Még őrök emlékezetet érdemlő MARIA THERESIA Felséges Asszonyunknak uralkodása, alatt^* iffjúságomnak zsengéjében, ezen T. N. Vármegye szolgálatjára érdemesnek ítéltetvén, majd nem 13. esztendeig viseltt szolgálatom 1784dik esztendőre ki-terjedett.

 Vég bútsút vévén akkor már eléggé viseltt hívatalaimtól, nyúgodalmas életbe helyheztettem magamat, olly fel-tétellel, hogy a’ T. N. Vármegyét tovább hívatalbéli kötelességből nem szolgálom, hanem mint tsekély tagja, a’ köz-jónak elő-mozdításában tőlem telhető kész vóltomat el-nem húzom.

 Azonban midőn tsendes életemet, Ő Felsége ingyen való kegyelméböl már Consili-ariusi characterrel is meg-jutalmaztatván, leg-nagyobb nyugodalomban így folytattam vólna, a’ világi dolgoknak forgandósága el-szakasztá annak fonalát, és én véletlenül minden gondolatom ellen ezen T. N. Vármegyében Felséges Uralkodónk Decretuma által Ord. Vice-Ispánynak rendeltettem.

 Mi okozta légyen ezen történetet könnyen által-értheti a’ Tekintetes Nemes Vármegye, ha a’ köz dolgoknak Német Nyelven és régi szokásainktól egészen külömböző új módon való folyamatjának bé-hozására elméjét vissza-fordítani méltóztatik.

 Mindazonáltal nem tsak ezen, hanem az egész Országnak minden Vármegyéit eggy móddal érvén az ebbeli Felséges új Rendelés, mellynek még az én bé-lépésem előtt meg vólt vetve az ágya, valamint a’ Felséges Parantsolatnak engedelmeskedni tartoztam, úgy az említett decretalis Vice-Ispányi hívatalt annál bátrabban vállaltam, hogy erre nem először fordítattam, a’ következő dolgokat pedig által nem láthattam.

 De minekutánna három egész esztendeig és négy hólnapig ezen terhes és valóban veszedelmes hívatalt sok érzékeny szorongatások közt már viseltem, bőven meg-tanúltam, és tapasztalással tapasztaltam súlyját, ízetlenségeit és számtalan feleletnek terhével öszve-kaptsoltt állapotját; melly miatt óhajtottam eddig is szabadúlásomat, de jó módját sem nem láttam, sem fel nem találtam.

 El-jöve azonban már az az örvendetes idő, mellyben Felséges Urunknak örökös ditsősségre méltó szívbéli indúlatjából, meg-sértődött régi szokásai ’s törvényei édes Hazánknak, ’s ezekkel a’ Tekintetes Nemes Vármegye köz dolgainak előbbeni mód szerint való folyamatja lábra állítatnak.

 Ezen leg-föbb igazságon épűltt ’s törvényes szabadságainkat és szokásinkat helyre-állító Királyi kegyelmes Levél kívántt alkalmatosságot nyújt énnékem, hogy annak hirdetése után a’ mennyiben eddig hívatalomat törvénytelenűl viseltem, arról mint igaz hazafi nagy örömmel és készséggel le-mondjak, ’s az édes Hazámnak botránkozására lévő követ el-hengerítsem.

 El-bútsúzván tehát Hívatalomtól, sőt mai naptól fogva viselni sem kívánván, eggyetlen eggy utólsó kérésem az, méltóztasson a’ Tekintetes Nemes Vármegye tekintetbe venni, hogy én külömb féle útakon vett és sokszor keményen fenyegető Felséges Parantsolatokkal le-lévén kötelezve, azokat sem nem változtathattam, sem ellenekre nem tehettem, hanem tsak, mint arra rendeltt eszköz, vak engedelmességgel tellyesíteni kéntelenítettem.

 E’ mellett még is nem tsak az igazságot ki-szolgáltatni mindenkor kívántam, hanem az illendőséget is szemem előtt hordozván a’ hatalmas haboktól hányattatott köz és különös ügyeket tőlem telhetőképpen mentegettem ’s intézgettem.

 Tudva tehát és magamtól senkinek ártani nem akarván, ha gyarlóságomból vétettem, mentségemre szolgál, hogy én is ember vagyok, a’ ki számtalan sok elő-fordúltt dolgokban minden segítsége nélkül több kedves Hazámfiainak, ’s jó-akaróimnak távol-létekben magánosan könnyen hibázhattam.

