I.
EVIRALLA.
OSSZIÁNNAK TÓLDALÉKJÁBÓL.
Összefüggések
Kazinczy a PEml.-ben írja le Rádayval való egyik találkozását, amikor is Ossziánnak, és nevezetesen az Evirallának fontos szerep jutott: „– Orpheusom felől tudakozódék, és hogy miket adok benne.
– Én oda Evirallámat küldöm – mondá; felvevé asztaláról, s hozta felém. – Űljünk együvé s olvassuk.
Olvasá, s oly elgyengűlések közt, hogy több ízben kénytelen vala letenni kezéből.
– Evirallámban szegény feleségemet siratám, míg fordítottam – úgymond.” (KazMűv. I. 312.)
Ráday felesége 1789 végén halt meg (BJÖM. I. 531.), így a fordítás keletkezése és nyomtatásba adása között ezúttal nagyon kevés idő telt el. Kazinczy 1790. január 5-én értesíti Rádayt, hogy az Evirallát beosztotta az első számba, s engedélyét kéri, hogy a zsoltárfordításával együtt, saját nevével adhassa ki. 1790. február 1-jei levelében válaszol Ráday: „Az Evirallát nem bánom, ha nevem alatt megyenis bé, az első szakaszba”, de a zsoltárfordítást már a MM.-nak adta (KazLev. II. 22., 24.). Az Eviralla, ha nem is az elsőben, de a második szám élén megjelent.
Forrás
Evirallen, Neu-endeckte Gedichte Ossians, Düsseldorf, 1787. (vö. Császár 134.).
Ráday fordításának eredetije nem tartozik az ossziáni énekek törzsanyagához, a fragmentumok között szerepel, a Magyarországon forgott kiadások közül is egyedül csak Harold második kiadásában található meg (vö. BJÖM. I. 532.). Osszián ügyében Ráday hosszasan levelezett a teljes mű fordítására készülő Batsányival, megosztotta vele egy hexameteres próbálkozását (ItK 1907., 206–207.), ígérte neki a Harold-kötetet 1788–89 folyamán (89., 93., 207.), végül 1790 elején Batsányi is megszerezte azt magának (209.). Ezt a részt azonban Batsányi nem fordította le. Ossziánról és az osszianizmusról l. még Maller Sándor: Ossian Magyarországon 1788–1849, Debrecen, 1940; Sárközy Péter: Petrarcától Ossziánig, Bp., 1988; Debreczeni Attila: „Fenség” és „Grácia”, in ItK 2000., 311–352., főleg 318–321. és 337–341.