ha azokat a’ fenyő^* obeliszkeket, ha azt a’ nyirbált fenyő falat nem kellene e kivágatni? – Nem. A’ régi alaku kastély ’s azok a’ régi-ízlésű nyirbálások harmoniában vannak egymással.

A’ tó’ szépségét neveli az, hogy a’ kastély felé, az egész hosszú sor rendes deszkarostélyzattal van bekerítve. A’ kertet eggy Fő-és eggy AlKertész ’s 16 eggyaránt öltöztetett legények tartják a’ legtisztább ’s legmiveltebb állapotban.

Döbrenteitől tudtam hogy Dr. Baumgarten a’ Gróf’ költségén útazott-ki az országból Botanicai czélra. A’ Gróf mutatta Flora Transilvanica-jának első Kötetét, melly épen most jelene-meg nyolczad rétben, képek nélkül; ’s ez^* annál kedvesebb jelenés a’ tudomány’ kedvelőjinél, mert a’ növényeknek magyar és oláh neveiket is felrakta.

Némelly nevetlen növényeknek nevet az Erdélyi Familiáktól veve, ’s eggyet^* hívnak.

A’ Gróf előnkbe téteté a’ Trattinick’ Munkájának Fűzetjeit, ’s beszéllé, mint^* örvende ez^* a’ Gróf’ levelének, hogy az ő Munkája még Erdélyben is ismeretes. – Azok a’ Német Tudósok azt hiszik hogy mi most is a’ Volga és Dón megett lakunk.

<Felhozatám dinnye és virág magvaimnak egész csomóját, ’s megosztottam^* azt a’ Gróffal, mert jobb kezekkel azokat^* meg nem oszthattam; de zsebjeimet, mint^* mindég szoktam^* mikor kertben vagyok, tele szedtem itt is magokkal, hogy másoknak is adhassak a’ mijek nincs.>

Krietsch Úr a’ nagyobbik Urfit görögűl is tanítja. Kértem, olvastatná előttem; kértem, abba ne hagyja, ’s ne álljon-meg ott a’ hol közönségesen szoktak.

El találám hűteni magamat, ’s egész éjjel nem aludtam. Éjfélkor a’^* rettenetes vihar csaknem levetette a’ ház’ fedelét, ’s a’ zápor ömlött.^* Másnap reggel hallám, hogy e’ napra a’ világ elsüllyedése vala jövendölve, és hogy a’ babonások bizonyosnak hitték a’ jövendőt. Pirultak volna talán bohóságokon, ha nem jött volna reánk a’^* zivatar; de az jövendőlésnek ismét hittek volna.

Minekelőtte elindúlánk, a’ Gróf kérésemre^* kihozatá paripájit, ’s megjártatá előttünk. Eggy megöregedett szép spanyol^* fakó még most is mutatta, mi volt valaha. Eggy pár seregely szürke eladó volt, valamint az a’ két fekete is, mellyet minap láték; ennek ára harmadfél, amannak nyolczezer, ’s mind ez mind az a’ Grófnak maga nevelése.

Azzal a’ hittel hagytam-el a’ szép Fejér-Eggyházát, hogy a’ földnek eggy Fejedelme sem boldogabb, mint ennek lelkes és szerencséjét^* teljes mértékben érdemlő Ura a’ szép helynek.^*

[150] Segesvár ide fél órányira fekszik, ’s útja homokos, és így jó. Ez az első Szász hely a’ mellyet láték. A’ város’ első házai köztt a’ Gyulai’ szekere^* elakada a’ pocsolyában, ’s ökröket kelle hozatnia, hogy kivonják. Minket a’ lakosok eggy oldalúczára igazítottak. Szekereinket^* cselédjeinkre bízánk, ’s magunk bémenénk a’ városba, körültekinteni azt; ’s Prof. Binder Úr, Döbrenteinek barátja elvive bennünket a’ domb’ tetején álló templomhoz és Iskolához. Oda eggy egyenes lineájú meredek és hosszú befedett grádics viszen-fel. A’ templomban nincs semmi nézni-való, valamint az Iskola’ épűletjén sem igen van^* sok. De tetszett az, hogy ennek frontján a’^* szokott medencze helyett, a’^* két globus álla.

[151] Épen héti vásár vala, ’s sokat forgánk az adók és vevők köztt, hogy ezeknek ruházatjaikat, beszédeiket, arczaikat nézhessük és hallhassuk, mellyek valóban nagyon külömbözők a’ mieinktől. [152] A’ Szász, mihelytt hatvanadik^* esztendejébe belép, szakálat nevel. [153] Nehány vén Burgerné prémes sipkában, ’s fekete igen apró redőjű posztó ’s prémetlen pallástkában méne-el mellettem, melly csaknem térdig ér, ujak nélkül, és ez^* igen szép neme az öltözetnek. [154] A’ physionomiák vadak; nem^* láttam eggyet is, mellyet szépnek mondhatnék, [155] ’s B.^* Úrnak olly csontos állkapczáji vannak, a’ millyeket semmi magyar képén nem látni, de igen a’ Mecczenzőfén. [156] Két Togátus méne-el mellettem, egészen^* úgy szabott fekete palástban, mint a’ millyen valaha a’ Debreczeni Deákoké^* volt; azzal a’ négyszegű lefityegővel a’ hátakon; fekete felöltött^* talárisban a’ lapos vas csatokkal, ’s a’ legmagasbb^* háromszegű kalappal; büszke^* lépésekkel, ’s azzal a’ szabad széllyel-nézéssel, melly a’ monasticus élet’ embereihez úgy nem illett, mint a’ katonához^* nem illene a’ monasticus élet’ embereinek meghunyászkodások. Nyírt fejek katona a’ nyaktól fogva le papok. –^* Azt hittem, hogy Kalvínnak^* tanítványai, ’s itt talán látogatás vagy segedelem-szedés végett vannak; ’s álmélkodva^* hallám, hogy így uniformírozott fijai Luthernek is vannak. [157] Ha a’ Külföldiek közzé kivinné eggyik vagy másik Segesvári Deák ezt az öltözetet,^* ’s elbeszélné előttök, hogy ők illyenbe öltözve tartoztak közöttünk járni, holott a’ Német-országi Deákok úgy öltöznek mint minden más, csuda volna e tovább is, ha azt hinnék, hogy Erdély ott fekszik, a’ hol vége van az emberiségnek? Mert mind eggy ugyan, palástban járunk e vagy rövid ruhában: de bizonyos tekintetek miatt épen nem mind eggy.^*

[158] Másfél^* órányira itt-múlatásunk után elhagyánk Segesvárt, ’s kilesénk, mellyik hely lehet az, a’ hol Kemény Jánost az^* Apafit segélni-akaró Török-sereg eltaposá, ’s sirattuk hazánk’ és nemzetünk’ sorsát, melly mint a’ vadász’ hálójába tekergőzött oroszlán, lábra nem tuda állani, ’s nehány haszontalan és rossz ember’ játéka lön. Azonban mostanig^* is alig tudjuk elhinni, hogy tanulnunk kellene, ’s elmélkedve érezve olvasnunk hazánk’ történeteit.

[159] Csak hamar előttünk vala az a’ szép sik, mellyen Ebesfalva,^* vagy más nevével Erzsébethfalva, a’ maga nagy templomával ’s sok cseréppel fedett épűletjeivel fekszik.^* [160] A’ hely nagy, ’s mindenen látszik,^* hogy lakóji gazdagok. [161] Meglátogatánk híres templomát, abban^* pompát, nagyságot ugyan láttunk, de semmi szép festést nem láttunk; pedig bennünket azzal is bíztattak. – Minthogy ennek a’ népnek történetei nem minden előtt ismeretesek, nem lesz haszontalan eránta feljegyezni, a’ mit Benkő József a’ maga Erdélyében (Bécs, 1778. lap 484.) mond:

[162] III. Leo Arméniai Királynak, Hagagh nevü ifjabb fija feltámada a’ bátyja Oscín ellen, ’s segédjére szólíta a’ Törököket és Perszákat. De ezek Hagághnak segélőjiből néki elnyomójivá levének, ’s megölvén magát, az országot magok köztt feloszták. Az elnyomott Örményeknek eggy része Krímiába, eggy más része Persziába, ’s több mint háromezer háznép Moldva- és Lengyel-országba költözött. Zendűlés támadván 1668. a’ Moldvai Fejedelem ellen, a’ Törökök már közelítének Kamienyecz Podóliai város felé.^* Az Örmény-nép, látván az őtet fenyegető veszedelmet, a’ hegyek köztt kerese szabadúlást, ’s 1672. Erdélybe jöve-által, ’s itt I. Apafi Mihály Fejedelem őket kegyesen fogadá. E’ szerént Gyergyő-SzentMiklóson, Csík-Szépvízen, Beszterczén, Görgényben, Felfaluban, Petelén, Ebesfalván megtelepedének, ’s tulajdon Bírájoktól függöttenek, de a’ ki viszont azon helyek’ Előljárójitől függjön, a’ mellynek lakosaivá lettenek. Leopold Császár végre hatalmat ada nekik hogy Szamos-Újvárt^* ’s Ebesfalvát vegyék lakásúl, melly két hely^* VI. Károly alatt^* a’ Mező-Városok’ száma közzé íratott, az elsőbb 1726ban, Ebesfalva pedig 1738ban. De még itt sem állapodtak-meg: 1747. Febr. 27d. a’ Szabad Királyi Városok jusaikat valának szerencsések megnyerni, a’ nélkül hogy azoknak nevét^* is megnyerhették volna.

[163] Dogmájikra nézve az Erdélybe jövetel előtt Eutychusznak tanításait követték, de^* Oxendius Verzireski társok, ki^* tizennégy esztendeig tanúlt Rómában, őket a’ Római Anyaszenteggyház’ kebelébe hozta-által, mellynek tanításait olly buzgón követik, hogy buzgóbban senki nem más. De különös az, hogy a’ Mise nálok örmény nyelven olvastatik.

[164] Tegnap ebéd után beérénk a’ Szász-földre. [165] A’ faluk’ lakóji itt mind igen szép kőházakban laknak, szebbekben mint a’ mellyeket^* Bécs és Köpcsény körűl látni; ’s a’ házak’ gébely falaira német versek vannak fírkálva,^* mint a’ Szepesi falukban és városokban. [166] Ez a’ nép Respublika,^* ’s nem ismeri a’ feudumi systemát; abból áll minden terhe, hogy adót fizet, katonáskodik, ’s dézmáját a’ Papnak adja, kik olly gazdagok, hogy van közöttök, a’ ki^* esztendőt által negyven ezret von. Melly boldog lehet, a’ kinek^* ennyi jövedelme van, és a’ kitől a’ bevett rend nem kívánja, hogy eggy főzőjénél, eggy házseprőjénél ’s eggy^* kocsisánál egyéb cselédet tartson! De a’ boldogságra nem csak gazdag jövedelem kell.

Eggy illy Lutheránus Papnak, nem tudom hol, négy gyermeke van, ’s ő^* ezeknek számokhoz képest négy nagy házat veve Szebenben. Pénzével eggyeránt fognak osztozni gyermekei. E’ földön tehát a’ Papság az a’ neme az életnek, a’ mellyben legbizonyosabban ’s legkönnyebben lehet boldogulni. Ha a’ Predikátor sokat gyüjtött, ’s fijait jól nevelte, tanítatta, ezek mindenné lehetnek a’ magok honjokban, ’s ezeknek a’ Mindeneknek gyermekeik, ha úgy hozza a’ sors, ismét Predikátorok lesznek, vagy szabók ’s kalmárok, ’s még ebben nincs nagy kár.

[167] Nekem úgy tetszik, hogy én nem vagyok az, a’ kit az Ádám’ gyermekei egyenetlenségek’ hirdetőjévé szűlt volna^* a’ születés, ’s tett volna^* a’ gondolkozás, ’s az a’ kevés embertársam, a’ ki tőlem függ, érzi, hogy nem nagyítom terhét, hogy alattam élni nem kín: mindaz által nem rettegem kérdeni, ha ez, az egészre nézve, így jobb e, a’ hogy itt látjuk, vagy nem így? Vannak mindenütt, ’s itt is lesznek, olly nemes-gondolkozásúak, mint Báró Orczy Józsefé s Báró Palocsay kik^* arra tanították gyermekeiket, ’s azt az intést adták nekik még haldokolva is, hogy a’ föld’ népével bánjanak szelíden, atyaiképen, igazságosan, ’s ne feledjék, hogy ezek nékiek embertársaik, – melly^* az utóbbiktól annál váratlanabb tetszhetett mind azok előtt a’ kik a’ színen akadnak-fel, mert P. félréfnyi bajuszt libegtete alatt, ’s a’ paszománnyal-elhintett ruha mellé Brüsszeli bőrből^* varrata csizmát. – Tudom ugyan hogy a’ jó Földes-Úr, épen úgy mint IV. Henrich, szereti ha az alatta-való, legalább vasárnap, tyúkot ölethet, – a’ Bihar Vármegyei magát jól bíró^* lakos búza-kenyeret eszik, és vasárnapi ebédje olta szombat esti vacsorájáig mindég húst is; – ’s^* öröm látni az illy falukat, mint ezek a’ cseréppel-fedett házakból állók, az illy gond nélkül ’s kéjekre élő embereket. De ez a’ gazdagfizetésű Lelki-Pásztorok által legelt nyáj, ha elébb áll e ez a’ culturában mint a’ Bihar Vármegyei lakos, vagy a’ Hegyaljai? És ha nem áll elébb, mivel boldogabb sorsa mint amannak? Mert a’ melly tekintetből a’ dolgot én nézem, az hogy az posztóruhában jár, ez gubában, hogy ez talán sokat is izzad, amaz talán épen nem izzad, hanem csak cselédjét ’s napszámosait izzasztatja, nem teszen külömbséget. Az iskolák jobbak e itt mint más helyeken? ’s a’ lakos ’s felesége ’s gyermekei olvasnak e populáris irásokat? a’ negyvenezer forint jövedelmű Pap hordat e Tudományos-Ujságleveleket, ’s társalkodása által az isméreteket ’s a’ jónak és szépnek szeretét terjesztgeti e? Oltják^* e itt a’ himlőt? Vannak^* e kórházak, patikák és Orvosok? Mi esik az ügyefogyottakkal, kik koldulni kénytelenek? A’ honnak vagynak e Mesteremberei, manufacturáji? Ha ez nem talál^* a’ szerént lenni a’ mint itt várni méltán lehetett, úgy ez a’ kőházban lakó Német-Magyar nem sokkal több mint az Oláh ’s a’ zabkenyérrel ’s bandurkával^* élő Krajnyai Tót. Én legalább nem tudom, ki kivánhatná hogy Erdélynek minden helysége, első^* Városán kezdve utolsó falujáig,^* illy cserepes házakból álló ’s illy lakosok által lakott helyekké váljon. Úgy most Erdélynek nem volna Fejér-Eggyházája.^*

[168] Midőn Sároson keresztűl-menénk, két hatlovas és eggy négylovas szekérbe fogták a’ fogadóban^* a’ lovakat, ’s az én Lottim, elmellőzvén testvére’ kocsiját, jött leányát megölelni. – Feledém^* vala neked előbbi levelemben mondani, hogy Was tőlünk Segesváron innen elmarada. – Melly nagy volt örömünk hogy^* e’ kedves barátnéinkkal véletlenül^* öszveakadhatánk!^* Útunk Meggyesig együtt ment; a’ Grófné onnan Küküllövárnak vette útját, mi pedig Szeben felé térénk-el balra. Meggyes, olly^* kisded kerített Szab. Kir. Város, mint a’ Sáros Vármegyei Szeben, ’s olly formán vannak építve házai mint ennek ’s a’ Szepesi Városoknak. Döbrentei úgy vette valakitól, ’s hihető a’ köz hír úgy beszéli, hogy Szilasi János és Nadányi Gergely az itt^* 1614. Bethlen Gábor alatt tartott Ország-Gyűlésében a’^* Város’ közepén álló templom’ tornyáról vettetének-le, hogy Bátori^* Gábort, ezt a’ gazerkölcsű Tarquíniuszt, Váradon, midőn a’ várból kikocsizott, öszvevagdalták. Nekem hihetőbb, hogy a’ bástyákról repítetének-le; ’s az^* olly Fejedelemtől mint Bethlen Gábor volt, azt vártam volna, hogy ezt a’ két szerencsétlent élni hagyja. A’ Bátori ház eggy semmire való emberben éré végét, ki sok vétkeit^* még azzal is tetézte, hogy miatta két szebb-érezésű fiatal ember elveszett.^*

[169] Iszonyú nagyságú hegyeket mászván-meg, ebédre ide érénk; ’s ámbár a’ hely igen nagy hely, ’s közel van Szebenhez, a’ kőházakban lakos ’s uratlan németek köztt úgy nem kapánk semmit enni, azon felűl a’ mit a’ Meggyesi piaczon vettünk, mint Bácson nem, Kolozsvár mellett. Kedvünk volt volna meglátogatni a’ gazdagjövedelmű Papot; de a’ Fogadós megszólala: Oh^* igen! annál kapnak még az Urak! Nem annyira az ő ironiája, mint a’ rettenetesen meleg nap, felejtették velünk a’ szándéklott próbát, mellynek czélja valami egyéb akara lenni, mint az, hogy talán eloltja éhségünket.^* – [170] A’ helynek eggy vára volt valaha, melly most arra szolgál, hogy a’ lakosok a’ még öszve nem roskadt szobákban életjeiket tartják.

[171] Nagy-Csűr körűl előttünk fekvék a’ szép Szeben. Túl rajta a’ Karpathus magas és sziklás hegyei állanak; a’ város eggy tágas lapályt foglala-el, alig érezhető emelkedésben. Megtetszik rajta hogy az Országnak jövedelmei itt költettek-el, ’s ezer esztendők olta hízik. Az út jó, ’s jobbra balra jól-mívelt szántó-földek vonultak-el mellette.

[172] Estve vala midőn beérénk, ’s Döbrentei ment, megtudni, ha Ő Exc. Gróf Haller Gábor Fő-Kincstartó az ezelőtt hat nappal tartott innep után, mellyen mi is megjelentünk volna, ha a’ vizek a’ hídakat el nem tépték ’s az útakat el nem rontották volna, itt múlat e még, ’s Báró Naláczi István itt vagyon e, ’s bejelenteni bennünket a’ Bruckenthali Galeria és Bibliotheca’ gondviselőjinél, hogy ma^* reggel annak látására eresztethessünk, ’s jött az óhajtott hírrel, hogy Ő Exc. itt van; itt van Báró Naláczi is; szólott a’ Bárónéval, de ez meg nem tudá mondani, férje hol szállásol, azonban várná-be D., vacsorájára bizonyosan meg fogna jelenni; és hogy Seivert Úr, eggykor Secretárius a’ Fő-Kormányszéknél, bennünket várni fog. [173] Elindúlánk tehát, ’s körültekinténk a’ város’ nevezetesbb úczájit, és a’ szép sétálót a’ város’ kőfala alatt a’ hegyek felé. Eggy keskeny de hosszú hely be van ültetve honi és külföldi fákkal, két szökő-kút lövelli súgárocskáját, ’s a’ hely’ végén eggy vacsoráló van fából felette elmésen-gondolt rajzolat szerént.

[174] El valánk fáradva, ’s vacsoránkat megévén a’ Koronánál,^* [175] benn a’ városban, siettünk lefekünni.

[176] Ma már indulni akaránk a’ Galeriába, midőn Báró Naláczi látogatásunkra jöve. [177] Ez az Úr eggyike vala azoknak, a’ kiket Erdélyben látni leginkább óhajtottam. Növése nem sokkal nagyobb mint a’ tiéd és az enyém, de mind kettőnknél testesebb, szőke, kopaszodni kezdett,^* csak nem szemöldöketlen, szép^* metszésű orral, melly kevésbé meg van hajtva; bajusz nélkül. Semlyeszín nankin nadrágban, letűrt szárú saruval, mellynek vonóji lefüggtenek, ’s begombolt, inig-érő só-és borsszínű kabátban. Abordja az a’ mi a’ jó-nevelésű franciáé, melly nyájas, megelőző, de úgy hogy magát nem adja-ide egészen, ’s nem felejti magát. Belé szerettem volna, ha régen nem szerettem volna is. Gyulai mondá neki, hogy hozzá ’s tőle a’ Galeriába mentünk volna, ’s Naláczi jött velünk, mert azt látni neki is öröm. [178] Én azt, ugy monda, eggyszer Choiseul-Gouffier-nek társaságában láttam, midőn ő Konstantinápolyból jöve, ’s elmondom mit ítéle felőle: On pourroit former un joli petit cabinet de tout cela. Értém a’ franczia’ euphamismuszát; eggy barbarus ezt így tette volna ki: Kár, hogy ez a’ kevés jó ennyi sok rosszal van eggyüvé keverve. ’S most, minekutána a’ Galeriát láttam, épen azt ítéltem volna felőle. [179] Holnap újra meg fogom azt látni, ’s elmondom, minek találtam.

[180] Báró Bruckenthal Sámuel Erdélyi Gubernátor ’s Szent István Rendebeli Nagy-Keresztes, nagy ember volt; Erdély kevély lehet e’ kincsre mellyet tőle bír: de a’ képeket úgy választotta^* mint Mummius Corinthban:^* nem érte hozzá, ’s mindent megvett a’ mi tetszék szemének: Testvérének fija Seivert Úr mutatta Tenniernek eggy Keresztelő Szent-Jánoskáját, [181] ki eggy szép vidéken eggy sziklából omló forrás mellett van, ’s azt mondá, hogy azt az ő onkele különösen kedvelte. Nem rossz; de valóban az, a’ ki ennyi jó mellett ezen leli különös örömét, magát velem Connoisseurnek nem tekintetheti.

[182] Seivert és Bibliothecárius Roth Urak eggy Guidónak mondott Szent Hieronymuszra tettek figyelmessé, melly nagysága miatt is szemembe ötlött volna. A’ gondolat nagy. A’ történet ismeretlen előttem; de gondolom, ez a’ Szent Cardinális fog ott lenni. Imádságaiba, elmélkedéseibe volt elmerülve, eggy szózatot hall, félre kapja testét nagyságának érzésével, ’s felfülel. A’ musculatúra erővel teljes, a’ tekintet méltósággal. A’ kép bizonyosan eggyik legjobb^* darabja a’ Galeriának. De az én szemeimet eggy Szent Sebestyén vonta vala magára, mellyel eltelni nem tudtam. Sebestyén csak staffeleyi darab, Hieronymusz eggy ölnél is nagyobb talán; amannak csak karjai vannak, kezek nélkül: a’ Hieronymuszé^* az egész figúrát adja; ’s én talán még is amazt választanám.

[183] A’ Galeria nem mind Originálokból áll; Van Dycknak ’s Rembrandtnak nehány portréjit copiákban bírja; de Maytensnek keze által dolgozott copiákban. [184] Cópia a’ Corregiói Io is, de benne feltalálám a’ Bécsi Belvedér’ szép mását; ’s sikoltottam örömemben. Én nem vagyok az a’ ki előtt csak az új szép, és ha ezt a’ szép Iót szobámban láthatnám, nem mulna-el eggy napom, hogy vele ne töltenék eggy két perczet. [185] Mások megszerettek eggy Madonnát is; én nem: a’ szemek igen szépek; az orr épen nem az. –

[186] A’ Galeria’ Catalogusai külön ívekre vannak írva, ’s így midőn társaim a’ tollas állatok’ nagy munkával tett darabján álmélkodtak, ’s tudni akarák a’ Mester’ nevét, ’s Bibliothecárius Úr, megtévedve, eggy más^* szoba’ ívébe tekinte, ’s eggy olasz Mívész’ nevét hallatá, kénytelen valék megszólani; hogy az nem lehet; hihető hogy Hondekoeteré. A’ Bibliothecárius’ észre-vevé megtévedését, ’s a’ más ívbe pillanta, ’s a’ képet a’ Hondekoeterének találá. Láttad volna, melly változást szűle ez az arczokon. – ’S a’ kik Galeriában csak kevés órákat is töltöttek, ezt szint úgy kitalálhatták volna, mint én. Erre is születni kell, mint mindenre, ’s óhajtanunk kellene, hogy a’ kik Bécsben laknak, vagy Bécsbe gyakrabban járnak, idejeket töltsék inkább a’ Galeriában ’s a’ Képző Mesterségek’ Academiájában, ’s a’ Bécs’ nevezetesbb Festőji körül, mint az úczákon.

[187] Rákóczi Ferencznek, az Elsőnek, Kupeczki által festett ’s Artaria által Westermeyer által rézre-metszett képét a’^* hátulsó szobákban találtam, a’ nem-nevezetesbb darabok között; ’s magasan állván a’ kép, nem ítélhettem-meg bíztosan, ha az copia e vagy originál. De^* ha Originál volna, Magyar Mívész’ munkája lévén, jobb helyt fogna állani. Még midőn csak festői szemmel kelle is tennem jegyzéseimet, nem állhatám-meg, hogy ne mosolygjak, mint lehete ezt a’ gyáva embert ezen attitűdben festeni: pánczélba van öltözve, ’s már vonja kardját hüvelyéből, szeme bosszút szikráz, ’s ajaki elharapják a’ haragot.

[188] Két három szoba olly képekkel van eltöltve, mellyeket legalább az idegennek soha sem kellene látatni. Azonban dicséretet érdemel, hogy a’ Gondviselők ezeknek azt vallják, hogy ezek nem belső becsek miatt függenek itt. A’ tiszteletet ’s örök hálát érdemlő férjfi, a’ ki e’ kincseket gyüjtötte, nem tanulta-meg Hesiodusztól, hogy a’ fél némelly esetekben több mint az egész.

Valóban, ha előttünk is a’ példa Gödölőben, hogy eggy ember is csudát tehet, ha segéli a’ Szerencse, nem lehet álmélkodni azon, a’ mit ez a’ Gubernátor itt öszvegyüjthete, ’s az ő neve örök tiszteletben fog maradni a’ nemzetnél a’ Cancellárius Telekiével és a’ Püspök Batthyániéval. Ha Bruckenthál csak képeit, vagy csak könyveit, csak ásványait, csak fegyvereit, csak pénzeit gyüjtötte volna is, már többet tett volna a’ köz jóért és a’ nemzet’ becsűletéért, mint ennek a’ földnek húsz Fejedelmei négyet ötöt kivévén. ’S a’ mit ez a’ nagy ember tett, annál nagyobb érdemű, mert ha Erdélyben némelly fegyvert^* ’s pénzt, és igen sok ásványokat ajándékban is kaphatott: a’ két elsőbb nemben talán mindent saját^* erszényéből veve.

[189] A’ Bibliothéca koránt sincs ollyan, hogy a’ Telekivel öszvehasonlítathassék, ezt maga Seivert Úr is kész vala megvallani. Döbrentei és Gyulai itt néztek holmit, én annyira el valék telve a’ Galeriával, hogy itt semmit nem illetheték, ’s az ásványok’, pénzek’ és fegyverek’ Gyűjteményét holnap sem fogom megtekinteni.

[190] Ő Exc. Gróf Haller Gábor Urat itt vala szerencsém először látni. Együtt neveltetett a’ két Orczyval, Józseffel^* és Lászlóval, ’s meleg szívvel emlékezett rólok. Negyvenkilencz eszt. hogy szolgál, ’s még olly fris, olly eleven, minha ugyan-annyi esztendős volna. A’ franczia cultúra kitetszik minden szaván, minden mozdúlásán, ’s képzelem melly méltósággal viselé itt Július’ 15dikén a’ Királyi Commissáriusságot, midőn a’^* Szász nemzetnek Cómeszi székébe Mélt. Tartler János Kormányszéki Tanácsos Urat ültette.^* Eggy szép, szálas és eléggé testes Úr. A’ ház, mellyben udvarlásunkat elfogadta és a’ mellyben holnap nála ebédelni fogunk, tulajdona, ’s még azon öséről maradt a’ Hallerekre; a’ ki^* Nürnbergről ide költözött és a’ kinek unokáji^* elébb Szászokká, utóbb Magyarokká lettenek. A’ Gróf ismerte szenvedelmeimet, ’s engedé látnom familiájának azon négy ujnyi vastagságú folio Kötetét, mellyben a’ Hallerek kinek-kinek^* Biographiai jegyzéseivel, be van írva, ’s valóban ha mit ezt, különös kedvezés gyanánt vettem. Mutatta azt az aranyat is, mellyet eggy Tisztünk Nürnbergből most hoza a’ Grófnak: az eggy Hallernek nevével és képével van megjegyezve. Ha fényünkkel dicsekedni érett férjfihoz nem illik is: sok örömeitől fosztjuk-meg az olly vendégünket, a’ ki látni, hallani, ismereteket^* gyüjteni szeret, ha a’ félszeg tartalék eránta bízatlanná teszen, ’s elnémít.

[191] Innen egyenesen Feldmarschall-Lieutenant^* Báró Splényi Ferenchez ’s hitveséhez Mélt. Macskásy Anikó Asszonyhoz menénk, Erdélynek eggyik Gratziájához, kinek ismeretségében állani már szerencsém vala. Melly öröm, édes barátom, ennyi földre lelni valakit, a’ ki a’ mieinket, a’ ki feleségemet ’s rokonimat ’s barátimat ismeri! Előhozattál te is, te is eggyik kedves tárgya vala emlegetéseinknek. Az Erdélyi út nekem kibeszélhetetlen örömeket ada: de ezt tennem^* akkkor kellett volna, midőn reá egy egész esztendőt lehetett volna fordítanom.^*

Ebéd után, melly mellett Kolozsvári Unitar. Prof.^* Székely Mózes Urnak^* jutottam szomszédságába,^* ki Prof. Kézy Úrral együtt vala Göttingában, ’s ezen barátunkhoz írt leveleimből közelebbről ismert, [192] Döbrentei elvive a’ Hochmeister’ Könyváros-boltjába. Az tele vala azon portékákkal, mellyek mindenütt leginkább kerestetnek: Nevelésre valók, Románok, Theáteri darabok, pompás rezekkel ékes Almanachok, Útazások. ’S képzeld, itt találtam Rajnisnak Virgiliusi Eclogájit is, mellyet már Landerernél is mind elfogytak,^* ’s az általam fordított La Rochefoucauld’ Maximájit, ’s ennek annál inkább örültem-meg, mert^* azon eggy exemplárján kívül, mellyet nekem Geistinger külde, midőn általvevé az egész nyomtatást, még többet sohol nem láttam. Nagyon meg lévén szekerem terhelve, e’ két darabnál többet itt nem vettem.

[193] Tudtam a Tituláréból, hogy Szebenben két Cserei van szolgálatban, ’s Gyulai annál örömestebb vezete-fel Mélt.^* Cserei Mihály Kincstartói Tanácsos Úrnál, mivel itt külömben is meg akara jelenni. Magát nem lelénk, de igen eggy számos asszonyi társaságot. [194] Már vígasztalhatatlan valék, midőn eggy igen ifjú Úr bejöve, Gyulai köztt és közöttem széket foga, ’s beszélé, hogy Franczia-országból most jő, mert serege mellynél^* szolgálni kezdett, benn^* volt. Megszerettem a’ szép készűletű lelkes ifjat, ’s óhajtanám, hogy minden Tisztjeink így használták volna a’ külföld’ látását. Az a’ ház’ fija volt, József, cadet a’ Császár’ Huszárjainál, ’s Lúgoson fekszik. Minthogy oda ő is indúl, én is menni szándékozom, előre örvendek hogy vele megújíthatom ismeretségemet. – Később ismét előjövénk ide, ’s a’ Consiliáriusban azt a’ nagy férjfit, találtam a’ kit reménylettem. A’ Csereiek jó vért, jó lelket kaptak.

[195] Gyönyörü vala az estve, mellyet barátimmal ’s eggy két idegennek társaságában a’ sétáló helyen tölténk; de onnan a’ theáterbe kell mennünk, minthogy eggy csekély érdemű darab ígértetett, nekem kedvem ellen. A’ Wellingtoni Uniformis adatott, ’s nem csalattatám-meg várakozásomban; rosszúl játszottak, ’s nem jó darabot. A’ theáter nem nagy, mert a’ Publicum sem nagy; de az Építő-mester értette mesterségét; ’s eggy illyennek munkáját látni, már az is öröm.

[196] Én az alsó lózsik fala mellé jutottam, hol^* eggy pár Szebeni fiatal leány űlt, ’s a’ nélkül hogy velek beszédbe eredtem volna, mellyet vakmerőség és bántás gyanánt lehetett volna venniek, a’ legnagyobb gyönyörűséggel hallgattam örömek’ kifakadozásait. Az ártatlankák előtt még új vala mind a’ theáter, mind a’ világ; ’s az szép kora az életnek. Leányom, mellettem és más oldalról kísérője mellett, le nem voná szemeit a’ játszókról, ’s Bécsre emlékeztete, hol tavaly az Operák ’s Ballétek voltak legfőbb örömei.

Eggy óra múlva indúlunk, de Döbrentei ’s Gyulai kimentek, ’s így nem tehetek jobbat, mint ha mingyárt most írom-meg levelemet:

Naláczi tegnap elhagyá Szebent, ’s így csak magunkban járánk-meg a’ Galeriát. Seivert Úrnál fél órát tölténk-el, de az nem vala veszett idő, ha a’ Galeria’ nézésétől loptuk is el. Eggy tudós, józan-fejü, meg nem romlott szívű, érett férjfi, kinek óhajtanám gyakor társaságát. A’ Galeriából, hol három órát töltöttem, szédelgőfővel jöttem-ki, mint tegnap. Hogy az érzékeny Nézellő az illy helyeken kiéldelje magát, heteket kell benne töltenie.

[197] Seivert Úr tudakozta, ha nem szándékom e, meglátni a’ Nemzet’ Grófját, ’s azt felelém, hogy innen egyenesen hozzá megyek. A’ megbecsűlhetetlenebb jósággal ajánlá magát felvezetőnknek. A’ ház előtt négy levágott fiatal fenyő vala leszúrva, annak jeléűl, a’ régi szokás szerént, hogy a’ Nemzet’ Grófja ott lakik; a’ Város’ Bírája’ háza előtt három.^* ’S ide menőben az úczán eggy idegen nevemen szólíta, frakkban ’s bajusszal. Nem ismertem. Báró Rosenfeld vala az, az eggykori Munkácsi Kerűletbeli Kir. Commissárius B. Rosenfeld András Exc. fija, itt a’ Thesaurariátusnál Titoknok, ki Kassán neveltetett. Felkísére ez is. A’ Comes’ megpillantása annyira megzavart, hogy küzdenem kelle magammal, nehogy észre vegye hogy kijöttem csendemből: az^* én szelíd tónusú tisztelt ipamra emlékeztete, azzal a’^* szívet-rabló ’s lelke’ egész nemességét festő móddal.^* Szerencsém vala hogy nem magam léptem-fel nála, hanem ötöd magammal; és hogy Mélt. Horváth Dániel Úr tőle épen búcsúját vette. A’ Comes tudakozá, millyennek lelem Erdélyt, ’s magyarázám érzéseimet, mellyeket azzal rekesztettem-be, hogy örömöm csonka fogott volna lenni, ha hazámnak e’^* Szászok által lakott részét is nem láttam volna, és hogy, ha az eső fel^* nem forgatta volna igyekezeteimet, jelen voltam volna Beiktattatása’ innepén.^* Szó esvén arról, hogy az idegen alig lelheti-fel^* magát ezen nem nagy országban, mellyet három külömböző törvényű ’s alkotmányú nép lakja, mindnyájunknak értelme az volt, hogy a’ Menéniusz Agrippa isméretes Allegoriája szerént, az egyenetlen tagokból álló test is jó állapotban lehet, ha mindenike arra törekszik, hogy az Egész legyen boldog. B. Rosenfeld ada-elő valamit a’ legújabb történetekből, melly ennek az igen szép készűletű ifju Urnak talentomait előttem bőven festé, ’s így a’ Comesnek, Seivert Úrnak, ’s B. Rosenfeldnek társaságokban életemnek ismét eggy szép óráját éltem-el.

[198] Az ebéd Gróf Hallernél eggy más szép órát ada, ’s lelkes vendéglőnk elevenségben tarta bennünket. Az Erdélyiek Erdélyt festék nekem, én az Erdélyieknek Magyar-országot, ’s a’^* társaság múlattató, oktató leve^* mind a’ két résznek. Gróf Lázár Pál, Titoknok a’ Thesaurariatusnál, ’s a’ mostani Thesauráriusnak testvérétől született öccse, az előbbeninek pedig (Gróf Bethlen Józsefnek) veje, eggyike vala a’ vendégeknek; ’s minthogy ez az Úr a’ Magyar-országi Bánya-városokat látta, ’s sokat ismer azok közzűl a’ kik szóban forgottak, a’ beszéd nyert.^* [199] Minthogy az efféléket papirosra tenni nem engedi a’ becsűlet’és a’ hála’ érzése, ezek helyett neked csak azt beszélem, hogy az említett innép éjén némelly itt megjelent fiatal Mágnások a’ Thesauráriusnál szolgáló barátjaiktól kérdék, az^* a’ kivel tánczolnak, ’s hallván hogy nem Grófok és Bárók,^* hanem csak Szász Urak’ gyermekei, finnyásan csudálkoztak, hogy ezek magokat a’^* tánczolás által megalacsonyították. Miolta Erdélyben vagyok, még nem láttam több jelét a’ büdös gőgnek. A’ kik eggy társaságban vannak, azoknak feledni kellene^* hogy nem eggy renden^* állanak; ’s mit várhatunk egyebütt, ha ezt még a’ tánczpalotában sem felejthetjük? Rómában nagy történetet szűle az, hogy eggy Patricius’ háznál a’ Lictor megkoczogtatá az ajtót, nem a’ Plebájus-háznál is. Egyenlők nem lehetünk, de a’ nagyobbnak az egyenetlenséget nem kellene a’ kisebbel éreztetni mind azért mert az kárt szűlhet, mind azért is, mert az ollyan szebb gondolkozású emberhez nem illik, ’s a’ nagy ember mereszkedés nélkül is nagy.

[200] Generális Báró Splényinétől Döbrentei és Gyulai szállásunkra jövének, hogy cselédjeink készűljenek, de^* én nem hagyhatám-el úgy Szebent, hogy még eggyzer búcsúmat ne vegyem Mélt.^* Cserei Mihály Úrtól, kinél most szerencsés valék lelni testvérét is Eleket. A’ Consiliáriusné a’ grádicson jöve le midőn én felmentem, ’s mondá, hogy férje ma azon óhajtásával kele-ki ágyából, hogy még eggyszer láthasson. Rosenfeld itt vala, ’s a’ ki illy házaknál leli örömét, az méltó az illy társaságra. Nagy megindúlással váltam-el új barátimtól, ’s ím mondja valaki, hogy én barátimat e’ hévvel csak kevélységből magasztalom.

[201] Szebeni tudósításaimat nem végzem-el illetlenűl, ha mind ezeket azon jelentésemmel rekesztem-be, hogy itt a’^* Disznódi cseresznyét meg^* kóstolhattam. Az most, Júliusnak vége felé vala divatjában van, ’s eggy Oláhtól eggy nagy kosárral vettem az útra két forinton. A’ cseresznye nem ok nélkül híres az egész Erdélyben.

[202] Harmadik ’s negyedik ízben vagyok a’ tiszteletre legméltóbb asszony’ társaságában, ’s igen jó, igen kedves leányai köztt, ’s itt meg fogok pihenni a’ képzelhetetlenűl szép ’s egyéb tekintetekben is igen nevezetes tájon. [203] Nem fogom-meg, mi vonszhatja a’ Grófnét a’ Cimmériai Andrásfalvára, mikor jószágai ’s bőv jószágai itt is vannak, hanemha annak emlékezete, hogy házassági életének első esztendejit ott élte, ’s férjének hamvai ott fekszenek; melly az illy tiszta lélek előtt, igen is, hogy nyomos ok, ’s a’ Grófnét még tiszteletesbbé teszi.

[204] Szebenből vasárnap dél után, Júl. 21dikén, jövénk-el, ’s Szeredahelyen hálánk. [205] Útunk ollyan vala mint a’ deszka, ’s a’ faluk még szebbek, sokkal szebbek, mint a’ mellyeket Meggyesen innen és túl találtunk. A’ szép vidékek’ látásától alkalmasan elszokott szemnek jól esett balra gyönyörü, erdővel elborított hegyeket, jobbra keresztekkel gazdagodni kezdő földeket látni. Minden mutatá, melly boldog lak ez. De a’ Tell’ népe nem vonta volna vissza magát a’ kocsitól, midőn abból az idegen a’ helység’ neve eránt tett volna kérdést; ’s bátor szívességgel^* eredett volna vele beszéllgetésbe, mint a’^* jószívű jámbor Magyar szokott.^* – Ha ez nem hazafiúi hajlandóság, nem hazafiúi idegenség e bennem? Nem az, barátom; jók és rosszak minden nemzet köztt vannak; de a’ Magyar Népnek ezt a’ tulajdonát, ezt az érdemét, még az idegenek is megvallják; csak az nem vallja-meg, a’ kinek nem tetszeni valóban nem nagy szerencsétlenség.

Itt a’ zsindelyezésnek olly nemét láttam, mellyet még sehol nem láttam. A’ sorok parallela lineákban futnka a’ fedél’ tetejével és aljával, de a’ háromlábnyi hosszaságú ’s mind két felén rovatlan zsindely nem perpendiculáris állásban szegeztetik ezen sorokon a’ léczekre, hanem fektetve. Miért^* így, az nem kíván magyarázatot: e’ szerént fektetve szegeztetvén-fel, még pedig úgy, hogy a’ következő zsindely ennek szélét eggyujnyira elfedi, az eső lefut a’ fedelen ’s nem csoroghat be a’ házra. – ’S nehány helytt az útak mellett a’ forrás felett eggy el nem zárt kápolna forma épűlet áll, melly egyéb mocsoktól mint a’ mit az eső^* és szél tehetnének benne, nem védheti a’ vizet, de legalább rendesen áll, ’s a’ tájnak díszt ád.

