Dávid ellenségeitűl üldöztetvén, mind testében, mind lelkében súlyos szenvedéseket érez, ’s az Istennél fájdalminak enyhűléséért, üldözői ellen pedig segedelemért esedezik. Megeggyeznek majdnem midnyájan a’ Tudósok abban, hogy Dávid a’ szerzője; de melly alkalmatossággal? azt meghatározni nehéz. Akkore tudni illik, mikor ellenségei közelgető veszedelménn örvendeztek? vagy mikor a’ harczban kapott sebébűl gyógyúlni kezdett? vagy a’ lelki furdalásokbúl származott nyavalyájának alkalmatosságával? vagy pedig, mikor a’ házasságtörésbűl lett magzattyát a’ haláltúl féltette?
1. A’ Musikamesternek nyolcz húrú Neginóthra, Dávid’ Zsoltára. (a)
2. Uram! ne büntess engemet haragodban;
se bosszonkodásodban ne fenyíts!
3. Könyörűlly meg rajtam, Istenem! mert elbádgyadtam;
gyógyíts meg, mert rezketnek csontyaim. (b)
4. Lelkem felette megzavarodott.
És Istenem! Te meddig? (c)
5. Uram! térj vissza, ’s mentsd meg lelkemet;
irgalmasságod’ kedvéért segíts meg. (d)
6. Mert a’ halál’ honnyában senki Téged nem dicsér.
Az al világban ki magasztal Tégedet? (e)
7. A sok sohajtozásban elfáradtam.
Éjenkint nedvesítem ágyamot.
Könyekben úszik ágyruhám.
8. A’ bú elbádgyasztotta szememet;
elallyasodtam számos ellenségeim között. (f)
9. Távozzatok mindnyájan tőllem gonosztévők;
mert hallotta sírásom szózattyát az Isten,
10. Meghallotta könyörgésemet az Úr;
és elfogadta kéreményimet.
11. Réműlve szígyenűllyön mind meg ellenségem;
hátrállyanak pirúlva hirtelen. (g)
(a) 1. v. Lásd az Egyházi Értekezések. 3. Kötet. 49. old. az 5. szám alatt.
(b) 2. és 3. v. Uram! ne sujtogass olly igen; enyhítsd irgalmasan büntetésedet, ’s gyógyíts meg, mert már egészen elnyomtak fájdalmim.
(c) 4. v. Szörnyűk belső szorongatásim, és Te Istenem! meddig halasztod orvoslásomot? 12. Zsolt. 2. és 3. v.
(d) 5. v. Engesztelődgy Uram! ’s irgalmasságodot tekíntvén egyedűl, szabadíts meg engemet.
(e) 6. v. Mert a’ holttak közűl ki dicsér, ’s az ő országokban ki magasztal Téged? E’ Zsidó szót bescheol a’ Deák in inferno Káldi pedig még keményebben a’ pokolban fordíttya. Nem teszi az különösen az elkárhozottaknak szerencsétlen helyét, hanem a’ büntetésnek vagy a’ jutalomnak minden tekíntete nélkűl, a’ Régieknek gondolkodása szerint, a’ holttaknak, hogy úgy mondgyam, országát jelenti, mellyben valamennyi holttaknak öszvesereglését hitték. De ottvaló állapottyokot a’ szent Poétak külömböző képekben festik, majd a’ legmélyebb csendességben nyugovó árnyékoknak ábrázolván őköt, majd meg mint öntudással birókot, és munkálkodókot. Azonban hogy a’ halhatatlanságot hitték, kétséget nem szenved. Dávid’ beszédgye tehát, ha fonalát az 5-ik verssel öszveköttyük, így látszik folyni: Mert ha kínnyaim kivégeznek, gyógyúlásomért hálaéneket a’ holttak köztt nem mondhatok, sem az e’ földönn élőknek szokása szerint ugyanazért ott nem magasztalhatlak. Egyébaránt is az illy repkedés a’ szent Íróknál nem szokatlan.
(f) 7. és 8. v. Ez egy igen ékes Hyperbole avvagy Nagyítás, melly foghatólag írja le a’ fájdalmaknak nagyságát, melly annyira ment, hogy a’ nyugodalom’ üdejét is elrablotta, ’s Dávidot mint eggy vásszá változtatván, ellenségeinek csúfjává tette.
(g) 9. 10. 11. v. Most fordúl már a’ szent Író, bizodalmának gyümölcsétűl meglelkesítve, gonosz ellenségeire. A’ Deák fordító az utolsó verset így adgya: Convertantur et erubescant ’s a’ t. De a’ szent Író nem ellenségeinek megtérését hordozta itt szemei előtt, hanem az őköt érendő büntetést, mellyet szígyenvallásra, hátrafordúlásra, és pirúlásra határoz.