Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

[1] Magyar-ország nem ismeri Erdélyt. Megszokván nyugotnak venni útunkat, valamikor honunkból^* kiindúlunk, felejtjük hogy kelet felé eggy rokon nép lakik, mellyet ismernünk sok tekintetekben illenék. ’S e’ föld felől Utazóinktól sem vehetjük, a’ mit érteni óhajtanánk; mert Gróf Teleki Domonkos Erdélynek kevés lapokat hagya, Gróf Batthyáni Vinczének pedig kisded részén méne-keresztül útja, ’s nem a’ nevezetesbbiken. ’S a’ lelke, tudományai, mint külső fénye által tiszteletes Író’ dolgozásának az a’ nemes tartózkodás adja egyik méltóságát, melly sok említést érdemlő dolgokat elmellőz: midőn én, azon igyekezve, hogy földieimnek a’ testvérhont,^* a’ később Erdélynek a’ mostanit, minél hűbben és bővebben festhessem, még keresém a’ mit elhagynom lehetett és kellett volna, kész valék vétkesnek találtatni, hogy Olvasóm mind vegye a’ mit óhajt és én adhatok. Eggy gáncs fog érni igen méltán: hogy míg gondjaim apróságokon^* múlatoznak, mélységet keres Olvasóm hijába; hogy sok könnyed holmim elégnek tartám könnyeden elsíklani. De a’ tapasztaltak kellnek majd mentségemre, ’s a’ bajnak némelly nemei közzül csak hibás^* lépések felejthetik-ki az elakadtat.

Mindenek-felett az ügyekezém kerűlni, hogy híreim nem valóknak, vagy a’ mi nem sokkal jobb, sokszor rosszabb, félig-valóknak ne találtathassanak, ’s dolgozásomat olly férfiakkal olvastatám-meg, kik Erdélyt ismerni tartoznak és ismerik. Ezért maradt-el illy későre megjelenése. Az idegen szem és kéz^* itt kérdésen kívül sokat javíta; de van valami, a’ mit ronta is: oda az a’ szabad, az a’ meleg öntevény, mellyel a’ legelső dolgozás magát némellyeknél megkedveltette volt.

Az helyett tördelt darabokat adok, tartalékkal, bár^* híven, hibás és sokszori forrasztásokban. Engednem kelle a’ parancsoló kéréseknek, ’s első dolgozásaim’ csomójit tűzbe löktem.

A’ Külföld örömét leli az Útazások’ olvasásában, ’s így Fordítót e’ Levelek is találhatának. Magam szándékozám adni németűl is, de tilt időm. Ha talán valaki fordítaná, akarnám, láttassa előbb velem dolgozását, míg azt sajtó alá ereszti. Idegennek holmit bővebben, holmit másképen, holmit épen nem kell elmondanunk, mert itt sok van, a’ mit ők nem értenének, a’ mi egyedül nekünk kívánhatja figyelmünket.

Bevezetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I. Levél. A’ Szilágyban. Krasznán, Majór, és Kamarás Nagy-Ajtai Cserei Farkas Úrnál. Bibliothecája. Gyüjteménye, ’s ebben a nagy Friedrich’ szelenczéje. Kertje. Atyjának a’ Referendáriusnak, testvérének, és atyja’^* Nevelőjének Kaprinainak emléke.

II. Levél. Által a’ Meszesen, Nyírjesig.

Gondosabb Utazóink e’ földre Karacsnak Lipszky után négy Táblára metszett Magyar- és Erdély-országi Abrosza nélkül megindulni nem fognak. Szükség ezenfelül, hogy Benkő Józsefnek Transilvania czímü Munkájával (Bécs, 1778. két Köt. 8.), a’ Bethlen János, Farkas, Miklós Cancellariusokéval (ezen utolsó áll a’ Histoire des Revolutions de Hongrie VIdik Köt.), Rumynak Monumenta Hungarica^* Práynak Epistolae Procerum Hungariae, Gróf Bethlen Eleknek Ansichten von Siebenbürgen czímü dolgozásaikkal, Engelnek és Fesslernek Magyar Történeteikkel, ’s Báró Hormayr József Udv. Archivárius Úrnak Oesterreichischer Plutarchjával, ’s ennek és a’ tiszteletet olly nagy mértékben érdemlő Báró Mednyánszky Aloyz Úrnak Hisztoriai Zsebkönyveikkel megismerkedjenek; beérvén pedig ide az Erdély’^* Tiszti-Kalendáriomát, honnan sok világosságot fognak meríthetni, megszerezzék. Hogy Olvasóinkat azoknak értésére, a’ miket itt lelni fognak, elkészítsük, mi itt tészünk-le Kijegyzéseinknek eggy részét; és ha ezek igen szűkek is, és csonkák, minthogy a’ hely bővebben kiterjeszkednünk nem engedé, úgy hisszük, hogy már^* a’ történetek évszámainak halmozva felhordott^* sokasága által is^* nekik nem nyujtánk kisded szolgálatot.

Erdélyt három Nemzet teszi. A’ Magyarok Arpáddal^* jövének Europába 889. eszt.; a’ Székelyek magokat az ide Balamberrel 374. kijött Hunnok’ maradékinak hirdetik; a’ Szászokat II. Gyéza 1142. hívta-elő Saxoniából és Flandriából. A’ három eggyesűle (Tordán 1545., és legújobban az 1744diki Törvényczikkely által), de megtartván mindenike saját szabadságait, szokásait. – A’ föld’ neve 1130ig Erdélyia vala, tovább Transilvania, mivel Királyainknak túl fekvék a’ Szilágyságon. – Nagy-Fejedelemségre Maria-Therésia emelé 1765. Novemb. 2d. (a’ Diplóma Benkőnél, az eml. h. I. 38.) – A’ Magyar Nemzet’ czímere Sas, emelkedő szárnyakkal; a’ Székelyeké Nap és Hold; a’ Szászoké hét Vár, ’s innen az egész föld’ neve az ő nyelveken.

A’ Magyar-föld Vármegyékre és Vidékekre van osztva: 1. Felső-Fejér (Comit. Albensis Superior); 2. Alsó-Fejér, ’s ez a’ legnagyobb; 3. Küküllő; 4. Torda; 5. Kolozs; 6. Doboka; 7. Belső-Szolnok (Interior); 8. Közép-Szolnok (Mediocris); 9. Kraszna; 10. Hunyad; 11. Zaránd; és a’ két Districtus: 1. Kövár-Vidéke, és 2. Fogaras-földje (Distr. Kövár, és Distr. Terrae Fogaras). – A’ Vármegyék’ Fő-Tisztviselőji itt is Fő-Ispánoknak mondatnak, a’ két^* Districtusban Fő-Kapitányoknak.

A’ Székely-földnek Székei (Sedes) vagynak: 1. Udvarhely, cum filiali Bardocz; 2. Háromszék, eggyé-forrádva a’ Sepsi, Kézdi, Orbai Székekből; ennek leánya Miklósvár; 3. Alsó és Felső Csik, ’s Gyergyó és Kászon; 4. Maros; 5. Aranyos; ’s ezek deákban is megtartják magyar neveiket. – A’ Székely-föld’ Kormányzóji, Fő-Ispáni ranggal, Fő-Királybíráknak vagy Fő-Tiszteknek mondatnak.

Székei vagynak a’ Szász-földnek is, és Districtusa:^* 1. Szebeni (Sedes Cibiniensis, Herrmannstädter Stuhl); 2. Segesvár (deákul és szászúl Schässburg); 3. Brassói^* (Distr. Coronens, Kronstädter); 4. Meggyesi (Mediens, Mediasch, három rövid vocálissal az idomtalan nyelven); 5. Besztercze (Distr. Bistricens); 6. Szász-Sebes (Sabaesens); 7. Nagy-Sinki (így deákul is); 8. Szeredahelyi (Mercurensis, Rossmarkt); 9. Kőhalmi (Rupens., Rips); 10. Újheggyházi (így deákul, szászúl Leschkirch); 11. Szászvárosi (szászúl Brosser Stuhl.)

Erdélynek kiterjedése a’ Határszélekkel, ezer-kétszáz négyszög mértföld, népessége másfél millió. Városai ’s nagyobb ’s kisebb ’s legkissebb helyei, egyetemben, kétezer-ötszáz-tizenhárom. A’ Határszélek’ népessége állott 1810. százharminczhat-ezer százharmincznégy lélekből. A’ Fegyverfoghatók két Székely és eggy Oláh gyalog-, és eggy Székely lovas Regementekre osztatának. A’ kiállított sereg, eggyütt a’ felkölt Nemességével, 1809. teve ötvenezer főt.

Erdélynek adója 1822. ’s conventionális pénzben, eggymillio-ötszáz kilenczvenhatezer^*-hétszázhatvanhat for. hét xr. volt; 1823. eggymillio-ötszázhatvannnégyezer-százötveneggy for. tizennyolcz és fél xr.

Erdély a’ legrégibb időben Dacia Mediterranae nevet visele. A’ mi a’ Tisza, Duna, Maros köztt fekszik, Dacia Ripensis volt, ’s Alpestris, a’ mi Erdély és a’ Fekete-Tenger köztt. A’ Dák-nép Nagy-Sándor’ idejében Sarmis Királytól^* függe; tovább Cotisótól, Boeribistától, Dorpaneustól, Decebáltól. Ez megveré Domitiánt, ’s Rómát adózójává tevé. Traján letörlé a’ szennyet, Chr. ut. szül.^* a’ 102. eszt., ’s Decebál orgyilkosokat külde rá. Az előjöve Moesiából (a’ Duna’ jobb feléről), ’s a’ megvert Decebál kardjába ereszkedék.

Erdélyt a’ keresztyén időszáml. 274. esztendejéig Dákok és Gothok bírák, ezentúl Hunnok a’ nagy Etelye’ haláláig (454.). Az ő meghasonlott három fiját (Ellák, Dencsik, Hernyák) Aldorich Gepida Király elkergeté, míg viszont (554.) az Avarok, kiket Alboín Longobard Király szóllított vala segédűl ezek ellen, a’ Gepidákat tolták-el.

Midőn a’ Magyarok 889. az Urál hegye ’s a’ Volga, Jajk, Tobol folyamok’ tájairól Europába jöttenek, Erdélyben Gyelo uralkodott. Tihó*¹ elfoglalá országát, ’s Arpád,^* kit a’ Nép már Munkács mellett Fő-Vezérnek választa-meg, ’s polgári Kormányzónak és Bírónak (Fejdelemnek) egyszersmind, neki hagyá a’ nyert földet, de hogy ő és maradéki a’ Nép’ köz Fejdelmétől függjenek. Tihó után fija Horka vevé-által az országlást; ettől fija, az idősbb Gyula; a’ szerint, a’ hogy Arpádot,^* (Alomnak^* fiját, Elődnek unokáját, Ögyögnek kis-unokáját) fija Zoltán követé; ezt Tas (Toxus); ezt Gyéza; ezt fija Vajk, keresztyén nevével István.

Horka Fejdelemnek Zombor második fijától született unokája, az ifjabb Gyula, nem tűrheté, hogy István Király a’ Népnek, melly Azsiában és itt a’ természet nem ismert Géniuszát források körül tiszelgeté, mivel az áldását, a’ mindeneket-táplálót, ott bugyogtatja-ki kebeléből világosan, Európai vallást ada, ’ s magát Királynak^* tituláztatá, ’s fegyverre kele az Újító ellen. Elfogatott, ’s István őtet, ’s Bua és Bukna fijait, megkeresztelteté, Erdélyt pedig az ifjabb Zoltán’ igazgatására hagyá. Ennek követőji, ha királyi vérből eredének, Dux, ha a’ Nép’ nagyjai közzül választatának, Vajvoda nevezetet viseltenek.

<Így állának a’ dolgok ötszáz esztendeig, ’s Vajda Erdélyben II. Lajos alatt Zápolya János vala, akkor a’ legtekintetesbb Magyar. Nemzetsége már a’ Nagy-Lajos’ korában fő méltóságokat visele közttünk, ’s mind az atyja, István, mind ennek testvére, Imre, Nádoraink voltak. Atyját Mátyás Királyunk Kormányzójává nevezé a’ fegyverrel megvett Bécsben, és midőn Rendeink eggyet nem tudának érteni, hogy Mátyás után Királynak kit válasszanak, a’ kérdés eldöntése Zápolya Istvánra bízatott. Anyja Jánosnak Hedvig Tescheni Herczegasszony, testvére pedig (Borbára) hitvese Zsigmond^* Lengyel Királynak, a’ mi Ulászlónk’ testvérének. Birtoka, itt és a’ külföldön, temérdek; Magyar-országon hetvenkét Vár és Urodalom vala övé, ’s nehány Királyi-Város, ’s rá-néze az igen gazdag Újlaki Lőrincznek minden kincse, minden jószága. Gyakorlott katona, ki már tizenkilencz eszt. korában vitézűl>^* harczola, ’s nem mint Al-Tiszt, hanem mint Vezér; ’s olly kimíveltetésű, ki polgári kormányra is alkalmasnak ítéltetheték.*² A’ Dózsa György’ pórhadát ő nyomta-el, ’s e’ nagy szolgálatért neki ígértertett a’ korona.

Szolimán jöve a’ maga kétszáz-ezerével, ’s Zápolya János parancsot veve, hogy népeit hozná a’ Király után; hova? azt neki meg nem izenék; de hogy útjában fogná venni az utasítást, merre fordúljon. Ez ment, ’s még Szegeden sem lelvén a’ várt rendelést, Követet indíta a’ Királyhoz. Igazságtalan és meg nem gondolt vád, hogy ő akarva késett. Sőt inkább, mivel egész sereg nem haladhat sebesen, szekérre akara űlni, hogy legalább maga vehessen részt a’ tanácsban és csatában. De Tomori és mások nem láták szükségesnek bevárni Zápolyát, a’ negyven-ezer Erdélyi néppel, és Frangepán Kristófot, a’ tizenöt-ezer Horváttal; ’s még késik vala a’ Követ, midön Zápolya a’ köz hírből tudá-meg, hogy hadaink (Mohácsnál 1526. Aug. 29d.) meg vagynak verve, és hogy a’ Király elveszett.

E’ hírre a’ Vajdában nem lehete azon gondolatnak nem támadni, hogy magát Királlyá tétesse. Gracchus-Verbőczi a’ Rákosi és Hatvani lármás Dietán^* 1505. végzést-hozata, hogy idegen többé Királlyá ne választathassék, ’s azoknak száma, kik nem szereték a’ mi szomszédunkban szövődött, igen nagy volt. Ellenben az eggy részről IV. Friedrich és I. Maximilián Császárok ’s más részről a’ Dobzse-Ulászló köztt 1491. Novemb. 23d. költ Alku és az 1515. Júl. 22d. a’ Bécsi, Szent-István’ Templomában véghez ment Házassági-Kötés szerint∗∗³ koronánkat Ferdinánd a’ legnagyobb igazsággal kívánhatá; ’s hogy a’ mi boldogságunk is azt kíváná, mutatják a’ boldogtalan idők, mellyben birtokunkért a’ két hatalmas szomszéd mindég versenyge*⁴

<II. Szolimán siete Buda felé, ’s Zápolya úgy hitte, hogy annak temérdek és győzelmében szilajkodó hadait, a’ köz riadásban ’s kisded sergével, el nem fogja akaszthatni. Nem ennek elébe méne tehát, hanem fel Tokajba,**⁵ melly az ő birtoka volt, hogy itt hadat gyüjthessen, ’s azokkal a’ kik itt, mint eggyetlen menedékökhoz fognának futni, mind a’ hon’ védelme, mind a’ Királyság eránt végezhessen. Várdai Pál Egri Püspöknek az Esztergomi Érseki-Széket ígéré-meg, ha őtet megkoronázandja, a’ Koronaőr Perényi Péternek az Erdélyi Vajdaságot, ’s Öröklevelet a’ Pataki Várra ’s Uradalomra***⁶,^* ha neki a’ Szent Koronát kiadja. Míg itt múlat, Szolimán elhagyá Budát, mert közelíte a’ tél, ’s kitakarodék az Országból. Zápolya ekkor siete Fejérvár felé, a’ Lajos’ testét, melly a’ Csele-patakjában lovával eggyütt megtaláltatott, eltakarítatá, magát Novemb. 10d. Királlyá megválasztatá, ’s más nap Várdai Pál által ’s a’ Szent Koronával felékesíteté.>^*

Ecsedi Bátori István Nádor, régi engesztelhetlen ellenje Zápolyának, törvénytelennek hirdeté a’ Fejérvári Dietát, azon oknál fogva, hogy azon a’ Nádor, azaz Ő, jelen nem vala. Más Dietát hirdete tehát, és azon, Pozsonyban, Ferdinándot Királlyá választatá, ’s 1527. Novemb. 3d., ismét Fejérvartt, ismét Várdai Pál által^* ’s ismét a’ Szent Koronával megkoronáztatá. Ferdinánd is Érsekké tevé Várdai Pált, ’s Prényit megerősíté a’ Pataki Uradalom’ birtokában.

Frangepán azt tanácslá János Királynak, hogy csapna haladék nélkül Austriára, ’s Ferdinándnak adna dolgot a’ maga földén. De János látá a’ mik következhetnének, ’s az helyett eggy szál kardra hívá-ki Ferdinándot, hogy a’ pör csak kettejek köztt igazítassék-el, a’ mit ez, királyi méltósága szerint, el nem fogadhata. Az ellenségeskedések elkezdődének, ’s János verve vala. Testvérének férjéhez futa-által, de az nem akara fegyvert fogni Austria ellen; ’s a’ megfutamlott veszve volt volna, ha Lasky Jeroním a’ Törököt nem bírta volna pártfogásra, eggy magyar születésű Paulínus pedig, ekkor Prior Censtochowban, a’ Magyarokat.*⁷

Szolimán hozá a’ kívánt segédet, ’s a’ német hadak visszatolatának, ’s maga Bécs is ostrom alá juta, honnan Szolimánt nem fegyver hajtá-el,^* hanem a’ beállott tél. Kitakarodván innen, Budát, az elfoglalt helyeket, és a’ Prényi Péterrel eggyütt elfogott Szent Koronát, pártfogolt barátjának hagyá.

Ezt az Anyaszentegyház’ villáma sujtá-meg, mivel Keresztyének ellen hitetlenek’ segédjével éle, Ferdinánd pedig nép, pénz és főképen katonai tűz nélkül, igen is hajlandó vala, békélni. Váradon (1538. Febr. 24d.) eggyike Királytársának ismeré a’ másikat, ’s megígérteték Jánosnak, hogy ha meg fogna házasodni, ’s fija lenne, annak nő adatik a’ Felséges Austriai házból, ’s hogy a’ Zápolya-ház’ birtokai ennek hagyatnak^* Szepesi Herczeg titulussal: ellenben a’ János halálával Erdély, az általa bírt Vármegyék, és a’ Szent Korona, Ferdinándra szálljanak.

János most elvevé sógorának a’ Lengyel Királynak Sforzia Bouna második hitvesétől született Isabella leányát, ’s az neki Budán 1540.^* Júl. 7d. István fiat szűle (a’ gyermeket Szolimán atyjáról Jánosnak, anyja anyai-nagyatyjáról Zsigmondnak nevezék, ’s a’ János-Zsigmond név eltolá amazt.) Jánosnak bal tetemeit megüté a’ guta, ’s ő Szász-Sebesen gyógyítgatá megbomlott egésségét. Öröme a’ vett híren még betegebbé tette, ’s megholt ott Július’ 21d.

Ferdinánd most a’ Váradi kötésre emlékezteté az Özvegyet. De Martinúzi, már Váradi^* Püspök, Királyi Kincstartó, Minister, ’s a’ Király’ testamentoma által Isabellának Corregense, János-Zsigmondnak Gyámja, tagadá, hogy az Országról az Országnak híre nélkül végezni lehetett, mert az Ország nem birtok, hanem a’ Királyság csak hívatal; kikíséré a’ testet Székes-Fejérvárra, azt a’ Királyok’ sírboltjába eltemetteté, ’s a’ gyámlott csecsemőt Szent Koronánkkal megkoronáztatá.

Láták a’ Ferdinánd emberei hogy a’ Pap-Corregenssel boldolgulni nem fognak, ’s gyanússá tevék azt a’ hiu és hiedékeny asszony előtt, ’s vele titokban alkudozának. Martinúzi látá hogy ez magát és a’ gyermeket elveszti, ’s az asszonyt szobájiba elzárta. Rogendorff álgyúztatá Budát nagy tűzzel, de Martinúzi által elűzetett.^* Árulásra bírá a’ Várbelieket, ’s német-beszédű katonájit éjjel a’ várba fellépdelteté, vagy nem bízván a’ magyar Révaihoz, vagy ettől a’ fényt irígyelvén, ’s a’ német szó felfedé a’ fortélyoskodást, ’s azok leszabdaltatának. A’ Pap-Generális lóra űlt, ’s maga vezeté mészárlásra seregét, ’s a’ megfutamlott Rógendorff vett sebeiben Komáromnál hala-el.