 Ha mindazonáltal az én terhes utóbbi szolgálatom, meg-szünést nem engedő nyug-hatatlanságom, veszedelemben forgott betsületem, és a’ Tekintetes Nemes Vármegyének, mint Nemzettségem hajdani fészkének, szeretetiért, javaimban érzett sok káraimnak tapasztalása, még sem elegendő áldozat a’ Tekintetes Nemes Rendek előtt, talám meg-szerzi Ösi és közelébb való Atyáimnak ezen Tekintetes Nemes Vármegyében érdemesebben folytatott Vice-Ispánysága a’ Tekintetes Nemes Rendeknek fejenként való további gratziáját és hajlandóságát, mellybe nem más végből, hanem további köz-társaságú szeretetben való életemre nézve magamat alázatosan ajánlom, ’s egyszer’smind pedig ezen két Nemes Vármegyének nem régiben szám ki-vetésből vissza-tértt Authenticumát (petsétjét) Excellentziádnak és a’ Tekintetes Nemes Rendeknek által-adom.

Ezt a’ képzelhetetlen kedvességgel hallott Beszédet ’s egynehány Vármegyének Magyar Protocollumait olvasván, kitsoda az, a’ kiben még az a’ kívánság támadhatna-fel, hogy bé-állván nem sokára az Ország Gyűlése, ismét a’ Deák Nyelv hozattasson-vissza köz-dolgaink folytatások végett? – Ha a’ Deák Nyelvet vesszük-elő, úgy örökösen bé-zárjuk a’ Tudományok el-terjedése előtt az útat. Egészen a’ Rhetoricáig, az az életünknek tsak-nem fele részéig azt a’ nyomorúltt konyhai deákságot tanúlnánk egyedűl, a’ melyet ekkoráig Oskoláinkban és Oskoláinkon kívűl hallottunk, ’s nem lessz időnk Valóságoknak tanúlására. Ezen felűl nyitva lessz az út a’ Magyar szolgálatra mind az előtt, a’ ki hazai honnyában el-élni nem tud, ’s köztünk kellnerségen vagy marqueurságon kezdvén életét, ha azt a’ deák dadogást el-nem felejtette, melly valaha eggy falusi Organista körül ragadott reá, a’ Magyar fiak szájából ki-kapja a’ kenyeret ’s végtére még árúlónkká, despotánkká válik. Ellenben ha a’ Magyar nyelv hozattatik-bé, (a’ mellyre az Uralkodás terhét olly fáradhatatlanúl hordott JÓZSEF Maga-is hajlott, a’ deák Nyelvtől el-állván, és utólsó tavalyi Rendelése mellé nem a’ Deák, hanem a’ Magyar fordítást tétetni parantsolván) Nemzetünkből különös Nemzet válik, örökös fal lessz a’ Magyar és nem-Magyar közt vonva, ’s az Idegen vagy Magyarrá lessz köztünk,¹ vagy éhhel hal-el; szemlátomást fogunk elő-menni a’ tanúlásban, Magyar tsemetéink Magyar nevelőket kapnak, ’s a’ Mesterségekben és Tudományokban olly szerentsés virágzásra lépünk, mint a’ millyenre Német Ország lépett, minekutánna a’ ki-hóltt Római és az idegen Frantzia Nyelvtől el-állott, ’s tulajdon nyelvén kezdette írni könyveit.

 E’ tzélnak el-érésére pedig el-múlhatatlanúl ’s mindenek felett az kívantatik-meg, hogy az Oskolákban Magyar Nyelven tanítasson az Iffjúság. Melly annyival könnyebben meg-eshetik, mivel már ekkoráig-is sok Magyar könyveink vannak, a’ szükségeseket pedig Tanúlttjaink el-készíteni készek lesznek. – Él Dugonits; él Rátz, él Horányi! Révainak készen vagyon eggy Architecturája; Novák Természeti Törvényt ád; – Sáros-Patakon Szent-Györgyi, Őry, Szilágyi, Szombathi, – Debretzenben Sinai, Ormós, Milesz, Szilágyi, Hunyadi, Benedek; – Erdélyben Kovásznai, Szatthmári, a’ két Benkő; Bétsben Detsi; Komáromban Pétzeli, Mind-szenti, Perlaki; – Váradon Józsa; – Miskóltzon Komjáti, Szatthmáry Paksi József; és Tóth András, – Győrben Ráth; – Füreden Horváth; – Szatthmártt Főldi; – Nagy Bányán Prof. Szabó László; – Jászberényben Gellei, – Ketskeméten Gőböl; Halason Tormási, Böszörményben Vétsei; Diószegen Fazekas és Lévai; – Kőrösön Kozma; – Verőtzén Szilvási, – Vátzon Török István; és a’ kit utól említek ugyan, de a’ ki mind munkasságára, mind tehettségére nézve az első közzé való, Rimaszombaton Szőke, ’s ezeken kívűl két Monasticus Barát, a’ szép Magyar tollú ’s Magyar történeteinkben igen járatos Polemista P. Leo Maria Szaitz, és Rozsnyón az én igen kedves Barátom, Franciscanus Concionator P. Lovasi Benedek ² tsak intést várnak, ’s rész szerint írni, rész szerint fordítani készek lesznek. Vétkezik a’ Haza ellen, a’ ki ezt a’ szent szándékot tellyes erővel elő nem mozdítja! a’ ki kész nem lessz ezért minden hasznát, elő-menetelét fel-nem áldozni!

