JELENTÉS.
Ezen hónapos írásnak tárgyai mind az első Darab homlok-levelén, mind az azt nyomban követő Bé-Vezetésben világosan ki-mutattattak; úgy hogy szükségtelennek látom annak itt bővebb magyarázatját adni. Vóltak a’ kik meg-botránkoztak azon, hogy az említett Bé-vezetés eggyik tzikkelyében némelly olly darabok’ fel-vételét is ígértem, a’ mellyeket magam sem esmertem jóknak; és ez eggy két Iróinkat arra bírta, hogy ezen Gyűjteményembe készített darabjaikat tőlem meg-tartóztassák, nem akarván, hogy az ő jó darabjaik a’ rosszakkal öszve-egyvelítessenek: de úgy vélem, hogy ezen tzikkelynek sints szüksége hogy eléggé világosan ejtett szavaimat magyarázzam; mert a’ kik engemet értenek, mind tzélomat értik, mind azon darabokat ki-találják, a’ mellyeket én fogyatkozások mellett is, fel-fogadtam. Tsak arról teszem őket bíztosokká, hogy a’ daraboknak fel-fogadására nem külső fényesség, nem barátság, nem kérelem indít: hanem az elő-segélleni óhajtott tárgy’ tulajdon tekintete. Hagyjanak-meg engemet továbbá is ezen végzésem mellett: azon lészek tellyes erővel hogy azt a’ kedvetlenséget, a’ mellyet bennek eggy két szagatlan virágom támaszt, számosabb kedves illatúakkal felejtessem-el.
Hogy Hazai Történeteinket illető darabokkal nem bővölködik ez az első Kötet, onnan jő, hogy a’ Brassai FRÓNIUSZ MIHÁLY Úr darabjait mind ekkoráig hijában vártam. Mit várhatunk ezen érdemes Hazafitól, tudják azok, a’ kik őt a’ WINDISCH Úr Német nyelven írtt Magyar Tárházából esmerik. Azon leszek, hogy a’ következő darabokban ezt a’ tsonkaságot el-távoztathassam. – Egyéb eránt reménylem mind inkább inkább, hogy ezen Periodicus Irásom, (azon Eretnekség mellett is, hogy benne Deák, Frantzia és Német szókkal sok helytt és néhol talam el-kerűlhető szükség nélkűl is élek,) mind azon szokatlan bátorság miatt, a’ mellyel vélekedéseimet elő-adni mérészlem; mind hasznos, múlattató és egyéb értelemben is külömbféle vólta miatt más idő szakaszokra osztott Irásaink mellett haszontalannak és szükségtelennek tartattatni nem fog. – Kassán, Mérték hava 9dikén 1790.
SZÉPHALMY.