A’ hírre Szolimán megtelepedék Pest mellett, ’s elaltatván a’ rettegve-bízó asszonyt, a’ Várost lézengve felment katonáji által elfoglaltatá, nem hogy magáévá tegye, a’ mint mondá, hanem hogy János-Zsigmondnak megtartsa. Ezt, anyját ’s a’ Corregenst Erdélybe küldé, hogy Isabella és Martinúzi azt a’ gyermek’ nevében kormányozzák. A’ haza így három részre vala tépve: Erdélyt a’ János’ özvegye, Budát és Alsó Magyarországot a’ Török, a’ felső részeket ’s az Austriával és Stíriával határos Vármegyéket Ferdinánd bírá.

Isabella ’s gyáva Tanácsosai, ’s kivált Petrovics Péter, Zápolyának rokona, Tanácsnokja, ’s Generálisa, meg nem emésztheték, hogy az a’ Szerzetes-Barát, ki magát Leveleiben pauper et egens Monachus-nak szereti nevezgetni (Práy, Epist. Procer.) eggy sorban áll eggy Király’ leányával, eggy Király’ özvegyével,^* eggy Király’ anyjával, ’s fenntebb mint ők; ez viszont nem, hogy az Ő elmellőzésével alkudozgatának az Ő hazája ’s azon Ország eránt, mellyet nagy részben Ő szerze és Ő tarta-meg, mellynek kormányát a’ gyermek felnevekedéséig az ő királyi barátja az Ő ismért hűségére, ’s Ferdinánd által is csudált és irígylett nagylelkére bízta. Vádlójinak van e igazok, Martinúzinak e, nem ezeknek szidalmaiktól illik felfüggesztenünk; az emberek előtt mindég az vétkes, a’ ki veszt; hanem a’ dolgoknak nyugalmas és bátor végig-tekintéséből. Nincs kétség, hogy a’ szakadások vétkesek voltanak, hogy török-vazallá lenni irtóztató vala. De minekutána Martinúzi a’ János’ felén álla, ’s Corregens vala és Gyám, neki minden vétke abban fog állani, hogy a’ gyermeket a’ haza’ felkent Urának, még pedig valóban kegyes Urának,^* fel nem áldozá. Práy (az eml. h.) közli azoknak Martinúzit terhelő vallásaikat, kik neki barátjai nem voltak, és hogy azok nem voltak, még^* dicsekedve is említik: szabadlelkü Historiographusnak kötelessége volt volna azt is közleni, a’ mit baráti vallának, és a’ mit maga felől Ő monda, Ő mondhata. Király akara lenni; azt mondják. Mintha, név nélkül, az nem volt volna! ’S kívánhata egyéb lenni mint volt? Corregens, Gyám, Minister, Kincstartó, Generális. – Midőn Petrovics és a’ Rendek tiszteletlenűl bántanak vele, ’s őtet a’ Gyula-Fejérvari várba béereszteni nem akarák, ’s amaz a’ falakat addig álgyúztatá, míg a’ kapuk megnyittatának, nem ereszté e szabadon Petrovicsot és a’ Szent Koronát? nem eléglé e meg, hogy ezeket itt, Isabellát Szász-Sebesen hatalmasan megdorgálá, ’s őket és a’ Királynét, hogy neki mivel tartoznak, emlékezteté? Mi könyü vala neki akkor Petrovicsot, Isabellát, a’ gyámlott gyermeket feláldozni, ’s a’ koronát magának fejére tenni. Kedvetlen dolog az a’ Török Udvarnak épen nem volt volna.*⁸

De végre látá hogy a’ Török ótalmához keveset bízhatni; hogy a’ lelketlen asszony örök tétovázásaiból meg nem tér; hogy Ő öregszik; ’s a’ mit mindeddig ellenzett vala, most maga tevé-meg; hűbb a’ gyermekhez e’ lépésben is mint anyja, kit nem szűne-meg kérni, inteni, alkudoznék szemesen. Erdély, a’ Túlatiszai Vármegyék (a’ Dunáig),^* ’s a’ Szent Korona áltmenének Ferdinándra, ’s az özvegy Királyné ’s a’ gyámlott gyermek Kassára költözének, ’s a’ szegény Opúliaba; Martinúzi, most már Esztergomi Érsek, Prímás, Cardinális, Váradi Püspök egyszersmind, veszteg marada. Azonban János-Zsigmond, Martinúzinak undok veszte után**⁹, ismét előjöve, ’s Ferdinánd a’ Töröknek harminczezer aranyat fizete esztendőnként. – Isabella megholt 1559. Septemb. 15d.; János-Zsigmond, nő nélkül, 1571. Martz. 13d.

Erdély a’ tavalyi alku következésében^* szabadon választhata Vajdát, ’s II. Maximilián, Ferdinándnak elsőszülötte ’s követője*¹⁰ e’ méltóságot Békési Gáspárnak óhajtá. A’ Rendek Somlyai Bathori István Váradi Kapitányt választák 1571. Máj. 15d. A’ Török nem késett ennek áltküldeni a’ Vazalli czímert (kucsmát, buzogányt, kardot, zászlót, paripát); ’s így azt Maximilián sem tagadá-meg; de Báthori kénytelen vala esk alatt tenni igéretet, hogy méltóságáról lemond, mihelytt az neki parancsolva lesz. A’ Császár Békésit pártfoglá Báthori ellen. Ez megverte a’ pártfoglottat, ’s a’ vele tartó hiteszegett Székelyeket orr és fül nélkül ereszté haza. Meghalván az utolsó Jagello (Zsigmond), a’ Lengyelek Báthorit hívák országlásokra. Ment ő, ’s Erdélyt testvérbátyjának Kristófnak hagyá, ennek kilenczévű fiját pedig, Zsigmondot, Erdélyi Fejedelemmé választatá. Született a’ koronát-viselt Báthori, a’ Vajda Istvántól**¹¹ és Thelegdi Katától 1553. Septemb. 27d.; megkoronáztatott Krakkóban 1576. Máj. elsőjén; megholt 1586. Decemb. 16d. Gyermekeket a’ magánál tizennyolcz esztendővel idősbb Jagello Annától nem hagyott. – Kristóf meghala 1581. Máj. 27d; élet. 51d. eszt.

Báthori Zsigmond^* már gyermekkorában sok gondot csinála nagybátyjának, a’ Királynak. Nyugalomban maradni a’ versenygő hatalmas két szomszéd köztt, legtanácsosabb volt volna, de Zsigmond hírre vágyott, és hogy a’ Törököt bíztosabban támadhassa-meg, Rudolf felé szíta, ’s a’ kik tartóztaták, rakásra öldöstette. A’ nagy és gazdag Erdélyt elcserélé a’ kisded és szegény Opúliával ’s Ratiborral, ’s úgy hitte, jól cserélt, mert Illustrissimus titulust kapott toldásúl, ’s Sacri Rom. Iump. Princeps czímet, ’s az Aranygyapjat, ’s nőűl Maria Christiernát, az I. Ferdinánd’ fijának, Károly Stíriai Herczegnek leányát, a’ II. Ferdinánd’ Császár testvérét. Kötését Rudolffal azonban először, másodszor, harmadszor, negyedszer megszögé, Erdélyt elhagyá ’s meg^* visszajött; lemonda méltóságáról, ’s arra ismét felesküdött; szép és tiszteletes nőjét haza küldötte, ’s midőn az már indúlt, letartóztatta; Cardinálissá vágyott lenni, megvarratá a’ skarlát bíbort, ’s magának tetszve jára fel és alá tűkrei előtt. Vármi Püspök Cardinális Báthori Andrást, kit elébb halálra szánt vala el, a’ hogyan ennek testvérét Báthori^* Boldizsárt kötéllel végeztette vala ki, előszóllítá Lengyel-országból, neki a’ fejdelemséget áltadta; de ennek veszte után (agyon veretett 1599. Novemb 3d.) véletlenűl megjelent, hogy a’ kétségbe-esésig sanyargatott Erdélyt a’ Rudolf’ Helytartójának, Mihály Moldvai Vajdának, ’s Vezérének Bászta Györgynek kezeikből kiragadja, ’s első dolga az volt, hogy ezeknek alkuképen eressze-által. Ekkor Rudolfhoz vevé magát Prágába ’s 1602 olta haláliglan (1613. Martz. 27d.) ott tartaték szabad fogságban. Szül. Váradon 1573. Aprilis holnapban.

Székely Mózes Fejedelemmé kiáltatá-ki magát ’s a’ Városokat egymás után szedé-vissza, de a’ had! koczkája hamar megváltozék; győze Radula Vajda; maga elesett, ’s Nagyjai ’s ezek köztt Bethlen Gábor Magyar-országra vonultak-ki. Bászta Erdélyben, Belgiojósa Kassa körül, most annál szabadabban ’s dühösebben dúltak, fosztottak, vérengeztek. A’ köz elcsüggedésben mindeneknek szemei Kis-Marjai Bocskai Istvánra*¹² fordúltanak; de ezt semmi kérés, semmi erőszak nem indíthatá-meg, hogy a’ hon’ felkentje ellen fegyvert ragadjon. (l. Testamentomát, Rumynál). De midőn Belgiojósa az ő birtokát is foglalgatá (Kerekit és Szent-Jóbot, Biharban), és most már személye után ólálkodék, Fejdelemmé kiáltatván-ki a’ Magyar-országra kivonakodott Erdélyiek által (Szerencsen, Tokaj mellett, 1605. Apríl. 17d.,^* és osztán Meggyesen, Erdélyben, Septemb. 14d.), fegyvert ragada. Bethlen Gábor a’ Székely Mózes’ maradványaival, a’ két Balázs, Lippai és Német, a’ Hajdu-Városok’ erejével, mellé állának, ’s Kassa, a’ nyomorgatott, szabadítójinak megnyitá kapujit. Mehmet Budai Basa koronát nyujta neki, ’s Magyar-országi Királynak kiáltatá-ki. Ő és hada a’ polgári ’s vallásbeli szabadságért küzdének. A’ háborgást megszűnteté a’ Bécsi Béke, megkötve a’ Rudolf’ részéről Mátyás Fő-Herczeg, a’ Bocskaiéról Illésházy István Nádor által 1606. Aug. 6d. – Bocskai ezen eszt. hala-meg Kassán, Decemb. 28d.)^* a’ mint hitték, méreg által, mellyért Cancelláriusa Kátai Mihály összekonczoltatott.

Bocskai az Erdélyi Rendeknek, testamentomában, a’ lelkes gazdag, ifju Homonnai (Drugeth) Bálintot ajánlotta. Azok Homonnainak ipát, a’ beteges, öreg és fösvény Rákóczy Zsigmondot választák-meg, ki Erdélyt, Bocskainak harczolásai alatt, mint ennek Gubernátora, bölcsen és szelíden igazgatta volt. Rákóczy a’ fejdelmi méltóságot fel nem akará vállalni, ’s sírva eskedteték-fel, ’s azt 1608. Martz. 3d le is tette, ’s kincseivel kiméne Felső-Vadászra, Abaujban.

Somlyai Báthori Gábor, fija Istvánnak, a’ Cardinális-Fejdelem testvérének, Rákóczytól pénzen vásárlott méltóságát elébb igen dicséretesen viselé, továbbá igen gonoszúl. Bevádoltatván a’ Török Udvarnál, Követeket külde oda, kik mentenék, ’s Géczi nem menté, hanem vádlá, Bethlen Gábor pedig, ki néki, míg jó vala, leghűbb barátja volt, ki is téteté. Báthori rettegvén a’ feje felett függő veszélyt, ellenségének Mátyás Császárnak segédjéhez folyamodék, ’s Varadra szökött-ki, hogy ott múlasson, míg a’ német sergek megérkezendenek. Eggy nap (Octób 27d. 1613.) a’ meleg ferdőbe kocsizott-ki, ’s két megpiszkolt ifju férj által szekerében agyon vagdaltatott.

Fejdelemmé, a’ melly nap’ Báthori eléré a’ mit érdemle, Bethlen Gábor választaték-meg, az Erdély’ trónusának legnagyobb dísze, dicsősége. Nőtt a’ vallásbeli gyűlőlködés, itt, mint a’ Németeknél, ’s azért is nőtt, mert az szent czím vala a’ polgári tekintetek’ előségélésére, ’s kevés akara emlékezni az I. Ferdinánd’ és II. Maximilián’ bölcs országlására, hol nem vala panasz, mert nem vala nyomás. II. Lajos alatt 1525. végzés hozaték, hogy a’ ki Lutheránus, elevenen égjen-meg, ’s a’ gonosz Tanácsnokok ’s a’ gazdagodni szerető Vezérek elfordíták a’ jó Fejdelmektől a’ népek’ szívét. A’ tüzes Bethlen segédre szóllítva a’ Magyar és Cseh panaszkodók által, tizennyolcz-ezer emberrel (1619. Septemb.) áltjöve a’ Messzesen, megcsalá a’ Császári sergeket, ’s Kassa, a’ Bánnyavárosok, Nagy-Szombat, Pozsony, és itt a’ Szent Korona, annak őrjeivel, Révai Péterrel és Pálffy Istvánnal, ’s Forgács Zsigmond Nádorral, kezébe esének; ’s^* hadai Bécsig nyomultanak-elő. Octób. 11d. Pozsonyban Magyar-ország’ Fejdelmének választaték-meg, ’s az itt hozott XXIV Törvényt Kassán 1620. Február. 24d. írta-alá. Ugyan-azon^* eszt. Aug. 25d. Besztercze-Bányán (Zólyom Várm.) Magyar-ország’ Királyának kiáltatott-ki, ’s elkezde élni a’ nevezettel, a’ Szent Koronát azonban fejére nem téteté, okosságból inkább, mint szerénységből. A’ háborgásoknak, közötte és II. Ferdinánd között, a’ Nickelspurgi béke vete véget 1621. Decemb. 31d.; a’ második Nickelspurgi 1624. Júl. 4d.; a’ harmadik Nickelspurgi 1626., ’s ezen utolsót Bethlen Lőcsén írá-alá Decemb. 28d. – Bethlennek nagy hasznát veheténk vala, he engedte volna gyűlölködés és irígység. Ajánlást tőn Ferdinándnak, hogy a’ Törököt kiűzi Europából, csak engedtessék vallásbeli szabadság itt és a’ külföldön; a’ mit közös erővel a’ Duna’ jobb felén nyerendenek, légyen Ferdinándé: ő Erdélyt tartja-meg, Dáciai Király nevezettel, de kiterjesztve a’ Fekete-Tengerig. Eszterházy Miklós Nádor tanácsosabbnak vélé a’ levelet a’ Töröknek megküldeni, hogy az lássa kit pártfogol. Bethlen írást és pecsétet az ő vesztére koholtnak hazudá (Kemény’ Autobiograph. Rumynál.), ’s Eszterházy, Bethlennek engesztelhetlen ellenje, a’ Töröknek hajta igen nagy szolgálatot. – Meghala Bethlen, vízkórságban, 1629. Novemb. 15d., élet. 49d. eszt.; ’s magzatok nélkül ez is, mind Károlyi Susánnától (ez mh. 1622. Jún. 2d.), mind a’ Brandenburgi Katalintól. (Menyegzője ezzel Kassán. L. Rumyt.)

Közelgetni látván végét, második hitvesét még 1626. Máj. 24d. Fejdelemmé választatá-meg. Ez most 1630. Január. 15d. felkenetett, mellé adatván Bethlen István,^* Gábornak testvére és Gubernátora, tizenkét Tanácsnokokkal. De a’ Kolozsvári Dieta még azon eszt. Septemb. megfosztá méltóságától az özvegyet, megbántva az által, hogy Csáky Istvánt férjül óhajtotta, ’s neki titkon szűlt.

Bethlen István alig merte reményleni, hogy a’ Katalin’ levetése után ő választassék-meg, ’s meghívá Sáros-Patakról Rákóczy Györgyöt, a Fejedelem’ fiját, hogy a’ méltóságot keresse. Ez jött, ’s útjában megérté, hogy Bethlen megválasztaték. Segesvártt újobban voksra ereszteték a’ kérdés,^* ’s Bethlen bukott.

A’ négyszer kötött béke meg nem szűnteté a’ panaszokat, ’s Rákóczy frígyet köte a’ Német-országban harczoló Svédekkel, ’s Morváig hata. Megköteték az ötödik is, Linzben 1645. Septemb. 16d., ’s kilenczven Templom visszaadaték a’ panaszkodóknak. A’ háboru’ szerencsés vége úgy remélteté Rákóczival, hogy a’ Lengyelek nem lesznek idegenek őtet választani Királyoknak Ulászlójok után, ’s Varsóba küldé Bethlen Ferencz hívét, hogy neki vásároljon barátokat; de a’ halál kiforgatá nagy reményeiből.

Fija, a’ II. György, még atyja’ életében, 1642. Febr. 19d. Erdélyi Fejedelemnek vala kikiáltva, 1649. pedig, Január. 23d. méltóságába nagy fénnyel be is iktattatott. Ez egyetemben bírá, a’ mit Országlóban óhajtanak: lelket, tüzet, gondosan mívelt elmét, ifjuságot, a’ legdelibb termetet, igen szép arczot. Atyjától ’s anyjától örökségben, a’ Bethlen Gábor’ özvegyétől ajándékban, sokat veve; ’s még többet nőjével; ’s vitézsége adózójivá tette a’ Moldvai ’s Havas-alföldi Vajdákat. Erdély ragyogni kezde az Európai hatalmasságok sorában, ’s ennek Fejdelmei Rákóczyt követségeik által tisztelgeték. De a’ legszebb remények eltűnének, mint eggy arany álom. Király vágya ő is lenni, ’s kéretlen vive segélyt a’ Lengyeleknek, kiket ott a’ Svéd, itt a’ Kozákok és Perekopi*¹³ Tatárok háborgatának. A’ Lengyel Király Rákóczynak Ferencz fiját gyermekének fogadá, és sok Magyart meghonnosíta. De Rákóczy megcsalva nézé magát a’ Lengyelek által, ’s most ellenségeiknek kele segédjekre, kik össze szelídűltenek. Elvesztve huszonöt-ezeréből húszat, alig vergődheték Ecsedre, hol háza-népét hagyta volt, ’s az utána omló bosszús Lengyelek Munkács’ és Patak’ táját pusztíták, a’ Tatárok és Kozákok Erdélyt.

A’ Török tíltotta Rákóczyt e’ hadtól, ’s megtörténvén a’ szerencsétlenség, parancsola, hogy Erdély válasszon új Fejdelmet. A’ Rendek engesztelőket küldenék Konstantinápolyba, ’s ezeknek visszaérkezésekig a’ kormány Máramarosi Fő-Ispán Rhédey Ferenczre bízaték. Ez hűség’ eskére kényszeríté a’ Várbeli őrizeteket, nem csak a’ honnak, hanem személyének is, ’s Gyulai Ferencz Váradi Kapitány, eggy Római lélekben nevelt ’s tudós férfiu, azt tevé, a’ mit honjának szabadsága ’s a’ nemzeti becsűlet^* parancsola; ’s a’ nagy példát követé Ujlaki Lőrincz, Jenői Várnagy. Rákóczy, bízva ezekhez, éjjel üte a’ Meggyesen dietázó Rendekre, ’s Rhédeyt haza kergeté, ’s újra áltvette a kormányt. (1658. Január. 24d.)

A’ Török Barcsai Ákost hirdetteté-ki Fejdelemnek, ’s tolongva jövének hadai megalázni a’ vakmerőt. A’ csata Gyalunál tartaték 1660. Máj. 22d. Kolozsvár és Fenes táján. Rákóczy veszte; de ragyogó dicsőségben. Tizenhét Törököt szaba-le saját karjával; alóla négy ló löveték-ki, az ötödikén menté-meg életét, áltlőve jobb oldalában,^* bal oldalában áltdöfve, három veszedelemes sebbel fején. Ájúlások köztt viteték Váradra, ’s Orvosai feje’ csontjait felnyitották, de életét meg nem lehete tartaniok. (Ortelius.)

Kemény János kiváltá magát Krími fogságából. Barcsai elébe külde, ’s megkínálá méltóságával. A’ Rendek Keményt Fejdelemnek ismerék Szász-Régenben 1660. Decemb 24d. Ez tarta, nehogy a’ Török Barcsait vissza kívánja állítani, ’s orgyilkosai által megöleté.

Ali Apafit öltözteté a’ nyusztos kaftányba. Kuczuk Basa megvíva a’ németek által segélt Keménnyel 1662. Január. 23d. Nagy-Szőlős mellett. Kemény lefordúla lováról, ’s a’ nagy tolongásban eltapostatott.

