XVII.
SIMON RAU’
Sziciliai Poéta’ Irásaiból.
1.
Szeretőjének kűldi képét.
Mivel már belőlem semmi sem maradt tsak eggy merő árnyék, eggy semmi kép, azért kűldöm ezt, hogy ez is, mint egyéb részeim, egészen Tiéd legyen. Eggyesítsd ezt azzal a’ Lélekkel, melly nem rég tulajdonod vólt, ’s hallatlan tsodát fogsz látni: Az, mivel nálad van, meg-elevenedik ’s én leszek.
2.
Beszélő némaság.
Azt akarod hogy szóljak, és ki beszélhetne annyit, hogy tsak eggy részét adja ís elő fájdalmimnak? És hát ha a’ sebem még egyszer fel-fakad, ha szólok, miként kívánhatod azt hogy szóljak? ’S nem beszélnek é könnyekkel tellyes szemeim? ’S nem eleget mondottak é magokban emésztődő néma fájdalmaim? Ó ha tudnád és érzenéd, mennyit jelent eggy sóhajtás, és mennyit eggy ah!
3.
Szemeinek javasolja hogy eggy tsekélységért ne sírjanak olly igen.
Szemek, mi bajotok? ó Isten! mi bajotok szemek? Miért áradnak olly igen a’ könnyek belőletek? az a’ szép, kit annyira óhajtotok, nem messze van! szűnjetek könnyezni. Tehát azért a’ kis időért, melly alatt nem látjátok, annyira a’ sírásnak adtátok magatokat? Osztán mit tsináltok, mit fogtok tsinálni, ha a’ sok könnyektől meg-vakúltok?
4.
Eggy halál-főre.
Ez az útálatos maradvány, mellyről a’ Párcák’* mardosó foga rágta-le a’ húst, ez a’ mezítelen koponya, ez a’ ki-ürűltt tsont, mellyet a’ sír sem emészthete-meg, mondja néked érzéketlen szép, te, ki a’ természet hímezésében a’ Mesterséget ki-fárasztottad, mondja néked, hogy porrá lett megint, ha termetedet piperézni van kedved.
5.
Fortunához.
Ó Fortúna! tsak eggy óráig engednéd forgatnom kerekedet, úgy elébb az én kemény kegyetlen nyomorúságomba állítanálak. Ha ismet helyjedre mennék, és már tudnád melly keserves ez a’ gyötrelem, talán meg-változtatnád sorsomat.
6.
Kedvesének nyújtott zálog.
Mivel kíntelen vagyok Tőled édes S… im meg-válni, azért ezt a’ hív szívet hagyom nálad zálogúl. Vedd el azt, hogy ne mondhasd azután, hogy máshoz hódúlt. Álmomban el-jövök, hogy előtted meg-jelenhessek. Mint eggy tévelygő árnyék késérjen Téged az én Lelkem: Érzed a’ levegő fúvását: azok az én sóhajtásim. Az a’ Víz mellyet inni
1Itt állott innya; de ez Grammaticai Anomalia, és innen származott innia, mint ennie, látnia. Nem mondhatom ennye e’ helyett enni, sem látnya e’ hellyett látni; és így ha úgy akarok szóllani, mint Nyelvünknek tökélletességén igyeksző Iró, és nem Idióta, ámbár igen sokan élnek az innya-val, inni-t kell mondanom.
fogsz, az én könnyeim.
7.
Három Grátziák.*
Hidje, a’ ki akarja. Én az én részemről nem hiszem hogy tsak három Grátziák vagynak. Mert ha kedves S… im, reád nézek, milliom Grátziákat látok. Milliomokat látok, Szívem, ha a’ Te szádat, a’ Te homlokodat szemlélem. Ebben a’ szemetskében pedig, hányan találkoznak, azt tsak Amor* tudja, és – én!
8.
Szépjéhez, annak Neve’ (ANNA) napjára.
Benned édes szépem, ki az Esztendőt (annus) nevedben viseled, látom annak négy részeit. Aprilist
2Olasz Országban Aprilis az a’ kedves hónap, melly nálunk Május.
a’ homlokodon; artzáidon két kellemes almákban az örökös őszt. – De a’ más esztendő két szakaszait az Ég rosszúl osztotta-fel közöttünk. Néked szívedben van a’ Tél; nékem a’ nyár; a’ Te szemeidben a’ Nyár; az enyímekben a’ Tél.
3A’ tél pedig nem fagyból, hanem kedvetlen esőzésből áll.
IVÁNKAY VITÉZ.