Álnok Lyánka! mit mosolygasz,
Lopva rám, ha nem szeretsz
Csalfa szëmmel mit kacsongasz
Hogyha titkonn megnevetsz?
Nem tudod, hogy këgytelenség
Ëggy olly szívvel játszani,
Mëllyben ég az érzékenység
‘S mëlly hitët tud tartani?
Még aʼ hantonn bel tüzektűl
Elborítva énëklëk,
‘S búcsút vévén mindënëktűl
Csak tëérted esdëklëk,
Óh! te addig könnyű szívvel
aʼ patakhoz tévëlyëgsz,
ʼS ott aʼ repdeső lipékkel
Rám hunyorgva édëlëgsz.
Ám, de hidd el, megbosszúllya
aʼ kis Ámor vétkëdët,
Majd ha véletlenʼ fëldúllya
Hő nyilával szívedët:
Én azomban szerelmemnek
Másutt érëm czéllyait,
‘S asszonyommal életëmnek
Vígan töltöm napjait.
De të régi Kedvesidnek
Önnkint kérvén karjait,
Nem lelëd-mëg tüzeidnek
Csillapító tárgyait.
Végre ëggy ízetlen vénnek
Hűltt ölébe férkëzël,
‘S elpazarlott szërëncsédnek
Sírjánn holtig könyvezël.
Versegi.