Apafi nem láta semmit tanácsosabbat, mint Erdélyt Leopoldnak ótalmába ajánlani. A’ kötés Bécsben készűle-meg titokban 1686. Jún. 25d. Később Károly Lotharingiai Herczeg 1687. Octób. 27d köte eggy másikat, ’s ennek következésében a’ Császári sergek Erdélyt ellepék. Végre 1688. Május 9dikén jelentés küldeték-fel Caraffa által, ki magát az Eperjesi Mészárlás által 1687. olly híressé tette, hogy Erdély a’ Magyar-ország’ Királyának kormánya alá visszakívánkozik, csak polgári ’s vallásbeli szabadságaik tiszteltessenek. Leopold elfogadá az ajánlást, Jún. 17d., ’s Erdély eléré valaha boldogságát. Apafi meghala 1690. April. 15d.,^* élet. 58d. eszt. Fija, a’ II. Mihály az Erdélyi Fejedelem’ titulusa helyett a’ Római Sz. Bir. Herczegét vette-fel, ’s esztendőként tízezer forintot vona. Meghala ez Bécsben 1713, hitvese, a’ gyermektelen Bethlen Kata, 1724.

Gróf Késmárki Thököli Imre megzavará a’ csendet. Láng és vér ömlék-el a’ szerencsétlen hazán, melly több inséget kül ellentől sem szenvedhetett volna. Gallyakat kötöztetvén a’ lovak’ farkaikhoz, példátlan merészséggel a’ legmeredekebb tetőken jöve-által Törcsvárnál, ’s hős tettét a’ Nemzet’ legcsillogóbb tettei közzé kellene számlálnunk, ha magunk ellen nem volna elkövetve. Olly szerencsével víva-meg 1690. Aug. 21d. Zernyestnél (Brassó táján), hogy Leopoldnak majd minden Vezérét vagy elhullának, vagy elfogatának. A’ dicsőség’ mezején tette-le életét Teleki Mihály is, Apafi alatt Ország’ Generálisa, ki maradékinak a’ Római Sz. Bir. Gróf nevezetet hagyá, melly fénnyel a’ Szent Bir. megszűntéig (1806. Aug. 6d.) eggy magyar házunk sem ékeskedett.

A’ Rákóczy ház nem feledheté eggykori nagyságát, és még voltak, kik szerették volna, hogy az újra fejdelmi méltóságára emelkedjék, mert még igen is közel vala az iszonyatos Ampringenek’, Cobok’, Spandauk’, Caraffák’ emléke. De Erdély el vala idegenítve a’ Rákóczy névtől, <’s ámbár Ferencz, a’ II. György’ fija, még 1652. Február. 18d. meg vala választva, ’s viselé az üres czímet,>^* kormányra soha ők^* többé^* nem juthattak.^*

Ferencznek özvegye Zrínyi Heléna (a’ Német-Ujhelyben 1671. Apríl. 30d. hóhérpallos által veszett Zrínyi Péter Bán’ és Frangepán Kata’ leánya) ’s két gyermeke, Júliána és a’ II. Ferencz Munkácson 1688. Január. 14d. elfogatának ’s Bécsbe vitetének, ’s a’ két gyermek Cardinális Kolonics Leopoldnak és Generális Gróf Csáky Istvánnak felvigyázása alatt a’ Római Eggyház és az Austria’ hűségében nevelteték. De Ferenczet elkeseríté a’ történtek’ emléke, ’s hogy Bécsből ki nem vala szabad lépni, hogy meg nem házasodhaték, hogy Herczegnek nem hívatott. Buzdítva itt a’ békétlenek, kivülről a’ mindent ígérő ’s keveset tevő XIV. Lajos által, fegyverhez készűle nyulni. Levelei, mellyeket Longueval franczia születésű Austria Kapitány által Párizsba küldött, ettől Linzben elvétettek, ’s így Rákóczy Sárosi udvarában Eperjes mellett,*¹⁴ 1701. Apríl. 18d. elfogatott, ’s Német-Újhelybe vitetett. Kiszökve onnan Lehmann Kapitány’ segédjével Novemb. 8d. és 9d. köztt, Lengyel-országba futott-által, ’s ott várá szándékainak megérését. Végre 1703. Július’ 7d. Munkácson ereszté-ki Manifestumát (Recrudescunt), ’s Fő-Vezére ’s Helytartója Széki Gróf Bercsényi Miklós eggy másikat Tokajban, ’s a’ tűz lángot vete. Azt a’ Szathmári béke (Apríl. 22d. 1711.) oltá-el, örök bizonyságúl, hogy a’ békétlenségek’ elfojtásában az egyenesség és kegy többet ér mint minden erőszak. A’ történetek’ feledése ki vala terjesztve Rákóczyra is, de ő azzal élni, a’ maga ’s háza a’ vesztére nem akara.

(lássd bővebben Minerva. Kassán, 1826. IV. Negyed. l. 941.^* )

A’ ház’ törzse Bogáth-Rádvány. IV. László alatt éle Gyapoly, és ennek fija Pál, 1278.; Mátyás alatt 1464. Benedek, Mihály, Gábor, Rakonczi Lászlónak fijai, ’s András, Pál, Gáspár, Menyhért a’ Rakonczi Istvánéi; II. Ulászló alatt Ferencz és Zsigmond. Ezen utolsóbb megvevé Felső-Vadászt, Abaujban, ’s a’ hely a’ Zsigmond maradékinak előnevet ada, a’ Ferencz’ maradékai magokat tovább is Rákóczról nevezék.

Zsigmond nemzé Györgyöt és Jánost. György 1526. Vice-Ispánja vala Zemplénynek, 1542. pedig a’ Nádori méltóság’ Helytartója. János nemzé Ferenczet, Vice-Ispánt ott 1583–88. ki Lipóczi Keczer Dorotheától Jánost és az Erdélyi Fejedelmet Zsigmondot.

Zsigmondnak a’ Fejedelemnek, hitvesei: 1. Alaghi Judith; ’s ettől leve Erzsébet, Homonnai Bálintné (lássd ezt feljebb Bocskay alatt) 2. Gerendi Anna, kitől György Fejedelem, ’s Zsigmond és Pál. 3. Thelegdi Borbála, a’ magtalan. Ez özvegyen maradván, Pál mostohafiját a’ Római hitben nevelé. – Pál Sárosi és Tornai Fő-Ispán, ’s Ország-Bírája mh. 1636. Martz. 12d. Ennek Hetesi Pethe Annától László, Sárosi Fő-Ispán, és Anna-Mária Apácza. László a’ Váradi Vár’ kapuja előtt esék-el^* 1664. Májusban, ’s Bánffy Erzsébettől csak Erzsébetet hagyá, két Erdődyek hitvesét, ’s így a’ Pál ága kiszárada. – A’ Fejedelem Zsigmond megholt 1608. Decemb. 5d. élet. 64d. eszt. ’s Szerencsen temettetett. Ritka érdemei emelék előbb Szendrői, tovább Egri Kapitányságra, Borsodi Fő-Ispánságra, Erdélyi Gubernátorságra.

Fija György, az Elsőbb, Erdélyi Fejedelem, Bethlen Gábornak eggyik lelkes Vezére, mh. 1648. Octób. 11d. Gyula-Fejérvártt. élet. 55d. eszt. Serkei Lórántffi Susánától, a’ Pataki Vár’ gazdag örökösétől, nemzé a’ II. Györgyöt, Zsigmondot, és Ferenczet. Ferenc élet. 5d, Zsigmond^* házasságának, a’ Palatinátusi Fejedelem Henrietta leányával, első eszt. 1652. Febr. 2d. múla-ki himlőben.

A’ II. György dicső sebeiben hala-meg 1660. Jún. 7d. Menyegzőjét Báthori Sófiával Fejérvártt tartá 1643. Febr. 3d., 4d., 5., napj. Megholt ez az asszony 1680. Jún. 14d. Patakon, élet. 51. eszt., ’s Kassán temett., a’ maga és fija által épített Templomban. (Rumy, T. 1.)

Ferencz, a’ II. Györgynek eggyetlen gyermeke, szül. 1645. Fejdelemmé^* még atyja’ éltében 1652. Febr. 18d. megválasztaték, de a’ czímet csak üresen viselte. Menyegzője Zrínyi Helenával Zborón 1666. Martz. elsőjén. Megholt ugyan-ott 1676. Júl. 8d.

Ferencz hagyá a’ II. Ferenczet, és ennek nénjét, Juliána-Barbarát, Generális Gróf Aspremont Ferdinánd-Góbertnét, kinek e’ nevet viselő utolsó^* maradéka Maria, Gróf Erdődy Györgyné maga tartja-fenn szerencsétlen öseinek bús emlékezetét.

A’ II. Ferencz szül. Zemplény Várm. Borsi nevü faluban, Újhely mellett 1674. Sept. 4d. – A’ Széchényi Gyűlés őtet 1705. Septemb. 16d. a’ Confoederatio’ Vezérének, a’ Maros-Vásárhelyi Dieta 1707. Martz. 28d. Erdélyi Fejedelemnek megválasztotta, ’s mint illyen jelene-meg sergének legszebb férfija, deli szálas termetben, lobogó fekete hajjal, bajusszal, szemekkel, liliomfejérségű homlokkal, rózsapirosságú orczával, az Ónodi Dietán (1707. Májusban), Miskolcz mellett. Megbukván itt Berchényinek és Forgács Simonnak visszálkodásaik miatt leginkább, Lengyel-országba, Angliába ’s Párizsba méne-által; itt hosszabb ideig múlatott, ’s megírta hazája’, háza, ’s személye’ történeteit (Hist. des Revol. de Hongrie. Amsterdam 1736. négy és nyolcz rétb., így VI. amúgy II. Köt.) Jól eltalált képe a’ könyv előtt áll. Megholt Rodostóban a’ Marmorai tenger’ nyugoti szélén 1735. Apríl. 8d., Nagypéntek nap.

Carolína-Amália Hessen Wanfriedeni Herczegasszonytól születének neki József és György (ez másoknál Ferencznek mondatott), ’s atyjok az ifjabbat Makoviczai Herczegnek nevezteté. Mind ketten Bécsbe vitetének, ’s famíliai nevek Józsefnél Markgraf von Sankt Karl, Györgynél Markgraf von Sankt-Elisabeth nevekre változtatott-el. Szökve hagyák-el Bécset, ’s József a’ Török-földről kezde mozgani VI. Károly ellen, mellyért XII. Kelemen kirekeszté az Anyaszentegyház’ kebeléből. Megholt Csernavodán, Bulgáriában, 1738. Novemb. 18d., élet. 38d. eszt. György elvevé Párizsban Marquise de Bethűnt, ’s magzatokat nem hagyva dőle-ki 1739.

Zrínyi Heléna, előbb Rákóczy Ferenczné, tovább Thököli Imréné fogva tartaték Bécsben, ’s cserébe adaték-ki a’ Törcsvárnál elfogott Marsal Donatus Heisler Heitersheimbi Grófért. Férjét kísérte bujdosásiban. Megholt Nicomediában 1703. Febr. 18d.; maga Thököli ugyan-ott 1705. Septemb. 13d. – A’ két utolsó Zrínyi, testvérei Helenának, Péter és Boldizsár, fogságban holtanak-el; amaz Gréczben, Péter Kufsteinben, ’s ez fogsága’ 24d. eszt.

Kihala a’ Rákóczi-Rákóczy ág is, Andrásban, a’ Fűzi Mária’ férjében 1754. Rákóczon, Zemplény Várm.

A’ német Péter királysága^* alatt eggy Guthkeled nevü Svéviai Vitéz jöve közzénk. Ennek eggyik maradéka vala Bereczk 1310., Andrásnak fija. Bereczknek leve I. János, 2. András Váradi Püspök, 3. Lewkes (Lucas).

Jánosnak leve László, az I., 1351ben Szabolcsi Fő-Ispán. Ennek hitvese Somlyóval gazdagítá a’ Bátori-ház’ birtokait, ’s fijok Szaniszló elkezdé magát Somlyai-Báthorinak írni. Fija István 1422. Erdélyi Vice-Vajda volt, 1458. Királyi-Asztalnok.

Istvánnak fija István 1529. Erdélyi Vajda, híve Zápolyának. Megholt 1534. élete’ 57d.; hitvese Thelegdi Kata; mh. 1547. élet 55d.

Ezeknek nyolcz gyermekeik közzül itt elég hármat nevezni: 1. Andrást, mh. 1562.; 2. Kristófot, és 3. Istvánt, Erdélyi Fejedelmeket, kik közzül István eggyszersmind Lengyel- Király is vala.

Andrásnak Mailáth Margittól leve: 1. Boldizsár, kit az eszelős Bátori Zsigmond 1594. hurokkal vesztete-el; 2. András, a’ Cardinális-Fejedelem ’s Vármi Püspök; 3. István.

Ezen Istvánnak Pelsőczi Bebék Sófiától, Gábor, a’ Fejedelem; második hitvesétől,^* Kosztka Sófiától, András; ennek pedig Zakreska Anna lengyel asszonyságtól 1. Hedvig, Lupstovski lengyel Úr’ özvegye ’s később Apácza, és 2. Sófia, Rákóczy II. György’ hitvese, az I. Ferencz’ anyja. – A’ fényes, Somlyai-Báthori ház férfiágon Gáborban, a’ gonoszban, leányágon^* Sófiában, a’ nemjóban dőle-ki. – Következnek az Ecsedi-Bátoriak:

A’ legelébb említett Lewkesnek Péter fija osztályban Ecsedet kapá, ’s innen a’ név.

Péternek fija, János, 1400 nemzé Istvánt, Ország-Bíráját, ki Varnánál 1444. elesett.

Istvánnak fijai 1. István, a Kenyérmezei hős, Erdélyi-Vajda és Országbíró, mh. nőtelen 1493.; 2. András, az Ecsedi Vár’ megújítója; 3. Miklós, 4. László Váczi Püspök, kit Galeottus Martius emleget; ’s leánya Margit, Horogszegi Szilágyi Mihály Gubernator’ nője.

Andrásnak nevezetesbb fijai: 1. István, a’ sánta Nádor; mh. 1535. Eggyetlen gyermeke Klára, Károly Münsterbergi Herczeghez vala mátkásítva, de menyegzője előtt elholt. 2. András Belgrádi Bánnak neveztetett-ki, de Enyingi Török Bálint oda bé nem eresztette. Fő-Ispánja vala Szathmárnak.

Ez az András hagyá 1. Andrást (más nevével Bonaventúrát) Szathmár és Szabolcs Várm. Fő-Ispánját, Tárnokot és Ország-Bíráját; mh. 1566. Octób. 4d. 2. Györgyöt, 3. Miklóst, 1568. Országbírót.

Györgytől és Somlyai-Báthori Annától születék István, Ország-Bírája,^* Somogy, Szathmár és Szabolcs Várme. Fő-Ispánja; mh. 1609. Júl. 25d., élet. 56d. eszt. Testvére ennek Erzsébet, Nádasdi Ferencz^* Fő-Lovászmester’ hitvese, ki isméretes vérferdeje miatt örök tömlöczre vala kárhoztatva, ’s^* 1614. Aug. 21d. hala-el.

Mint a’ Somlyai-Báthori ágon utolsók Gábor volt, a’ Fejedelem, és Sófia, Rákóczy II. György’ özvegye: úgy valának az Ecsedi-Báthoriak köztt utolsók István, és testvére Nádasdiné.

Ezen utolsó István Gábort, a’ Fejedelmet, még gyermeki esztendejiben azon ígéret alatt fogadá gyermekének, ha a’ Római hitet elhagyja, ’s az övére áltmegyen; a’ mit az bátyjának temérdek gazdagságáért megtenni annál készebb vala, mivel atyja István, rettegvén hogy testvérének Boldizsárnak sorsára juthat, Erdélyből Lengyel-országba szökött-által, ’s megfutamlása miatt elszegényedett.

I. Ferdinánd, szül. Alcalában 1503. Martz. 10d.; mh. Bécsben 1564. Júl. 25d.

II. Maximilián, fija I. Ferdinándnak és a’ Magyar Annának, szül. Bécsben 1527. Aug. elsőjén; mh. a’ Régensburgi Dietán 1576. Octób. 12d.

II. Rudolf, fija II. Maximiliánnak és Mariának, az V. Károly’ leányának, szül. 1552. Júl. 18d.; mh. Prágában nőtelen, 1612. Jan. 20d.

II. Mátyás, Rudolfnak testvére, szül. Bécsben 1557. Febr. 24d.; mh. ugyan-ott 1619. Martz. 20d. Hitvese^* Anna, a’ Tyrolisi Ferdinánd Fő-Herczeg’ gyermektelen leánya.

II. Ferdinánd, a’ Stíriai Károly Fő-Herczeg’ fija, szül. Gréczben, 1578. Júl. 9d.; mh. Bécsben 1637. Február. 15d. Hitvese Anna, Bájor Herczegasszony.

III. Ferdinánd, fija a’ II. Ferdinándnak. Szül. Gráczben, Júl. 13d.; mh. 1657. April. 2d.

IV. Ferdinand, III. Ferdinándnak és a’ Tyrolisi Leopold Fő-Herczeg Leopoldína leányának fija. Megholt atyja előtt, 1654. Júl. 9d.

I. Leopold, IV. Ferdinándnak testvére, ennek halála után nem leve többé Pappá, a’ mint készűlt vala. Szül. 1640. Jún. 9d.; mh. 1705. Máj. 5d.

I. József, Leopoldnak^* és Eleonóra Magdaléna Theresia Palatinátusi Herczegasszony fija; szül. 1678. Júl. 26d.; mh. 1711. Apríl. 13d. himlőben, fiumagzat nélkül.

VI. Károly, Józsefnek testvéröccse, koronázott Spanyol-Király. Bátyja’ véletlen halála után visszatére Barcellonából Bécsbe. Szül. 1685. Octób. els.; mh. 1740. Octób. 20d., fiumagzat nélkül. Benne hala-ki a’ Habspurgi-Austriai ház.

Maria-Theresia VI. Károlynak és a’ Braunschweig-Lüneburgi Elisabetha-Christína’ leánya. Szül. 1717. Máj. 13d. – Férjül vette Ferencz^* Lotharingiai ’s Barii Herczeget, Toszkánai Nagy-Fejedelmet, ki 1745. Római Császárrá koronáztaték, 1736. Február. 12d.; ’s anyja leve a’ dicsőséggel^* uralkodó felséges Austriai-Lotharingi háznak. Megholt 1780. Novemb. 29d.

II. József Theresiának és Ferencznek fija. Szül. 1741. Martz. 13d.; mh. 1790. Febr. 20d. Bécsben. Magzatjai nem maradtak.

II. Leopold, Józsefnek testvére, ’s ennek haláláig Toszkánai uralkodó Fejedelem. Szül. 1747. Máj. 5d.; mh. 1792. Martz. elsőjén.

[3] Alig hagyám-el Szalárdot,^* Biharban, hol Gróf Csáky Antalnál, nemes-lelkű szép hitvesének Báró Vécsey Annának, fortepianója ’s rajzasztala mellett, eggy kedves napot élék, ’s íme minden nyomon kezdém érzeni, hogy útam egészen új világba vezet. Vége itt azon temérdek síknak, melly Tokajtól, a’ Máramarosi, Nagy-Bányai, Erdélyi hegyekig, ’s Belgrádig Pestig,^* sohol meg nem szakadva terjed, eggykor a’ Magyar-föld’ tengere. Vége azon buja mezőségnek, mellyen útam^* Ér-Semlyéntől, születésem’ és gyermekéveim’ kedves honjoktól, a’ kevély Nagy-Váradig, a’ Diószegi, Jankai, Vajdai, pajtákkal és súgár olasz-nyarakkal játékosan elhintett szőlő-, nem hegyek, hanem halmok alatt elméne. Vége azon szép kertnek, mert a’ kies táj érdemel kertnek neveztetni, mellyen Anarcs és Petneháza, Levelek és Mária-Pócs, Szakoly és Debreczen körül, ’s a’ Magyarságnak ezen népes, gazdag anyavárosától, Vámos-Pircs Hajdu-városig*¹⁵ és Ér-Semlyénig, hol gazdag holdmezőken, hol egész órákig eltartó ligeteken keresztűl, jövék, mellyeknek^* szent éje a’ napnak égető melegében, az Útast enyhítő menedékbe fogadja. Vége a’ Nyíreggyházi pusztáknak, Tokajtól Debreczenig, hol a’ szem égnél és szántott vagy legelő homokföldnél, a’ számtalan kissebb ’s nagyobb, sárcsákkal és csévékkel ’s líbiczekkel körülröpkedett tavaknál egyebet nem lát, és a’ melly homoktengert a’ Zemplény’ Tokajának szép foka – dél és éjszak felől tekintve mint valamelly könyü^* lebegésű étheri test; keletről^* tekintve mint eggy óriási összebomlott pyramisz; nyugotról^* tekintve, mint eggy magát elnyeldesett formátalan Vulkán, – ’s a’ Hegyaljának mérföldekre-terjedő kék lánczolatja, ’s távolyabb az Ungvári ’s Máramarosi hegyek veszik-körül. E’ nagy-szépségű tájak helyett itt eggy^* szemet ’s szívet összeszorító sivatag tűnt-fel előttem; kivagdalt, de ki nem irtott erdőség, kákás holdak, semlyékes kaszálók; világos jelei a’ testi lelki szegénységnek. Fél nap jöttem, ’s két lovast és három oláh-szekeret találtam-elő. Az Oláh ugrék talyiga-szekeréről, mihelytt bennünket megpillanta, ’s verte marháját, hogy az út szabadon maradjon a’ kocsinak. Azt a’ Bihari ’s Szabolcsi Magyar is megteszi; mert az elsőbbség’ érezése természetnek érezése, mint az idősbb koré. De midőn azt az Oláh ijedésből, a’ Magyar jó kedvéből teszi, a’ kettő köztt van külömbség, ’s igen nagy.

