1827 A |
1827 A |
1827 Ba |
1827 Ba |
1827 C |
1827 Bb |
1827/1828 C |
|---|---|---|---|---|---|---|
Megyek tehát, ’s éltemnek karjaid köztt
Fogom kiélni négy öt szép hetét.
Megyek, ’s tenálad szállok, asztalodnál
Élősködöm, kifárasztom cselédid’,
Kifárasztom lovad’; míg kénytelen léssz,
Ha majd lefoly pöröm, ’s Bíráim a’
Pro J.’ vad gyilkolójinak kezekből
Kirántanak, ezt mondanod magadban:
„Hideg vendég nem volt a’ szemtelen!”
Theréziánk alatt, míg a’ Magyar
Még nem tudá, mint most már, Bécs hol áll,
Eggy Kecskeméti dúzs polgárt baja
Rá kényszeríté, hogy kedves lakását
Hagyná-el, és a’ Lejtán lépne túl.
Útjában azzal élt, a’ mit magával
Hazúlról vitt, ’s Komáromban veve.
De a’ Wolfstháli Motozók kövér
Sódrától és kolbaszitól kifoszták,
’S őt Régelsbrunnban az üres tarisznya
’S üres gyomor csapszékbe kergeté.
Csak bort akart. A’ fürge Kellner itt
Malacczal kínálá-meg, és midőn
Eggy portziót már felropogtata,
Még eggyet, ’s ismét eggyet, tőn elébe. –
Becsűletes legény a’ Németecske,
Mond György magában, majd ha az Isten eggyszer
Elhozza közzénk, ’s ő is fenn akad,
Jóakaratja vissza lesz fizetve.
Meglátja Mikli, mint tud a’ Magyar
Becsűletet, hol érdemlik, mutatni.
De a’ midőn hálálkodásait
Elkezdte, ’s menni akart, Beczólt! kiált
A’ fürge Sógor. Akkor látta György,
Hogy Régelsbrunnban mit tesz a’ becsűlet.
Te nem fogsz engem porczogó malacczal
Jól tartogatni, hogy midőn megyek,
Házmestered rám nyujtsa tenyerét:
De én sem mondom, hogy ha az Isten eggyszer
Felém vezérl, leróvom a’ rovást.
’S mint te nem átalsz vélem tenni jót:
Úgy én nem a’ jót tőled elfogadni.
’S bár Szemerém is hív, bár Vitkovics,
És Bártfaym, ’s a’ lelkes Fáy, készek
Lakásokat vélem megosztani,
’S én nálok kényen ’s nyüg nélkül lehetnék;
’S bár a’ nem régen épűlt Zrínyi ’s az
Arany-Hajó szobájikat kinyitni
Előttem is nem késedelmeznének;
Büszkén repűlök a’ te karjaidba,
És hogy te fogsz-el, vígan hirdetem. – – –
| Megyek tehát, ’s éltemnek karjaid köztt
Fogom kiélni négy öt szép hetét;
Megyek, ’s tenálad szállok; asztalodról
Élösködöm; kifárasztom cselédid’,
Kifárasztom lovad’, míg kénytelen lész,
Ha majd lefoly perem, ’s Bíráim a’
Pro J. vad gyilkolójinak kezekből
Kirántanak, ezt mondanod magadban:
„Hideg vendég nem volt a’ szemtelen!”
Theresiánk alatt, míg a’ Magyar
Még nem tudá, mint már most, Bécs hol áll,
Eggy Kecskeméti dúzs polgárt baja
Rá-kényszeríté, hogy kedves lakását
Hagyná-el, és a’ Lejtán lépne túl.
Útjában azzal élt, a’ mit magával
Hazulról vitt, ’s Komáromban veve.
De a’ Wolfstháli Motozók kövér
Sódrától és kolbaszától kifoszták.
’S őt Regelsbrunnban az üres tarisznya
’S üres gyomor csapszékbe kergeték.
Csak bort akart. A’ fürge Kellner itt
Malacczal kínálá-meg, és midőn
Eggy portziót már felropogtata,
Még eggyet, ’s ismét eggyet, tőn elébe.
