I.
FORDÍTÁS
VIRGILIUSNAK AENEISÉBŐL.
Vólt egy régi jeles Város; tova meszsze arányban
Folyt az Olasz Tibris Tirhénomi tenger’ ölébe;
A’ neve Karthágo. Bírá ezt Tírusi nemzet:
Gazdag nép, melly a’ hadi dolgait úntalan űzte.
E’ várost a’ többi-felett kedvellve bötsűlte
Júno,* ezért ott hagyta Szamost: a’ fegyverit itten,
Itt tartá szekerét. Népéről (hogy-ha lehetne)
Azt végzette, hogy e’ helyen Országlása örökké
Tartana, ’s hogy tartson, nagy vólt a’ gondja reája.
Ám de tudá, hogy nemzet ered fene Trójai vérből,
Melly e’ várnak erős falait valahára le rontja:
Sőt meszszebb, ’s meszszebb terjesztvén gőgös hatalmát
Sok diadalmak utánn Libiát pusztítani fogja;
Mert az örök természeti rend így hozza magával
Féltt ettől Száturnia; mert a’ Trójai hartzban
Ellene nagy bajjal védette az Árgusi népét;
’S még a’ régi haragnak okát, és szíve gyötrelmét
Ám most-is fájlalta: ki nem vethette eszéből,
Hogy Páris* mást szebbnek itélt; ’s hogy Férje az undok
Nemzetből eredett Ganimédest* égbe ragadván
Hébe leánya-helyett fényes tisztségre emelte.
Mind ezekért fel-hevűlve, az omlott Trója’ vitézit,
A’ kiket a’ Danaus kard’ éle, ’s Akilles’* haragja
Éltöktől meg-nem fosztott, a’ tengeri síkon
Tétova hányta, ’s Olasz parttól meszszére vetette.
A’ kik azért, az örök végzésként, tengerek’ hátán
Több esztendőkig széllyel-bújdosva vesződtek.
Illy nehezen lett kezdete a’ nagy Római népnek. ’s a’ t.
RÁJNIS.