[206] Szászsebes sokkal kisebb Kir. Város mint Meggyes, ’s benne kevés van, a’ mi az útazó’ szemét magára vonhatná.^* De itt az az örömünk vala, hogy jobbra meglátánk a’ Károlyvári templom’ tornyát, ’s előre képzelém, melly örömökkel fogok élni kevés hetek mulva ebben a’ templomban ’s a’ Bibliothecában.

[207] Döbrentei az ebédnél megtaníta, hogy eggy negyed alatt a’ Kenyérmezei csata’ helyén leszünk, hol Bátori István Vajda ’s Kinizsi Pál 1479. November 13dikán Ali Béggel, ki, a’ mint némellyek mondják negyven, a’ mint mások hatvan, ’s ismét mások százezer embert vezérle, ’s a’ Maros’ táját tűzzel vassal pusztította volt, megvítt, a’ törökök közzül^* hatvanöt, vagy csak harmincz ezret levágott,^* ’s a’ haza’ földjéről az ellenséget elkergette, maga csak nyolczezer Magyar és Székely vitézt vesztvén azon felűl hogy a’ Maros kétezér Szászt és Oláhot nyele-el. A’ katonai-áldomás az elhullott ellenségi testeken tudva van, tudva, hogy Kinizsi miként tánczola itt^* eggy holt törököt ruhájánál fogva fogai köztt^* tartván. [208] Közel a’ Kenyér-vize igen tiszta^* és széles patakjához most eggy Postaház áll, és annak szomszédjában eggy kápolnának alapkövei látszanak^* az út mellett. Úgy beszélik, hogy Bátori alatt a’ ló, midőn itt elmenne, megbotlott ’s azt a’ Vajda szerencsétlen^* jel gyanánt vette. Örömében, hogy meg nem történt rajta a’ mit várt, ő állítatá a’ kápolnát, ’s abban a’ csata’ napján minden esztendőben^* Misék mondattak az elhullt Keresztyének’ lelkeikért. [209] Kár hogy a’ hely pusztán áll, és hogy legalább eggy oszlop nem emlékezteti az itt elmenőt, hogy a’ hely a’ mellyen megyen, szent hely.

A’ tér olly tágas, hogy azon elférhete másfélszáz-ezernyi sokaság a’ Kenyér-vizétől Szászvárosig, ’s közel érvén Benczenczhez, Döbrentei hozzánk küldé az eggyik cselédet, hogy Báró Orbán Antalnénak kerti filagoriáját nézném, melly felől azt mondják, hogy annak dombja az oda-temetett törökök’ testeikből támadott. A’ gondolat görög phantasia’ míve.

Úgy hittük, hogy a’ Grófné már régen Dédácson vagyon, midőn nem tudom melly történet miatt elmaradt szekerünkről látám, hogy Gyulai a’ maga szekeréből kiszálla, és valamelly más szekerekhez közelíte. Az az ő imádott anyja volt. Felcserélénk az űlést, ’s én Gyalmártól fogva a’ Tordosi határig együtt menék, keresztűl Szászvároson, mellynek kisded Collégiumában Sípos Pál barátom eggy ideig Professori hívatalt visele, míg 18^* Patakra hívattatott-meg Physicát és Mathézist tanítani. A’ Grófné itt letett, ’s mi, az az én és Döbrentei ’s Gyulai, Tordosra térénk; megígérvén hogy holnap, szeretett házi-gazdánkkal együtt, még ebéd előtt meg fogunk jelenni.

Szászsebes és Szerdahely körül még csak kezdették az aratást: itt az egész mező tele volt kalangyákkal ’s olly sűrűségben, hogy többet a’ legszerencsésebb esztendőben sem lehete kívánni. ’S Sípos itt hat hét háznépből álló Felekezetnek Papja, de olly Felekezeté,^* mely az egész Erdélyben a’ leggazdagabbika a’ Reform. Ecclésiáknak. ’S ő gyermektelen, nőtelen ember, ’s a’ legphilosophusabb életet éli, mellyet valaha^* eszes ember élt; jól él, de nem fénnyel, ’s így elege marad, adni annak a’ ki reá szorúl, ’s örömest osztja-meg gazdag jövedelmét másokkal.

Irtam neki, mind hazulról mind Kolozsvárról, hogy jövök, ’s Naláczi tudósítá, hogy eggyütt valánk Szebenben; ’s ámbár későbben jöttem mint várt, elmúla rettegése,^* hogy a’ sok esők miatt visszafordultam. Ismered módját, csendét, melly a’ falak közzé zártat, az Elméllőt – a’ szó rossz formatiójú, de a’ Denkert másképen kimondani nem tudom – egészen festi, de ismered benne a’ legszívesebb, a’ legnyájasabb barátot is, ’s^* képzeled hangját, midőn ezt mondá ölébe fogadván: Azt hiszem hogy az egész Patak itt van, hogy tégedet láthatlak! ’S a’ formulát azután még két ízben mondá-el, mintha arra reá-készült volna.

Az ártatan, gyermeki ember megcsokolá leányomat, ’s ment, ’s kertjéből eggy két rózsát hoza neki. Legyetek mint a’ gyermekek – barátom, ez szent szó. ’S ez a’ mélység és az az eggyszerűség! – És még is hány ember nem tévede-meg már ebben a’ nagy emberben!

Midőn Sípos Patakra jött, alig tudták megérteni, miként juthatott ez arra, hogy hozzánk ajánltassék, ’s a’ Bölcsek vállat vonítottak reá, ’s azt mondák, hogy megtetszik hogy Particulából (kis-tekintetű Collégiumocskából) jött; azt mondák, hogy a’ ki talán jó vala eggy kis Collégiumban, nem következik hogy jó lesz a’ nagyban is. A’ széplelkű ember tudta mit mondanak felőle, ’s hallatlannak vette a’ szót. – Erdélyből Patakra? kérdé a’ másik; Erdélyből? ’s meg nem foghatá, hogy ez a’ Názáreth is szülhessen nagyot. Végre eggy Examen alatt a’ Patronátus’ parancsolatjára az eggyik vagy másik Professornak az Iskola’ Vice-Curátorának,^* Kóji Comáromy György Úrnak tiszteletére Halotti-Predikátziónak kelle tartania,^* ’s a’ sors Sípost érte.

Jelen valék, ’s elcsudálkoztam a’ Beszélőnek mind mélységén mind ékes szólásán, ’s Consiliárius – Úrnak orczájin könnyek csepegtek. ’S Patak elhallgata. Többé nem kérdé, miért hozták ezt Erdélyből.

Sípos eggy Munkát ada Censorunk’ kezébe. Az új Philosophiát magyarázá. A’ Kánt’ ellenségei ’s nevetőji felejték a’ szép Predikátziót, ’s ismét azt kérdék, a’ mit elébb kérdettek. De most Sípos deák verseket írt, ’s az ő példája ragadá-el Prof. Kézy Urat is, hogy hasonlót dolgozzon; ’s Patak ismét nem kérdé, mért hozák ide Sípost Prof. Kézy Úrnak^* verseit Gróf Eszterházy József Zemplényi Fő-Ispán Exc. velínre nyomtattatá Dégennél, ’s ötven nyomtatványt a’ Bécsi Udvarnak^* ada-által, ötvent a’ Párizsinak külde. – ’S^* mint Wieland és Johannes Müller ítélte azt a’ Somsich’ Ódájáról, hogy ez: Ad arma, cives, nobile fortium sanguen virorum, talán a’ legszebb mív a’ melly deákban a’ Római kor olta íratott, úgy ezt a’ Kézy’ hexameterei felől Gróf Eszterházy, és mások igen sokan, – ’s a’ Sípos’ versei a’ magok’ nemekben szint olly szépek voltak mint a’ Kézyéi.

Ez a’ Sípos Philosophiája sokaknak^* egyéb mint a’ legirtóztatóbb, de elrejtett, és épen ezért még veszedelmesebb Mysticismus, ’s a’ mi Biestereink és Nicolaiink nagyon szeretnének üveget rakni szemeikre, hogy kileshessék, ha a’ Sípos’ fején nincs e titkos nyírás. Mások ismét azt hiszik, hogy Vallástalanságot akar tanítani, de azt nem meri világosan,^* mert Tordosnak ő a’ Földes-Ura; csak^* hogy viszont nem foghatják-meg, hogy a Vallástalan olly igen jó ember lehessen. Minthogy a’ nem-értők neki nem ártanak, békét hagy nekik; tudja ő honnan jő az, hogy ezek őket meg nem értik. Barátjai köztt lévén, ’s olly barátjai köztt, a’ kik őtet, kivált ha néhol magyarázatjai által^* segédjekre költ, megérthetik, szelíd élességgel beszélé, mik esnek nem annyira vele mint azzal a’ mit ő ír.

Eljöve ide velünk, de estve felé el is ment, mert neki most van a’ gazdasággal legtöbb baja. Sok ember megszorult, ’s kénytelen ideji terméséből élni; ’s az ő engedelme ’s czedulája nélkül a’ mezőről életet haza hozni nem mer; nem jó volna, hogy az ő örömei miatt a’ megszorult szenvedne.

[210] Dédács két sor hegy köztt fekszik eggy vídám téren, ’s a’ két sor hegy^* egymástól minteggy másfél ’s néhol két órányira vonúl-el. Ezen szalad végig Fejérvár^* és Tordos alól az igen sebes Maros, ’s a’ Sztrigy a’ Grófné’ kertje alatt ömlik amabba. Délre szántott földek vannak, ’s ott megyen a’ postaút Dévától Szeben felé; túl a’ Maroson pedig messzére elnyúlt kaszálók zöldellenek. A’ hegyek szép lánczolásúak, ’s el vannak borítva erdőkkel, ’s délre túl Vajda-Hunyadon kékellenek a’ hóval elfedett Retyezár és társai. Itt az Arany’^* nevű falu hegye áll, mint eggy rosszul sűlt kenyér, amott a’ dombon a’ Dévai vár lebeg a’ város felett. [211] A’ mint a’ kertből kilépsz, előtted eggy csolnak a’ Sztrigyen, ’s ez között és a’ Maros között fövennyel behintett játékos út viszen ama’ boglyas szilasba, melly a’ legsütőbb délben is híves éjszakába fogad. A’ Grófné ezen erdőn végig hasonló útakat nyesete.

Ott hagyánk a’ házat, ’s a’ kert’ kapuja mellett fogunk űlést, ’s nézzük miként szaladnak-el előttünk a’ sóval megterhelt hajók, nézzük mint huzzák vissza hosszú köteleiken a’ hajósok kiürített^* hajóikat. Vagy eggyütt megyünk az agg erdőbe, hol Döbrentei magának űlést és asztalt csináltata, és a’ hol^* Gyulai eggy szomszéd fa alatt hasonló^* asztal mellett olvas. – Beűlűnk a’ csolnakba, melly olly hosszu és olly bőv, hogy tízünket is elfogadhat, ’s Döbrentei ’s két cseléd hajtja a’ hajót, ’s messzére eltávozván^* a’ Sztrigyen általlökött pallótól, visszatekintünk, ’s a’ Grófnét a’ maga fejér öltözetében a’ Maros’ szélén álló vén almafa^* alatt látjuk űlni, míg Lolotte és Zseni^* egymást kergetik a’ zöld gyepen, ’s Fanny és Stanzi őket nevetik.

Messze elhalada csolnakunk, ’s hallánk hogy kiáltják neveinket. Eggy idegen vára a’ víz’ szélén közel a’ pallóhoz, ’s a’ Grófné és gyermekei figyelmet mutattak eránta. Az Mélt. Zejk Miklós Úr vala, eggyike azoknak, a’ kit én a’ Sípos által velem közlött levelek után látni leginkább óhajtottam. Döbrentei tudósítá^* hogy itt vagyok, és hogy azért nem megyek hozzá, hogy a’ társaságot meg ne bontsam; ’s ez az Úr általjöve, noha akkor nap is lelé hideg ’s másnap Kolozsvárra kelle indulnia. Ez érti Síposnak Philosophiáját, ’s Vallása felől azt mondá, hogy az a’ Keresztyénség a’ maga legfelségesebb fényében. – ’S midőn látjuk,^* hogy Sípost nem értik, Zejk pedig és Naláczi érti, melly fél felé kell hajlanunk?^* Igen is hogy látni mindennek a’ maga szemével kell. De a’ legjobb szem is csak ott lát, a’ hol láthat; ezt nem kellene semmi esetben felejtenünk, ’s nem volna ennyi per sem s’ Nyelv’ Philosophiája sem a’ Philosophia’ philosophiája felől.

[212] Ez a’ szeretetre-méltó ember legjobb korában van; a’ mint ítélheték még nincs negyven: de egéssége ’s alkotása gyenge. Látta Göttingát, és megszűnés^* nélkül tanúl. Ment, ’s nem merénk tartóztatni. Gyalog jött a’ vízig, ’s innek hajón tért vissza Kéméndre.^* Vígasztalhatatlan volnék, ha nála eggy napot nem lehetne majd^* töltenem.

Hajón lele Mélt. Bája István Úr is, Déváról; ’s minthogy csak akkor szállánk csolnakba;^* utánnunk jött, ’s együtt menénk-fel a’ szilasig. Ez az Úr rajzol és fest; Bécsben szorgalmasan^* jára-el az Academiába, ’s Döbrentei^* mondja, hogy^* kivált miniatűrben, jól is szépen is dolgozik. ’S ezt eggy birtokos Úr, ’s Erdélyben.^* Olly vad e ez az ország, a’ millyennek némelly^* nálunk képzeli?

[213] Szeretnék itt múlatni, itt lakni, ’s bár vagy szép^* tájt tehetném a’ Hegyalja’ szomszédjába,^* vagy azt hozhatnám ide; mert én azt a’ mi szép földünket és a’ kiket ott hagytam-el, itt és ezek köztt sem felejthetem. De holnap indúlok a’ Banátba, hogy Augustusnak 4dikén ismét^* Déván lehessek.^* Miolta Erdélyben ide ’s oda járok az^* az egyik legfőbb óhajtásom, hogy valamelly Vármegyének Gyűlésén megjelenhessek, ’s Hunyad Vármegye 5dikben azt fog űlni, mert Fő-Ispánja, ki Gróf Teleki József és Katona Mihály Urakkal most neveztetett-ki Kormányszéki Tanácsosnak, ekkor vesz búcsút Megyéjéből. – Erdélyben eggy személynek^* két hívatalt nem szabad együtt viselni. ’S íme itt, midőn már azt reményleni is alig mertem, az a’ szerencse ére, hogy Erdélynek^* eggyik legnevezetesebb Megyéjét fogom eggybe-gyülve látni, és azon actusában,^* a’ midőn tőle eggy igen szeretett és nagykészűletű Fő-Ispánja vál-el.

[214] A’ Grófné egész házával Maros-Németibe jött-által, melly a’ Gyulai-háznak praedicátumot adott, és a’ hol fijára, az az idén Május 2 dik n^* megholt sógoráról Gróf Gyulai Istvánról, eggy csak férjfi-ágat illető jószág ’s eggy nem új, nem szép, de elég nagy alkalmatos udvarház maradott. [215] A’ ház’ kerítése ’s kapuja előtt foly-el a’ Maros; túl azon eggy nem nagy, de vad hegy emelkedik, mellynek eggyik nyilásán Zaránd felé viszen az út; ’s az úcza és a’ Maros köztt álló szűk de^* hosszu hely szerencsés gondolattal van kertnek fordítva: eggy része gyep, ’s ennek közepén^* eggy elég tágas cabinet áll; a’ másik része gyertyánokkal van beülteve, egyenes sorú utakban. Ez az ültetés el van töltve Római^* felűlírásokkal, oltárkövekkel, oszlop és párkánytöredékekkel, mellyeket a’ megholt Gróf a’ Veczeli-vár’ omladékai közzűl hozata ide. ’S ott a’ hol^* leghosszabb út megyen-el eggy gerliczetartóig a’ vízszélen,^* eggy pár szobor tart strázsát; Cs^* fiatal-embernek munkája, ki szerencsétlen órában álla a’ Művészek’ seregébe, ’s minthogy ügyességét tilalmas portékák csinálására^* fordította, vétke miatt Szamos-újvárt lakol. – Az árnyas partiának ezen felűl eggy remeteháza van, és eggy nyírhasábokból öszverakott gömbölyű kápolnája, mellyben Pán tiszteltetik. Ha a’ hely enyém volna, én itt tölteném napjaimat, ’s mikor abba hagynám a’ dolgozást, a’ víz’ szélén elvivő út mellett járnánk fel ’s alá, ’s a’ Barcsai Ábrahám’ vad hegyét nézném ’s az alattam elsuhanó hajókat.

Nagy érdeme az Erdélynek, hogy itt a’ házak famíliai képekkel vannak eltöltve, és hogy az Uraságok itt Wagnert, a’ pastellban-festőt, ki csak híven akara dolgozni, mert a’ nem tudós szem azt inkább kívánja, ’s még bosszankodik, ha a’ Művész szép képet is csinál,^* sokat dolgoztaták. Melly örömöm nekem vala péld: Nagy-Búnon, hogy ott^* eggy nagy számú távollévőkkel és holtakkal lehete^* megismerkedném! Itt^* a’ két testvér Gyulainak, Istvánnak és Ferencznek, ’s testvéreknek^* Özvegy Gróf Bethlen Ádámnének, ’s megholt leányának, a’ Fejéreggyházi Gr. Haller Jánosnénak, ’s még nehány másoknak portréjeiket volt örömöm látni, de a’ mellyek köztt eggy sem vala több lélekkel festve, mint a’ még e’ képben is egész asszonyiságát mutató Gr. Gy. Ignátz^* Bánnénak, szül. Báró Edelsheim nak,^* a’ Generális Báró Vayné, szül. Báró Adelsheim Joanna’ barátnéjának^* ’s földinéjének, kik lélekben úgy hasonlítnak egymáshoz, a’ mint testvériségeket a’ két familiai név jelentgeti. – [216] Gróf Gyulai Ferencznek, ez én Lajosom’ nagyatyjának,^* Weickart által talpig festett szép képét, elzárva lévén az a’ szoba, a’ mi a’ mellyben^* a’ kép függ, nem láthatám; de láttam mását Andrásfalván, ’s azt ítélem felőle, hogy a’ Cancellárius’ nagy képén és^* a’ Ludason függő Cardinálisén kivül^* hova a’ Wess. és Pataki Donát által Pesten festett képeihez is tehetem,^* Erdélynek ez lesz legszebben^* festett portréje. [217] <Mi Magyar-országnak e részben szerencsésebbek vagyunk; az Abaujvár megyei Palota Kassán Oclenhaijnztól bírja Báró Orczy Lászlót, Szilvás Hickeltől Generális Báró Splényi Mihályt, Nagy-Mihály Weickardtól a’ haza’ legszebb ’s legmíveltebb^* lelkű leányát, a’ napadat, Cancellárius Gróf Eszterházy Ferencznek gyermekét, Széphalom Kreutzingertől eggy férjfi főt ’s Donáttól három asszonyit, ’s Dónát harmincz esztendő olta, Stunder Pesten, Lőcsén, Kassán és Beszterczén, Neugast és Kahrling Pesten, és Cancig Lőcsén sok vagy igen jó igen hív képekkel ékesítették hazánkat.>^*

A’ mi barátnéink ’s barátink Branyicskáig kísértek-el bennünket, ’s Döbrentei mutatá, eggy kukuricza-földben, hol állott^* valaha a’ Veczeli Római vár, mellynek négyszegü nagy kövei arra fordítattak, hogy a’ Branyicskával áltellenben elmenő útat a’ leomlástól ótalmazzák; a’ Grófné pedig Gróf Bethlen László Hunyad Vármegyei Fő Ispánt festette előttem, ki^* ezt az útat, melly annakelőtte sokszor járhatatlan volt, ollyanná tette, végig az egész Megyén, még pedig megsiketülve a’ lármázók’ panaszai eránt, hogy ez most azzal vetekedik, melly Köpcsénytől fogva Győr mellett Budáig megyen, ’s hasonlíthatatlanúl jobb mint a’ Bécsiek.^* Nagy jótét^* az egész: Erdélynek, mert a’^* portékák ide Budáról Temesvár és Lugos felé ezen^* hozatnak-bé, ’s a’ postaszekér^* Szebenig és Brassóig erre jár.^* ’S a’ mindenben a’ nagyot kereső Bethlen e’ munkát úgy téteté, hogy azalatt míg a’ szegénység ezen dolgozott, neki a’ magáéból kenyeret süttete. – Bethlen^* László érdemli, hogy^* neve a’ Cancellárius Teleki, a’ Gubernátor Bruckenthal, a’ Püspök Batthyáni neve mellett tiszteltessék. Eggy toronymagasságú kőszikla a’ víz és út^* mellett eggy fatáblát tart, melly már olvashatatlanná vált betűkkel a’^* nagy embernek nevét említi.^* Lesz eggy idő, melly a’ tett’ emlékezetét maradandóbb táblán adja-által a’ maradéknak, ’s én azt itt megelőzöm.

A’ vidék poetai ’s pittoresque. Elővettem olmomat, ’s lerajzolám azt, hogy a’^* skizz segédjére kelhessen képzeletemnek. Irígylém azoknak sorsokat, a’ kiket a’ történet e’ gyönyörü tájon hagya születni, ’s sajnáltam, ha az ide-szokás érzéseiket eltompította. – Én^* a’ Toronya’ szőlős és erdős hegyeit, a’ Borsi’ szép síkját, az Újhely’ általad is csudált pyramiszait, a’ Hallgató’ ’s Fekete-hegy’ ’s a’ Bistei rengetegeket, ’s a’ Gálszécsi Nápolyi-bérczeket ablakaimból ’s házam’ tájáról mindennap látom, ’s még is mindennap azzal a’ gyönyörködéssel, mintha először látnám őket. ’S láthatni e szebb-formájú hegyet az országban mint a’ Tokaj’ óriási foka’ a’^* Petrahai tetőről, ’s az Újhely’ Sátor vagy Várhely bérczeiről,^* ’s a’ Szőlőskei szőlők’ széléről, hol^* felettek az erdő kezdődik, ’s őket^* az éjszaki szelektől ótalmazza? Előttem a’ képe annak, édes barátom, mintha vászonra-festve^* látnám, mint lebeg a’ mértföldekre elnyult sík erdők felett világos-kék színében, míg a’ leszálló nap az eget körűle crócus-színével öntötte-el, ’s felsohajtok kedveseim után, kik szokatlan távollétemet hosszúnak fogják találni, ’s vádolnak hogy késem.

A’ bal kézre útam felett emelkedő hegyek’ szélén^* nagy sokaságban láttam a’ campanulákat, mellyek itt, az örök árny miatt, nem nevelkedhettek természeti nagyságokra, ’s a’ hegyből igen sok apró források csorgottak, ’s^* ollykor zajgassal omlottak kisded csatornákon a’ Marosba. Ennek jobb szélén, nem messze Branyicskától, Illye feküdt, mellyet familiád perel. Áldva pillantottam-által arra a’ helyre, hol Erdélynek leglelkesebb Fejedeleme, ki a’ Bibliát huszonhatszor olvasá végig, de a’ mellett másképen tuda uralkodni mint a’ hasonló szenvedelmű Rákóczy Elsőbb György, és a’ maga idejét órák-felvonására, a’ Wendelínus^* Theologiájának lefordítására ’s boritalra vesztegető Apafi, kit a’ Gondviselés haragjában öltöztete a’ nyusztos zöld bársony palástba;’s a’ ki hazájának fijait nem csak török hanem hóhér-pallos által is fogyasztá. <’S a’ nyavalyás^* embert nem minden átkozza, mert az Enyedi Collégiumnak is hagya valamit!>

Ezen az úton élet ’s mozgás van; ’s mindenfelé jó fogadókat találék; jó az is a’ mellyben e’ levelemet írom. Szobácskám alkalmatos; két ágy van benne vetve, ’s lovaim zabot ’s magunk eggy nem nagy, de jó vacsorát kaptunk. Mélt. Bája Úr eggy levele által ajánlott szállásra eggy itt-lakó Úrnak; de minthogy itt is megszállhaték, nem fordítám hasznomra jóvoltát. – Szekerem mellett két sereg vad lovak hajtatának-el, mellyeket a’ Banáti lókereskedők a’ szomszéd országban olcsón vesznek-meg, ’s kihajtanak Temesvárra, Debreczenbe, Pestre, ’s tizenhét ’s huszoneggy lovas^* portékával megrakodott ’s Pestről jövő ’s Pestre menő dihócz-szekerek mentek-el mellettem. – Leányom, azalatt én levelemet írom, megferdett a’ falu forma városkán keresztül futó^* patakban, ’s kedvére alszik, mellyet már magam is követni akarok. Nyugvást nektek is, kedves barátim, a’ szép, az áldott földön! Oh, hogy az álom közzétek vihetne-által, míg öt hat hét mulva áltatására nem lesz többé szükségem!

Tegnap dél előtt értem ide, ’s kedves Sógorasszonyomat ’s férjét házoknál ’s épségben leltem. Örömöm vala nálok venni hírt az enyéimnek felől, kiket nem ért semmi veszély, semmi kár. Nehány napig itt pihenek-meg,^* ’s így elég ürességem marad, folytatni^* útazásom’ történetit, ’s Leveleim’ hézagjait kipótolni.

Cséjnél eggy meredek vad hegy emelkedék előttem, de itt is csinált út vára. Nem ez ijeszt engem, hanem azok a’ megszűnni soha nem tudó dombok és völgyek, mellyeket előbbi leveleim festettek; az apróbb tartós baj itt is, mint a’ morális világban, ollykor^* nagyobb baj mint a’ nagy; a’ nagynak a’ nemesbb elme gyakorta még örűl, ’s tetszik magának benne, hogy vele megvívhat. – [218] Kossovánál, a’ hegynek épen^* bérczén, léptem-be a’ Banátba. [219] Az kevés esztendők olta Gyika Emanuel Úrnak, az én Csehym’ kedves barátjának, birtoka, ’s familiájának praedicátumot ada; ’s így magamat kétszeresen képzelém hazámba általtéve.

[220] Facseten a’ Szolgabíró háza előtt állék-meg, tőle akarván érteni, merre vegyem ide útamat, ’s ha sógorom felől nem adhatna e híreket. Az ember ebédje mellett űlt, egyedűl, ’s székéről fel nem kelve, engemet székkel, annyival inkább ebédjével meg nem kínált,^* mellyet el nem fogadtam volna ugyan, de szabad volt igen nagy neveletlenség’ jelének vennem. Az ő útasítása szerént, mert ő Járását ismérheté,^* ámbár a’ Karacs’ Mappája egyebet javasolhatott, Bulcsnak vettem útamat, gyönyörű erdőségeken által, ’s igen jó úton. [221] Ezek a’ csererdők, a’ magok sötétzöld kimetszett leveleikkel mind magamat mind leányomat gyönyörködteték. Egyéberánt az egész táj ollyan vala, mint az Amerikai coloniák, hol az erdők most vágattatnak-ki, hogy szántó-földekké változtathassanak.

[222] Beállván a’ fogadóba, ’s azt az eggy szobát, melly itt a’ szállók’ számára vala hagyva, elfoglalva találván, mert az itt-lakó Kamarai-Tisztek az Arendát épen akkor licitálák, lovaimat ’s szekeremet cselédeimre bíztam, magam^* pedig leányommal ’s ennek társával, végig sétálék a’ helyen, ’s kimentem a’ mezőre. A’ mint onnan visszajövék, eggy idegen, kinek külsője jó-tónú^* embert mutata, megszólított, hogy nyilván engem is az a’ baj ért a’ mi őtet, hogy nem kapék szállást. Leűlénk a’ fogadóval által-ellenben álló ház’ kapuja előtt a’ padon, ’s örültem hogy e’ vad helyen társaságom akada. A’ nap még fenn volt, ’s eggy eperfa ’s a’ ház’ kerítése hívesbe fogada. Itt űlvén eggy jól-öltözött Urat látánk lejőni az úczán, sötétkék frakkban, galambszínű pantalonban, ’s pípázva. Meglátván bennünket, ’s vagy azért mivel azt hitte, hogy nékünk az ő társasága örömet adhat, vagy mivel bántotta a viszketeg, megtudni kik legyünk, felénk jöve, mellénk űlt, ’s tudakozá kik vagyunk. Engemet a’ bor’, a’ szilvapályinka’ ’s a’ dohány’ illatja olly kedvetlenűl illete-meg, hogy minden kedvem elvesze, vele mély beszédbe ereszkedni, ’s hamar adtam neki feleletemet, ’s ugyan-ezt tevé idegen társam is. A’ pípázó Úr elkapá tőle magát, ’s szemeit rá meresztette. Was Teufel? ’s az Úr a’ megholt R…? – Nem, Uram, mondá az idegen mosolyogva; én nem csak meg nem holtam, de mondhatom Uraságodnak, hogy meghalni nem is felette nagyon vágyok. – Az^* idegen meg szólalt; de az Úr azt mondá, hogy az Úr R… – Igen; Uram, én R… vagyok, de az élő R…, nem az a’ ki, a’ mint hallom, megholt – Orvos^* Úr ivott ugyan, és a’ mint a’ bűz mutatá, nem keveset: de a’ rendes meg nem értésnek nem lehete a’ bor az oka; lépései nem bottorkáztak, ’s ajka nem rebegett. Valahogy elvégzék a’ Processust, ’s akkor a’ questonálás’ kínjainak én valék kitéve; azt akará tudni, mi vagyok. Én semmi nem vagyok, mondám neki. Fejemen a’ veres posztaju Zrínyi lévén, azt hitte, hogy valaha szolgáltam, ’s mondám neki, hogy nem. De hát talán azért vagyok itt, hogy licitáljak? talán Camerális Tiszt vagyok? talán Vármegyei? – „Mondom Uraságodnak, ich bin Nichts.” – Alter Herr, mondá, Sie sind doch ein Edelmann. – Vielleicht gar ein Grundherr? – So? ich bitte Sie um Vergebung, Domine Spectabilis; wirklich, ich habe mich sehr geirrt, Domine Spectabilis. Ich bitte Sie nochmahls um Vergebung, Domine Spectabilis.^* – Sógorasszonyom mondja, hogy a’ Grundherr itt a’ legfőbb titulus, mert ollyan itt kevés van. – Meghallván, hogy idegen vagyok, hogy az útat nem tudom, parancsolni^* akara a’ Bírónak, hogy^* szekerembe, mivel az elég nehéz, ’s az út mindég bérczeken megyen, lovakat rendeljen,^* ’s vígasztalhatatlan volt, hogy szolgálatjával élni nem akarék. Azonban azzal csakugyan éltem, ’s magam kértem, hogy útmutatót adasson, félvén a’ tévedéstől. ’S az^* elég hosszú tortúra után ott hagya. ’S még is inkább illy Orvost, mint amollyan Szolgabírót.

Eggy sánta rongyos Csizmadia, ki előttünk elméne, tudott magyarúl. Megszólítottam, kérné azt a’ gazdát, kinek háza előtt űltem, hogy az fogadna-be házához. A’ ház csínos volt, rótt fákból építve, ’s kívülről be nem tapasztva. A’ ház’ földje ki volt deszkázva, az ablakkarikák, hatszegre szedve, ólomban állottak, ’s az ajtóról, sínóron,^* eggy papirosból csinált ’s aranyfüsttel felczifrázott galamb fityege-le az asztal felett, hogy valamikor az ajtó megnyilt ’s betétetett, a’ galamb fel ’s alá szálljon. Ezt azért említem, hogy ismerd miben leli^* az itt-lakó nép^* gyönyörködését. Ágyainkat kiszedeténk a’ párnazsákból, ’s minekutána tejből álló vacsoránkat megettük, lefekvénk.^* – Másnap a’ leányom’ Máriskója figyelmessé teve, hogy a’ csak oláhúl tudó, de Pápista gazdasszonynak fogasán^* tengeri nyullal prémezett ’s báránnyal bélelt zöld selyem bundája fityeg. Nem hihettük, hogy az övé, ’s^* az volt. Ezek télben illyet vesznek magokra midőn templomba mennek. – Az oláh nyelvű de nem oláh vallású lakosoknak itt Sokácz a’ nevek. – [223] ’S idén ez a ’ selyem bundás feleségű gazda is az éhhel-elhalástól retteg; tavaly és harmad éve kipusztítá magát csaknem minden marhájiből; ez idén kénytelen lesz ökrét ’s két teheneit eladni.

Szpata, mellyet Lapusnyikkal eggyütt D’ Ellevaux^* Filep Úr Consiliáriusa a’ Budai Magyar Udvari Kamarának^* húsz ezer forinton veve-meg, és a’ mellyet csak hamar azután nyolczvanon adhatott volna-el, eggy rettentő domb’ tetején fekszik, ’s most sokkal többet hoz-be esztendő alatt mint a’ min az egész két nagy helység megvétetett. De inkább kevesebbet bírni mint itt lakni! A’ vidék, az emberek eggyeránt vadak. Nincs itt a’ kivel szólhass. Azonban sokára megszokjuk ’s megkedveljük a’ mi nekünk élelmet ád.

[224] Meglátogatánk a’ hely’ Papját, a’ ki nekem, általkötött hosszú ingében ’s lábravalójában, nem látszott annak a’ mi volt, vagy csak az által látszott egyébnek mint a’ mi volt, hogy fején eggy a’ két füle felett felkötött kalap űlt, ’s eggy kisded Spitzbartot nevelt. Meg vala híva ebédre, de nem jelent-meg. Eggykor eljött a’ Sógoromhoz, a’ ki őtet kedveli, ’s akkor fejér említett öltözetére eggy be nem gombolt öszve nem fogott kék posztó talárist veve-fel, melly olly ritkán van rajta, hogy még unokájának is szolgálhat. Megállott a’ pitvar’ ajtaja előtt, ’s ott várta míg beszólítatik. Oláh nyelvén kívül semmi nyelvet nem ért, ’s így hozzá vethetsz, miből áll cultúrája.

[225] A’ Sógoromnak Lugosról százötven munkásai jöttek, mint eggy tábor. A’ férjfiaknak eggy forint, az asszonyoknak tizenöt garas volt napi-számok, ’s napjában háromszor pályinkát ’s kenyeret kaptak; mind Erdélyi nép, kiket az éhség hajta ennyi földre. Ezek kapálák a’ temérdek tengeri földeket, míg a’ lakosok a’ rozst és gabonát aratták.

A’ nem kis Bibliothéca, mellyben sok jót kaptam, a’ Nouvellista français’ Fűzetjei, mellyekben Gróf Morskinak eggy elmés^* levelét annál több részvéttel olvastam-meg, mert szerencsém vala az Írót ismerni, ’s a’ Griselíni’ Temesvári Banátja azon óráimat, mellyeket magamban fogom tölthetni, elfoglalhatják. Nem ismeretlen előttem az utolsó; de azt egészen más magamnál, ’s más itt olvasni.

[226] Holnap végre elhagyom Szpatát, ’s gazdám és gazdasszonyom elkísérnek Lúgosig, mellyről bennem nagy ideát támasztottak. A’ Sógorom’ testvére, Szolgabíró D’ Ellevaux László Úr, szeredán bálra vár; ’s ott elég alkalmatosságom lesz e’ környék’ uraságaival öszveismerkednem.

A’ Sógorom’ gazdasága derekasan megyen; olly nagyságú szílvásai vannak mint nálunk a’ szőlők; ’s a’ mult esztendőben tizenkét ezeret veve-bé ennek terméséből. Nem vala elég edénye a’ hova a’ szilvát szedethette volna, ’s gödrökbe hányatta-be a’ a’ termést, míg kifőzethetett. E’ táj, sok erdeje lévén, ebből veszi a’ legbizonyosabb jövedelmet, mert a’ kertek a’ szilvának külömböző nemeivel vannak beültetve, ’s így ritkán csalják-meg birtokosaikat. Nagy számból áll gulyája is.

Az oláh-asszony, orientálisi módra, szolgálója férjének, ki neki igaz névvel Ura. Szántam ezeket a’ szerencsétlen teremtéseket, kik gyermekeket eggy tekenőcskében fejeken viszik, két kezekben pedig ugyan annyi kosarat, vagy guzsalyokat^* övökhez szúrván, menve is fonnak. Én közöttök nem láttam eggy szépet is, ’s öltözetek szememet nem gyönyörködtetheti. Elől hátúl eggy opréggyzs-nek nevezett, magok által szőtt tarka szőnyeget kötnek-fel, melly csíkok ’s virágok által felczifrázva ér térdekig; attól fogva bokáig egymást érő rojtok függenek-le róla, ’s ezek a’ rojtok minden mozdúlásokra rázódnak. Ingeik bugyogva állanak karjaikon, ’s mind itt mind mellyeken vagy kék vagy veres pamuttal vannak igen ékesen kivarrva. [227] Eggy vénasszony végig-jöve^* az úczán, ’s eggy más asszony öszvetalálkozék vele; mi a’^* ház előtt állánk, ’s látánk őket. Akkor ez amannak félre rántá ingét, ’s^* eggy marok félig-ért szilvát kiveve kebeléből^* ’s előttünk kezdé enni. El kell fordulnom. A’ vén asszony ingét szedte vala tele gyümölccsel, ’s szabad kézzel ment haza, eltelve mint a’ dob.

[228] Eggy nap lóháton, más nap Wurstba fogva általmenénk a’ Sógorom’ szomszédjaihoz, ’s a’ melly útat a’ gyalog eggy negyed alatt megtett volna, mi eggy óráig tevénk, a’ Maeanderi^* völgy miatt. A’ folyók nem tesznek nagyobb kerengést mint ezek a’ völgyek. Lúgos ide téli nap eggynapi járó; ugyan-annyi Lippa is; ’s képzeled mit teszen itt fekünni betegen, ’s az Orvost várni.

Tizeneggykor elhagyánk Szpatát, ’s lement a’ nap midőn ide beérénk. A’ Sógorom ökröket rendele, hogy^* szekerünket azon a’ nagy-dombon^* e vagy hegyen, nem tudom minek illik inkább nevezni, melly a’ Szpatai határ’ szélén Bara felé emelkedik, felvonják; ’s minekutána a’ Lunka nevű nagy lapályon ’s erdőn keresztűl vergődénk, megláttuk azt a’ szép sikot, mellyen^* a’ szép Lugos a’ Temes’ két szélén pompás két tornyával ’s sok nagy épűleteivel kevélyen fekszik.

[229] Kostélynél kiszállánk szekerünkből, megtekinteni azt a’ királyi kinccsel épített zsilipet, melly a’ Bega’ vizét a’ Temesbe ereszti. Illyenek lehetnek azok, a’ mellyek a’ Longuedoki csatorna körül állanak. – Innen egyenes és fákkal beültetett út vive egész Lugosig.

A’ nap hév volt, ’s feljöve a’ hold a’ maga teljes fényében. Körüljáránk a’ város’ nevezetesebb úczájit, hogy más nap’ a’ nagy hőségben ne kelljen ezért fáradnunk. Ez második Várad lehetne, ha még több gazdag lakosai,^* ha két Püspökje, ha eggy temérdek gazdagságú Káptalanja, ha Akademiája ’s Vára volna, mint Váradnak van.

[230] Más nap, hétfőn, héti-vásár vala, melly olly nagy, mint némelly kisebb helyeken az országos. Két oldala a’ tágas piacznak arkádos házakkal van körülvéve. Temérdek volt az adók’ vevők’ sokasága; inkábbára oláhok. Eggy tizenhárom esztendős gyenge leánynak már konty vala fején; eggy kereskedő kérdéseket teve neki, ’s megmagyarázta, hogy két hét olta asszony. Testén kék^* selyem puszli, lábán fekete kordován csizma, testén^* véknyabb-fonalu opreggyzs volt, ’s a’ rojtok ezüst keskeny paszománttal valának^* az opreggyzsre varrva. Ez volt a’ leggazdagabb, sőt az eggyetlen eggy oláh dáma, a’ mellyeket eddig láték.

[231] Ablakunk előtt eggy kocsi méne-el eggy pár fekete courteaun. Megértém hogy az Kapitány Zsejben György Úré, a’ Császár’ nevét viselő Huszárok közzül, és hogy ez^* most betegeskedik. Mentem látni a’ soha nem látottat.^* Kapitány Úr, mondám neki, a’ Csehitől szeretett Kazinczy bátorkodik a’ Csehy’ barátját a’ magáénak is nézni, ’s a’ beteg felkölt, ’s ölébe szorított.^* Eggy szép ifju-ember, a’ legtisztább képpel ’s még hosszas hideglelése után is lángoló orczával, ’s igen fekete szemekkel ’s bajusszal. Csehy volt beszédünk’ tárgya.

[232] Azután Mélt. Piacsekné Asszonynál jelenék-meg Sógorasszonyommal ’s sógorommal, ’s ezen alkalmatossággal ismeretségébe^* jutottam Liechtenstein^* Regamentjebeli Huszár Obristlieutenánt Gróf Bercsényinek ki most Bécsből,^* tavaly pedig Párizsból jöve. A’ társaságnak épen a’ Mesterség felől beszéle^* a’ Gróf midőn belépénk, ’s a’ beszéd folytatva volt. Képzeled örömemet; Sógorasszonyom gonoszúl nevete rám; de én féltettem a’ Grófnak csak eggy szavát is elveszteni. A’ Gróf ezekről annál inkább beszélhete, mert maga is fest. – Anyja őtet^* egész nagyságában festeté David^* által, [233] ’s nem állhatám-meg hogy ne kérdjem, mit fizetnek az illyenért ennek a’ nagy Művésznek. Négyezeret. – Tudakozám, melly behatást teve rá, midőn először látá-meg a’ Vatikáni Apollt, ’s a’ Medicziek’ Venusát, ’s a’ Gróf még azt is elmondá, hogy ez hány láb és hány hüvelyk. Én tudtam hogy a’ Mediczéi Venusz’ szobra kicsiny; jól^* ismerem gypszöntevényét; de azt el nem tudtam volna mondani. Nevezetes hír vala előttem még az, hogy a’ Szent-Ilona lakosa, visszajövén^* Elbából, minekutána legsürgetöbb dolgain általesett, legelső látogatását Davidnál tette. A’ Gróf sokat beszéle a’ nagy Mívész felől, valamint Isabey felől is, de azok előttem nem valának újságok. ’S a’ ki a’ Parizs’ topographiai Plánját olly gonddal tanulta, a’ mint az Országok’ Geograph Mappájikat – ’s magunk köztt légyen mondva, az érdemlené, hogy mindnyájan tanultuk légyen – ’s olvasta az Útazókat, a’ Gróf’ beszédeiből sokat tanulhatott, mert a’ Beszélő sokat mondhat a’ mit az Író nem mondhat. Ez az órám jobban el nem telhetett, ’s a’ Gróf előttem feledhetetlen marad. Mívelt lelkű szép ifju férjfi.