Becsűletes legény a’ Németecske,
Mond György magában; majd ha az Isten eggyszer
Elhozza közzénk ’s ő is fenn akad,
Jóakaratja visszalesz fizetve.
Meglátja Mikli, mint tud a’ Magyar,
Becsűletet, hol érdemlik, mutatni.
De a’ midőn halálkodásait
Elkezdte, ’s menni akart, Beczólt! kialt
A’ fürge Sógor. Akkor látta György, NB. talán hibás a’
Mit tészen Regelsbrunnban a’ becsűlet. Regelsbr. ’s talán Ringelsbr.
Te nem fogsz engem porczogó malacczal De itt nincs könyvem ’s Mappám
Jól tartogatni, hogy midőn megyek, hol megtekintsem.
Házmestered rám nyujtsa tenyerét.
De én sem mondom, hogy ha az Isten eggyszer
Felém vezérl,*
Felém <f> vezérl, leróvom a’ rovást.Mint te nem átalsz vélem tenni jót,
Úgy én nem a’ jót tőled elfogadni.
Bár Szemerém is hív, bár Vitkovics
És Bártfaym, ’s a’ lelkes Fáy, készek
Lakásokat velem felosztani;
’S én nálok kényén ’s nyügtelen lehetnék;
Bár a’ nem régen épűlt Zrínyi, ’s az
Arany-Hajó, szobajikat kinyitni,
Előttem is nem késedelmeznének;
Büszkén repűlök a’ te karjaidba,
Es hogy te fogsz-el, vígan hírdetem.
| Megyek tehát, ’s éltemnek karjaid köztt
Fogom kiélni négy öt szép hetét;
Megyek, ’s tenálad szállok; asztalodnál
Élősködöm, kifárasztom cselédid’,
Kifárasztom lovad’; míg kénytelen lész’sz,
Ha majd lefoly pöröm, ’s Bíráim a’
Pro J. vad gyilkolójinak kezekből
Kirántanak, ezt mondanod magadban:
„Hideg vendég nem volt a’ szemtelen.”
Therésiánk alatt, míg a’ Magyar
Még nem tudá, mint már most, Bécs hol áll,
Eggy Kecskeméti dúzs polgárt baja
Rá kényszeríté, hogy kedves lakását
Hagyná-el, és a’ Lejtán lépne túl.
Útjában azzal élt, a’ mit magával
Hazulról vitt, ’s Komáromban veve.
De a’ Wolfstháli Motozók kövér
Sódrától, kolbászától, mind kifoszták;
’S őt Riegelsbrunnban*
R<é>iegelsbrunnban Ráírással javítva. az üres tarisznya’S üres gyomor csapszékbe kergeték.
Csak bort akart. A’ fürge Kellner itt
Malacczal kínálá-meg, és midőn
Eggy portziót már felropogtata,
Még eggyet, ismét eggyet tőn elébe.
Becsűletes legény a’ Németecske,
Mond György magában; majd ha az Isten eggyszer
Elhozza közzénk, ’s ő is fenn-akad,
Jóakaratja vissza lesz fizetve.
Meglátja Mikli, mit tud a’ Magyar
Azokhoz, a’ kik érdemlik, mutatni.
De a’ midőn hálálkodásait
Elkezdte, ’s menni akart, Beczólt! kiált
A’ fürge Sógor. Akkor látta György,
Mit tészen Riegelsbrunnban*
R<é>iegelsbrunnban Ráírással javítva. a’ becsűlet.Te nem fogsz engem porczogó malacczal
Jól tartogatni; hogy midőn megyek,
Házmestered rám nyujtsa tenyerét.
De én sem mondom, hogy ha az Isten eggyszer
Felém vezérl, leróvom a’ rovást.
Mint te nem átalsz vélem tenni jót,
Úgy én nem a’ jót tőled elfogadni.
’S bár Szemerém is hív, bár Vitkovics,
És Bártfaim, ’s a’ lelkes Fáy, készek
Lakásokat velem megosztani;
’S én nálok kényén ’s nyüg nélkül lehetnék;
Bár a’ nem-régen épűlt Zrínyi, ’s az
Arany-Hajó, szobájikat kinyitni,
Előttem is nem késedelmeznének;
Önkénytt repűlök a’ te karjaidba,
És hogy te fogsz-el büszkén hirdetem.
