XVIII.
EGGY ESETRE.2
Poétai szépsége ennek a’ darabnak meg-érdemlette, hogy ezt az el-veszéstől meg-mentsem. – Kegyelmes Egek, be bóldogtalan idők lehettek azok, midőn a’ Vallásbeli versengés még a’ leg-jobb elméket-is illy ki-fakadásokra tüzelhette! – ’s mikor tisztúl-ki Athmosphaeránk attól a’ dögleletes ködtől, a’ melly illyetén misanthropusi kelevényeket támaszt!!! –

1760.
Res tua, Christe, agitur, fucata, potentia justo
Vim facit, & tenerum sic undique tentat ovile,
Ut miser in lacrymas tabescat, & irrita vota
Jam jam animus doleatque sibi, doleatque futuris
Tempora, Relligio queis olim invicta jacebit,
Ni tua de coelis nunc tandem in fulmina dextra
Emicet, & verum, tua cui se gloria junxit
Innovet arma sibi & vires demonstret axitas;
Queis populos quondam immites & saxea Corda
Contudit, ac jugo suavi dare colla coëgit.

Ista quidem fient, ni nos oracula fallant,
Numinis: at dum nos metus & spes torquet anhelos
O! quam parva fides modica secat aequora lintre
Vitae aerumnarum, & molles frustra usque querelas
Ingeminat, vanoque ciet surda aethera luctu! –
Actum est! non hostis tantum hoc jam clamat amarus,
Sed tacito passim mussant eadem ore fideles
Christe tui! & mortem fugiuntque, optantque vicissim
Pro se, aliisque illis, quos sanguis junxerat usquam
Sanctaque Relligio: quid enim terris superesse
Mox juvat, ut longo vexes praecordia morsu,
Dum teneras mentes cogi ad nefanda videbis
Sacra, vel infami profundere viscera ferro
Si fugiant animis dirae mendacia … mae.

Magna quidem res est mors, summaque linea vitae,
Hanc animus meminisse horret; longeque recusat:
Quam tamen, alme Deus! tua ne modo gratia desit
Malo equidem pro me & pulchris, quos diligo, natis,
Quos tuos dixi, suavi cum conjuge, malim
Hac luce oppetere, ut viduatos Spiritus artus
Deserat, in longam & claudantur lumina noctem:
Quam veniat tam dira lues, tot mentibus olim
Infandam latura necem, turpique veterno.
Ebria tartareo condant sub carcere secla
Me vivo…

Tu vero alme Deus! miseris succurrere tandem
Incipe! ni melior pro te est & charior hostis
Prae nobis; fallantque simul mens conscia recti,
Et tua verba Deus! quae nos sincera tueri
Optasse, ipse vides: propriam ne neglige causam!*
Magyarul: A te ügyedről van szó, Krisztus, az igazsággal elkendőzött hatalmaskodás erőszakot készít, és mindenfelől a gyenge juhakolra támad, hogy a szerencsétlen ember könnyekre fakadjon és a háborgatott hitek miatt önmagát sirassa a lélek és sirassa az eljövendő időket. Lesz idő, mikor a vallás majdan nem fog legyőzve a földön heverni, akkor végre, nem úgy mint most, kezed az égből nem sújt villámokat, és az igazság, akire e te dicsőséged szállott, új fegyvereket készít magának, melyekkel az egykor vad népeket és a kőszíveket megtöri, és nyakukat édes igába hajtja. Azok a dolgok bizonnyal be fognak teljesedni, ha meg nem csalnak minket az isteni akarat jóslatai: ám addig is kétség és remény közt hányódunk sóhajtozva. O, micsoda kicsiny hit választja cl viszontagságos életünk törékeny sajkáját a tengertől, és hiába sóhajtozik elhaló panaszt, és hiába sír folyton a süket ég felé! Beteljesedett! Ezt már nem csak az ellenség kiáltja keserűen, ámde a híveid is suttogják, Krisztus, szerte néma ajakkal, és hol menekülnek a haláltól, hol meg óhajtják maguknak és mindazoknak, kikhez vagy a vér köteléke fűzi őket, vagy a szent vallás. Mert mi öröm van a földi életben, ha szívedet folytonos marások sebesítik, míg azt kell látnod, hogy a zsenge lelkeket vagy a szentséggyalázás bűnébe kényszerítik, vagy bűnös karddal ontják ki zsigereiket, ha lelkük visszaretten a kegyetlen hazugságtól. Nagy dolog, bizonnyal a halál, az élet legvégső határa, borzadva gondol rá a lélek, és visszaretten: Mégis, tápláló Isten! A rosszban ne hagyjon el az irántam és szép gyermekeim iránt - kiket szeretek, kiket tiéidnek neveztem édes feleségemmel együtt - való kegyelmed, hiszen inkább akarom, hogy e világból kimúljak, s hogy szemeimre hosszú éjszaka boruljon, minthogy tagjaimat megözvegyültén hagyja el a Lelkem: Hát jöjjön el a kegyetlen romlás, mely annyi léleknek fog iszonyú pusztulást hozni, a rút álmodassál. Elvén rejtenek engem részeg századok a tartaroszi tömlöcben. Te igaz, tápláló Isten! Végre nyújts segítséget a nyomorultaknak! Nem jobb és nem kedvesebb náladnál az ellenség előttünk, és ne csalatkozzon a jó lelkiismeret, Isten! szavaidban, melyeket, láthatod, jámboran oltalmazni legfőbb óhajunk: vedd gondjaidba saját ügyedet!

SZATTHMÁRI PAKSI MIHÁLY
Sáros Pataki Professor.
Copyright © 2012-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2012-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó