Lábaidnál, ó Kalpe!
1
Kalpe, Gibráltárnak, – Albion, Ángliának – Ibéria, Spanyol Országnak hajdani nevezetei. – – A’ Celták’ Papjai, kik nékiek Poëtáik is voltak Bardusoknak neveztettek.
mennykövek ropognak,
De ezer esztendős tetőd a’ szomszéd Világokra
Nyúgalmasan tekint alá.
Nézzed, amott felleg kezd borúlni!
Amott a’ napszállati habok felett
Már dagályosabban, rettentőbben emelkedik az!
* emelkedik <ez> az!
Vitorláknak fellege lebeg ott, ó Kálpe!
Segédnek szárnyai lebegnek ott! Be szépen
Repdes Britanniád’ zászlója,
Védelmező hív Asszonyodé!
Szépen repdes az, ó Kálpe! – De, itt az Éj!
Leg-feketébb, leg-ijesztőbb holló szárnyaival
Fed az bé most hegyet, síkot, tengert, révet,
’S kőszálat, mellyen a’ Halál,
Révészre ólálkodva, űl. –
Elő!
*A szedőnek szóló, német nyelvű utasítás mutatja a három versszakban előforduló Elő! elhelyezését.
Ezer torokból ordítanak a’ Szelek;
Felhőkig kelnek a’ dühösűltt Habok,
’S szirtekre rohanva lottsannak-el.
Ellenségidnek öszve-hasadozott
Padlásai, nézzd, el-boríták
A’ tengert, ’s egymást érve zajlanak. –
Elő! Elő!
A’ partot ezer ágyúiban
Kevélykedő sokaság lepte-el;
A’ déltzeg Ibérus’ tengeri Serge
Öszv’eggyesűlve a’ Gallusokkal.
Nézzd, nézzd, ki-feszített vitorláik mint fejérlenek! –
Elő! Elő! Elő!
Éj! Szélvész! Öszv’esküdtt Sereg! – haszontalan!
Tengernek Urai a’ kik jönnek!
Nem ismér mellyjek rettegést!
Ők Álbionnak magzati!
Hijába, hijába, irígykedő Éj!
Leg-feketébb holló tollaiddal is
Nem feded-el te bátor tettêiket! –
* tettêiket! – A sor mellett gondos betűformázással újra ki van emelve a szó írásmódja.
’S meg mersz é vívni a’ fénnyel,
Mellyet a’ Bárdus’ dala
Bátor tettekre önt? – meg é?
Hijába, hijába, ó Széldüh!
Hullámok! hijába zajogtok
A’ szirtokon fel, a’ szirtokon le!
Riadozóbb zajgással viszi a’ Ditsőség
A’ habokat-korbátsoló HOWÉt,
Diadalmas hadi-társaival,
Keresztűl a’ Világokon.
’S te, meg-számíthatatlan parti Tsoport,
’S te, rettenetes árbotz-erdő,
Hijába! – Ki-kelnek, ki-kelnek Azok!
Meg-ifjúltt erőben áll a’ győzhetetlen Szirt,
’S a’ rettenetes Szirtok’ Szirtje,
Maradéka Fingálnak,
2Elliót, Scótziai fi; mellynek Királya vólt az Osszián Bajnokja: Fingál.
A’ Halál’ undor munkáiban is mindég ember, mindég
embert-kíméllő ELLIOT!
Most pedig Testvéreinek hív ölelésiben,
Kiket a’ nyájas Anya régi távollétele után
A’ Bajnokbátyát tsókolni, segíteni kűlde,
Egészen, egészen Barát! –
Bámúlásába süllyedve ó mint állanak ezek
A’ győzhetetlen, nagy Vezér körűl:
„Ő tette ezt! – Ő szenvedte ezt! – ennyi esztendők alatt!
A’ Hazáért, Albionért!”
Állj-meg, Dalom! ez érzéseket
El-haló húrjaimba,
Én Bárdus, ki nem önthetem.
De én Ember, fel-vídúlok énekemben,
Hogy Nememnek régi törzsöke,
Melly ki-nyúltt ágaival az egész főldet el-fedi,
Illy ragyogó, illy halhatatlan gyümőltsöt,
Napjaimban is, terem.