Tizenegy óra tájban Prof. SZABÓ DÁVID Urat kerestem-fel. Eggy három sorú nagy épűlethez vezettek, mellynek bádoggal bé vontt kettős tornya ’s a’ leg-szebb hellyen fekvése ki-találtatták vélem, hogy az eggykor Jézsuitai birtok vólt. Ők a’ helly-választásban is Mesterek valának. – Szerentsém vala oda haza találni. Breviariumával járt fel ’s alá szobájában, ’s egész emberséggel fogadott ugyan, de úgy még is, hogy vehettem észre, hogy háta-gerentze Complimentekre hajlani nem tanúlt.¹ Litterátori atyafisággal szorította-meg kezemet, ’s kért hogy üljek-le. Tsak hamar Versei felől kezdettünk szóllani. Halld azt, a’ mit önnön magától tudok. – 1773ban Besztertzén Zólyom Vármegyében eggy RAUCH IGNÁTZ nevű Jézsuita Társa kérte, hogy a’ Klopstock és Sined példája szerint probáljon írni Magyar Verseket, hogy láthassák, ha a’ Magyar hexameterek és Lyrikumok a’ Görög ’s Római hangzathoz hasonlítanak é inkább vagy a’ Némethez? SZABÓ tőle kért thémát, és mértéket; ’s képzeld melly kevés poétai ízléssel bírt a’ Német! azt adá, a’ mellyből az: Eggy izmos tsatlós és Imperiomban eggy Prédikator Tiszteletes Úr nálunk kezdetű nem tudom mi leve. – SZABÓ látta a’ dolog’ szerentsés sikerét, ’s sietett koszorút fonni azon virágokból, a’ honnan még senki homlokát nem kerítették-körűl a’ Muzsák. Sőt kevéssel azután meg-értvén hogy RÁJNIS már rég-ólta ír illyeneket, némelly darabjait közlötte véle; ’s ohajtani látszott, hogy kettejeknek Munkáik a’ Hoschius és Wallius példája szerint eggyütt lépjenek nap-fényre. Nem tudom min és kin múlt hogy ez a’ szándék nem tellyesedett; elég az, hogy SZABÓ még-előzte^* a’ Nonum prematur in annumot váró RAJNIST, ’s tsak ugyan elébb tálalt a’ mint Verseinek utólsó ki-adásában el-keseredve említi, mint az, a’ kinek már akkor ebédje, vatsorája is kész vólt, mikor ő a’ főzéshez fogott. Mi leve a’ dologból? Négy esztendő múlva az az 1781ben meg-jelene RÁJNIS a’ Helikoni Kalaúzzal, ’s nyilvánságossá tette időbeli elsőségét, úgy míndazáltal hogy sem SZABÓT, sem RÉVAIT kik nálánál hamarább kőltek ki, (ámbár egyéb aránt Prosodiai törvényeiben SZABÓval ellenkező allításai nintsenek tzélozás nélkűl) vilagosan és tsípősen nem bántotta. – Érzette SZABÓ mit vesztett ezen munka meg-jelenésével, a’ bírtt elsőség ditsőségéből, ’s ezen viszás ’a kedvetlen érzések közt írá ki nyertesét mellyben hajdani szerzetes Társa ellen ki-vezetvén a’ derék dandárt, RAJNISON tsatázó martalékot szedett, ’s RÉVAIT is kedvetlen nevezetekkel illette.² – Tanátsosabb lett vólna oda engedni RAJNISnak az időbeli elsőséget, mellyet verseiben úgy is meg-adott nekie,³ ’s el-hallgatni.

 Tudod hogy a’ RAJNIS RÉVAI ’s SZABÓ közt támadtt pör felől sokan sok-féleképpen ítélnek; tudod hogy mind RAJNISra, mind RÉVAIra is hogy SZABÓT tehén úton tsammangónak ^*’s egyébnek nevezte, sokan nehezteltek; ’s én kész vagyok meg-vallani még a’ Versengő Felek előtt is, hogy ezen ízetlenségben sem nem gyönyörködtem soha, sem (ha szabad úgy szóllani) azt jóvá nem hagytam; kész vagyok meg-vallani azt is, hogy mind RAJNIS, mind RÉVAI élesebbek vóltak, mint óhajtottam vólna: de más részről, ha a’ dándárt, ha a’ martalékot, ha a’ RÉVAI által vissza-mondott tehén úton tzammogót látom a’ ki-nyertesben, öszve teszem a’ kezemet, mellyel talám már követ emeltem a’ kettő ellen, ’s azt tudakozom a’ mit RAJNIS tudakozott, hogy midőn valaki bosszangatja, gyáva gyermek modjára fog é tsak fityogni?

