Brekeke!
Brekeke, brekeke!
Koax! Tuú!
Brekeke, brekeke,
Brekeke, koáx! Brekeke, tuú!
Brekeke, brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
Brekeke! Tuú, tuú!
Brekeke, brekeke!
Kél a’ hold’ szép kereke,
Ébred a’ tók’ gyermeke,
Zeng lakások’ feneke.
Brekeke, brekeke,
Brekeke, berkeke, brekeke!
Koáx, tuú!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete,
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
Eggykoron az ő ege
Volt lakunk, ’s ez nem rege,
Ah, de a’ Phoebusz’ melege
Veszélyt vona ránk!
A’ békanép
Rakásra hullt-el.
Nem volt segéd!
Nem volt segélő!
A’ nép’ fejedelmei
Az Istenek’ atyját
Arczaikra borulva
Kiáltozák.
Nem hajla-meg ő,
Mert Nemezisz
Veszélyt parancsola.
Nem tűrte szerencsénk’,
Nem tűrte hatalmunk’,
Nem nagy ragyogásunk’.
De végre haragja
’S az isteni bosszú
Határt találtanak,
*A találtanak ráírással javítva találtak-ból.
’S Batrachosznak serege
Éledni kezdett.
Visszatért az ég’ kegye,
Júno érettünk rettege,
’S elboríta fellege.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
A’ régi’ helyébe
Szép lak juta nékünk
Mint az vala szép
Kristályvizeink köztt
A’ Nap’ nyila minket
Nem érhet-el
*érhet<e>-el
itt.
Nekünk Poszéidon,
A’ tengeri Zeü sz
Védünk, atyánk,
Hatalmas urunk,
Nagy Istenünk.
’S a’ Trítonok
És Néreídek
Hű rokonink.
És mikor a’
*Utólag betoldott sor.
Hév
*<’S ha> Az áthúzott sorkezdet elé írva: Hév
Szíriusz
Forrasztja lakunkat,
’S a’ földet aszalja
Zöld ombolykárpitot
Vonnak felinkbe.
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
A’ víz lakóji
Mind szótalanok.
Lantjával Apollon
Nem illeté-meg
Csak eggyiket is;
’S az a’ kevély madár,
Kit hintajába fog
Anádüomene,
Néma mint a’ Czet,
’S a’ Cachalot.
Csak mi vagyunk, Mi!
A’ vízi Caména’
Egyedűl kedvelt fijai.
Brekeke, brekeke, brekeke!
*Utána áth. sor: <Brekeke, brekeke, brekeke!>
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
*Utána áth. sor: <Kloáx! Tuú!>
Ha megzendűl
Estvéli dalunk,
S örömünk eltölti
A’ nagy eget;
Előjön Cynthia
Ezerszer-ezer
Követőjivel,
’S irígyli szerencsénk’,
Irígyli boldogságunk’,
*boldogságunk<at>’,
Irígyli, hogy ő
Nem vízi-lakos.
Csodálja az ég
A’ néki nem jutott
Bájzengzetet;
Csodálja Tellusz,
S hogy mi vagyunk, Mi!
Őnéki legfőbb dísze, fénye
Háladással hirdeti.
*Háladással <vallja-meg> hirdeti.
Fülel a’ vidék,
’S a’ szirtek a’ tetőken,
’S vizeinknek boldog szélein,
Eggyütt zengenek velünk.
Brekeke, brekeke, brekeke!
*Előtte áth. sor: <Brekeke, brekeke!>
Koáx, koáx!
*koáx! A sor alatt betoldva.
Tuú!
Csak eggy madár,
Szinetlen és kicsiny,
Kit a’ berkek magok
Legaljasbb árnyaikban
Pirulva röjtegetnek, –
Neve f ü l m i l e –
Meri bájos zengzetinket
Megszaggatni jajjaival.
De nem marad-el
A’ nagy Isteneknek
Bosszúja sokáig,
’S a’ vakmerő
Némúlva lakol.
De minket az ég
Saját örömére
Zengeni hágy,
Míg a’ télnek nyájas álma
Hű karjába nem fogad-be,
’S a’ megifjodott tavasznak
Szép Hóráji gyönge kézzel
Életre nem költenek.
Brekeke, brekeke,
*brekeke, A sor alá betoldva, a lap szélén német megjegyzés jelzi az új szakaszt.
’st. ’st.