[4] A’ Szepes Vármegyei Német,^* a’ Sárosi Tót,^* az Abaúji ’s Zemplényi, és osztán a’ Bihari és Szabolcsi Magyar,^* ’s végre itt az Oláh^* között, melly szembe-tűnő külömbözések! – lélekben, testben, nyelvben, öltözködésben, gondolkozásban.^* Kifogások vagynak mindenhol és mindenben; de valóban nép és nép úgy hasonlatlanok,^* mint személy és személy, ’s ezt lesni, a’ fő, a’ középszer, a’ legalsóbb rendnél, gyönyörűség;^* ’s leginkább az utolsóbbnál, melly a’ saját színt, nevelés és társalkodás által, nem veszti mint^* a’ két elsőbb. A’ reggel olta estig szent énekeit mondó, ’s a’ szűk föld által munkássá, takarékossá tett Német,^* ’s a’ Debreczeni zömök, inas, jól-élő, költeni-szerető Magyar^* nem látszanak azon eggy Ádám’ maradékinak; ’s midőn az összeszorult szívvel siet napi-munkájára, ez lihegi a’ viadalt, mint a’ maga erejében szilajkodó^* bika, vagy elterűl a’ földön, míg a’ mezők’ munkája ismét dologra szóllítja; nyájas, ha nyájas vagy hozzá, ’s láng és tűz, ha ingerled.

Midőn Debreczenből kijövék, eggy tizennégy esztendős legényke szekerem mellett méne-el, fekete fürtös-gubácskájában, és mezítláb, mert az eső csepegett, ’s vállán vitte fékjeit. Gyönyörködve nézém a’ gyermek könyü járását, és a’^* tömött, inas lábikrákat. „Hova mégy?” mondá neki inasom^* a’ mint mellette elhajtánk. „Hova megyek? arra ni!” felele ez, ’s eggyet löke állával maga elibe. Mindnyájan elneveténk magunkat a’ gyermek’ büszke feleletén; bántotta^* a’ bátor megszóllítás. Kocsisom^* valamit igazíta hámjain, ’s^* a’ legényke ismét elballaga mellettünk;^* ’s itt én szóllítám-meg. Legényke, mondám, te nehezen vevéd cselédem’ megszóllítását; haragszol még rá? Nekem mereszté tüzes fekete szemeit, feketévé-sűlt szép ábrázatjával, ’s hallgatott. Folytatám az ingerkedést, ’s ismét mosolygott és hallgatott. Ha^* nem volt elég az inasának, ezt fogta gondolni, itt az urának is majd adok eggyet. Hallgatása tiszteletét mutatá, az a’ szép csendes mosolygás szabad lelkét, és hogy ön becsét ismeri. Lovaihoz ment vala ki, mellyek a’ mezőn legeltek.

Ugyan e’ tájon eggy állásba hajtaték, melly a’ liget’ közepén álla. Az tele vala a’ Csárdás’ hat ökrével. Őrzőjök azonnal ott terme, ’s felveré kérődzésekből. Bagaméri születésűnek mondotta magát. Te tehát Oláh^* vagy,^* kérdém tőle. „Oláh vagyok?” felele, elrettenve feltétemtől; „nem én, Uram, mert én igazi Kálvinista.”

Látni akarám, mennyire érdemli a’ kevély-hangzású epithetont; de csak hamar tapasztalám,^* hogy az ő vallása úgy van inkább szívében mint fejében, mint az enyém. Abba hagyám tehát a’ kátézást, ’s szűléji ’s testvérei felől tettem neki kérdéseket; tudni^* akarám, nem vitték e katonának. „Oda is ember kell,” mondá. ’S te embernek tartod magad’? hiszen még bajuszod sincs. „De lesz!” felele, ’s szája felé kapott, mintha látni akarta volna, ha azt megpederheti e már. ’S ha katona volnál, ’s háborúnk volna a’ Törökkel, Tatárral,^* ’s szánnád e? hiszen azok is emberek. „Igen biz én szegényt,” mondá; épen annyi malítiával, mint a’ mennyivel a’ kérdés téve volt; mert a’ csárdából kiáltották. Mozdúlása, ’s a’ bunkó, mellyet kezében tartott, ’s a’^* hang, mellyel az utolsó szót ejtette, egészen mondák, mit tenne, ha kellene.^* – Kicsinységek; de a’ Psychologusznak érnek annyit, mint a’ Botanicusznak eggy új csemete, vagy a’ mit ismer ugyan, de kedvelve néz, valahol találja.

[5] Magyar-országot a’ Szilágytól, Erdélynek pitvarától, Széplak Bihari és Ip Krasznai helységek köztt, a’ Berettyó vize választja-el, melly itt eggy Tusza nevü erdőben fakad. [6] A’ lefektetett buja fű, a’ melly völgyben a’ kisded folyam elfut, mutatá, hogy e’ tájon sok eső jára, míg nálunk majd megaszánk; lovaim összedőlengezének a’ sárban. [7] Ez, ’s a’ Kraszna’ kiáradásaik,^* ’s a’ kerűlés, mellyet ez miatt Zovány és a’ Bánffiak által lakott Nagyfalu köztt tennem kelle, elkéslelének, hogy ámbár ide Szalárdról eggy nap’ elérheték vala, Cs. Kir. Kamarás és Majór^* Nagy-Ajtai Cserei Farkas^* barátomat, ’s hitvesét Gróf Haller Chrisztínát, a’ Thesaurárius Gábor’ leányát, és a’ Telemach’ fordítójának, Lászlónak, unokáját, ebédjeknél találtam, midőn más nap ide érék.

Házi-gazdám kevés hetek előtt inhidegéből gyógyúla-fel; mostan pedig szemeire szenvede, ’s ez miatt még az ebédtől kénytelen volt ágyba menni. Orvosai eltiltának társaságától. Hogy időmet a’ szakadó esőben kényem szerint használhassam, a’ Grófné áltvive^* nappalijába, felnyitá előttem férje’ fiókjait, ’s magamra hagya, elfogva gondjai által kedves betege körül.

[8] Égtem ismét látni, ismét illetni a’ szelenczét, mellyben a’ nagy Friedrich hordá zsebjében orvos-porát, ’s a’ Grófné előmbe tevé azt. A’ szelencze eggy kisded papagáj, ’s fenekén a’ Prussziai korona, a’ Friedericus Rex monogrammal. Benne a’ kisded kalán is, mellyel a’ por meríthetik. Azt Referendárius Cserei Farkas, az én barátom’ atyja, eggy Magyar-Cancellariai Referendárius tiszttársától vevé ajándékban, ki viszont eggy Huszár rokonától, ’s annak bizonyságaként, hogy tellyesíteni^* igyekezett bátyja’ óhajtásait. Feledve a’ dicső ifju’ neve, ki hazánknak e’ fényt nyeré, ’s nincs a’ ki tudassa, a’ szelencze hol leve zsákmányunk.

[9] Kiélvén magamat a’ szobák’ festésinek és rezeinek nézeltekben, mellyek köztt a’ Balechou által mesteri kézzel metszett Vernet’ Zivatarát is találtam, de nem Csendét is (Calme), ’s Fittnek két kisded tábláját, vaddal, madárral; (rajta a’ név is, ’s nem hazudva, ’s az eszt., 1636.) a’ Metszett-kövek’ Gyüjteményét vettem-elő. Nagy szépségű darabok.

Tovább azon rendes edénykék múlattatának, mellyek a’ Wedgewood’ nevét viselik, ’s a’ Római hamvcsuprok, az Etrüszk és Herculánumi Maradványok, a’ Tengeri-Herbárium, a’ Nemes-kövek’ Gyüjteménye, mellyet eggy nem-nemes lopás nagyon megfogyasztott, ’s a’ két India’ termései, kemény tésztában, természeti nagyságokban ’s színekkel, a’ hogy az Európaiakat Sickel öntögeti. Keveset értek mind ezekhez; nagy részint épen nem: de isméreteim terjedének, ’s a’ Mesterség’ darabjai gyönyörködteték szememet, lelkemet.

[10] Bibliothecáját első ittlétemkor a’ tűrhetetlen hideg, most barátom’ szenvedései miatt nem tekinthetém-meg; azonban a’ Grófné még is lele eggy két szabad pillantatot, hogy oda is elvezethessen. A’ könyvek’ száma lehet négyezer, ’s itt van, valamit a’ híres Kaprinay, a’ Referendárius’ házi-nevelője, bírt. Sokat ez is vásárla, ’s még többet fija Lőrincz, Német- és Franczia-országi útazása alatt, hol, nagy kárára a’ hazának, már vőlegény a’ Broglie háznak eggy szép gyermekével, elholt.

[11] A’ Gyüjtemény bír Incunabulákat,^* Princeps Edítiókat, Kézíratot. Itt a’ Bethlen Farkas’ Hisztoriájának Keresdi Kiadása, a’ Cardinális és^* Fejedelem Bátori András’ Breviáriuma, a’ Don Quixot’ első spanyol kiadása.

[12] Az én barátomnak eggyik kedves foglalatossága a’ Kertészkedés, ’s kertje ritkaságokban gazdag.^* Dr. Baumgarten, tudós szász-hazánkfija, Erdélyi Flórájában az eddig nem ismért csemetéknek Magyarokról ada nevet, ’s eggyike ezeknek SILENE CSEREIA^* nevet viseli. [13] Mihelytt az eső megszűnt, bejártam a’ kertet, ’s álmélkodám gazdagságain, nem mint Értő, hanem mint mind annak, a’ mi szemét gyönyörködtetheti, Kedvelője.^* [14] Klaproth és Wildenow, Berlínben, levelezének Csereivel, ’s ez, és Regnaut, Párizsban, Gróf Canál, ’s Prof. Dr. Nowodworszky, Prágában, ’s a’ Brasíliából gazdagon visszatért Maximilián Wied-Neuwiedi Herczeg, sok termésekkel szaporíták^* a’ Krasznai kertet, ’s a’ Xeranthémum bracteatum ide a’ Josephína Császárné’ Malmaisoni kertjéből jött. Erdély nagy részben Krasznáról vette, a’ mit kertjeiben már most mindenfelé nevel.

[15] Perjéig, másfél órányira Krasznától, nem jövék bajjal; az út szántott és dombos, de nem meredek földön méne. [16] Horváti, a’ most elholt Gróf Teleki Lajos Rendek-Előlűlőjének birtoka, balra maradott, nem messze az úttól.^* [17] Cserei embert küldött vala előre, hogy engem ökrök^* várjanak; mert lóforspontot itt nem találni, sőt sohol nem Erdélyben, [18] a’ Székely- és a’ Szász-földet kivévén. A’ Tisztviselők azt találnak a’ Magyar-föld’ Praetoriális helyein, hol e’ végre a’ Vármegyéknek fizetett kocsisaik tartatnak, ’s hámos lovaik.

[19] A’ hely felejtett szegénység’ képét viseli. [20] Hosszan nyúlt-el, noha nem nagy, ’s dombjairól, talán ugyan csak esős időben, zuhogva omlanak a’ patakok a’ nagyobba, melly végig-futja a’ falut. [21] Fekünne Helvetziában, Gessner nem pirult volna felvenni rezei közzé, ’s Perjét ismerné egész^* Európa. – Béfogák^* ökreinket, a’ nélkül hogy mi az Oláhokhoz ’s az Oláhok mihozzánk szóllottanak volna; [22] mi, mert látni vala képeiken, hogy nyelvünket nem értik:^* ők rettegőségek miatt.

[23] A’ mint a’ hegy emelkédék, kiszállottam szekeremből, ’s eltelve gyönyörűségekkel nézém mindenfelé az erdőség’ szép szakait, [24] ’s vissza meg vissza tekinték a’ kedves fekvésű falura, ’s azon nekem kedves helyre, melly olly kincseket, olly lelkeket rejteget kebelében. [25] Eggy^* Bánffi-Hunyad felé igyekező lovas utól-éré szekeremet, leszálla lováról, ’s tolmács leve közöttem és az Oláhim köztt. [26] Haszontalan vala minden mesterségem; lehetetlen vala kikapnom némaságokból.

[27] A’ szót, hogy Erdélyben olly magasságú hegyeket fogok megmászni, mint az Újhelyiek, nagyításnak vevém elindúlásomkor, ollyanokkal szóllván, kik Erdélyt látták. Előre nézvén itt a’ bércz felé, ’s Kraszna felé hátra, nagyításnak nem vehetém; nagy nagyítás ugyan épen nem vala. Csak hogy ez a’ bércze a’ Magyar-országot^* és Erdélyt elválasztó Meszesnek a’ maga csúcsai’ sorában áll, ’s így a’ szem, alólról tekintve, fel nem veheti magasságát. ’S meredeksége még inkább érezteté velem magát az ereszkedőn, hol sok helytt veszélyben forgottam, összezúzattatni. Lyányom’ enyelgései köztt, ki kendőjét tele szedé virágokkal, ’s anyja’ ’s testvérei’,’s vele eggykorú barátnéja’ nevét a’ tetőn elsikoltozá, feledém a’ mi szemeimet ijesztgeté.

[28] Hah, melly rezzentő pillantat! Előttem fekvék az egész Erdély. És bár eléggé érezhetőleg önthetném szóba a’ mit láttam! De ha a’ tájfestés szóval és nem ecsettel, mindég sikeretlen is, minthogy a’ beszéllő egymás után számlálgatja a’ részeket, ’s az egészet eggyszerre nem adhatja, vagy a’ mint az iskolások szóllanak, minthogy az efféle leírások nem az Ür’, hanem az Idő’ tárgyai: ha majd Leveleim a’ mint azt, tisztelt kedves barátom, elindúlásom előtt Te kívánád, nyomtatásban jelennek-meg, ez a’ czikkely segélhetni fogja azoknak érzéseiket, kik ezt itten olvassák-meg. Megfordúlék sarkamon, ’s valamerre tekinték, éjszakról keletig, ’s onnan tovább dél és nyugot felé, dombot láték és völgyet; ’s úgy dombot és völgyet minden lapály és megszakasztó hézag nélkül, mint midőn a’ Kertész^* spallérjának tetejét sinór után nyírdeli. A’ Karpát’ ága, melly Késmárk mellől Máramaroson, ’s tovább osztán a’ Székely- földön, lemegyen, Fogaras mellé, a’ távoly miatt elvesze szemeim elől, elveszének az Abrudbányai és Hátszegi rengetegek is. Egyedül a’ Blagyásza üté-ki magát, a’ merre Belgrádot képzelhetém, a’ dombok’ völgyek’ örök síkjából, ’s a’ hó még most is fejérlett oldalán. Szótalan állék. Úgy tetszett, mintha valamelly Istenség eggy magas partról nézellette volna sok ideig a’ habokban hánykódó tengert, ’s tündérbotjával eggyet-ütvén, épen most parancsolta volna, hogy a’ víz azon alakjában változzék földdé, de már benőve erdővel, mellyben eggy percz előtt hánykódott. ’S előttem még meg nem vala teremtve az új föld’ embere, még nem állatjai; mert innen nem vala látnom semmi falut, semmi tornyot, semmi kalibát. A’ táj ember nélkül, nyáj és marha nélkül, madár nélkül volt; mint eggy szép halott.

[29] Láttam én hazámnak sok nevezetes tetőjit, ’s nem könyen fosztatám-meg magamat azon örömtől, hogy a’ legmeredekebb bérczeket is megmászván, rólok körültekinthessek; ’s ismervén a’ külömbséget azok és ezek között, elmondhatom, e’ látvány^* eggyetlen a’ maga nemében, ’s planetánknak talán semmi más pontján nem találtatik. A’ királyi Tátra, a’ Budai, a’ Pozsonyi, a’ Tihanyi, a’ Tokaji, ’s csak az Újhelyi tetők is, szebb tájat terjesztenek-el^* a’ szem előtt; ott nagyobb és kisebb, csúcsosabb és dombosabb^* hegyeket, ott messzére-elnyúlt síkot, ott városokat, falukat, legelő nyájakat, útazó vagy munkás embereket látni, a’ hajókat és szálakat vivő Dunát ’s Tiszát, az árkaiból szélesen kiömlött Bodrogot; ’s így a’ festés ott staffírozva van. Itt mind ezekből épen semmi; itt egyedül valék, lovaimmal, szekeremmel, cselédimmel. [30] A’ mi rémítő ezen érzésben vagyon, még nagyobbodék az által, hogy a’ nap rejtve volt, ’s az ég’ boltozatját felettem bús fellegek vonák-be mindenfelé.

[31] Temérdek távolyra terjede horizonom, ’s képzelhetni, mint veszett-el a’ kék szín a’ veresen-sárgáló fejérig, hol azt a’ szem az ég’ színétől meg nem külömböztetheté. Ha a’ mit itten láték, tárgya lehetne a’ Művész’ ecsetjének, óhajtanám, festené valaki. De e’ sötét, bús egyenlő, minden változás nélkül, vásznan, annál inkább rézbe-metszve,^* nem tehetne kívánt hatást; mint eggy csendes tenger nem, part és szikla, hajó^* ’s és légi-perspectív nélkül;^* ’s a’ Claude-Lorraineket és Verneteket, kik eggy könyed rándítással mérhetetlen messzeséget tudnak áltvinni darabjaikba, kifárasztaná. [32] Itt magát kell látni az eggyszerű, puszta, nagy természetet, ’s illy bús fellegzetek alatt.

[33] Útam Nyíres olta hegynagyságú ’s meredek dombokon, ’s ollykor söppedékes vápákon inkább, mint völgyeken, méne, ’s annyi baj és inség köztt az az örömem sem vala, hogy szemeim szép tájt láthassanak. A’ dombok’ oldala parázs föld, alja kemény agyag; ’s így midőn a’ felső föld, ősszel és tavasszal, magába szedi az eső-és hóvizet, a’ domboldalak, a’ tetőn kezdve le lábaikig, ’s ollykor félórányi távolyra^* megindúlnak, ’s grádicsos repedésekben le sippadnak a’ völgybe. A’ szem pusztúlásban látja Erdélynek igen sok részeiben a’ természetet, melly nálunk a’ maga szépségében és épségében jelen-meg, vagy a’ hol a’ sebes Hernád, Kassa mellett, a’ szőlődombokat szaggatja is, bokrokkal rejti-el pusztításait. Az Útas itt azt érzi, a’ mit az ellenség által feldúlt tartománynál fogna.*¹⁶

Nagy-Almás, özvegy Gróf Vas Sámuelné, szül. Gróf Bethlen Rosaliának^* lakójával, szűk völgyben fekszik. A’ hely’ asszonyát, Erdélynek eggyik legnagyobb tekintetű leányát, nem leltem; más jószágaiban múlatott: de híres Istálóját ’s fedett-Iskoláját megnézém. Itt Bucephál a’ fő dísz. A’ szög Zultán’ nagy termete ’s kevés tüze gyanút támaszta bennem, hogy az Erdély’ nem magas, de tüzes kanczáji tunya német ménekkel házasítatnak-össze. Nem fogom a’ Grófné’ embereire a’ mit nem tudok, de ha gyanúm meg nem csalt volna, ezt világos tévedésnek kellene nevezni, legalább míg a’ jobb természet az idegent feledtetné; ’s ennek hitelére annál inkább érzem vonatni magamat, mert én az Almási Istálónak^* nehány neveltjeit ismerem, mellyek valóban szépek voltak.

[34] II. József, tekintetbe vévén eggyik útja alatt a’ Herczeg Grasalkovics’ Istalóját,^* intést ada Lovászmesterének, ki nálunk cseh fiakat akara nevelni, hogy a’ seregnél Huszároknak is van lovakra szüksége, nem csak Vasasoknak. – Idvezséges tanács, ’s eggynél több tekintetben; ’s^* még a’ Neologusznak is.

A’ tájt eggyfelől a’ kisded Vár’ romja ékesíti, eggy domb’ hajlásában. Az hajdan a’ Templom’ Vitézeié vala, a’ mint hirdeti a’ monda; később Bebék Vajdáé, ’s vejéé Balassa Imréé, ’s erről a’ Csákyaké, kiktől a’ Grófné is ered. Más felől azon szép Emlék^* ád díszt neki, mellyet a’ hely’ gazdag és lelkes asszonya, közel a’ Kolozsvári úthoz, eggy szomszéd hegyecske’ oldalán, megholt férjének emele. Valóban szép; ’s azért is szép, mert nem hasonlít kertjeink’ ’s temetőink’ bábjátékaikhoz; nagy, mint a’ ki emelte és a’ kinek emeltetett, mint a’ veszteség és fájdalom: – eggy félbe-tört, vastag-diameterű, hornyolt oszlop; ’s azon a’ hamvvder,^* áltölelve a’ tartósság’ symbóljával, a’ kígyóval. Gyásztűzek veszik-körül három oldalát, ’s ezek ki fognak vagdaltatni. Felírásait a’ piedestál’ két oldalain Gróf Haller Gábor Excell., a’ Kincstartó, dolgozá: az első táblán, és az utolsón az enyéim állanak.

