MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
SERKENTÉSE A’ MÚZSÁNAK
Jer! magunknak fűzzünk szárnyakat,
Hogy ama’ bértzes kőszálakat
Meg tetézhessük azokkal;
Láthassuk várát a’ Hónornak,
Hol a’ Múzsák eggy nagy tábornak
Fejét fűzik laurusokkal.

A’ halhatatlanság felette
Örök templomát építette,
A’ mellybe meg hólt a’ halál.
Itt, ki szerette a’ múzsákat,
Nevével kérkedő táblákat
Merő gyémántokból talál.

A’ ditsőségnek trombitája
Nevét harsogva prédikálja
Mindenütt a’ nemzeteknek,
Ezt a’ hír fel vévén szárnyára,
Viszi a’ világ négy sarkára,
Hogy által adja ezeknek.

Székulumi az elmúlásnak
Által adják őtet eggymásnak,
És meg őrizik hűséggel;
És mikor sírjára mutatnak,
Örömnek könnyeit hullatnak,
Koronázván ditsőséggel.

Népei a’ fagyos északnak,
’S kik a’ forró nap alatt laknak,
Hírdetik, ki vólt Homérus!
Örömmel tapsolnak ő néki
A’ Gángesnek gazdag környéki,
Vissza ekhózik Ibérus.

Vajha én reám tekíntene
Nyájas szemekkel Melpómene,
És éneklője lehetnék!
Úgy mind halált, mind más veszélyt ’s kárt,
Melly a’ leg nagyobbaknak is árt,
Bátor lélekkel nevetnék.