1811 A |
1811 - |
1811 A |
?1825–1826 B |
|---|---|---|---|
(Originál; de a’ pajkosság tónusát Aristophaneszből vettem.)
Brekeke!
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Brekeke, brekeke!*
Itt és a továbbiakban Br, br illetve Kl, kl rövidítések következnek, ezeket értelemszerűen feloldottuk.
Brekeke, Kloáx, Brekeke! Tuú
Brekeke, brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Brekeke! Tuú, tuú!
Brekeke, brekeke!
Kél a’ hold szép kereke,*
<gyermeke> kereke Az áth. szó fölé írva.
Ébred a’ tók gyermeke,
Zeng lakások’ feneke.
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Egykoron az ő ege
Volt lakunk, – ’s ez nem rege! –
Ah, de a’ Phoebusz melege
Veszélyt hoza ránk
A’ békanép
Rakásra húllt-el.
Nem volt segéd!
Nem volt segéllő!
A’ nép’ fejedelmei
Az Istenek’ atyját
Arczaikra borúlva
Kiáltozák.
Nem hajla-meg ő!
Mert Nemesisz
Veszélyt parancsolt.
Nem tűrte szerencsénk’,
Nem tűrte hatalmunk’,
Nem nagy ragyogásunk!
De végre haragja
’S az isteni bosszú
Határt találtak.
’S Batrachósznak serege
Éledni kezdett.
Visszatért az ég’ kegye,
Júnó érettünk rettege,
’S elboríta fellege.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ régi helyébe
Szép lak juta nékünk,
Mint az vala szép.
Kristály vizeink köztt
A’ nap’ nyila minket
Nem érhet el itt.
Nekünk Poseidon,
A’ tengeri Zeüsz,
Védünk, atyánk,
Hatalmas urunk,
Nagy Istenünk.
’S a’ Trítonok
’S a’ Néreisek
Hív rokonink.
’S ha Síriusz
Forralja lakunkat
’S a’ földet aszalja
Hínárkárpitot
Vonnak felinkbe.
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ víz lakóji
Mind szótlanok.
Lantjával Apoll
Nem illeté-meg
Csak eggyikét is.
’S az a’ kevély madár
Kit hintajába fog
Anadyomenè,
Néma mint a’ Czet
’S a’ Kaselot
És a’ viza, ’s a’ tok.
Csak mi vagyunk – Mi! –
A’ vízi Caménák’
Egyedűl kedvelt fijai.
Brekeke, brekeke, brekeke,*
Az alábbi sorokban számokkal van kiírva, hányszor kell ismételni.
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke,
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Kloáx! Tuú!
Ha megzendűl*
Innentől nincsen sorokra tördelve a szöveg, az új sort néhány betűnyi üres helyköz jelzi.
Estvéli dalunk
’S örömünk eltölti az eget,
Előjön Cynthia
Ezerszer ezer
Követőjivel,
Irígyli szerencsénk’
Irígyli boldogságunk’
Irígyli hogy ő nem vízlakos.
Csudálja az ég
A’ neki nem jutott
Bájzengzetet.
Csudálja Tellusz,
És hogy mi vagyunk
Őneki legfőbb fénye dísze
Haladattal vallja-meg.
Fülel a’ vidék,
’S a’ sziklák a’ tetőken
’S vizeinknek boldog szélein
Eggyütt zengenek velünk.
Brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, tuú,
Kloáx, kloáx! tuú, tuú!
Eggy bús madár,
Színetlen és kicsiny,
Kit a’ berkek magok
Legaljasbb árnyaikban
Pirúlva rejtenek-el
– Neve fülmile –
Meri bájos zengzeteinket
Megszaggatni jajjaival.
De nem marad-el
Az Istenek’
Bosszúja sokáig,
’S a’ vakmerő
Némúlva lakol.
De minket az ég
Saját örömére
’S a’ föld örömére
Zengeni hágy,
Míg a’ Télnek nyájas álma
Hű karjába nem fogad,
’S a’ megifjodott Tavasznak
Szép Hóráji gyenge kézzel életre nem költenek.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Zeüsz bennünket szerete*
A folytatást, vagyis az ismétlést etc. jelzi, valamint: 2 br. 2 kl. 2 tuú.
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke,
Kloáx, kloáx,
Tuú, tuú!
| Ha megzendűl
Estvéli dalunk,
’S örömünk eltölti az eget,
Előjön Cynthia,
Ezerszer ezer
Követőjivel,
’S irígyli szerencsénk’,
Irígylí boldogságunk,
Irígyli hogy ő nem tó-lakos
Csudálja az ég
A’ néki nem jutott
Bájzengzetet.
