Tállyai balsamunkhoz,
ʼs kérkedő hadnagyka gyanánt,
gúnnya között az elvertt
kellemetes latornak,
aʼ reánk váró poharat
újra kezünkbe <kezdgyük> vesszük
„Éllyen az álnok Ámor!”
mondgyuk egymásnak, habozó
gyöngyeit átköszönvén;
ʼs ah botorúl megisszuk
vélek Ámort is, ki magát
köz poharunkba vette.