Farsangi alak járúl hozzád,
Jó férjfi, vedd e’ parolát.
Te őtet, úgy e?
*<mint> úgy e<,>? A kérdőjel ráírással javítva.
nem ismered.
Pedig ő neked jó embered.
’S ha érzed e’ hív kézszorítást,
Helyébe, tudom, nem kívánsz mást.
Orczám, úgy a’ hogy látod, viaksz,
De én magam eggy új Hans-Sachs.
Csizmákat, mint ő, még nem varrtam,
De verset
*verset<,>
halmokkal faragtam;
’S tán nem rosszabbakat mint ő,
Mikor a’ jó kedv rám néha jő.
Csak hogy engem versre édes tűz
’S a’ szárnyas Isten’ kis nyila űz.
Őt inkább az a’ kegyelem,
Melly a’ Suszt’rektől nem idegen
1A Psychologuszok azt jegyzik-meg, hogy a’ Pietismus’ a’ Susztereket azért űli-meg inkább mert életeket űlve töltik.
Melly világítja a’ Jákób Böhméket,
Látni angyalkákat ’s ördögcséket.
*A szó után lábjegyzetindex (*), ehhez az indexhez azonban nem tartozik jegyzet.
Őt gyúlaszták vastag Postillák:
*Postillák<,>:
Engem piros pozsgás Fringillák.
Van nekem is eggy Postillám,
De meg nevét nem mondom ám.
Mikor elhamvadzik tüzem,
’S haszontalan töröm az eszem’,
Körmöm’ haszontalan’ rágcsálom,
’S ki belőle a’ rímet még sem vájom,
Előveszem kis könyvemet,
’S mingyárt feltalálom rímemet.
’S a’ verset nagy halommal szórom,
Pedig sem ráspolyom sem srófom.
Derék könyv! jobb mint Smétius!
Nem t’ott (= tudott) annyit Horátius;
Ő, a’ ki, öltözve fényességbe,
Úgy ment-fel, mint hattyú, az égbe.
Mit is akartam mondani?
Úgy! – hogy más alakba szállani
Okos emberhez nem illetlen;
Ember az nem lehet szűntelen.
’S illyet magok a’ nagy Istenek
Igen is gyakorta miveltenek.
Ki szép bikává változott,
’S a’ teng’ren
*teng<e>’ren
eggy szép lyányt általhozott,
Ki galambbá vált, ki giliczévé,
Ki farkassá, ki rút tevévé,
Csak hogy czéljához elérjen,
És keresett jutalmat végyen.
Én egyebet nem keresek,
Mint hogy víggá tehesselek.
Ruhád miatt te nem mégy bálba:
Engem betegség vága az ágyba;
’S így a farsang’ jó napjaiban
Mind a’ kettőnknek részünk van.
Hallád te hírét Jupiternek?
Az atyja volt az első embernek,
’S úgy osztán a’ többinek is.
Van eggy könyv; Homérusnak hívják;
Az úgy mondja, hogy ez a’ buják
Ada új lakókat az égnek is;
’S azért őt ekként titulázza:
Istenek’ és halandók’ atyja.
E’ fajtalan Isten eggyszer
Látni akarta volt hogy az ember
Ez árnyékföldön mit csinál;
’S mint hajdan a’ jó Mátyás k’rály,
Elfedve királyi méltóságát,
Ál névvel járta-be országát,
Merkúriusnak eggyet int,
Találjon eggy kis csinyt megint,
Hogy az ő kedves házas társa
Elillantásokat meg ne lássa.
Merkúr az illyenre magát
Nem kéreté soká, tehát,
Felséges atyám ’s királyom! mond,
Az a’ te fiadnak nem nagy gond;
Felséged várja kis békével;
Merkúr mindent felér eszével.
Júnó asszony néz az ablakon,
’S meglátja őket az udvaron,
*az <abl> udvaron,
’S ők az egek’ királynéjának
Nagy mélyen főt és térdet hajtnak.
