Farsangi alak járúl hozzád
Jó férjfi, vedd e’ parolát.
Te őtet, úgy e? nem ismered;
Pedig ő neked jó embered.
’S ha érzed a’ hív kézszorítást,
Helyébe, tudom, nem kívánsz mást.
Orczám, úgy a’ hogy látod, viaksz;
De én magam eggy új Hans Sachs.
Csizmákat, mint ő, még nem varrtam.
De verset halmokkal faragtam,
’S tán nem rosszabbakat mint ő,
Mikor a’ jó kedv rám néha jő.
Csak hogy engem versre édes tűz
’S a’ szárnyas Isten’ kis nyila űz.
Őt inkább az a’ kegyelem,
Melly a’ Susterektől nem idegen,
Melly
*<Ő> Melly
vilagítja a’ Jakob Böhméket,
Látni Angyalkákat ’s ördögcséket.
Őt gyúlaszták vastag Postillák:
Engem piros pozsgás Fringillák.
Van nékem is eggy Postillám,
De meg nevét nem mondom ám.
Mikor elhamvadzik tüzem,
’S haszontalan töröm az eszem,
Fejem’ haszontalan’ rágcsálom,
’S ki belőle a’ rímet még sem vájom,
Előveszem kis könyvemet,
’S mingyárt fellelem rímemet,
’S a’ verset nagy halommal szórom,
Pedig sem ráspolyom sem srófom.
Derék könyv! jobb mint Smétius!
Nem t’ott annyit Horátius;
Ő, a’ ki öltözve fényességbe,
Úgy ment-fel, mint hattyú, az égbe.
’S mit is akartam mondani?
Úgy! – hogy más alakba szállani
Okos emberhez nem illetlen.
Ember nem lehet az szűnetlen’.
Illyet magok a’ nagy Istenek
Igen is gyakorta miveltenek.
Ki szép bikává változott,
’S a’ teng’ren eggy lyányt álthozott;
Ki galambbá vált, ki gerliczévé,
Ki farkassá, ki rút tevévé,
Csak hogy czéljához elérjen,
És keresett jutalmat végyen.
Én egyebet nem keresek
Mint hogy víggá tehesselek.
Ruhád miatt te nem mégy bálba:
Engem betegség vága az ágyba.
Igy a’ farsang jó napjaiban
Mind a’ kettőnknek részünk van.
Hallád te hírét Jupiternek?
Az atyja volt az első embernek,
’S úgy osztán a’ többinek is.
Van eggy könyv – Homérusnak hívják,
Az úgy mondja hogy ez a’ buják
Ada új lakókat az égnek is.
’S azért őt ekként titulázza:
„Istenek’ és halandók’ atyja.”
*atyja<!>.”
E’ fajtalan Isten eggyszer
Látni akarta volt hogy az ember
Ez árnyékföldön mit csinál,
’S mint hajdan a’ jó Mátyás k’rály,
Elfedve királyi méltóságát,
Ál névvel járta be országát,
Merkuriusnak eggyet int,
*Merkuriusnak <int me-> eggyet int,
Találjon eggy kis csinyt
*csinyt Az y utólag toldva a szóba.
megint,
Hogy az ő szerelmes házas-társa
Elillantásokat meg ne lássa.
Merkúr az illyekre magát
Nem kéreté soká, tehát
Fels. Atyám
*<a>Atyám Ráírással jav.
’s királyom! mond,
Az a’ te fiadnak nem nagy gond.
Felséged várja kis békével,
Merkúr mindent felér eszével.
Már itt van, ’s vállán eggy csomót hoz
’S így szól a’ mennyei királyhoz.
Öltse csak magára Felséged
E’ megkopott kék köpenyet.
Vonja-fel e’ málybőr csizmát,
Itt
*<Markolja kezébe> Itt
e’ nadrág is; e’ nádpálczát
Markolja a’ jobbik kezébe,
’S e’ sinkót nyomja-bé fejébe.
