MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
I.
SERKENTÉS A’ MÚZSÁHOZ.
JER! magunknak fűzzünk szárnyakat,
Hogy ama’ bértzes kőszálakat
Megtetézhessük azokkal,
Láthassuk várát az Ízlésnek,
Hol a’ Múzsák a’ sok elmésnek
Fejét fűzik babérokkal.

A’ Halhatatlanság felette
Öröm templomát építette,
A’ mellyben meghólt a’ halál.
Itt, ki szerette a’ Múzsákat,
Nevével kérkedő táblákat
Merő gyémántokból talál.

A’ Ditsőségnek trombitája
Érdemét harsogva fúkálja
Mindenütt a’ nemzeteknek;
Ezt a’ hír felvévén szárnyára,
Viszi a’ világ’ négy sarkára,
’S fülébe zengi ezeknek.

Századjai az elmúlásnak,
Általadják őtet egymásnak,
És megőrizik hűséggel;
És mikor sírjára mutatnak,
Örömnek könnyeit hullatnak,
Koronázván ditsősséggel.

Népei a’ fagyos északnak,
’S kik a’ forró Nap alatt laknak,
Hirdetik, ki vólt Homérus!
Örömmel tapsolnak őnéki
A’ Gángesnek gazdag környéki,
Visszaekhózik Ibérus. –

Vajha én reám tekíntene
Nyájas szemekkel Melpómene,
És éneklője lehetnék!
Úgy mind halált, mind más veszélyt ’s kárt,
Melly a’ legnagyobbaknak is árt,
Bátor lélekkel nevetnék.