V.
ETELKA
Etele’ fogságát meg-hallja;
El-ájúl; fel-eszmélkedik; reszket.
Rémítő hírt hallok! –
– Ah! meg-halok –
Lelkem! készűlj: mert én tovább e’ kinok közt
Nem maradhatok.
Hatalmas Istenek!
Hogy tűrtétek?
Az Igazság mellett ki-kelni vallyon mért
Nem akartatok?
Im sír, jajgat az Ártatlanság,
Zászlót emelt a’ vad gonoszság.
A’ nyájas Etele,
Lelkem’ fele!
Szoros, mély üregben, a’ Tsonka-toronyban.
Sanyargattatik.
Tsak szomjú Hohért vár
Fejére már – –
Ki gondolta volna, hogy eggy ravasz Róka
Ennyire mehet?
Hát én szenvedjem-é?
Engedjem-é?
Ah! nem. – Ha Etele meg-hal, Etelkénak
Élni nem lehet.
Eggyütt fogja fejemet Véle
A’ Pallosnak le-szelni éle: –
Igy hát kegyetlenűl
Hírtelenűl
Él’tünk, melly tsak mostan kezd vala bimbózni,
Le-nyesettetik.