Legszebb korában hát csak elaszhatott
hires Biharnak drága tenyészete!
Elköltözött az Alkotónak
szent kebelébe Szabó barátunk!
Csendes könyek köztt képzelem untalanʼ,
mikint ohajtá: hogy remegő kezét
búcsúzva még egyszer tehesse
holta előtt szeretett kezünkbe.
De börtönyinknek durva rekesszei,
mellyek szegénytűl elkülönöztenek,
nem engedék meg, hogy halandó
karjainak jeleit vehessük.
Tornyos Lienznek kőfalas udvara,
hol véle eggyütt aʼ komor éjszakát
reménnyel áltató beszédnek
váltogatási között kiültem!
benned szögeztem visszölelési köztt
lassú halállal tellyes ajakira
vég csókomat. Tebenned élt még
énnekem, alkonyodó barátom!
Nem látta többé várasodonn kivűl
érette váltig csüggedező szemem.
Csak bús nyögése tünt be hozzám
rejtekeʼ réseibűl koronkint.
Ti, kik rekeszben tűrtök az Inn felett,
indúllyatok meg társotokʼ alkonyánn!
Sirassuk eggyütt, kit köz okbúl,
mennyei szíve miatt, szerettünk;
ʼs ha majd az enyhűltt Sorsʼ könyörűlete
megnyittya egyszer dupla vasajtajit
szűk tömlöczinknek, hogy hazánkba
hempelyedő vizekenn lefollyunk;
mennyünk el eggyütt szent maradékihoz
ʼs öntsük ki sírjánn tiszta dicsíretit,
könyzáporinkkal megjegyezvén
hantfödelét elaludtt öcsénknek.
Ő majd lebegvén arczolatink között,
nedves szemünköt nyögve törűlgeti,
ʼs érette sínlő szíveinket
mennyei csendgyeivel megáldgya.
De tik, Tirolnak jámbor Öregjei!
eʼ néki szenteltt földre ne lépjetek,
hanem ha néma tisztelettel,
mint örökös siralomʼ helyére!
Az nyugszik ebben, kit tudománnyai
jónak, nemesnek szíve, szerelmei
szelídnek, ah! boldogtalannak
tett egyedűl az agyas szerencse!