Isten veled, Virth! és te kedves Pyberem,
Gazdám, barátom, hű neveltem, hű fiam!
Isten veled, jó társam, érdemes Dömém!
’S te, a’ kit a’ Végzés hazád’ határitól
És tőlem olly nagy messze, messze eltola!
Ah, Dávid elhal! A’ kemény Halál neki
Fejére mérte már kaszáját. Hetvenes
Izromba’ látta, hogy kalongya-rendeit
Ceres kirakta holdjain, és annyiszor
Hogy Bacchus új bort szűretett víg bérczein.
Ah! sírbe száll, ’s gyors szárnyakon repűl-el ő
Oda hol Gvadányi, a’ magyar Költők’ feje,
’S dicső Vezér és nagynevű Histórikus,
Benczém, atyáddal múlat eggyütt. Nem hal-el
Neve, bár ha teste rothad is. Te ássd neki
A’ vég lakást meg, Bencze, eggyik dombodon.
’S fejéhez ültess önn kezeddel eggy dió-
Fiatalt, hogy árnyék fedje csendes boltomat.
Így a’ kit a’ bal sors hazájából kicsal,
És a’ kit a’ jó szent keblébe visszavonsz,
Majd ezt kiáltja, hogy Virthre ált’-tekint:
Székely Poéta, álmod’ csendesen aludd!