[35] Bácsnál vídúlni kezde a’ vidék, ’s eggy szőlővel beültetett dombon túl szélesbb völgyet láték nyílni, mint a’ mellyen útam eddig jöve. Azt várhatám, Kolozsvárt^* a’ völgy’ közepében látom-meg, és hogy a’ nagyon-elnehezedett útban is ott lehetek nem sokára. Azonban előfordúlván a’ szőlőhegyecske mellől, előttem fekvék a’ Traján’ VI. Gyarmatának Clusa nevet viselt Városa, mellyet az Oláh^* még ma is Kluzsnak mond; az, mellyben a’ Nemzetnek eggy nagy Királya, Erdélynek eggy kevés ideig élt nem tunya Fejedelme, született. A’ szőlőhegy a’ Fellegvár’ dombja volt, ’s lába alatt fekszik a’ semmi nevezetes épűlettel^* nem ékes külváros a’ Kis-Szamos’ bal szélén, Kolozsvár pedig, körülkerítve magas falakkal, a’ jobbon. Túl rajta, ’s olly közelben,^* hogy a’ Városnak eggyik széle ennek lábát lepte-el, ismét magas domb kél.

[36] <Csereinek útasítása szerint nem vala nehéz rá találnom, a’ Wesselényi-házra, hol barátim, Váradról írt levelem után, várának. A’ Gubernátor’ czifra, de nem nagy és nem hosszu palotáját, balkonával és hornyolt oszlopaival,^* balra hagyám, a’ Nagy-Templomot jobbra, ’s befordúlék az úgynevezett Közép-úczára.^* A’ ház, melly nekem felejthetetlen örömöket ada, az, hol Kormányszéki Tanácsos Kenderesi Mihály, az ifju Gróf Gyulai Lajos, ’s Farkas Sándor, a’ Bölöni; legelébb ölelének-meg; hol ezekkel, ’s Báró Wesselényi Miklóssal, Döbrenteivel, ’s Buczy Emíllel, akkor az ifjabb Gróf Kornis’ Nevelőjével,^* most Theologiát tanító Professorral a’ Károly-Fejérvári Semináriumban, eggy szép estvét töltöttem; [37] ötödik annak balja felé, ki ezen úczára a’ Híd-úczáról lép. E’ jegyzés ügyünk’ később barátinak nem lesz kedvetlen. Hála’^* érzéseivel mennek-el azon falak előtt, honnan nemzetünk az Erdélyi Muzéum’ Fűzeteit vevé.^* Mert az elsőbbek a’ Gróf Gyulai Ferenczné’ házából menének-ki, tőle és Pataki Mózes barátjától, a’ Plebania’ során.>

[38] Kolozsvár nem nagyobb a’ nem nagy, de hasonlíthatlanúl szebb Kassánál, ’s koránt sincs olly pompásan, olly szerencsésen épűlve. [39] Három legszebb úczáji T formán vonúlnak; tágasak,^* vídámok, de nem hosszúak; oldalúczáji keskenyek, görbék, [40] ’s még nem bír sok házat, melly figyelmet érdemelhetne. [41] Miolta a’ Gubernium Szebenből (1790.) ide költözék, kiköveltetének nevezetesbb úczáji. A’ Közép-úcza^* előtt, mellynek kapuja, a’ maga őrházával, ’s nagytáblájú órájával, a’ Német-országi Városok’ kapujira emlékeztet, tágas piacz vagyon üresen hagyva, hogy vásárjai kivül^* tartassanak; ne tovább is a’^* Városban.

[42] A’ Nagy-Templomot, az említett három úczának csaknem közepében, Zsigmond Királyunk építeté 1342.;^* János-Zsigmond fél-Királyunk pedig a’ maga felekezetének adá. Az építmény nagy sztílű, de nem czifra; ’s így annál szebb. Festés, faragás, a’ mit a’ Mesterség’ barátja látni óhajthatna, sem itt nincs, sem a’ Piaristáknál, kiknek kettős tornya, rézzel fedve, nagy díszére van a’ Városnak. A’ Reformátusokénak külsője elijeszti a’ szemet. A’ Collégium’ kisded Bibliothecája ennek rekeszében tartatik; szűk, sötét, mocskos; ’s grádicsain nem volna nehéz kezet lábat törni. (Azolta szépen elkészűlt.)^* A’ Lutheránusokénak akkor rakák talpfalait,^* midőn ott járék, a’ Híd-és Magyar-úcza’ szögletében. Az Unitáriusoké, az azzal eggyütt-álló Collégiummal, újízlésű, csínos. Harsogott orgonája a’ Zsoltár mellé, midőn eggy délután ott elmenék. [43] Belől a’ Templomban e’ felírás áll: Az eggyetlen-eggy Isten’ tiszteletére.; kivül: In honorem solius Dei. MDCCXCVI. Templomnak felírás nem kell; kiki tudja, micsoda, és ki tiszteletére épűlt, ’s bölcs parancsa volt a’ Bölcsnek, hogy az a’ gyakor és szükségtelen emlegetés által ne profanáltassék: de itt az Építetők még örvendének a’ pleonasticus szóllásnak; ’s ki akarhatná őket nem olcsó örömökben megháborítani? De hány Templomainkon áll ugyan-az nekünk is, minden más normájú Keresztyéneknek,^* ’s nem kevesebb igazsággal? Sőt az Eggyet hivé a’ polytheiszta Görög és a’ pantheista Bölcs is; az elsőbb sok Istent azért mondván, mert az Eggy’ munkáját, meleg képzelete’ szép tévedésiben, többek között osztotta-fel, a’ másik Mindent mondván, ’s felejtvén, hogy a’ Minden is Eggy. – De tiszteljük a’ tanításokat, ne feszegessük.

[44] A’ Gubernium az Erdélyben, a’ mi nálunk a’ Helytartó-Tanács; de nevezetes külömbözésekkel. Illyen az, hogy Erdélynek nincs Septemvirátusa, ’s a’ Királyi-Táblán elítélt pörök ide hozatnak, fenntebbi megítélés végett, némelly nemű pörök a’ Cancellariára is. (A’ Gubernium 1820. két részre oszlott: Politicumra és Juridicumra; ’s ez miatt Consiliáriusai megszaporítattak, ’s a’ Gubernátor mellé eggy Vice-Praeses rendeltetett, Borbereki Fabján Daniel Excell., eggykor Consiliárius az Erdélyi Cancellarián, tovább a’ Maros-Vásarhelyen űlő Királyi-Tábla’ Praesese.) –

A’ Gubernium még most is megtartja hajdani fényét, mellyben a’ honi Fejedelmek alatt Országló-Tanács vala, ’s Consiliáriusainak titulusa ez: Illustrissimus Excelsi Gubernii Regii Consiliarius Actualis Intimus. A’ Consiliáriusok’ fizetése 2000 for.; a’ tizenkét elsőbb Titoknoké 1200, a’ két utolsóé 1000. Két Concipista 800, nyolcz 600 forintot von.

Az Országló-Szék I. Leopold által Gyula-Fejérvárra vala rendelve. Fija Károly Kolozsvártt mutatá-ki állandó lakását. Az Ország-Gyűlése^* 1743.^* Szebenben tartatván, a’ Kormányszék is oda költözött, ’s elmúlván a’ Dieta, ott felejtetett, míg a’ háboru alatt 1788. a’ Levéltárnak eggy részét tanácsosnak találák a’ szélekről beljebbre szállítani. Erdély is II. Józsefnek köszönheti tehát szerencséjét, hogy Kormányszéke ott vagyon, a’ hol lennie illik; mint Magyar-ország, hogy a’ Helytartó-Tanács az Ország’ régi kívánságai szerint, 1784. Pozsonyból Budára hozatott-által.

[45] Gubernátor Gróf Bánffy György, fija a’ pompa-szeretésről híres Dienesnek és Barcsai Ágnesnek, eggyeránytt kedvelteték Udvar és Haza által, hűsége, ’s szerénysége miatt. Nem nyoma senkit, ’s nem felejté, hogy a’ magáéi köztt élt. Kedvesebb vala neki szeretve látni magát, mint rettegve. Úgy beszéllék előttem, a’ kik azt tudhatták, hogy ő és Cancellárius Teleki nem szereték egymást, ’s annál szebb, hogy mind ketten szeretvén a’ mit szeretniek kelle, magányos indúlataikat a’ köz’ dolgaiba által nem vitték, ’s annak mind ketten boldogító Géniuszai voltak. A’ Szent István’ csillaga, és ez alatt a’ Szent Leopoldé, ’s ezen czifrákon kívül a’ polgári arany kereszt villogának^* prémetlen fekete mentéjén, ’s hajatlanságát nyírt paróka fedé, fodorítások nélkül. Szájából nem hallék egyéb hangot mint magyart; ’s megholt hitvese, a’ Herczeg Palm’ leánya, olly jól megtanulta nyelvünket, hogy azon folytában szóllhatott, ’s igen jól írt. De e’ földön nem is hallani más beszédet; ’s midőn ezen álmélkodva örvendék, barátim, kevélykedve Erdélyiségeken, bíztatának, ezt fogom mondani, midőn a’ Tokaji hegyet ismét meglátom is. És valóban bétellyesedék a’ mivel bíztatának: Magyar ember, magyar asszony és leány, velem egész útam alatt más nyelven nem szóllott; ’s ezen szóllott a’ Szász^* Nemzet’ legfőbb Tisztviselője is, Tartler^* Úr, ’s olly tisztán, mint Te, vagy én; így szóllának némelly idegen földről ide-szakadtak is. Eggy asszonyság szóllott; de az Magyar-országról ment oda, ’s régen; ’s magyarúl még sem tud.

[46] ’S itt a’ társasági együttlétekben is valami szívesebb, melegebb, jobb vagyon, mint nékünk némelly korcs tájainkon. A’ tizenhárom Magyar és öt Székely Megyékből álló kis Országban mindenek ismerik egymást, nagy részben rokonok, ’s a’ rokonok nem felejtik mint mi, hogy rokonok.^* Atyám, apám, anyám a’ nevezet, mellyel gyermek szüléjihez szóll, ’s együttlétekben szűnetlenül cseng a’ Mélcsás Bátyám vagy Öcsém Uram, ’s Mélcsás Néném vagy Húgom Asszony. Az igen bátor Bátyám ’s Öcsém Uram, ’s a’ hideg Uram Öcsém ’s rettegő Uram Bátyám, így^* meg vagynak nemesítve, vagy elkerűltetnek.

[47] Csak vallást kell tennem előtted, hogy Erdélyben két három helytt álmélkodva hallák, hogy én Magyar-országi Magyar olly jól tudok magyarúl, mint ők, ’s ezt eggy fiatal Tisztviselő nekem complimentként mondotta. Ha nem láttam volna, hogy soha sem hallotta nevemet, elmondottam volna, hogy azt némelly társaim^* nem vallhatják; de az a’ gondolat, hogy én is Könyvgyártó vagyok, elnémít mindég. Szomszédja az asztalnál megillenté könyökével, ’s képzeled, melly zavarodásba jutott. Most, minekutána a’ nagyon elöregedett, elgyengűlt Gubernátorról halála után, szabadabban szóllhatok, el lehet mondanom, hogy ez is csudálkozva hallá, hogy magyarúl öltözött lengyel vendége^* olly derekasan megtanúlá nyelvünket; pedig felvezetőm nevemet –nszky^* végzet nélkül ejtette. De a’ Püspök, hazánknak tiszteletes Prímása, midőn nála, itt és Fejérvártt, udvarlásomat tevém, tudta, melly ügyet szolgálok.

[48] Gróf Teleki Józsefet, a’ Koronaőr József’ fiját, a’ jó ügy’ nagy kárára elholt Septemvir és Somogyi Administrátor László’ öccsét, végre örömem vala meglátni. A’ Cancellárius, és a’ mi itt még több, maga anyja is, Királyfalvi Róth Johanna, eggyik nagy dísze asszonyainknak, ’s ez épen Cincinnátuszi szép kevélykedéssel, olly képét festék előttem, hogy útamnak eggyik legbecsesbb szerencséjét ennek meglátásában keresém. A’ Collégiumból jöve, mellynek Inspector-Curátora, ’s kezénél fogva hozá vele nyájaskodó kiskoru fiját. [49] Maga ő a’ legkomolybb ifju-férjfi, kit valaha láttam; ’s borúja,^* ha nem tudám vala kit látok, és ha hasonló komolyságú atyjára nem emlékeztem volna, vissza^* fogott volna tolni. A’ gyermek’ játéka tehát, ’s az az atyja’ ’s gyermeke’ együttmenése kézen fogva^* ’s az úczán, egészen festé előttem lelkét. Kilencz holnap múlva azután halála’ hírét hallám. Élete’ utolsó napjait az 1817diki példátlan éhségben a’ szűkölködők’ táplálása által tevé ragyogóvá; nehány ezret áldoza e’ czélnak, ’s példája társaságba^* fűze másokat, kik osztán a’ Rumford’ levese által érdemlék-meg a’ polgári koronát.

Teleki birtokosa azon háznak, ’s én itt valék nála, mellyben Fejedelem Bocskay István született. Atyja és anyja fogva tartanának Zápolyának, mert az Ausztriai ház’ hűségétől elállani nem akartak. Eggy régi kő, deák versekben, hirdeti annak a’ születés’ szerencsés péntekét, ’s Bocskaynak egyéb nevezetes péntekeit, a’ ki itt belép. A’ kő, hogy szabad ég alatt el ne máljon, itt tétetett falba.

Közel ehhez álla, ’s Heltai szerint szemben azon úczával, melly az Óvárba vezet, így tehát a’ mostani Ispotály’ helyén, hol Horogszegi Szilágyi Gereb Erzsébet az Erdélyi Vajda ’s Magyar-országi Gubernátor Hunyadi Jánosnak 1440. Martz. 27d. szűlé Mátyás fiját, ’s hazánknak eggy sok-gyengeségű igen nagy Királyt, a’ világnak eggy kora felett lelkes embert.

Kevés lépésekkel áll ismét e’ kettőn, ablakaival a’ Nagy-Templom’ felé, az, mellyben 1772. II. József szállásola; 1817. pedig a’ Gubernátor Bánffy’ már említett palotáját éré azon szerencse, hogy mostan uralkodó Fejedelmünk, felséges hitvesével Carolína Augusta Bájor Királyi-Herczegasszonnyal, abban töltsön nehány napokat.

[50] Az Erdélyi Muzéum’ barátjai felgyülekezének, ’s^* így örömem vala eggyütt látni ügyem’ férfijait, és ezek köztt kettőt, kiknek eggyike a’ pályát régen elhagyá, a’ másika oda most lép-fel: Báró Náláczi Józsefet, ezelőtt Zarándi Fő-Ispánt, és Kormányszéki Titoknok Nagy-Váradi Inczédi László Urat.

Amaz eggyütt szolgála a’ Testőrző-seregnél Báróczival, Barcsaival, Bessenyeivel, Czirjék Mihállyal, az Abelárd’ és Heloíz’ czifra Leveleinek czifra-beszédű és hosszú-beszédű fordítójával; [51] ez Göttingát látta, és Párizst, ’s azon nevezetes időszakban, midőn az Első Consul Májusban 1804. Császárnak kikiáltatott. [52] Az öreg Naláczi még eléggé erősnek érzé magát, az ifju Wesselényi’ kezéből, ki most veszen leczkéket a’ szabdalkozásban, kivenni a’ rapíert, ’s végig-tartá vele gyakorlását. [53] De a’ ki a’ vadbajuszú Öreget meglátja, vastag gyászában, és ez miatt durva prémjével, ki hihetné, hogy ez eggyike vala nemzetünk’ szép ifjainak a’ Therésia’ palotájában, és hogy Euphémiát ez^* szóllaltatá-meg magyarúl? A’ lelkes Öreg előttem nem szikráztatá tüzét: de eggy két szava fenn fog maradni emlékemben, míg az tőlem egészen el nem távozik. Jó fej, jó lélek.

[54] Erdélynek szabad dicsekedni, hogy Literatúránk’ gyümölcsei annak felvirradásában itt termének, és nem nálunk: nekünk, hogy a’ jobb ízlést ’s Nyelvünk’ igazi csínosodását nem ők adák, hanem mi – ha tudnillik a’ számból Báróczit és Baróti-Szabót, ezt a’ Rómaiak’, azt a’ Francziák’ követésében, kiveszem. Némelly házak’ férjfi és leány gyermekei fordítgatának, Nevelőjiknek ’s szűléjiknek felvigyázások alatt, ’s ollykor ezeknek segédjekkel is, ’s atyájikat nem tartóztatá fonák szégyellés, a’ gyermeki próbát sajtó alá ereszteni. Belisairt ketten fordíták; itt adá Czídet Teleki Ádám; itt kesergé atyjának ’s kedves testvérének halálát Teleki József, eggy felejthetetlen Elegiában, melly legalább folyó szép beszéde, könnyen-ömlő versei, ’s philosophiai ’s politicai leczkéji által érdemlé, hogy közönséges tapssal fogadtaték; ’s Teleki sok ideig első, sőt eggy Verselőnknek tartatott, ’s az idegen íz’ gyűlőlőjinél a’ Czíd fordítóját is elhomályosította; Gyöngyösi János itt írta rímes disticheit, míg nálunk, a’ Szép’ nemében, alig találtaték eggy két Író, kit a’ nemzet ismerni akara. ’S az Erdélyiek, hívek a’ szokáshoz, úgy hitték, még mindég van valamelly hijánya neveléseknek, ha gyermekeiket a’ külföldre ki nem küldik, a’ mit mí igen kis számban cselekvénk. Az Erdélyiek így, ha nem tanultak is, láttak, hallottak, könyveket hoztak haza, ollykor rezeket, metszett-köveket; fitogtatásúl talán^* magokra nézve, de másoknak nagy hasznokra.

[55] Kenderesi, eggykor Fő-Bírája Hunyadnak, e’ hívatalában, ’s tovább Megyéjének Követe az 1790diki Dietán, olly fényt vona magára lelke, tanulása, ékesen-szóllása, munkássága, szent érzései által, hogy a’ Kormányszéknél előbb Titoknoknak, majd Tanácsosnak nevezteték. Azolta ő is kihala. Egyenessége, melly nem mindég jár sajátságok nelkül, ollykor, a’ mint vádoltatik, az élességig ment, ’s a’ lelkes férjfi magát új meg új összeütődésekben látta mindennap. De a’ szertelen érdem itt is meghaladá a’ kedvetlenségeket, ’s Kenderesi^* közönséges tekintetben álla, ’s még azoknál is, kiknek ellene méltó panaszok volt. A’ jót, kivált a’ mi fényt hoza nemzetünkre, segéllé tellyes^* ereje szerint. [56] Innen az, hogy őt Kovachich annyira tisztelte; hogy Fessler levelezett vele Sareptából, ’s történeteink’ megírásában tőle kért majd segélyt, majd világosítást; hogy Benkő, ’s Erdélynek egyéb Tudósai, őtet barátjoknak, védőjöknek, boldogítójoknak tekintették; de épen ez által ollykor el is hiteték vele, hogy a’ jót elég szeretni. [57] Poetai ihlet és poetai ízlés neki nem jutott nagy mértékben, mint mélység nem, hogy a’ Kant’ tanításait bírálhassa; és még is ebben és abban tiszteltetni akará ítéleteit, ’s meg nem foghatá, hogy másnak lehessen igaza. Ellenben nem épen ő ismeré e meg Virág Benedeknek érdemeit előbb minden másoknál hogy, verseiket, mint a’ Magyar-országiak, dolgozzák^* Görög és Római szchémák szerint? [58] Az Iliász’ fordítására ő nyerte-meg Vályi-Nagyot; ő támogatta, segélgette, ő hozta tekintetbe a’ jobb főket; ő hintegette fáradhatatlanúl a’ jó’ magvát, melly később fog, de bizonyosan fog, virágra fakadni. [59] És a’ mi eggyike az ő legszebb érdemeinek, híven szerette felekezetét, ’s távoly vala azoknak hamis játékoktól vagy tévedésektől, kik,^* nem akarván igazságtalanoknak tetszeni mások eránt, magok eránt lesznek azok: de felekezetének szeretetét a’ jó szeretetének gyönyörködve volt kész mindenkor alája hajtani, ’s a’ ruha’ színét az emberen soha nem tekintette. [60] Megholt az Erdélynek felejthetetlen férjfiu 1824. Apríl. 26d. Született 1758. Novemb. 17d. Képét Nagy Sámuel metszette mint a’ Gróf Teleki Józsefét, és a’ Telemach’ fordítójáét is, ’s mind ezek, a’ festő által, nincsenek rosszúl eltalálva. A’ melly képe a’ Tudom. Gyüjt. eggyik Kötete előtt^* áll, úgy Kenderesi, mint Te vagy én.

