Magyar emlékezethelyek
„A nemzet: lélek, szellemi alapelv. Ezt a lelket, ezt a szellemi princípiumot két dolog alkotja, mely azonban voltaképp egy. Az első a múltban gyökeredzik, a másik a jelenben. Az egyik: emlékek gazdag örökségének közös birtoklása, a másik: a jelenlegi megegyezés, vágy arra, hogy közösen éljünk, annak szándéka, hogy a továbbiakban is kamatoztassuk az osztatlanul kapott örökséget.” A nemzetnek ezt a meghatározását a francia Ernest Renan adta, 1882-ben. A közös múlt számontartása azonban nem a modern nemzetek kiváltsága. Ameddig csak vissza tudunk tekinteni az emberi kultúra történetében, azt találjuk, hogy a tartósan együtt élő közösségek gondosan őrizték múltjuk emlékét, mert tudták, hogy ez fennmaradásuk záloga.
Mindaddig, amíg az emberiség a múlt ismétlődésének hitte a jelent, jelen és a múlt összekötése – a múlt megőrzése – egyszerű volt. A 19. században felgyorsuló társadalmi modernizáció azonban megváltoztatta a múlthoz való viszonyt; a jelen már nem a múlt ismétlődésének, hanem a haladás, a fejlődés új állomásának tűnt, a múlt pedig a fejlődést akadályozó ballasztnak. A múlthoz való viszonyt ezért egyre jobban kikezdte a felejtés.
folytatás
A modernizálódó társadalmak ugyanakkor nem tudják nélkülözni a múltat, mert az egységüknek keretet biztosító nemzeti identitás elgondolhatatlan a nemzet múltja nélkül; ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk, azt is értenünk kell, miért lettünk azokká, akik vagyunk. Ez a szükséglet még akkor is kiküszöbölhetetlen, ha tudjuk, hogy a múltat mi szólítjuk meg, s aszerint válaszol, hogy mit kérdezünk tőle.
A globalizáció, az európai egyesülés megszüntette az európai társadalmak nemzeti meghatározottságának uralkodó jellegét, azt azonban nem változtathatta meg, hogy a modern társadalmak belső egységét ma is a nemzeti keretek biztosítják. A nemzeti emlékezetnek emellett abban is fontos szerepe lehet, hogy ellensúlyozza az identitásképződés zavarait ott, ahol a társadalmak és a nemzetek határai nem esnek egybe.
A jövő felé menetelő világban tehát elkerülhetetlenné vált a védekezés a felejtés ellen; ezt a célt szolgálják azok az emlékeztető szimbólumok, amelyeket egy francia történész, Pierre Nora nyomán emlékezethelyeknek (lieux de mémoire) nevezünk. Az emlékezethelyek nem feltétlenül szó szerinti értelemben vett helyek; általában olyan jelentéshordozók, amelyek láttán-hallatán egy közösség tagjainak rögtön „beugrik valami” a múltról – s amelyek elevenen tartásáról a társadalom különböző (intézményes vagy spontán) eszközökkel gondoskodik. Emlékezethely lehet egy helyszín, esemény, személy, tárgy, fogalom és még sok egyéb.
Könnyű belátni e szimbólumok működését, ha arra gondolunk, hogy más reakciót vált ki belőlünk „Mohács”, mint „Várna” – pedig az 1444-es várnai csatavesztés jelentősége vetekszik a mohácsiéval. A magukat magyarnak tekintő emberek túlnyomó többségének aligha kell magyarázni, mire gondoljon, ha azt hallja: Verecke, Mátyás király, március 15, hat–három, Rubik-kocka, míg például ugyancsak jelentős megfelelőik, mint a Radnai-hágó, Nagy Lajos király, április 11, a modern olimpiák első magyar aranyérme, a karburátor vagy a golyóstoll aligha vált ki a közös múlttal kapcsolatos hasonló reakciókat. Az emlékezethelyek tehát könnyen felidézhetővé tesznek egy-egy – kisebb vagy nagyobb – darabot a múltból, a mi múltunkból – még ha jelentésük nincs is pontosan rögzítve minden emlékező tudatában. Az emlékezethelyek feltérképezése így arról is hozzávetőleges ismereteket ad, milyen kép él egy nemzet tudatában saját múltjáról.