 Kitsíny és tsekély mindennek kezdete ’s kéntelenek vagyunk meg-vallani, hogy Hazánknak van három vagy négy Vármegyéje, a’ mellyben nem találhatni olly Személyt, a’ ki a’ még szokatlan Notáriusi Magyarságnak meg-feleljen: de avagy nem lehetne é ezen segíteni? Nintsenek é a’ Duna és Tisza partjain olly Ifjak, a’ kik szívekre vévén ezt a’ szolgálatot, a’ mellyet honyjoktól való el-távozások által a’ Nemzetnek hajtándanak, készek ne légyenek a’ Tóth hegyek közzé kőltözni? ’s nem lehet é ezeket az oda-házasodás által oda-való indigenákká tenni? – Ezen felűl ha a’ Vármegyék egymásnak Gyűléseiknek jegyzettjeiket meg-kűldenék, (Levelezéseik magyarúl folytak ennekelőtte is) nem lehetne é bíztosan reményleni, hogy a’ dolog tökélletesen lábra kap? – Hazafiak átkozni fogják hamvainkat Maradékaink, ha nem tellyesítjük azt, a’ mire a’ Deák ki-hóltt Nyelvtől idegenkedő JÓZSEF önként hajla.

 Az a’ tekintet, hogy törvényeink deákúl vannak, nem vét gátlást ezen szent igyekezetnek. A’ Deák Nyelvet nékünk mind a’ Törvényért, mind a’ Theologiáért, mind a’ Classicus Iróknak értéséért, ’s az eruditiónak mindenik ágazatjáért kell tanúlni, tudni. Tudja azt a’ Német, Hollandus, Olasz, Frantzia és Ánglus is, noha nem tud olly hadarva beszélni mint mi; noha mi nevetjük őket és tetszünk magunknak, holott a’ hol a’ Német eggy Gesznert, Heynét, Millert, Ernestit – eggy Ernestit mutat! – minékünk igen meg kell elégednünk, ha eggy Szerdahelyit, eggy Koppit mutathatunk. – – Folyhatnak azért a’ Törvényes perek, a’ köz dolgok Magyarúl, hogy a’ Corpus Juris és Werbőtzi deákúl írattatott; éppen úgy, valamint Magyarúl prédikálhatott Pázmány azért, hogy a’ Vulgata deák nyelven irattatott. – Tanúljunk deákúl; sőt tanúljunk Németűl is, ’s ha reá érünk frantzúl, ánglusúl ’s Olaszúl-is: de szemeink mindenek felett oda légyenek függesztve, hogy a’ Magyar légyen az első és közönséges, és hogy azt a’ Német, tóth, rátz és oláh gyermek eggyeránt tanúlja, valahol tsak benne mód vagyon.

 Fejedelmünknek királyi kegyelme ’s igazgatói bőltsessége hajlik ezen kívánságára sok Vármegyéinknek. Készek az Irók annak a’ Saturnusi időnek közelébb vonására, melly Leopoldnak a’ thrónusra léptével virradni kezd: kész a’ Pozsonyi és Pesti Nevendék Papság is, Nemzetünk eggyik Felekezetének jövendőbeli Vezetője; kész Patak, Debretzen, Erdély, Losontz, ’s több Magyar Oskoláink. A’ jövő Ország Gyülése vetheti-meg régen vártt bóldogságunk tántoríthatatlan talpkövét, mellyen új Királyunk azon ékességgel jelen-meg, a’ melly utoljára THERESIÁNAK fejét – szent nyúgodalom lebegjen örökre imádott hamvai felett! – ékesítette. Ha a’ Magyar Nyelvet hozzuk-bé, állani fogunk: ha a’ Deák Nyelv hozatik-vissza, késöbb vagy elébb el-öl az idegenek özöne, ’s Nemzetünk korts-zürzavar lessz. – Kassán martiusnak 8. 1790.