1796-1798 A |
1796-1798 Ba |
1796-1798 Bb |
1806 Bb |
|---|---|---|---|
Nyájasan édelegtek
eggy heves napnak gyönyörű
nyugta utánn az álmos
rósa körűl az esti
hüs szelek, még ernye alatt
eggy mulató lugasnak,
hajdani lángjainkot,
ʼs aʼ szerelmeknek habozó
kínnyait emlegetvén,
Tállyait iddogáltunk
Dórisommal. Vészek utánn
édes öröm nevetni
aʼ kikötő szigetrűl
aʼ kevés kárral kikerűltt
tengeri háborúkot.
Olly sebesen repűlvén,
mint az éhes fecske szokott
méhek utánn rohanni,
érkezik aʼ kis Ámor, eggy
ʼs arczainkot szárnyaival
pajkosan átsimítván
játszani kezd. „Ragadd meg
aʼ latort!” úgymond rebegő pogányt
Dórisom, „új habokra
győzi lecsillapított
szíveinket!” Talpra kelünk
hantos üléseinkrűl,
ʼs rósabogakkal űzzük
fel ʼs alá spalléri között
aʼ rezegő lugasnak.
Ő enyeleg, kiszökvén
nyil gyanánt eggy morzsa lyukonn, lombüregenn,
majd meg amott beütvén,
ʼs végre tekíntetünkbűl
eltünik. Mink öszveülünk
gyözedelem-dücsővel
Tállyai balsamunkhoz,
ʼs gúny között aʼ köz poharat,
ʼs kellemetes levével
ah! botorúl megisszuk
aʼ kis Ámort is, ki magát
híg aranyunkba vette.
| Tállyai balsamunkhoz,
ʼs kérkedő hadnagyka gyanánt,
gúnnya között az elvertt
kellemetes latornak,
aʼ reánk váró poharat
újra kezünkbe <kezdgyük> vesszük
„Éllyen az álnok Ámor!”
mondgyuk egymásnak, habozó
gyöngyeit átköszönvén;
ʼs ah botorúl megisszuk
vélek Ámort is, ki magát
köz poharunkba vette.
| Nyájasan édelegtek
eggy heves napnak gyönyörű
nyugta utánn az álmos
rósa körűl az esti
hüs szelek, még ernye alatt
eggy mulató lugasnak,
hajdani lángjainkot,
ʼs aʼ szerelmeknek habozó
kínnyait emlegetvén,
Tállyait iddogáltunk
Dórisommal. Vészek utánn
édes öröm nevetni
aʼ kikötő szigetrűl
aʼ kevés kárral kikerűltt
tengeri háborúkot!
Olly sebesen repűlvén,
mint az éhes fecske szokott
méhek utánn rohanni,
érkezik eggy kis Ámor,
ʼs arczainkot szárnyaival
pajkosan átsimítván <Jaj! űzd ki>
játszani kezd. – <Ragadd meg> <Jaj! űzd ki> <Szalajtsd meg> <Tipord meg> Tipord le
aʼ pogányt! úgymond rebegő <Szalajtsd meg>
Dórisom. Új bajokra
győzi lecsillapított
szíveinket!” – Talpra kelünk
hantos üléseinkrűl,
ʼs rósabogakkal űzzük
fel ʼs alá spalléri között
aʼ rezegő lugasnak.
Ő enyeleg, kiszökvén
nyil gyanánt eggy lombüregenn,
majd meg amott beütvén,
ʼs végre tekíntetünkbűl
eltünik. Mink öszveülünk
győzedelem-dücsővel
Tállyai balsamunkhoz,
ʼs kérkedő hadnagyka gyanánt,
gúnnya között az elvertt
kellemetes latornak,
aʼ reánk váró poharat
újra kezünkbe vesszük.
„Éllyen az álnok Ámor!”
mondgyuk egymásnak, ragyogó
gyöngyeit átköszönvén;
ʼs élledező tüzünknek
ah! csak új habzása utánn
vesszük iszonnyal észre,
hogy botorúl megittuk
aʼ kis Ámort is, kimagát
csalfa borunkba vette.
| Nyájasan édelegtek
eggy heves napnak gyönyörű
nyugta utánn az álmos
rósa körűl az esti
hüs szelek, még ernye alatt
eggy mulató lugasnak,
hajdani lángjainkot,
ʼs aʼ szerelmeknek habozó
kínnyait emlegetvén,
Tállyait iddogáltunk
Dórisommal. Vészek utánn
édes öröm nevetni
aʼ kikötő szigetrűl
aʼ kevés kárral kikerűltt
tengeri háborúkot!
Olly sebesen repűlvén,
mint az éhes fecske szokott
méhek utánn rohanni,
érkezik eggy kis Ámor,
ʼs arczainkot szárnyaival
pajkosan átsimítván
játszani kezd. – „Tipord le
aʼ pogányt! úgymond rebegő
Dórisom; új bajokra
győzi lecsillapított
szíveinket!” – Talpra kelünk
hantos üléseinkrűl,
ʼs rózsa bogakkal űzzük
fel ʼs alá spalléri között
aʼ rezegő lugasnak.
Ő enyeleg, kiszökvén
nyil gyanánt eggy lombüregenn,
majd meg amott beütvén,
ʼs végre tekíntetünkbűl
eltünik. Mink öszveülünk
győzedelem-dücsővel
Tállyai balsamunkhoz,
ʼs kérkedő hadnagyka gyanánt,
gúnnya között az elvertt
kellemetes latornak,
aʼ reánk váró poharat
újra kezünkbe vesszük.
„Éllyen az álnok Ámor!”
mondgyuk egymásnak, ragyogó
gyöngyeit átköszönvén;
ʼs élledező tüzünknek
ah! csak új habzása utánn
vesszük iszonnyal észre,
hogy botorúl megittuk
aʼ kis Ámort is, ki magát
csalfa borunkba vette.
|