Óh! e’ forrásnak partya mellett
Andalgott sokszor Pásztorom!
Gyöngyhabja melly szelíden tsörgött!*
[Aláhúzott sor. A helyette javasolt jobbítás a két strófa között olvasható.]
Ha rá mosolygott Dámonom.
Itt voltak eggyütt zöld tanyáink;
Amott tartottunk aklokat;
E’ réten jártak nyájatskáink,
E’ dombon nyírtuk gyapjokat.
Ő volt eggyetlen boldogságom:
Ő birta jámbor szívemet.
Ő értte, Ég a’ bizonyságom!
Od’ adtam volna éltemet.
Még hajnaltájban, tsendes dallal,
Megjártam berkünk’ rettyeit;
’S megszedtem néki gondos újjal
Flórának legszebb kintseit.
Orozva ültem oldalához,
Ha fél*
[Aláhúzva. A helyette javasolt még a strófa alatt olvasható.] mosolygva szunnyadott:’S ha tsókkal értem homlokához,
Véletlen’ ő is meglopott.
Hogy egyszer tettetett haraggal
Elvontam tőlle képemet;
Áh! melly keserves háborgással
Kérlelte tsalfa szívemet!
Szerelme bádgyadó szemében
Melly bájos tűzzel tsillogott!
’S melly boldog voltam, míg ölében
Szép énekével múlatott.
De óh! e’ tsalfa boldogságok
Egyszerre múlni kezdenek,
Mint nyáronn a’ megértt virágok,
Mellyekre hővek*
[Aláhúzva. A helyette javasolt senyvek szó a hővek alatt olvasható.] estenek.Dórisnak látszik hízelkedni,
’S pirúlva futtya színemet!
Hitetlen! jőjj tsak engesztelni!
Meg nem botsátom vétkedet.
De vallyon szívem’ rejtekéből
mit érzek felfel habzani? — — —
Egy hő könyetske jő szememből;
’S mellyemre látom görgeni.
Jőjj vissza, Dámon! engesztelni;
Ne fusd pirúlva színemet.
Eggy illy könyetske azt igéri,
Hogy megbotsátom vétkedet.
| 1. Stropha
Óh! e’ hantos partyánn
Andalgott sokszor Pásztorom!
’S mëlly vígan szökdösött gyöngyágyánn
Ha rá mosolygott Dámonom.
Itt voltak eggyütt zöld tanyáink;
Amott tartottunk aklokat;
E’ réten jártak nyájatskáink,
E’ dombon nyírtuk gyapjokat.
2. Stropha.
Ah! nálla nélkül puszta nékem
A’ legmosolygóbb tartomány;
>’S a’ merre járok üldöz engem
orczája mint egy látomány.*
[Korrektúrajellel a lap tetejére szúrta be Verseghy a 2. strófa első négy sorának szánt részt.]
Ő volt eggyetlen boldogságom:
Ő birta jámbor szívemet.
Ő értte, Ég a’ bizonyságom!
Od’ adtam volna éltemet.
3.
Még hajnaltájban, tsendes dallal,
Megjártam berkünk’ rettyeit;
’S megszedtem néki gondos újjal
Flórának legszebb kintseit.
Orozva ültem oldalához,
Ha még mosolygva szunnyadott:
’S ha tsókkal értem homlokához,
Véletlen’ ő is meglopott.
4.
Hogy egyszer tettetett haraggal
Elvontam tőlle képemet;
Áh! melly keserves háborgással
Kérlelte tsalfa szívemet!
Szerelme bádgyadó szemében
Melly bájos tűzzel tsillogott!
’S melly boldog voltam, míg ölében
Szép énekével múlatott.
5.
De óh! e’ tsalfa boldogságok
Egyszerre múlni kezdenek,
Mint nyáronn a’ megértt virágok,
Mellyekre senyvek estenek.
Dórisnak látszik hízelkedni,
’S pirúlva futtya színemet!
Hitetlen! jőjj tsak engesztelni!
Meg nem botsátom vétkedet.
6.
De vallyon szívem’ rejtekéből
mit érzek felfel habzani? — — —
Egy hő könyetske jő szememből;
’S mellyemre látom görgeni.
Jőjj vissza, Dámon! engesztelni;
Ne fusd pirúlva színemet.
Eggy illy könyetske azt igéri,
Hogy megbotsátom vétkedet.
|