V.
A’ MÚSÁK ÉS ÁMOR.
Még gyermekkoromban verseket irkáltam,
A’ Parnasszus hegyén fel- ’s alá sétáltam;
Helicon’ vizéből sokszor hörpentettem,
’S Pegazuson űlvén repűlni szerettem.
Tsudáltam én gyakran a’ kilentz Szűzeket,
És akartam vólna tsókolni mellyeket,
De nem mérészlettem; féltem mindenektől,
Szavaktól, szemektől, egész termetektől.
Meg-tetszettem nékik; hívtak simogatván
’S tsókjaikkal gyenge ortzám nyomogatván.
Bátorságot kaptam; lassan meg-szerettek,
Midőn a’ mellyeket tsókoltam, nevettek.
Eggy Fattyú járt köztök; nálam még kissebb vólt,
Mindenkor mosolygott, igen keveset szólt;
Szép szagos rózsákat öszve-szedegetett,
Terhes, de nem hosszú, lántzot kötözgetett,
Nem vólt nyila; láttam kötetlen szemeit
Láttam üress, fáklyát nem hordó kezeit,
Akkor nem esmértem azt a’ kis gyermeket, –
Hányt ugyan ő reám tsábító szemeket, –
De én vele szólni akkor szégyenlettem,
Nagyobb gyermek lévén, Amort meg-vetettem.
Tegnap a’ nyilait reám igazgatta,
Érzem, a’ szivemet tsak-nem hasítgatta;
Ha ruhámról atzél gomb nem függött vólna,
Talám szegény Jóska most eggyet sem szólna.
Mikor én lattalak tegez nélkűl jártál,
Kendő nélkűl, tudod, bátran kandikáltál:
Most másképp’ esmerlek! venni életemet
Kivántad, de tetted sebessé szívemet.
Hát bosszút állsz, mivel akkor kevély vóltam,
Veled nem játszodtam, ’s hozzád nem-is szóltam?
Békélj-meg! a’ Músák most szűzességeket
Féltik tőlem, ’s azzal múló szépségeket.
Ha te nem vezérled, Amor, gondolásom
Nem-ís kén’ olvasni ezen rossz írásom.