És majd ha nálad lészek, és ha benned
A’ szeretetre legméltóbb halandót,
A’ tiszta főt, a’ tiszta keblet, és
Kedves társalkodót immár kilaktam;
Ha majd csudálva nézem, mint levél,
Tizenkét esztendők’ lefolyta alatt,
Te, bölcs pazar, kincsekben gazdagabbá;
S irígyeddé lesz tisztelőd, barátod;
’S a’ nagy gyönyör megkönnyűlésre szóllít:
Jer akkor, és vezess-el te Ferenczynk’
Graphídionához, hogy felejtve mindent,
De nem, hogy azt honunknak hős fija
Teremté, csókom a’ márványra szálljon.
A’ csaknem hetven-esztendős öreg
Eléggé ifjú még lángra gyúladozni,
Keblét ha Szépség és a’ Hon hevítik.
Most útamat Horvátunkhoz veszem,
A’ nagyhoz, jóhoz, szenthez. De te rántsd-el
A’ gondolatlant, ’s sugjad ezt fülébe:
A’ négy fiú, három lyány, ’s hitvesed
Számlálnak minden órát; láss dologhoz.
Essél előbb keresztül a’ pörön,
’S éld akkor osztán szíved’ kényeit.
A’ Burkus-háborúban eggy Huszár-Tiszt,
Kinek csak két szemét ’s hosszúra-nyult bajusszát
Hagyá-meg épségökben puska, kard,
Tört karral, czombbal tére-meg Tokajba,
Hogy szőlejét mivelvén, Istenének
Élhessen; eddig a’ világnak élt.
De ő Tokajban is csak Kapitány,
’S nem szőlős-gazda volt; ’s midőn vagy ő
Ment látogatni mást, vagy mások őtet,
Beszéllgeté, ’s nagy tűzzel, mint veré-meg
Collín alatt ő a’ nagy F i d r i g e t;
Berlínben ő mint volt Hadikkal; és
Lódonnak ő mint nyert eggy Schweidnitzot.
’S László (mert ez volt vezetékneve,
Pál a’ kereszt) addig beszéllgeté
Collínját, Berlínjét, és Schweidnitzát,
Hogy szőlejei kapálatlan maradtak.
Szüretkor még is csak kiméne; ’s látván,
Hogy más furmintot széd tökéjiről,
Sárgát mint a’ méz és arany, de néki
Csak egrest ád a’ parlag; és hogy a’
Szomszédok’ szőlejei, mint a’ mivelt kert,
Tisztán mosolyognak a’ néző szemébe;
De farkas-bundaként a’ többi köztt
Az ő parlagja, szürkén a’ magas
Gordontól és cseplyétől; pisztolyát
Belé süté, ’s kaczagva hirdeté-el,
Hogy ő farkast löve; vegye, a’ kinek kell;
’S tovább is hirdetgette Schweidnitzait.
Te sugd a’ László Pál’ nevét neki,
És ha nem enged, űzdd Prókátorához.
| Megyek tehát, ’s éltemnek karjaid köztt
Fogom kiélni négy öt szép hetét;
Megyek, tenálad szállok; asztalodról
Élősködöm, kifárasztom cselédid’,
Kifárasztom lovad, míg kénytelen lész’sz,
Ha majd lefoly pöröm, ’s Bíráim a’
Pro J. vad gyilkolójinak kezekből
Kirántanak, ezt mondanod magadban:
„Hideg vendég nem volt a’ szemtelen.”
Therésiánk alatt míg a’ Magyar
Még nem tudá, mint már most, Bécs hol áll,
Eggy Kecskeméti dúzs polgárt baja
Rá kényszeríté, hogy kedves lakását*
kedves <lakóját> lakását
Hagyná-el, és a’ Lejtán lépne túl.
Útjában azzal élt, a’ mit magával
Hazulról vitt, ’s Komáromban veve.
De a’ Wolfstháli Motozók kövér
Sódrától, kolbászától, mind kifoszták;
’S őt Régelsbrunnban az üres tarisznya
’S üres gyomor csapszékbe kergeték.