Csudálja Tellusz
És hogy mi vagyunk
Ő neki leg főbb dísze, fénye
Háladattal vallja-meg
Fülel a’ vidék,
’S a’ sziklák a’ tetőken
’S a’ vizeknek boldog szélein
Eggyütt zengenek velünk.
Br. Br. etc.
Eggy bús madár,
Színetlen és kicsiny,
Kit a’ berkek magok
Legaljasbb árnyaikban
Pirúlva rejtenek-el
– Neve fülmile –
Meri bájos zengzeteinket
Megszaggatni jajjaival.
De nem marad-el
Az Istenek’
Bosszúja sokáig,
’S a’ vakmerő
Némúlva lakol.
De minket az ég
Saját örömére
’S a’ föld’ örömére
Zengeni hagy,
Míg a’ télnek nyájas álma
Hű karjába nem fogad,
’S a’ megifjadott Tavasznak
Szép Hóráji gyenge kézzel
Életre nem költenek.
Br, Br, Br.!
Zeüsz bennünket szerete etc.
Br. Kl. Tuú.
| Brekeke!
Brekeke, brekeke!
Kloáx, Tuú!
Brekeke, brekeke,
Brekeke! Kloáx! Brekeke! Tuú!
Brekeke, brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Brekeke! Tuú, tuú!
Brekeke, brekeke!
Kél a’ Hold’ szép kereke,
Ébred a’ tók’ gyermeke,
Zeng lakások’ feneke.
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete,
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Eggykoron az ő ege
Volt lakunk, – ’s ez nem rege –
Ah, de a’ Phoebus’ melege
Veszélyt vona ránk.
A’ békanép
Rakásra hullt-el.
Nem volt segéd!
Nem volt segéllő!
A’ nép’ fejedelmei
Az Istenek’ atyját
Arczaikra borúlva
Kiáltozák.
Nem hallja-meg ő!
Mert Nemesisz
Veszélyt parancsolt.
Nem tűrte szerencsénk’!
Nem tűrte hatalmunk’!
Nem nagy ragyogásunk’!
De végre haragja
’S az isteni bosszú
Határt találtak.
’S Batrachósznak serege
Éledni kezdett.
Visszatért az ég’ kegye,
Júnó érettünk rettege,
’S elboríta fellege.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ régi’ helyébe
Szép lak juta nékünk,
Mint az vala, szép.
Kristályvizeink köztt
A’ Nap’ nyila minket
Nem érhet-el itt.
Nekünk Poseidon,
A’ tengeri Zeüsz,
Védünk, Atyánk,
Hatalmas urunk,
Nagy Istenünk,
’S a’ Trítonok
’S Néreídek
Hív rokonink.
’S ha Síriusz
Forrasztja lakunkat,
’S a’ földet aszalja,
Hínáros kárpitot
Vonnak felinkbe.
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete!
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ víz lakóji
Mind szótlanok.
Lantjával Apoll
Nem illeté-meg
Csak eggyiket is.
’S az a’ kevély madár,
Kit hintajába fog
Anádyomene,
Néma mint a’ czet
’S a’ cachalot,
És a’ viza ’s a’ tok.
Csak mi vagyunk – Mi! –
A’ vízi Caménák’
Egyedűl kedvelt fijai.
Brekeke, brekeke, brekeke,
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Kloáx! Tuú!
Ha megzendűl
Estvéli dalunk,
’S örömünk eltölti az eget,
Előjön Cynthia
Ezerszer ezer
Követőjivel,
’S irígyli szerencsénk’,
Irígyli boldogságunk’,
Irígyli hogy ő nem vízlakos.
Csudálja az ég
A’ néki nem jutott
Bájzengzetet;
Csudálja Tellusz,
És hogy mi vagyunk
Őnéki legfőbb dísze, fénye,
Háladattal vallja-meg.
Fülel a’ vidék,
’S a’ sziklák a’ tetőkön
’S vizeinknek boldog szélein
Eggyütt zengenek velünk.
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke!
Tuú! Kloáx, kloáx,! Tuú, tuú!
Eggy bús madár,
Színetlen és kicsiny,
Kit a’ berkek magok
Legaljasbb árnyaikban
Pirúlva rejtenek-el,
– Neve fülmile –
Meri bájos zengzeteinket
Megszaggatni jajjaival.
De nem marad-el
Az Istenek’
Bosszúja sokáig,
’S a’ vakmerő
Némúlva lakol
De minket az ég
Saját örömére
’S a’ föld örömére
Zengeni hágy,
Míg a’ télnek nyájas álma
Hű karjába nem fogad,
’S a’ megifjodott Tavasznak
Szép Hóráji gyenge kézzel
Életre nem költenek.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete!
Brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
| Brekeke!
Brekeke, brekeke!
Koax! Tuú!
Brekeke, brekeke,
Brekeke, koáx! Brekeke, tuú!
Brekeke, brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
Brekeke! Tuú, tuú!
Brekeke, brekeke!
Kél a’ hold’ szép kereke,
Ébred a’ tók’ gyermeke,
Zeng lakások’ feneke.
Brekeke, brekeke,
Brekeke, berkeke, brekeke!
Koáx, tuú!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete,
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
Eggykoron az ő ege
Volt lakunk, ’s ez nem rege,
Ah, de a’ Phoebusz’ melege
Veszélyt vona ránk!
A’ békanép
Rakásra hullt-el.
Nem volt segéd!
Nem volt segélő!
A’ nép’ fejedelmei
Az Istenek’ atyját
Arczaikra borulva
Kiáltozák.
Nem hajla-meg ő,
Mert Nemezisz
Veszélyt parancsola.
Nem tűrte szerencsénk’,
Nem tűrte hatalmunk’,
Nem nagy ragyogásunk’.
De végre haragja
’S az isteni bosszú
Határt találtanak,*
A találtanak ráírással javítva találtak-ból.
’S Batrachosznak serege
Éledni kezdett.
Visszatért az ég’ kegye,
Júno érettünk rettege,
’S elboríta fellege.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
A’ régi’ helyébe
Szép lak juta nékünk
Mint az vala szép
Kristályvizeink köztt
A’ Nap’ nyila minket
Nem érhet-el*
érhet<e>-el itt.Nekünk Poszéidon,
A’ tengeri Zeü sz
Védünk, atyánk,
Hatalmas urunk,
Nagy Istenünk.
’S a’ Trítonok
És Néreídek
Hű rokonink.
És mikor a’*
Utólag betoldott sor.
Hév*
<’S ha> Az áthúzott sorkezdet elé írva: Hév SzíriuszForrasztja lakunkat,
’S a’ földet aszalja
Zöld ombolykárpitot
Vonnak felinkbe.
Zeüsz bennünket szerete,
A’ midőn szent végzete
A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke!
Koáx, koáx! Tuú, tuú!
A’ víz lakóji
Mind szótalanok.
Lantjával Apollon
Nem illeté-meg
Csak eggyiket is;
’S az a’ kevély madár,
Kit hintajába fog
Anádüomene,
Néma mint a’ Czet,
’S a’ Cachalot.
Csak mi vagyunk, Mi!
A’ vízi Caména’
Egyedűl kedvelt fijai.
Brekeke, brekeke, brekeke!*
Utána áth. sor: <Brekeke, brekeke, brekeke!>
Koáx, koáx! Tuú, tuú!*
Utána áth. sor: <Kloáx! Tuú!>
Ha megzendűl
Estvéli dalunk,
S örömünk eltölti
A’ nagy eget;
Előjön Cynthia
Ezerszer-ezer
Követőjivel,
’S irígyli szerencsénk’,
Irígyli boldogságunk’,*
boldogságunk<at>’,
Irígyli, hogy ő
Nem vízi-lakos.
Csodálja az ég
A’ néki nem jutott
Bájzengzetet;
Csodálja Tellusz,
S hogy mi vagyunk, Mi!
Őnéki legfőbb dísze, fénye
Háladással hirdeti.*
Háladással <vallja-meg> hirdeti.
Fülel a’ vidék,
’S a’ szirtek a’ tetőken,
’S vizeinknek boldog szélein,
Eggyütt zengenek velünk.
Brekeke, brekeke, brekeke!*
Előtte áth. sor: <Brekeke, brekeke!>
Koáx, koáx!*
koáx! A sor alatt betoldva. Tuú!Csak eggy madár,
Szinetlen és kicsiny,
Kit a’ berkek magok
Legaljasbb árnyaikban
Pirulva röjtegetnek, –
Neve f ü l m i l e –
Meri bájos zengzetinket
Megszaggatni jajjaival.
De nem marad-el
A’ nagy Isteneknek
Bosszúja sokáig,
’S a’ vakmerő
Némúlva lakol.
De minket az ég
Saját örömére
Zengeni hágy,
Míg a’ télnek nyájas álma
Hű karjába nem fogad-be,
’S a’ megifjodott tavasznak
Szép Hóráji gyönge kézzel
Életre nem költenek.
Brekeke, brekeke,*
brekeke, A sor alá betoldva, a lap szélén német megjegyzés jelzi az új szakaszt. ’st. ’st. |