Megyek tehát, ’s éltemnek karjaid köztt
Fogom kiélni négy öt szép hetét.
Megyek, ’s tenálad szállok, asztalodnál
Élősködöm, kifárasztom cselédid’,
Kifárasztom lovad’; míg kénytelen léssz,
Ha majd lefoly pöröm, ’s Bíráim a’
Pro J.’ vad gyilkolójinak kezekből
Kirántanak, ezt mondanod magadban:
„Hideg vendég nem volt a’ szemtelen!”
Theréziánk alatt, míg a’ Magyar
Még nem tudá, mint most már, Bécs hol áll,
Eggy Kecskeméti dúzs polgárt baja
Rá kényszeríté, hogy kedves lakását
Hagyná-el, és a’ Lejtán lépne túl.
Útjában azzal élt, a’ mit magával
Hazúlról vitt, ’s Komáromban veve.
De a’ Wolfstháli Motozók kövér
Sódrától és kolbaszitól kifoszták,
’S őt Régelsbrunnban az üres tarisznya
’S üres gyomor csapszékbe kergeté.
Csak bort akart. A’ fürge Kellner itt
Malacczal kínálá-meg, és midőn
Eggy portziót már felropogtata,
Még eggyet, ’s ismét eggyet, tőn elébe. –
Becsűletes legény a’ Németecske,
Mond György magában, majd ha az Isten eggyszer
Elhozza közzénk, ’s ő is fenn akad,
Jóakaratja vissza lesz fizetve.
Meglátja Mikli, mint tud a’ Magyar
Becsűletet, hol érdemlik, mutatni.
De a’ midőn hálálkodásait
Elkezdte, ’s menni akart, Beczólt! kiált
A’ fürge Sógor. Akkor látta György,
Hogy Régelsbrunnban mit tesz a’ becsűlet.
Te nem fogsz engem porczogó malacczal
Jól tartogatni, hogy midőn megyek,
Házmestered rám nyujtsa tenyerét:
De én sem mondom, hogy ha az Isten eggyszer
Felém vezérl, leróvom a’ rovást.
’S mint te nem átalsz vélem tenni jót:
Úgy én nem a’ jót tőled elfogadni.
’S bár Szemerém is hív, bár Vitkovics,
És Bártfaym, ’s a’ lelkes Fáy, készek
Lakásokat vélem megosztani,
’S én nálok kényen ’s nyüg nélkül lehetnék;
’S bár a’ nem régen épűlt Zrínyi ’s az
Arany-Hajó szobájikat kinyitni
Előttem is nem késedelmeznének;
Büszkén repűlök a’ te karjaidba,
És hogy te fogsz-el, vígan hirdetem. – – –