Csak bort akart. A’ fürge Kellner itt
Malacczal kínálá-meg, és midőn
Eggy portziót már felropogtata,
Még eggyet, ’s ismét eggyet tőn elébe.
Becsűletes legény a’ Németecske,
Mond György magában; majd ha az Isten eggyszer
Elhozza közzénk, ’s ő is fenn-akad,
Jóakaratja vissza lesz fizetve.
Meglátja Mikli,*
<…> Mikli, mit tud a’ MagyarAzokhoz, a’ kik érdemlik, mutatni.
De a’ midőn hálálkodásait
Elkezdte, ’s menni akart, Beczólt! kiált
A’ fürge Sógor. Akkor látta György,
Mit tészen*
<Hogy> Mit tészen A sor elé írva. Régelsbrunnban a’ becsűlet.Te nem fogsz engem porczogó malacczal
Jól tartogatni, hogy midőn megyek,
Házmestered rám nyújtsa tenyerét.
De én sem mondom, hogy ha az Isten eggyszer
Felém vezérl, leróvom a’ rovást.
Mint te nem átalsz vélem tenni jót,
Úgy én nem a’ jót tőled elfogadni.
’S bár Szemerém is hív, bár Vitkovics,
És Bártfaym,*
Bártfa<i>ym Ráírással javítva. ’s a’ lelkes Fáy, készekLakásokat velem megosztani;
’S én nálok kényén ’s nyüg nélkül lehetnék;
Bár a’ nem-régen épűlt Zrínyi ’s az
Arany-Hajó szobájikat kinyitni
Előttem is nem késedelmeznének;
Önkénytt repűlök a’ te karjaidba,
És hogy te fogsz-el, büszkén hirdetem.
És majd ha nálad lészek, és ha benned*
<…> benned
A’ szeretetre legméltóbb halandót,
A’ tiszta főt, a’ tiszta keblet, és
Kedves társalkodót immár kilaktam;*
<…> kilaktam;
Ha majd csudálva nézem, mint levél,
Tizenkét esztendők’ lefolyta alatt,
Te, bölcs pazar, kincsekben gazdagabbá;
’S irígyeddé lesz tisztelőd, barátod;
’S a’ nagy gyönyör megkönnyűlésre szóllít:
Jer akkor, és vezess-el te Ferenczynk’
Graphídionához, hogy felejtve mindent,
De nem, hogy azt honunknak*
honunk<’>nak hős fijaTeremté, csókom a’ márványra szálljon.
A’ csaknem hetven esztendős öreg
Eléggé ifjú még lángra gyúladozni,
Keblét ha Szépség és ha Hon hevítik.
Most útamat Horvátunkhoz veszem,
A’ nagyhoz, jóhoz, szenthez. De te rántsd-el
A’ gondolatlant, ’s sugjad ezt fülébe:
A’ négy fiu ’s három lyány ’s hitvesed
Számlálnak minden órát; láss dologhoz.
Essél előbb keresztűl a’ pörön,
’S éld akkor osztán szíved’ kényeit.
A’ Burkus-háborúban eggy Huszár-Tiszt,
Kinek csak két szemét ’s hosszúra-nyúlt bajusszát
Hagyá-meg épségökben puska, kard,
Tört karral, czombbal tére-meg Tokajba,
Hogy szőlejét mivelvén, Istenének
Élhessen; eddig a’ világnak élt.
De ő Tokajban is csak Kapitány
’S nem szőlős-gazda volt; ’s midőn vagy ő
Ment látogatni mást, vagy mások őtet,
Beszéllgeté, ’s nagy tűzzel, mint veré-meg
Collín alatt ő a’ nagy Fidriget,
Berlínben ő mint volt Hadikkal, és
Lódonnak ő mint nyert eggy Schweidnitzot.
’S László (mert ez volt vezetékneve,
Pál a’ kereszt) addig beszéllgeté
Collínját, Berlinjét, és Schweidnitzát,
Hogy szőlejei kapálatlan maradtak.
