Horvát, a’ ki neked levelem’ bényújtja, hogy őtet
Nálad ajánljam, ugyan nem kéri, de még is ajánlom.
Nem mivel e’ nélkül hozzád nem férhet, hanem hogy
Mind neki, kedves az én karomon fellépni teelődbe,
Mind nekem az, titeket, szeretett Nagyok! öszve csatolni,
’S e’ munkát másnak ’s a’ történetnek irígylem.
Néked, néki, nekem azon oltár’ lángja lobog fényt
Pályánk’ szép koszorúja felé, de külömbözik útunk
És az határ, mellyen túl hágni nem enged Apollon.
Én hátúl maradék, te korán legelőlre haladtál.
Lustrumaid közzűl ma telik még nyolczadik, és ím
*és <már> ím
Már negyed ízben űlsz, nagy Képviselője Megyédnek,
A’ Haza’ Vénei köztt tisztelve, csudálva, szeretve,
Mint nem senki. ’S az én nevem itten az országló Nép’
Gyűlésében zenge ajakidról! a’ Te ajakidról!
Oh nem várt ragyogás! oh kedves zengzet! Ez eggy fény
És egyedűl ez az a’ mellyért
*ez az <eggy> a’ mellyért
ha szabad vala vágynom,
Vágytam volna; kevély lelkem pulya díszre nem ásít.
Ám ha szeretsz,
*Ám ha szeretsz… A 302a. lap tetején áll a verset záró e három sor. Fölötte áthúzott sorkezdetek: <Oh ha barátodnak>, fölötte: <Ám>.
’s ha barátodnak kérelmire hajlasz,
Nyelvünk Varro-ját te se késs kebeledbe fogadni,
’S hogy lelkes,
*<És hogy erős> ’S hogy lelkes
hogy erős, hogy nyájas társat ölelsz, hidd.