[61] Kolozsvárnak van Mestere a’ franczia és olasz nyelvben, muzsikában, lovaglásban, tánczban, szabdalkozásban. A’ rajzolásban kettő van: Prof. Neuhäuser, a’ Normális Iskola mellett, testvére Ferencznek, a’ Szebeni Professornak, kit 1805. Zsibón találtam^* a’ Szálát festve ’s a’ Szobákat,^* ’s ezeknek eggyikét vászonra, olajjal; festve, ’s az épen említett Nagy Sámuel, a’ Reform. Collégiumban. A’ portrékban rég olta bővölködő Erdélynek Arczfestője^* most nincs, ’s azt^* neki Bergmann ád, és Avenáriusz, vagy ha valamelly Útazó ide érkezik, ’s Erdélynek ezen eggykori szerelmét nem kellene felejteni; ez az első lépés a’ Mesterség’ gyarapításában. Prof. Nagy Enyeden született 1783. Febr. 7d. A’ Mesterségnek csaknem minden ágát kilencz esztendeig tanúlá Bécsben; az nem Művészségre vezet, hanem Művészi polyhistorságra, minél nincs veszedelmesebb; nem, mivel maga akará úgy, hanem mivel tőle az kívántatott. Mivé nem válhatott vala a’ lelkes, ügyes férjfiu, ha eggy ágnak adhatta volna magát! Most a’ Calligraphiában ád leczkéket; ’s midőn Bécsből megérkezék, kénytelen vala falakat márványozni, hogy élhessen.

Schmelzer szobrokat ügyesen farag, ’s még ügyesebben fogna, ha tőle nem csak szobrok kívántatnának, hanem szép szobrok is. Ellenben Szimon olly gyűrűköveket ad, antikok és réztáblák után, mellyek a’ legmíveltebb, legkényesbb ízletet is kielégíthetik.^* Eggy épen nem nagy carniólon, mellyet Petersburgból vett levél után metsze, eggy nyargaló Lovanczot láttam nála, franczia körülírással, melly azt hirdeti, hogy a’ gyűrű’ német birtokosa

tartja. Ló, Lovancz, az igen apró ’s igen olvasható betűk nem lehetnek szebbek. Bohó perigraphja nélkül irígyleném a’ követ Orosz-német-franczia birtokosának.

[62] Typographiája a’ helynek kettő van, de arról 1816. még nem volt jó szóllani. El van törölve e’^* szenny is, ’s eggy Magyar-országi Írónk nem mondhatja többé, a’ mit eggy Erdélyben nyomtatott Munka’ megpillantására monda, hogy ez a’ föld nagyon szereti az „antiquitást”. Az 1823diki Tiszti-Kalendárium már szép-metszésű betűkkel van kiadva, ’s a’ Chirurgus és Protocollum többé nem Chyrurgus és nem Prothocollum itt; Anacharszisznak Útazásai pedig, ha heterographiajára szemeinket néhol behunyjuk, még szebben. Ennek Fordítója ’s Kiadója polgári koronát érdemlettek. Jobb könyvet alig bírunk, ’s nagy vétek, hogy kevesek bírják.

[63] Tieltsch Galanterie-áros tudta, hogy némelly könyv úgy bujálkodás’ czikkelye mint a’ fichűk, bijouk, ’s fejér és piros kenőcs, melly felől a’ rossz nyelv azt beszélli, hogy az Erdélyben is nagyon kél, ’s eggyesíté a’ test’ és lélek’ szükségeit. Rendes látni nála, hogy a’ shwalponyvákkal, ingbodrokkal, porczellánnal és fayansszal mint állanak baráti szomszédságban a’ nagy halom elegánt-kötésű^* áhítatos-könyvek, a’ sok velínre-nyomtatott német fabrikai Románok.^* Magyar könyvet? az Tieltsch nem árúlt még akkor. – Most^* már talán igen.

[64] Színjátszói Kolozsvárnak csak télben vagynak. Theátrumát visszajőve tekintem-meg. Nagy, ’s közelget elkészűléséhez.

[65] Gyönyörűségeim, Kolozsvártt, úgy tolták, űzték egymást, mint a’ Mágiai-lámpás’ festései; idő kell rá, míg azokat magamban elrendelhetem, tisztára hozhatom. Ez a’ hét nap valóban életem’ legszebb napjai közzé tartozik, ’s vádlom sorsomat, hogy a’^* jó földet hamarább nem láttam.

Ha miközzénk jönne eggy Vendég, mit tennék mi vele? Hideg nyájassággal fogadtatnék; a’ ház’ Ura eszébe juttatná magának Tánczmestere’ leczkéjit, ’s a’ mit Madame Etiquette első nevelőjétől tanúlt; ebédünkre, kávénkra, ozsonnánkra, ’s kártyázni, kocsizni hívnánk-meg, ’s inkább kívánnánk láttatni vele magunkat, mint őtet múlattatni. Engem itt sem a’ Herr Tanzmeister’, sem a’ Madame Etiquette’ tanítványai nem kínzának-el; az helyett itt^* az a’ szerencse ére, hogy nagyok, kicsínyek, felvídult arcczal jöttek felém, midőn nálok magamat felvezettetém, vagy, a’ mit még örömestebb teszek, a’ hol a’ rend nem tiltja, magam nevezem-meg magamat; ’s eggy indúlatos megölelés, eggy meleg kézszorítás, ellenére a’ Tánczmesteri leczkének, azt mondotta nekem, hogy régen ismerjük egymást, hogy keblünkben eggy láng ég. Így fogada Kenderesi, már leveleink által rég olta barátom; így a’ tiszteletet öreg Fricsi Fekete Ferencz, eggykor Bírája a’ Királyi-Táblának; így eggy nagytekintetű ember, ki az én Daykámmal együtt neveltetett a’ Pesti Semináriumban, ’s az én Daykámat szerette; így eggy tiszta-fejű, tiszta-lelkű más férjfi, barátja Síposnak, a’ Bölcsnek; így eggy más Tudós, kit szeretetre-méltó szerénysége úgy ajánl, mint mély és széles isméretei; így eggy nagy tekintetű Asszonyság, ki előtt kevélykedve omlanék térdre, hogy elmondjam neki mint imádom lelkéért ’s atyja’ nagy fényéért, ha azt tiszteletem engedné.

[66] Wesselényi, Velenczéből jővén 1814., felém kerűle az ő Patakijával, kit ekkor láttam legelébb, ’s feleségem, elnézvén a’^* két nem Tanítót és Tanítványt, hanem egymásra olly igen méltó barátot, őket Karlósznak és Pózának nevezte-el, ’s a’ kettő elhűlve ’s örömmel elhűlve fogadá-el az igen szerencsés^* elnevezést. Alig menének-el tőlünk, midőn vesszük a’ hírt, hogy Pataki elhala, ’s könyek siratták a’ szeretetre-méltó ifjú-férjfit. Tisztemnek ismerém most rég olta ágyban sínlő, ’s igen érzékenyen megbántott atyját megtisztelni látogatásommal, ’s a’ szenvedés által még tiszteletesebb^* Öreg’ ágya körül eltöltött órám relígiói tett vala; nem a’ szenvedőnek adtam vígasztalást, hanem szívemnek táplálatot. Örvendve jegyzem-meg a’ még akkor ifjú Wesselényiről, hogy ő a’ testet Kolozsvárról Zsibóra küldé-ki, ’s megnyerte nagylelkű anyjától, hogy nevelő-barátja atyja mellé temettessék; örvendve, kevélykedve jegyzem-meg,^* hogy a’ koporsót Erdélynek első emberei vitték a’ szekérhez, és hogy azt sok fényes szekerek kísérték a’ határig. Mit teve eggy nemes-lelkű a’ megszomorodott^* ház’ egyik tagjával, azt elmondom nem szabad.^* Az illy jelenések ismét életet adnak a’ misanthropiára hajlani akaró szívnek. –

[67] Döbrentei négy ökröt fogata szekerembe, ’s felvonatá a’ Feleki tetőig, melly a’ Város’ végén kél. Mi négyen, ő és Gyulai ’s én és a’ lyányom, a’ Gyulai’ hat szép szürkéjén hagyánk oda Kolozsvárt. A’ kapaszkodó nagy, ’s száraz időben is alkalmatlan. A’ hegy’ oldalát szélesen felvagdalák a’ szekerek, mint az alföld’ nedves lapályain, hol az út szélessége ollykor harmincz ölet, ’s még többet foglal-el.

[68] Felek, olly közel Erdélynek Fő-Városához, a’ sippadozó hegy’ ormán fekszik, ’s annyira szegény, millyennek a’ Blagyásza’ tövében álló falukat képzelhetni, kiknek lakosai csikónyi-kisdedségű lovaikon hordják-széllyel Debreczen’ táján dézsájikat; mert a’ zordon vidéken ez minden keresetek. A’ falut Oláhok lakják, ’s innen szegénysége. A’ melly nép nem ismer boldogságot a’ maga kedves pályinkáján kivül, mellynek a’ lélek’ szükségei felől semmi képzelete, századok multával sem fog előlépni; ’s a’ Feleki Oláh az első csapszéken hagyja, a’ mit a’ héti-vásárjában béveve. Kivált midőn elkeseríti a’ böjt.

Míg túl Feleken eggy Kolozsvártt magamhoz vett írást olvasgaték, lyányom figyelmessé teve, hogy útunk mellett szokatlan alakú kövek termenek, magoktól simulva henger és gömbölyű formákra. Ezekből szeletnek az oszlopok, ’s innen az Almási emlék is. Jobb és bal felé gazdag erdőségek vonúlnak-el, ’s gyönyörű szakokat csinálnak. A’ táj, domb és völgy, ’s völgy és domb mindenfelé,^* el van borítva kaszálókkal ’s gazdag tengeri-földekkel; ’s nagy fogadókat találtam, ’s szekér-állásokat,^* de Tordáig, melly Kolozsvárhoz két posta, nem semmi falut.

Torda kiesen (ein Wort) fekszik eggy szőlődomb’ nyugoti lábainál, ’s Templomai ’s egyéb épűletei sokat ígérnek távolyra. [69] Római birtok alatt ennek neve Salinae volt, már akkor is gazdag sóbányájiról, mellyek a’ lapos tető’ ormán nyilnak. Piacza nagy, mind az itt kétféle szakadó országút, mind a’ sóbányák, mind az Abrudbányi rengetegekre nézve, hova a’ sivatag hegy szekérútat sem enged.

[70] Predik. Gyöngyösi János Urat, Leoninisztáink’ Antisteszét, szerencsés valék meglátni. Az embert látván magam előtt, alig hihetém, hogy azokat a’ rossz ízletű verseket, mellyeknek azonban könyű ömlését lehetetlen nem csudálni, ez terjesztette légyen el. Ezt még iskolájiban kezdé, ’s azért rímezé-meg hexametereit ’s pentamétereit, úgy írá nekem eggyik levelében, mert ugrást tenni semmiben nem tanácsos; és mivel látá, hogy kocczanóji a’ hexameternek még azok köztt is szerzenek barátokat, kik azt, e’ kocczanók nélkül, versnek sem ismernék. ’S ezen alaptalan állítását még szent példák által is támogatá, meg nem sejtvén, hogy azok épen az ellenkezőt, az ugrás’ tanácsosságát, bizonyítják. Behúnyám szememet a’ szeretetre-méltó Öreg’ gyengeségére. Valljuk-meg, füleit még akkor gyönyörködteték a’ rímes distichek, ’s tetszett magának, ’s nem ok nélkül, hogy a’ nehézséget úgy győzte-meg, a’ hogyan azolta sem még senki más, ’s pirúlhat e ő, hogy ízlése eggykor megtévedett? De nem igen szép e viszont, hogy a’ nyolczvanadik évének indult Öreg, látván mások mit csinálnak, ámbár még mindég találkoznak, kik csudálják dolgozásait, ’s tőle illyeket kívángatnak, elég erővel bírt megtenni a’ mit illett, ’s rímeket többé görög szchémájú verseihez nem fűz? Én Gyöngyösitől valóban olly érzésekkel jöttem-el, mintha a’ legszebb verseket írta volna. Eggy igen tiszta-bőrű, még most is lángarczú, kisded, roskadt Öreg. Bergmann híven adá képét, Versei előtt. De a’ ki rezét látja, azzal a’ sokfürtű parókával ’s abban a’ kínos feszességben, magának az embernek jámbor szerény lelkét meg sem álmodhatja. [71] Szül. Krasznán, hol atyja Predikátor volt, 1741. Novemb. 4d.; mh. Tordán, 1818. Mártz. 14d. [72] Leánya nem neveltetett Poetriának, és még is az leve, de verseivel nem kérkedik; ’s bosszúságára atyjának, újabb Poetáink’ dolgozásait, ’s még a’ Daykáéit is, és a’ Poetai Berek’ darabjait, könyv nélkül tudja. Atyja ezeket nem kedvellé, mert idegen-ízlésűek.

[73] Barátim az Unitáriusok’ Collégiumába vezetének-el. Ha annak kisded, földbe-süllyedt, képzelhetetlenűl rossz épűletéről szabad volna következtetni: úgy e’ tudományos Intézet felől sok jót mondani épen nem lehetne. A’ XVI. század szurdékai! [74] Templomok új, ’s ízlés nélkül épűlt, sőt ízlés ellen. [75] Az Unitáriusok’ tornyaikon, valamint a’ két más rokon felekezetéin is, az egész Erdélyben, kakas, csillag, vagy kereszt helyett, nincsen egyéb eggy tekénél. Mintha eggy rövid rúd’ végére almát szúrtak volna fel.

[76] Rector Prof. Abrudbányi Szabó Sámuel Úr akkor jöve hozzánk, mert nem találtuk vala házánál, midőn épen fekünni akaránk; eggy lelkes, szíves kisded Öreg, kinek arczán látni vala, a’ mi lelkében lakott. Éltem az óra’ kedvezésivel, ’s egyéb dolgom lévén Kolozsvártt mint^* hogy dogmák eránt akarhattam volna tenni kérdéseket, kérém, nézne annak, ki, bár mit halland, megborzadni ugyan nem fog, ’s beszéllné-elő, felekezetemet az övétől melly tanítások választják-el. Tellyesíté^* kérésemet zelótai lángolások ’s theologiai tudományosságának fitogtatása nélkül. A’ mit monda, nekem nem látszott eggyességben azon Professióval, melly itt e’ század’ eleje’ körül magyar nyelven ’s negyed rétben nyomtatatott; ’s Rector-Prof. Úr úgy adá feleletét, hogy eggy két pillantat mulva bízvást egyéb tárgyak felől szóllhatánk. Talán nem tanúltam tőle egyebet mint azt, hogy a’ Sociniánus név nekik nem kedves, az Antitrinitárius még kevésbé; és hogy ők Erdélyben, beszédben és írásban, Unitáriusoknak neveztetnek.

[77] Sokat dolgozott magyar nyelven, ’s első ifjusága olta. Fordította Marmontelnek Enkájit (Incas), és a’ Mezei Éjeket; mellyeknek sem eggyike sem másika nem volt soha kedves olvasásom. Dolgozásai mind kézíratban maradának. Szül. Abrudbányán 1756. Karácson’ elsőjén; Göttingát 1791. látta. Felejthetetlen előtte a’ nap, mellyben Berlínben Spalding Préposthoz rettegéssel lépe, titkolni akarván, melly^* felekezet’ tagja, de a’ kitől még is örvendezve jött-el; mint nekem az, melly engem eggy más színt hordó, de jó ember’ ismeretségébe jutatott. [78] <Helyébe, a’ legszerencsésebb választással, Rákosi Székely Sándor lépe, kit a’ Hébe’ Olvasóji velem együtt szeretnek. Gens aeterna est, in qua nemo nascitur.>^*

[79] Torda^* alatt a’ nem nagy, de sebes Aranyos akkor^* zsindellyel, most^* cseréppel fedett harminczöt lépésnyi szélességű, lábatlan^* híd vagyon általvetve; eggy Erdélyi születésű, ’s külföldöt nem látott Ács’ munkája. [80] Útunk^* itt balra tért, ’s annyira elázott lapályon, hogy a’ kaszálót fűzekkel kelle beültetni. Két kisded és szegény falu, e’ kövér földön, ’s a’ sokat-emésztő Torda’ szomszédjában, tudatá velem első megpillantására, hogy lakosai Oláhok.

Eggyiknek végén sátorokba-verekedett czigányhadat láték. Legényei, leányai, nagyobbak, apróbbak, szaladának, mihelytt meg valának pillantva, ’s forgatni kezdék kerekeiket, ’s tánczolgattak, félig vagy egészen meztelenűl. Az első szekérből pénz röpűle feléjek, de intéssel, hogy hagyják abba. Eggy másik csapat mellettem mutogatá mesterségeit. Béfogám szemeimet, ’s semmit nem adtam. Cselédim urabbak^* voltak uroknál; adtak, ’s intének, hogy mesterségeiket űznék tovább. Az Inas embertelen vala akkor buzdítani őket, midőn előre látá, hogy elkapva a’ forgás által, pocsolyába esnek, ’s ekkor kezdődék osztán a’ hahota. Talán enyhítheti a’ dolgot, hogy a’ czigány ezt Franczia- és Német-országban is teszi, és hogy ott is találkoznak, kik ennek látásában mulatságokat lelik. De hogy rút máshol is esik, nem ok, hogy mi azért nem pirúljunk, a’ mi nálunk esik.

[81] Erdély gondoskodott, hogy az emberiségnek ezen megvetést és szánakozást érdemlő faja a’ kóborlástól elvonattassék, ’s helyt parancsola nekik, hol^* megtelepedhessenek, ’s az Uraságok gyermekeiket cselédeknek nevelik, ’s haszonnal. Mi felakadunk ezen, ’s rendesnek leljük a’ sötét-bőrű cselédet. Ha a’ gőg gyönyörködve nézi, hogy őt szerecsen szolgálja, a’ nemesebb gondolkodású ember gyönyörködve nézhetné, hogy őtet fél-szerecsen szolgálja, és hogy eggy teremtést megnemesített.

Az Aranyos eggy temérdek dombnak itt egészen elmosta felét; látni martján, hogy az századok, ezredek előtt a’ jobbra-maradt dombokig ére. ’S most nyílni látám a’ völgyet, hol Traján végképen veré-meg Decebált; azt ma is Traján’ Rétjének nevezik, az Oláh Ritu-Trajánulúnak; ’s tellyesedni^* a’ mivel Kolozsvártt bíztattatám, hogy itt, a’ Mezőségen, egyenesbb tájakra jutok. Úgy reménylém, e’ Mezőség az lesz, a’ mit mi nevezünk annak; erdőtlen gazdag nagy térség; de tévedésem nem tarta sokáig; Erdély nem tudja mi a’ lapály. [82] Gerendnél, melly Kemény birtok, és a’ mellyet Kemény Jánosában Gyöngyösi István is emleget, áltmenék a’ vizen, ’s az út Kecze oláh-falunál meredek kopasz hegyek közzé csavarodott.

[83] E’ hihetelen magasságú tetőket Mezőségnek nevezik, mert rajta úgy nem látni eggy rózsa-, vagy galagonya-, ’s kökény-bokrot is, mint Tokaj és Nyíreggyháza között. [84] Fel nem legelve állott a’ hegyek’ oldalán a’ kövér fű.

Kaszáltatik az, ’s szekereken hordják-fel a’ szánt, mihelytt a’ széna fel van gyüjtve. A’ megrakott szánon eggyet taszítanak, ’s az a’ völgyig fut, hol osztán kazlak rakatnak. A’ tavalyi kazlak most is ott állanak még.

[85] Hosszas és alkalmatlan útunk után, előttünk lapúla-el Ludas, körülfogva eggy kisded tengertől, ’s barátaim a’ Gubernátor’ menyének, Generális Gróf Bánffy Györgynének, házánál behajtatának.

[86] A’ tágas, alkalmatos alház, a’ maga sok oldalépűletivel, csűrével, sok és hosszú góréjival, (tengeri-kas)^* mutatja a’ birtok’ nagyságát, [87] mert ez a’ tenger az ezidei esőzések’ munkája. [88] Pedig a’ helyt nem maga bírja a’ Grófné. Erdély kevés falut mutathat, mellynek több urai nem volnának; a’ testvérek, lyány, férfjfi, itt, kivevén a’ Székelyeket,^* eggyeránytt osztoznak; hívebbek a’ természethez, mint a’ hol egyedül a’ legidősbb fiu nevezheti magát atyja’ gyermekének. Erdélyben^* Majorátus és Senioratus eggy sincs.^* De a’ gazdag Udvarház és a’ szegény falu! Ez azonban nem a’ bánás’ következése. Robotáz a’ Bogártelki lakos is; és még is a’ kinél hálék, nem vala szegény. Csűre mellett négy^* igen szép ökörborju fűvelgete, ’s a’ munkás gazdasszonynak nagy halomban állának pokróczai, magának, lyányainak, menyeinek kezek’ munkája.