 Talám majd vége lessz már ennek a’ tsatázatnak is. SZABÓ fel-tette magában, hogy többé nem válaszol Ellenkezőinek motskolódásaira; illyetén fogadással fejezi-bé a’ Magyar Museumhoz ragasztott levelét BATSÁNYI is; RÉVAI pedig midőn utólszor véle vóltam sajnálkodva beszélt a’ dologról, ’s azt állította hogy erre a’ nemtelen viadalra, ha el-szenvedhette vólna a’ nyilvánságos meg-bántást, soha sem szállott vólna. Egyedűl RAJNIS, a’ škhboloV RAJNIS az, a’ a’ kiről^* nem hiszem hogy még egyszer ne szólljon, mert őt olly Oroszlánnak esmerem, a’ ki a’ mellette szelíden el-menőket nem bántja ugyan, de a’ ki belé-kap, öszve-teperi, ’s nyúgodalmasan mégyen tovább.

 Bútsúzásomkor eggy kedves ajándékot oda^* nékem SZABÓ; e’ napokban ki-jött Verseit. A’ nyomtatásbeli Correcturát BATSÁNYI barátja vitte, mellyel néki valóságos szolgálatot tett, mert tudjuk, előbbi ki adásaiban, mellyeket talám az olaj-lámpás pislogása mellett maga corrigált, mint hemzsegtek a’ hibák. Ezt a’ ki-adást nagy gonddal készítette SZABÓ és a’ RÉVAI intését (ámbár a’ szók’ el-tépését el-hányását most sem esmeri hibának⁴ úgy tetszik hasznára fordította. Én leg-inkább azt sajnálom, hogy az előbbi Orthographiájától el-állott, és még inkabb azt, hogy ezen ki adásban az első hellyet a’ nem Milton^* el-vesztett paraditsom-a⁵ foglalja-el. – Véletlenűl a’ Pyber halálára írtt Asclepiadaeusokra akadtam, ’s gondolatlanúl ezen új eset felől kezdék tudakozódni. Egyszere^* könnyek gyűltek-meg szemében ’s el-akadott szóval ’s tébolyogva felelt kérdésemre. Ez világos jele jó szívének, ’s akár miként kissebbítsék őt azok a’ kik a’ Cadentia nélkűl irtt Verseket Versnek sem tartják, én őt mint jó embert igen tisztelném, ha Poétai érdemeit nem esmerném is.

 SZABÓ nemes Szüléktől vette eredetét, ’s a’ Háromszegi Székelyek közt Baróton 1739. April. 10dikén született. 1757ben Trentsinben a’ Jezsuiták Novitiátusába lépett. Onnan Besztertzére, (hol múlattában a’ Szerzet el-töröltetett) Komáromba ’s Kassára ment. Most itt Rhetorikát tanit. Termete magas egyenes, száraz; hajai igen lágyak, ritkák, és félíg őszek; orra hosszas, és vékony, szája élességet mutat,⁶ fogai ritkák, ’s tsinatlanok, ’s ábrázatja tsak nem szederjes verességű. Őltözete nem sokkal jobb mint a’ millyennek a’ Keresztelő Jánosét festi az Evangyélom. Szobája tsinatlan, rendetlen, ’s olaj lámpása miatt melly éjjel nappal asztalán áll, ’s rigója hús eledeletől büdös; könyve, ruhája, papirossai el-vagynak szórva, ’s verseit coperta darabotskákra olly apró betűkkel irogatja, hogy azokon mesterség el-menni. Ő ugyan nem dadog; de beszédjét folyónak tsak-ugyan nem nevezhetném. igen^* halkal mond mindent, a’ mit száján ki-ereszt. Erkőltsei tiszták, fedhetetlenek, azt első tekinteti is mutatja; ’s szíve azt a’ buzgó Hazafiúságot, a’ mellyet az Olvasó verseiben fel-talál, valósággal érzi. Én ezt a’ sort vetettem vólna Terentiusból képe alá: Tristis severitas in voltu est, in verbis fides.

 Prof. SIMAY KRISTÓF Úr BATSÁNYI JÁNOS Urral eggyütt lépének bé SZABÓhoz, kevéssel az előtt hogy tőle el-jöttem. Az elsőbb a’ mint tudod múlattságos darabokat ír; a’ második Ossziánt fordítja, ’s inkábbára Cadentiás Verseket ír. Én azt tartom, hogy Osszián jobb kézbe nem akadhatott. Szava, járása, ’s mozdúlása, ’s mindene eggy régi Rittert mutat; nints rajta semmi Frantzia sikló könnyűség, semmi meg-előző, el-fogadni kész ajánlóság; tiszta ’s velős Magyarsággal szóll és ír, noha Accentusa el-árúlja, hogy közelébb született a’ Styriai, mint a’ Móldvai hegyekhez, és tsudálást érdemlő munkássággal ’s fáradhatatlansággal bír, azt a’ mit ki ád, annak rendi szerint ki-kőlteni. Mutatja azt a’ Rajnishoz írtt Expostulatiónak minden sora, kivel ugyan-tsak turniermaessig tördösé a’ Lántsákat.

 Hólnap még azokat látogatom-meg, kik Atyámfiai Apollóban. Engedd meg hogy azt a’ mit dél után láttam másszor beszélljem-el, ’s most néked jó ejtszakát kívánjak.