AZ OLASZ NYELV
ÉDESSÉGÉNEK ’S HATHATÓSÁGÁNAK
KÉT PÉLDÁJA.
Magyar Orthographia szerént.
Téneri zdennyi, e platside e trankville
Repulze, e kári vettzi, e ljéte pátsi,
Szorrízi, paroléte, e doltsi sztille
Di pianto e szoszpír, tronki e molli bátsi.
Fúze tai kóze tutte, e possja unille
Et ál fótse temprň di lente fátsi.
E ne formň kvel szi mirábil tsinto
Di kvella avéva il bel fiánko szutsinto.
Tyáma gylabbitator de lombreterne
Il rauko szón de la tartarea tomba:
Tréman le szpatzióze átre kaverne
E láer tséko a kvel romor ribomba.
Ne szi sztridendo maj da le szuperne
Rejóni del tsélo il folgor piomba.
Ne szi szkossza dzsammái tréma la térra
Kvando i vapóri in szen grávida szérra.
ROUSSEAU, Munkáinak 20dik Kötetében, TASSÓnak Gierusalema liberata nevezetű kőlteményéből ezt a’ két Stanzát választotta-ki az Olasz Nyelv édességének ’s durvaságának éreztetésére. Nem szükség ezeknek szavait értenünk (ezt veti utána) elég ha a’ hangzatok érzésére fülünk, ’s érzésünknek meg-vallására egyenességünk vagyon. Az első Stantzában a’ sok kedves l, b, z, ts, lj, ny, é, – a’ másodikban a’ sok durva r, tr, mb, sztr érdekli a’ fület. Ennyi kedvességgel a’ miénk nem bír; de elég az, hogy többel bír, mint minden más Európai. Kassán, Kos 28dik 1791.
SZÉPHALMY.