[89] A’ ház’ falai tele valának rakva portrékkal; rosszúl-festettekkel ugyan, de az illyenek hisztoriai tekintetben még többet érnek mint az idealizáló Művész’ dolgozásai. Illyen a’ Gróf Kemény Farkasé, ki Rendek’ Előlűlője volt, ’s fija Lászlónak, a’ Gubernátornak, és a’ kinek viszont eggy gyermeke Anna, a’ hely’ mostani gyermektelen asszonya. Illyen a’ Fejedelem Keményé is, irtóztató mázolatban. De a’ nagyszámú igen rosszak köztt eggy Cardinálisi főt találtam itt, ellepve porral, mocsokkal, pókhálóval, a’ legcsillogóbb, legpajkosabb^* ecsettel^* festve. Senki nem tudá megmondani, ki’ feje. A’ sovány arcz, a’ lenszínű haj, és minden vonás, német születésre mutatnak. Én Római munka’ másolatjának gondolom.

[90] E’ táj’ lakosai nem emlékeznek illy özönre, ’s a’ Maros’ kiáradása harmad napig zára Bogátra bennünket. Hasonlít ahhoz, mellyet 1813. Abaujban^* a’ Hernád, Sárosban a’ Tárcza tevének, hol amaz kazlakat emele-fel, ’s ott tette-le, hol partosabb hely költ a’ víz’ tűkre alatt, még pedig emberekkel,’s eggy boglyát, mellyben eggy farkas talála menedéket; a’ Tárcza pedig a’ vastagfalu Kastélyt és a Templomot, August. 26dikának éjjelén, úgy elhordá, hogy midőn a’ lakosok felvirradának, nem tudák megmondani, eggyike és másika hol állott.

Gróf Gyulai Lajos, ki Bogáton vendéglőnk leve, mert a’ mult Májusban özvegy és magzatok nélkül elholt nagybátyja, István, itt házat hagya rá, huszonnégy embert rendele, hajtani a’ hídast, és vonni. ’S minthogy útunk a’ Maros’ szélén víz alatt álló réten méne; bivalyokat fogata szekerinkbe. Menésünk a’ fekete elefántokon valóságos Amadiszi menet vala.

Míg itt múlatánk, ki-ki-járék a’ ház előtt elfolyó víz’ szélére, ’s leűlék a’ fedett lóczán a’ kis kapu mellett, hogy Kutyfalvára tekintgethessek, melly az előttem elterűlt tenger’ szélén Bogát felé eggy kies Wouwermanni táblát ada. A’ hely téren fekszik, de megette dombok és távolyabb hegyek kelnek, ’s a’ szerény lakó-ház kedvesen^* láttatja magát a’ hosszúan elnyúlt sűrűség’ végében, mellyből messzére szökellénk-fel az olasz-nyarak, ’s annál szebben, mivel nem nagy számban, ’s nem úntató monotón sorokban. Szendergő lelkem szerete áltszállongani, ’s kedves kis világot teremte ott magának. Midőn végre Bogátot elhagyánk, alig várám, hogy közelebb jussak a’ helyhez, ’s megismerkedjem fektével. De az áltatás’ játéka elenyésze, ’s a’ megkedvelt hely közönséges, dísztelen, mocsáros faluvá vála előttem. Bár az erkölcsi világban^* ne látnánk illy csalódásokat! sóhajtám; az keservesebb.

Nem sokára azután Radnót tűne-fel előttünk, játékos épűleteivel, mellyeknek fő szakokon eggy villámhárítónak gondolt rúd nyúla-fel, de környülkerítve a’ Bethlen-ház’ kígyójával. Túl ezen újakon áll a’ régi Kastély, Bethlen Gábornak építménye; pusztán ez is, de míg azok az újak már öregek, ez az öreg még ifjú, ’s a’ lelkes Útas^* örűl e’ jelenésen. Ebben eggyszernél többszer tartatának Dieták; ’s Radnót onnan is nevezetes, hogy Bátori István Fejedelem itt veré-meg Békési Gáspárt 1575., ki miatt, olly türedelmes és felemelkedett-lelkű külömben, ellenének hite-sorsosait, az Unitáriusokat, sanyargatni meg nem szűnhete.

[91] Estve volt, midőn Vásárhelyre beérénk. Cancellárius Gróf Teleki Sámuelnek háza eggy távol fekvő^* szőlős domb’ oldalából tündökle felénk a’ Város’ déli részén. Bibliothecája annak keleti szárnyát foglalá-el, elválasztva szomszédjától eggy keskeny kert által. [92] A’ rajzolat elmés, ’s érdemli hogy fessem.

[93] Bémenetel ide az alsó sor’ folyosójáról esik. Ajtaja felett e’ szerény felírás: Mvsis patriis gratisqve posteris D. D. Samvel S. R. I. Comes Teleki; az év’ megjegyzése nélkül. Itt eggy Előszoba, ’s ez mellett eggy Cabinet, az Őr’ szükségeire, a’ kert felé. Az Előszobából a’ Bibliothéca’ hajójába van a’ bémenetel. Azt alól, felűl,^* kar veszi-körül mind a’ négy oldalai felé, ’s a’ felső karba balfelé viszen a’ grádics az ajtónál. A’ hajó egészen üres; azt egyedül képek ékesítik. Az ablakok’ erányában, pilaszter és pilaszter köztt, vas rostély könyöklők hagyattak, ’s így a’ hajó elég világot kap. A’ könyvek sárga-réz drótból font ajtók megett^* állanak a’ karokban, hogy a’ könyvek’ czímeit látni lehessen, ’s a’ szép tolvajság megelőztessék.

Általellenben az ajtóval áll a’ nagy Alkotó’ képe, a’ Szent-István’ Nagy-Kereszteseinek innepi öltözetekben, Tusch Jánostól. Illyen^* vala a’ szálas, vékony-testű, barna-hajú ’s szemű Teleki egészen, ’s a’ festés eggyesíti a’ szépséget a’ hisztoriai hűséggel. Igen hű képe az is, melly Váradon, Bihar Vármegyének kissebb Szálájában függ, a’ híres portraitoló Hickel Józseftől. Orosházi^* Czetter Sámuel, most Professora a’ maga Mesterségének Petersburgban, ezen utóbb után metszé azt, melly a’ Cancellárius’ Bibliothecája’ Catalogusa előtt áll. De a’ Czetter’ keze még akkor gyakorlatlanabb volt, mint hogy dolgozásával meg lehetne elégedni.

Alatta ennek az első két pilaszter előtt áll, szembe egymással a’ Cancellárius’ melyképe, érczből, és a’ Cancelláriusnéé, szül. Iktári Gróf Bethlen Susánáé, fekete-márvány polczozaton. Rajtok a’ Művész’ neve: F. Thaller Tyrolens. Vindob. 1805. [94] A’ Cancellárius el van találva, a’ Grófné nincs, mert büsztje halála után készűlt, eggy régibb festés után.

[95] A’ jobb soron függenek, féltestben, ismét a’ Cancellárius, Académiai útja alatt; Gróf Festetics György, a’ Georgicon’ alkotója; Gróf Széchényi Ferencz, a’ nagy, a’ nemes; Gubernátor Báró Bruckenthal Sámuel; a’ bal soron a’ Cancelláriusné; Mátyás, a’ Király; Bethlen Gábor, a’ Fejedelem; Eugénius, a’ Sabaudiai Herczeg – tudományok’ pártfogása által megszentelt nevek.

A’ Püspök Batthyáni Ignáczé, ha az a’ lack-testszín meg nem csal, Bergamanntól, ’s nem eléggé híven, és hidegen, ’s a’ Koronaőr^* Teleki Józsefé, kezek nelkül, a’ felsőbb karban tartatnak.^* Telekit Kreutzinger is festette, ’s olly szépen és igazán, hogy nem lehet érteni, miért nem ezt tették-le itt; Kohl ezen aláírással: Non est mortale, quod opto, a’ Kreutzinger’ festését metszette. Az Előszobában függ Teleki Mihály, az Albai^* szakállal; Apafi Mihály; a’ Nádor Wesselényi Ferencz, kinek szép lelke el van öntve szép arczán; nyírt fővel, borzas üstökkel, zöld-bársony bővujú^* dolmányban; és mások. – Csak^* hamar azután hogy Erdélyből visszajöttem, ide küldém a’ Baróti Szabó Dávidét, olajban festve, Kassán 1788., hogy a’ halhatatlan Székely a’ Székely-földön fogadja-el a’ neki olly méltán tartozott tiszteletet; [96] de meg kell jegyeznem, hogy az a’ Cagliostrói görbűlt fej, mellyet a’ képnek a’ festő, Klímes Tamás, ada, sem nem a’ Festő’ vétke, sem nem a’ Szabóé, sem nem az enyém, hanem eggy más valakié, ki^* távolylétemben, a’ Festőt mesterezé. – [97] Mi lehetne ez a’ ház, ha az Erdélyiek ide küldenék-be nemzetségeiknek nevezetesbb tagjai’ képeiket! De a’ festés’ vásznára, hátúl, fel kellene jegyeztetniek, ’s olvasható betűkkel, a’ személynek nevét, hívatalait, szűléjit, lakását, születése’ ’s halála’ napjait, hogy a’ támadható kétségek eltávoztassanak. E’ gondot sok tekintetek tanácsolják.^*

Az én 1826. Június 7d. megholt igen kedves barátom Igaz Sámuel^* az 1821diki Zsebkönyvet Mátyás Királynak képével ékesítette. Az az ő Mátyása, és a’ melly itten függ, két egészen külömböző arczra mutatnak. A’ Telekié arról vétetett, melly a’ Strassburgi Prof. Schöfflín’ Bibliothecajában^* függe, és a’ melly mindenben hasonlít ahhoz, mellyet maga Mátyás ajándékoza a’ Német-Ujhely’ Magistrátusának: az Igazé német^* arcz; soha magyar-ember olly arczot nem viselt. Erdélyi Leveleim’ Kötetét a’ Teleki’ Mátyása ékesíti.

[98] Bibliothecárius Szabó András Úr, kevéssel előbb házi-tanítója Wesselényi Miklósnak, Zsibón, nagy készséggel, sőt örömmel rakta előnkbe a’ Bibliothéca’ kincseit. [99] Azok után én akarám gyönyörködtetni szemeimet a’ Classicuszoknak vagy legrégibb, vagy királyi-pompájú Kiadásaikkal. Itt találám a’ Bodóni’ Virgíljét, Horátzát, a’ Don Gabriel’ spanyolra fordított Szallusztját, a’ Piranesi Rómáját, a’ Museum Pio-Clementínumot, a’ Herculánumi Régiségeket, mellyek, ha ismerjük is már, mindég érdemlik, hogy lássuk, a’ hol láthatjuk. Az Útas ne feledje előmutattatni magának Tacituszt, ’s Catulluszt és Propertiuszt, a’ Mátyás’ Budai Bibliothecajából.

Servétusnak Restitutio Christianismi, 1533. czímű munkáját a’ Cancellárius II. Józsefnek ajándékozta az Udv. Bibliothéca’ számára; magának Vitéz József^* Cancellistája, később Udv. Agens által íratta-le. Murr tudta hogy a’ könyv itt megvagyon, ’s lopva mását vétette, újobban kiadta.

Telekire^* öseiről semmi könyvek nem maradának. Maga fogott a’ gyüjtéshez 1759., midőn László testvér-bátyjának fijával, a’ Cancelláriusnál eggy esztendővel ifjabb Józseffel, később Koronaőrrel, tanúlás végett Helvetziába, Párizsba, Hollandiába, kiment. A’ könyvek’ száma, az nap, midőn én itt valék, harminczhat-ezer kilenczvenhat Kötetet teve, ide nem számlálván, a’ mit a’ Cancellárius magánál tartott. Számokat naponként szaporította, ez lévén eggyetlen szenvedelme. Hitvese osztozni akara férje’ érdemiben, ’s a’ Magyar Munkákat ő gyűjtötte, mint Rádayné is férje mellett; az Ásványokat korán-elholt Domonkos fijok, a’ Cancelláriusnak igazi mása.

A’ kincs mint fidei-commissum ment-által eggyetlen fijára Ferenczre, eggy itten-vett roppant ház’ jövedelmével, hogy a’ könyvek, maradékinak terhe nélkül, mindég szaporítathassanak,^* ’s Őrjök fizettethessék.

Szabó Úr bennünket most még a’ Reform. Collégiuméba vive-által. Melly kicsinynek kelle most ennek tetszeni ama’ másik után!

[100] Midőn menni akaránk, még eggyszer kívánám látni a’ Cancellárius’ képét, még eggyszer illetni a’ bronz büsztöt.^* Honc oinom plvrimei cosentiont dvonorvm optimom fvisse virom, mondám azon szavakkal mellyeket a’ 493. esztendőbeli Consul Scípio’ sírkövére barátjai metszetének, [101] ’s ez vala hálám azon kegyeiért, mellyekkel erántam harmincz esztendőnél régebben viseltetett. Maga Horátznak e’ szavait vetteté Orosházi által metszett képe alá: Secundis temporibus dubiisque rectus, ’s pecsétjére Seneca után: Recte factorum merces est fecisse; ’s ki ismerte a’^* valóban tiszta ’s nagy embert, a’ ki utána nem esküszi, hogy igazán esküdött? Illyenek ismeré Therésia, József, Leopold, Ferencz; Albert Sax-Tescheni Lengyel-Királyi Herczeg eggykori Helytartónk, Maria-Theresiának veje; Károly Fő-Herczeg; Dahlberg Német-országi Prímás; Hohenwarth Bécsi Érsek; Erdély és Bihar, ’s egész Nemzetünk.^*

[102] E’ levelem, tisztelt, szeretett barátom, eggy vétkes, de néked kedves digressiót tészen. De ha az az Írója a’ Régiségnek, a’ kit én minden prosaicuszok köztt leginkább csudálok, örök, vétkes, de szép, kitérései által mentségemre nem kelne is, ’s arra nem tanítana, hogy a’ szép vétek jobb mint a’ nem szép nem vétek; merném azt, mert tudom, hogy valaki ezt olvasni fogja, ezt kiáltja: Bár Leveleim sok illy vétkekkel kevélykedhetnének! Hallj végig csendesen tehát, ’s emlékezzél eggy barátod’ nagyságára, kit hamvaiban is tisztelsz.

[103] Vásárhelytől Óbester Báró Szent Kereszti Sámuel Úrhoz akarám vinni Gyulait és Döbrenteit, megújítani eggykori ismeretségemet; mert az Óbester, akkor Hadnagy eggy Vasas-seregnél, Zemplényben feküdt. ’S^* a’ mint Szent-Benedek mellett elmenénk, eggy kék-talárisú Pap, bajusszal és szakál nélkül, hermelín kabaláján, hasonlóan cselédje is, megálla a’ Gyulai’ szekere mellett. A’ kék taláris Magyar-országon sem szokatlan, valamint a’ bajusz nem némelly Papoknál, szakál nélkül; de nem értém azt az ismeretes, bíztos bánást. ’S íme most a’ Pap sarkantyút ada lovának, ’s sebesen jöve felém, a’ mit még inkább nem értettem. Eggy férfi^* vala, kit szerencsém volt mind leveleiből ismerni, mind dolgozásaiból: Kozma Gergely Úr, Szent-Gericzei Unitárius Predikátor, a’ Gályarabok’ fordítója.

neuer Paragraph.^*

Még beszéllénk vele, midőn eggy cseléd jött, ’s kére Urának nevében, térjünk-be, akárkik vagyunk; a’ vizek elhordák a’ hídakat; veszélyes árkokon fognánk áltmenni, ’s estve van. – Szállást adni az idegennek keresztyéni jóság, ’s Erdély örömmel fogadja a’ vendéget: de valóban, a’ ki Gróf Toldalagi Zsigmond Úrnak e’^* meghívását hidegen vehette volna, érdemlé vala, hogy az elhordott hídak’ veszedelme megtanítsa. Megfordúlánk.

Kozma Úr kínosan vála-el tőlünk; halaszthatatlan dolgai voltak. Rá-gondolá magát útjában,^* ’s dolgait cselédjére bízá, maga jött, ’s társaságunkban tölté az estvét. Megillete jósága, ’s úgy felejtém kék talarisát, ’s bajuszát szakála nélkül, mint hitét, mellyre semmi gondom. Szeretem a’ meleg vért, a’ meleg érzést; több az mindennél.

A’ hold teljes karimájában kele-ki, ’s a’ számos társaság csoportokra-oszolva járt a’ kertben. A’ ház’ gyermekei és az enyém a’ Clavíermester’ és a’ Házi-tanító’ violínje ’s hárántsípja mellett táncznak eredének. Nem képzelhetni szebb estvét.^*

[104] A’ Grófné Vay leány, Krasznáról, Minthogy a’ Septemvir Vay József’ fija, Ábrahám, (1825. Elsőbb Al-Ispánja ’s Dietai Követe^* Borsodnak) házasságban az atyám’ testvérének, Péternek, Sophie leányát tartja; a’ Grófné ezen rokonink felől teve kérdéseket, ’s a’ Septemvirről, ’s ennek testvéréről Generális Báró Vay Miklósról. Lelkem felmelegűlt emlékezetekre, ’s melegen beszéllém a’ meleg szívű hallgatók előtt, valamit felőlök tudtam. Eggyike megkért, hogy ezt önteném papirosra, hogy legalább másolatokban maradjon-fenn emlékezete, ’s itt tellyesítem^* azt. Olvasóim gondolják hogy ezt nem olvassák, hanem a’ Gróf’ vacsorája mellett hallják, ’s digressióm mentve lesz.

[105] Biharnak Restauratiojára^* 1803. Septemberben, a’ Generális is megjelene Nagy-Váradon, ’s engem Dienes testvér-öcsémnek házánál lele.*¹⁷ Megjelent ott Statuum Praesidens Gróf Teleki Lajos Exc. is, fijával, Józseffel. A’ Generális úgy akará, hogy míg Váradon múlat, tőle el ne maradjak, ’s én, a’ ki soha beszéllgetésből^* többet mint tőle nem tanúltam, igen is kész valék tellyesíteni^* kívánságát. Vágytam, hogy szólljon ismét útazásai felől, de tartottam, hogy azt végre elúnja, vagy itt alkalmatlannak találhatná.

[106] Ezen kétségeskedésimben legjobbnak látám megkérni Gróf Teleki Józsefet, hogy azon pillantatban, midőn leűlünk a’ vacsorához, kezdené a’ beszédet Vayval, útazási felől, nehogy más tárgy^* által megelőztessünk. A’ Gróf örömmel ígéré azt, de nem tellyesítette.^* Rettegvén hogy más tárgy kezdetik, én szóllalék-meg, ’s Telekitől kérdém, melly esztendőben látá Ángliát. – „Angliát?” mondá a’ Generális, meg nem sejtvén fortélyomat; ’s olly hallgatók köztt, mint a’ tudományokat-szerető Cancellárius és Gróf Teleki Lajos, nagy bosszúságára másoknak, az egész vacsorán végig, Anglia ’s Franczia-ország felől folyt a’ beszéd; ’s én, a’ ki mindég raktam a’ fát a’ talán hamvadzani kezdő tűzre, nem gondolék vele, hogy a’ beszélleni is, enni is szerető Generális éhen fog felkelni.

[107] Midőn mi két Teleki Józsefek, én és a’ sógorom (a’ Koronaőr’ fija, Gubernális Consiliárius, a’ Lajos’ Sophie leányának férje) Londonban Herschelnél és az instrumentumok’ csinálásáról elhíresedett Ramsdennél, magunkat felvezetteténk, megértvén eggyike és másika, hogy Magyarok vagyunk, első kérdések az vala, ha ismerünk e eggy Báró Vay Ingenieur-Kapitányt, mondá a’ Gróf;^* ’s hallván, hogy nem csak ismerjük, hanem vele atyafiságban is állunk, nincs az a’ neme a’ szívességnek, mellyet erántunk tellyesíteni^* készek nem valának. [108] Vay Ramsdent nem az által kötelezé-le, hogy tőle sokat vásárlott, hanem azzal inkább, ’s azt Ramsden maga hirdeté, hogy Vay ada neki problemákat új szerek’ feltalálására, ’s a’ világszerte-ismeretes Művészt algebrai számolgatásiban segítgette. Így történhete, és úgy történt, hogy Vay olly portékákat hoza honjába, mellyeket a’ Ramsdené sem bír. [109] A’ Göttingiak Zsolczáról (Borsodban) kértek eggy illy szert kölcsön 1793., hogy valamelly experimentumot tehessenek, és azt Vaynak ismét visszaküldötték. – [110] Midőn Vay másod ízben hagyá-el Londont, ’s a’ Klopstock’ látásáért, kit az Ángolyok mind poetai érdemei, mind eggyszerre antigallicánussá változott gondolkozása miatt annyira tisztelének, Hamburgnak vevé útját, ’s onnan Göttingába méne-le; az akkor ott tanuló két Királyfi, tudván miket hoz hazájokból, őtet, és az ő kedvéért^* az egész Professori Kart, ebédre hívá-meg. [111] Ebéd után kérdést tevének, ha nem lehetne e látniok, a’ mit Vay Ramsdentől hoz.