Azután Vice-Ispán Szi, Fő Notárius Petrovics ’s Fő Szolgabíró Zsirsics Urakat látogatám-meg. Az utolsó nagy barátja Literatúránknak, ’s érti, hogy Nyelvünket némelly változásokon keresztül kell mennie; de miért kevertem a’ Yorick’ Útazásaiba annyi franczia szólásokat, azt olly sokakkal másokkal, ez az Úr sem értette, ’s csuda e, hogy az olly originális Író’ különösségeit nem érti minden? Azonban^* örvendenem kelle, hogy ez az Úr megértette magyarázatomat, mellyeket tenni olly kevesen akarnak.^* – Fő Notárius P. Úrnál is igen kedves vala múlatásom; benne eggy szeretetre igen méltó ember találtam, és ollyat, a’ ki hívatalának becsűletet csinál; Vice-Ispán Úrral más nap eggy egész estvét tölték, ’s ennek az Úrnak köszönhetem, hogy a’ Banáti dogokat bővebben ismerem.

Herczeg Schwarzenberg’^* e’ Vgyebeli jószágainak^* Felhatalmazottja Asbóth Úr nem vala Lugoson; de szép háza’-népénél a’ fortepiano’ zengése alatt eggy szép órám tele-el. E’ napnak sok örömeit azzal rekesztém-be, hogy a’ Temes’ szép vizében a’ hold’ nappallal vetekedő fényében megferedénk.

[234] Más nap ’ Mélt. Piacsekné Assz. házánál^* és ebédje mellett a’ Lugos’^* és Krassó Vármegye’ Publicumának eggy nagy és szebb részét láttam, ’s valamint a’ város’ fekvése és épűletjei, úgy ez a’ Lucullusi ebéd is Váradra emlékeztete. Ezt D’Ellevaux Szolgabíró Úrnál a’ táncz követé,^* mellyen Özvegy^* Báró Bruckenthalné szül. Gróf Teleki^* Exc. is ki^* ide két órányira fekvő jószágaiban lakik most, megjelent. Örvendék ismeretségének, mellyhez itt vala első szerencsém, ’s egészen feltaláltam benne atyjának a’ Rendek’ Előlűlőjének, Lajosnak, leányát. A’ franczia fogoly tisztek, kik a’ Grófnét magyarúl, oláhúl, németűl,^* francziáúl eggy eránt hallák szólani; nem értették, melly nemzet’ leánya. [235] A’ Grófné nekem sok becses magyarázatokat ada férje’ onkelének Galeriája felől, ’s én örvendék, hogy a’ Grófné Szent Sebestyén eránt teve nálam kérdést;^* mellyet én, noha csak staffeleyi^* kép ’s lábak nélkül van, eggy érzéssel, mellyet nem tarték szükségesnek magam előtt is magyarázni, a’ Galeria’ minden egyéb képeinek elébe tettem. Láttam a’ kérdésből, hogy azt nem én csudáltam legelébb. – A’ Grófné ifju de nagyon felszökelett leányai köztt az én két arasz leányom is végig tánczolá az éjet, melly kivált az Ecossaisban eléggé rendesen jöve-ki, ’s a’ jelenvalókat megmosolyogtatá. A’ Grófné háromkor éjfél után hintóba űlt, ’s kiment jószágaiba; én még^* két órát szenderegtem,^* ’s akkor elhagyám a’ szép Lugost.

[236] Útam Lugosról eddig másfél napig tarta. [237] A’ ház, az udvar üres volt. A’ Grófné ’s minden gyermekei lementek volt a’ kertbe, ’s onnan a’ Maros mellé. De szekerem’ zörgésére előszökdeltek a’ cselédek,^* ’s a’ Grófné’ komornáji szaladtak elfogadni barátnéjokat, ’s beszélék, melly nyugtalansággal várattatom, és hogy barátimat gondokba ejté késedelmem.^* – Kézen fogva mentem-le gyermekemmel a’ kertbe, ’s ő kért, hogy, ha a’ Grófné ’s a’ kis társaság a’ kis kapu mellett űl ismét, lessük ki hol vannak, eggyszerre^* sikoltsuk-el a’ kedves Lolott’ nevét, ’s úgy lépjünk elikbe. A’ kapu mellett senki nem volt. Kiléptünk a’ kertből, ’s eggy fűz mellé vontuk-meg magunkat, hogy általuk^* meg ne pillantassunk, míg ideje lesz. – A’ Grófné egyedűl ült szokott helyén, az agg fa^* alatt; a’ négy testvér a’ Sztrigyen általvetett karos pallóról nézé,^* mint igazítanak valamit a’ csolnakon, Döbrentei pedig valamivel továbbról ugyan-azt. Zrínyim’ színe szemébe^* ötlött, ’s eggyszerre kiáltá nevemet, eggyszerre a’ szeretett Lotti a’ Zseniét, ’s mindnyájan siettek elfogadni vendégeket.

Múlatásom nekem felejthetetlen örömeket ada, de eggy olly örömtől is fosztott-meg, mellyel kevélykedtem volna. Báró Jósika János Hunyad Vármegyei Fő-Ispán megérté hogy Megyéjében járok, és hogy meg fogok jelenni azon Gyűlésen, mellyet a’ Rendektől leendő búcsúvételére rendelt, ’s olly szándékkal vala, hogy Táblabíróvá^* nevez-ki, ’s így Erdélyivé tészen. Laudari a viro laudatissimo, ez nem egyedűl Enniusznak és Cicerónak vala kedves; én a’ Fő-Ispánt nem ismertem, de rég olta tudom^* felőle, hogy Erdélynek legjobb fejei közzé tartozik, ’s így érzem, melly megtiszteltetéstől^* estem-el, te pedig érzed, hogy ezt nem magam miatt, hanem eggy szebb oknál fogva sajnálom. – Meg fogok jelenni Branyicskán, ’s megviszem a’ tartozott köszönetet.

[238] Nem messze Lugostól, szép szőlők köztt emelkedém-fel, mellyek a’ várost kelet és észak felől veszik-körül. Azokon innen igen^* jó gond alatt álló csererdőket találtam, kivágva az út’ két felén olly távolságra, hogy onnan a’ veszedelmes időkben az elmenőkre lőni nem lehessen. [239] Ezen^* a’ földön az olly időktől tartani lehet; most is nyomoztatik eggy kis csoport haramia; ’s nem voltam volna gondok nelkül, ha Vice-Ispán Úr bizonyossá nem tett volna, hogy azok a’ Facseti úttól távol vannak. Az útak és erdők között emitt amott sok kisded sövényfalu^* kalibák állanak, olly magasan-hagyott ajtócskákkal, hogy beléjek mászva kell bemennie az ott hálni vagy az eső ellen megmenekedni akaró pásztor-embereknek. – [240] Eggy helytt háromfelé nyilt az út, ’s eggy csínosan-faragott Útmutató magyar és oláh nyelven mutatta-ki, mellyíke melly felé vezet. – Itt a’ keresztek is igen nagy gonddal czifráztatnak-ki, ’s szemem ezt az oláh-ízlést^* gyönyörködve nézte, talán mert előttem új volt.

[241] Lovaimat Bosúron fogatám-ki a’ derék fogadóban, ’s kocsisom itt mind szénát mind zabot talált,^* leányom és cselédjeim ebédet is;^* mert én magam az álmatlan éj után inkább aludtam. A’ nap rekkenő hőségű vala, ’s rettegtetett, hogy zivatar^* fog előkapni. Még messze vala az estve, midőn Kossovához közel értem, ’s reménylenem lehete, hogy még korán érek Csöszedre,^* ’s tovább hajtaték. Azonban nem mentem fél óráig, midőn a’ szakadó zápor utól-ért, rettenetes dörgések között. Kossovát messze elhagyánk, ’s Csöszed, a’ mennyire emlékezém, nem igen vala távolabb, ’s így megfordulnom többé nem volt ideje. Leginkább leányomért rettegtem. Kocsim’ előfedele nem menthete-meg attól, hogy valami az első űlésben volt, és lábaink alatt, meg ne ázzon. Az eső omlott, mintha felettünk megszakadtak volna a’ felhők; ’s midőn a’ villám fellobbana, úgy csillámlott előttem az út mint a’ tűkör, úgy az erdők’ lombjai is, ’s a’ víz minden nyomon patakok’ módjára hembergett le a’ völgyekbe. A’ leányom’ társa rettegve fohászkodott ez egekre; de ez emlékezék azon oktatásról, mellyet, keresztüljővén Patakon, neki Phyt. Prof. Kézy Urat tartott vala, ’s beszéllé Marcsának, hogy ő látta^* hogy a’ kézből is szikra jő-ki. ’S most mind a’ ketten nézték, mikor esik-le a’ villám veresebben, mikor sápadtabban, ’s messze eshetett e le vagy közelébb. A’ meredek úton nagy veszedelmek köztt, de baj nélkül ereszkedénk-alá,^* ’s végre Csöszeden valánk. De^* mivel a’ Postaházat nézénk fogadónak; ’s ott szállást adni nem akarának, sem senki nem találkozék a’ ki bennünket a’ fogadóhoz vezetni akart volna, kifáradván abban, hogy az oláhok a’ mi beszédünket nem érték, ’s mi nem az övéket, ámbár az eső mindég szakadt, ’s a’ sötét meg nem szűnt bízván kocsisomnak^* most is megbizonyított ügyességébe, tovább hajtaték, ’s igen későn a’ Cséji nagy állású fogadóhoz szerencsésen elértem. – Midőn a’ baj elmúl, ’s kártétel nélkül múl-el, még örűlünk, hogy bajban valánk; ’s én^* a’ mainak legalább azt köszönhetém, hogy a’ leczkét leányommal el^* lehete értetnem.

[242] Az én kedves Lajosom megmondá anyjának, hogy más^* nap Branyicskára készűlök, ’s azzal a’ hírrel jőve hozzám, hogy az egész ház elkísér. Igy ma^* reggel mindnyájan általmenénk. – [243] Déván Bája Úr jó vala látatni velem dolgozásait, mellyek valóban igen szépek^* voltak, és, Döbrenteinek ’s Gyulainak állításaik szerént, kik^* azokat, a’ kiknek fejeiket itt látám, ismerik,^* hívek is. Mennyi örömeket szerezhet az, a’ ki ebben tökéleteségre ment, magának és másnak! ’s^* miként van az, hogy miközöttünk alig van valaki, a’ ki ebben^* gyönyörűséget lelje? Illetlennek tartjuk e, hogy jószágos ember’ fija ezt űzze, holott Albert Herczeg addig gyakorla magát benne, hogy^* eggyik munkáját Schmutzer méltónak találá rézbe vésni? Vagy talán^* azért nem tudjuk, mert tanulni nem vala alkalmatosságunk? De eljő nekünk is a’ jobb idő, ’s Consil. Szathmári József Úrnak e’ nevű fija, Boldván, Borsodban, Prof. Kövy Urat emlékezetéből rajzolta is, véste^* is, ’s olly ügyességgel, hogy^* a’ réz nyomtatványain ki lehet találni, kit mutatnak.

[244] Branyicskának romantos fekvéséről^* előbbi leveleimben már írtam valamit. A’ Maros’ bal szélén eggy erdővel elborított hegy kél, olly közel a’ vízhez, hogy azt innen kőfallal kellett eltiltani. Jobb szélén a’ víznek eggy dombocska áll, ’s azon épűlt az a’ kétemeletű nem nagy ház, mellyben a’ volt Fő-Ispán lakik. A’ Maros annak alatta fut.^* A’ ház előtt eggy kőfal vonult-el, mellynek keletre fekvő^* szegletén eggy vakolt, a’ délestin pedig^* eggy vakolatlan épület áll, ’s ez így fog hagyatni minden szépítés nélkül, hogy mutassa, hogy az Cardinális Martinusiusnak, ki a’ jószágot bírta, kápolnája volt. A’ ház’ jobbja^* felé eggy gyertyán spallérok által árnyékba borított kertecske van, ’s ennek végében eggy Múlató;^* a’ spallér és Maros köztt pedig, szkárpokkal, eggy kisded más kert, mellyben eggy forrás szökik alá. Ez körül van rakva Római töredékekkel, mellyek itt^* ásattak-ki a’ földből.

[245] A’ hely’ Ura most harminczhat esztendős, ’s olly egésséges alkotású, hogy a’ leghosszabb éltet reménylheti. Atyja^* volt, ki ifjú Jezsuita korában Szerzete által arra vala kiválasztva, hogy Mártonffy György társával, ki később Erdélyi Püspök leve, Missionárius legyen Chínában. A’ Szerzet’ eloltása után elvette Gróf Teleki nek^* leányát, ’s életét olvasásban töltötte. – A’^* zenebonások 1785. gazdag Bibliothecáját vagy elégették, vagy kisded részben, mert nekik könyv nem kelle, elhurczolták, ’s az épűlet’ lángok’ prédája leve. Maga a’ volt Fő-Ispán, elhagyván iskolájit, Cancellárius Gróf Teleki mellett tölte bizonyos időt, ’s 1796. Károly-fejérvári^* Kánonok és Bibliothecárius Cseresznyés András Úrral Olasz, Franczia és Német-országot meg akará járni, de Turínból, az ellenségi sereg’ előbbre-nyomúlása miatt, kénytelen vala megfordulni. [246] Bécsben Johannes von Müllernek annyira megnyerte volt hajlandóságát, hogy ez a’ tisztelt Tudós az ifju barátnak megengedé, hogy Magyar-országi Historiáját, melly még most is nyomtatatlan, ’s bár olly kezekben legyen hogy valaha kiadathassék! megolvashassa de azon ígérete mellett, hogy azt nem fogja leíratni.

[247] A’ hely’ asszonya leánya Kolozsvári volt Fő-Ispán Gróf Csáky Jánosnak és Gróf Bethlen Rozaliának, ’s arcza ’s szálas termete kitaláltatta volna velem, ki’ gyermeke legyen, ha ezt nem tudtam volna is; sokat emlékeztete mind atyjára, kinek Erdély a’ már említett háborgás alatt igen sokat köszön, mind az általad és általam olly igen szeretett széplelkű onkelére, Gróf Csáky Antalra, Szepesnek nem csak örökös hanem valóságos Fő-Ispánjára is. [248] Gyermekei közzűl kettőt találánk a’ háznál, a’ kis Pepiet és Tóniet, ’s így leányomnak is leve társasága. A’ kis Milie bennünket nem szeret! mondá az ifjabb, ki minden idegen gyermeket Milinek bérmál-el, panaszosan a’^* Grófnénak, ’s a’ gyermekek most űzték egymást a’ gyertyánfalak között.

Míg ide érénk, Gróf Gyulainé nekem sokat beszéle e’ két gyermek’ természetes gratziája felől, ’s megvallom, rettegtem, hogy szüléjinek vagy nevelőjöknek gyengesége a’ gyermekeket bábokká változtatta, a’ mitől irtózom;^* de nem kelle több eggy pillantásnál, ’s érzém,^* hogy ezt a’ bájoló kedvességet a’ gyermekeknek a’ természet még inkább adta mint a’ nevelés. Midőn a’ Fő-Ispán installáltatott, a’ kis idejű Pepie oláhleánynak öltöztetve tánczolt a’ gyertyák köztt az asztalon, ’s – nem szabad elhallgatnom, hogy a’ Megye’ Uraságai közzül, talán a’ kik a’ Hátszegi Járásban bírtak jószágot, ezt gúnynak, bántásnak vették! – Gróf Gyulainé eggyszer általjött ide, ’s megérte a’ Komornától, hogy Tonie alszik. Maga is gyermek még mindég lelkében, ment,^* öszvecsókolni a’ szép gyermeket, de vigyázva, hogy álma el ne űzettessék. A’ gyermek megnyitá ’s azonnal befogá ismét szemeit, ’s úgy nyujtá csokoló ajakit a’ szép Grófné’ csókjai után:

<Megeshetik, barátom, hogy ha te e’ levelemet másokkal is olvastatod, nevetni fognak rajtam de^* te nem nevetsz, ’s az nekem elég. Consil. Puky meg nem foghatá, miként^* juthattam én arra a’ szokatlan^* gondolatra, hogy leányomat, e’ kis korban, anya nélkül miként hozhatám^* illy nagy útra, ’s mint terhelhetem magamat azzal, hogy magamnak legyen gondom reá, minekutána vele csak eggy szobaleányt, ’s nem Gouvernantot is, hozhatom. Mintha a’ gondolat rossz gondolat volna mert szokatlan, és mintha ez a’ felvigyázás teher volna; ’s te ismered ezt a’ leányt, ’s tudod, hogy e’ mellett gyermekemre kevésbb gondnak kell lenni, mintha vele Gouvernante jött volna.>^*

[249] A’ Báró a’ kertbe parancsolá legszebb arató leányait ’s asszonyait ’s a’ legszebb oláh legényeket, hogy a’ csompolya- (duda) szó mellett tánczolják-el előttem tánczaikat. De én annyira el valék foglalva a’ lelkes Gazda’ ’s a’ két Grófné’ társaságában, hogy, ha e’ figyelmet erántam Gróf Gyulainé Andrásfalván nem bizonyította volna is, erre sokat nem ügyelhettem volna. ’S ezt Dédácson talán minden nap láthatám, hol a’ Grófné őket, nem az én örömeim, hanem az övék miatt, tánczoltatja, éteti és itatja. – De most Vice-Notárius Mákra Úr vevé tánczra a’ kis Pepiet, ’s ugyan e’ muzsika alatt, a’ Hátszegi-tánczot kezdé vele járni. Ezt előtted festenem kell. Tánczos^* ’s Tánczosné két kezeikkel fogják egymást, ’s ez is az is azon időben most a’ jobb, majd a’ bal, ’s ismét a’ jobb lábok’ hegyével három három ízben illetik-meg sietve a’ földet, ’s hármat szöknek jobbra, ott ismét megteszik a’ háromszor három tipegést, ’s hármat szöknek előbbi helyekre, ’s ez így méne mindég ’s a’ meddig kedvek tartá, ’s mindég el nem eresztett kezekkel. Akkor ölbe kapák egymást ’s forogtak, ’s újra kezdék az előbbi tánczot. Míg Pepie kimondhatatlan kellemmel így tánczola atyjának szeretett Vice-Notáriusával, ki igen jó tánczosnak tartatik, a’ kisded Tonie megállott, ’s magában próbálgatá a’ hármas tipegést, melly ért annyit mint a’ legszebb táncz’ látása.

[250] A’ Fő-Ispán tudakozá, ha már láttam e Vajda-Hunyadot, ’s az vala feleletem, hogy oda holnapután akarok menni; meg nem fognám magamnak bocsáthatni, ha a’ legnagyobb Magyarnak lakhelyét ’s Károlyvárt majd koporsó-kövét meg nem nézném; ’s így osztán majd, ha Demsust is meg fogom látni, repűlök honnom felé. Vajda-Hunyad felől igen nagy ídeát kaptam a’ Fő-Ispántól; beszélé hogy Grófnéjával épen akkor méne-el eggyszer oda, a’ midőn Fesslernek Hunyadiját együtt olvasták végig; hogy a’ hely előttök annál interesszantabb legyen, annál inkább értethessék: [251] de hogy Demsusra fáradjak, azt nem tartá méltónak. Szinte meg rezzentem ennek hallására, de meg vagyok győzve az állítás’ való volta felől. Ott az oszlopok nem eggy rendűek, ’s az elég jele, hogy az épűlet nem Római, ha^* a’ később időben eminnen amonnan öszveszedett oszlopok eggy épűletbe rakattak is; ’s illy^* épűlet’ megtekintése nem érdemli hogy^* oda fáradjak, mert Dédácstól messze van, ’s útja nehéz.

[252] A’ Grófné örömét leli a’ Botanica’ isméretében, ’s Doctor Gyarmathi^* Úrnak ez az asszonyság a’ legnagyobb^* idólja. A’ szűk^* kert, mellyben valánk; erre^* nem enged helyt; de^* a’ mint a’ gyertyánok’ árnyékából a’ szkárpoláson a’ forráshoz menénk-le, láttam eggy Liriodendront ’s némelly más külföldi fát. Itt eggy felejthetetlen órám tölt-el^* a’ Fő-Ispánnak ’s Döbrenteinek ’s Gyulainak társaságokban; a’ Báró, kit, a’ mint látod, Metalepsisszel még mindég Fő-Ispánnak nevezek, meleg szívvel emlegeté a’ Cancelláriust, ’s^* Magyar-országnak és Erdélynek élő és már megholt Nagyjait, kiket én is ismertem, ’s Müllert és Birkenstock; ’s ez illy beszéd^* nem folyhat úgy hogy az eggyik a’ másiktól új meg új híreket ne vegyen. – Melly kár, hogy^* az illy órák’ gyüjteményeit^* papirosra nem tesszük, és minthogy mindent nyomtatva elmondani sem nem lehet, sem nem kell, ’s csak azért sem kell, mert sok Olvasó azt nem tartja ollyannak a’ mi az elbeszéllést érdemlette volna:^* legalább azokkal hagynánk tudni, a’ kik nem a’ közönséges Olvasók számába tartoznak. Énelőttem péld. ok. még az affélét is igen kedves érteni, hogy a’^* Koronaőr Teleki a’ Pesti úczákon úgy járt, hogy pálczáját általvetette hátúl^* térdig érő mentéjén, ’s annak két végét a’ két kezébe fogta; vagy azt,^* hogy midőn 1792. mi ketten; te és én, hozzá mentünk, ’s az azelőtt való nap’ nyert Excellentziásságának gratulálánk, ezt megköszönte, ’s ezt mondotta, hogy a’ nyert kegyelmet kegyelemnek nézi ugyan, de néki a’ Kamarás-kolcs kedvesebb mint ez a’ titulus, mert azt ollyak is kaphatják, a’ kiknek öseik nem voltak, azt ezek nem. Legalább a’ régi Írók nem átallák feljegyezni, hogy Phócion kezeit ritkán vette-ki palástja alól, ’s Cicero arra szoktatá magát, hogy kezével állát általmarkolja. Igen is, az Anekdotenkrämerey nevetséges pulyalelküség, ’s érzenünk kell, hogy tudatni másokkal, a’ mit ez vagy az nekünk bízodalommal mondott, nagy hálátalanság, ’s elárúlása a’ barátságnak: de viszont az is hiba, ha a’ nagy tartalék bennünket egészen némákká teszen.

[253] Minthogy még ez nap Solymoson Oberster Barcsayné, szül. Gróf Bethlen Susánna Assznál, ’s Déván Báró Bánffy nál,^* Bája Urunk sógoránál, be akaránk szólani, fogatnunk kell; [254] a’ Grófné^* ’s a’ három Kisaszony ’s az én leányom elmaradának tőlünk. Olly^* megindúlással váltam-el a’ Bárótól, a’ mennyit azon örömöm képzeltethet veled, hogy eggy teljesen elkészült ’s nemeslelkű Nagynak rég olta óhajtott ismeretségébe végre eljutottam, ’s kevélykedém szerencsémmel, hogy karjai köztt hevet érzettem, nem azt a’ haszontalan szokás’ követését, melly mellett szívem elfagy, és a’ melly sok esetekben nem is megtiszteltetés.

[255] A’ Veczeli vár’ árka és kőfalai mellett megállék, mind hogy szent helyre lépjenek lábaim – valóban szent,^* mert eggyike a’ legnagyobb fejedelmeknek, és legjobb embereknek, a’ szeretetre olly méltó Traján,^* valaha járt itt – mind hogy Prof. Vályi Nagy Ferencz Úrnak innen legalább eggy téglát vihessek. A’ mező messzére el vala borítva kukuriczával, ’s a’ várnak nem látszott-ki^* semmi nyoma. Döbrentei ’s Gyulai vezetőm voltak. Nem leltem egyebet eggy egyenes lineánál, melly, minthogy a’ falak’ kövei a’ Branyicskai úthoz, az apróbbak pedig talán az itt vont postaút’^* feltöltésére vitettek-el, néhol már ki sem tetszik.

Valamint Branyicska^* alatt, úgy Solymosnál is, által kelle mennünk a’ Maroson. – Sípos már tudatta a’ Grófnéval, hogy megholt férjének tisztelője^* megérkezett, ’s nála is meg fog jelenni. A’ jó Özvegy előtt mind azok kedvesek, a’ kik ez érzéssel járulnak hozzá. – Melly érzés vala az bennem, midőn azon fedél alá léptem, melly alatt a’ hazáját-szerető lelkes Barcsay lakott, midőn azon szobákban látám magamat, a’ hol ő,^* igen is könnyen, verseit írta, a’ hol olvasott! Előttem vala a’ szépnövésű, széparczú Alcibiád, ’s az ő kopasz barátja, ’s mind azok, a’ kiket ő Bécsben, Magyar-országon ’s itt szeretett, ’s láttam mint lövelli epétlen de keserű nyilait, mellyekkel magának annyi ellenségeket szerze. Az eggyűgyűn ez a’ szerencsétlenség nem esik-meg, ’s ő^* lelke’ jámborságában azt hiszi, hogy eszének köszönheti a’ mit olly olcsón vásárol. [256] Az^* eszes embernek ollykor^* kötelessége, hogy mást, ha értte lakol is, bántson.^* Tacitusz azt mondja, hogy a’ Burrhusz’ és Thrasea Paetusz’ idejében ignavia pro sapientia vétetett. Igy mennének e dolgaink, ha kőzöttünk kevésbb volna a’ bölcs?

Déván eggy negyedet múlatánk, ’s Döbrenteinek és Gyulainak társaságában, a’ holdnak fogyni elkezdett fényében ’s^* a’ jó úton, kár és baj nélkül érék barátnéimhoz. Leányom előmbe szalada, ’s nevetve beszélé, hogy őtet Pepie és Tonie el nem akarák ereszteni, ’s mivel őtet^* meg nem tartóztathaták, Tonie felült a’ Grófné’ szekerébe, ’s a’ révig hozatá magát, ’s sírva ment-vissza szüléjihez. A’ tapasztalás sokszor meghazudtolja állításunkat, de ne álljunk-el annak szép hitétől, hogy a’ gyermekek nem csak arczokban hasonlítanak szüléjikhez, ’s így Erdély valaha örvendeni fog a’^* Branyicskai ház’ gyermekeinek.

[257] Azon gyönyörü nyiláson, melly Szebentől fogva Hunyad Vármegyén végig-megyen, eggy más völgy nyílik közel Dédácshoz, ’s ez vezet Vajda-Hunyadra. A’ völgy felett emelkedő lapos tetők jobbra balra szántva vannak, a’ völgy pedig fűvet ad, és málét, gazdagon. Eggy^* sebes patak fut végig a’ völgyen, ’s ennek szélein Barcsa és Kis-Pestes fekszenek. Hunyad megett mindenfelől hegyek emelkednek, ’s azoknak bérczeik felett messzére fejérlik-elő az örök hóval elfedett kék Retyezár.

[258] Barcsán nehány Úri-házak állanak, de eggyik sem mutatja hogy ez a’ nemzet valaha fejedelmet ada Erdélynek. Balra eggy dombnak oldalán, látszik a’ família’ temető-boltja, ’s az is pusztúlást mutat.

[259] Már tízkor Hunyadon valánk. – [260] A’ vár, mellyet magos hegy’ tetőjén fogtam volna keresni, csak akkor tűne szemembe, midőn már előttünk vala a’ helység, mellynek az déli igen kis-emeletű szögében^* fekszik. Magas falai, a’ sok csudás szegletekkel ’s csudás zsindelyezettel, a’ sok alantabb fekvő épűletek közzül csaknem egészen ki hagyák tetszeni,^* ’s Hunyadinak emlékezete, ’s az a’ gondolat, hogy a’ hol most vagyok, hogy a’ mit most látok, ott valaha Hunyadi járt, azt valaha Hunyadi is látta, még pedig magáénak látta, nagyobbá, felségesebbé teve előttem minden tárgyat. A’ hogy a’ gyermekes képzelet közönségesen nagyobb gyanánt festi előnkbe a’ minek nagyságát csudáljuk, úgy hogy, meglátván végre, ’s a’ gígászi nagyság közönséges emberi alak’ nagyságává válván,^* ítéletünk az igazság’ mértékénél is alábbra süllyed, ’s eggy Friedrich, eggy Kánt, előttünk annyikká sorvadnak mint mi vagyunk: úgy viszont vannak esetek, mellyekben a’ jelenlét meghaladja a’ képzelet’ festéseit, ’s többet lelünk mint váránk, mert a’ múlt kortól kevesebbet váránk, mint a’ magunkétól szoktunk. Ez foglala-el, ’s a’ Hunyadi’ tettei, ’s azon inségeknek emlékezete, mellyek az ő két fijait mingyárt a’ hogy ő elhúnya, érték, midőn ifjúságom’ barátnéjával ’s Comtesse Constance-szal eggy szekérben a’ minden fény nélkül szűkölködő helységbe beérénk, és a’ temérdek oláhnéppel ’s a’ sok nyeregben-űlő asszonnyal eltölt héti-vásáron keresztűl-vergődénk. [261] A’ vár’ árkán innen olly tágasságú udvar van elkerítve^* kőfallal, hogy azon némelly kisded falu el fogna férhetni, ’s útunk ezen vive-el. A’ vár’ hídja előtt kiszállánk szekereinkből.

[262] A’ vár egyenetlen négyszög,^* a’ szerént épűlve, a’ hogy azt a’ szikla-félsziget, [263] mellyet egészen elfoglal, épűlni hagyá; ’s az éjszaki igen rövid soron kívül ugyan, de a’ vár’ falaival eggyesűlve, eggy kerek ’s igen vastag oszlopformán, az úgy nevezett Buzogánybástyát látni. A’ délesti szegleten kívül eggy más bástya áll, tornácz által eggyesítve a’ várhoz. Ez vakolatlan: a’ másik geometriai vonásokkal ’s tarka színekkel van felczifrázva. A’ széles és hosszu hídat izmos kőfaloszlopok tartják. [264] Ennek alatta, a’ szirtes oldalu árokban, a’ Zalasd’ vize szalad-el, ’s szinte a’ híd^* alatt malmot forgat.

[265] A’ nyugotra-fekvő oldalt Hunyadi János építette, az éjszakit és keletit a’ fija, Mátyás, a’ délit, a’ már említett négyszegű vakolatlan bástyával Bethlen Gábor; a’ Fejedelem. – Melly nevek!^*

[266] Csaknem általellenben a’ híddal, a’ keleti oldalon, a’ templom áll, [267] hol ismét a’ Capistrán’ emlékezete lebege-körül. [268] Az udvar [269] szűk, és délről ’s éjszak felől hárántas, ’s alja igen kemény szirt, minden föld nélkül. [270] Alig lehet érteni, miért nem eggyenesítették-ki az udvart, melly akár a’ szirt’ feltörése, akár az ejszaki rész’ feltöltése által nem volt volna nehéz.

[271] A’ szűk, sokszor megtört,’s régiségét éreztető grádicson Administrátor Mélt. Osdolai Bögözi Antal Úrhoz vezetteténk, ki bennünket ebédre tartóztata, és mind azt nyájasan előmutattatá, a’ mi nézést érdemel. Az igen tágas szobáknak mindenikéből eggy eggy ajtó nyílik, nyugotnak, azon négy erkély felé, melly, eggy igen keskeny folyosó és nyolcz ajtó által eggyüvé-foglalva, szép galeriát csinál. [272] Ezen erkélyek a’ mélységből emelkedő ’s a’ vár’ falával eggyszerre rakott támaszfalakon állanak; ’s a’ galériának^* nyolcz vagy kilencz ajtaja, gothusi ízlés^* szerént, éles-bolt küszöbű, ’s olly alacsony, hogy a’ szálasbb növésűeknek^* vigyázniok illik, hogy homlokokat^* meg ne üssék. – Szédült fejünk midőn ennek ablakaiból a’ Zalasd’ árkába lepillantánk. [273] A’ kinézés csak Kis-Pestes és osztán Barcsa felé szabad, de arra gyönyörü, mert e’ völgy felett látszanak a’ Zaránd’ Vármegyei hol erdős hol sziklás vad tetők.^* A’ galeria nem deszkával hanem veres márvány darabokkal volt kirakva; némelly helyeken még most is látni azokat. Úgy beszélék, veres márványból állanak az ajtók is, de azok rég olta meszeltetnek, [274] ’s nem jőve kedvünk próbát tenni, ha a’ hír való e.

[275] Jobbra a’ híd’ kapujától eggy^* ajtó nyílik, melly keresztűl eggy előszobán^* a’ Palotába vezet. Azt eggy sor veres-márványoszlop^* osztja két egyenlő félre, eléggé szerencsétlen gondolattal. Az éles-szegü boltozat’ ágait ezek a’ márványoszlopk tartják, ’s a’ plafondon némelly czímerek látszanak. A’ legutolsó oszlop’ kapitelje felett eggy pántlika fut-körül, mellyre goth-betűkkel deák nyelven fel vagyon faragva, hogy azt Magnificus Dominus Joannes de Hunyad 1452. építette. [276] Nem szenved tehát kétséget és kérdést, hogy a’ vár’ legpompásabb része a’ Vajda ’s nem a’ Király’ munkája. – [277] ’S a’ hol ez a’ Hős hajdan a’ Haza’ Nagyjait és Vitézeit maga körül látá, ott most vaspáhó (Magazin)^* van, az előszobában pedig sópáhó. – [278] Az a’ Tiszt, a’ ki a’ sót árulja, kérdést teve, nem volna e kedvünk magunkat megmázsáltatni. Leányom^* első vala a’ ki a’ hérczre (Wage) fellépe,^* ’s 32 fontot nyomott, Gyulai 85., Döbrentei 134., én 97t.

[279] A’ tisztelet-érdemlő Administrátor semmit sem enged megromlani; ’s a’ szobákat tulajdon költségére tette abba a’ karba, [280] a’ mellyben a’ mi időnkben voltak, minekelőtte eggy két előbbi Tiszt nem^* csak veszni hagyá, de rontotta is; ’s örömmel látánk, hogy a’ vas páhóban a’ márvány-oszlopok vastag tölgydongákkal voltak körülabroncsolva, hogy a’ vas darabok az oszlopokat ne tördelhessék.

Ebéd előtt még Gyulai és én megkerűlénk a’ várat, hogy annak ’s a’ városnak fekvését ismerhessük. Dél és est felé szőlőkertek állanak, ’s a’ Zalasd mellett vashámorok. Az Urodalom tavaly húszezer mázsa vasat termeszte,^* ’s mázsája harmincz forinton költ-el.

Közel ide eggy borostyánerdő áll, mellyet, midőn virágzásában vagyon, méltónak tartanak a’ megtekintésre. – Te csudálkozol? Nincs szükség reá; a’ borostyán nem laurus, hanem syrinx, az az, Magyar-országisan szólván, orgona-fa.

Ma is a’ hold’ fényében érénk Dédácsra, olly jó úton mint a’ Győriek.

[281] Dédácsot 15dikben, tegnap a’ szeretetre ’s tiszteletre legméltóbb asszonyt, ’s engedd újra^* elmondanom, mert azt most még teljesebb meggyőződésem után mondhatom, a’ legjózanabban, a’ leggondosabban nevelt gyermekeket hagytam-el, ’s holnap a’ kedves Lajost, a’ kedves Döbrenteit is el fogom hagyni. Mikor látom-meg őket megint? mikor a’ szép Dédácsot? ’s azt a’ szép völgyet, a’ mellyet ők, a’ mellyet velek eggyütt Sípos és Naláczi laknak? ’S meg fogom e? – Elkeserít ez a’ gondolat. Mi volna keserű az életben, édes barátom, ha benne elszakadás nem volna?^* – De éljünk szerencsékkel míg tart, ’s ne kérdjük mi következhetik.

[282] A’ Grófné megígéré Gróf Bethlen Ádámnénak, hogy^* utána megyen a’ Gyógyi feredőbe, és hogy pótolékot kaphassak azon veszteségért; hogy a’ Grófnéhoz Bonyhára nem lehete a’ vizek miatt kerülnöm, oda engem is elviszen. [283] Sípos Dédácson szóval, azután levele által is, meghíva 16dikára,^* ’s megígértette magának velem, hogy nála legalább eggy napot fogok tölteni. [284] Ezt én örömmel tettem, és hogy ez a’ nála töltendő nap nekem ne csak örömet adjon, hanem isméreteimben gazdagodást is, kértem Lajost és Döbrenteit, hagyjanak magamat menni. A’ beszéd kevésbbé szaggattatik-meg, ha csak négy szem köztt foly, ’s Sípos szabadabban ereszkedhetik magyarázatokra, nem mintha tanításai gyanúsok volnának, hanem azért, mert a’ való subjectív portéka;^* ’s más meg más szemnek hol kevesebbet kell mutatni, hol többet is lehet. Osztán ismersz engem a’ más’ jelenléte ott, a’ hol a’ dolog egész figyelmemet kívánja, mindég megzavar. – Ezek teljesíték kérésemet, ’s magamat hagyának menni; [285] az^* én Lolotom még többet teve: megtartá leányomat, ’s azt nekem csak Gyógyon adja-vissza.^*

[286] Döbrentei hijába marada-el tőlem. Alig foga leczkéjihez Sípos, midőn Báró Naláczi István megérkezék, ’s közttünk marada egész estig. [287] Szabad szökelletet engede kifogyhatatlan elmésségének, melly nem keresve^* lobog, és a’ melly annál kedvesebb azoknak a’ kiknek társaságokban múlat,^* mivel tudománnyal van fűszerezve; ’s szavaiban mélység van. Neki nem csak a’ természet, hanem a’ nevelés és a’ soha meg nem szakasztott tanúlás is igen sokat adott. Enyeden öt esztendeig volt a’ fenntebb tudományok’ hallgatóji köztt, ’s mindeneknek vallások szerént ő vala az Iskola’ legjobb feje. Bécsben is múlatott, ’s napjai éjei az öröm^* és a’ legszorgalmatosbb tanúlás alatt folytak-el. Szerettetett, csudáltatott mindenütt, ’s mindenütt szerettetni ’s csudáltatni fog minden sok különösségei mellett. Köztted és köztte, kiknek módotok ’s nyelvetek franczia-magyart mutatnak, én azt a’ külömbséget lelem, hogy ő affectálatlan eruditus kedves oynismusszal az, te affectálatlan atticismusszal.

Síposnak minden meghívott vendégei nem érkeztek-meg, meghítt pedig mindent, a’ ki e tájon lakik, ’s társaságunkba illett; ’s illyen vala a’ Szászvárosi Predikátor és Professor Borsos János és Keresztes Dániel ’s az ugyan ott szolgáló Luther Pap^* kik felől az én barátom annyi kedvest monda, hogy meg nem jelenéseket valóságos veszteségnek vettem. Neki itt ezek legszorosbb^* barátjai. [288] Két Szászvárosi Togátus is jelen^* vala, F. Lészai Dániel és^* ’s szinte bosszankodom, hogy Sípos, látván hogy azok, fiatal-embert igen ajánlható szerénységek szerént,^* magokat velem el^* nem ismérteték, csak akkor mondá^* melly lélek lakozik bennek, midőn én ővele más nap’ eggy szekeren mentem által Bábolnára.^*

[289] Midőn már Naláczinak ’s a’ többieknek jelenlétében folyna beszédünk, nem tudom melly Philosophus eránt vala kérdés, ’s eggyikünk bizonyossággal állítá a’ mit a’ másikunk tagadott. Sípos kihozá oldalszobácskájából a’ Hoffmann’ Lexiconát, ’s felolvasá a’ czikkelyt.^* A’ könyv alig vala letéve kezéből, midőn én felvevém, ’s a’ könyv előtt álló fejér papirost tekintém-meg. Nem érté mit akarok, ’s felakada különösségem, ’s még inkább csudálkozék rajtam, midőn tőle arra kértem engedelmet, hogy azt a’ fejér papirost kiszakaszthassam ’s elhozhassam. De mi téteti veled e’ különös kérést? kérdé, ’s én előmutatám neki ajándékát. Az Páriz-Pápay Ferencznek kézírása. – [290] Autographiai Gyüjteményem e’ barátom’ ajándékából bírja Kaestner Göttingai Professornak eggy, és a’ Berlíni Astronomis Bode Urnak két leveleit is. – [291] Minekutána Naláczi tőlünk elment, végig néztem könyveit, ha nem találnék e hasonló kincsre; de azon legfeljebb száz darab könyvben, a’ mellyről a’ Sípos’ egész Bibliothecája áll, semmi névre nem találtam, a’ mire szükségem volt. – Az éjet nagy részében álmatlanúl töltém,^* kivált, hogy Sípos előttem a’ tiszta égen a’ csillagzatokat magyarázgatá.

[292] A’^* Sípos dézmaélete bé vala hordva, ’s ő ez idén temérdek pénzt fog bevenni. Három nem asztag, hanem kazal élet álla megtöltött csűre mellett. A’ kinek ennyije van, ’s kívánságai szükségei illy kevesek; a’ ki hét ház népből álló Ecclésiát szolgál, ’s minden vasárnap kap predikáló Togátust Szászvárosról, ha akarja; a’ ki tanúl, mert tanulni neki gyönyörűség; a’ ki mint ember szerettetik, mint Predikáló annyira becsűltetik, hogy Erdély őtet ismeri első Predikálójának; a’ ki feleségre nem vágy, mert ha volna is arról, már, a’ mint mondja,^* lemondhatna; a’ ki még életét^* sem félti, mert tudja hogy innen elébb utóbb el kell menni, ’s érzi, hogy tisztjeit betöltvén, nem élt haszontalanúl: az nem kérhet egyebet mint ezt: Propria haec mihi munera sunto! az illyen talán azon sem bánkódék, ha ezekről eggy vagy más történet miatt el kellene esnie. De úgy teszik, a’ bölcseségnek ez a’ fenn polcza nem embereknek való; én legalább nem óhajtom.

