Isten veled, Virth, és te, kedves Pyberem,
Gazdám, barátom, hív tanítványom, fiam!
Isten veled, hív társam, érdemes Dömém!
’S te, a’ kit a’ Végzés hazád’ határitól
És tőlem olly nagy messze, messze eltola!
Ah, Dávid elhal! A’ kemény halál neki
Fejére mérte már kaszáját. Hetvenöt
Izromba látta, hogy kalongya-rendeit
Ceres kirakta holdjain, és annyiszor
Hogy Bacchus új bort szűretett víg bérczein.
Ah, sírbe száll! ’s gyors szárnyakon repűl-el ő
Oda, hol Gvadányi, a’ magyar Költők’ feje,
’S dicső Vezér és nagy-nevű Histórikus,
Benczém, atyáddal múlat eggyütt. Nem hal-el
Neve, bár ha teste rothad is. Te ássd neki
A’ vég lakást meg, Bencze, eggyik dombodon.
’S fejéhez ültess önn kezeddel eggy dió-
Fiatalt, hogy árnyék fedje csendes boltomat.
Így a’ kit a’ bal sors hazájából kicsal,
És a’ kit a’ jó szent keblébe
*<kebl> keblébe A lejegyzéssel egyidejű javítás.
visszavonsz,
Majd ezt kiáltja, hogyha Virthre ált’-tekint:
Székely Poéta, álmod’ csendesen aludd!*A vers alatt német nyelvű szedési utasítás: Die letzte Zeile durchgeschossen.