III.
SZERENTSE-KIVÁNÁS
A’ MAGYAROKHOZ.
Magyarok! nemes Nép! ímé Koronátok
Pompa ’s ditsőség közt tér-vissza hozzátok!
Nagy Nemzet! tenéked szíve mellékerűl
Sok szerentsét kíván eggy jo Ember bérűl.
Örvendj, ’s nézd Romában egykori mássodat!
Nézz-fel, nézz! ’s tsavard-meg férjfi
bajusszodat¡*Em.: bajusszodat!(Az eredetiben a felkiáltójel fejjel lefelé áll.)
Gonosz Tanáts, álnok boriték szinében,
Hirtelenkedtette Jósefet léptében:
Hol határt nem tudó akarat jár kénnyén;
Gázolván a’ minden Nemzetek Törvénnyén.
Koronátok el vólt vitetve tőletek
Tsak azért, mert hitték, hogy nints Védelmetek.
A’ tsendes el-nézés tzéljához érkezett
Okosság hallgatott, ’s időhöz mérkezett.
Erő elől, ha ki-tér a’ Türedelem:
(Bár nagy messze lássék még a’ Segedelem:)
Akkor esik-meg az véletlen, és önként,
A’ mi mostanában ti értetek történt.
Alatson Szív tsak olly Férfiban férkezik,
Nagy Veszély, ’s romláson a’ ki ijjetkezik.
Világunk forgása igaz esmerője
Fülel, melly pertzentés lehet serkentője?
Hunyorít az idő, nevetve el-érti
A’ Magyar; vigyázván Jussait ki sérti?
Ezerenként rántván fegyvert, fenekedni:
’S annak, ki parantsolt, éppen nem engedni,
Nehezen eshetett vólna Szerentsével,
Ott, a’ hol motskolnak Part-ütés Szennyével.
Ti a’ Járomban is hívek maradátok
Mi légyen a’ Magyar? már most mutassátok.
Jósef lám örömest másolá végzését:
Mihelyest szemlélé el-tévelyedését.
Most már szemeitek fő gyönyörűsége
Koronátok ott áll, ’s ott van Tsendessége
Hol minden, a’ kiben forr a’ hazafi vér,
Azt el-vinni vonszó szívbe félelmet vér.
Örvendj Magyar Vérség! diadalmas vagy már.
Szerentséd tsillaga meg-újjúltt fénnyel jár:
Köszörűld Szablyádat! légy víg, ’s nyugott fővel
Egyet érts! Vijj közös Atyafi erővel!
Ha Török fenyeget bosszús dűhösséggel:
Magyar! Vitéz véred akkor ontsd bővséggel.
Azt a’ Vért, mellyet ott soha nem kéméltél
A’ hol Atyáidban példákat szemléltél;
Azt a’ Vért, melly mind azt hírrel meg-tisztelte,
Ki a’ nagy Vitézek’ seregét nevelte;
Azt a’ Vért, mellyet ott örömmel lotsoltál,
Hol Vért ditsőséggel omlani gondoltál.
A’ Viadalt, ’s küszdést tartjátok elégnek:
Bóldogok, keblében
vagyok*Em.: vagytok
tsendességnek?
Vélitek, hogy Isten most áldozatot kér?
Munkátokban nagy szív légyen örök Vezér!
Ne
áll*Em.: állj
bosszút Magyar! de az Irigységet
Szégyenitsd! ’s így mutasd a’ Magyar vérséget.
Békesség (Kívánom) bírja hajlékotok.
’S Békességhez menten lehessen bíztotok.
Békességet kérni kéntelen a’ légyen,
Ki a’ Magyart bújtja, hogy hasonlást tégyen,
Gondold meg! a’ hol nints atyafi szeretet,
Ott a’ jó ember él gyötrelmes életet.
A’ Hunnusok’ durva erkőltsét ki látja:
Nem követi, hogyha emberek barátja
Kik hajdan szenvedték rab Korbáts súlyjait,
Tanúlják emberek Tiszteit ’s Jussait.
Tudni való az is, a’ ditső Mennyekben
Egyenlőség vagyon minden emberekben.
Barátim hidjétek! Szelíd Szív nemesít,
A’ Feneség Vitézt nem formál; – dühösít.
Jó Rend kénszeritő Erejét ki szóllja,
A’ büszke Dagálynak oka ’s táplálója.
Ha a’ Polgár-Virtus ébren vigyázván kész,
A’ Király hatalma érezhetetlen lész’.
Keserves panasztok után fordítsátok
Javatokra azt, hogy meg-tért Koronátok.
Leopoldnak bátran adjátok hordozni;
Könnyű lész terhével ott annak birkozni,
Hol Hivei közzűl akarméllyk fejenként
Királlyi Teréhben lehet gyámol önként.