Szüretkor még is csak kiméne; ’s látván,
Hogy más furmintot széd tőkéjiről,
Sárgát mint a’ méz és arany, de néki
Csak egrest ád a’ parlag; és hogy a’
Szomszédok’ szőleji, mint a’ mivelt kert,
Tisztán mosolyognak a’ néző’ szemébe
De farkas-bundaként a’ többi köztt
Az ő parlagja, szürkén a’ magas
Gordontól és cseplyétől; pisztolyát
Belé süté, ’s kaczagva hirdeté-el,
Hogy ő farkast löve; végye, a’ kinek kell;
’S tovább is hirdetgette Schweidnitzait.
Te sugd a’ László Pál’ nevét neki,
És ha nem enged, űzzd Prókátorához.
| Riegelsbrunnban*
Az ie a sor végére írva, helyét korrektúrajel jelöli.
Riegelsbrunnban*
Az ie a sor alá írva, helyét korrektúrajel jelöli.
’s a’*
’s <az> a’ Ráírással jav.
Fejér-Hajó*
Fejér<Arany>-Hajó A sor elé írva.
megtágúlást parancsol:*
<megkönnyűlésre szóllít:> helyett a lap aljára írva, # jellel.
és az anyjok*
<’s hitvesed> helyett a sor végére írva, az és ’s-ből jav.
Ő*
Az Ő ő-ből ráírással jav.
Ő*
Az Ő ő-ből ráírással jav.
Ő*
Az Ő ő-ből ráírással jav.
| Megyek tehát, ’s éltemnek karjaid köztt
Fogom kiélni négy öt szép hetét;
Megyek, tenálad szállok, asztalodról
Élősködöm, kifárasztom cselédid’,
Kifárasztom lovad’, míg kénytelen lész’sz,
Ha majd lefoly pöröm, ’s Bíráim a’
Pro J. vad gyilkolójinak kezekből
Kirántanak, ezt mondanod magadban:
„Hideg vendég nem volt a’ szemtelen.”
Theresiánk alatt, míg a’ Magyar
Nem tudta még, mint már most, Bécs hol áll,
Eggy Kecskeméti dúzs polgárt baja
Rá kényszeríté, hogy kedves lakását
Hagyná-el, és a’ Lejtán lépne túl.
Útjában azzal éle, a’ mit magával
Hazulról vitt, ’s Komáromban veve.
De a’ Wolfstháli Motozók kövér
Sódrából, kolbászából, mind kifoszták,
’S őt Riegelsbrunnban az üres tarisznya
’S üres gyomor csapszékbe kergeték.
Csak bort akart. A’ fürge Kellner itt
Malacczal kínálá-meg, és midőn
Eggy portziót már felropogtata,
Még eggyet, ismét eggyet tőn elébe.
Becsűletes legény a’ Németecske,
Mond György magában; majd ha az Isten eggyszer
Elhozza közzénk, ’s ő is fenn-akad,
Jóakaratja vissza lesz fizetve.
Meglátja Mikli, mit tud a’ Magyar
Azokhoz, a’ kik érdemlik, mutatni.
De a’ midőn halálkodásait
Elkezdte, ’s menni akart, Beczólt! kiált
A’ fürge Sógor. Akkor látta György,
Mit tészen Riegelsbrunnban a’ becsűlet.
Te nem fogsz engem porczogó malacczal
Jól tartogatni, hogy midőn megyek,
Házmestered rám nyujtsa tenyerét.
De én sem mondom, hogy ha az Isten eggyszer
Felém vezérl, leróvom a’ rovást.
Mint te nem átalsz vélem tenni jót,
Úgy én nem a’ jót tőled elfogadni.
’S bár Szemerém is hí, bár Vitkovics,
És Bártfaim, ’s a’ lelkes Fáy, készek
Lakásokat velem megosztani,
’S én nálok kényen ’s nyüg nélkül lehetnék;
Bár a’ nem régen épűlt Zrínyi ’s az
Arany-Hajó szobájikat kinyitni
Előttem is nem késedelmeznének:
Önkénytt repűlök a’ te karjaidba,
És hogy te fogsz-el, büszkén hirdetem.
És majd, ha nálad lészek, és ha majd
A’ szeretetre legméltóbb halandót,
A’ tiszta főt és tiszta szívet, a’
Kedves társalkodót immár kilaktam;
Ha majd csudálva nézem, mint levél
Tizenkét esztendők lefolyta alatt
Te bölcs pazar, kincsekben gazdagabbá,
’S irígyeddé lesz tisztelőd, barátod,
’S a’ nagy gyönyör megkönnyűlésre szóllít:
Jer akkor, és vezess-el te Ferenczynk’
Graphídionához, hogy felejtve mindent,
De nem, hogy azt honunknak hős fija
Teremté, csókom a’ márványra szálljon.
