Kintsem Doris! ha úgy tetzik,
az erdöbe mennyünk ki;
Ott örvénnyét gondjainknak
bús elménkböl vessük ki.
Lesz ott fák közt hives árnyék
hol együtt le-ülhetünk;
lesz füvekből vetett ágy-is,
mellyre együtt fekhetünk.
A vizetske mellettünk fog
tsendes hangal zörgeni,
ʼs ha szomjúság ér bennünket,
fog nedvével tetzeni
ott szerelmünk édességét
egymásnak el mondhattyuk;
ott minden bizonyság nélkül
frígyünket meg újjíttyuk.
Környül fognak venni Egre
emelt hegynek bértzei,
ágas rejtekkel titkolni
Szilvánusnak völgyei;
ott hogy bátran ajakozzunk,
egy dombotskát válaszunk,
honnan titkos szemmel könnyen
minden részre láthassunk.
A madarkák énekelni
fogják nyájasságinkat;
Ekko hangos barlangjában
nyögni sohajtásinkat;
o siessünk, Kintsem Doris!
az erdöbe mennyünk ki,
’s ott, ha tetzik, gondjainkat
bús elménköl vessük ki.