Hogy Koronát tisztelsz, méltán nagyra vélvén
Mit ér a’ Szabadság? érezd vele élvén.
De annak gyalázat maradjon béribe,
A’ ki irigységet tart, ’s táplál Szívibe?
Lesben Gyülőlői álnak Austriának,
Magyar! kerüld Jármát idegen igának.
Austria Zászlói lévén egyesűlve.
Véled; az Irigység hátra áll réműlve.
Hazátok Atyjai! régi Öseitek
Tzélját fel-fedezve látván Szemeitek;
Markotokban nyugvó Szerentsés Magyar Sors
Bóldog Hazátokat koronázni lesz gyors.
SÁRAY SÁMUEL.
III.
GLÜCKWUNSCH
AN DIE UNGARN.
Edle Ungarn! Eure Krone
Kommt mit Pracht und Ruhm zurück;
Landesväter! Euch zum Lohne
Wünscht ein Beidermann Euch Glück,
Volk! von alter Römer Art,
Haupt empor! und streicht den Bart!
Böser Rath in falscher Hülle,
Uebereilten Josephs Schritt:
Wo ein unumschränkter Wille,
Völkerrecht mit Füssen tritt.
Eure Krone ward geraubt,
Nur weil man Euch wehrlos glaubt.
Nachsicht hat den Zweck erreichet,
Klugheit schweig zu rechter Zeit,
Wenn Geduld dem Starken weichet,
(Scheint die Hilfe noch so weit;)
Dann geschieht unvorgesehn,
Das, was jetzt für Euch geschehn.
Niederträchtig sind nur Männer
Die ein grosser Unfall schreckt;
Unsres Weltlaufs ächte Kenner
Wachen, wenn der Zeitpunkt wekt.
Dieser winkt: der Ungar lacht,
Der für seine Rechte wacht.
Tausend Säbel kühn zu zücken:
Droh’n, wo man gehorchen heist
Hätte schwerlik können glücken,
Wo man uns Rebellen heist.
Auch im Joch bliebt Ihr getreu,
Jetzt zeigt was ein Ungar sey!
Joseph wiederrief mit Freude,
Da Er Seinen Irthum sah:
Nun steht Eure Augenweide,
Eure Krone’ wirklich da,
Wo ein jeder Patriot
Ihren Räubern Schrecken droht.
Brüder jauchzt! Ihr habt gesiegt.
Nun glänzt Euer Glücksstern wieder:
Schleift die-Säbel! Seyd vergnügt!
Wählt die Eintracht! Kämpft als Brüder!
Droht der Türk mit Rach und Wuth,
Ungarn! dann strömt Heldenblut.
Blut, das Ihr noch nie geschonet,
Wo der Väter Vorbild lehrt;
Blut, das den mit Ehre lohnet.
Der die Heldenzahl vermehrt;
Blut, das da mit Freude fliest,
Wo man es mit Ruhm vergiest.
Seyd ihr satt vom Kampf und ringen;
Glücklich, in der Ruhe Schos?
Wollt ihr Gott ein Opfer bringen?
Freunde! handelt ewig gros!
Rächt Eüch nie; beschämt den Neid!
Zeiget das Ihr Ungarn seyd!
Friede herrscht in Euren Hütten!
Friede sey Euch bald gewährt!
Frieden müsse der erbitten,
Der in Ungarn Zwietracht nährt.
Denkt! wo Bruderliebe fehlt,
Lebt ein guter Mensch gequält.
Roher Hunnen alte Sitten,
Reizen Menschenfreunde nicht:
Die sonst Sklavenpeitschen litten,
Lernen jetzt die Menschenpflicht
In dem schönen Himmelreich,
Sind ja alle Menschen gleich.
Freunde! glaubt mir: Sanftmuth adelt.
Wildheit bildet Kriegerwuth;
Wer den Zwang der Ordnung tadelt,
Nähret nur den Uebermuth.
Wo die Bürgertugend wacht,
Fühlt man keine Fürstenmacht.
So geniest nach bittern Klagen,
Eurer Krone Widerkehr!
Gebt sie Leopold zu tragen!
Ihre Last ist da nicht schwer:
Wo ein jeder Unterthan
Königsbürde stützen kann.
Stolz, mit Ehrfurcht für die Krone,
Fühlt Ihr nun der Freyheit Werth,
Aber dem bleibt Schmach zum Lohne,
Der im Herzen Misgunst nährt.
Oestreichs Feinde lauern noch;
Ungarn flieht ein fremdes Joch.
Fest vereint mit Oestreichs Fahnen,
Bleibt der Neid zurück geschreckt,
Landesväter! Eurer Ahnen
Absicht, liegt nun aufgedeckt.
Ungarns Glück in Eurer Hand,
Krönt ein glücklich Vaterland.
FRIEDRICH FREYHERR
von der TRENCK.