A’ már-már hetvenesztendős öreg
Eléggé ifjú még lángra gyúladozni,
Keblét ha szépség, és ha hon hevítik.
Most útamat Horvátunkhoz veszem,
A’ nagyhoz, jóhoz, szenthez. De te rántsd-el
A’ gondolatlant, és sugd ezt fülébe:
A’ négy fiú, három lyány, ’s hitvesed
Számlálnak minden órát; láss dologhoz.
Essél elébb keresztül a’ pörön,
’S éld akkor osztán szíved’ kényeit.
A’ Burkus-háborúban eggy Huszár-Tiszt
Kinek csak két szemét ’s hosszúra nyúlt bajusszát
Hagyá meg épségökben puska, kard,
Tört czombbal, karral, tére-meg Tokajba,
Hogy szőlejeit mivelvén, Istenének
Élhessen; eddig a’ világnak élt.
De ő Tokajban is csak Kapitány,
Nem szőlős-gazda volt, ’s midőn vagy ő
Ment látogatni mást, vagy mások őtet,
Beszéllgeté, ’s nagy tűzzel, mint veré-meg
Collin alatt ő a’ nagy F i d r i g e t,
Berlínben ő mint volt Hadikkal, és
Lódonnak ő mint nyert eggy Schweidnitzot.
’S László (mert ez volt vezetékneve,
Pál a’ kereszt) addig beszéllgeté
Collinját, Berlinjét, és Schweidnitzát,
Hogy szőlejei kapálatlan maradtak.
Szüretkor még is csak kiméne, ’s látván
Hogy más furmintot széd tőkéjiről,
Sárgát, mint a’ méz és arany, de néki
Csak egrest ád a’ parlag, és hogy a’
Szomszédok szőlejei, mint a’ mivelt kert
Tisztán mosolygnak a’ Néző szemébe;
De farkas-bundaként1
A’ Hegyalján, Zemplényben, a’ míveletlenűl hagyott szőlőt, a’ dér által fakóvá festett dudvától, farkas-bundának szokták csúfolni. a’ többi közttAz ő parlagja, szürkén a’ magas
Gordontól és cseplyétől, pisztolyát
Belé süté, ’s kaczagva hirdeté-el,
Hogy ő farkast löve; vegye, a’ kinek kell
’S tovább is hirdetgette Schweidnitzait.
Te sugd a’ László Pál’ nevét neki,
És ha nem enged, űzzd Prokátorához.
| Megyek tehát, ’s éltemnek karjaid köztt
Fogom kiélni négy öt szép hetét;
Megyek, tenálad szállok; asztalodról
Élősködöm, kifárasztom cselédid’,
Kifárasztom lovad’, míg kénytelen lész’sz,
Ha majd lefoly pöröm, ’s Bíráim a’
Pro I. vad gyilkolójinak kezekből
Kirántanak, ezt mondanod magadban:
„Hideg vendég nem volt a’ szemtelen.”
Therésiánk alatt míg a’ Magyar
Még nem tudá, mint már most, Bécs hol áll,
Eggy Kecskeméti dúzs polgárt baja
Rá kényszeríté, hogy kedves lakását
Hagyná-el, és a’ Lejtán lépne túl.
Útjában azzal élt, a’ mit magával
Hazulról vitt, ’s Komáromban veve.
De a’ Wolfstháli Motozók kövér
Sódrától, kolbászától, mind kifoszták:
’S őt Riegelsbrunnban az üres tarisznya
’S üres gyomor csapszékbe kergeték.
Csak bort akart. A’ fürge Kellner itt
Malacczal kínálá-meg, és midőn
Eggy portziót már felropogtata,
Még eggyet, ’s ismét eggyet tőn elébe.
Becsűletes legény a’ Németecske,
Mond György magában; majd ha az Isten eggyszer
Elhozza közzénk, ’s ő is fenn-akad,
Jóakaratja vissza lesz fizetve.
