Isten veled, Virth, és te, kedves Pyberem, // Gazdám, barátom, hív tanítványom, fiam! // Isten veled, hív társam, érdemes Dömém! // ’S te, a’ kit a’ Végzés hazád’ határitól // És tőlem olly nagy messze, messze eltola!
Ez Batsányi.*E beszúrás be van keretezve.
// Ah, Dávid elhal! A’ kemény halál neki // Fejére mérte már kaszáját. Hetvenöt // Izromba látta hogy kalongya-rendeit // Ceres kirakta holdjain, és annyiszor // Hogy Bacchus új bort szűretett víg bérczein. // Ah, sírba száll, ’s gyors szárnyakon repűl-el ő // Oda hol Gvadányi, a’ magyar Költők’ feje, // ’S dicső Vezér és nagy nevű Historikus, // Benczém, atyáddal múlat eggyütt.
*atyáddal <eggyütt> múlat eggyütt
Nem hal-el // Neve, bár ha teste rothad is. Te ássd neki // A’ vég lakást meg, Bencze, eggyik dombodon. // ’S fejéhez ültess önn kezeddel eggy dió- // Fiatalt, hogy árnyék fedje csendes boltomat. // Igy a’ kit a’ bal sors hazájából kicsal, // És a’ kit a’ jó szent keblébe visszavonsz, // Majd ezt kiáltja, hogyha Virtre ált’-tekint:
Székely Poéta, álmod’ csendesen aludd!