XIII.
MÚLANDÓSÁG.
Mindenek el-tűnnek, fel-alá kerekednek, enyésznek;
O mi gyakran roszból rosszabbra, nagyobbra kitsínyből
Fordúlnak, ’s ismét viszont alatsonyra magasról.
A’ mi szűk, el-terjed: ’s ellenben a’ minek a’ nagy
Tágas hely is szűk vólt, kartsúra szorítatik. – Igy a’
Füst addig nyújtózik az Ég tetejének hegyére
Míg tellyességgel sok ezer kis részre nem oszlik.
Hol van már Ninive, Babylon ’s az Egyiptusi Téba?
Memphis, Carthago, Peru vára, Corinthus, Athene?
Hol van régi ditsőséges Romának hatalma?
Forgandó minden, Cresust* a’ tűzre vetette
A’ Persák’ Fejedelme: de mint járt Persia véle?
Azt Görögök tapodák; Görög Ország Római nyűgbe,
Róma pedig Gothus, Lombard és Vandalus, Hunnus
Prédájára kerűlt. Magyar Ország Bétsig hatott-el.
Béts hamar erre, Magyar Koronát tett Hertzegi főre.
A’ Spanyolon sok ezer hóld-fogytig Mór iga zörgött,
A’ Török és az Orosz látjuk melly nagyra kitsínyből.
Messzünnen mi közel jött szomszédságba felénk is.
Péter,
*Péter apostol.
halász három gunyhóból ím mire vitte
Azt a’ várt, mellyet tsúdál Európa szepegve:
Ellenben az Orosz tapodójit, Volga’ Királyit
Már hol szemléljük? Kásán, Prékóppal hatalmas
Thrónus alatt heverész; járommá váltt koronájok. –
O Forgandóság mi tanátsot nyújtasz ezekkel!
A’ szép rózsa szín, a’ nagy öröm, friss izmos egésség
Változik; a’ kints gyűl; de fogy is; végekre peregnek
A’ napok és órák. Méltóság, pompa, ditsőség
Vagy nem vólt nálunk, ’s nagy hijába keresve kerestük;
Vagy készűl tőlünk; vagy szinte rugaszkodik immár.
Forgandó minden: mint a’ köd minden enyészik.
Isten nintsen Hazánk! ó tartsuk tellyes erővel
Lelkünknek szemeit, gondunkat, készületünket
A’ meg-igértt jóhoz ’s állandó bóldog igazhoz!
KÁNONOK MÓLNÁR JÁNOS.