Egy-egy nemzet emlékezethelyeinek pontos számbavétele lehetetlen – már csak azért is, mert nemcsak jelentésük változik, hanem maguk is keletkeznek és eltűnnek (például a Mária Teréziának 1741-ben szolgálatát felajánló magyar nemesség felkiáltása – „életünket és vérünket” – száz éve még emlékezethely volt, ma már aligha az). Más európai nemzetek vállalkozásai – a francia mellett a német, osztrák, holland, svájci, olasz kötetek – azonban arról tanúskodnak, hogy reálisnak mutatkozik egy-egy nemzet emlékezethelyeinek – nagyjából százas körben mozgó – listáját összeállítani. (Az említett kötetek adatait megtalálja
itt.)
Les lieux de mémoire, I–III. Pierre NORA (dir.), Paris: Gallimard, 1984–1992.
Angol fordítás: Rethinking France. Les Lieux de Mémoire. Under the Direction of Pierre NORA, trans. Mary TROUILLE and David P. JORDAN, vol. 1–4, Chicago: University of Chicago Press, 2001–2010.
Részletek magyarul: Pierre NORA: Emlékezet és történelem között. Válogatott tanulmányok, vál., szerk. K. HORVÁTH Zsolt, ford. HAAS Lídia, K. HORVÁTH Zsolt, LAJTAI L. László, NÉMETH Orsolya, TÓTH Réka, Bp.: Napvilág Kiadó, 2010.
I luoghi della memoria, 1–3., a cura di Mario ISNENGHI, Roma – Bari, Laterza, 1987–1998 (Újabb kiadása: 2010).
Lieux de mémoire et identités nationales, éd. Pim den BOER, Willem FRIJHOFF, Amsterdam: Amsterdam University Press, 1993.
Deutsche Erinnerungsorte, Bände I–III, hg. Étienne FRANÇOIS, Hagen SCHULZE, München: Beck-Verlag 2008 (negyedik kiadás; első kiadás: 2002.)
Albert BALCELLS: Llocs de memòria dels catalans, Barcelona: Proa, 2008.
Martin SABROW (Hrsg.): Erinnerungsorte der DDR, München: Beck, 2009
Het geheugen van de Lage Landen, red. Jo TOLLENBEEK, Henk te VELDE, Rekkem, Ons erfdeel, 2009.
Christoph MARKSCHIES, Hubert WOLf unter Mitarbeit von Barbara SCHÜLER (Hrsg.): Erinnerungsorte des Christentums, München: Beck-Verlag 2010
Georg KREIS: Schweizer Erinnerungsorte. Aus dem Speicher der Swissness, Zürich : Verlag der Neuen Zürcher Zeitung 2010.
Pim DEN BOER, Heinz DUCHHARDT, Georg KREIS, Wolfgang SCHMALE: Europäische Erinnerungsorte, Bände I–III, München: R. Oldenbourg-Verlag, 2012.
Honlapunk egy ilyen nagyobb program keretébe illeszkedik, amely a gyorsan fejlődő és egyre inkább önállósuló, tudományágakat összekötő európai emlékezethely-kutatás irányait követi és eredményeit hasznosítja; végső célja pedig egy olyan reprezentatív kötet elkészítése, amely a legjelentősebb, legjellemzőbb, legáltalánosabb magyar emlékezethelyek tudományos – de szélesebb közönség számára is követhető – leírását nyújtja. (A program eddigi eredményeiről tájékoztatást kaphat
itt.)
A kutatási program első, alapozó szakasza a Debreceni Egyetemen, a 2010-ben elnyert „A felsőoktatás minőségének javítása a kutatás–fejlesztés–innováció-oktatás fejlesztésén keresztül a Debreceni Egyetemen” című, TÁMOP 4.2.1./B-09/1/KONV–2010–0007 jelű pályázati projekt keretében, 2010 és 2012 között zajlott, tíz kutatócsoport részvételével.
Konferenciák
Az emlékezethely kutatásának módszertani problémái (Mohács példája)
Debrecen, a Debreceni Akadémia Bizottság Székháza, 2011. június 16–17.
Loci Memoriae Hungaricae − A magyar emlékezethelyek kutatásának elméleti alapjai, Debrecen, a Debreceni Akadémia Bizottság Székháza, 2011. november 14–16.
Emlékezethelyek a magyar populáris kultúrában, Debrecen, MODEM, 2012. február 23–24.
