Hogy Pázmány magyarúl alkalmasint tuda,
Tekintsd hol született, ’s nem lesz többé csuda.
Szülte volna Eger, Győr, Soprony, Pécs, Buda,
Úgy szóllana mint a’ síp mellett a’ duda.
De mivel az a’ táj szűlte nemzetünknek,
Melly szűz birtokában vagyon szép nyelvünknek,
’S fel nem vette rongyát irhás zsellérünknek,
Nagy méltán tarthatjuk ragyogó díszünknek.
Hogy téged a’ gonosz…! mondám magamban. || De ím nyílik ajtóm, ’s a’ cseléd jelenti || Hogy Pipszem érkezik; nem lél szobát || ’S vendégem lenni vágy. || Ez kelle! mondám || Hadd jőjön, ő most kétszerestt Apollom! || Isméri az Ur Desőffyt? Ő Virágnak || Dühödt barátja, ’s értte botra kél || Tréfálni a’ Gróffal… –
Gro-óf? – De Gróf! ’s barátiért || Botot nem kímél;
*Botot nem kímél<i>; <a’ botot> Az áth. szó utóbb a sor fölött betoldva, a pontosvessző ráírással jav.
jó lesz elszelelni. || Az én emberkém kapja verseit || ’S szalad ’s az ajtóban Pipszembe botlik || Sikoltva megy a’ gradicson ’s lefordúl. || Tolvajnak véli minden; öklözik || Rugják, ütik, verik. De ő kiált: || Közttünk lett, közttünk nőtt, közttünk maradt.