A török már úr volt Európában, császárai azon öröklött eszmével léptek országról-országra, hogy a mint egy hold van az égen, akként egy félhold legyen a földön, egy úré legyen az egész világ.

 Benn Európa belsejében nagy, világteremtő eszmék forrongtak, a reformatio világító lelke születőfélben volt, tudományok, ipar, művészet kezdének gazdagulni eddig nem ismert új eszmék, új találmányok kincseivel.

 Hogy e keletkező szellemvilág megerősödhessen, kivirulhasson, a századok dicsőségére egy nép kelle a világszellemnek, mely elfogadja a barbarismus harcát a haladó míveltség védelmére, egy ország, mely békésen viruló tartományokon túl, - örökké vérző, örökké füstölő csatatere legyen az egész mívelt világot fenyegető viharoknak.

 Míg a mívelt Európa, melynek fejedelemei rettegének, „nehogy a szelid országok meghallják a kegyetlen pogány szavát”, egy Huss, egy Luther, egy Gutenberg szellemét tanulta bámulni, addig Magyarország földjén véres babérok teremtek egy Hunyady János, egy Mátyás király, egy Zrínyi Miklós emlékére.

 A Nissa és Nikápoly közti ütközetben, mely oly borzasztóan fizette vissza a töröknek az évek előtt kapott kölcsönt, egy addig ismeretlen címerű lovag jelent meg. Paizsára egy fekete holló volt festve, orrában arany gyűrűvel. Igy harcolni rég nem láttak senkit, mint a hollós vitézt kis dandárja élén; egy pillanatban itt, másikban amott, s mindenütt, ahol megjelent, futott az ellen, vagy halva maradt. Mintha a hadak istene maga szállt volna alá a magyar zászlók alá küzdeni, lángoló lelkesülés fogta el a magyarokat, a hol ez új bajnok megjelent. A török nagyvezér nyolcvanezer főnyi seregéből alig futott el többed magával, mint mennyivel vadászatokra szokott járni. A hollós hős neve ez idő óta örök ijedelme volt az ozman harcosoknak.

 A magyarnak érdekében állott szomszédjait megvédeni s ha azok is úgy értették volna saját érdekeiket, kevesebb alkalmat kellett volna szolgáltatniuk e védelemre. De a trónkövetelők és pártharcosok soha sem szokták azt kérdeni, hogy mi lesz a hazából?

 Az új szerb despota, Brankovics György, ugyanez időben magyarhoni uradalmakért eladta Belgrád várát Zsigmond királynak, s az idő óta egy hatalmas bástyája volt a magyarnak, s egy még hatalmasabb hadvezére, s e kettő neve oly szent egységgé van összenőve a magyarság és kereszténység hagyományaiban: „Belgrád és Hunyady”.

 Midőn minden szomszédnak, románnak, szerbnek, németnek kezet kellett volna fogni a magyarral, hogy egy közös hatalmas ellenségtől megóvják a keresztyén világot, éppen akkor törtek legjobban mind ellene, s midőn minden magyar szívnek egyet kellett volna érteni abban, hogy vezérét örök ellensége ellen kövesse, mikor volt is ilyen vezér, akit kövessen, Hunyady János, éppen akkor húzott, ahány, annyi felé.