Kiadványok
Loci Memoriae Hungaricae (The Theoretical Foundations of Hungarian ’lieux de mémoire’ Studies / Theoretische Grundlagen der Erforschung ungarischer Erinnerungsorte / A magyar emlékezethelyek kutatásának elméleti alapjai), I–II., szerk. Donald E. MORSE – Karl KATSCHTHALER – S. VARGA Pál, Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. (megjelenés előtt)
Kultpontok. Emlékezethelyek a magyar populáris kultúrában, szerk. Dunai Tamás, Oláh Szabolcs, Sebestyén Attila, Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. (megjelenés előtt)
Az emlékezet helyei (tematikus szám), Studia Litteraria, 2012/3–4., szakmai szerk. S. VARGA Pál
A honlap felépítéséről
Célunk nem egyszerűen információk átadása. A honlap – a rokon témájú külföldiektől eltérően – számos keresési, böngészési lehetőséget is kínál. Lehet keresni az emlékezés tárgyának kora szerint – itt a történelemnek azokat a darabjait lehet megtalálni, amelyekre az emlékezés irányul –, illetve az emlékezés korszakai szerint (1800–1867, 1867–1920, 1920–1945, 1945–1990, 1990-től napjainkig) – annak megfelelően, hogy a történelmi fordulók általában megváltoztatják egy-egy emlékezethely jelenését (Mohács például mást jelent Trianon előtt és után). Külön keresési lehetőséget kínálnak a jelentésképzés olyan mozgatói, mint a politikai instrumentalizáció (a politikai erők törekvése, hogy az emlékezethelyeket saját céljaik szolgálatába állítsák), illetve az emlékezethelyek jelenléte a nyilvánosságban – a rituális emlékezés alkalmaitól a tömegmédiumokig. Nyomon lehet követni az emlékezethelyek felbukkanását a folklórban/populáris kultúrában.
Természetesen lehet keresni hordozók szerint – ami az elsődleges hordozókat illeti, aszerint, milyen tárgyak, milyen személyek, vagy éppen milyen szövegek váltak emlékezethelyekké, s azt is ki lehet gyűjteni, hogy egy-egy médium – például a film vagy a rádió – mint másodlagos hordozó milyen szerepet játszott az emlékezethelyek működtetésében.
folytatás
Újabb opciót jelentenek azok az identitásképletek, amelyek a magyar nemzeti identitás meghatározó komponensei („fertilitas Pannoniae” – Magyarország természeti gazdagsága –, „egyedül vagyunk”, „rebellis nemzet”, „bűnös/vesztes nemzet”, „mit adtunk a világnak” stb.). E képletek mentén az emlékezethelyek kapcsolódásai is nyomon követhetők.
Végül – különös tekintettel az emlékezethely-kutatás újabb eredményeire és trendjeire – számot vethetünk a nemzeti emlékezeten belüli megoszlásokkal, csoport- és ellen-emlékezetek, alternatív emlékezetek jelenlétével (elég talán egy olyan emlékezethely ellentmondásos megítélésére utalni, mit Trianon), illetve rálátásunk nyílik a magyar és a szomszéd népek emlékezete, illetve a közös európai emlékezet közötti érintkezési pontokra.
Hogy a magyarság ma milyen viszonyban van az emlékezethelyekhez kötődő múlttal, arról aktuális szociálpszichológiai vizsgálatok eredményei alapján tájékozódhat az érdeklődő.
A szöveges információkat az emlékezethelyekkel kapcsolatos dokumentumok – szövegek, képek, képzőművészeti alkotások, zeneművek stb. – egészítik ki; ezek tárháza is a keresés sokféle útját-módját teszi lehetővé.
Lehetségesek összetett keresések is: végigkövethető például, hogyan instrumentalizálta a politika az emlékezethelyeket a két világháború közötti időszakban, vagy hogy milyen reprezentációi vannak az „egyedül vagyunk” identitásképletének az irodalomban.
Azzal a szándékkal állítottuk össze a honlapot, hogy a magyar emlékezethelyek kutatásának eredményeit a szakmai és a szélesebb közönség számára az interneten is hozzáférhetővé tegyük – ezzel egyúttal segítsük a magyarság kollektív emlékezetének működését, elősegítve egyfajta nemzeti emlékezetminimum létrejöttét – különös tekintettel arra a káros megosztottságra, amely ma a közelmúlt traumatikus emlékeit illeti (a magyar zsidóság tragédiája, Don-kanyar, az 1956-ot követő megtorlások).
Honlapunk jelenleg demo-változatban működik. Használatát három reprezentatív emlékezethely, A kereszténység védőbástyája, a Himnusz és A tanú mutatja be, az Emlékezethelyek menüpontban pedig megtalálható a további legfontosabb tételek listája, betűrendes és hordozók szerinti bontásban. E listáról jelenleg néhány kapcsolódó dokumentumot lehet elérni; reményünk szerint azonban rövidesen ezeknek az emlékezethelyeknek is teljes anyagát nyújthatjuk. További lépésként elkészül a honlap angol nyelvű változata is, amely nem csupán érdeklődő külföldiekre számít, de a külföld Magyarországról alkotott képének árnyalásához is hozzá kíván járulni.