XXI.
AZ EL-HAGYOTT LEÁNY.
1788. 9-dik Octob.
Haszontalan keresem
El-távozott kedvesem’:
Meg-vetette kérésemet,
’S ím árván hagyott engemet.
Ha másszor menni kelle,
Reszkető tekintete
’S eggy kéz-szorítás mondotta
Az el-válás mint kínozotta.
De most mint az idegen
Bútsút veve hidegen,
’S el-tsüggedtt szívem érzette –
Bánatomat mint nevette!
Nézd tsak, nézd tsak Kegyetlen
Könnyem mint foly szűnetlen,
’S emelkedő bús melyembűl
Sohajtásom miként repűl.
Tudom hogy ha ezt látnád
Kedvesedet meg-szánnád,
Hozzája vissza-repűlnél
’S hív őlébe sírva dűlnél.
’S ortzájának árjait
Szárazgatnák tsókjaid…
De – hasadj-meg nyomorúltt szív!
Mert ő hozzá már nem lessz hív!
FENYVESI.