Én e’ gubát vetem magamra,
Szőrös bocskorkát fűzök lábamra,
’S Uram így szegény legény nemes embör,
Jó magam pediglen tót sühedör.
Júnó assz. néz az ablakon
Meglátá őket az udvaron,
’S ők az egek’ királynéjának
Nagy mélyen főt és térdet hajtnak.
Hé Sára, e’ két idegen
Tőlem talán éhen megyen.
Menj tudakozzd meg Mihály Mestert,
Jól tartotta e ezt a’ két embert.
A’ Kultsár nyisson komorát,
Ne szánjon kenyeret, szalonát.
De míg a’ királyné beszél,
A’ két idegent elhordta a’ szél.
Szépen kiérének a’ várból
’S a’ csinytalan ficzkó így szól:
Gazd Uram ne nyissak e lyukat?
Mert Kóly ide még jó falat;
Kóly, a’ világnak közepe.
Legjobb lesz ottan szállani le.
Te lássd jó szolga, monda az Úr,
’S az az ég’ boltján eggy
*<nagy> eggy Az áth. szó fölé írva.
lyukat fúr.
A’ lyuk naggyá lesz hirtelen,
’S a’ két útas a’ földön terem.
Merkúr rosszúl furta a’ lyukat,
’S az ég boltja nem jól szakadt.
Acsád ’s Adony köztt estek földre
Eggy sűrű puszta nyírligetbe.
Sohol nem látszott semmi ház,
Az ég setétűlt, zúzmaráz
Fagylalta öszve ruhájokat,
Szakálokat és bajuszokat.
Megadjuk árát a’ tréfának.
Csak boldog a’ ki otthon űl
Azsagja
*Azsagja<ba>
mellett kuczikban fűl!
Ej, mond Kroníon, kis veszélybe
Illik e esni legott kétségbe?
’S messzére eggy rossz viskót meglátnak,
’S útasaink szemet szát tátnak.
Merkúr duzzog: Lesz éjszakánk,
Eggy szelet rozskenyér egész vacsoránk.
Bohó! mond Zeusz, az illy viskóba’
Drágább gyémánt van hébe’ hóba’
Mint a’ millyennel nőm dicsekszik
Ha szépségétől elrészegszik.
’S eggy 80 esztdős gyémánt
Kire a’ nagy kor sok ránczokat hányt,
Elébe jő a’ 2 embernek,
’S Isten hozttát mond Jupiternek.
Merkúr kaczag ’s bosszankodik.
Ked csak maga van? kérdezik –
Az Uram itt lesz nem sokára. –
Adna ked szállást éjszakára?
Szívesen, édes Uraim,
De nincs mivel szolgáljak semmim.
Sürög forog a’ jó Öreg
’S a’ tűzhöz széket tesz nekiek.
Kifordúl, ’s hozzá lát dolgához,
’S Zeusz ígyen szól légér fijához:
Szép, szép az ég, de e’ kis ház,
Ámbár falán vagyon csak máz,
’S ámbátor ezt a’ szükség lakja,
’S sem nektárja nincs, sem arakja,
’S kávét puncsot soha sem lát,
A’ mire sok Isten nagy szát tát,
Szebb volna mint az ég ha velem
Az éjt itt töltné a’ Szerelem.
’S midőn az Isten ígyen szól,
Rózsaszag terjed, az ágy alól,
Szokott gyémántunk mellyen hálni,
Turbékolva eggy galamb sétál-ki,
’S addig teszi forgásait,
Addiglan űzi hév csókjait,
Hogy a’ két Isten jól értette,
Ezt a’ galambbal ki tétette.
Legott a’ 80 évű gyémánt
Szép szűzzé válva bepillant,
’S karján hoz eggy kis gyermeket,
Kit meztelen a’ ligetbe’ lelt.
Ki vala a’ gyermek ’s mi lőn tovább,
Azt neked nem szükség beszéllnem.
Mint a’ mai bálban sok láb,
Elfáradtam a’ rímelésben.
Nekünk ’s nekik kívánj tehát
Alkmenai jó éjszakát.