A’ Márs’ sisakjában gilicék költenek, (gerlicze. Zr. gilicé-nek írja)
’S ez jele, hogy Ő ’s Vénus eggyet értenek.
Én is életemet Mársnak dedicáltam,
De, nem tagadhatom, Vénust is szolgáltam;
A’ Hazámért
Júliámért
Sok nagy bajt próbáltam,
Vitézűl kiálltam.
Heában! kiálték: – úgy akarta Isten! –
Ne fuss én Violám! juttassad eszedben, Zr. verse, de változtatással.
Péneus leánya öltözött törsökben;
Mert kegyetlenségért Isten is kegyetlen.
Jaj, szerelmes Violám! ójad magadat!
Meg ne chipje hangya szép fejér lábadat, Zr. változtatás nélkül.
Ne szakassza szederj-in arany hajadat.
Állichd-meg, állichd-meg, kérlek, futásodat!
A’ Dráva partjai meghallák keservem,
’S eggyütt keseregték kínjaimat vélem, Az enyém.
Meddig futsz, kiáltám, te én szerelmesem?
Megállasz e, térded hogy megöleljem. (Echo) Nem!
Mint ama’ könnyű köd a’ forgó szél előt, Zr. igen igen szép verse. Sok okos
Violám úgy futott én szemeim előt, ezt nem csudálná. Én irígylem.
Mint hideg hó-harmat nap melege előt,
Mint für karvaly előt, mint árnyék nap előt.
Szerelmem eránt így süllyedvén kétségben,
Mit ér rugódozni, mondván, ösztön ellen? Enyém.
Rettenetes szablyámat vevém kezemben,
’S fölléptem a’ vitéz Márs nagy seregében.
Igazabb Isten ez; ’s megatta a’ szép bért,
Mivel nem kíméltem a’ mit tőlem ő kért, Enyém.
’S a’ csatákban magam’ kitettem ötvenért.
Ez szerzett nekem fényt ’s el nem halható hírt.
Pécs ’s az Eszéki-híd, ha szóllhatna, szóllna;
’S ha idegen társam meg nem gátolt volna Enyém.
Rosszabbúl lett volna a’ pogány eb’ dolga,
’S mondaná Irígység: Ez nem volt rossz szolga.
A’ Lengyel koronát ámbár felvehettem,
Mivel nemzetemet ’s hazámat szerettem, Enyém.
Kevélység ’s félelem nélkül, megvetettem.
Elég vala nékem, hogy meg érdemeltem.
Még eggy Isten nyújtá nekem adományát,
Ki mint Király bírja Pindus tartományát. Enyém
Följebb böcsűlöm én ennek ajándékát,
Mint, a’ mellyet hordok, Spanyolok’ barányát.
Aeneidost Máró írta tíz tél alat:
Én szép-atyám vitéz
*vitéz Sor fölötti betoldás.
tettét chak egy alat.
Zr. Praefatiója. Prósában.
Nem hasomlítom én Máróhoz magamat
De én professióm versnél várt nagyobbat.
Az kit irtam, irtam czupa múlatságért
Jutalmat nem vártam, sem nem várok azért. Zr. Praef.
Irtam a’ mint tuttam. Ha gúnyolsz versemért,
Tökélletességre, gondold, hány dolog ért?
Én soha munkámat meg nem corrigáltam.
Hagytam a’ mint írni először találtam. Zr. Praef.
Néhol fabulákkal azt fel is czifráltam;
Követni Homérust ebben is próbáltam.
Idegen szók vannak keverve versemben,
Mert azt tenni nékem vagyon jó kedvemben. Zr. Praef.
Szegény a’ Magyar nyelv! ezt vettem eszemben.
Irj – és vélem lészesz eggyes értelemben.
Magyar! még egy munka marad reád tőlünk
Ezt tanítja neked: Van erőnk, nincs lölkünk. Enyém.
Kiholt a’ jámborság és a’ hűség bennünk.
Kövess engem, szeressd hazád’. Isten velünk.