Csalfa Psiche! mit mosolygasz
lopva rám, ha nem szeretsz?
Vagy talán, ha rám kacsongasz,
annyit tesz, hogy megnevetsz?
Nem tudod, hogy kegytelenség
eggy olly szívvel játszani,
mellynek lángját hűtelenség
el nem tudgya oltani?
Én tenékëe örvendezve
áldoztam szerelmemet,
ʼs ekkoráig csüggedezve
kértem furcsa szivedet.
Kész is voltam kézfogással
megszentelni vágyomot,
ʼs lábaidhoz háladással
tenni tellyes voltomot.
És te gúnyolással vëtted
aʼ szokatlan esdeklést,
ʼs ok gyanánt csak azt vetetted,
hogy nem szenvedsz rabkötést.
Így futékony kedveidnek
tág mezőköt kémëzël,
ʼs nyája köztt sok hűseidnek
lepke szárnyonn repdesel.
Ámde Ámor megbosszúllya
még üdővel vétkedet,
majd ha véletlenʼ feldúllya
jobb nyilával mellyedet;
hogy megúnván aʼ sokaknak
állhatatlan lángjait,
férjhez esküdtt asszonyoknak
járni kezdgyed úttyait.
Kéred, akkor kedvesidtűl
önnkint majd aʼ rabkötést
kik ajánlott kezeidtűl
megvonnyák aʼ frígyütést.
Végre eggy erőtlen vénnek
hültt ölébe ütközöl,
ʼs láng helyett aʼ sínlő szénnek
hamva mellett fűtözöl.