XIV.
PHYLLIS, AMOR, VÉNUS.
Francesco de Lemene után.
Phyllis. *Ó melly gyönyörű almát hagysz látnom, Ámor! Kitől kaptad azt?
Ámor. *Az Anyámtól, ő pedig eggy Juhásztól kapta az Idai erdőkben, azért hogy más Isteneket a’ szépségen lévő vetélkedésben meg-előzött.
Phyllis. Igen, igen szép alma!
Amor. Néked ajándékozom.
Phyllis. De mit fog Vénus* mondani, ha ezt a’ szép ajándékot el-veszem? Né, né, éppen most jön.
Amor. Szaporán dugd-el.
Phyllis. A’ kebelembe dugom, hogy a’ szívemhez közel legyen.
Venus. ’S megint rád akadtam, Amor? Felelj, hol az arany almám?
Amor. Nem tudom?
Venus. Nem, nem, ne tagadd, tudom én hogy nálad van.
Amor. Haljak-meg ha nálam van.
Venus. Ne! (pofon üti)
Phyllis. Jaj nékem! mit tsinálsz?
Venus. Ne még eggyet (ismét pofon üti)
Amor. Ahi, ahi!
Phyllis. Ah Venus ne bántsd kérlek! Im itt az almád.
Venus. Ki adta azt néked?
Phyllis. Éppen az elébb adta nékem Amor.
Venus. He, te hazugotska! de mond-meg miért adtad néki? ’s tőlem lopni-el! szólj, ne sírj, mond-meg.
Amor. Azért, hogy nékem Phyllis szebbnek látszik, mint Te.
Venus. ’S még azt kell hallanom, hogy eggy halandó szépség szebb nálamnál? Phyllis szebb mint én? mond-meg, miért vólna ő szebb, mint én?
Amor. Azt meg-nem mondom!
Venus. Mond-ki, mitől félsz?
Amor. A’ pofon tsapástól.
Venus. Mond-ki, ne félj; ne félj; miért nem látszom olly szépnek mint ő?
Amor. Nem akarnám. ..
Venus. Végezd szaporán, vagy –
Amor. Te vagy olly szép mint ő; de már annak rég az ideje, hogy Te szép vagy.
IVÁNKAY VITÉZ.