Hé Sára, e’ két idegen
Tőlem talán éhen megyen.
Menj, tudakozzd Mihály Mestert,
Jól tartotta é e’ két embert.
A’ Kultsár nyisson komorát,
Ne szánja a’ kenyeret szalonát.
De míg a’ királyné beszél,
A’ két idegent elhordta a’ szél.
Szépen kiérének a’ várból,
’S a’ csinytalan ficzkó így szól:
Gazd’ Uram, ne nyissak itt lyukat?
Mert Kóly ide még jó falat –
Kóly, a’ világnak közepe.
2Kóly Biharban. Egy századok olta fenn forgó beszéd azt terjesztgeti a’ község köztt, hogy Kólyon van a’ világ’ közepe.
Legjobb lesz ottan szállani-le.
Te lássd, jó szolga, mond az Úr.
’S ez az ég boltján egy lyukat fúr.
A’ lyuk naggyá lesz hirtelen,
’S a’ két útas a’ földön terem.
Merkúr rosszúl furta a’ lyukat,
’S az ég’ boltja nem jól szakadt.
Acsád ’s Adony köztt estek földre
Eggy puszta sűrű nyírligetbe.
Sohol se’ látszott semmi ház;
Az ég setétült; zúzmaráz
Fagylalta-összve ruhájokat,
Szakálokat és bajuszokat.
Itt, monda a’ szolga gazdájának,
Megadjuk árát a’ tréfának.
Csak boldog a’ ki otthon űl,
Azsagja mellett ’s kuczikban fűl!
Éj, mond Kroníon, kis veszélybe’
Illik e esni legott kétségbe?
’S messzére eggy rossz viskót meglátnak,
’S útasaink szemet szát tátnak.
Merkúr duzzog: Lesz éjszakánk,
Eggy szelet rozskenyér egész vacsoránk!
Bohó, mond Zeusz, az illy viskóba
Drágább gyémánt van hébe’ hóba’,
Mint a’ millyennel nőm dicsekszik,
Ha szépségétől elrészegszik.
Eggy nyolczvan esztendős gyémánt,
Kin a’ nagy kor sok ránczot hányt,
Elébe jő a’ két embernek,
’S Isten-hoztát mond Jupiternek.
Merkúr kaczag ’s bosszankodik.
Ked csak maga van? kérdezik. –
Az Uram itt lesz nem sokára. –
Adna Ked szállást éjszakára? –
Szívesen, édes Uraim,
De nincs, mivel szolgáljak semmim.
Sürög forog a’ jó Öreg,
’S a’ tűzhöz széket tesz nekiek,
’S kifordúl, hozzá lát dolgához,
’S Zeüsz ígyen szól
*szól<a> Az áthúzott betű lehet t vagy l is.
légér fijához:
Szép, szép az ég: de e’ kis ház,
Ámbár falán csak látszik máz,
’S ámbátor ezt a’ szükség lakja
’S sem nektárja nincs sem arakja,
’S kávét ’s puncsot soha sem lát,
A’ mire sok Isten nagy
*nagy A sor fölött betoldva.
szát tát,
Szebb volna mint az ég, ha velem
Az éjt itt töltené a’ Szerelem.
’S midőn az Isten ekként szól,
*<szóla> szól,
Rózsaszag terjed, ’s az ágy alól
Szokott gyemántunk mellyen hálni,
Turbékolva eggy galamb sétál-ki,
’S addig teszi forgásait,
Addiglan űzi hév csókjait,
Míg a’ két Isten jól értette,
Ezt a’ galambbal ki tétette.
’S legott a’ 80 évű gyémánt,
Szép szűzzé válva, bepillant,
’S karján hoz eggy kis gyermeket
Kit meztelen a’ Nyírjesbe’ lelt.
Ki vala a’ gyermek, ’s mi lőn tovább
Azt néked nem szükség beszélnem.
Mint a’ mai bálban sok láb,
Elfáradtam a’ verselésben.
Nekünk ’s nekik kívánjunk hát
Alkménai jó éjszakát.