Hosszú! – hosszú jó éjtszaka! nem piroslik többé többé néked a’ hajnal! – – – azt gondoljátok hogy reszketni fogok? Lelkei a’ meg-öletteknek! nem fogok én reszketni! – a’ Ti nyughatatlan halálos jajveszékléstek, a’ ti meg-fojtott fekete ábrázatotok, a’ ti ki-nyíltt véres sebeitek, – azok tsak a’ Végezés el-szakadhatatlan lántzainak szemei, mellyek végtére üres Óráimon, Dajkáimnak ’s Tanító Mestereimnek környűl-állásain, Atyámnak Temperamentumán, ’s Anyám vérén fognak öszve-kaptsoltatva függeni. – Miért tett engemet az én Perillusom Ökörré? hogy az Emberiség’ forró bélemben meg-süljön? (kezébe veszi a’ pistolyt) Idő, ’s Örökké-valóság! – melyek ezen tsőn által-ölelitek egymást – borzasztó Kólts! melly utánnam az életnek tömlötzét zárod-bé, előttem pedig az Örökké-való szabadságnak lakó helyjét nyitod-fel – mond-meg – hová, hová akarsz engemet vinni? Idegen járatlan Ország! – Ládd az Emberiséget ezen kép alatt el-gyengülve – a’ meg-határozott ’s véges dolognak ereje alább hág, ’s a’ Phantasia, minteggy tsintalan majma az érzékenységeknek, furtsa árnyékokkal ját-szodoztatja a’ mi gyenge elméinket. – Nem! Nem! Férjfiúhoz nem illik a’ tétovázás – Légy a’ mi akarsz név nélkűl való valami, melly a’ Halál után következel, – tsak hogy én akkor is én lehessek! – légy a’ mi akarsz, tsak hogy én is által-vihessem magamat! – a’ külső minéműségek tsak a’ Léleknek festékei. – Én magam vagyok Ég és Pokol magamnak! (egyszerre ki-mereszti szemeit) ha te nékem valahol eggy hamuvá lett Világnak határát magamnak engednél, mellyet a’ Te szemeid elől el-vetettél, hol a’ magános Éj, ’s örökös pusztaság uralkodik? – – – Az én álmaimmal népesíteném-bé azon néma ürességet, dologra fordítanám az örökké-valóságnak nyúgodalmát, ’s tagokra osztanám-fel a’ közönséges nyomorúságoknak öszve-zavarodott képét – – – Vagy, a’ nyomorúságoknak újabb újabb szüleménye, ’s azoknak szemléltetése által akarsz engemet nagyobbról nagyobbra vinni, – míg majd semmivé lészek? Nem szinté olly könnyen szaggathatom é azon életem fonalait is öszve, mellyek nékem az élet után fonattatnak, mint ezt? – Te engemet semmivé tehetsz, de ezen szabadságomtól meg-nem foszthatsz (meg-tőlti a’ Pistolokat, ’s hirtelen meg-áll) hát, eggy gyötrelemmel tellyes életnek félelme miatt haljak én meg? erőt hagyjak venni rajtam a’ nyomorúságoknak? nem! tűrni fogom azt (el-veti a’ Pistolt) a’ gyötrelemnek fegyverei tompúljanak-meg bennem! tökélletességre viszem. – – –