[293] Más nap eggy szekeren mentem által vele Báró Naláczihoz, ’s az én barátom’ elméjét, mellyet külömben sem tapasztaltam^* soha kedvetlennek, vígabbnak még^* nem láttam. A’ Báró bennünket nyilt karokkal várt, ’s^* örömünk csak azon hír által verettetett-le, hogy Gróf Gyulainé itt nem fog betérni, hanem egyenesen megyen Gyógyra. A’ Báró’ szobájában eggy asztal el vala hintve könyvekkel, ’s ezek köztt messzére kitündökle a’ mi kedves házi-gazdánk’ örök barátja, Lucián. A’ nap a’ vesztegetésig ’s vesztegetésen túl gazdag ebéd és vacsora ’s a’ leglelkesebb beszéllgetések alatt múlt-el, ’s azalatt^* míg mi körűle csevegénk, elalvék. [294] De^* midőn a’ szomszéd szobában, már két óra után reggelre, még folya beszélgetésünk, ’s eggy bizonyos Polygraphus felől vala szó, megpattanánk^* nevettünkben, mert az, a’ kit alunni gondolánk, ezt kiáltá-ki: Non amo eruditum Pri – ismum! ’s ismét elaludt.

[295] Sípos, midőn lovainkat fogák, szokatlanúl meglágyultnak tetszék, ’s kért, hogy a’ jövő esztendőben legyek ismét látogatásokra. Naláczi azt vetette mellé, hogy a’ te társaságodban lássam-meg Erdélyt, ’s képzeled, kelle e több Döbrenteinek. – Én ezt az útat^* minden esztendőben szeretném tenni, és, ha tudtam, ha képzelhettem volna, hogy illyen ez a’ föld, ezt nem most láttam volna először. – Elfojtott fájdalommal váltunk-el egymástól.

[296] A’ Gyógyi ferdő’ Ura Báró Bornemisza Leopold jelen vala a’ ferdőben, ’s vendéglette a’ kik itt valának. Gróf Gyulainé egész házával, ’s így én is, meg valánk híva, ’s én elébb mint ide értem. De szállást nem kapánk, ’s a’ Grófné kérte Alsó-Fejér^* Vármegyei Fő Notárius Baczka-Madarasi^* Kis József Urat, hogy hármunkat, fiját, Döbrenteit és engemet, fogadna-be éjeli szállásra magához. [297] Midőn portékáink ott lerakatának, gazdánk talán a’ vízben űlt, ’s én könyveket látván az asztalon, látni akarám, melly lélek’ fija a’ kihez jutottam. Az a’ Práy’ rövidre húzott Magyar-országi Historiája volt, ’s Smith, a’ Nemzeti Gazdagság felől. Sok Fő Notárius és Vice-Ispán van az országban, a’ ki illyet nem olvas, ’s értettem kivel lesz szerencsém megismerkedni. Siehe die folgende Seite Ө^*

¤ Báró Bornemisza Leopold^*

[298] Ө A’ Grófné, ’s gyermekei ’s az én lyányom a’ vízben voltak midőn megérkeztem. Velek eggyütt mentem Báró Bornemisza Leopold Úrhoz, hol Generális Kerekest, a’ mi^* halhatatlan Ország-Bíránknak, Ürményi József Excell. vejét, Báró Bornemisza Pált, Gróf Bethlen Pált, Lászlónak fiját,^* Gróf Lázár Benedeket és a’ Grófnét, testvérét Gróf Haller Jánosnak, Gróf Stubenberget, ki a’ házasság által Magyarrá leve, találtam. Itt vala szerencsém látni Gróf Bethlen Ádámnét is, eggy szép arczú, szép növésű, ’s igen szép cultúrájú Asszonyságot, ki Erdélynek dísze volt, és a’ ki,^* minthogy a’ Grátziák nem öregedhetnek, még most is az. [299] Azok, a’ kik kártyával nem ölik-el idejeket, jók valának nekem megmutatni azt a’ szép cascádot, melly Helvetziában sem volna híretlen. A’ meszes víz, melly a’ ferdőben, a’ domb’ legfenntebb tetőjén igen sok forrásban^* fakad, nagy patakká vál alább, ’s a’ hegymagasságú domb’ oldalán két ággá válva fut-alá a’ völgybe. Eggyik ága^* malmokat hajt; ’s minthogy útjában sok kődarabok állanak, nagy zajgással ’s fecskendésekkel játszva szalad-el.^* Nem közel ehhez, túl eggy szilvás és^* málés kerten, melly felette kedves partiává változtathatnék, itt^* omlik-le a’ másik ág. Eggy toronymagasságú ’s meredek hegyoldal be van nőve gazzal, komlóval és bokrokkal; bokrok borítják-el tetejét is, ’s onnan szakad alá nagy zuhanással a’ patak. Útjában eggy csúcs üti-elő magát, ’s itt a’ víz nem esik többé, hanem széllyel fut a’ köveken. A’ nézők alatt, kik a’ szilvás ágaikba kapaszkodnak, hogy szédelgés és osztán veszedelem ne érhesse,^* nagy mélység nyílik-meg, ’s az el van borítva vad surjánnyal. A’ ki cascádot^* csak Aberli’ ’s Gessner’ rezein látott, képzelete sincs arról, a’ mit itten^* lehet látni, mert a’ kép, annyival inkább a’ réz, a’ víz’ tajtékzását és azt a’ szép játékot a’ mellyet ez, eggy eleven lepel’ módjára elöntve a’ kő’ csúcsain szünetlen mozgással ’s csillámlással teszen, nem adhatja. Magát a’ víz’ esését könnyü képzelni: a’ csorgást a’ kő’ csúcsain látni kell: ’S ha az illyet a’^* festés nem rajzolhatja, mit rajzolhatná szó? Jer, lássd ezt, ’s bukkj térdre az előtt, a’ ki azt csinálná, a’ mit semmi mesterség nem csinálhat. Siehe die folgende Seite bey dem Zeichen.Ө Ө^*

Ө Ө Ez a’ víz mészrészeket rak-le, mellyek sok esztendők mulva ott is követ termesztenek, a’ hol az nem volt elébb. Számtalan incrustatiókat leltem a’ víz mellett, ’s eggy szép darabot el fogtam volna hozni, ha töredékenysége miatt elhozni lehetett volna. De ha a’ sok esztendők ott is csinálnak követ, a’ hol az nem volt elébb: viszont azt is csinálják, hogy ne legyen a’ hol volt. A’ lábaim alatt megnyilt torokban eggy nagy illyen szirt fekszik, mellyet a’ víz és a’ kő’ terhe a’ magasságról leszakasztott. – E’ scálán mérve melly rövid az emberi élet, ’s miolta áll már ez a’ Minden, hogy most így állhat már?

[300] ¤ Azon gyönyörűséghez a’ mit^* itt a’ vízomlás adott nekünk, még eggyet kell számlálnom, melly eggy kevésbbé nemes érzéké.^* A’ fákon már érni kezde a’ gömbölyű apró szilva, ’s tele rakám zsebeimet, engedelme nélkül ugyan annak a’ szegény oláhasszonynak, a’ kinek kertjében azt szedtem, de kára nélkül is. A’ gyümölcs nem vala a’ legízletesebb, de gyümölcs volt, ’s az ágak úgy el^* voltak hintve vele, hogy minden ágat eggy bokrétának lehete venni.

[301] Feltettem magamban, hogy virradatkor ide jövök, ’s a’ felkelő nap’ tüzében nézem ezt a’ szép jelentést. De Fő Notárius Úrral hálván eggy szobában, virradtig tarta beszédünk, mellyet ekkor is egyedűl azért hagyánk abba, mert szó esvén a’ szomszéd szobában, látánk, hogy Generális Úr miattunk nem alhatott. A’ természet megkívánta a’ maga adóját, ’s midőn felébredtem, magasan az égen vala a’ nap.^* – [302] Egész útamban nem találtam embert, a’ kitől Erdélynek ennyi isméretét vehettem volna, ’s nem tehettem semmi Historiai, Politikai,^* ’s Statisticai kérdést, mellyre^* a’ legnagyobb pontosággal ne tudott volna felelni. Ha Erdélynek sok Kis Józsefei ’s Kenderesijei vannak, örvendhet sorsán.^*

[303] Lovainkat a’ kisded falu’ végéig előre küldénk, Gróf Gyulainé ’s Fő Notárius Úr kikésére addig bennünket, ’s én elfogódott szívvel csókolám-meg a’ Grófné’ ’s az én Lolottom’ kezét^* ’s Fő-Notárius Urat, ’s elhagyám lelkemnek kedveseit.

Gróf Lázár Benedek, ki úgy hitte, hogy erántam tartozik lefizetni azon csekély tartozást, mellyel^* anyám eránt viseltetik, hogy a’ midőn katonai sebeit a’ Váradi feredőben gyógyította, ez a’ Grófot anyai szánással szánta volt, megígérteté magának velem, hogy ebédre hozzá megyek, ’s ott hagyá a’ feredőt, hogy Benczenczen elfogadhasson. Meg kelle magamat adnom kéréseinek, ’s a’ Gróf is fogatott, mihelytt mi menénk. Azonban Döbrentei nem szűne-meg sürgetni, hogy Gyógyon térnénk-be Gróf Kún Sigmondhoz, kit úgy feste, mint szeretetre igen méltó Urat, ’s szíves barátját Literaturánknak. A’ Dédácsi háztól válván-el, ’s lelkem egész teljességében érezvén fájdalmát, és osztán azért is, mivel lelkem a’ Tordosi, Bábolnai ’s Gyógyi örömek köztt kifáradt, makacsúl ellene szegzém magamat a’ Döbrentei’ kívánságának. Némelly rossz óránkban nem tudjuk azt festeni a’mit festenünk kellene, ’s az én barátomnak most ez a’ rossz órája jött vala^* fel; a’ helyett hogy azt tudatta volna velem, kit fogok lelni a’ ház’ Urában, csak közönséges magasztalások’ formulájival festegette a’ Grófot. Elúnván az ellenkezést, megadtam neki magamat, ’s elcsudálkoztam rajta, melly szíves embert lelek itt. Gróf Lázár utól-ére, ’s betért hozzánk, ’s kért, hogy álljunk-meg szavunkat; Gróf Kún tartóztatta a’ Grófot is; én, a’ ki nehezteléssel tértem vala be, én, a’ ki feltettem, hogy semmi erővel nem fogom magamat megtartóztatni, most magam kértem Döbrenteit is, Lázárt is, hogy maradjunk, [304] ’s a’ Gróf az én Erdélyben szerzett barátim köztt olly helyen áll, hogy nála-múlatásom’ óráját soha sem fogom felejteni. Erdély vendégszerető ország, ’s az Erdélyi Uraságok vesztegető asztalt tartanak; kenyerek ollyan, hogy azzal el nem lehet telni, ’s én Andrásfalván és Dédácson magamat el-el-felejtve inkább azt ettem mint akármelly kedves ízű ’s drágább^* étkeket; ’s a’ kávé ’s a’ rozólis, Erdélynek igen kedves két itala, napjában négyszer ötször hozatnak-fel, a’ mi nálunk szokatlan. De^* az Erdélyiek nem csak az asztaladással bizonyítják, hogy szeretik a’ vendéget; ez a’ szép, ez a’ jó nép még nincs annyira elvesztve mint mi. Ezt tapasztalám én Gróf Kúnnál is, ’s itt mint másutt; felejtém azt a’ gazdag ebédet, a’ hol az ételt körülhordó cselédet szinte elúntam eltolni magamtól. A’ Grófnak meleg szíve, érett ’s bolondságokra nem vágyó lelke, nemes^* tónja az, a’ mi velem őtet annyira megkedvelltették. [305] A’ Grófné Barcsai Özvegy, ’s én a’ háznál eggy felserdűlt Barcsait leltem. Kifeselvén búcsúnk alatt a’ Gróf’ karjai közzül, én viszont ezt az ifjút csókolám-meg, ’s kértem, emlékeznék, hogy a’ Barcsai ház’ tagja,^* melly Abrahámot szűlte. Az énelőttem több, ’s bár őelőtte is több legyen, mint hogy az Fejedelmet is szűlt Erdélynek.

[306] Gróf Lázár Benczenczen elvezete az Özvegy^* B. Orbán Antalné szül.^* házához, hogy csínos kertjét ’s azt a’ filagoriát láthassuk, melly a’ török testek’ halmán épült. Döbrentei mondja, hogy a’^* Verseket, mellyek ennek falain olvastatnak, Muzéuma’ 5dik Fűzetében meg fognak jelenni. Igen igen gonosz versek. De akkorra ez is elég volt. – A’ Gróf mutatta paripájit, mellyek köztt eggy igen szép vala. De engem annyira elnyoma az álmatlanság, hogy alig vártam hogy ágyba mehessek.^*

[307] A’ reggeli mellett űlénk, elfojtott szívvel mindnyájan,^* mert érzénk a’ végső^* elválás’ közelítő óráját; ’s az én Döbrenteim nem itta most kávéját azzal a’ gyönyörrel mellyel mindég szokta, midőn Báró Bornemisza Pál hozzánk betért, ’s beszélé, hogy elhagyott barátnéink kisírt szemmel jöttek-elő háló-szobájikból, ’s közttök még ma is mindég rólunk foly a’ beszéd.^* Az én szemeimből csak^* az öröm fakaszthat könnyeket; elszoknak azok^* fájdalmokban sírni; de most nedvesülni érzettem. Előttem vala a’ Grófné azokkal a’ még mindég igen szép nagy szemekkel, előttem vala a’^* lányommal együtt engem is szerető kedves és jó Lolotte, előttem ifjabb két testvérei, a’ szerény, szép^* Fanny – kiről neked eggy szép scént kell festenem, hogy lelkét ismerd. [308] A’ Grófné kifárada marasztani Andrásfalván, alkalmasint kifárada Lolotte is, ’s^* ennek megmakacsodva szegzém magamat ellene, mert tudtam, hogy ő; épen úgy mint imádott anyja, a’^* megtagadást hidegségűl venni nem fogják. Lolotte új ostrom alá veve, ’s az új ostrom ismét haszontalan volt. Fanny addig némán álla körünkben. Én a’ Mélt. Urat, mondá Erdélyiesen szólítván a’ Magyar-országi vendéget, marasztani nem is merem, mert hogy boldoguljak én ott, a’ hol^* anyám ’s testvérem haszontalan kér? Desarmírozva voltam; ’s én pedig, mondám, nem a’ Grófné’ kedvéért, nem az én Lolotomért, hanem egyenesen a’ magához nem bízó^* leánykáért maradok-meg; érezze Nagysád, melly igazságtalan volt inkább maga eránt mint erántam. ’S^* alig volt elég eszmélet bennem, hogy csak kezét csókoljam-meg, nem gyönyörü kék szemeit; melly a’ fejérhajú embertől nagy gondolatlanság volt volna. ’S Fanny, kinek arcza külömben is olly piros és olly fejér, mint az anyjáé volt harmincz esztendő előtt, eltüzesedett képpel ’s elnémulva vonta félre magát közzülünk. – ’S ez a’ szó a’ szép Fanny’ ajakiról annál kedvesebb lehete, mert ezek a’ gyermekek az effélét nem eltanult, keresett phrázisokként mondják.

[309] Bornemisza megivá findzsáját, ’s ment, ’s nekünk is fogtak. Gróf Lázárnak megköszöntem erántam mutatott megbecsűlhetetlen jóságait; de Döbrenteinek, de Gyulainak tenni köszöntést, arra nem leltem szót. Midőn Gyulai csókola-meg végső csókjával, ő^* a’ ki csupa szív, hány ízben mondám ezt felőle magának és másoknak! – még inkább érzettem hogy igaz a’ mit felőle mondottam. – [310] Szeretetre-méltóbb lelkeket én eggy háznál még soha sem láttam mint a’ Dédácsinál, ’s hogy a’ gyermekek illyenek, az ennek a’ gyermeki ártatlanságú, egyedül gyermekeiben élő anyának, ’s az én szeretett, az én tanítványában kevélykedhetni óhajtó ’s már is kevélykedő Döbrenteimnek munkája, ’s a’ természeté, mellynek ajándékai nélkül sem a’^* Süsiek sem a’ Döbrenteiek nem fognak soha jó gyermekeket nevelni.^*

[311] Most végre elhagyva, egyedül, látám magamat, – mert eddig Erdélyben, Kolozsvár olta Dédácsig, és onnan Benczenczig, mindenütt eggyütt voltam Döbrenteivel és Gyulaival, ’s harminczhárom napig voltam eggyütt. Annyira egymáshoz szoktunk, hogy ez az elszakadás nem lehete mind hármunknak nem kínos. Kipillanték szekeremből a’ Kenyér-mezéjére, ’s azonnal magamba vonultam ismét, mert szívemben most eggy érzésnél több nem lele helyt. [312] Zseni, midőn a’ Kenyér-vizén általhajta kocsisom, mutatta hol áztatta ő is, Döbrentei bácsi is, Lajos is, lábait azalatt míg én a’ fogadó folyosóján elszunyadtam volt,^* ’s hogy törtek-el ott az egymásra-lökdösések által eggy butelliát, ’s én a’ gyermek’ szavaira nem figyelmeztem. – Itt^* hagynám én ezt a’ falut, ha lehetne, Ha engemet kicsiny^* anyám nem szeretne! ezt kezdé énekelni nevetve, de a’ harmadik soron a’ nevetés sírássá vált. A’ dalt^* a’ Grófné komornyikjától tanulta-el ’s Lottijának nevét fonta a’ második sorba.

[313] Lestem hol lehet Alvincz, ’s látni akarám azt a’ szobát, a’ hol Cardinális Martinúzi Decemb. 17d. 1551. gyilkosan^* megölettetett, de nem vala ember, a’ ki kimutassa a’ falut, ’s lelkem’ elborúlásában nem vettem észre, hogy már elhagytam a’ helyet. Maros-réven, mellyet megbocsáthatatlan gondatlansággal itt minden, még a’ föld’ népe is, Maros-Portusnak mond, [314] kiszállék szekeremből, hogy a’ hely’ fekvését magamnak^* kimutathassam, ’s szántam a’ szerencsétlen nagy^* ember’ esetét. Sok Protestáns Iróink gyűlölségből, mert a’ Reformatiónak sok gátlásokat vetett ellenébe, rágalmazzák ezt a’ nagy ember; de Thuánus ’s^* a’ maga egész^* kora nagy embernek tartották.^* A’ Török Császár megkönnyezte, ’s a’ Tridenti Zsinat eloszlott halálának hirét hallván. A’ pőröly és az űlő köztt lenni bajos, ’s ollykor a’ legszorosbb Moralista is megengedi, hogy a’ szükségnek engedjünk; mert a’ heroismusnak^* is csak akkor van helye, mikor azt az ész javalja, az az, mikor az nem haszontalan, annyival inkább pedig nem káros.

[315] Marosrév^* sok Kamarai épűletekkel van eltöltve, ’s a’ sónak itt temérdek páhóji, a’ só körül szolgáló Tiszteknek, kiknek száma, ide számlálván a’ Papot és Iskolamestert is, a’ tavalyi Tituláréban 31re tétetik. A’ só itt rakatik-le^* ’s innen vitetik a’ Maroson tovább. [316] Élet és mozgás vala mindenfelé a’ merre tekinték.

[317] Károlyvára ide igen közel van. [318] Az erősség eggy nagy tágasságú nem magas ’s simává tett hegyet foglal-el,^* ’s körül van sánczolva; kőfalai ’s pompás kapuja, melly felett VI. Károlynak lovagszobra látszik, [319] a’ Bécs’ kőfalaira ’s legpompásabb kapujára emlékeztet. Károly szomjuzta az örökkévalóságot, ’s érdemlette azt. – A’ város a’ vár alatt^* kelet felé fekszik. Ámbár Fő-Notárius Kis Úrtól adreszem vala eggy^* magát jólbíró Úrhoz, hogy annál szabadabban legyek, a’ Fejér-galamb fogadóban szálék-meg, hol igen^* alkalmatos szobát, és mindent kaptam, a’ mire szükségem vala.^*

[320] Első kimenésem a’ Templomba volt. [321] Bejővén a’ nagy ajtón, jobb kézre a’ fal mellett,^* minden grádics és polcz nélkül, három sarcophagus tűne szemembe. Valaha^* ezekben feküdt a’^* három Hunyadi. [322] Bal^* kézre, épen a’ szegletben, ismét két sarcophagus áll, az Isabelláé, és^* lábai mellett fijáé, Szápolya János Zsigmond Fejedelemé. Ez mellett sok fekete márvány darabok állanak egymásra rakva, mellyek köztt eggy igen nagy négyszegletü táblára pillantván, mert hogy lehetett volna itten időm annak felűlírását is megolvasni? láttam, hogy az Első Rákóczy Györgynek koporsó-köve volt, kit a’ komoly Történet sokkal jobb embernek ’s^* fejedelemnek, mint boldogtalan fiját, nem igen mondhat. Hol fekszik Bethlen Gábor, az Erdély’ leglelkesebb Fejedelme, azt senki nem mondhatá-meg, mert a’ templom üres volt,^* ’s így visszatértem a’ Hunyadiakhoz.

[323] Közben a’ Vajda^* fekszik, ’s jobbja mellett, de annyi hézaggal, hogy a’ két koporsó közzé szorongás nélkül lehet elmenni, szerencsétlen fija, László, ’s balja mellett ismét János, (Joannes Miles^* ) a’ mint hiszik, a’ Vajdának testvére; mert az akkori idő e’ nevet annyira szereté, hogy az atyák ollykor minden fijaikat Jánosnak keresztelték. Ezek a’ sarcophagusok nem márványból hanem porondkőből vannak faragva. [324] A’ Vajda’ fején a’ sarcophagus’ felső tábláján^* négyujnyi magasságú süveg van, melly olly formán néz-ki, mint a’ Szigethi Zrínyi Miklós’^* fején a’ csákó, ’s mellé eggy széles toll (Schwungfeder) vagyon szúrva. [325] Nem csak bajusza volt, mint a’ Kisfaludi’ Hunyadija előtt álló szépen-metszett rezen,^* hanem szakála is; még pedig ez^* apró, és a’ melly nem csak nem fedte-el mellyét, mint a’ spanyol Albáé, hanem nyakát is engedhette látni a’ nagy bajnoknak. [326] Sarkig-érő dolmányának jobb szárnya fel van akasztva övéhez, hogy térde kitetszhessék. Kezében kard e, vagy uralkodó pálcza. [327] Ezeket a’ costume’ és a’ Vajda’ személye’ ismérete miatt jegyzem-fel. Ha ő hosszú szakált hordott volna, a’ faragó^* azt nem változtatta volna el, mert a’ kő akkor készült, mikor még életben voltak az ő eggykorúji, ’s hinni lehet, hogy a’ Mívész a’ Vajdát maga is ismerte. [328] Az orr a’ köven el van törve, ’s így nem mondhatom-meg, egyenes vala e, vagy sasi. [329] A’ test’ nem vala sem szárazabb, sem kövérebb mint lennie illik.

A’ János Királynéé ’s a’ fijáé fejér^* márványból van faragva, ’s igen nagy gondolat. Öszvevetve e’ két követ a’ Vajdáéval^* eszembe juta a’ mit Voltaire-nek mond:^*

[330] ’s visszatértem a’ Hunyadiakhoz. Végig^* olvasni az írást a’ köveken nem vala sem időm sem kedvem; zárni akarák a’ templomot. De hogy zsebórámnak^* nagyobb becset adjak, kivontam azt, ’s reá tettem a’ Vajda a’ kövére, reá gyűrűmet is.

[331] Ebéd után mentem megtekinteni a’ Bibliothécát. – Döbrentei az én Autographiai Gyüjteményemet eggy erről szóló jegyzéssel gazdagította, melly a’ legközelébb megholt Püspöknek, Mártonffy József Exc.nak, írása. Imhol az; noha az Erd. Muzéum’ II. Füzete 8dik napján már le vagyon nyomtatva: „A’ Károly-Fejérvári Batthyániánum Institútum a’ Gróf Batthyáni Ignátz’ halála után az új Astronomus Kánonok Mártonfi Antal’ igazgatása alatt volt, a’ ki is épen eszt. mulva meghalálozván, az új Püspök, régi gondolattyát ’s jovaslását megtartani akarván, az Observatorimnak külső részét és az egész épületnek födelét, újra építtette, mivel az égi-víz ellen nem volt jól óltalmazva. Azután az akkori Adjunctust (most már Kánonok és Astronomus Bede Urat) Bécsbe küldötte bővebb gyakorlás végett. Innen, Német és Olasz-országba útazván, haza jött, és folytatja hívatalját. Most épen készíti a’ nagy muralis quadranst (1814.)

„A’ Bibliothécát drága editiókkal szaporította és szaporítja a’ mostani Püspök. A’ régi pénzeknek is maradott Gyüjteménye Gróf Batthyáni Ignátznak eggy ciméliumban. Eggy új cimélium készült a’ mostani Püspöktől, melly, némelly régi pénzeken kívül, foglalja magában a’ minapi historiának folyamatját pénzekben, mellyek valaha régiek lesznek.

„A’ Museum Naturalium és Antiquitatum^* némelly jeles darabokkal szaporodik, kivált a’ hazai még kevéssé ismeretes jeles példákkal. Ennek rendbe-szedése és öregbbítése eránt igen érdemessé tette és teszi magát Kerczi Apát és Kánonok Hene Úr.

Ha a’ Papságon és némelly Útazókon kívül több Olvasók volnának itten, találnának mindenkor valami tudós élelmet lelkeknek. Sajnáljuk, hogy csak akkor volt ez az Institútum, ’s kivált a’ szép és drága Bibliotheca telve Olvasókkal, mikor franczia Tisztek voltak itt fogságban.”

M.m.pr.

Elkészülve ennek megolvasása által annak megtekintéséhez^* a’ mit látni fogok, Bibliothecárius Kánonok Cseresznyés András Úrhoz vettem útamat.

[332] A’ Bibliothéca és a’ Csillagnéző torony eggy épűletet tesznek, a’ vár’ estéjszaki szögletében. [333] Külsője még be sincs egészen vakolva, ’s igen nagyot kivülről nem mutat, szűk és alkalmatlan csiga grádicsa pedig elijeszti a’ látogatót. Az alsó szobák Nyomtató-műhelynek építettek, az első emelet három szobából áll, ’s ott van a’ Bibliothecárius’ szállása a’ Csillagnéző alatt. [334] Ezen szobának középső^* ajtaja ajtaja a’ Bibliothéca’ palotájának^* is, mellyből, általellenbe a’ most említettek még eggy kisebb szobába lehet^* lépni, ’s ez is tele van könyvekkel, mint a’ palota.^* [335] Ha a’ később Püspökök szaporítani fogják a’ Bibliothecát, szaporítniok kell az épűletet is. [336] A’ palotának csak nyugot felé van ablaka, ’s a’ Csillagnéző’ felső részén e’ szók olvastatnak:

[337] Batthyáni^* ezt a’ szép Intézetet ennek a’ Hazának ajándékozta, [338] meghagyván, hogy azt^* semmi névvel nem szabad elidegeníteni sem az egészben, sem darabjaiban. [339] (Azonban a’ legközelebb megholt Püspök eggy nagy Vendégnek ajándékozá Titus Liviusnak princeps Editióját.) [340] Hogy az intézet ezután is szaporodhassék, harmincznyolcz ezer és kétszáz forintokat érő fekvő jószágot, az az Fejérvártt négy házat, ’s Sárdon tíz gazdát, ’s szántó-földeket, réteket ’s két szőlőt hagya neki.

[341] A’ könyvek’ gyűjtéséhez a’ Püspök még fiatal korában kezde. – [342] Láttam a’ Szent Máté és Szent Márk Evangeliumaiknak épen^* ezer esztendős kézírását pergamenen ’s unciális betűkkel. A’ meghasított oszlopok igen szépen-festett^* négyszegű karimák közzé vannak kerítve, ’s sok rajtok az aranyozás. Irva van a’ Kézírat Krisztus Urunk’ születése után 800ban.

[343] A’ kisebb Bibliothecában, az az azon szobában, mellyből a’ palotából^* lépék-által, a’ Magyar Történetekre tartozó dolgok és a’ Classicusok’ legelső Kiadásai tartatnak, ’s sok Király lehet Europában, a’ ki ezt illy számban nem bírja. [344] Itt láttam Homért görögül, Florentiae per Bernardum Nerlium, 1488. 2. Voll, in folio. – [345] Az elsőnek végén ez áll:

a’ másodikén pedig ez: Η ΤΟυ Ομηϱου ποιηϭις απαϭα ευτυπωϑειϭα πεςας ειληφεν ηδη ϭυν ϴεν εν φλωςενΤια αναλωμαϭι μεν των ευγενων και αγαϑων ανδςων, και πεςι λоγоυς ελληννκоυς ϭπоυδαιων βεςυαδоυ και νηςιоυ Ταναιооς Τоυ νεςιλιоυ φλωςενΤινоιν. Πγνω δε και δεξιоτητι δημητςιоυ μεϑιоλανεως κςηΤоς Των λоγιων ανδϛων χαϛw και λоγων ελληννκων εφιεμενоν. Ετει τω αττо της Xζιςоυ γεννηϭεως xιλιоςω ΤεΤςακоϭιоςζω оγδоηκоςδω оγδоω, μενоς Λεκεμβςιω εναΤη. – A’ papiros tiszta, az exemplár el nincs roncsolva, el nincs iskálásokkal piszkolva; a’ betűk ollyanok a’ millyeneket görögben azon kortól lehet kívánni.

[346] XVI. folio Kötetben Magyar Dolgok állanak, [347] és ezek nagy részben eredeti Levelei a’ Királyoknak, Erdélyi Fejedelmeknek, Nagyoknak és Tudósoknak. [348] Rázni kezde a’ hideg midőn ezeket megpillantottam, és ha ezek eladók volnának, ’s engem eggy Tündér gazdaggá tenne, e’ kincs enyém volna, ha értte birtokomnak^* felét oda kellene is adnom. [349] Cardinális Pázmánynak kezét itt láttam először, [350] ’S Bibliothecárius Úr megengedte, hogy holnap, velint és olmot hozván,^* lemásoljam.

[351] Bethlen Gáborné férjéhez írt^* leveleit így végzé:

[352] Rákóczy György, az Első, a’ Visolyi Biblia’ utolsó lapjára, az Apocalypsisz’ végénél, ezt írta:

Anno 1619. 4ta die Augusti. [353] Az én kegielmes Istenemnek kegyes engedelmevel vegeztem ez könivel együtt az egész Bibliának olvasását itt Sáros Patakon 6 és 7 óra között reggel. Kiért legyen áldott és szent és dicséretes az én kegyelmes Istenemnek nagy neve és engegye ezutánnis ezen kegyes attyai gondviseleset^* ream eredni. Amen, Amen, Amen.

Non est currentis, neque volentis, sed miserentis

Dei. Rom. 9. v. 16.

Úgy tetszik, ez a’ sok kegyelmes és kegyes eléggé festi a’ Fejedelem’ fejét, épen úgy mint stílusát,^* melly, midőn a’ hogy’ elugrathatása miatt infinitivussal élt, neologizál.

[354] A’ Heltai Gáspár’ Magyar Bibliája, Kolozsvártt 1551., negyed rétben, itt nagyon rongyos állapotban tartatik. Az Mm ív’ első lapján a’ tíz-parancsolat czikkelyei közzül a’ Betűrakó kihagyá ezt: Ne lopj, ne urozz; ’s az így, a’ hogy ide írjuk, csak tollal van beszurva. (Matthison beszélli, hogy a’ Betűrakónak botlása által eggy német Bibliában,^* a’ Lutheránusok’ szerént hatodik parancsolat hagyja^* a’ mit tiltani kell, mert az ott így áll: Du sollst ehebrechën.

[355] Nékem legnagyobb figyelmemet az illyenek körül eggy 1508ban írt Magyar Psalterium vonta vala magára. [356] Mind meg vagyon benne a’ 150. Zsoltár, ’s ezeken felül megvagyon a’ négy Evangelista szerént írt Passio is. – [357] Kultsár István Úr is bírván eggy illyét, (Psalterium Anno domini 1539 per fratrem Paulum de Pápa)^* kételkednem lehetett, hogy a’ kettő nem azon-eggy fordításnak mása e. [358] E’ szerént jónak láttam kiírni valamit az első lapról. Imhol az:

Zenth David Zidoſagnak^* kiral’a zerzette zoltár.

Bodog ember ki nem iart keg’ötleneknek tanacaba: es ki dögnek zekiben nem v’lt. De v’ akaratt’a vrnac toruen’iben ijel es nappal: vneki torvenebe gondolkodik. Es ol’an lezen mikint fol’o vizek mellett vltetet fa, ki v idein v g’omolciit ag’a. Es v levele le nem hull, es valamit tevend, zerenceztetik. –

Ki fogom kérni Kultsártól az ő Códexének e’ helyét, ’s látni fogjuk, a’ kettő eggy fordítás e. (Lássd itt a’^* Levelet.)^*

Mit nyert volna nyelvünk, ha elhagytuk volna a’ hol elhagyni szabad, az articulusokat, és ha úgy mertek volna Íróink eleitől fogva neologizálni mint ez a’ Fordító, [359] ki nevét^* így jegyzé-fel: „Bertalan pap, bereg vármegei,^* halabori faluból nemzett: (Bartholomneus Sacerdos, in pago Halabor Comitatus Beregiensis natus) ez zoltart irta ziletes utan ezer öt zaz nolc esztendọben.

[360] De most a’ Museum Napoelon’ két első Köteteit néztem végig, melly Bibliothecárius Urnak asztalán fekvék. Azon tavaly Bécsben a’ Képző^* Mesterségek’ Academiája’ Bibliothecájában szaladtam keresztül, melly ott akkor már XVI. Kötetben álla. ’S^* minthogy reám estveledék, búcsút vettem,^* engedelmet kérvén, hogy holnap korán megjelenhessek.^*

[361] Bethleni Gróf Bethlen Imre, Küköllői Fő-Ispán, Szent-István’ Rendebeli Lovag, ’s Fő-Curátora az Enyedi Reform. Collégiumnak, megérté Gróf Gyulainétól^* hogy Erdélyben vagyok, és hogy a’ Grófné magához vár Dédácsra, ’s kérte a’ Grófnét, küldene Gáldtőre; vagy, ha talán az idő^* azt tennem nem engednie, adná tudtára, mikor leszek Dédácson, ’s a’ Gróf maga fog látásomra lejönni. [362] E’ kegyesség tisztemmé tette, meglátnom Erdélynek a’ nagy Tisztviselőjét, kit én házánál látni külömben is szándékoztam. Elhagyám tehát a’ Püspök’ ebédjét és azoknak társaságokat, a’ kik a’ mai nagy innep’ ebédjére hozzá meg voltak híva, ’s kocsira űlvén fél óra mulva a’ Mise után, (mert a’ Püspökhöz, ki tegnap és ma reggel el vala fogva, csak templom után férhettem) még idejében itt valék ebéd előtt; de a’ Grófot nem találtam. Gyűlést tarta Dicső-Szent-Mártonon, ’s Küküllőn múlata. Emberei nem eresztettek, meg vala nekik hagyva, hogy tartóztassanak, ’s én tartóztatás nélkül is megmaradék; ’s itt fogom várni haza érkezését csendesen és béketlenség nélkül, ’s írom hozzád leveleimet, ’s mikor ebbe is belé únok, a’ szép partiájú kertben múlatok.

Ma reggel olly korán menék-el Bibliothecárius Cseresznyés Úrhoz, hogy pirultam volna tettemért, ha ahhoz nem lehetett volna bíznom, hogy érette még szeretni fog, és ha Báró Jósika Jánosnak csak szóval hozott ajánlása alkalmatlankodásomért nem volt volna elég mentség; a’ Fő-Ispán azt hagyá, hogy ezt az Urat első belépésem olta tekintsem úgy mint az ő barátját és a’ magamét. Neki esénk azon XVI. Kötet Magyar Dolgoknak, mellyeket már említék, ’s sokáig forgattuk. [363] Úgy tetszik, az a’ Dobai Székely Sámuel Sáros Vármegyei Táblabíró’ Gyüjteményei közzül jött ide, kit talán tíz esztendős koromban, Eperjesen keresztül menvén, láttam. [364] Vivit siliquis et pane secundo, ’s az effélék voltak az a’ neme a’ gazdagságnak, mellyet magáéva tenni óhajtott. Szép azt nyomozni, édes barátom, hogy a’ jobb ember’ példája mint^* vet Szikrát más jobb ember’ lelkébe, és a’ köz ügy ekként mint gyarapodik. Székely Sámuel Fejérváry Károlyt szülte, mint Kovachich szülte Jankovich^* Miklóst, ’s Cornides Teleki Józsefet ’s ez a’ fiját Lászlót,^* ’s Weszprémi István Nagy Gábort, kinél a’ Debreczenben 1811. April 3dikán támadt tűz XXXIII. folio bekötött Mindennemü Kézírásokat, ’s ezeken felűl III. olyan emészte-meg, melly mind Eredeti vala, és a’ mellyeknek eggyikében megvoltak minden Erdélyi Fejedelmek alatt Erdélyben tartott Dieták’ Actáji ’s Articulusai, a’ Fejedelmeknek tulajdon aláírások és pecsétjek alatt. Gazdagoknak való szenvedelem: de az illyenek, gyűjtésében a’ nem-gazdagok^* is sokra mehetnek, ha el nem vesztik kedveket; ’s ezeknek annál inkább illek gyüjteni, mivel amazok inkáb a’ készt vásárolják.

Kánonok Cs. Úr emlékezete, hogy a’ Püspök’ Miséje, mellyen neki is meg kell jelenni, kilencz órakor kezdődik, ’s tovább épen nem múlathat. E’ szerént ott hagyám a’ Bibliothécát, a’ nélkül hogy a’ Speculába felmehettem volna, ’s a’ templom felé vettem útamat, mert tartanom kelle, hogy nem lesz helyem.

Nagyszámú katonaság lepte-el igen hosszú és sok sorokban az igen tágas piaczot, ’s végre a’ templom közép útját két sorban elfoglalta. A’ Püspök eggy igen szép és nyájas tekintetű, virágában lévő Úr közöttök^* jött-be, cseresznyeszínű schleppes öltözetében, hermelín prémjével, ’s mindenfelé osztotta-áldásait. Előtte a’ Kis-Papok’ négy rendei fejér rövid ingeikben mentek, ’s az első vitte a’ magas nyelű keresztet; kiket osztán a’ fenntebb karu Papok, ’s végre a’ Kánonokok, majd casulákban, majd dalmaticákban ’s más öltözetekben,^* mellyeknek neveiket nem is tudom, követték. A’ Püspököt segéd-Kánonokja Döme Úr ’s a’ Bibliothecárius kísérte, mind ketten rövid fejér ingben. A’ Püspök’ Tisztjei, ’s a’ Város’ Bírája és Tanácsa, ’s végre a’^* két Udvari-Huszár, világos kékben, ezüsttel, ’s szűrke báránnyal prémezett mentékkel, berekesztette a’ menést. A’ Püspök felűle a’ székre, ’s a’ két Huszár lábaira adá^* oltári papucsát, ’s kifordult a’ templomból. A’ pontificálás elkezdődött.

Az illyetén Mise tisztelet’ érzéseit támaszthatja a’ Protestans’ elméjében is, ’s elég alkalmatosságot ád neki öszvehasonlítani a’ maga vallását azzal, a’ mellynek cultusát itt látja. Ha a’ fej jó fej, úgy ez az óra bizonyosan toleránssá fogja tenni; ’s még toleránsabbá úgy, ha arra emlékezik, hogy maga az, a’ ki az én felekezetemnek nevet adott, eggy helytt^* Institutiójiban, igazságtalanoknak mond minket, midőn mi^* a’ Jupiter’ szobra előtt áldozó pogányt eggy^* kedvetlen névvel nevezzük ezért. Mert, ugymond midőn ez áldozott, nem a’^* szobornak gyújta tömjént,^* hanem az Istenségnek, mellyet ő, neveltetése’ szerencsétlensége miatt, csak a’ Jupiter’ ideája alatt kerese és talála.

A’^* Római Ecclésia’ cultusa nélkül Europának most sem Architecturája, sem Faragása, sem Festése, sem Muzsikája nem volna; ’s ez igen nagy szó annak, a’ ki a’ dolgok’ becsét érti. A’ Római Anyaszentegyház segéli a’ Mesterségeket, gyámolítja, gyarapítja a’ Lutheránusok keveset,^* a’ miénk és az Unitáriusoké épen^* nem segéli; a’ Keleti Vallás csak a’ festést vette pártfogása alá, és hogy nemzeti festése legyen, olly Mesterséget véd, melly közel jár a’ Chínaihoz; a’ Zsidó és a’ Török az emberi alak’ festését, melly a’ Mesterségnek fő tárgya, még bűnné is teszi. – Melly^* örömétől van ott megfosztva az emberiség, ’s melly fennségtől van eltiltva! Mert az ember annál inkább távozik-el a’ jászol’ állatjaitól, minél több érzéssel van a’ Szép Mesterségek eránt, ’s annál közelebb van ezekhez, minél kevésbé illethetik-meg általok.

A’ Mise alatt, melly olly pompával sokáig tart, elég időm vala nem csak a’ Religiók’, hanem a’ Philosophia’ sectájin is végig menni, ’s ez az eggy két órám úgy nem vala nagy haszon, mint sok öröm nélkül.

Midőn a’ Püspök kiment, Kánonok Döme Úrnak szemei öszve-akadtak az enyéimmel, ’s jelentettem neki, hogy templom után meglátom. Bibliothecárius Úr még elhorda a’ templom’ nem ismért helyeire, ’s kimutatta a’ helyet, a’ hol Martinúzius fekszik, ’s Bethlen Gábor feküdt. A’^* Cardinális az orgona-karját tartó azon oszlop^* előtt fekszik, melly a’ templomba belépőnek jobbja mellett első, de a’ hely semmi felülírással semmi czímerrel nincs megjegyezve. Bethlen Gábor kétség nélkűl ott vala eltemetve, a’ hol kevés esztendők előtt testvérének^* Istvánnak koporsójára akadtak; a’ melly oldalon a’ három Hunyadi üres kő-koporsóji áll,^* látni eggy oltárt, ’s az az a’ hely. Ez azt gyanítatja velem,^* hogy Rákóczy György ennek erányában a’ más felén feküdt. Midőn a’ templom 1616. elvétetett a’ Reformátusoktól, Mártonffi György Első Püspök széllyel hányatta ezt a’ két koporsót, ’s temérdek fekete márványából^* négy óltárt faragtata, ’s elhányatta a’ hamvakat. – A’ három Hunyadi’ kő-koporsója való-névvel cenotáphium most, mert a’ dühösködő kezek ezeknek hamvaikat sem tisztelték.

A’ templom’ fala magas; királyi-nagyságú^* munka. Az oltár aranyozott faoszlopokat mutat, igen szép rajzolat szerént. A’ templom kivülröl sok igazítást kíván, ’s tornya fényetlen. Maga a’ vár pusztúló épületekből áll, ’s illyen a’ Püspöki lak is. A’ Garnizonnak ez nem lehet kedves hely.

A’ Fő-Ispán még sincs, ’s én csak a’ ház’ két ifjabb gyermeke’ Nevelőjével, ’s eggy ifjú Festővel töltöm időmet, ki belé kapott a’ rajzolásba ’s festésbe, ’s most Bécsbe szándékozik, addig pedig míg oda indúlhat, itt tölti idejét, ’s a’ kertben igazgat némelly újításokat. Ennek^* Poene, amannak Nyakas a’ neve; ’s képzelheted, hogy az Enyedi Collégium’ Curatora’ gyermekei mellé nem vett az Iskolából olly fejet, melly nagy reményeket nem támaszthat. Beszéllgetéseink a’ Professorok ’s az úgy nevezett legújabb Philosophia felől folynak, melly az által hogy új, nem^* jobb, de épen nem is rosszabb, mintha régi volna, mert a’ Philosophia az újon nem kap, de^* azt nem kerűli; – és az iskolai igazgatásról. [365] ’S minthogy az eső megszűnik, minden időmet a’ kertben töltöm, mellynek sok szép partiáji vannak.

Ez eddig négyszegű táblákra volt szaggatva. Az új ízlés azokat széllyel-bontatja; de a’ mi^* az illyes kerti reformatióknak mindég szerencsétlenségek, némelly általültetésre már öreg fáknak megkímélések miatt, a’ rajzolat nem mindég úgy esett, mintha a’ hely szabad volt volna. Az eggyik tárgy, az eggyik kerti-játék nyomban éri a’ másikat, ’s az itt járó’ lelke ezen örök változások alatt meg nem tud pihenni, a’ minden lépten új erányzatra elhajló útak elszédítik fejét. [366] Itt eggy surjány áll olly tömötten, hogy alig férsz-el köztte; amott eggy Chínai üvegharangokat csengető paraplű eggy^* hányt dombon; itt eggy asztal ’s eggy kérges fából font nyújtózó ’s négy öt szék fogad-el; amott eggy négy szegű tó ásatott, hogy a’ kertnek terrasza legyen; itt Báró Wesselényi Annának emelt medenczét hív leánya, ki anyjával méltán kevélykedik, itt a’ patak eggy fát játékosan kerűl-meg. Az eggyik ablakból a’ Marosig eggy igen széles egyenes út vezet; eggy másik a’ Palota’ grádicsaitól viszen, keresztűl a’ gyeppartián, hova a’ Kertész az üvegház’ narancs és czitrom-fájit rakta-ki, eggy veres boltú Peripteronhoz, melly eggy szép rét’ végében nyolcz^* gömbölyű oszlopon áll, ’s minden kérdésen kívűl ez lesz a’ kert’ legszebb része, ez fogja elfelejtetni amannak igen is apró ’s egymást űző játékait. A’ szem itt szabadon tekint széllyel, ’s látja az Abrudbánya felé fekvő vad hegyeket: amott el van zárva. Melly szép hely lesz ez, ha itt eggy pár Nyugoti Platan^* ’s négy öt Gleditschia, amott eggy szép nagyra-nevekedett Liriodendron, ’s viszont amott eggy gyásznyír, vagy eggy gyászfűz, itt eggy fenyőgrouppe a’ lecsüggő ágakkal, de úgy fognak állani, hogy a’ rétet eggyetlen eggy tekergő út szabdalja-fel, ’s a’ szem alig vegye észre, hogy a’ réten fák is állanak. Mert mi szebb az illy helyeken, mint a’ szép gyep, mint a’ teljes virágzásában lévő kaszáló? Erdő és bokorpartiáknak^* mindég elég a’ másik.

[367] Nem messze a’ négyszegű tó’^* terraszához ennek vize, eggy valóban kies helytt, két kő oszlop’ architrávján szökik hatlábnyira alá: A’ kő oszlop megett eggy cabinetecske van, ’s a’ víz ennek felette foly-le bádog válúján. A’ két oszlop köze földszint eggy sor virágcsuprokkal van elfoglalva, ’s ezek eső gyanánt áznak a’ pataktól. Ha a’ cabinetben állok-meg, ’s keresztűlnézek a’ szakadó víz’ karpitján, minden tárgyat elváltozva látok; ha a’ vízomlás előtt űlök-le, háttal fordulva a’ lemennő napnak, a’ víz ezer szikrákat perczeg a’ leplen, a’ szerént a’ hogy azt a’ szellő inkább vagy kevésbbé emelgeti.

[368] Ide vittem-ki Prof. Kovásznai Úrnak Temetési Beszédeit és Verseit, Brydonnek Siciliai Utazásaival, mellyekkel B. Naláczi ereszte-el magától, ’s Brydont azért, hogy ha a’ Deák Beszédek ’s Versek ki találnának fárasztani, mellytől rettegtem,^* ez nyujthasson örömet.

Prof. K. Úr deákúl bizonyosan tudott ’s igen jól tudott, ’s a’ mit neki épen nem veszek rosz neven, szerette éreztetni hogy tudott; de ollykor jó volt volna ezt sugni fülébe: saltare elegantius, quam necesse est probae. Nem lehet nem mosolygani a’ quod praefiscine dixerim és a’ homo infantissimus czifrákon. ’S mint kínzá magát az Erdély’ legnagyobb fijához írt Ajánlásban, holott maga kínzása nélkül is lehetett volna szólani, mert ott a’ tárgy nem volt sovány mint^* midőn eggy Illustrissimus Comes adolescens felett 34 lapnyi Beszédben veszté-el magát. Midőn igen akarunk valamit, közel járunk ahhoz, hogy még a’ könnyű czélt is el ne érjük.

Lap 187. az I. Ferencz Császár, Magasztaló Beszéd áll, melly valóban nagy, mint az az Uralkodó a’ kit fest: Qui memoriam summorum in rebupl. virorum oratione funebri praedicare consueverunt, Aud. Orn, horum plerique sub initium statim, in duram fatorum necessitatem et inclementiam invecti, miseram esse mortalium sortem, circumscriptam hominum naturam, quam nec ipsa principum in terris majestas aeternam ac immortalem praestare queat, acerbissime conqueruntur; nec quidquam certius nobis esse, quam in certam esse vivendi conditionem, quantolibet illa sit felicitatis fastigio suffulta: fallaces spes esse nostras, fragilem humanarum rerum fortunam, quae cum ad apicem perducta sit, casu, quo minime putabamus, corruat et prolabatur. Etsi vero haec omnia vera nimis esse, nemo unus post hominum memoriam majore exemplo comprobarit, quam Franciscus Stephanus, hoc nomine Primus, sacratissimus Romanorum Imperator, mortalitate nuper admodum interceptus: mihi tamen de tanti principis laudibus in praesentia dicturo, non tam cum rebus humanis et caduca vitae conditione videtur expostulandum, quam Deus O. M. initio dicendi precandus, ut ex ingenti illo laudum omnis generis cumulo, quo is, dum vita manebat, effulsit, ea diligere possim, quae ad propagandam virtutem quam maxime comparata videantur. Nam uti qui nullum dolori modum, nullam planctibus et fletui muliebri finem efferendis suorum funeribus ponunt, non nimis christiane facere videntur; ita providendum omnino putem, ne, si justis, tam casto et sancto Deique simillimo principi persolvendis, nimium inclementer fatis et rerum naturae dicam, in ejusdem auctorem naturae et conservatorem fatique Dominum injurius esse deprehendar. Sed neque nunc eorum in dicendo consuetudinem sequi juvat,^* qui magnorum virorum ac optime de universo hominum genere meritorum laudes in amplissimo aliquo consessu persecuturi, id sibi ante omnia, selecto verborum paratu, faciendum putant, ut eorum, qui adsunt, gratiam aucupentur; sibique majus, quam pro viribus onus impositum esse deprecantur. Ego vero, quod vix dictu credibile est, hoc quoque veniae^* a vobis petendae labore supersedere possum, neque de maximi Caesaris virtutibus dicendi difficultate vel minimum deterreri. Nam quibus ista vel infantiae suae, vel temporis excusatione uti mos est, hi eos, apud quos verba facere instituerunt, tantam de se exspectationem opinionemque concepisse persuasum habent, ut non modo virtutibus defuncti animo consequendis, sed et orationibus luminibus exornandis pares esse putentur. (Gyönyörűen!) Mihi vero, sive Caesaris Aug. divinitatem, seu vestram sapientiam considerare velim, longe diversa dicendi conditio fuit hodierno die subeunda. Cum enim certo mihi constet, neminem eorum, qui me norit, ornatam a me, regioque dignam culmine orationem exspectare; ipsa illa mihi dicendi inopia vobis omnibus nota et explorata, hanc sollicitudinem eximit, propterea, quod quantumvis oratio mea infra Caesaris Majestatem jacuerit, nullius hoc ipso talem de mea facultate fallam opinionem. Jam vero illa amplissima ac uberrima rerum laudendarum seges, qua dominus noster indulgentissimus effloruit, quaeque adeo timorem copiosissimis et exercitatissimis hominibus incutere merito deberent, magno mihi et levamento sunt et voluptati. Ut enim ingenio qui nimimum confidunt, vel Busiridem in coelum efferre se posse arbitrantur: sic e contrario in principe nostro laudando nullum ita vox vel infantissimum hominem deficere potest, quin^* ex tam abundanti bonorum varietate particulas quasdam decerpere, ac pro viribus quamvis exiguis, si non ornare, at enarrare certe idoneus reperiatur. Huc accedit denique non mea me sponte in editum hunc locum conscendisse, sed ejus imperio viri longe illustrissimi, cujus auctoritate nostra omnium in hac civitate litterarum studia diriguntur. Ego itaque quod imperatum est, non gloriae vel doctrinae periclitatione, sed necessitate ac officii ratione impulsus, utcunque vires ferent, subivi; vestrum est, Aud. Orn., me, dum breviter simpliciterque hoc parentale sacrum augustis Manibus debitum peragam, sic, ut facere instituistis, benique attenteque audire velle.

– Melly szép, melly ékesen görgő, felséges beszéd, ’s melly Római bővség van elöntve rajta.

De mint tetszenek ezek a’ hexameterek? – Gróf Lázár Jánosnak temetését festi az Alföldi Iskola’ Müvészeinek apróságos manierjokban. A’ tárgy is Tennieri.

Azt hinné az ember, hogy csúfolkodni akar! – De halld tovább:

„Jobb a’ kutya, mint a’ macska.” – Úgy tetszik, a’ tudós ember inkább szereté azon bohóságokat, mellyek a’ Virgíl’ nevét bitangolják, mint magát Virgílt. – Az itt előbbe tett versekhez Chodowicky, a’ ki ollyan szerencsésen festé a’ parókás és parókátlan Luther. Papokat, igen szép rezeket fogott volna adhatni, ’s Hogarth az Éneklők’ seregéhez. ’S^* akkor még inkább nevetnék mint most.

[369] A’ Fő-Ispán ma délben megérkezett. Két egész nap vártam itt, [370] és ha ma meg nem jött volna,^* most Balásfalván volnék, meglátni a’ Fogarasi eggyesűlt Görög Püspököt, ki^* azon sok jótétei miatt, mellyeket a’ Nevendék Papokkal közöl, és a’ mellyek által a’ maga Felekezetét a’ cultúrának fentebb grádicsaira igyekszik léptetni, itt közönségesen tiszteltetik.^* ’S azon felűl hogy eggy illy érdemű Úr ismeretségébe juttattam volna magamat, azon felűl hogy Seminariumát^* ’s a’ gyűlni még csak kezdő^* Bibliothécát tekintettem volna meg, eggyszersmind^* megnéztem volna istálójit^* és ménesét is, mellyet látni nekem mindenütt^* öröm.

[371] A’ Grófné testvére Gróf Bethlen Gergelynek Nagy-Búnon, ’s Erdély ezt legmíveltebb lelkű leányai közzé számlálja.^* A’ mit vele teve anyja, azt teszi maga is leányaival; megosztja Nevelőjikkel, Tanítójikkal nevelések’ gondjait. Míg meg nem érkeztek, Bene úr bevitt Comtesse Nínának szobájába, hogy tusokban dolgozott tájdarabjait lássam, ’s azok igen csínos munkák. Ebben ’s a’ fortepianóban Avenárius Úr a’ mestere, ki mostani^* útjokban sem marada-el két tanítványaitól. [372] ’S a’ szobában sok jó magyar, német, franczia és olasz könyveket pillantottam-meg, mellyek a’ Grófné’ culturájára mutatnak. Nina Kisasszony az elmult esztendőben a’ Mathézisből olly exáment ada, úgy hallám azt Döbrenteitől, mellyen minden jelenvalók álmélkodtak. Tudom én, mit mondhata^* erre sok hím és sok nőstény, a’ ki ennek hírét hallá; ők a’ szép Nína’ kezéből kivennék a’ czirkalmot, ’s a’ guzsalyt adnák kezébe. ’S miért is ne? Eggykor a’ királyok’ leányai is magok fonták a’ gyapjat, ’s még régebben karjokra vették a’ korsót, ’s kimentek a’ kútra. De mit árt az, hogy a’ helyett Madame de Chatelet inkább tanulta a’ mit Newton írt? ’s nem úgy kell e nevelni leányainkat, hogy megértsék az épűletek’ rajzolatjait, ha azokat az Architect^* elejekbe teszi, és hogy, ha özvegyen maradnak, fiú gyermekeiket is nevelhessék? ’S ámbár, a’ Lessing’ Orsinája szerént is,^* a’ magát tudósnak tartani^* akaró asszony alkalmasan olly nevetséges teremtés mint az a’ férjfi, a’ ki arczát fejérre ’s pirosra keni: már ma senki sem igen óhajt olly feleséget, ’s gyermekeinek olly anyát, a’ melly ne tudjon egyebet mint gyapjat fonni.

Azalatt míg a’ Fő-Ispán még meg nem érkezett, tudván hogy Berkenyesen szép istálója van, látni akarám itt is lovait. A’ Nína’ paripáján kívül nem láttam semmi szembe-tűnőt, mert az Erdélyi Uraságok gyakran úgy bánnak a’^* lovakkal, mint mi Hegyaljaiak borunkkal: vett bort iszunk, ’s a’ magunkát eladjuk, ’s a’ jót csak innepekre tartjuk-meg.

[373] A’ Fő-Ispán tudni akará, meddig múlathatok házánál, ’s megértvén hogy Enyedre szándékozom, és hogy látni vágyok a’ mit a’ Bibliothéca Bod Pétertől, Benkő Józseftől ’s Báróczitól bír, megígére, hogy oda maga elviszen, ’s^* előre küldé emberét a’ hírrel, hogy holnap estve ott leszek; várnának elkészűlve. – [374] Szabad e kérdenem, barátom, melly Erdélyi Útazó tapasztalna nálunk ennyi figyelmet? Oh, én örökre le vagyok kötelezve Erdély eránt, ámbár hiuságom nem szédít annak hitelére, hogy e’ jeleit az Erdély’ lakóji’ széplelkűségeknek más is ne tapasztalja.

[375] A’ Bethlen família az Erdélyi házak köztt az eggyik legfőbb helyet foglalja-el, akár régiséget, akar fényt, akár érdemet tekintsünk. ’S kitől vehettem volna^* kérdésbe ’s kétségbe vehetetlenebb tudósítást a’ két Historicus Bethlen felől, mint attól, a’ ki neveket viseli? Hagyd tehát elmondanom a’ mit hallék:

[376] Bethlen János, Cancellárius, ’s a’ Rerum Transilvanicarum Irója,^* az Ország Generálisának Farkasnak és Kemény Katának, a’ Fejedelem’ testvérének fija volt. Elsőbb felesége Váradi Borbála vala, leánya a’ Kolozsvári Bírónak, ki eggyszersmind Kolos Vármegyei Fő-Ispán volt; ’s ez férjéhez száz ezer ezüst tallért hozott; a’ második Triesi Fekete Klára, később Pekri Lőrincznek, az Ország’ és Kuruczok’ Generálisának hitvese.

[377] Bethlen Farkas, ismét Cancellárius; eggy időben élt Jánossal. Felesége Ostrositth Borbála, a’ Croatiai Bán leánya. Históriája Keresden, Felső-Fejér Vármegyében jött-ki.

[378] Bethlen Miklós, ismét Cancellárius. Ez készíté a’ Leopoldinum Diplomát, mellyre az Erdély’ Urai megeskünni szoktak, és a’ mellyért ő Gróffá tétetett. Máramarosi örökös Fő-Ispánná neveztetett; de József fija azt, atyjának megbukása miatt, elvesztette. Magyar Nyelven írta Autobiographiáját, ’s franczia nyelven azt, a’ mi a’ Histoire de Troubles de Hongrie utolsó Kötetében áll. Noe galambja nevet viselő munkája miatt megfogattatott, ’s tizenkét esztendőt tölte Bécsi és Bécs-újhelyi rabságában, hol meg is holt. Ezek mind hárman Protestánsok voltak.

[379] A’ Rendek’ Előlűlőjének Gróf Bethlen Ádámnak Gróf Bánffy Klárától, az Erdélyi első Gubernátor Bánffy György’ leányától, három fija volt, Gábor, ’s Miklós és Ádám.^* A’ két elsőbb elhagyá atyájinak vallásokat, a’ harmadik nem.

Gábor, Albert Sax-Tescheni Herczeg ’s Lengyel Királyfi^* ’s Magyar Országi-Helytartónak^* Udvari Fő-Mestere, továbbad Erdélyi Cancellárius és Arany Gyapjas Vitéz, Herczeg Kevenhüller asszony által atyja volt a’ tavaly megholt Thesaurarius Józsefnek, a’ Gróf Zichy Josepha férjének.

Miklós, a’ Kincstartó. Hitvese Gróf Csáky Kata, ’s eggyetlen leánya Rosália, elébb Kolozsvári Fő Ispán Gróf Csáky Jánosnak, ettől lett elválása után pedig Gróf Was Samuelné.

Ádám, Generális. Ez volt a’ legelső Protestáns, a’ ki a’ Theresia’ Rende’ Commandeuri Keresztjét megkapta. Gróf Bánffy Susánától nem maradtak semmi gyermekei.

[380] A’ Fő-Ispán, azalatt míg örömöm^* vala szobájában múlatni, hívatalos Leveleinek megolvasása^* és aláírása által néha elfoglaltatott, ’s így itt engem az a’ szerencse ért; hogy a’ Guberniumnak egynehány Rendeléseit láthatám, melly vagy személyhez vagy a’ Megyéhez jött. Az effélék eránt eggy később levelemben fogod venni tudósításaimat. Míg a’ Fő-Ispán nékem a’ Vármegyei dolgok’ folyamatját magyarázá, Nína és Róza Kisasszonyok a’ szomszéd szobában vettek leczkét a’ fortepiánón; de akármint vonszatám oda, hogy a’ zengést hallhassam, melly szenvedelmemet másszor meggyőzni^* soha nem tudom, most ez eránt is siket tudtam lenni.

[381] Három egész napot töltöttem a’ szép Gáldtőn; magamban kettőt,^* a’ ház’ Urának ’s Asszonyának társaságokban eggyet. [382] De^* ha az az egyedül töltött két nap elég idő volt is^* arra, hogy megpihenhessek^* egymást-érő sok örömeim után, mellyek a’ lelket úgy fáraszthatják-ki, mint némelly neme a’ szenvedéseknek:^* az utolsó harmadik napom azon^* örömökre, a’ mellyekkel itt élnem lehetett volna, igen is rövid volt;^* el kellett volna fogadnom a’ Grófnak ’s a’ tiszteletre méltó Grófnénak kegyességeket, ’s huszonnégy óriág még itt múlathaték vala.^* Alig tudom megbocsátani magamnak sietésem’ vétkét; ’s minthogy a’ Fő-Ispán a’ vélem-lételt eggy nappal megtoldá, ’s így veszteségem’ félig kipótoltatott: a’ szerént vágyék-vissza a’ Fő-Ispánnéhoz, mint leányom a’ vele csaknem eggyidejű Comtesse Rózához, kit emlegetni ma sem szűne-meg. – Igen is, barátom, eléggé rendes gondolat az, hogy én ezt a’ gyermeket anyjának karjai közzül kivettem, ’s e’ nagy útra magammal elhoztam, és, a’ mi sokak előtt a’^* dolog’ rendességét nevelhetni fogja, csak eggy szobaleány’ társaságában; de a’ kit, magunk nevelése lévén, ismerünk^* bízodalmunkra inkább méltók, mint igen^* sok Gouvernante. Tessék^* rendesnek, ha ki annak leli; tudom én mint fejtette-ki a’ gyermek’^* lelkét ez az út, mint ez a’ tavalyi, mellyet vele anyja’^* társaságában, Bécsig tevék; ’s óhajtanám, hogy ifjabb testvéreivel is illy útakat tehessek. ’S melly haszna, melly örömei lehetnek neki idővel is még ezen útjából! Nem fogja ő soha felejteni Dédácsi^* anyját, ’s ez az emlékezet ébresztője lesz, ollyan igyekezzék lenni mint az ő Lolottja; nem soha Gáldtőt és Branyicskát, ’s a’ történet élete’ fonaljait úgy szővheti,^* hogy a’ kik egymást első decenniumokban megszerették, később esztendejikben eggykori barátságokat megújíthassák.^*

’S miért tartózkodjék azt az mondani néked^* jó atyának, a’ ki egész boldogságát háza’ csendes körében leli,^* hogy midőn a’ gyermek mellettem űlt a’ szekérben, még e’ messze földön is honn lenni gondolám magamat?^* A’ te szíved engem bizonyosan megért.

A’ vidék, mellyen^* jövénk, sík volt, ’s az út Tövis és Enyed köztt csinált. A’ más nap’ Tövisen-tartandó Országos-vásár miatt sok ember méne-el szekerünk mellett, ’s láttam sok szép lovakat is, de a’ mellyeket a’ Fő-Ispán annak nem néze. Az Erdélyi szem ezeket másként tekinti^* mint a’ miénk, mert a’ miénk ritkábban lát Erdélyi-szépségűeket.

[383] Enyed eggy domb és eggy szőlős-hegy köztt fekszik, ’s sokat hasonlít a’ mi Újhelyünkhöz, csak hogy ennek nagy úczáján városi módra épűlt házakat is látni melly Újhelyben nincsen így.^* Piaczán azon eggy kerítés köztt áll a’ Reform. nagy és Luther. kisebb templom; ’s közel ehhez a’ Reform. Collégium’ igen hosszú épűlete ’s a’ Professorok’^* lakásaik eggy egész úczát elfoglalnak. A’ szőlő szinte^* a’ Collégium’ épűletéhez nyúl alá. Az eggy hosszában két udvarra osztott négyszeget teszen; az Auditóriumok, a’ Bibliothéca, a’ Muzéumok a’ belsőbb sorokon állanak, a’ külső pedig Togátusoknak szolgál szállásúl. Az épűlet régi, alacsony, szűk, sötét, dísztelen. Olly férjfi vette-által a’ kormányt, a’ ki gondoskodni fog, hogy az Iskolának e’ részben is adjon díszt; ’s^* bár a’ rajzolat hozzá Bécsben tétessék, hogy valaha ez a’ felekezet is bírjon^* már jó-ízlés szerént alkotott épűletet.

[384] A’ Refomátusoknak Erdélyben ez a’ legfőbb ’s leggazdagabb tanúló-helye. A’ legvirágzóbb Iskola e’^* földön legelébb az Unitáriusoké volt: Gyulay-Fejérvártt a’ Fejedelmeknek akkori lakójokban, de azt 1580. elfoglalták a’ Reformátusok. Bethlen Gábor 1627.^* ujra alkotta, Décse,^* Miriszló, Fel-Enyed, Musina és Heningfalva öt^* egész helységekkel, ’s^* Fejérvári Bethlenárium Collégiumnak elnevezte. Virágzani kezdett az, ’s a’ lelkes Alkotó^* a’ külföldről is nevezetes embereket híva belé Tanítóknak, a’ millyen Opitz volt, a’ Német Költőknek a’ maga idejében fejedelme, ’s Alstédius és Bisterfeld, és még mások; de berontván Erdélybe a’ Második Rákóczy György esztelen gőgje miatt a’ Tatár^* és Török nép, a’ Fejérvári Iskola elszéledett, ’s épűletjei ’s Bibliothecája elégettettek. Tanúlók^* és Tanítók Kolozsvárra vonták-meg magokat, ’s itt nyomorgottak, míg I. Apafi Mihály Fejedelem 1663. az iskolát ide hozá-által, ’s így annak második Alkotója leve. [385] Hac virtute redemtus a criminibus dirissimis!

[386] Az Iskolának most nyolcz Professora van; több tehát mint akármelly Iskolának e’ Felekezeten az egész két testvér-hazában. Fő-Togátusok’ száma^* megyen, a’ fel nem öltözött ifjaké, kik amazokkal azon-eggy leczkékre járnak, az az Publicusoké a’ Classisokban tanúló gyermekeké^*

[387] A’ Bibliothéca 1800., midőn Prof. Benkő Ferencz Úr ennek az Iskolának Történeteit ’s Ritkaságait Parnassusi Időtöltésének VII. Darabjában kiadta, 4955 Köteteket teve.^* – [388] A’ Báróczi’ hagyományai két almáriomot foglalnak-el, ’s deák, magyar, német és franczia könyvek.^* [389] Nagy részek Alchymiára való. Sok Köteteket ’s csomókat tesznek Kézírásai is, melly köztt^* negyedrétű Kötet tulajdon kezével van írva. Szántam a’ szeretetre-méltó embert, a’ jó fejet és tiszta lelket, hogy becse idejét, Nyelvünknek ’s Szép Literatúránknak kárával, e’ haszontalanságra vesztegette-el,^* ’s meg nem tudtam fogni, hogy az, a’ ki ezeket életében semmi kérés, semmi jutalom miatt nem mutatta volna idegen szemeknek, miként ellenkezhetett annyira magával, hogy holta után olly helyre tégye-le, a’ hol minden forgathatja, valakit a’ viszketeg bánt, ’s az annak végig-nézésére fordított óráját elvesztett időnek nem tekinti.

Eggy folio Kötet, tulajdon kezével írva, e’ czímet viseli: „A’ mostani Adeptus, vagy is valóságos (?) titka a’ Szabad-Kőmíveseknek.” – (És így a’ Szabad-Kőmíves és az aranycsináló Adeptus synonymoknok?) – „Francziából fordította Báróczi Sándor, Magyar Nemes Testőrző.” – A’ Munka 222 lap, az Ajánló-Levél a’ Magyar Ifjakhoz^* 2, az Előljáró-Beszéd 55. – Ennek utolsó sorait kiírtam; imhol vannak:

„Azzal^* rekesztem-be azért ezen védelmező írásomat, melly jóllehet hosszaságával eggy Előljáró-Beszédnek rendes határát sokkal felülhaladta is, annak a’ heves vágyódásnak mindazáltal, mellyel elejétől fogva égtem hazám’ szolgálatjához, még is koránt sem ért utolsó czéljára – azzal rekesztem-be, mondom, hogy legyen bár csalatkozás is ez a’ tudomány, megérdemli ugyan csak, hogy a’ mi nemzetünk előtt is, legalább mint celebris error, közelebbről legyen ismeretes.” –

Én a’ franczia Originált nem olvastam soha, sem soha, ha bár addig élnék is mint Mathuzsalem, megolvasni nem^* fognám, ’s ámbár érzem, hogy meg nem olvasott könyv ’s nem ismert dolog felől ítéletet hozni, ’s azt kárhoztatni, nem^* csak igazságtalanság, hanem elmétlenség is eggyszersmind: szánnám az olly ifjat, a’ ki az énáltalam szívesen tisztelt Báróczi’ szavai által arra hagyná magát szédítetni, hogy a’ veszedelmes error’^* vizsgálgatásban idejét,^* pénzét, becsűletét, ’s még eszét-is elveszítse. Ha kinek olly igen nagy kedve van e’ vizsgálatokra ereszkedni, igen jól tenné, ha elébb számot vetne magával, jó dózisban kapta e a’ természettől azt az ajándékot, melly^* a’ mi szomszédunk’ nyelveken Mutter-witznek (józan észnek) neveztetik; igen jól tenné, ha elébb hogy^* az aranyfőzéshez áll, a’ Chemiát tanító Professortól a’ közönséges Iskolákban leczkéket venne.^* Mert ezek az Adeptusok olly dolgokat tanítanak, a’ mit a’ Logica valónak venni nem tud; péld: ok: hogy van hatás a’ távolvalókra is; ’s Chemiához^* nem értő tanítványaikat, ha ezek gazdagok, az által szokták orra buktatni, hogy olly kénesőt töltenek tégelyeikbe, mellyből könnyü aranyat főzni, minthogy ebben a’ kénesőben fel vala, de^* a’ tanítvány’ híre nélkül, olvasztva az arany. Az Adept hogy magát tisztának mutassa, a’ legelső leczkén öszveteszi két kezét, ’s nem nyúl semmihez, a’ tanítványával dolgoztat mindent;^* kéri ezt, mondaná-meg, mi az a’ mi ím ez üvegben áll, ’s ez felel, hogy kéneső. – De ha az e? kérdi az Adept; ám töltse-által más üvegbe, ’s meg vissza, a’ mennyiszer magának tetszik; ’s ez ismét felel, hogy kéneső, ő azt jól ismeri. – De ha nincs e valami egyébbel elegyítve? kérdi az Adept; ’s a’ megcsalt tanítvány ismét által meg által tölti, ’s hiszen szemének, ’s felel; Nincs! a’ legtisztább kéneső! – Ekkor hozzá fognak a’ főzéshez; a’ kéneső elenyész, az arany a’ tégelyben marad, ’s a’ gömpöly úgy hiszi, hogy az Adept igazán tud aranyat főzni. Akkor tér eszéhez, midőn az Adept az igen gazdag didactrummal látatlanná leve, ’s ő a’ patikákból vett^* kénesőt maga főzé-ki, ’s megtanulta, hogy semmiből semmi lesz. – Szerencsére az aranyfőzés, épen úgy mint a’ lelkek’ előidézése, ’s a’ mágiai tűkrökből való jövendőlgetés, ’s a’ mi bolondságokat ezek a’ Tátosok űztek, kikopának a’ módiból; ’s minekutána a’ Philadelphiák ’s Philidórok köz helyeken ’s pénzért mutogatták Mesterségeiket, megtanultuk, hogy sok csudának tetsző dolog a’ legtermészetesebb módon megyen véghez, ha a’ Mester’ ügyessége szemeinket megcsalja is: a’ Schröpferek és Cagliostrók csak az olly fejeket szédíthetik-el, a’ mellyek nem igen méltók, hogy szánjuk. De ezek az idők ismét előjöhetnek, mert mindég lesznek gyengék és megszorultak, a’ kik rend kivűl való útakon óhajtanak is reménylenek is kivergődni bajaikból, ’s így nem haszontalan szó az, a’ mit itt szeretett^* barátom’ intése ellen hallattatok.

’S még eggy szót, kedves barátom, bizonyos nemű könyvekre. Némelly^* könyv nem egyébre való, hanem hogy a’ megszorult Könyvírónak ’s Könyvnyomtatónak terhén könnyítsen, ’s nagy része azoknak, a’ mik^* e’ csomók köztt állanak, ezeknek számokba való.

[390] Báróczinak ifjabb esztendejiben Fuchs által festett ’s igen jól eltalált képe itt függ. [391] Ide hagyta két más képét is, melly amazzal nála eggy szobában függött. Az eggyike valamelly Adepté, de a’ kinek nevét elfelejtettem; a’ másika eggy parókás^* öregé, kinek nevét B. előttem meg nem nevezte; nagy okom van annak hitelére, hogy őtet ez vezette a’^* celebris error’ vizsgálataira.

Prof. Hegedűs Úr látatá velem a’ Bibliothecának nevezetesebb könyveit, de a’ mellyek köztt nagy ritkaságot nem igen találtam. Itt^* áll a’ Thuróczi András Chronikája, Brünn, 1488. – Oratio Dominica centum lingu. London, 1700. – Biblia lingua Zingalica. Colomba. 1738. – ’s a’ Muzéumban:^*

Komjáti Benedek’ Szent Pál’ levelei. Krakkó, 1533.

Pesti Gábor Négy Evangyeliom. Bécs, 1536.

Székely István Kis Katechésis. 1538.

----------- Sz. Dávid Zsoltára. Krakkó, 1548.

Serestély János Új Testamentoma. Szeged, 1541.

Dávid^* Ferencz Tudománya. Fejérvár, 1568. (És így az Unitáriusok’ Iskolájinak Nyomtató-műhelye is volt.)

Magyar Versek 1201. eszt. nyomt. Kolozsvártt 1577.

Bornemisza’ Dominikáji. 1584.

Rákóczi Ferencz’ mindennapi Könyörgése, 1705.

[392] Azon időmet, mellyet itt töltheték, inkább fordítám az itt függő képek’ nézésére. Illyen a’ Bethlen Gábor és Apafi I. Mihály fejedelmekén kivűl a’ Rákóczy II. Györgyé, ki legalább szép férjfi volt, ha a’ két hazának nagy romlására élt is.^* Itt a’ Prof. Ajtaié, Borosnyaié, a’ Dr. Gyarmatié, ’s a’ Tordai Predikátor és Poeta Gyöngyösié, melly Versei mellé rézbe metszetett. A’ kép el van találva, de olly savanyu ábrázat, a’ melly nyájas, kedves és szép maga az ember. Itt a’ legközelebbi Fő Curátor, ’s Kormányszéki Tanácsos Gróf Bethlen Gergely Exc., és az eggykori Curátor Thesaurarius Báró Bánffy Farkas Exc. is, mind kettő talpig, ’s az utolsóbb a’ Szent István’ Rendek’ Commandeurjeinek formaruhájokban. Bergmann, ki inkább igyekezett híven festeni, mint szépen, ’s nagy Colorista nem volt, ennek karmazsin-barsony scapuláréján olly szépen vetette a’ redőket, a’ hogy^* azt tőle nem lehete^* várni. [393] Ennek a’ két Úrnak a’ Collégium becses ajándékot köszönhet: Bánffynak a’ Thuróczi pergamenre írt Kézírását, ’s^* az Ajándékozónak tulajdon élete’ leírását, és azon iskolai írásait, mellyeket Hollandiai múlatása alatt teve; Bethlennek pedig eggy gazdag Ásvány-Gyüjteményt.

[394] Prof. Benkő Ferencz Úr inkább leányomnak teve kedves szolgálatot mint magamnak, hogy a’ Muzéum’ kincseit előmutatni ’s magyarázni ki nem fáradott; én inkább a’ Metszett-kövek’ 901 darabból állő Gyüjteményét néztem végig, ’s^* a’ Római maradványokat, ezeket^* nem mint szép míveket, hanem mint ollyakat, a’ mellyek engem a’ legnagyobb nemzet’ dolgaira emlékeztetének. Vagyon itt eggy kisded ’s mintegy másfél mázsát nyomható porondkőből faragott Jupiter, melly ide talán Tordáról jöve; van eggy bikával-birkozó ifju bas-reliefben, mitrás fővel, ’s holmi apróságok, de a’ mellyek^* a’ megtekintést érdemlik.

A’ régibb Kézírások közzül itt áll: Apafi I. Mihálynak mindennapi Könyörgése, 1690. – Régi Magyar Krónika, 1462. mellyből Thuróczi szóról szóra írta-ki a’ maga Kronikája első részeit. – Rákóczi Ferencznek az Ország’ Gyűlése által lett megfosztattatása a’ Fejedelemségtől, 1703. Originálban. –

[395] Még nem ütötte-el a’ kilenczet, midőn Tordára beértem, ’s vasárnap lévén, kifogatám lovaimat ugyan azon fogadóban, a’ hol Döbrenteivel a’ mult holnapban háltam vala, hogy jelen lehessek eggy Unitárius’ isteni-tiszteleten. Rector Prof. Szabó Sámuel Úr kiment volt nem tudom melly szomszéd helyre, ’s így fija által Predikátor Barabás Sámuel Úrhoz vezettetém-el magamat; ’s megértvén ettől, hogy eggy Deák fogná tartani a’ tanítást, kértem, engedné-meg, hogy székében foghassak helyet. Ez által azt czélzám, hogy ha valami eránt magyarázatra leszen szükségem, kielégítő feleletet vehessek.

A’ Predikátor tehát, fekete talárisban ’s eggy azon felűl felöltött taláris ’s prémetlen más öltözetben, melly a’ Lugosi Oláh Esperessétől csak abban látszott külömbözni,^* hogy ennek nem vala sem veres bélése sem veres öve, belépe a’ templom’ küszöbén, ’s elvitt a’ maga székéhez, mellyben a’ Deák már űlt; állva maradt, szeme elébe tartá kalapját, elmondá a’ segélyre-hívást, ’s leűlt. Én minden imádság nélkül leültem.

Azt hittem, körültekintvén magamat, hogy tulajdon felekezetem között vagyok. A’ templom’ belsője mint a’ miénk. A’ férjfiak úgy mondják Invocatiójokat fenn állva, ’s kalapjokat szemeik elébe tartva, mint minálunk szokás; egyedül az asszonyoknak van az a’ privilégiumok, és a’ leányoknak, hogy ők, mihelytt székeikbe befordulnak, letelepedhessenek, ’s sietve ’s szégyellőskén, tout comme chez nous, a’ szék’ karjára legörbülnek, ’s elmondják a’ mit tudnak. Sok itt is semmit sem mond,^* mint nálunk, de úgy tesz mintha mondana; ’s a’ dolog nem látszik egyébnek mint szokásnak. De ha az elmondott formula alatt a’ lélek jelen nincs is, és ha a’ lélek’ jelenléte nélkül mondott imádság épen nem imádság: az a’ jó van benne, hogy a’ kik ezt látják, emlékeztetnek,^* hogy a’ hely szent hely, és hogy itt azoknak, a’ kik ide tartoznak, buzgósággal, a’ kik pedig csak a’ látás miatt jöttek, tisztelelettel kell magokat viselni.

Énekes-Könyvök a’ Molnár Albert’ Zsoltárjai és azok az Énekek, mellyek a’ mi templomi Könyveinkben Dicséretek nevezete alatt állanak. ’S ezeknek melodiájok is az, a’ mi a’ mi énekeinké.

A’ papoló Deák végre a’ maga rövid dolmányában, mellynek felibe eggy sarkat-verő báránybőrrel prémzett sötétkék (Erdélyiesen szederszín) mentében veve, fellépett a’ cathedrába, ’s valamit monda, mellyből kitetszék, hogy az aratás’ idejéhez képest, a’ Munkásság felől fogja tartani tanítását. Ezt nyomban a’ Könyörgés követte. Akkor felolvasá a’ szent helyet, ’s hozzá foga tanításához. A’ Predikátzio collégiumosan vala felpiperézve a’ sok Zsidó, Görög és Római Bölcsek’, Királyok’ és Hadi-vezérek’ neveikel, ’s csak hamar látám, hogy minden kár nélkül szabadíthatom-fel füleimet a’ szolgálattéttől. A’ mennyire tehát az illendőség engedé, végig repdestetém szemeimet a’ férjfiak’ és asszonyok’ soraikon, kik egymástól elválasztva űltek. De sem^* az eggyik sem a’ másik nemben nem vala arcz, nem növés, melly gyönyörködtethetett volna: a’ férjfiaik mind mesteremberképűek voltak; a’ test’ gondjai elölték arczaikon^* a’ lélek’ munkájinak nyomait; az asszonyok ’s leányok, mint a’ millyeket mindenütt látni. Nem vala képeiken semmi lélek, semmi tűz.

Már magamba kellett volna húzódnom; mert itt hagyni a’ templomot illetlen volt volna, minekutána e’ székben fogék helyt; midőn a’ Predikátzió’ eleje táján^* eggy még igen fiatal szép leány az ajtón belépe, ’s jobbra a’ fal mellett álló székben leűle. Fejér csínos öltözete két rend falbalával ’s a’ meggyszín nagy kendő vállain, mutatták, hogy jó sorsú atya’ gyermeke. Sötét haja homloka felett kétfelé osztva, csínosan, de különös gond nélkül volt elkészülve, ’s kígyói vonásban folyt füleihez; a’ tekercset eggy középszer nagyságú fésű akasztá a’ felsőbb hajhoz, ’s kezében zöld nappaizst hoza. Belépvén a’ székbe, leűlt; érzé hogy ruhája nem a’ szerént áll mint illenék, ’s hátra csapta azt bal czombja megé, melly a’ székből jól kitűnt, úgy hogy azon a’ Festő sem hagyot volna semmit igazítatni. Végre kurtácska imádkozása után, maga elébe nézett, még eggyszer megigazítá czombján ruháját, ’s elmerülve űle ott, lelke’ teljes nyúgalmában. Ollykor körülvivé fekete szép szemeit a’ templom’ népén, eggyszer kétszer felnéze a’ Deákra is: de lelke semmin nem veve részt; a’ mit magában lele, az őtet inkább érdeklé mint minden egyéb. Gyönyörű ártatlan, mondám; illyen lehete Klárika, míg megláta Egmontot; te szobádban élsz, kis konyhádban, virágos kertecskédben, ’s teljes nyugalmadban nem is álmodod még, mi vár reád. A’ templomban nem volt senki, a’ ki észre vehette volna, hogy szemeim a’ lyánykán lebegnek, mert ott senki nem volt, a’ ki elérthette volna, hogy azt csak festői szemek nézik; leginkább nem vette pedig észre maga a’ kis Szép. Nem látom-meg többé azt a’ leányt,^* a’ kit Joshua Reynolds feste, melly a’ Bause’ rezéi köztt a’ kis Csinytalan (La petite Rusée) neve alatt találtatik, hogy a’ Tordaira ne emlékezzem.

