Ó az oktalan Emberek! így szólla egykor a’ Medve az Elephánthoz. Mit nem kívánnak ők mi tőlünk kik egyéb állatoknál jobbak vagyunk! Ennékem úgy kell járnom a’ tántzot, a’ mint fújják. Jól tudják pedig, hogy az a’ bolondság ollyan érdemes állatot, mint én vagyok, nem illet, mert mit-is nevetnének egyebet a’ mikor tántzolok?

 Én is úgy járom a’ mint fújják, felele az Elephant, ’s szint’ úgy érdemes állatnak tartatom, mint te: de úgy, mint téged, soha se nevettek ki még az én Nézőim; kedves tsudálás vólt az mind, a’ mit ábrázatjaikon észre venni lehete. Hidd el Medve! téged nem azért nevetnek, hogy tántzolsz; hanem hogy nem tudod magad’ a’ tántzhoz alkalmaztatni.