VI.
A’ CZENCZIM SZÁJA.
JANUS SECUNDUSBÓL.
2Janus Secundus Hagiensis szül. 1511. meg-hólt 1536. Ritkán találtathatók lévén Versei, azt tartom hogy Olvasóim meg-köszönik ki-mondhatatlan szépségű Deák darabjának ide tételét. Im ez az:
Qualem purpureo diffundit mane ruborem
Quae rosa nocturnis roribus immaduit.
Matutina rubent Dominae sic oscula nostrae
Basiolis longa nocte rigata meis.
Quae circum facies niveo candore coronat,
Virginis ut violam cum tenet alba manus.
Tale novum seris cerasum sub floribus ardet,
Aestatemque et ver cum simul arbor habet.
Me miserum! quare dum flagrantissima jungis
Oscula, de thalamo cogor abire tuo!
O saltem labris serva hunc formosa ruborem;
Dum tibi me referet noctis opaca quies.
Si tamen interea cujusquam bafia carpent,
Illa meis fiant pallidiora genis.
Miskóltz, Martiusban, 1788.
Mint a’ harmatozó Hajnal’ nedvébe förösztött
Rózsa, mikor büszkén nyitja piros kebelét,
Ollyan az én kegyes Czenczim szátskája, midőn még
Éjjeli tsókomnak nedvivel ázva ragyog.
Álla pedig ’s ortzája fejér: nem tartja külömben
A’ ki-fakadtt pipatsot gyenge kezébe’ Lili.
Igy zsendűl a’ nyár elején a’ kerti tseresznye,
Áginak hószínű ritka virági között.
Angyalom! ah mért kell tőled haza tsúszni, midőn te
Rám a’ leg-forróbb tsókokat hintegeted!
Ó tartsd-meg kérlek szátskádnak mostani színét,
Míglen az alkonyodott éjtszaka vissza-hozand.
Jaj! de ha majd addig másnak szedi tsókjait ajkad,
Ortzámnak halvány színire fesse magát.
RAJNIS Úrnak* az a’ meg jegyzése hogy a’ h. betű a’ szók elején nem ejtődik olly keményen, mint a’ szóknak közepette, nékem igaznak tetszik; ’s én ezt bátran veszem széltében vocalis* helyjett, noha látom, hogy sokan, nevezetesen Révai* is, készebbek küszködni akár melly fáradttsággal’ mint hogy az előtte álló rövid mással-hangzó benne meg-akadjon. Nékem úgy látszik, és talám makats meg-általkodás nélkűl látom ezt annak, hogy könnyebben szenvedhetem-el a’ tsókokat hintegetedben az első dactylus meg-akadását, mint azt a’ lágy hangzatot, a’ melly a’ tőled haza tsúszniban fordúl-elő a’ tőled végében.
És ezt az érzésemet nagyon igazolja a’ Görögök példája, kik ezt betűjöknek rendébe sem írták, és talám tsak a’ ’Θ, χ, Φ és ϊ betűkben mondották érthető hanggal; sőt a’ Rómaiaké is, kiknek maradékai, a’ mostani Olaszok, azt c nélkűl egészen el-hallgatják, és a’ kikről, hanemha Catullusnak Epigrammájából tudnám
*Az utalás Catullus 84. versére* vonatkozik: Khéjt mond Arriusunk, ha a kéjről szólani kíván, / tőrbecsalást nem mond, tőrbecsalást szívesen; / s nyilván azt gondolja, hogy őt mindenki csodálja/ szörnyen hangsúlyos tőrbecsalásaiért. (Devecseri Gábor fordítása, Catullus költeményei, Bp., 1958., 81.)
hogy eggy Arrius
*„Talán az az Arrius, akit Cicero Brutusában mint alsóbbrendű szónokot említ. Catullus a LXXXIV. versben az előkelősködő etruszkos kiejtést gúnyolja." (Jegyzet az idézett kiadáshoz.)
nevezetű Pedánt a’
Commodát* Chommodának az
insidiast* hinsidíás-nak mondani szebbnek tartotta, azt merném állítani, hogy le-írták ugyan, de vagy éppen nem, vagy igen gyengén mondották-ki.
KAZINCZY.