Midőn kimondhatatlan örömömre vége vala a’ Deák’ tanításának, ’s ez immár le akara lépni székéből, buzdítást teve híveihez, hogy bizonyos Lutheránus templom’ építésére adakozzanak. Alig hittem füleimnek, ’s kénytelen valék a’ Predikátortól tudakozni, miként esik az. – Erdélyben a’ templomot építeni akaró, de magát erre elégtelennek érző Gyülekezet a’ Kormányszéknél bé jelenti szükségét^* azon engedelem’ megnyeréséért, hogy e’ végre segédet gyüjthessen; melly ha a’ Gubernium által neki megadatik, akármelly felekezethez tartozzék a’ segédre-szorult Gyülekezet, szüksége^* az országnak minden Religióbeli templomaiban kihirdettetik. – ’S ennek tudása megérdemlé, hogy két órámat minden haszon, minden öröm nélkül itt vesztegettem-el.

[396] Midőn kijövék innen, a’ Cathol. templomba gyűlt a’ nép. Leányom e’ felekezet’ követője lévén, szállásomra mentem, ’s őtet felvezettem a’ Misére. A’ templom olly nagy a’ gyülekezethez képest, hogy több mint fele fedél nélkül áll. Az oltár új, ’s a’ Károlyvárinak hasonlatosságára van faragva, minden aranyozat és festék nélkül.

Tizeneggykor ebédlék, ’s szekerem Tisztel. Gyöngyösi János Úrnak háza előtt álla-meg olly feltéttel, hogy nála félórát fogok tölteni, ’s elbeszéltetem, melly esztendőben ’s micsoda történet sugallá neki azt a’ tanácsot, hogy distichonokat^* írjon, de rímekkel, ’s minapi némaságomért most adok neki is magamnak is teljes pótolékot. Hitvese mondá, hogy ma Communio napja vagyon, ’s férje, e’ roskadt öreg, a’ sok beteghez vitte-ki a’ lelki vígasztalást. Veszteségemet nagyon érzettem, és ha Kolozsvár nem volt volna olly távol, ’s az út nem olly nehéz, kifogattam volna lovaimat, ’s ebédje után kerestem volna fel.^* –

Az idő szép vala, ’s az út nem olly nehéz mint a’ midőn minap itt elmentem volt, ’s így kiesebbnek tetszett a’ valóban szép táj. ’S kivált annak örültem, felérvén a’ Feleki tetőre, hogy előttem most elterülve fekvék a’ város, a’ maga Fellegvárával, ’s nagy helyt elborító külvárosával; mert így elég alkalmatosságom vala fekvésével^* megismerkednem, mellyet nyolcz hét előtt az esőben ’s az egész fedelű szekérben nem teheték. Minthogy most sem Wesselényi sem Gyulay nem vala itt, a’ Közép-úcza előtt álló fogadóban vettem szállást; benn a’ városban nincsenek fogadók; ’s szaladtam Consil K. Úrhoz, ’s az estvét nála ’s Secretárius Inczédi Urnál töltém. ’S itt az az öröm ért; hogy Gróf Gyulainénak Magyar-országi Fiscalisával öszvejövék, ’s híreket kapék Kassáról ’s az enyémekről.^*

Consil. Kenderesi Úrtól értém, hogy Gróf Toldalagi Lászlóné, szül. Báró Korda^* nehezteléssel vevé, hogy ismerőseim, midőn a’ mult holnap’ első napjaiban itt valék, nála fel nem vezetének. Ez tisztemmé tette, hogy a’ mit elmúlasztottam, kipótoljam, ’s a’ Consiliáriusné leve bemutatóm. ’S midőn be akaránk lépni az előszobába, két asszonyság jőve szembe^* velünk: Generális Báró Splényi Ferenczné, ’s tántja, Gróf Gyulai Sámuelné. Minap nem leltem a’ Grófnét; kiment vala jószágaiban, ’s úgy hittem, hogy kinn fog nyaralni; nem^* reméltem többé hogy láthassam. Annak a’ nagy ifju-embernek látni illy véletlenűl hitvesét, a’ ki lelkemnek öröké feledhetetlen marad, ’s azt a’ tiszteletes asszonyságot látni, a’ ki ifju, szép, ’s megáldva a’ Gratziáknak minden bájaikkal, sok kerőji^* közzül eggynek jobbját sem fogadta-el, mert, mint a’^* Róma’ jobb leányai, úgy hitte, hogy az Erdély’ Marcelluszának tartozik ez áldozattal – csuda e, barátom, ha szavaim olly forróak levének, a’ melly forrók voltak érzéseim? Hevem általment a’ Grófnéra, ’s így a’ rövid scéna igen érdeklő lett. – Ma, minekutána a’ reggelt a’ Consiliáriusnál töltém, ’s később Szimon Kőmetsző körül, első kimenésem a’ Grófnéhoz volt.

A’ Grófné, leánya Báró Dániel Istvánné Exc.nak, a’ Generálisnéval, Misén vala, ’s várakoznom kelle megérkezésekig. Minthogy anyja^* a’ szomszéd házban lakik, ’s a’ két ház köztt ajtó nyittatott, általmenék oda. A’ nyugalmas Szerencsétlenek’^* látása az értelem^* lelkének erőt ád, és minekutána a’ boldogokat a’ szép Relígió’ érzésére, elfásította az öröm,^* az, a’ kinek szíve ezt a’ mennyei vígasztalót meg nem tagadta, örömmel nézi hogy még most is vannak,^* a’ kik a’ Gondviselésbe hisznek,^* ’s tisztelik annak csapkodó^* kezét. Azt a’ legszédítőbb Philosophia sem kárhoztatja, még ha kárhoztatni látszik is.^* – A’ Báróné’ vallásosságát öreg korán ’s szemeinek elsötétedéseken felül neveli ez, hogy nem a’ születés és neveltetés által Protestáns; mert az illyenek, a’ tapasztalás szerént ’s felforgathatatlan Psychologiai okokra nézve, újabb vallásokhoz szorosbban tartozkodnak mint a’ kik benne születtek.^* Midőn általmentem, a’^* belsőbb szobából, kitöre reám a’ zsoltár’ harsogása, ’s Házi-Predikátora jelen volt, hogy imádkozzák vele, és hogy talán még valamit fel is olvasson. Minthogy nekem soká múlatnom nem lehete, visszatértem a’ Grófnéhoz.

Zörge a’ szekér, ’s a’ ház’ asszonyát én fogadám a’ grádics’ aljánál. Beszédünk a’ megholt Gróf vala, testvére a’ mostani Bánnak ’s Generális Gróf Gyulai Albertnek, ’s Samuelnek fija. Splényiné nagyanyjához méne-által, ’s mi magunkban maradánk. A’ Grófné bizonyossá^* teve, hogy férje felőlem minden alkalmatosságokban baráti indulatokkal emlékezett; ellágyúlánk mind ketten, ’s eggyikünknek könnyei elnedvesülni hagyák a’ másikának szemeit. Én annyira magamon kívül valék, hogy a’ szebb társasági rend’ törvényei ellen, a’ Grofné’ kezeit illetni ’s ajakomhoz vinni mertem. Érzé, ő,^* hogy az nem tiszteletlen közelítés, ’s én nem láttam szükségesnek hogy vétkemért bocsánatot kérjek. Barátom, mi szép látni hogy a’ megholtat illy sok esztendők mulva is síró szemek tisztelik, és hogy a’ mi barátunk, bár kedveseink ismeretlenek előttök, miattunk ezeknek is barátjaik! ’S melly becse lehet a’ barátságnak, bár a’ legédesebbnek, ha az csak a’ sírig tart, és ha azoknak elhidegűlésekkel a’ kiket szerettünk és a’ kik bennünket szerettek, szívünk is elhidegszik őerántok?^* – ’S minket kettőnket e’ sors vár e, vagy az a’ másik, az a’ szebb? Te most éled negyvenhatodik esztendődet, én tizeneggyel vagyok idősebb, ’s életünk nem eggyformán folyt: én téged nem foglak kesergeni. Eggy szent szava keblemnek azt kiáltja, hogy a’ ki életemben^* fő dicsőségem volt, dicsőségem lesz holtom után is, és hogy gyermekeink úgy fogják egymást szeretni mint mi szerettük egymást.

Ez a’ mindenek által szeretett ’s csudált Gyulai szokatlan halállal hagyá-el az életet, még minekelőtte dicsőségének élhetett volna. Szólott, ’s az, a’ ki ellen felemelte vala szavát, ifjuságára emlékezteté a’ Szólót. Ő a’ kiben semmi nem vala fél vagy középszerű, nem még az indúlat is, mellyet a’ természet a’ Jókban nem ok nélkük teve naggyá, felhevültében rosszúl leve, ’s semmi orvosi segéd által nem tartathatott-meg. És hogy a’ dolgot még tragicusabbnak találd; vedd ezekhez, hogy atyja megérkezik, siet megölelni minden más gyermekei felett szeretett fiját, ’s azt – kiterítve leli. – A’ Grófné attya volt, de ez a’ gyermek sincsen már.

Próbát tevék ismét ha a’ szomszédban előeresztethetem e? de a’ könyörgés még is tartott. Megfosztva azon szerencsémtől, hogy e’ példás asszonyságot láthassam, az előszobában álló leánynál kérdést tevék, ha nem lehetne e Molnár Borbálával szólanom. Ez a legrendesebb megtévedéssel nem csak azt felelé, hogy benn vagyon az isteni-tiszteleten, hanem eggyszersmind felveve valamelly papirost, mutatá hogy a Poetria most melly német Munkát fordít, nem hogy az kinyomtattassék, hanem hogy Ő. Excnak felolvashassa, mert a’ Báróné németűl nem ért. Tudtam hogy ez a’ ritka adományú asszony nem sok esztendők előtt idegen nyelvet még nem tudott, ’s így kedvem volt volna megtekinteni mint fordít; de nem néztem szabadosnak ennek engedelme nélkül írásába pillantani, ’s a’ leány’ megtévedésével vissza nem éltem, ’s eljöttem, mert az ebéd’ ideje közel vala, ’s tartanom lehetett, hogy utánam várni fognak.

[397] Gróf Toldalaginé éltes és beteges asszony, ’s nem fekszik ugyan, de vendégei közzé ki nem jő. [398] Itt el lehetne mondani azon Epigrammot, mellyet Fernéyben hagya eggy útas, kit a’ dolgai által elfoglalt gazda sok napi ott múlatása alatt magához nem ereszte, de illendően vendégle. [399] Gyönyörű az, hogy ez a’ nagybirtoku asszonyság mind azoknak asztalt terített, a’ kik a’ Kormányszéknél szolgálnak, ’s még gyönyörűbb, hogy nem csak a’ felsőbb Tisztviselők vannak hozzá meghíva, hanem az alsóbbak is. Ez úttal a’ Grófné’ canapéja körül Mélt. Gyárfás és Sebes Secretárius Urak űltek,^* midőn én Consil. Kenderesivel, hitvesével ’s Kisasszonyával beléptem: három vagy négy ifju vendége be sem jöve, ’s csak az ebédlőben várá a’ leűlés idejét, ’s ebéd után ment. ’S minthogy a’ két Secretárius Úr egyéb tudományaikon felül nevezetesen a’ Világ’ és a’ Haza Történeteiben gyűjtöttek nagy ismereteket, képzelheted,^* hogy a’ beszélni-szerető Consiliárius melly múlattatóvá ’s oktatóvá tette ez órámat is. [400] Én az illy társnak mindég örűlök, mert az illy társtól mindég tanúlok. Némellyeknek ez is hiba: úgy^* hiszik, a’ szóló csak azért szól, hogy magát hallassa. Vallyon nem azért hallgat e némelly szerény,^* mert érzi hogy okosabbat nem tehet? Mint gyertyát gyujtunk a’ más gyertyájánál, úgy szökik által az illy társaságokban eggy főből más főbe a’ gondolat, ’s az érzés az eggyik szívből a’ másikba; ’s sok ifju eggy óra alatt gyakorta annyit gyűjt,^* ha van hova gyűjtenie, mint hetekig-űzött tanulgatásai által.

[401] És osztán azok az elmés gondolatok, mellyek a’ szempillantás’ teremtései, azok a’ tréfák ’s történetek,^* mellyek az eggyüttvalók’ lelkeiket annyira felderítik! Hallj eggyet kettőt ezeknek számokból. –^* De tiltsd-el a’ bölcseket, hogy ne hallják; idegen nyelven írt könyvekben szépnek fognák lelni, a’ minek elbeszélése^* magyarúl nekik^* megbocsáthatatlan gondolatlanság lesz.^* – Eggy szívére ’s fejére nézve tiszteletes ember vagyonját bővebben költé mint közönségesen szokás, ’s volt valaki, a’ ki jónak látá, meginteni érte rokonát. Ez gyertyavilágnál vevé a’ levelet, ’s a’ mint azt elolvasá, a’^* gyertyának vivé minden szó nélkül, ’s papiroshoz, tollhoz nyúlt, ’s ezt írá válaszúl: Megismertem hogy az Excellentziád’ tanácsai bölcsek, és hogy egyedűl az én esztendeimnek hibájok az, hogy nálam sikerek nem lehet; ha ifjabb koromban vettem volna, nálam is volna foganatjok. Excellentziádnak két nevét viselő rokona vagyon, a’ kinek az intés épen úgy adathatik mint nekem adathatott; ’s minthogy ők ifjabbak nálamnál, ha a’ levél nekik dózisonként adatik-be, nem kétlem, meg lesznek gyógyítva erőtlenségeikből. ’E végre íme hamuvá-égetve visszaküldöm azt. Rajtam többé nem igen fog semmi tanács, ’s öregebb vagyok mint hogy egyéb tudhassak lenni mint a’ mi eddig voltam.

A’ bőv költés a’ jószágra sequestert vont. Azonban bizonyos Örmények, kiknek ez a’ nagy talentomú ember adós vala, jelentést tevének a’ Fő-Kormányszéknél, hogy kielégítetések parancsoltassék.^* A’ Rendelés kiment. Ez csakhamar beküldé tudósítását, hogy Hitelezőjit ennyi ’s ennyi czigányaival kifizette, ’s ezekkel azért, mert Először, a’ törvények az executiót valamig mobilis^* portéka találtaik, ezekből hagyják tétetni; már pedig mobilisabb portéka a’ világon nincs mint a’ czigány; – Másodszor: mert az ő hitelezőji és az executióba^* ment mobilis emberek, a’ mint ezt arczaiknak bőre is tagadhatalanúl bizonyítja, rokon valóságok; honnan remélni lehet, hogy atyafiságoknál fogva ezek új urokban kímélő Urakat találnak. Két vagy három hasonló támogató okait elfelejtettem.

[402] Ő Exc. a’ Gubernátor nem vala a’ városban; kiment vala jószágaiba. Ez az Úr tudja, hogy őtet Erdély nagyon szereti: de bízom kegyességéhez, nem vette volna vakmerőségnek, ha eggy idegen azt mondotta volna neki, hogy egész utazása alatt, mindenfelé ő is tapasztalá. Ez a’ hon, melly örökké fogja átkozni Báthori Gábort és^* a’ Gyalu mellett megvert Rákóczit, Bánffyt mindég fogja áldani. ’S így ez a’ kérdés, ki hol állott, hanem hogy a’ hol állott, mint állott.

Kormányszéki Tanácsos Gróf Teleki József Úrnak siettem hírt vinni Erdélyi útazásaim felöl. – Ez az Úr nevelni fogja atyjának nagy fényét, ’s én minden nagy érdemei köztt azt a’ megvesztegethetetlen lelket tisztelem legfeljebb benne, mellyet nem csak azok a’ tekintetek nem tántoríthatnak-meg, a’ mik^* a’ közönséges embereket szokták, de nem még a’ sophismák is, eggyetlen szirtjei a’^* jobb nagyoknak. Sietésem nem engedte-meg hogy magának ’s László bátyjának könyveit és a’ kitömött madarak’ és lábas állatok’ Muzéumát megtekinthessem.

Mélt. Fekete Ferencz Urat nehányszori tudakolásaim után sem találám. Tudom, hogy ennek az Urnak az én tiszteletem’ újabb bizonyításaira szüksége nincs: de nekem vala szükségem arra, hogy azt a’ szeretetre-méltó öregnek újra meg újra mondjam.

Búcsút vevék Kánonok Szabó János és^* Unitar. Prof. Molnos Dávid Uraktól is, ’s azon kedves érzéssel váltam-el tőlök, hogy bennek barátimat hagyom el. Prof. Szilágyi Úrhoz, kit nem csak jó feje ’s tudományai ’s nemes lelke hanem egész gondolkozása miatt is szeretek, elmenni, nem marada időm, mert ebéd után szakada az eső.

Azalatt míg én Vásárhelyt^* és Szebent bejártam, a’ kis Kelemen Lajos eggy nagytüzű Odárionát küldé^* Döbrenteihez, ’s az megérdemlé, hogy a’ derék gyermeket meglátogassam, kivált, hogy atyját, ki Diplomatikai Professor a’ Lycéumban, kérnem kelle, ne tiltsa a’ gyermeknek, hogy arra menjen, a’ merre tüze ragadozza. Született ő 1801. Octób. 8dikán, itt Kolozsvártt, Sigmond atyától és Istvánffy Mariától. Bár a’ korán-fakadó virágot a’ derek le^* ne forrózák! bár ő is olly ápoló kezeket találjon, mint az ő iskolai házi-tanítója Farkas Sándor lele!

[403] ’S hol tölthetném jobban hátra-maradt órámat, mint az én Kenderesimnél, ’s mivel tölthettem volna jobban mint némelly hazai történetekre tartozó Irások’ nézésével ’s olvasásával?^* mellyeknek számokban Benkő Józsefnek Erdélyi Geographiáját ’s Fesslernek a’ Consiliáriushoz írt^* levelét kell említenem. F. a’ Consiliáriust bizonyos könyveknek megszerzésére ’s beküldésére kérte-meg, mellyekre hazánk’ Hisztoriajának írása alatt leszen szüksége. Ez a’ Győri-születésű ember nem felejteti azt a’ földet, melly őtet nem nekünk, hanem a’ külföldnek ’s a’ külföldi Literaturának adta, ’s úgy hiszem, nem felejtené, ha a’ sors neki ott inkább kedvezett volna.

[404] Itten valék midőn valaki jöve, ’s jelenté, hogy Consiliarius Úr nem tudom melly lépése által valakinek neheztelését voná magára, ’s félő, hogy ennek következései lehetnek. Én siket és néma valék. A’ nagylelkű ember nyugalomban hallá a’ szót, ’s elmerülése érezteté velem is, hogy számot vet magával, bánhatott e külömben. A’ nyugalom, a’ hallgatás még mindig tarta; a’ hír sem arczán sem állásában nem tett semmi változást; de előre látám hogy a’ portentózus nemaságot^* csattanás fogja követni, ’s az megleve. „Mert én bizony vele nem gondolok: de lelkem’ ismérete ellen tenni^* semmit soha nem fogok.”

[405] A’ szép napot szép estve rekeszté-be. Secretárius Mélt. Inczédi^* László Ur vacsorára hívá nemelly kedveltebb barátjait. Míg ezek felgyülekezének, felolvasá előttem azon Tragoediájának első rajzolatját, mellyet ki fog dolgozni. A’ történet itt is honi; melly annyi szerencsétlen próbák után szinte elrettentett. Eggy Kemény Simon annyira hasonlíta Hunyadi Jánoshoz, mind arczra mind növésre, hogy a’ kik eggyikét ’s másikát közelebb nem ismerték, bennek igen könnyen megtévedhetének. Kemény látván hogy Szent-Imrénél a’ csatázó Törökök magának a’ Vajdának elfogására törekesznek, sok kérései után reá vevé a’ Vajdát, hogy az ő köntösébe öltözvén, magát a’ hazáért feláldozza, ’s ez meg lesz, Hunyadinak alacsonysága nélkül, ’s a’ magyar fegyver győz. Minden jól van motiválva, ’s az öszvekeverés ’s a’ feloldás szerencsés. – [406] Csak Inczédinek is az a’ szép scénák’ teremtésében szerencsés Mázoló ne légyen^* szemei előtt, a’ kit a’ mi Olvasóink, úgy mint a’ Németek, szeretnek! csak a’ Lessing’ Dramaturgiájával, ’s a’ Lessing, Gőthe’ és Schiller’ Mestermíveikkel ismerkedjék-meg tökéletesen! csak a’ dialogusra ’s a’ nyelvre is fordítson gondot, és hamarább ne bocsássa közre, mint Horátz engedi! Az a’ mi előttem felolvastatott, messze maga megett hagya minden várásomat, ’s én a’ munkának szerencsét jövendőlök. – Ismerek eggynél több ifjút, a’ ki theáteri darabokon kezdi pályáját, ’s megborzadok vakmerőségén; az annyi mintha a ’ portrétező Mívész eggy ugrással a’ Fügerek’ és Davidok’ mezejébe akarna ugratni; ’s az legszebb, hogy a’ theáterrel semmi ismeretségek nincs.

[407] Egész éjjel ömlött az eső, ömlött akkor is midőn Kolozsvárról kiindultam, ’s egész nap ömlött, mintha a’ földnek víz által kellett volna elvesznie; ’s zengés és villámlások nélkül ömlött, melly által a’ nap rettenetesebb, de eggyszersmind kevésbé bús is fogott volna lenni. – llly únalmas^* napom egész hosszú útazásom alatt nem volt. – [408] A’ Bácsi út balra marada-el, ’s olly tetőnek indultam, melly a’ Felekinél nem vala alkalmatlanabb sem alacsonyabb. Sippadozó ez is, ’s sok helytt levert karók ’s töltések védék az iramló földet. ’S midőn a’ tetőre felértem, hogy végét gondolása bajaimnak; elbúsúlva láttam, hogy előttem más tető kél, ’s most a’ harmadik, most a’ negyedik, ötödik. ’S ámbár szekeremnek első fele is be vala vonva a’ fedélbőrrel, ’s úgy űlénk ott mint eggy egész fedelüben, az eső bécsapa hozzánk, ruháink által áztak, ’s papiros-csomóim lábaink alatt, mind a’ mellett hogy viasszas-vászonba gondosan be voltak kötve, piszkot kaptak. Szemem nem láta semmit, a’ mi a’ lelket felvídíthatta volna, ’s útam reggeltől fogva egész estig falun sem ment keresztűl. Magamba-vonulva űltem ott, ’s elmult örömeimről emlékeztem, ’s azokat festém-ki, a’ mellyek Tihón, ’s majd Zsibón, ’s nem sokára honomban^* várnak, ’s elkeseredéseimben azzal vígasztalám magamat, hogy a’ menny’ boldogságai felé is épen illyen út vezet.

[409] Szenvedéseim^* még azzal is nagyobbodák,^* hogy inasom, kit Kolozsvártt gyógyítatni igyekeztem, még rosszabbúl leve, ’s nem tarthatá veszedelmes helyeken a’ kocsit. De Raphael Angyal gondjaiba vett, ’s közel eggy óra múlva azután hogy az ég setétebb^* leve mint a’ korom, Esküllőbe szerencsésen beérék. Az eső még is ömlött.

[410] Az első háznál, mellynek ablakforma lyukán világot látánk, bekoczogtaték, hogy a’ lakos jőne-ki, ’s az oláh-asszony ijedtében eloltá a’ világot. Tovább menék, ’s ismét kihívatám a’ lakost. Tót kocsisom vele semmire nem tuda menni. Barátim Kolozsvártt bátorítottak, hogy ha Drágra nem érhetnék, Mohai Urhoz szálljak-be, mert itt fogadó nincs; ’s így az oláh előtt elmondatám a’ Mohai nevet, ’s az kezével inte kocsisomnak, hogy a’ tudakozolt ház még tovább van. Az Eperjesi születésű ’s magyarúl tótosan beszélő kocsist eggy részről, más részről ezt a’ vad oláht hallani, a’ ki nyelvünket a’ helybeli dialekt szerént sem érté, azon nem lehete még e’ baj köztt is nem nevetnünk. – Neki eresztém magamat a’ jó Szerencse’ kéjének, ’s azon erős hit által^* támogatva hogy a’ mai egész napi szenvedést is valamelly örvendetes catastropha rekesztendi-be; ’s^* a’ mi ért annyit mint ez az erős hit, azzal a’ magam’-elszánásával, hogy ha külömben nem lehet, a’ bajt békével tűröm, ’s ki sem szállok szekeremből, tovább hajtaték. A’ kocsis végre hírt ada, hogy az elsőbb ló előtt, jobbra, valami olly formát lát, mint eggy zsindelyes-tetejű kapu. Beküldém tehát, tekintené-meg, ez e a’ Mohai Úr’ háza; ’s ha az, beszélné-el inségemet, ’s kérné az Urat, hogy fogadna-be házához. – Erdélyi hospitalitással fogadtatám itt is, ’s a’ beteg feledé hogy beteg, ’s eggy óra mulva azután hogy nála múlaték, felkölt ágyából; feledém én is a’ mit ma szenvedék, ’s midőn végre lefeküdtem, még örültem szerencsétlenségemnek, mert e’ nélkül nemeslelkü, magyar-szívű vendéglőmnek^* ismeretségébe nem jutottam volna el; ’s áldást mondva mind azokra, a’ kik az Optimismust predikálják, mellynél jobb hitet a’ nyomorúságok alá vetett embereknek nem lehet tanítani, csendesen elaludtam. Ha a’ Kandíd’ Irója még élne, ’s kezembe adnák a’ Fátumok, istentelenségéért, hogy pajkosságának feláldozá ezt a’ szép hitet, illy időben, illy útban küldeném Kolozsvárról Esküllőre, ’s nem engedném, hogy olly vendéglőt találjon mint én, ’s lakolni fogna bűnéért.

[411] Ma reggel a’ felkelő^* nap’ tüzes súgárai ébresztének-fel álmomból; elmúlt az eső, de az ősz már éreztetni kezdé magát, reszkettem minden tetemimben. Leányunk azt a’ hírt hozá, hogy az inas még rosszabbúl van mint volt. Azok szerént a’ miket Mohai Úrtól hallék, ebédre el lehetett volna érnem Tihóra, de a’ mai napot Drágon akarám eltölteni, Oberster Báró Wesselényi István Úrnál, László öcsémnek eggykori legkedvesebb barátjánál, az pedig ide eggy kis mértföld, ’s ott, mondám, az inas megpihenhet. Fogatni hagyék tehát, ’s köszönetem, mellyel megbecsülhetetlen gazdámtól, hitvesétől ’s napától elválék, nem vala érzés nélkül elmondott formula.

[412] Az Óberster nem vala Drágon, ’s mivel az ebéd’ ideje még távol volt, tovább hajtaték. [413] Eggy könnyű kocsi szekerem mellett hajta-el, ’s minthogy azon^* rettenetes tetőn, mellynek katlanjában Drág fekszik, az az Úr is mi is gyalog menénk, bátor valék megszólítani, nem Tihóra igyekszik e; ’s kértem, jelentené-be Háromszéki^* Administrátor Mélt. Cserei Miklós Úrnak, hogy éjszakára én is nála leszek.

Híd-Almáson a’ nem fejér bőrű örmény fogadós és fogadósné cselédeimnek semmit sem tuda adni, semmit sem tuda szerzeni a’ faluban, mint szilvapályinkát, mert magamnak semmijére nem vala szükségem. A’ Kolozsvári piaczon vett kenyér megszégyenít minden süteményi nyalánkságokat – oh, e’ részben adja-meg hazám az elsőséget Erdélynek, ’s Debreczen és Miskolcz ’s Győr és Komárom Kolozsvárnak – ’s vala gyümölcsünk és sajtunk is; ’s Lolott, a’ leányom által mindég emlegetett kicziny Mama, szekerem’ eggyik zsebjébe eggy üveg málnarozsólist tétete, mellyet én olly kényesen hörbölgeték, mint Döbrentei szokta kávéját. Inasom csakugyan kapa levest, ’s ámbár ellenzettem, mert láttam forróságát, pályinkát kívánt. Midőn végre indulnom kelle, kimondá, hogy neki tovább jőni lehetetlen. Ott hagyám, ’s a’ fejérbőrű ember’ gondjaira bíztam, megmondván nekik, hogy értette küldök Tihóról.

[414] A’ sebes és pusztító Almás itt eggy tágas völgyet mosa, [415] mellyen eggyik falu ugy váltja minden nyomon a’ másik kisded falut, a’ hogy tegnap egész nap eggyen sem mentünk keresztűl, ’s útunk mellyett csak kettőt látánk. A’ völgy eggy hosszú keskeny szép kert, ’s a’ víz itt sok kedves scéneket szül. Eggyik bokros és erdős hegyoldalon, nekünk jobbunkra, három ’s négy igen nagy kőmasszákból álló strátum vonúl-el, ’s olly formán néz-ki, mintha valamelly elpusztúlt vár’ kerítése volt volna. – Tihó már fejérlék előttünk.

Itt az Almáson ismét keresztűl kelle mennem. Ennek bal szélén^* malom ’s vasolvasztáshoz tartozó épűletek vannak, jobb szélén magasra nyúlongó fűzek rekesztik-el a’ kertet és udvart: [416] Erdélynek a’ Wesselényi’ halála olta első Beszélője a’ ház előtt álla vendégével, ’s közelíte kocsimhoz, [417] ’s Jer, barátom, úgy monda, hadd szorítsalak melyemre valaha. – Igen is, felelém, de parancsolj embereidnek, hogy ajtómat nyissák-meg, külömben ki nem kelhetek. ’S azt a’ nagy embert, kinek mindenik levele, az elsőn kezdve az utolsóig, nekem tanítóm, új meg új ideákra vezérlőm volt, ’s a’ kinek nem csak szeretetet, hanem tanítást is köszönheték, most magam előtt láttam, ’s egészen másnak láttam mint a’ minek képét másoknak^* hibás, hijános ’s egymással ellenkező rajzolatjaik után, phantaziám festette. Úgy képzelém, hogy ő hozzád fog hasonlítani, kedves barátom; de ő tehozzád csak érdemben hasonlít. Eggy szálas, erős növésű, de nem testes férjfi, szög hajjal ’s bajusszal, ’s kék szemekkel, mellyek rezgenek. Beszéde Erdélyisen éneklő, éneklőbb mint mind azoknál a’ kikkel itt szólottam. Mint levelei oktatók, úgy az társalkodása is, a’ nélkül hogy ő azt keresné, akarná.

Hitvese Gróf Mikes Biri (e’ név itt diminutívja a’ Borbálának) eggy ifju szép asszonyság, ki arczának mind vonásai mind igen tiszta színe által, szép, de hízni elindult növésével, ’s eggy valamivel a’ minek nevet nem tudnék adni, de a’ mi egész valóságán el vagyon öntve, látójában tiszteletnek érzéseit támasztja. ’S mint ez vala két esztendő előtt még eggyike az Erdély’ legszebb leányzójinak, úgy az most az igen szép képű, igen kedves beszédű leánya az én barátomnak, Druzsi (Druzsina). Cserei most harmadik házasságában él; két elsőbb hitvesei, Gróf Lázár testvérek, elholtanak ’s ő, hogy a’ másodiknak elvételére engedelmet nyerhessen, maga ment Rómába; ’s kérése’ megnyerésében kétség kívül segéltetett azon történet által, hogy ő, még iskolai esztendejében, elhagyá szüléjinek vallásokat.

E’ levelet az ő dolgozójában írom, azon asztalon, ’s^* talán azon tollal, a’ mellyel ő írta hozzám utolsó^* levelét. Ágyam felett, hol már alszik gyermekem, Referend. Csereinek, asztalom felett pedig Mihálynak, a’ Thesaur. Consiliariusnak képeik függnek. Tisztelettel tekintek-fel mind a’ két képre, ’s óhajtanám, hogy a’ Csereiek egész galeriát csinálnának hazaiknál nemzetek’ férjfijainak képeikből. Könyvei el nem zárva állanak a’ szoba’ eggyik falánál, ’s holnap reggel az lesz első dolgom, hogy azokon szaladok végig.

A’ könyvek köztt Tihón sok jót találtam, de nem semmit a’ mit nem ismerék; ’s így a’ Wieland’ négyrétű Kiadásának rezeit tekintém-végig, mellyek felől kénytelen valék újra azt ítélni, a’ mit eddig ítéltem. Klopstockot Gőschen egészen másként adta-ki, ’s az a’ hat Kötet csak a’ John’ Füger és Schnorr után metszett rezei miatt^* is megérdemli hogy megvétessék. Értem én melly külömbség van a’ schraffírozott és punktírozott darabok köztt; a’ kettő alkalmasan úgy áll egymáshoz, mint az olajfestés és a’ miniatűr; de valljuk-meg, hogy John e’ hat rezen ’s a’ Dréta Apát’ ’s a’ Batsányi’ fejeiken olly munkát teve, hogy nem lehet csudálni, ha Josephína’^* Császárnénak eggyik Udvarlója a’ maga képét vele metszeté, ’s nem Párizsban, hol kényesen sok kéz dolgozik.^*

A’ földön még eggy rakás könyv fekvék, ’s végig tekintém ezeket is: Gróf Teleki Domonkosnak Élete önn-magától, versekben, ’s Zsombori Józsefnek XII. Predikatziója, mind ez mind az több nyomtatványokban. A’ mint a’ Verseket forgatám, örömem vala Generális Gróf Fekete Jánosnak verseit lelni, ki franczia verseket – mind a’ mellett, hogy Voltaire a’ neki ajándékban küldött két általag Tokaji bort ’s két Kötet Rhapsodiákat azon complimenttel köszöné-meg, hogy Feketének jobb a’ bora mint a’ verse – eggy kevéssé jobbakat írt mint magyarokat. Zsomborinak első Predikatzióját elolvasám, ’s nem csudálom, ha az a’ szívhez szóló ’s igen ékesen-szóló Pap közönségesen szerettetik; nem csudálom ha az Erdélyi Reform. és Unitárius Deákok e’ Predikatziókat eltanulják ’s templomaikban elmondják. Bár ezt mondá vala el az is, a’ kit Tordán kelle végig hallgatnom.

Cserei tudta, hogy nekem kedves dolgot teszen, ha négy tájdarabjait, mellyeket a’ három testvér Neuhäusereknek nem tudom mellyíke feste, velem látatni fogja, ’s felvive felső szobájába, a’ hol ezek függennek. Azoknak ketteje valóban jól vagyon dolgozva, ’s köszönöm neki, hogy ízlésem eránt e’ figyelmet mutatá. [418] Előttem álla itt a’ Turbuczai hegy, mellyet Zsibón Wesselényi látata velem, ’s halljad a’ történetet:

Rákóczy Ferencz, a’ Második, tudta, hogy a’ Német sereg közelít, ’s kevés népét a’ Karika falu eggyik dombján hirtelen körülsánczoltatá, ’s elállatta az útakat, mellyen ellenségei a’ kis tábor felé közelíthetnének, hogy a’ Bercsényi’ megérkezéséig, ki Lengyel segédet hozott, halaszthassa a’ csatát; de eggy oláh Pap a’ német hadat olly közre vezette, mellyet a’ Kuruczok őrizet nélkül hagyának. Igy a’ győzedelem oda hajlott, a’ hol nagyobb szám, jobb rend, sok ágyú és sok élelem vala, ’s Rákóczi kénytelen vala megszaladni, ’s elhagyá népét. A’ győzedelmesek önn-magát őtet igyekeztek megkapni, de ő az erdő felé nyargalt, ’s ott hirtelen balra csapván, keresztűl úsztatá a’ Szamost, ’s a’ Turbuczai hegyet megmászta ’s Kővár’-vidékén keresztűl elhaladott Máramarosba, ’s úgy osztán^* Lengyel-országba. – [419] A’ csata’ helyén még ma is találnak golyóbisokat, még pedig ollyakat is, mellyek láncczal vannak egymáshoz kötve.

Tihó az Almási völgynek végén fekszik, hol a’ Nagy-Szamos^* két más völgyet nyitott: azt, a’ mellyen ide Dees tájékáról letekeredik,^* és azt a’ másikat, a’ mellyen, megfordúlván a’ Turbuczai hegy és a’ Karikai tábor’ helye között, Zsibó alatt Magyar-ország felé elsiet. ’S így Tihónak zárt^* ugyan, de igen ékes fekvése vagyon. Tihó hajdan Diód, ’s még régebben Tohó nevet visele, ’s határán, Szurdok felől, eggy délről észak felé nyúló hegy’^* lapos hátán eggy régi vár’ omladéki láttatnak. A’ vár Római maradvány, mert Csereinek kertje innen bír eggy követ e’ felűlírással genio septimi metri ’s eggy másikat, mellyen már csak ezek olvastathatnak: anus. aug. pr. p. Később azt a’ Templáriusok bírták, ’s a’ Szerzet’ eltörlése után Bebek Vajda, ’s ez után ennek eggyik leánya által a’^* Balassák, ’s ismét leányágon a’^* Csákiak. [420] Hogy Tihó a’^* Tuhutum’ nevéről, kit Arpád Erdély felé külde-ki, vette nevét, könnyü elhinni, mert ennek^* vára hajdan Tohot várának neveztetett.

[421] Cserei, mihelytt megérkeztem, embert külde e’ hírrel Szent-Benedekre, Dees mellé, mert megígérte volt Buczynak, hogy ezt vele tudatni fogja; embert^* külde hozzá ugyan e’ hírrel Wesselényi is, ’s már itt a’ válasz, hogy holnap délre ő és Gróf Kornis Mihály, Ignátznak idősbb fija, megjelennek. Igy két három napom a’ szeretetre-legméltóbb emberek’ társaságában igen kedvesen fog eltelni.

Tihón eggy napot múlattam, ’s Cserei általkísére. Az út alkalmasint alkalmatlan, de nem veszedelmes; ’s jobbra a’ Szamos ’s a’ Turbuczai pyramidális hegy, balra az út mellett az Őrmezői határon eggy meredek ’s igen magas^* sziklafal, mellyet a’ tájfestő gyönyörködve vinne-által vásznára, ’s előttem a’ fejedelmi Zsibó, öt pavillonjával ’s veres fedelével, ’s hosszú lineájú istálójával, olly szép vidéket terjeszte-el szemem előt, mellynek látásában el nem telheték. ’S az út itt^* a’ legkedvesebb ember’ társaságában úgy múlt-el,^* hogy ha csak ez volt is jutalma minapi szenvedéseimnek, de lehetne mondanom, hogy jövendölésem nem marada teljesedés nélkül.

Én Zsibót tizeneggy esztendő előtt láttam, ’s olly időben, midőn hirtelen fagyott, midőn a’ kert’ dombján, az öreg Wesselényim által^* vezetve, nyeregben kelle lemennem,^* de a’ hely, mind a’ mellett hogy azolta itt sok épűlet költ, ’s a’ bokrok ligetekké nőttek-meg,^* ’s az obeliszk, melly akkor magasan nyúla-ki a’ surjányból, most csaknem látatlanná leve, olly ismeretes volt előttem, mintha itt kevés holnapok alatt voltam volna. De a’ szobák^* – melly változás! – Nem leltem azt a’ nagy embert, a’ ki kandallója előtt éjjeli két óráig vala fenn^* mindennap velem, a’ kinek lábai köztt a’ kilencz esztendős szép gyermek nyájasan fetrengett, ’s a’ gyertya’ lecsorgó viaszából paripákat tapasztgata,^* ’s gyermeki foglalatossága közben is hallgatta beszédinket. A’ fal’ festése ugyan-az a’ melly akkor volt, dohányszín; ’s a’ bordűr’ arabeszkjei köztt dohánylevelek: de a’ hol az a’ nagylelkű ember, megdőlve díványa’ zöld-marroquin párnájin^* kényességgel füstölgött, ott most Miklósnak könyvei állának. Elfogódott szívem, megszorítám a’ hely’ új Ura’ kezét, ’s kimentem azon kis kertecskébe, melly a’ Bibliothéca’ pavillonjára vezet, hogy lelkem megkönnyűljön.

Cserei, ’s Mihály fija, ’s ennek Piarista nevelője, éjszakára visszatérének Tihóra, mi pedig^* elalván a’ ház’ asszonyától, Farkasnak társaságában éjfél utánig a’^* kandallós szobában együtt múlatánk. Azt kelle neki beszéllenem, mint találtam Erdélyt, ’s én kifogyhatatlan vagyok, mikor festenem^* ezt kell.

Wesselényi reggel^* a’ kávét a’ ház és a’ Bibliothéca’ pavillonja köztt álló kert’ gyertyánernyőjébe parancsolá, ’s eggy ideig ott olvasánk Klopstocknak ódájit, mellyeket W. maga declamált. Alig tudám várni a’ lovaglás’ óráját, melly végre beállott. A’ fedett lovaglóba^* menénk, ’s a’ legdrágább ménekre Wesselényi maga űle-fel. Illy szépségű lovakat látni, ’s rajta eggy húsz esztendős férjfit, ezzel a’ musculósus tagokkal, ezekkel a’ lángoló orczákkal, ezekkel a’ szikrázó szemekkel, ’s illy^* tanult lovaglót. Bal lábán nem vala még behegedve a’ seb, de az nem tartóztatá, hogy a’ legtüzesbb lovakat is ki ne fárassza, hogy rajtok barriért, ’s néha kettőt, ne szögdössön-által. Midőn az eggyikről leszálla, eggy Pajzán nevű szürke kanczáról, nankín^* nadrágán bal térdéből keresztűl serkedett a’ vér; ha illy erősen nem tartózkodott volna rajta, le kellett volna repülnie a’ kimondhatatlan tüzű lóról. Némelly lovait az Istáló-Mester, volt Uhlánus-Hadnagy, Weiss Friedrich Úr, némellyíket Farkas vette jártatásba; eggyet kettőt az istáló’ cselédjei, nevezetesen eggy már megöregedett ember, kit Wesselényi Debreczen’ táján mint forspontos ficzkót megszerete, ide hoza, ’s nagy lovaglóvá teve. Ez kengyel^* nélkül vítt-meg az alatta ágaskodó paripákkal, ’s kengyelre szüksége nem volt.