Meglátja Mikli, mit tud a’ Magyar
Azokhoz, a’ kik érdemlik, mutatni.
De a’ midőn hálálkodásait
Elkezdte, ’s menni akart, Beczólt! kiált
A’ fürge Sógor. Akkor látta György,
Mit tészen Riegelsbrunnban a’ becsűlet.
Te nem fogsz engem porczogó malacczal
Jól tartogatni, hogy midőn megyek,
Házmestered rám nyújtsa tenyerét.
De én sem mondom, hogy ha az Isten eggyszer
Felém vezérl, leróvom a’ rovást.
Mint te nem átalsz vélem tenni jót,
Úgy én nem, a’ jót tőled elfogadni.
’S bár Szemerém is hív, bár Vitkovics,
És Bártfaym, ’s a’ lelkes Fáy, készek
Lakásokat velem megosztani;
’S én nálok kényén ’s nyüg nélkül lehetnék;
Bár a’ nem-régen épűlt Zrínyi, ’s az
Fejér-Hajó, szobájikat kinyitni
Előttem is nem késedelmeznének;
Önkénytt repűlök a’ te karjaidba,
És hogy te fogsz-el, büszkén hirdetem.
És majd ha nálad lészek, és ha benned
A’ szeretetre legméltóbb halandót,
A’ tiszta főt, a’ tiszta keblet, és
Kedves társalkodót, immár kilaktam,
Ha majd csudálva nézem, mint levél,
Tizenkét esztendők’ lefolyta alatt,
Te, bölcs pazar, kincsekben gazdagabbá;
S irígyeddé lesz tisztelőd, barátod;
’S a’ nagy gyönyör megtágúlást parancsol:
Jer akkor, és vezess-el te Ferenczynk’
Graphídionához, hogy felejtve mindent,
De nem, hogy azt honunknak hős fija
Teremté, csókom a’ márványra szálljon.
A’ csaknem hetven esztendős öreg
Eléggé ifjú még lángra gyúladozni,
Keblét ha szépség és ha Hon hevítik.
Most útamat Horvátunkhoz veszem,
A’ nagyhoz, jóhoz, szenthez. De te rántsd-el
A’ gondolatlant, ’s sugjad ezt fülébe:
A’ négy fiú, ’s három lyány és az anyjok
Számlálnak minden órát; láss dologhoz.
Essél előbb keresztül a’ pörön,
’S éld akkor osztán szíved’ kényeit.
A’ Burkus-háborúban egy Huszár-Tiszt,
Kinek csak két szemét ’s hosszúra-nyúlt bajusszát
Hagyá-meg épségökben puska, kard,
Tört karral, czombbal tére-meg Tokajba,
Hogy szőlejét mivelvén, Istenének
Élhessen; eddig a’ világnak élt.
De ő Tokajban is csak Kapitány,
’S nem szőlős-gazda volt; ’s midőn vagy ő
Ment látogatni mást, vagy mások őtet,
Beszéllgeté, ’s nagy tűzzel, mint veré-meg
Collín alatt Ő a’ nagy Fidriget,
Berlínben Ő mint volt Hadikkal, és
Lódonnak Ő mint nyert eggy Schweidnitzot.
’S László (mert ez volt vezetékneve,
Pál a’ kereszt) addig beszéllgeté
Collínját, Berlínjét, és Schweidnitzát,
Hogy szőlejei kapálatlan maradtak.
Szüretkor még is csak kiméne; ’s látván,
Hogy más furmintot széd tőkéjiről,
Sárgát mint a’ méz és arany, de néki
Csak egrest ád a’ parlag; és hogy a’
Szomszédok’ szőleji, mint a’ mivelt kert,
Tisztán mosolyognak a’ néző szemébe,
De farkas-bundaként a’ többi köztt
Az ő parlagja, szürkén a’ magas
Gordontól és cseplyétől; pisztolyát
Belé süté, ’s kaczagva hirdeté-el,
Hogy ő farkast löve; végye, a’ kinek kell;
’S tovább is hirdetgette Schweidnitzait.
Te sugd a’ László Pál’ nevét neki,
És ha nem enged, űzsd Prókátorához.
|