(Originál; de a’ pajkosság tónusát Aristophaneszből vettem.)
Brekeke!
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Brekeke, brekeke!
*Itt és a továbbiakban Br, br illetve Kl, kl rövidítések következnek, ezeket értelemszerűen feloldottuk.
Brekeke, Kloáx, Brekeke! Tuú
Brekeke, brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Brekeke! Tuú, tuú!
Brekeke, brekeke!
Kél a’ hold szép kereke,
*<gyermeke> kereke Az áth. szó fölé írva.
Ébred a’ tók gyermeke,
Zeng lakások’ feneke.
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Egykoron az ő ege
Volt lakunk, – ’s ez nem rege! –
Ah, de a’ Phoebusz melege
Veszélyt hoza ránk
A’ békanép
Rakásra húllt-el.
Nem volt segéd!
Nem volt segéllő!
A’ nép’ fejedelmei
Az Istenek’ atyját
Arczaikra borúlva
Kiáltozák.
Nem hajla-meg ő!
Mert Nemesisz
Veszélyt parancsolt.
Nem tűrte szerencsénk’,
Nem tűrte hatalmunk’,
Nem nagy ragyogásunk!
De végre haragja
’S az isteni bosszú
Határt találtak.
’S Batrachósznak serege
Éledni kezdett.
Visszatért az ég’ kegye,
Júnó érettünk rettege,
’S elboríta fellege.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ régi helyébe
Szép lak juta nékünk,
Mint az vala szép.
Kristály vizeink köztt
A’ nap’ nyila minket
Nem érhet el itt.
Nekünk Poseidon,
A’ tengeri Zeüsz,
Védünk, atyánk,
Hatalmas urunk,
Nagy Istenünk.
’S a’ Trítonok
’S a’ Néreisek
Hív rokonink.
’S ha Síriusz
Forralja lakunkat
’S a’ földet aszalja
Hínárkárpitot
Vonnak felinkbe.
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ víz lakóji
Mind szótlanok.
Lantjával Apoll
Nem illeté-meg
Csak eggyikét is.
’S az a’ kevély madár
Kit hintajába fog
Anadyomenè,
Néma mint a’ Czet
’S a’ Kaselot
És a’ viza, ’s a’ tok.
Csak mi vagyunk – Mi! –
A’ vízi Caménák’
Egyedűl kedvelt fijai.
Brekeke, brekeke, brekeke,
*Az alábbi sorokban számokkal van kiírva, hányszor kell ismételni.
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke,
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Kloáx! Tuú!
Ha megzendűl
*Innentől nincsen sorokra tördelve a szöveg, az új sort néhány betűnyi üres helyköz jelzi.
Estvéli dalunk
’S örömünk eltölti az eget,
Előjön Cynthia
Ezerszer ezer
Követőjivel,
Irígyli szerencsénk’
Irígyli boldogságunk’
Irígyli hogy ő nem vízlakos.
Csudálja az ég
A’ neki nem jutott
Bájzengzetet.
Csudálja Tellusz,
És hogy mi vagyunk
Őneki legfőbb fénye dísze
Haladattal vallja-meg.
Fülel a’ vidék,
’S a’ sziklák a’ tetőken
’S vizeinknek boldog szélein
Eggyütt zengenek velünk.
Brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, tuú,
Kloáx, kloáx! tuú, tuú!
Eggy bús madár,
Színetlen és kicsiny,
Kit a’ berkek magok
Legaljasbb árnyaikban
Pirúlva rejtenek-el
– Neve fülmile –
Meri bájos zengzeteinket
Megszaggatni jajjaival.
De nem marad-el
Az Istenek’
Bosszúja sokáig,
’S a’ vakmerő
Némúlva lakol.
De minket az ég
Saját örömére
’S a’ föld örömére
Zengeni hágy,
Míg a’ Télnek nyájas álma
Hű karjába nem fogad,
’S a’ megifjodott Tavasznak
Szép Hóráji gyenge kézzel életre nem költenek.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Zeüsz bennünket szerete
*A folytatást, vagyis az ismétlést etc. jelzi, valamint: 2 br. 2 kl. 2 tuú.
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke,
Kloáx, kloáx,
Tuú, tuú!