<A’ vén^* Bucephaluszt még itt leltem; az most 28 esztendős, de még elég^* ifju tüzében. Térdeket verő fejér serényét elvesztette, ’s talán még horpadtabb háta mint első itt létem alatt volt. Itt leltem a’ szép Armidórt is, ’s Jupitert, kinek most nem vala az a’ téli szőre, melly tizeneggy esztendő előtt Octóbernek utolsó ’s Novembernek első napjaiban szépségének ártott. Az ifju Caesar, ’s Fox és Pitt nem valának itt már.>^*

[422] A’ Zsibói istáló^* úgy megérdemli hogy róla bővebben szóljak, mint a’ Vásárhelyi, Szebeni ’s Károlyvári Bibliothéca ’s a’ Galeria Szebenben, mert az Erdélynek úgy kevélysége mint amazok. Engedd tehát felhordanom egész bővségében, a’ mit felőle Pataki Mózesnek hozzám írt^* levelei után mondanom^* lehet.

Állította a’ ménest Pál, a’ most élő Miklós nagyatyjának nagyatyja 1660 táján, válogatott Erdélyi kanczákból, ’s a’ ménes már akkor tekintetbe tevé magát. István, Pálnak fija, a’ Praesidens,^* látá a’ szerencsés kezdetet, ’s hogy a’ ménes gyarapodjék, török és tatár lovak által nemesítgette.^* Ennek két fijai, Ferenc és István, megosztozának a’ ménessel, ’s István, a’ mi Miklósunknak nagyatyja, elhagyván a’^* katonaságot, a’ neki-jutott részt Nápolyi lovak által igyekezett nagyobb^* termetűekké tenni: de csak hamar tapasztalván, hogy a’ Nápolyi faj nem illik az ő Orientalis fajához, valami így megkorcsosúlt, méneséből kivetette, ’s Generalis Brentanótól eggy Galant nevű 28. esztendős ritka szépségű mént kétszáz aranyon és 14 három-esztendős csikón veve-meg, mellynek atyját a’ Spanyol-örökségért folyó háborúban a’ Pyreneeken által hoztak-ki, ’s ez leve minden Zsibói lovaknak, atyai vagy anyai ágon, törzsatyja.

Istvánnak özvegye Báró Daniel^* Polyxéna ménesét^* a’ nemtelen lovaktól őrizkedés, a’ fajoknak gondos megkülömböztetése, a’ Protocoll’ pontos vitele, az ifju lovaknak költséges nevelése és tanítatása által még nagyobb fénybe hozta. Híres Lovász-Mestereket tartott, nevezetesen eggy Gründel nevűt, ki a’ mi Miklósunk’ atyját leczkézéseibe vette. – Báró Wesselényi Miklós 1775.^* eggy Monarch és eggy Brillant nevű Spanyol-eredetű mént hoza-ki a’ Lengyel Király’ istálójából, és eggy törököt, anyja’ halála után pedig 1776. Gróf Haller Jánostól a’ híres Cicerót vevé-meg, melly I. Ferencz Császárnak Spanyol ménű és Spanyol kanczájú méneséből erede, és a’ melly Zsibót a’ maga hasonlíthatatlan Caesár fijával ajándékozta-meg. 1773. Hiam angol Lójátékostol eggy négyesztendős szürke mént veve, 1779. pedig Herczeg Kaunitz Domonkostól eggy Andaluzó nevű lovat,^* mellyet ennek atyja, a’ Minister,^* mint Követ hoza-ki Spanyol-országból; ’s végre 1792. eggy originalis arabszra is szerencsés volt szert tenni.

A’ Monarch és Brillant lengyel fajták többé nincsenek-meg a’ Zsibói ménesben. Ennek törzsatyjai ma már csak öten vagynak: 1) a’ Brentáno vagy Első Galant, mellynek vére minden Zsibói lóban vagyon; 2) Cicero; 3) Andaluso. 4) a’ Hiamtól vett Alexander; 5) [423] az arabsz

[424] A’ Brentáno’ fajából ragyogtak a’ Második és Harmadik Galant, a’ Superbo, a’ Daru, az Amico, a’ Kakas, a’ Kedves, a’ Bucephalusz, a’ Jupiter, a’ Bucephalusz Daru fija, a’ Hannibál, és a’ Pajzán, a’ Philosoph.^* – [425] Wesselényi Istvánné a’ Darut testvérének Báró Daniel Istvánnak adta, ’s ez lett a’ híres, de már elenyészett Dániel-ménesnek törzsatyja. – [426] Az Amico katona-kori lova volt Wesselényi Miklósnak; nagy oskolás; bejárta Lengyel-országot és Siléziát, ’s harmincz esztendős korában holt-ki a’ nélkül hogy eggyik vagy másik tetemében megbénult^* volna. – A’ Kedvesnél Zsibó még nem látott tanultabb lovat. Ez vala az, a’ mellyen Wesselényi a’ maga nyolczesztendős fiját az iskolás lovaglásra tanítani^* elkezdette. Kiholt a’ nevét méltán érdemlett ló 1813.

A’ Cicero fajból virágzottak a’ hozzá hasonlíthatatlan lángszín Caesar, a’ Csínos, a’ courbettoló ifjabb Cicero, Brutusz, a’ kisebb Caesár és Armidór, a’ szép és iskolásságáról híres Madár kancza.

[427] Andaluzónak sok szép fijai vannak még most is.

[428] A’ Hiámtól vett szürke Alexander’ fajából eredtek^* Fox és Pitt, az Admirál, az Eclipsz, az Alexander.

[429] Ő Nagys. az özvegy Báróné férjének halála után semmiben nem távozott-el azon törvényektől, a’ mellyeket a’ megholt Báró követett, ’s mostan már gazdaságának^* e’ nemét általadta fijának. Három eszt. előtt, a’ midőn Pataki nekem e’ jegyzést küldötte, a’ ménes állott száz anya’ kanczákból ’s ezeknek négyesztendei szaporodásokból. Ezek köztt eggy ló sem volt, mellynek genealogiája tudva nem volna, ’s a’ fajok olly tisztán tartattak, hogy a’ ki az öt fajt ismeri, mindenik lóvat (sic!) kitalálhatja, melly fajból eredett. ’S a’ Zsibói ménes maga neveli maglovait. Illyen akkor tizenöt volt:^*

A’ Galant fajából: Bucephalusz, ezidén 28. esztendős; – háta behorpadt, fejér^* serénye, melly tizeneggy eszt. előtt perpendicularis lineában szinte térdéig folyt-le; most megrövidült; feje nem a’ legszebb, de ollyan hogy a’ ló’ szépségéből semmit le nem von; nyaka görbült, ’s nagy kora mellett is olly tüzű, hogy sok fiatalabbakat megszégyenít. Színe fakó. – Daru, a’ Bucephalusz’ fija; eggyik első dísze az istálónak, ’s szépségben több mint híres atyja. – Philosoph, tizenhat markos; színe szürke^* ’s igen szép, ’s remekje az oskolás lovaknak. Lépése olly kimért, olly méltóságos, hogy nevét nem ok nélkül viseli. A’ megholt Báró ezt különösen kedvelte. – Jupiter, barna pelly; minden teteme szép ugyan, de fő dísze a’ hattyunyak, mellynél hajlottabbat soha nem láttam. – Hannibál, a’ Jupiter’ testvére a’ Caesár’ Kedves nevű lyányától. – Ezek mellé kell számlálnom a’ mostani Báró’ kedves Pajzán nevű szürke kanczáját, melly azon felűl hogy tökéletesen ki van oskolázva, olly úszó-trappal bír, olly fáradhatatlan, ’s mozdúlásai olly pattanósok, hogy álmélkodás nélkül senki által nem láttathatik.

A’ Ciceró’ fajúból; Armidóro, fija a’ vén Caesárnak, melly Erdélynek legszebb lova volt. Tizeneggy eszt. előtt csukaszín szűrke, most csaknem fejér már. – Scipio, az Armidór’ hasonló szépségű, de atyjánál valamivel nagyobb fija Spagniola kanczától.

Az Andalusó’ fajából: – Ifjabb Andalusó; szürke, ’s pompásan passagieroz (lábát felszedi ’s elébe teszi a’ másiknak, mellyen áll, ’s ezen attitüdjében kevéssé megpihen, míg most eggyet lép, ’s a’ másikával ugyanezt cselekszi.) – Tüzes, rettenetes tekintetű; neve festi tulajdonságát. – Spagniolo. – Superbo; az előbbnek fija. – Ráró, a’ Tüzes’ fija. – Kifogytam a’ dicséretből, de ezek azt szint úgy érdemlik mint az előbbiek a’ magokét. – [430] ’S ide tartozik a’ Spagnola kancza, melly mindenkor igen szép fiakat szűlt. Gróf Károli József ezért 700 aranyat ígére a’ Bárónak, de ez még szoros^* barátságának tekintete miatt sem vála-meg tőle.

[431] Az Alexander’ fajából van két igen szép magló: General és Eclipsz, ’s két híres kancza: Fanny és Jenny, mellyek legkisebbet sem távoznak-el az eredeti^* fajtól.

[432] Az Araber fajából ez idén nem vala több eggy maglónál, melly Almanzor nevet visel. Csak tizennégy markos, ’s színe szürke. Szebb lovat Neptún soha sem teremte; ’s a’ Salamon Királyig felvitt Kocláni arabsz ménes nem szégyeletné tagjának vallani.

[433] Az Erdélyi nevezetesebb ménesek innen^* szereztek magoknak méneket, ’s el lehet mondani nagyítás nélkül, hogy az Erdély’ méneseinek a’ Zsibói volt az anyaménese.

De a’ kik nem értenek eléggé a’ lovakhoz, ezt az Erdély’ legelső istálóját sem hagyják gáncs nélkül: azt mondják, hogy apró lovakat termeszt. Való a’ mit mondanak, csak hogy a’ gáncs dicséret. Az ángol fajtát kivévén, a’ 15 markot itt kevés ló haladja-meg; többnyire 15 és 14 marok az ő mértékeik. Wesselényi paripákat akart nevelni, nem hámos-lovakat, ’s a’ paripa ezt a’ mértéket kívánja. De a’ 15 markos is elég nagy hámos lónak. Sok Erdélyi ménes az által vesztette-el minden érdemét, hogy Ura Nápolyi mént hoza-be, némelly még Stíriait is, ’s korcsokat szaporíta. W. nem keverte öszve az eggyüvé nem illő fajokat, ’s a’ szépséget nem áldozá-fel a’ magas termetnek.

Zsibó domb alatt fekszik, ’s vásáros hely. A’ Nagy-Szamos keleti-éjszak^* felől jő-le Deesnek tájékáról, itt tekeredik ismét éjszak felé, hol Magyar-országra ömlik-ki.^* A’ kastély homlokkal éjszaknak; a’ domb lapos ormán áll,^* ’s mingyárt a’ kastély mellett eggy más domb emelkedik, a’ temető bolttal.^*

A’ kastély négyszeg, ’s az éjszaki soron három pavillonja van, a’ délinek végein^* kettő; ’s ez, ’s az éjszaki sornak zsindelyezetje, veres színnek vannak bekenve. A’^* keleti ’s déli-sor istálókat ’s szekér színeket foglal magában,^* ’s fedeleiket egészen elrejti a’ fal olasz ízlésű párkányozatja;^* a’ nyugoti pedig fel van töltve, ’s kertecskének^* szolgál. A’ kapu ezen négyszeghez a’ déli-sor’ közepén van hagyva, ’s az éjszakinak palotája alatt, mellyen, a’ két pompás gradics köztt, a’ külső udvarba lehet kimenni. Itt balra a’ nagy istáló áll és a’ fedett lóiskola; jobbra a’ kert nyúl alá a’^* domb’ meredek úczájáig; ’s^* az udvar’ és a’ kert’ kerítései köztt azon alacsony soktetejű házat látni, mellyben Wesselenyinek eleji a’ múlt századokban laktak.

A’ vidék gyönyörű; éjszakra a’ Nagy-Bányai sivatag hegyeket ’s a’ Szamos által mosott hosszú völgyet, keletre a’ Rákóczy’ hegyét Turbuczánál, ’s a’ Tihói síkot lehet látni, az Őrmezői szép sziklafallal; délfelé a’ megvert tábor’ sánczait Karikának határán, és eggy harmadik völgyet, mellyre az út Zilaj és Kraszna felé viszen. – Ha az én barátom visszajő útazásiból, ez a’ része a’ Zsibói határnak valamit fog mutatni, a’ mi tiszteletére ragadhatja mind a’ hont mind a’ külföldet.

A’ temető’ dombja’ alján a’ csűr és major ’s istálók állanak; megette erdős hegyek vonakodnak-el nagy messzeségre; a’ fedett loiskola felé pedig szántásokat látni. – A’ város és a’ Szamos köztt áll a’ fáczános-kert, ’s a’ szarvasoké és őzeké, ’s a’ csikókat szoptató kanczáké. – Ezen rajzolat után tökéletes képzeleted lehet Zsibó felől, ’s köszönni fogod, hogy apróságos gondjaim vele olly teljesen ismertetének-meg, mintha képét tettem volna elődbe. – A’ vendégek elkerűlik a’ belső udvart, ’s a’ nyugoti sor’ pavillonja ’s kertecskéje^* mellett jönnek-fel a’ homloksor’ pavillonjához, hol grádics nélkül lépnek a’ felsőbb szobákba.

Minekutána a’ reggelt ismét a’ kertecske’ ernyőjében olvasás és beszélgetések köztt tölténk, ’s az istálóban, kértem Wesselényit, vinne-fel atyjának sírhelyéhez. Nem felele, de vitt. Némán mentünk-fel, ’s midőn oda érénk, ő elmarada tőlem, ’s elnyult, csendes bánattal, a’ gyepen. Ismerned kellene Wesselényinek tűzlelkét, ’s látnád, hogy ez a’ megindúlás nem alakoskodó bánat vala; az illyet csak azoknál szabad keresnünk, a’ kiknek lelkeiket eltompították az esztendők ’s a’ szenvedések; tudja Wesselényi, mit köszönhet annak a’ két tanítványának ’s barátjának, a’ kik itt egymás mellett fekszenek.

A’ temető’ épűletje olly tele van, hogy itt már nem vala hely, a’ hová Wesselényi Miklós eltétessék. Az épűlethez olly közel, hogy ez és az eggyé ragasztathassék, tehát gödröt^* ástak, ’s beboltozták, ’s olly bőven hagyták azt, hogy férje tetemei mellett a’ Báróné’ koporsója is elférhessen valaha. De eggy véletlen történet miatt ez a’ hely^* másnak foglaltatott-el.

[434] Pataki Mózes az én Wesselényimet tízedik esztendeje olta nevelte, elébb a’ háznál, majd Kolozsvártt. Szeretetre-méltóbb párt nem láthatni mint ő vala a’ maga ifjú barátjával. Nálam is együtt voltak 1814. Novemb. 3 – 6káig, midőn Velenczei útjokból tértek haza felé, ’s én nem győztem álmélkodni, melly bölcseséggel folyt-öszve a’ Pataki’ személyében a’ nevelő és a’ barát, ’s a’ társ és a’ tanító; úgy hogy sem a’ tanító ’s nevelő nem felejthette soha hogy ő társ és barát; ’s Wesselényije’ születésének ’s személyének tartozik valamivel, sem a’ társ és barát nem soha, hogy ő tanító és nevelő is. Carlosz és Posa voltanak itt eggyütt, ’s a’ ki a’ kettőt eggyütt látta, ezt^* a’ kettőt látta bennek. Tézte eggyike a’ másikat, ’s mint W. a’ nemes büszkeségű lovat szelíd bölcseséggel vezeti, úgy vezeté őtet Pataki a’ legnemesbb bízodalommal, mert tudta, hogy W. ezt érdemli. Eggy Úr Bécsben megszólítá Patakit, hogy tartsa szemmel tanítványát, ’s P. kevélyen ezt felelé ennek: Mélt. Úr, mi ketten, W. és én, ismerjük egymást. –

Tíz hét mulva azután^* hogy W. és P. tőlem eljövének, Döbrentei nekem azt a’ szomorú hírt küldé, hogy Patakit eggy tüdőgyúladás megölte. Wesselényinek bánatja határtalan volt. Engedelmet nyert anyjától, hogy ezt a’ második atyját atyja mellé temetethesse, ’s a’ test Kolozsvárról ide hozatott, ’s a’ Wesselényi’ koporsója mellé tétetett. – Ennek a’ két nagy embernek boltjok felett^* állék-meg, ’s magamhoz szólítottam barátomat. ’S a’ hasonlíthatatlan ifju érzé, hogy őtet úgy szeretem, mint nem senkit mást.

[435] Buczy és tanítványának testvér bátyja Gróf Kornis Mihály, húsz esztendős ifjú, megérkezének.^* [436] Ő Nagys. a’ Báróné a’ kertben terítete asztalt, közel az obeliszkhez, a’ domb’ bokrai alatt. [437] Hallánk jőni Buczyt, ’s W. és én elejébe menénk a’ domb’ tekervényei köztt. Itt adá által nekem^* Buczy Kornist, ’s e’ szókkal adá-által: Scribe tui gregis hunc, et fortem crede, bonumque, ’s Kornis érdemli az illy ajánlást.

Ezek, Wesselényi, Farkas, és én, azon szép forrás mellé vontuk magunkat, melly itt eggy urnát tartó nagy négyszegből szökik-elő, ’s egyenes csatornában fut-le az üveg és hevítő-házak megett álló tóba. Kedves a’ víz’ csergése, kedves árny is, mellyet itt a’ teljes magasságú olasznyarak, öszveelegyítve^* a’ boglyat-eresztő alantabb fákkal, hogy a’ hely homályt kapjon, adnak. Az értelmes^* Kertész ezeket a’ nyarakat egyenes lineában ’s igen sűrűn ültette a’ csatorna és forrás körül. A’ helyet lehetetlen volt még szebbé tenni. Itt ére az estve, ’s a’ hold,^* a’ maga mennyei teljes fényében, a’ suhogó^* olasznyarak köztt tekinte-alá az egymást szeretőkre. [438] Az öreg Wesselényi vala beszédünk, ’s én olly történeteket is beszélék felőle, mellyeket fija sem tuda. – [439] Halld te is a’ mit a’ hely enged, erről a’ lelkes, ’s sokak által nem ismért, félre-ismért emberről.

[440] Báró Wesselényi Miklós született Zsibón 1750. Decemb. 11dikén, ’s megholt ugyan-ott 1809. Octób. 25dikén. Nem vala még hét esztendős, midőn atyját Istvánt, Istvánnak, a’ Közép Szolnoki Fő-Ispánnak, Királyi Tábla’ ’s továbbad az Erdélyi Rendek Előlűlőjének ’s Belső Titkos Tanácsosnak Erdélyi^* legelső Gubernátor Gróf Bánffy György’ Kata’ leányától született fiját, elvesztette. Anyja Báró Dániel Polyxéna volt, Istvánnak Gróf^* Pekri Polyxénától született leánya, eggy mívelt ’s igen nemes lelkéről tiszteletesen ismért asszonyság.

Első Nevelője Wesselényinek a’ Historicus Cornides volt, kit a’ W. atyja külde-ki Német-országra, hogy ott magát^* fiják^* nevelésére elkészíthesse; ’s a’ mi Wesselényinknek minden szerencsétlensége innen eredett: Cornides inkább tanult mint tanított; ’s az eggyetlen-eggy gyermek, minekelőtte engedelmeskedni tanult volna, parancsolni szokott-meg, ’s lelkét azok körül, a’ kik kéjeit nem teljesítették, elmérgesedett. A’ fenntebb iskolák miatt Kolozsvárra vitetett Deáki Pál’ gondviselésére vala bízva neveltetése; ’s itt Wesselényit épen az a’ szerencsétlenség érte, a’ mi Cornides alatt. De nem tagadhatni, hogy ez a’ szertelen élesség meg vala már vérében is, ’s azt örökségűl kapta anyjától, melly minden csudálásra-méltó tulajdonai mellett kiütötte belőle sok esetekben magát. Az vala még hátra, hogy az iskolájit elhagyott ifju katonává légyen, ’s ott a’ Martiális tűz által hibájában még inkább megörökösödjék. Ezen nagy és veszedelmes^* gyengeségét semmi igyekezete, semmi philosophiája nem olthatta-el: de menti példás tiszta erkölcse, nemes gondolkozása, szánakodó szíve, az üldözteknek pártfogása, igaz-mondósága, a’ vagyonnak semmibe-hajtása csaknem a’^* nemes tékozlásig, az érdemnek még ellenségeiben is becsűlése, kevélységtelen nagysága, ’s alacsonyságtalan leereszkedése, annak a’ mi Szent’ rettenthetetlen védelmezése, ’s a’ philosophia’ ’s hisztoria’ ismérete által nemesített^* hazai-szeretet, mellytől még eggy Wesselényi sem tántorodott-el.

[441] A’ német, franczia és deák nyelveket tudta, az anyait imádta, ’s rajta csínosan beszélt, könnyű kellemmel írt^* és fordított; flautravert és hegedűt ügyesen játszott; ’s úgy lovaglott, mint Europának első lovaglóji.

[442] Tizenhét esztendős korában, mint Hadnagya az akkor Bethlen, később Barkó és Stipsics nevet viselő Magyar Lovas Seregnek, katonáskodni kezde, ’s anyja által Oberster Barkónak vala ajánlva, ki a’ seregnek Tulajdonosa leve. Galiciának^* elfoglalásakor 1772. már mint Kapitány szolgált, ’s escadronjával^* ’s bizonyos számú gyalogsággal Bukovinába küldetett, ’s itt embereit gyakorlásból eléggé zaklatta, ollykor holdvilágnál is felültette; de ellenben hópénzeiket pótolta, minden legénynek esztendőnként a’ rendes köntös mellé a’ Zsibói posztó-fábrikából eggy más^* köntöst adott, ’s lovaikat maga tanította, [443] ’s ezek miatt^* József Császárnak eggy mustra’ alkalmatosságával nagy javalását nyerte-meg. De Tiszttársaira is kiterjedett jótevősége, ’s nevezetesen hópénzét eggy sok gyermekkel megterhelt^* Fő hadnagyának adta, ’s strázsamesterét holtig udvarában tartotta.

[444] 1777. Referendárius Cserei Farkasnak^* nagyszépségű ’s a’ legszerencsésebb nevelést kapott leányát elvette, és ezzel eggyütt ment 1779ben táborba Silesiába. Oberstere Wransics mind ezért, mind némelly más tekintetek miatt, Wesselényit addig ingerlé, míg az elúnván Előljárójinak sértegetéseit, a’ szolgálattól elbúcsúzott, ’s jószágaiba visszatért, hogy gazdagságát, melly anyja’ halála olta hanyatlani kezde, virágzásba hozza.

Legfőbb öröme a’ magát honjába vont Wesselényinek lovai voltak; ezeket akarta még nemesebbé tenni. E’ végre eggyik szomszéd barátjától, a’ Gorbói Gróf Haller Jánostól, eggy Cicero nevű spanyol mént megvett. A’ lovon nyolcz^* nap mulva kiüté magát a’ colera, ’s kisűlt, hogy a’ ló Gorbón is hibás volt. A’ barátság a’ két ház között így fogyatkozni kezde. Továbbad Wesselényinek Lovászmestere, a’ nélkül hogy eleresztetett volna a’ szolgálatból, Gorbóra fogadtatott-meg, kit most eggyik Lovásza követett. W. visszakérte embereit, ’s azt kapta válaszúl, hogy ott nincsnenek. Wesselényinek haragja nem ismért határt. Visszakérette cselédjeit ismét, ’s tudatá,^* hogy tudva van ottlétek, de ez nem használt. Inkább tréfából tehát; mint hogy hatalmaskodást akart volna elkövetni, négyszáz emberével ’s huszonnégy fegyveres hajdújival néki ment Gorbónak, ’s eggy pompásan felnyergelt vezetéket vitt magával, hogy azon az elfogatandó szomszédot triumphusban hozza magához, ’s megvendégelvén úgy ereszti szabadon, mint midőn Turbucza falujának határán az Oculánsokat elfogatta, megvendégelte, ’s bántás^* nélkül haza küldötte. A’ Faustrecht’ Lovagja a’ paripán nem szomszédját, hanem annak Cancellistáját hozhatá-el; visszakívánt Lovászmestere ’s lovásza elszöktettetének.

A’ Fő-Kormányszék látta hogy az egész történet gondolatlan tréfa volt, ’s kiküldé Gróf Kemény Farkast, hogy a’ panaszkodót és a’ bevádlottat eggyeztetné^* öszve; de H. elment házától, hogy az eggyeztetés meg ne történhessék, ’s így a’ per a’ Kir. Táblán W. ellen elkezdődött.

Ez az Itélő-szék a’ bevádlottat két esztendei házi-fogságra, a’ Gubernium csak eggy esztendeire ítélte; Bécsben a’ büntetés’ helyéűl Kufstein neveztetett-ki, még pedig határozatlan időre; ’s minthogy W. az erdőben bujkált, személyes leírása körülhordatott a’ helységeken mindenfelé.

Radnót mellett, a’ Savoyi Dragonosoknak eggy századja hajnalban körül veszi a’ házat, ’s a’ bevádlottat elfogja, ’s vason viszi Maros-Vásárhelyre,^* ’s nehány hetekig őriztetvén ott, 1785. Martz. 13d. elindítatik.

[445] A’ Báróné férjétől Kolozsvártt, a’ Zöld-fa fogadóban veve vég búcsút eggy kis leányával. Azután harmad nappal szűlé Pál fiját, de az is, minden testvéreivel, mindnyájan hatan, egymás után megholtanak. Egymás mellett fekszenek a’ Zsibói temetőben, ’s emlékezeteket ez az írás tartja fenn:

Siehe das Ms.^*

A’ Kufsteini fogság Wesselényinek azt a’ főfájást szerzette, mellyben azután mindég kínlódott. De ő ott sokat tanult, ’s Montesquieunek Munkájit talán ott kedvelé-meg, és a’ francziák’ nevezetes Irójikat. A’ Báróné ki vala vetkeztetve férje’ jószágainak birtokából, ’s annak kormányzása a’ W. sógorának,^* B. Bánffy Györgynek adatott-által. Ez a’ példás asszony mindent elkövetett, hogy férjét kiszabadíthassa, [446] melly 1789. Decemb. 15dikén végre meg is történt.

A’ Császár, midőn ő keresztűljöve Bécsen, visszaadatá Kamarási kolcsát, ’s eggy szabad sereg’ felállítása eránt teve neki ajánltatást. De a’ Császár másfél holnap mulva megholt, ’s így W. visszajött Zsibóra.

Itt jószága, fabrikáji, ’s ménese pusztúlásban voltak. Legelébb is istálójába ment, ’s örvende, hogy Amico nevű katonasága-kori^* kedves lova, mint Ulysszesre az eb,^* reá ismert, ’s urát röhögésével idvezlé W. megörült, kihozatta, reá-űlt,^* ’s ámbár a’ lovon öt eszt. olta nem volt nyereg,^* az még is minden iskolájit hiba nélkül csinálta, ’s szeretett Urát megbékelteté a’ sorssal.

W. kevés napok mulva azután hogy haza érkezett, által külde Gróf Hallerhez, hogy ha neheztelés nélkül fogadja, látogatására lészen. Megújúlt barátságok, ’s a’ Grófnak elhalásáig tartott. –

Midőn én Zsibón voltam, W. sok vendégeinek jelenlétében mondá e’ szót: Én érdemlettem a’ büntetést, mert mást polgári csendében háborítottam-meg; ’s a’ szó annál tiszteletesbbé tette őtet előttem, mert elhallgathatta volna.

[447] Midőn 1791. a’ mostani Gubernátor Gróf Bánffy György installáltatott, e’ fényes napra minden Vármegyékből és Székekből öszveseregle a’ fegyveres Nemesség, ’s ezeknek W. tétetett Fő-Vezérekké. W., eggynapi gyakorlás után, kimutatta mit tehet ő, mint tehet ez a’ széptüzű nemzet az illy vezér alatt.

[448] Az Erdélyi^* Magyar Játszó Társaság 1791. Kolozsvártt Patkó Kocsi János alatt felállván,^* ámbár az Ország Gyűlése alatt sokat kerestek,^* a’ Játszók’ gondolatlan élete^* miatt el fogott volna oszlani. W. pártjokra fogta, ’s az 1794diki Dietának^* 55diki Űlésében ezt az Előterjesztést tette: Tekintetes Statusok .γ.^* Erre Mélt. Fricsi Fekete Fer Úr, akkor Assessora a’ Kir. Táblának, kiküldetett, hogy készítsen^* plánt, végre pedig Wess., Gróf Bethlen Farkas, ’s Fekete Fer Urakra bízatott végre-hajtása.

A’ dolog nem mehete úgy a’ mint illett, mert a’ Játszó Társaságnak nem vala sem elég pénze sem hitele. E’ szerént Kocsitól^* elvétetett az entreprenőrség, ’s annak kormányzását Gr. Teleki Lajos Rendek’ Előlűlője, ’s B. Wesselényi Miklós vevék-által. Igy ment a’ Szín’ igazgatása három esztendőkig, ’s végre az annyira eladósodott, hogy már ruházatjait ’s decoratiójit is el akarák foglalni a’ hitelezők. Ekkor Teleki lemonda felvigyázói hatalmáról, W. pedig, látván hogy áldozattételek nélkül a’ dolog elsüllyed, legelsőben is 5000 forintot lefizet^* a’ hitelezőknek, azután annak új alkotmányt ad, a’ Játszókat maga szegődteti-be, ’s azt hagyja, hogy télen által Kolozsvártt, nyárban pedig Szegeden és Debreczenben játszanak. Még így is sok bajjal kelle megvívnia; voltak a’ kik ide idegen nyelven játszó Társaságot igyekeztek behozni, ’s azon voltak, hogy a’ Magyar Színjátszókat egymással öszvevesztvén, azt elsüllyeszthessék. De W. eloszlatá a’ ködöket, ’s huszezer forint áldozatot tévén érte, annak örök Státora leve.

Igy vitte a’ Szín’ nem csak költséges hanem felette alkalmatlan igazgatását Wesselényi, ’s húsz ezeret költött a’ nagy czélra. De végre a’ Társaság rajt ereszte; ’s eggyik fele Szegeden ’s Debreczenben^* Ernyi Mihálynak vezérlése alatt telepedett-meg, ’s W. azt Pest Vármegyének oltalma alá ajánlá; a’^* másik fele tovább is télben Kolozsvártt, nyárban Debreczenben játszott, ’s^* játszik most is, noha most, a’ mit Wnek haláláig tenni nem mertek, idegen Játszók által gyengítve.

[449] W. azon Vármegyének a’ mellyben lakott, és a’ mellynek Követségét az 1794diki Dietán viselte, [450] 1806. Júliusban^* Fő Ispáni Administrátorává neveztetett-ki.^* [451] Kevéssel azelőtt eggy Gyűlésben annak Fő Ispánjával a’ Gyűlésben öszve-kapott volt; a’^* dolog panaszra ment, ’s Wesselényi, mivel az ő felén álla az igazság, győze. Hét vagy nyolcz esztendős fiját elvitte az eggyik Gyűlésre, hogy az korán kezdjen^* ismerni a’ dolgokat, ’s minekelőtte a’ Fő-Ispán bejött az Űlésbe, a’ kis fiu kérte a’ Rendeket, hogy mint eggy második Papíriuszt, őtet magok köztt szenvednék-meg. [452] Ennek a’ fijának nevelése volt most legfőbb gyönyörűsége; [453] magával vitte el mindenhova, ’s a’ gyermeknek bizonyos alkalmatossággal meg kelle köszönteni a’ Gubernátort. – Oh, az én barátom nem csak ezt tevé: képzeld! 14 esztendős korában eggy maga által készített Predikátziót monda-el a’ Zsibói templomban. Anyja jelen volt, ’s nem sírt: de az öreg Pap megszakadhatatlan könnyeket önte, emberei pedig a’ templom előtt öszve meg öszve csókolák a’ Méltóságos kis Tiszteletest.

[454] Nádorunk Ő Cs. K. Herczegsége 1809. Martzius 23d Nagy-Károlyban tekinté-meg^* a’ felkölt Nemességet, ’s Wesselényi, a’ maga Vármegyéje felköltjeinek Vezére, 13 esztdős fijával, ki neki Segéd-Tisztje vala, ’s felköltjeivel, általment a’ Nádor’ tiszteletére, ’s ennek jelenlétében fija által^* tétete gyakorlást a’ kis sereggel. A’ Nádor és minden jelenvoltak álmélkodtak a’ férjfi-gyermeken, [455] ’s W. és fija a’ Nádor’ asztalánál^* ebédeltek.

W. nekem a’ mint ezt 1805. mondá, olly szándékkal vala, hogy^* fijának akkori nevelőjét Tőkés Mihály Urat kiküldi a’ Német földre és Párizsba, ’s midőn ez haza jővend,^* maga viszi-ki ezzel^* eggyütt fiját. ’S Tőkés Úr 1808ban onnan haza is jöve: de nem felele-meg a’ W. reményeinek. Kedvetlenségek támadták W. között és őközötte, leginkább némelly gondolatlan szók^* után, mellyeknek beszélgetéseivel Tőkést a’ köz hír terhelé.^* ’S Pataki ekkor jöve a’ házhoz.

[456] Ezen csendesen-élt idő közben W. négy theáteri darabot írt és fordított: Atila, Fessler után; Hippias és Hipparchus, Fesslernek Arisztídje és Themistoclesz^* szerént, Regulusz, Collinból fordítva; Wesselényi Ferencz, a’ Nádor, eredeti mív. Ollykor versele is, ’s az előtte igen kedves Hallerből lefordítá ezeket: Ueber die Ehre. Neber Vernunft, Aberglaben und Unglauben. Die Tugend. De ezeket nem szerette másokkal látatni. Ime itt az eleje^* az első Költeménynek:^*

Siehe das Ms.^*

[457] Magasztalására van Wesselényinek az a’ három pontú Előadás, a’ melly köztte és Gróf Tholdi Sigmond között az egyenetlenséget szűlte: Azt kívánta ő, hogy a’ rabok tartásáról tétessenek jobb rendelések. Azon egész télen ezeket W. tartotta, ’s mivel közttök nagy volt a’ halandóság, tulajdon költségén gyógyítatta; 2. hogy eggy Kir. Perceptor Özvegye ’s árváji’ nevében tétessék kérelem a’ Fő Kormányszékhez; 3. hogy a’ Vármegyében, mint a’ Dicasteriumoknál, az előfordúló dolgok osztassanak szakokra. Midőn következő nap a’ Jegyző-könyv felolvastatnék, W. látta hogy az ő propositióji elmellőztettek, hathatósan sürgette azoknak bevitelét, ’s ezen a’ Fő Ispán annyira megindult, hogy székét kirugta, ’s szobájába vonta magát. W. utána ment, harag nélkül,^* ’s engesztelni akaró szándékkal, hogy a’ Gyűlésbe visszahívja. Tholdi tüzes lett, ’s így osztán az lett W. is; Mélt. Hatfaludi Ferencz^* akkori Vice- Ispán, később Kir. Táblai Assessor volt az, a’ ki a’ becsődűlteket elcsendesítette.

A’ Fő Kormányszék megtudván mi történt, minden környülállásaival, eltiltotta a’ W. ellen hozott végezést, ’s minthogy a’ Fő Ispán csakhamar azután megholt, székébe^* W.t ültette-be.

[458] Az árvák’ dolga soha illy pártfogóra nem talált; rettenetes, sőt bosszús gyűlőlője a’ gyámok’ megszokott csalárdságaiknak, őket személyválogatás nélkül számoltatta a’ gyermekeknek^* nem csak vagyonjaikért hanem neveltetésekért is.^*

[459] A’ perekben az igazság őalatta semmi mesterkedések által el nem nyomattatott. Dicső panasz volt az őellene, hogy az ő előlűlése alatt atyafijai ’s barátjai legtöbbször elvesztették kereseteiket. A’ Nemesi-just tisztelte, de mindent tisztje’ teljesítésére szorított.^* Az adózó népnek nagy barátja ’s épen atyja volt. Az illy Tisztviselőt kiki tiszteli, de sokan – gyűlőlik.

[460] Hívatalának fizetését a’ raboknak ajándékozta; soha a’ Megye’ emberei neki nem dolgoztak; ellenben ő a’ Megye’ Tisztjeit gazdagon segéllé a’ magáéból.

Hevessége soha őtet az Előlűlői-székbe nem kísérte, soha ott ki nem pattant, ámbár gyakor ízben ingereltetett. Kémélettel volt a’ Megye’ tagjai eránt; a’ megbotlottat megintette, megfeddette, ’s a’ hol makacsságot tapasztalt, hangosan ’s kelleténél néha feljebb is: de senki ellen nyilván sem titkon bosszút nem forralt. Rettegték mindenek, de a’ jók szerették is; a’ nem jók alkalmatosságra vártak, hogy reá törhessenek.

1809. Diéta tartatott a’ felkelés’ megállapítása eránt, ’s szó vala az Ország’ Generálisa’ megválasztása eránt. Erdély hármat választ,^* ’s a’ Fejedelem nevezi ezek közzül a’ kit legméltóbbnak néz. Ezen hármak’ számába 1790. bement vala Wesselényi, ’s most onnan kihagyatott. Az^* elmellőztetés fájt a’ maga becsét ismerő nagy férjfinak; ’s hogy az neki fájhatott, a’ legsanyarúbb Moralista is megvallja.^*

Júliusban az Ország’ Gyűlése eloszlott. Ott hagyá Kolozsvárt W. is, ’s haza tért, hogy a’ felkelést végre-hajthassa. A’ Megye e’ gondot négy férjfira bízta, kik közzül három,^* Wesselényinek egykor kedveltjei, mintegy öszvebeszélve törtek ellene. A’ negyedik tántoríthatatlan maradt. W. úgy hitte, hogy ezek akarva csinálják a’ zavart, ’s jelentést teve a’ Kormányszéknél, hogy mivel^* ő, nehéz betegsége miatt, az ellene koholt czimborával nem bír, tégyen rendeléseket a’ Kormányszék nehogy^* a’ köz ügy szenvedjen.^* Mélt. Csedő László Úr, Wesselényinek nagy barátja, kiküldetett, ’s ez meghagyá a’ Vice-Ispánnak, hogy az Administrátor’ felgyógyúlásáig a’ dolgot, mint Al-Előlűlő, felelet’ terhe alatt kormányozza.

[461] Wesselelényit, hosszas betegeskedésén felűl, most eggy veszedelmes inhideg fogá-ki. Magához hívatá azt, a’ ki neki eddig hálás, örökre leköteleztethetett barátja volt, volt, ’s ez nem jött. Ezek a’ bánások a’ nagy ember’ lelkét szertelen meghatották. A’ nyavalya nagyobb erőt vett, ’s végtére elolta életét. Úgy hala-meg, a’ mint élt; érzékenyen véve búcsút hitvesétől, fijától, ’s szeretett Papjától. – Öreg régi barátom, mondá ennek, taníts-meg engem, mint hal-meg a’ Keresztyen. – A’ mint élt, mondá barátja ’s hív tisztelője; Istenbe vetvén reményeit, ’s lelki ismérete’ szokott csendességével. – Jó, felele a’ beteg; én így éltem, ’s így halok-meg. – Fiam, monda most Miklósának, én a’ te nevelésedet el nem végezhetem: de az a’ nagy atya oda fenn kipótolja a’ mit én tettem volna; ’s látván a’ sírást ágya körül, még ezt vetette az előbbiekhez: Azonban elválásunk talán később lesz. – Az, a’ kit elébb hálás ’s örökre leköteleztethetett barátjának neveztem, kevés órák mulva azután hogy W. elaludt, megjelene, de a’ testhez nem mert közelíteni, megvallván, hogy arra elég ereje nincs. De nagylelkű Özvegyének bántására, tettel és szúrós levelekben, arra elég ereje volt. – Szomorú^* sorsa az embereknek, kik köztt illy példát sokszor látni.^*

Siehe die folgende Seite bey dem Zeichen. ǂ^*

[462] ǂ Némelly kis ember nem türheti hogy kicsiny, ’s addig hunyászkodik a’ Nagyok körül, míg azok őtet magokhoz felvonják; ’s minekutána oda feljuta, mind addig semminek^* tekinti magát, míg azokat, a’ kik neki minden voltak, semmivé nem teheti. Tudni illenék a’ Nagyoknak hogy a’ rossz kicsinyek’ hunyászkodása csak^* ravaszkodás. Végre önn-magoktól is szégyenlik hogy jótétet vettenek.^*

W. mint mindenben, nagy volt a’ Beszédtartásokban is. [463] Minden előre-készűlés nélkül úgy folyt az ajakiról, mintha a’ mit mondott, eltanulta volna. [464] ’S izmos de nem nagy^* testének minden mozdúlása, ’s az a’ méltóság melly minden szavában, minden tekintetében mutatta magát, beszédének még több erőt adott. Nem rettegett soha, mert soha sem szóla meggyőződése ellen, ’s sem bért nem keresett, sem a’ közönséges csudálást; egyedül azt óhajtotta, hogy szólása^* a’ jobbak’ értelme’ kimagyarázásának^* vétethessék. [465] Eggy igen nagy tudományú ’s nagy ékes-szólású Úr eggykor papirosból olvasta-fel Beszédét, de a’ melly Wesselényi előtt igazságtalanságot látszott tanácslani, ’s W. nem tudta, hogy az a’ szólás tartatni fog. Azonban most ő kele-fel: Ékesen szólani nem tudok, ugymond, de nem is akarok; mert az igazságnak nem czifra, hanem^* csak tiszta ’s eggyszerű előadásra van szüksége. ’S ekkor elmondá vélekedését. Oberster Barcsay szólalt-meg utána: W. úgy mond, meg nem állá meg szavát; – ’s^* körül tekinte, ’s leste, mit fog W. tenni; tűzbe jött – Nem^* állá-meg, mondom szavát; mert soha még ember ékesebben nem szólott. A’ végezés az leve a’ mit W. tanácsolt vala.

[466] Az ő beszédeit némelly gyorsírók, mint Rómában az akkori nagyokét, mingyárt akkor a’ midőn azokat tartotta,^* lekapák, ’s azok még sok Erdélyi Uraknál meg vagynak.

[467] Én Wesselényit csak eggyszer láttam indúlatban. Az istálóban valék eggy reggel, ’s hallánk haragja’ lobogásait. Midőn oda jöve, megtekinté a’ Kőmívesek’ munkáját, ’s látta, hogy a’ pallér valamit igen oktalanúl a’ rajzolat ellen rakott. Ez gyúlasztá haragra. A’ pallér reszkete minden tetemeiben. Azt hitte, hogy így jobb lesz. W. megparancsolá, hogy bontsa-el a’ mit rakott, ’s jöjjön-elő a’ hírrel, hogy parancsolatja teljesítetett. A’ pallér ismét előjött, ’s meghozta a’ hírt. Akkor W. nem haragudott tovább, ’s méltósága’ egész érzésében ereszté-el. Más talán épen megkövette volna, hogy megbántá kifakadásával.

Kassa Városa Consul Fülöp János Urat 1800^* táján Zsibóra küldé-ki méneket vásárolni. F. bejelenteti magát, ’s W. maga elébe nem ereszté; Fülöpnek^* eggy két óráig kelle várakoznia.^* De végre bebocsátatik, ’s azon kezdi szólását, hogy eggy távol útról jövő idegennel eggy két órát vesztetni-el, széplelkű emberhez nem illik. W. elnyelte a’ leczkét, látta hogy a’ panasz igazságos, ’s vétkét eggy paripával hozta helyre. Wesselényi Fülöp felől, épen úgy mint Wesselényi felől Fülöp, soha szíves melegség nélkül nem szólott.^*

Apróságokkal töltöm-el levelemet, holott nagy tettekkel is el lehetett volna töltenem. De te nem vársz ezért mentséget. Ha nagy tetteit akarod ismerni, jer Erdélybe, ’s halld azokat élő szóval tett beszédekből. De itt még azt, hogy a’ Zsibói kis iskolát nagy virágzásba hozta, embereinek a’ magok’ gyermekeiket hatodik^* esztendejeken kezdve a’ tizennegyedikig iskolába kelle jártatniok, ’s az Iskola’ igazgatója a’ kis Wesselényi volt, mert ez a’ foglalatosság az ő erejéhez hozzá illett már, ’s magának is ösztöne volt. Oh, hozza-fel^* az ég a’ napot,^* hogy az elhintett magv nem sokára virágot ’s gyümölcsöt teremjen,^* ’s az én barátomban az ő nagylelkű atyja, nagylelkű anyja, nagylelkű nevelője^* megdicsőítessenek!

Cserei Miklós tegnap is, Aug. 30dikán is, által jöve látogatásomra, ’s én érzettem mit kíván tőlem megbecsűlhetetlen figyelme, mit a’ jobb emberek köztt ismeretes rend: de Zsibóról magamat kivájnom lehetetlen volt; csak levél által köszöném-meg barátságát ’s cselédem körül tett gondjait, kit Híd-Almásról magához hozata ’s nekem általkülde.^* Ha útja nem volna, ma csakugyan által menénk vala hozzá, ’s így magam előtt durvaságom miatt mentve vagyok, ’s^* nála, úgy hiszem azt, még inkább mentve leszek. – W. Cserei Farkashoz is embert külde, ’s mind ketten kérénk, hogy minthogy én repűlnék, ha lehetne, haza felé, jönne ő kőzinkbe, ’s öröminkben venne részt. Mentette magát, hogy egéssége miatt ezt az útat nem teheti; ’s nehány levelet külde mutatóúl azon juharfáról, mellyet Kertésze a’ Fekete-Tói út mellett talált. Ez acer^* platanoides, nem rubrum;^* ’s a’ kettőt ki téveszthetné-el egymással? Megcsalának szemeim, úgy hiszem; vagy a’ Kertész nem akada talán^* a’ fára. Ez a’ Kornis^* szeretetre igen méltó ifju; igen örvendek ismeretségének.^* Gyönyörü hallani^* panaszát, hogy iskolájiban nem azt a’ szerencsés nevelést vette, mellyet Buczynak gondjai alatt veszen ifjabb testvére ’s húga; ’s a’ ki húsz esztendős korában panaszolja ezt, ’s Buczyval társalkodhatik, azt nem igen illeti ez a’ panasz, mert a’ kárt könnyen kipótolhatni. ’S ez a’ szeretre-méltó szerénység, a’ mellyet a’^* jó ifjunak minden szaván, minden tekintetén, minden mozdúlásán látni! oh ez ér annyit, ’s még többet, mint sok ifjainknak haszontalan pillogások azzal a’ mit az iskolákból kihoztak!^* Wesselényi az ernyőcskében, hogy csak eggy kisded asztal fér-el, és a’ mellyet mi öten, mert Farkas szüntelen közttünk van, egészen eltölténk, az eránt beszélle, hogy mint kellejen neki valaha szűléjinek temető-helyeket felékesíteni, ’s Kornis azt kérdé, hogy hát ő ki által faragtassa márványban anyjának mellyképét? Ez a’ lelkes asszony neki egész kevélysége; az ő gondjainak köszöni mind azt a’ jót, a’ mit magában lél; ’s képzeld azok után a’ miket neked felőle Kolozsvári első leveleimben írtam volt, tiszteletem eránta ez által^* mint nevekedett.

Buczy szertelen olvasású ember, ’s még csak harmincz eggy esztendős, ’s azzal az irígylést érdemlő szerencsével bír, hogy a’ mit megszeretve olvas, el is tudja mondani, melly ajándék nekem nem juta. Magyarúl, németűl, francziáúl, olaszúl, angolúl, spanyolúl, deákúl, görögűl ért, ’s ezen nemzetek’ jobb Irójikat ismeri. Kérdést tevék nála, nem mondhatná e meg, kinél^* áll az a’ szó, mellyet Brútusz monda Philippinél, midőn magát általveretteté: Tλγμωυ άςετγ, stbb., ’s Dio Cassiusznak XLII. Részére útasíta. ’S^* ez az útasítás nekem igen kedves; régen keresem azt, ’s régen kerestetem társaimmal, ’s reá nem akadhatánk.

Reggeleink e’ két nap is olvasás és víg beszéllgetések, ’s a’ lóiskolában tölttek-el; ma estve W. a’ fáczános kertbe vive-ki anyjának igen szép két hermelínjein. Leűlénk a’ Szamos’ szélén, arcczal a’ Turbuczai tető felé, melly engemet^* az Újhely’ pyramidális Magas-hegyére emlékeztete, ’s ott tölténk-el örömben eggy órát. Onnan gyalog jövénk vissza a’ csikós kanczák’ kertjén keresztűl, ’s csudáltuk a’ szép fajzatokat, ’s a’ Bárónénak bika-szépségű teheneit ’s igen szép bornyait. A’ ménes 1815. képzelhetetlen veszteséget^* szenvede; százezer felé megyen a’ kár, mellyet ez a’ szerencsétlen esztendő Wesselényinek okoza, ’s az arabsz fajból egyedűl az Almanzor mén marada-meg; kanczák és csikók ebből is vannak. W. ezt a’ szép teremtést, ’s a’ vén Bucephaluszt, ’s ezenfelűl még nehány nagyszépségű méneit kihozatá az udvarra, hogy még eggyszer lehessen örömem őket látni. ’S a’ huszonnyolcz esztendős horpadt-hátú mén ifjúnak mutatta még^* magát. Kihozák Jupitert is, ’s a’ szép Armidórt, az öreg Wesselényinek eggykori kevélységét, mert ez és az ifju Caesár lovai köztt az egész Monarchiában ’s a’ Monarchián kívül is ismeretes idősbb Caesárhoz leginkább hasonlítottak.

’S most az alsóbb istáló lovait hozták-ki eggyszerre. Melly mozgás, melly szökdellések, melly nyerítés!^* W. nekem fordult, ’s hatalmat ada, hogy válasszak közzűlök. Azt én másszor első szavára tettem volna: de most, ennyi kára után, semmi bátorítások után^* nem. Úgy én választok helyetted, mondá; ’s inte eggyik^* lovászának, hogy azt a’ piros ángol heréltet hozná-elő, ’s általadá nekem. Ez a’ te növésedhez legillőbb mondá; nem nagy, de az Almanzornál semmivel nem kisebb. De minekelőtte kiadom kezemből, hadd legyen az az örömem, hogy még eggyszer reá űlhessek, mondá, ’s^* rá űlt, ’s nehány kerengést ’s szökést teve vele. A’ ló gyönyörű; Eclipsznek fija, ’s kurtírozva van; szép minden teteme, ’s kivált a’ hattyúnyak, melly a’ lónak fő dísze; méltó fija Zsibónak. Szép feje is; ’s orra lámpásos, jobb lába fejér. Viszem magammal, ’s örvendek hogy azt Zsibóról bírom. – De angol nevet neki, mondá W., mert eddig, török anyjáról török nevet visele. ’S én Bruce, Hutchinson és Wilson neveiket mondám-ki, ’s ők a’ Bruce nevét mondák utánam.

’S Brüszömön kívül itt a’ Lovász-mestertől eggy másfél esztendős méncsikót vettem-meg 200 forinton, de az itt marad, ’s érette fogok küldeni. – Ezen felűl Cserei Farkas is megajándékoza eggy másfél esztendőssel, nála-létem’ emlékezetéűl. Atyja az ő istálójában áll, Zsibón, a’ Ciceró fajából; anyja^* Csereinek arabsz kanczája vala, mellyről eggy^* Basát löttek-le^* Belgrádnál. Minthogy még ennek sem volt neve, ’s Cserei tudni akarja, mely nevet adok neki, én azt Bolbolnak neveztem. Az arabsz nyelven és a’ Hafíz’ verseiben fülemilét tesz.

Az álom éjfél után nem jöve szemeinkre, kivált hogy Buczy előttünk^* azon órájit festé, mellyeket, Bécsben 1808. a’ Semináriumban lakván, Cancellárius Gróf Teleki Sámuel Exc. körűl töltött. Ez a’ nagy ember szabad hozzá-járást engede a’ rásába-öltözött ifjúnak, ’s eggyütt olvasgattak, eggyszer három óráig eggy végben. Hány kis ember van,^* a’ ki azt hinné, hogy ez nem illik az ő nagyságához. De ki nem tudja, hogy ez a’ nagy ember nyájasabban fogadja a’ semmi külső fénnyel nem ragyogókat is, ha megsejti, hogy fejek van, ’s tanulni szeretnek, mint azokat, a’ kik csak külső fénnyel ragyognak? – Buczy Bécsben akará magát Pappá kenetni, ’s akadályokat talált. A’ Cancelláriust kérte-meg, hogy méltóztatnék pártfogásába venni ’s czéljához juttatni. Az Érsek, mihelytt B. nála a’ Cancellárius’ izenetével ’s kérésével jelene-meg, teljesíté a’ mit óhajtott. Én ott azután harmadnappal látám Buczyt legelébb.

[468] Zsibót Sept. 3dikán hagyám-el dél után. Kornis és Buczy kocsin, Wesselényi és Farkas paripákon kísértek. [469] Még akkor nap itt leheténk vala, de csakhamar azután hogy a’ vadas-kertben a’ kanczák és^* kanczacsikók’ ménesét megtekinténk, olly rettenetes zápor jöve ránk, ’s a’ zápor olly sokáig tartott, hogy Nagy-Monban meg kelle szállanunk, ’s ide csak dél tájban érénk. Báró Wesselényi József Közép-Szolnoki Fő-Ispáni Administrátor Úrnál a’ ház’ gyermekei veres himlőben feküdtek, ’s így leányomat testvéréhez küldé-fel, hová ebéd után magunk is felmenénk. – Buczy és Kornis^* dél után, Wesselényink^* és Farkas ma reggel virradtakor hagyának-el.

Töltsük eggyütt az éjt mondá nekem a’ szeretetre-legméltóbb ifju, ’s tedd a’ barátságnak ezt az áldozatot, ne feküdj-le, míg elmegyek; ’s tudod, mit mondhattam megszólítására. Eggy ideig Farkassal ’s a’ ház’ gyermekeinek Tanítójával múlatánk; de azután félre vonánk tőlök magunkat, ’s úgy múla-el éjjelünk, mint a’ legboldogabb a’ mit ember tölthet. Midőn virradt, lekísérém barátimat paripájikhoz, és hogy azt mondhassam, hogy barátim köztt W. vala az, a’ ki Erdélyben utolszor csókola-meg, Farkasnak nem engedtem, hogy ajakával illessen. Eggy csóktalan öleléssel váltam-el tőle.

[470] ’S itt az az öröm ért, a’ melly nem sohol Erdélyben. B. Wesselényi Farkas, Farkasnak fija, ’s Józsefnek, ’s Istvánnak az Obersternek testvére, nagy kedvelőji a’ Muzsikának, ’s abban Mester. Eggy Clavíer-mestert tart, és eggy Éneklőt, kik estvénket, sőt az egész két napot, olly örömök köztt hagyták elfolyni, mellyek^* bennünket a’ Bécs’ Játékszínjére emlékeztethetének. Caudéla Úr Glucknak ’s Bethóvennek ’s Mozartnak darabjait verte, Ménard pedig, ki a’ Párizsi Conservatóriumban neveltetett a’ theáteri éneklésre, énekelt. [471] Él e eggy Fejedelem boldogabban mint a’ Wesselényiek? – A’ két ház’ asszonyai nem voltak hon; ennek a’ háznak gondjait azalatt Gróf Toldalagi Józsefné, testvére a’ Bárónénak, vitte.

Ez a’ ház a’ régi Hadadi várnak udvarán épűlt, jó ízléssel és erősen; ’s kivált ovál-palotája igen szép.

A’ vár köveiből a’ megholt Báró eggy oldal épületet állíta, és a’ mi kő megmaradt, elhordatá, hogy a’ vár’ tornya’ helyén kertje legyen. Az üvegház’ eggyik vége megindulván a’ domb, mellyen az áll, megszakadozott. Ámbár szemem az efféléknek^* látásához hozzá szokhatott már Erdélyben,^* elborzadva néztem ezt a’ romlást. Mi lenne abból ha végre a’ Bárónak lakó-házát is ez a’ szerencsétlenség érné!

Báró Wesselényi Ferencz, ezen két itt lakó Uraknak testvére, az öcsém’ companiájában szolgált, mint Hadnagya a’ Wartenslében’ gyalog német seregének, ’s Valencienne alatt vesze-el, igen közel állván az öcsémhez; eggy ágyú-golyó elsodorta mind két lábát térdei alatt. Az öcsém ezt a’ kedves barátját kiviteté a’ csata’ helyéről, ’s kérte, engedné levétetni használhatatlan csontjait. De ez a’^* kérésnek nem engede, ’s teljes maga’ megadásával negyed^* nap mulva azután hogy a’ csapás éré, megholt. Testvére még bírja a’ Hadadi várnak e, vagy már csak tornyának képét, mellyet az elesett ifju eggykori ittléte alatt rajzolt.

Báró Wesselényi Farkas, 21. esztendős korában már Fő-Ispánja Közép-Szolnoknak, ’s Istvánnak a’ Praesidensnek, Ferencz atyja ’s Gróf Rhédei Susána által, unokája, Erdélynek legnagyobb pénzű Ura volt. Tiszta fej, ki^* a’ bolondságot nem nézte nem bolondságnak, ’s a’ ki életét úgy tölté a’ Horátz’ olvasásában, mint az Erdély’ hajdani fejedelmei az egyébében Horátziuszi^* módon élt, vonva magát a’ füsttől és lármától; de azzal^* a’ külömbséggel, hogy ez a’ nagy gazdagságban érte-bé magát kevéssel; melly^* irígylést-érdemlőbb sors. Még képén is, melly itt, igen^* jól eltalálva függ,^* kezében van kedves^* könyve. Embereitől szerettetett, szerettetett közönségesen is, noha azt nem kereste, ’s fényt és szemeket magára vonni nem igyekezett, ’s ez jele igazi nagyságának. Non vixit male, qui natus, moriensque, fefellit; élete ezt látszik Mesterének szavaival tanítani.

Szíves tiszteletet érdemlő gazdám nem ereszte; meg kelle maradnom, ’s örömest megmaradtam. Az illy háznál öröm múlatni. Dél után ismét zenge az igen excellens fortepiano, ’s Mons. Ménárd megint énekle; estve a’ Báró előhozatá igen derék telescópiumát; nézénk a’ Saturnust, a’ hold’ foltjait, és a’ több csillagokat; ’s éjfél utánig valák fenn^* a’ Báró’ és a’ Tanító’ társaságában; ki^* bennünket iskolai esztendejinek ’s elméje ’s charactere kifejtődésének történeteivel ismértete-meg. Feledém, hogy az elmúlt éjjel nem aludtam, ’s korán reggel búcsú nélkül jöttem-el.^*

Közel Szoporhoz, mintegy tíz órakor, nyilni kezdének az Erdély’ örök dombjai, ’s csak hamar eggy gyönyörü sík vonult-el tekinteteink előtt, mellynek széle öszveére az ég’ szélével. Ez ismeretlen látvány az Erdélyiek előtt, mert a’ hol nekik valami kevés síkjok vagyon is, ott szemeiket az ezeknek szélein emelkedő rengetegek tömlöczözik. Mint a’ tengereken-kóválygók kiáltozzák, midőn hosszas evezések után feltűn szemeik előtt valamelly tartomány, hogy földet látnak: akként kiáltánk mi is, hogy előttünk Magyar-ország! De a’ víg kiáltozás alatt ránk rohana az a’ bús gondolat, hogy elhagyjuk azt a’ földet, mellynek keblében Zsibó ’s Dédács fekszik. Elsüllyedtem e’ gondolatra. Bántam hogy a’ Nyíresi tetőnek nem vehetém most is útamat, hogy a’ szeretett honon szemem még eggyszer végig nem tekinthete, ’s érzéseim áldásért esedező könyörgéssé váltak. Lelkemnek e’ felhevűlésében támada Erdélyhez eggy Epistolám, melly estiglen munkában tartott.

B. Wesselényi Farkas, kit én még ágyban hagyék, fél óra mulva azután hogy házától eljöttem, könnyü szekerén elrepűle mellettem, ’s kezembe adá eggy levelét Tiszttartójához, kinek megparancsolta, hogy fogadna szívesen, ’s kért, hogy térnék arra, mert Károlyba e’ sáros útban ma már el nem érhetek, ’s útamban sohol jó szállásom nem lesz. A’ levelet általvettem ugyan, de csak hogy e’ nemes tett eránt hálatalannak ne láttassam; én alkalmatlanságok’ tűrésére meg vagyok edzve, ’s így szoktattatik gyermekem is. Az est még az Erdély’ szélén Gencshez nem messze álló fogadó körül lepe-meg, ’s itt akarék hálni; Szoporban már hallottam hogy haramiák támadtak Szathmár, Szabolcs és Bihar Vármegyékben, ’s a’ Nagy-Károlyi vásáros^* Mester-emberek részegen ’s^* kurjongva nyargaltak-el szekerem mellett. A’ fogadósnak nem vala üres szobája. Lovaimat tehát rúdamhoz köttetém, ’s magam, leányom ’s kísérője a’ szekérben maradtunk; a’ beteg inast beküldém a’ házba, ’s midőn kocsisom aludt, magam valék vigyázaton.

Itt, valamint Szoporon is, lehetetlen volt enni-valót kapni; de az Erdélyiek nem csak házaiknál étetik agyon vendégeiket, hanem sülttel ’s kenyérrel eresztik tovább, melly mikörültünk szokatlan; ’s így W. is Hadadon. ’S a’ jó kenyér és a’ jó Lolott inynek ’s orrnak hízelkedő itala felejteté velem, hogy terített asztal mellett nem űlök.

A’ kedves Erdélyt az én kedves hazámtól igen közel a’ fogadóhoz eggy ér választja-el. Olly érzéssel mentem-által a’ hídon, melly magam előtt is váratlannak tetszett, ’s nem veszem neked balúl, kedves barátom, ha az a’ kétség száll-meg, ha ez az ellágyulás nem vala e keresett ellágyúlás. ’S ha az volt is eggy részben – az csak azt mutatja, hogy Erdélyt szeretem, ’s Erdély azt tőlem érdemli.

Ház, kapu, udvar ’s minden a’ mit láték, éreztette velem, hogy Magyar-országon vagyok; semmi sem ollyan itt többé mint Erdélyben volt. A’ Károlyi kastély körül azok az ültetések, a’ mellyek 1794.^* még új ültetések voltak, már ligetekké váltak, ’s az akkor még új ház nem vala többé új ház. Kiszállék szekeremből, ’s azt a’ fogadóba küldém, ’s bejártam a’ kertet. Nem eléggé értelmesen ültetett kert; de a’ ligetek természet’ keze által látszanak ültetve lenni, ’s az kedvesebb mint minden apró játékai ezeknek a’ mi nevetséges új kerteinknek. A’ vegetatió benne buja, ’s nem sokára dolgot ád a’ fejszéknek; ’s erre kivált az üvegház szomszédjában lesz szükség, hol az eggyik gyászfűz a’ másikat éri. Eggy Rhus Coriaria vonta magára leginkább szememet; nem hiszem hogy valaha szebbet láttam volna.

A’ Megye Rendei együtt valának, ’s Vice-Ispán Isaak Sámuel Urat kerestem-fel. Még nem vala felöltözve. Ez a’ tisztelt barátom alig hiheté szemeinek hogy itt lát. Emberek jövének hozzá, ’s midőn magamat körökből félre vonám, eggy ablakban az Ó és Új Magyarnak eggy nyomtatványát látám-meg. Itt látni ezt, a’ hol a’ Rendek Professor Beregszászi Pál Urnak Philologiai Ertekezését (de vocabulorum formatione ac derivatione in lingum Magyarica. Pest. 1815.) ezer forintnál többel jutalmazák-meg, épen nem vala csuda. B. Urnak Értekezése a’ jutalmat nem érdemlette – miként írhatna az jót e’ nemben, a’ ki Literaturánkat, és így Nyelvünket is, nem ismeri; ’s ismérheti e az azt, a’ ki 1815. April. 19dikén hallá legelébb, hogy eggy olly^* valaki, a’ kit Baróti Szabó Dávidnak ’s Pápay Samuelnek hívnak, existált? a’ ki ezt az újságot tíz tizenkét barátink’ jelenlétében tőlem hallá, ’s midőn én szavaiban csintalankodást és epécskét kerestem, égre földre esküdt, hogy e’ két igen nevezetes és tiszteletes igen érdemlő Irónkat nevéről sem ismerte eddig, annyival inkább hogy valamit írtak, nem tudta^* – de a’ Megye’ cselekedete gyönyörü cselekedet. Ez az Írónk a’ külföldön eggy más Értekezést írt (Abhandlung über die Aehnlichkeit der magyarischen Sprache mit den Morgenländischen^* ) ’s száz aranyát, mellybe a’ könyv’ nyomtattatása került, belé vesztette. Ezért a’ soktudományú férjfinak pótolékot adni ’s terhén könnyíteni, felette nemes ’s igazán hazafiúi tett vala. Osztán akarta legalább a’ jót; ’s a’ ki azt akarja, méltó hogy pártfogást kapjon.^* Csak abban téveszté-el a’ dolgot, hogy eltelve azon ideával, hogy újabb Íróink kárára vannak, ’s nem hasznára, a’ nyelvnek; ’s^* magyarúl csak az van jól a’ mi a’ Károli Gáspár’ és Szenczi Molnár Albert’ Magyarságával eggyez, újabb Iróinkat nem is tartja méltóknak a’ megolvasásra; ’s midőn őket czáfolja, a’ Mondolatból szedi-ki helyeiket. ’S Ususnak csak azt veszi, a’ mit az eddig sanctionált, nem azt is a’ mit ezután is. Pedig a’ Horátz’ értelme szerént, ez is Usus.

Ez a’ per még mindég foly, és azoknak számokba való, mellyek folyni mindég folynak; mert a’ nyelv soha sem lép arra a’ pontra, míg élő nyelv marad, és ki nem hal^* mint a’ görög és deák, hogy a’ mi némellyeknek nem sok, soknak ne tessék másoknak, ’s szükségtelennek ne az ezeknek, a’ mi azoknak igen is szükséges. De kívánja e azt a’ dolog, engedi e a’ természet, hogy minden a’ mi vélekedésünkön legyen? Hagyjuk-meg kinek kinek, hogy meggyőződését kövesse; őket erővel vonni a’ mi felünkre, az nekik épen olly kedvetlen volna, mint nekünk volna az kedvetlen, ha bennünket ők vonnának erővel a’ magokéra; ’s a’ Nyelvnek arra is van szüksége, hogy ollyan, arra is, hogy nem ollyan Iróink legyenek. Mondja-ki minden mi tart jónak^* vagy nem jónak; csak czimborákat ne szővjön, csak ígéretek által ne csináljon proselytuszokat, csak rettegtetések által ne kövessen, mint S. akart, a’ más szabadságán erőszakot. Ha az eggyik fél is, a’ másik is szabadon, bátran, sőt merészen, ’s ollykor harsogva mondja-el a’ mit elmondani szükségesnek gondol, végre ott állapodik-meg a’ dolog, a’ hol kell. A’ korholódások kedvetlenek, de szükségesek, mert csalhatatlanok, megtévedhetetlenek sem mi nem vagyunk, sem ők nem azok, ’s mind nekünk van; mind nekik, a’ minek le kell tördeltetnie, ha simákká válni akarunk.

Vice-Ispán Úr teljesíté kérésemet, ’s elvezete az Első Al-Ispán Consil. Ötvös Sándor Úrhoz, kinek látásához most adatott első szerencsém. Ez a’ két Úr eggy lélek által lelkesítetik, ’s barátságokat a’ tiszttársak köztt tapasztalni sok helyeken szokott alantas indúlatok soha még meg nem gyengítette, melly mind az eggyiknek mind a’ másiknak nemességét bizonyította. Itt láttam Ajtay Sámuel Urat is, a’ Löhr’ Világ’ Történeteinek (Pest, 1814. II. Köt.) fordítóját, ’s köszöntem az érdemes ifjúnak hogy hazánkat a’ derék Munkával megajándékozá; itt Vice-Notar. Mándy Péter Urat, ki e’ Megyének nagy reményeire nevekedik.

Szathmár felől szólván, engedd mondanom, kedves barátom, hogy ez a’ Megye, eggy nekem igen kedvetlen megtévedése^* által, magát általam nagyon megbántva lenni gondolá, ’s tartok tőle, hogy ezt a’ neheztelést még mostanáig sem voltam eléggé szerencsés egészen eloszlathatni.

Nem-eggyesűlt görög hitű társaink között Vitkovics Mihály volt^* az első,^* a’ ki magyarúl írt, még pedig igen csínosan írt; eggy barátom, kit mind józan feje, mind meleg és szeplőtelen szíve, mind gyönyörü tolla, mind teremtő phantasiája ’s tudományai ’s nevezetesen a’ Horátz’ szeretete miatt én különösen kedvellek. Midőn 1809. mindenikünk retteghete, hogy a’ háboru’ inségeiben elveszhetünk, engem az a’ gondolat szálla-meg, hogy fenn kellene valamelly írás által tartanom annak emlékezetét, hogy a’ Cyrill’ és Methódiusz’ emberei köztt ez a’ barátom dolgoza legelébb magyarúl, még pedig úgy, hogy a’ Bibliothecák’^* Indexeiknek Irójik ezt kénytelenek légyenek terjeszteni. Erre nézve eggy Epistolát írtam Vitkovicshoz, mellynek némelly helyei az Ibam forte via sacra-ra emlékeztetik az Olvasót. Gonosz Géniuszom eggy bohót teremtette velem; a’ ki azt mondja a’ mit hallani szoktunk, hogy^* így osztán megköthessem koszorúmat a’ Napkeleti Keresztyénnek. A’ bohónak név kelle, ’s szokatlanabb keresztneveink köztt a’ Mátét választám, nehogy azt valaki magára vehesse; ’s minthogy Mátémnak lakját is meg kelle mondanom, Máté-Szalkának lakójává tettem azt. Máté-Szalka Szathmárban fekszik, ’s így Szathmárban tettemet^* annál inkább vevék akart bántásnak, mivel Máté-Szalkán,^* a’ mit akkor még nem tudtam, van valaki, a’ ki verseket ír.

Nevelte a’ neheztelést ellenem az, hogy Epistolámnak eggy helye azt mondja, hogy a’ Tisza’ szélei Sylvester olta nem hallák a’ magyar lant’ zengését. E’ soraim elhitették a’ Megye’ tagjait, hogy a’ bántás akart bántás. Még barátim köztt is voltak némellyek, a’ kik nekem az Epistolát rosszúl vevék, ’s el nem hitethetém velek, hogy az én Böngészi Böngész Mátém (olvassd így a’ H. H. M. nevet) nem egyéb mint ideális személy. Hijába mondám nekik, hogy Horátz a’ Fundi Város’ Bíráját nem csak bolondnak mondja, ’s úgy festi mint a’ kit minden Olvasójának lehetetlen nem mosolygani, de becsűletes Úri nevét is hallatja vele, hijába mondám hogy Moliere eggy Limozíni bohót a’ Párizsi theáteren eggy kis chirurgiai szerrel halálig gyötret, ’s Cervantesz a’ maga Don Quixotját La Manchában hagyá születni; a’ neheztelés mindég tarta, ’s eggy Hexametrista Episztolával^* felelt Episztolámra, ’s tudatta velem,^* hogy Czirjék János és Mihály testvérek Szathmáriak voltak, az elők közzül pedig itt lakik Hanulik, és még tizenhárom vagy tizennégy a’ ki verseket ír.^* – Minthogy tehát a’ magyar lant itt is zeng, az említett sorokat kitörlém: de óhajtanám, hogy a’ Megye, mellynek én is tagja vagyok, méltóztatnék tiszteletlenségnek nem venni, hogy az egész Episztolát széllyel nem bonthatom. Arra erőt magamban nem érzek, ’s szükség reá, a’ mondottak szerént, nincsen is. Jókat, rosszakat, minden hon terem.

Hannulikot keresém, ’s azt a’ feleletet kapám a’ Piaristáknál hogy tegnap temettetett-el. Megholt Sept. 3dikán eggy újabb gutaütésben. Született volt Predméren Trencsén Várm. 1745. Júl. 22d. Nehány eszt. olta ágyba ejtette eggy gutacsapás, ’s Cserei^* Farkas barátom, Krasznán, enyhítette kedves tanítójának inségét. Helyette Rector Endrődi Urat vala szerencsém lelni, kit Kassán ezelőtt 25 eszt. ismertem, ’s kit Nyelvünk ’s Literaturánk némelly nyomtatott Munkáji ’s a’ haza^* eggykor eggy Magy. Lovas Seregnél, most az ifjúság nevelése körül tett hasznos szolgálatjai ’s jó feje miatt tisztel.

Erdélyből érkező leveleim két halált jelentenek, mellynek hallására nem valék elkészülve. Helytartói Tanácsos Puky László Úr Kolozsvártt Sept. 10dikén, az én kedves barátom Sípos Pál pedig Szászvároson Sept. 15dikén kimúltak; amaz 1753. Januar első vagy második napján Gombán Pest Vgyében, ez Enyeden 1759. Octób. 16dikán született. Puky Abaujnak Fő-Szolgabírája, ’s elébb Második, továbbad Első Vice-Ispánja volt: Sípos elébb Házi-Tanító a’ Cancellárius’ házánál Bécsben, továbbad Szászvárosi Rector Professor, honnan Patakra hozatott Physicát tanítani, végre 1810 olta Tordosi^* Predikátor. Két tiszta lelkű, igen tiszta fejű ember, kik mind azok előtt a’ kik őtet ismerték, feledhetetlenek maradnak.^* Puky meg vala romolva midőn vele Andrásfalván múlaték, ’s a’ legbeszédesebb ember, kinek soha sem volna elég ideje mind kimondani a mit mondani akart, és a’ ki tíz eszt. előtt még maga tartá beszéddel a’ legtömöttebb társaságot, most némán űlt körünkben, némán járta be a’ kertet velem; – de Sípos még sokáig élhetett volna. Eggy veszedelmes hideg ölte-el. Megrettenés nélkűl hallá hogy indulnia kell a’ nagy útra. Isten neki! pályámat megfutottam! ez vala utolsó szava, ’s elaludt.

Igen is, nemes-lelkű férjfi, te megfutottad pályádat, mert egész életed használt. Tanításaid, életed kihintette a’ jónak magvát, ’s hányunkban láttad azt csirákra fakadni, sarjadni, kalászokra kelni! ’S szent erkölcseid magasztalására vannak azon szent, de sokak által nem értett tudománynak, mellyet te a’ maga legmennyeibb tisztaságában tanítottál. Még a’ kik ezt vádolták is, tisztelték erkölcseidet, mint a’ Spinózáét ellenségei.

Sípos engem barátságával, oktatásaival tisztele-meg az én tisztem lesz viszont őtet úgy tisztelni-meg, hogy emlékezete eggy ideig még fenn maradhasson közöttünk.

Tordai Predikátor Gyöngyösi Úr nékem^* két levele által ada pótolékot azon veszteségemért, hogy azt a’ szeretetre-méltó embert eggy holnap előtt házánál nem lelém, annakelőtte pedig némán űltem. Halljad tudósításait:

Született 1741.^* Novemb. 4dikén. Krasznán, hol atyja Predikátor volt. Tanult Kolozsvártt, és három esztendeig Lejdában; Pappá lett 1771., ’s Tordán 45. eszt. olta lakik. Kiadott Verseinek két Kötetei mellé most szándékozik kiadni a’ III. Kötetet, hol már rímetlen metricus versei fognak állani.

Leginkább azt óhajtám tudni, melly történetet vezette arra, hogy metricus verseket írjon; mert én még iskoláimban voltam, midőn már láttam némelly munkájit. – Láttam még gyermekkoromban, úgy mond, eggy ’s más koros magyar könyvekben annak példájit imitt amott, de leonína forma nélkül. Az illyen példák mozdították-meg érzésemet, mikor érzeném, melly igen alkalmatos legyen a’ mi nyelvünk, hogy illyen rámára is vonattassék. Majd azután 1764. és 65. két esztendeig Praeceptorságot viselvén a’ közönséges Poetica Classisban, ott tanítványaimmal gyakorlásba vétettem, de a’ leonína formát tőlök eltiltottam, mivel az a’ gyakorlást megnehezítette volna. Irtam elejekbe regulákat eggy kis magyar Prosodiáról, de annak terjedése azután, hogy kiszármaztam, megszűnt, nem akadván gyakorlóji. E’ felett unalmat is tapasztaltam abban, hogy mindég csak azzal a’ négyes megszokott strófákkal éljünk; úgy is azok is az asclepiadéa formából vétettek vala által, minden metrum nélkül, az egyenlő hangú végezetekkel csupán elformálva. Azért szükségesnek érzettem, hogy valamint a’ mező annál gyönyörűségesebb, mentől több színű és formájú virágokkal ékeskedik: úgy nagyobb gyönyörűségre szolgalna, ha a’ verselésnek mezején több külömböző és a’ Római ’s görög metrumok szerént formalt versek láttattatnának és terjednének.

Hogy pedig a’ leonína formára is hajlottam azután, annak oka volt a’ Magyar Közönségnek akkori közönséges ízérzése, mellynek semmi nem volt kedves, hanemha efféle csemegével trágyáztatott. Ugy gondolkoztam azért, hogy ez által a’ csemege által, hamarébb lehet megízelítetni a’ görög és Római Versek’ formájit, melly nélkül azok ízetlenek, bűzetlenek voltak, kivált az asszonyi nem előtt. Tudva vagyon, hogy eggy nemzetet az illyen gyermekségi gustustól, mint a’ gyermeket a’ csecstől nem lehet eggyszeriben elválasztani, hanem csemege által kell lassanként elszoktatni valóságosabb eledelre, nemesebb ízérzésre. Azon kivűl is csak meg kell vallanunk, hogy bajos dolog a’ füleket megcsalni, és azokat megszokott kedves muzsikájoktól általjában megfosztani. Azt is tapasztaljuk hogy semmiféle megrögzött és majd természetté vált szokást csak eggyszeriben ketté vágni nem tanácsos; hanem annak reformatiójában tapogatva kell, és halkkal, elébb elébb menni, míg mintegy eszre-vehetetlenül tökéletességre lehet vinni. Még a’ vallásnak nagy Mestere és az ő Apostolai is halkkal reformáltak, és eggy darabig sok régi dolgot, a’ mi indifferens vagy hasznos is volt, – (ha hasznos, nem csuda ha meghagyták: de az csuda volna, ha meghagyták volna az ártalmast is) – hogy kedvezzenek az emberi gyarlóságnak, és könnyebben megnyerhessék annak hajlandóságát. Ellenben hogy a’ mi XVI. Századbeli Reformatorink eggyszeribe ketté vágtak minden vallásbeli visszaéléseket, tudjuk micsoda sok bajjal, és még külső erővel is, igen nehezen terjeszthették-el az Evangyeliomi tisztább tudományt. Nem rossznak látszik hát azt a’ regulát követni a’ Magy. Poesis reformatiojában is, hogy engedjünk előbb abban, a’ mi magában indifferens, ugy mint az úgy nevezett cadentiában, melly olly igen megrögzött kedves a’ közönség’ nagyobb része előtt. Nem is tartanám disztelennek hogy a’ Római köntösre azt a’ kis magyar paszomántot is ottan ottan reá-varrjuk, hogy inkább tessék, csak hogy annak valóságát ne abban keressük; ne legyen egyedül való forma és közönséges, hanem szabad tetszés szerént való, minthogy bajos dolog a’ gustus ellen disputálni. Azt sem láthatom-által, hogy ha a’ rímet örömest megszenvedjük négyes stropháinkban, miért ne lehetne megszenvednünk a’ görög és Római formájú magyar versekben is. Azt felelik, azért, mert ezekben épen nem volt szokás: én tehat az ellen ne csináljak idétlen formát, melly azokhoz nem illik. Igen is ne, ha deák verseket írok. De ha magyart, más a’ tekintet; mert a’ magyar nyelv szabad élő nyelv lévén, nem köteles hogy mindenben rabszolgája legyen a’ régieknek, hogy azokkal maga gustusa ellen ne élhessen. Ha^* a’ régi görög építményeknek formája a’ mostani Európai módival némelly részben eggybe foglaltatik és formáltatik; ha^* eggy antik kép eggy újmódi kép^* szép rámájába tétetik,^* nincsen talán abban semmi dísztelenség. Ha nekem tetszik a’ magyar nadrágra német stíefelt vonni, vagy a’ kuruczos magyar mente mellé kalpag helyett kalapot tenni fejembe, keresvén benne én commoditásomat: szabadságomban vagyon; abból nekem senki nem parancsolhat, és senki nem csúfolhat dísztelenséggel; szabad vagyok magam gustusommal. – (Azzal, igen is, szabad vagyok: de más kérdés, hogy nem vádolhat e azzal, hogy ollyat csinálok, a’ mi díszetlen.^* ’S a’ hasonlatosság úgy szorítana, ha a’ Római tógához szabad volna német stiefelt és háromszegű kalapot vagy huszárkalapot venni.) – Még az Evangyeliomnak nagy Szerzője is nem tartotta dísztelennek, hogy a’ zsidó czeremoniáknak szokásaikból sokakat általformalt a’ tiszta vallásra, és eggyben foglalta; még sem merjük mondani, hogy ez díszetlenség legyen, sőt azok a’ szokasok ékesebbekké lettek az Evangyeliomi formában. Illyen felséges példánál pedig sokkal kisebb eggy Nyelv’ vagy Poesis’ tárgya.

Ezek bírtak engem arra, hogy még igen ifjúságomban a’ görög és Római formát gyakorlásba vegyem és hogy cadentiákba öltöztetni illetlenségnek ne tartsam. De nem akarom magam felől azt a’ képtelenséget^* gondoltatni, mintha én a’ cadentziás verseket bálványomnak és^* a’ versírás’ valóságának^* tartanám. Irtam inkább ezelőtt illyent; mert ezt is eltűrhetőnek véltem, sőt szükségesnek a’ külömbbségre nézve, mert én annál tökéletesebbnek tartom a’ nyelvet, mentől több formákra szabattathatik, de csak jó móddal. – (’S mellyík az a’ jó, ’s mellyík a’ rossz mód?) – Méltonak tartom ezt is a’ türedelemre, legalább, hogy a’ kik illy ízléssel vannak, találjanak azok is a’ miben gyönyörködhessenek. Én természetesnek találom hogy engedjünk még a’ Poesis ízlésének is ollyan szabadsagot, mint a’ vendégségekben a’ készületeknek, mellyekben külömbféle ízű és készűletű ’s nemű ételek tétetnek-fel, hogy kik maga ízlése szerént ehessék. Mikor én az illyen verseket írtam, nem tapasztaltam hogy a’ Közönség kedvetlenül fogadta volna, sőt még most is vannak hazafiak elegen, kik felől meg kell vallanunk hogy mind tudományok, mind jó-érzések vagyon, kik épen illy ítélettel vagynak, de a’ kik azért érzékenyítő Critica alá vonattatni nem méltók. Csak ugyan én, látván már vénségemben a’ nevekedő erőt, az ollyan színű mértekes verseknek kiirtására, legottan rím nélkül való afféle forma verseket is eleget írtam, hogy a’ Critikának kemény ítélete alatt ne maradjak, és a’ mellyekben én épen úgy gyönyörködöm: hanem örökösen még is a’ rímesekről egészen le nem mondhatok, ne láttassam azt ezért cselekedni, hogy a’ sok pirongatása megszégyeltem volna magamat és kárhoztatnám előbbi bűnömet.

Hagyjuk gyönyörködni^* a’ tiszteletre-méltó öreget a’ maga ízlésében, ’s tiszteljük érdemeit, hogy a’ jót ő is gyarapította. A’^* németek köztt is voltak, a’ kik a’ régi vers’^* sorait rímekkel végzették, ’s Ratschky szebbnek tartá így az Alcaeuszi dal’ stróphájit:^*