A’ Londonból hozott hintó tehát előálla a’ tömött magazínnal. Eggy más ebédnél kérdés téteték, ha ezek közzül nem engedné e által a’ Göttingiaknak némelly darabot. – Hazánk csonkaság nélkül bírja a’ kincset.

[112] Vay tudta, hogy nincs neme a’ tudományoknak, melly tekintetet és tanúlást nem érdemlene; de azt is tudta, hogy jót csak attól várhatni, a’ ki el nem szórja erejét, ’s körültekint ugyan az egész nagy mezőn, de eggynek fekszik. A’ mi által használni akara, a’ Mathesis volt, és a’ Gazdaság’ Tudománya. A’ Szép Mesterségekre nem terjedének-ki gondjai; sőt midőn azt vítatgatá, hogy fonák dolog festéseken ’s faragásokon gondoskodni, míg jól-épűlt házaink nincsenek, kénytelen valánk emlékeztetni, hogy az úgynevezett solidus Tudományoknak a’ Poesisz és társai készítenek útat. Ő tehát Londonban a’ Gazdaságot, Párizsban a’ Chemiát tanulta, ’s azokkal társalkodék leginkább, a’ kik e’ kettőben voltak nagyok. Erszénye kész vala minden áldozatot tenni, ’s ezzel ollykor tiltott lakatokat vert-le; mert a’ tudományok’ kincseihez az egész emberiségnek van jusa, ’s az nem feltalálójáé. Landsdownál heteket tölte falusi jószágában, hogy lássa is a’ mit a’ Mesterektől hallott. Banksnek szoros barátságát nyerte-meg. Londoni elsőbb útjával nem csak a’ Fonó-szer’ modelét hozta-ki, hanem órákat, pisztolyokat, kardokat, apróbb és nagyobb késeket, ekét, kapáló-boronát, kerti és mezei vetemény-magokat, ’s ezeknek nagy részét mahagóni gerendákból összerakott ferslágokban, minthogy a’ betűt-tisztelő ország’ törvényei szerint, a’ fától vámot fizetni kelle, de a’ ferslágtól nem^* kelle; ’s ezek Fiuménál rakatának-ki a’ hajóból. A’ hétszáz forint árú magok^* kicsiráztanak a’ tengeri hosszú út alatt, vagy míg Fiuméból Pestre tétetének-által; azok^* most báldog szelenczékben hozatának-meg, ’s tengelyen. Kevés haszna lett az ekéknek is. Jelen valék, midőn béresei legelsőbben szántának az ángoly-ekén, ’s zúgolódva. Ezt két ökör vonta, a’ szokottakat hat. Vay előttem veré-széllyel az ekét, ’s ismét összeraká, ’s a’ béres’ panasza megszűnt. Az ökörnek könyebb, mondá ez, de az én karomnak nehezebb. És minthogy a’ béres nem az ökör’ könyebbségét nézi, hanem a’ magáét, mind ezek végre is haszontalan próbákká levének.

Vay Patakon tanúlt, eggy időben velem. Elszökött az iskolából, mert Praeceptora Celláriussal kínzotta. Visszahozák. A’ Mathesis miatt el nem szökött. 1776. Bécsbe ment, a’ Leingrúbeni^* Academiába. Eszt. múlva meglátogatám. Eggyik Tanítója, rojtos karddal és kalappal, a’ grádicson talált. Csizmát^* látván lábaimon, midőn a’ Németek czipőben jártak, szóba erede velem, ’s elbeszéllé, melly álmélkodásra ragadtatának ők, midőn, a’ kit keresek, kezeik alá jutott, ’s exáment ada itt. Ezt viszont én mondám-el Vaynak, kertjekben. Gyanítám, monda, hogy velem valamennyire meg valának elégedve; ’s kérdésekre, hogy ezt hol tanultam, kevélykedve honommal azt felelém, hogy a’ Bernoulli’ tanítványától és Patakon. Ez Szilágyi Márton vala, a’ Debreczeni Szuperintendens’ fija. Vay soha nem felejté, a’ hol illett, hogy ő Magyar.

[113] Himlő által kisded korában elgyengűlt szemét Belgrád alatt az éjszakázások és erőltetett munka még inkább elgyengítették. A’ Bécsi Orvosok nem merék bíztatni. Így 1790. Párizsba útazott, ’s Leopoldnak Frankfurti koronázására jelent-meg. Beteg szemét végre is kénytelen vala kivétetni.

[114] Párizst elsőbben 1786. látta, a’ téli ’s tavaszi holnapokban. Elkíséré XVI.^* Lajost Cherbourgba ő is, [115] megtekinteni a’ révet. Onnan lement Languedokba, a’ csatornát szemlélni. Ekkor is látta Londont, ’s Bécsbe 1788. Júniusban ére-vissza. 1792. Dietai Követje vala Borsodnak, ’s 1796. a’ Szabolcsi Felkölteket vezérlé, mint Óbersterek; tudva^* van, serge melly előmenetelt teve a’ hadi-gyakorlások’ megtanúlásában, ’s kevés hetek alatt. 1805. Generálissá neveztetett. Az Ország’ Gyűlése rá-bízá a’ Tisza’ jobb folyamatjának jobb intézetét.

Az asszonyi szerénység kevésbbé tűri a’ kitételt, mint a’ férjfi-nem, ’s a’ Hasonlíthatatlan felől szóllani tiszteletem tilt. Atyjának testvére Fő-Vadászmester a’ Bádeni Nagy-Herczegségben, mint nálunk az illynemű foglalatosságokról elnevezett Ország’ Nagyjai, ’s Báró Adelsheim Joanna azon Udvarnál neveltetett, hol az Orosz Császárné, Svéd és Bájor Királynék. Két gyermekeket, Miklóst és Lajost, maga ez a’ nagy lelkű, ’s érzésiben és nyelvében egészen Magyarrá vált asszony nevelte, ’s a’ Patakon, Heidelbergben, és Pestalozzinál tanult Szilvási Szabó János Úr.

A’ Septemvir’ Vay József idősbb fija, József, hét esztendőt tölte Göttingában, Ángliában, Franczia-országban, ’s eggy gyilkos inhideg eloltá, Párizsban, a’ hon’ nagy reményeit. Banks^* a’ fiatal-embert nem tartá érdemetlennek szoros barátságára;^* Campe pedig, Hamburgban, nem átallá hirdetni, hogy az^* az ifjak’ nagy ideálja, kit ő írásiban feste, Vay József. –

Generális Vay nincs többé. Május’ 11d. 1824. Pesten hala-el. Született 1756. Septemb. 6d., Ábrahám atyától és Czegei Gróf Vas anyától. Nemesbb gondolkozású, nemesbb érzésű halandó kevés volt, kevés lesz.

Ezen hosszú Episódionom után, de a’ mellyet Olvasóim nem igen fogtak elúnni, ha az,^* a’ mit beszéllék, Erdélyi Leveleim közzé nem tartozik is, kísértetbe jövök eggy más Magyart ismértetni-meg velek, ki fényt nem kerese, de fényt terjeszte.

Pallásthy Márton, házi-tanítványa a’ Piarista Koppi Károlynak, hervadozó^* ifjuságában letette szolgálatját a’ Cancellaria mellett, de Bécsben lakott, mind mivel ott Orvosait válogathatá, mind barátjaiért, kiknek számokban a’ nagy Széchényit és a’ nagy Pászthoryt is látta. A’ nyári holnapokban ollykor tudós Útazásokat teve. Swieten, az ifjabb, Tudományok’ Ministere II. József alatt, ismerte fejét ’s lelkét, ’s felhatalmazá, hogy Német-országban a’ nevezetesbb embereket igyekezzék az Ausztriai Monarchiának megszerezni. Pallásthy Jénában E…t,^* Göttingában Hissmannt, az Erdélyi születésűt, erre megnyerte. Hissmann megholt, minekelőtte útnak indulhatott: E…^* pedig megváltoztatá szándékát, azért, a’ mit beszélleni fogok.

E…^* késett jelentést tenni a’ Weimári Herczegnél, kinek szolgálatjában állott, ’s a’ szándék hírbe ment. A’ Herczeg megtevé a’ rendelést, hogy Jénában várják ebédre, ’s meghívatá a’ Professorokat. E…^* meg vala zavarodva. Az ebéd’ vége felé a’ Herczeg kérdést teve, ha^* való e a’ hír, hogy Bécsbe szándékozik. Ez vallást teve, ’s jelenté, hogy épen esedezni akara már eleresztetéséért. A’ Herczeg tudni akará, melly fizetés mellett? Elmondá az alkudott pénzt, és az mellett a’ Consiliáriusi titúlust. Professor Úr, mondá a’ Herczeg, az én erszényem nem mérkezhetik-össze a’ Császáréval; de tudja az Úr, hogy valamint az én gyermekeim volnának, ha meghalnék, az Úréi, úgy, ha az Úr meghalna, az Úr’ gyermekei volnának az enyéimek; a’ Consiliáriusi titulust én is megadom az Úrnak, ’s megjavítom fizetését; kérem az Urat, maradjon veszteg! E… sírva szóllala-meg, ’s ígéretet teve, hogy őtet a’ Herczegnek ezen kegyessége után semmi tekintetek nem vonhatják máshova. – A’ következtetéseket megtenni^* Olvasóimra hagyom.<, de kevélykedem vele, hogy Swieten és Pászthory alatt, általok kedvelve, szolgáltam; hogy Koppi és Pallásthy engem is szerettek.>^*

[116] Útam a’ Florindájáról, deák és magyar verselgetéseiről, ’s nem eggynemű hamiskodásairól, jól és nem-jól híres Gróf Lázár János’ eggykori lakja Gyalakuta mellett méne; tovább keresztűl Szent-Györgyön. Itt azt tanúlám, hogy a’ szőlőkertet mint megbélyogozni;^* mert azt nem talán.^* – Urának emberei kivagdaltaták a’ tőkéket, hogy neve’^* két első betűjinek vonásaiban ültethessenek újakat. A’ monogramm messzére kitűnik a’ domb’ oldalából, ’s az Útas tudja, kit^* irígyelhet.

Temető-kápolna van itt is az eggyik hegymagasságú domb’ tetőjén. Tetszik a’ gondolat; ott nem könyen fognak háborgattatni a’ szent ereklyék, ’s a’ maradék kevélykedve tekint-fel az egész nemzet által tisztelt ösére, ’s annak lelke, mint eggy intő tuteláris Géniusz, emlékezteti unokájit, hogy viszont ő is kevélykedni óhajt bennek. Szerencse a’ nemzetre, mikor az intés értetik; mert az szereti tisztelni a’ jókat.

[117] Ebédre a’ Lóczi fogadóban pihenénk-meg. Tornyos folyosócskáján fogánk űlést. Gazdasszonyunk sürge, forga, kalaposan, kisded karimával, mint a’ Tyról’ és Schweitz’ asszonyai ’s leányai. Ennek beszéde még éneklőbb vala mint minden más az Erdélyieké a’ kiket eddig hallék; [118] az annyira csapkodja, köznépnél, Uraságoknál, füleimet, hogy csúdálkozásomat elrejteni dolgot ád; kótázni lehetne utánok. [119] Illy éneklő beszéd folyt a’ Báróczi’ ájakiról is, ’s ő honjának fél-recitatívjét Bécsben, annyi Magyar-országi Magyar köztt, el nem tudá felejteni.

[120] Kérdésünkre, beljebb Erdélyben, eggy szekeres ezt felelé: Doczkát viszünk Meggyesre. [121] Az első és utolsó e a’ szóban olly palóczosan ejteték, mint a’ mellyet a’ Túladunai ajak a’ szóban^* hallat, ’s a’ közbülső eggy tertiával mélyebb hangú mint két szomszédja.

[122] Belé-ereszkedvén a’ Nyelvet illető dolgokba, engedd elődbe tennem tapasztalásimat.

Mart és Part külömböznek jelentésekben. A’ mart meredek oldalu magasság, mint a folyamok’ szélei: a’ part dombos hely, meredekség nélkül.

Nagy garral; nagy gőggel. Hallani a’ szebb társaságokban is.

Reg, Esk, folyó szók a’ Székelyeknél. A’ reg úgy jegyzi a’ reggelt, mint a’ nappalt és éjjelt a’ nap^* és éj; ’s az esk gyökérszó, nem csonkált.

Arcz, in statu absoluto: in constructo arcza; nem arczája. És hogy Erdélynek ’s a’ fél Magyar-országnak van igaza, mutatják ezek: arczra borulni, arczon csapni, mellyet senki sem mond így: arczára borúlok előtted, arczán csapni. A’ Túladunai arcza cselekvé, hogy ez között és az orcza között^* meghomályosodék a’ külömbség, ’s a’ gondatlan a’ kettőt cserélgeti.^*

Pozsár, ponty, deminútumával pontyka,^* (carpio). Nálunk potyka.

Séta; eggy éltes, és egyedül magyarúl tudó Grófné’ szájából, ki bizonyosan nem tudta, hogy vagynak szógyártók. Gyökere a’ sétálás szónak, ’s annak jelentésében.

Pászmás eső; csapatonként jövő. A’ szót a’ fonók’ Lexicona adá.

Megnyivvsztani; fojtogatva ölni.

Kimenűlt, kimarjúlt; kificzamodott.

Czibikélni; csöszögni, nehezen menni, lökődve.^*

Nékelészteti magát; piperézi.

Zábé; kapufélfa.

Lagymatag; félmeleg, langy.

Vizegenyes; vizenyős.

Kisdég; kisded.

Szederjes; sötétkék, franczia-kék.

Katárga; góré, kukuricza-kas.

Borostyán; orgona-, vagy szelencze-fa, Hollunder; botaniai neve Syrinx. ’S a’ fejér-virágú Erdélyben közönséges.

Folnagy; Villicus; oláhúl Folnozs. Így neveztetnek a’ magyar-nyelvü szász falukban a’ Falusi-Bírák; szászúl Hann. Falu nagygya.

Erősen meleg van; erősen haragszik; erősen hiszem; az az, nagyon. Így már Heltai is. De Homér is így:

Anyám édes; csak^* az ötödik esetbe, ’s csak az egyes számban; annyi, mintha az adjectívum előtte állana a’ másiknak.

Elment lesz eddig; a’ mint hiszem, eddig már elment; wird abgegangen seyn.

[123] Mi jó barátokúl, testvérekűl, Erdélyiekűl; mi, kik jó barátok, testvérek, Erdélyiek vagyunk.

A’ volna kétszeri előfordultát a’ Maros-Székiek hyperellipsisszel így kerűlik-ki: Ha én itt nem legyek, te elestél volna; az az, ha az nem történt volna, hogy én itt legyek, te most elesél.

[124] Legény, be nagy dolog! mondá a’ kalapos asszony eggy másiknak ’s én elakadék a’ szón, mert közel hozzájuk semmi legény nem állott. – A’ legény e’ földön suspirii vox, mint a’ Románok’ nyelvében az Egek!

[125] A’ nemes-születésű, de nem fényes-sorsu asszony e’ földön Ifjasszony, ha Hekuba is. A’ mi ennél még több Tejns Asszony; pleno titulo Tekintetes. A’ Székely, ha feleségét keresik, ’s ez, ha férjét, ’s ez vagy az nincs a’ háznál, így adja feleletét: „A’ nömös-ömbör, a’ nömös asszony nincs itthon.” – Nevetséges, kétségen kívül; de ne nevessünk, mert az az én Grófom és Grófném, ’s az a’ mein Herr és meine Frau szint úgy nevetségesek. Így a’ német; nem a’ franczia, kitől az effélét, a’ neki olly igen tulajdon simaság után, inkább várhatnánk. A’ Magyar pirúl oldalbordáját asszonyának vallani, bár ollykor nyög is alatta. – Verba valent usu, ’s a’ titulus – titulus.

Gaudent praenomine molles auriculae. Engedd^* dévajkodva rekesztenem-bé a’ sovány levelet. – II. József eggyik útazása alatt eggy csoport udvarlókat láta összegyűlni Erdély és a’ Tisza köztt. A’ bajuszos, fűsűs Magyarok köztt vala eggy bajusztalan, felpomádézott, felpúderezett, igen igen alázatos Uraság is, térdig-érő mentében, bokkancsban. A’ Császár^* tudni akará neveiket, ’s ez magán kezdé a’ nomenclálást: „Hofrath…” mondá alázatos görbedezéssel. Und was machen Sie hier? kérdé a’ Császár, úgy hivén, hogy Dicastérium mellett szolgál, ’s köz dologban forog itt. Ez, elveresedve mint a’ rák, alig lele szót, kimondani, hogy neki állandó lakása a’ szép Város. – “Ú-úgy?” (als ein Wort zu O setzen U-úgy) mondá hosszan-elnyújtott hanggal a’ lelkes Fejedelem; ’s a’ Hofráth meg nem foghatá, mi Istenek’ csudája az, hogy a’ Császár a’ görbe-fűsűsökhöz fordúla-el, ’s vele nem szólla többé.

Elértem óhajtásim’ fő czélját, édes barátom, ’s e’ levelemet Oláh-Andrásfalváról vészed, Gróf Gyulai Ferencznétől. Napjaim itt azokhoz hasonlítanak, mellyeket eggy Majusi November hoz az Augustus’ forrasztó hősége ’s a’ September’ perzselő derei után, hogy Psyche ismét feléled aludni-kezdett altából, ’s bujálkodva röpkedi-körül az őszi-tavasz’^* ibolyájit. Hanyatló korom, mellyben poltolékot reménylettem találni életemnek^* kétezer háromszáz nyolczvanhét napi csorbájáért, nem érez^* egyéb kedvetlenséget, mint hogy az Epistolográpphal én is elmondhatom:

de itt panaszomnak^* vége. Ittam a’ Léthe’ vizét; felejtve vagynak szenvedéseim, de úgy, hogy örömeim felejtve nincsenek, sőt ezeket, eggy tündéri csudatét által újra felvirítva, szemlélem.

[126] Tizenkét éve múla-el, és még több, miolta én a’ Grófnét nem láttam, ’s tizenhat, hogy csak harmad napig, gyermekeit soha nem, Lottin kivül, ki engem még gyenge gyermek, levelei által barátságába fogadott. Erdélybe azért jövék, hogy a’ Grófnét lássam; azért hozám ide Zsenit, hogy ő lássa, a’ kihez, hogy eggykor hasonlítson, óhajtottam. [127] Vissza térhetni reménylettem magamat életemnek azon mosolygó aranykorába, mellyben Theréz, az Eggyetlen, mellyben a’ Grófné, ’s tiszteletes szerencsétlen testvére, két három jó ember, és ezekkel én, magunkat a’ Török Lajos’ és Rógendorff Aloysia’ gyermekeinek, barátjainak,^* társainak érzénk; ’s reményem tellyesedve^* van, ’s fentebb, mint a’ magának ígérni mere.

[128] Carolína és Zseni elválhatatlanok, ’s a’ gyermek itt Lottié, nem enyém. Ágya mellett hál Kisanyjának,^* (durchschossen, nicht cursiv) mellette űl asztalnál, az idegenek meg nem sejtik hogy enyém, ’s én felejtem hogy atyja vagyok. [129] Ne piríts; az igazán boldog, a’ ki részeg örömeiben. –

[130] ’S eggy nevezetes^* férfiu,^* kivel Kassán eggyütt éltem azon boldog szakot, osztozik örömimben, de ő félig már elhalva: Helytartói-Tanácsos Puky László Úr. Az a’ tüzes, lángoló, szikrázó ember, kinek őtet Te is mindég ismerted; az, a’ ki nem gondolatokban akadt-el, de a’ ki soha sem talála elég időt kifercsegtetni gondolatjait; elsüllyedve, némán űl körünkben, ’s a’ fel-fellobbant^* tűz, és az is hidegen, mutatja, hogy végső elalváshoz közelít. Borzadozom elváltozásán. Eggy nap’ össze akadék vele a’ kertben; meleg szívvel jött felém a’ mint megpillanta, ’s elnémúlt.

Kifogyasztám minden erőmet, hogy lelkét felderíthessem; emlékeztetém gyermekire, barátinkra, elholt szép feleségére; de mind haszontalan. Ellágyúlt, ’s szeretettel, midőn feleségét hoztam-elő; lyányom írja, mondá, hogy holt híremet hallá; ’s^* azt felelém neki, hogy magam írom-meg, ha^* meghalok; ’s e’ szóval elhagyott. – Eggy meghasadt, eggykor kedves-szavú harang!

[131] Tizenhárom Küküllő-Vármegyei szász-falu, még a’ Bruckentháli időkben, hasonlóvá akará magát tétetni a’ Szász-széki falukhoz. A’ Fejedelmek’ Donatióji ’s a’ Sacrum Diploma Leopoldi, Erdélynek Magna Chartája, ellent-állának óhajtásaiknak, ’s a’ Földes-Uraságok győzének a’ perben. A’ határok articulariter (Proportionális per által) fel valának osztva; az a’ gyúlasztgatni-szeretők nem nyughatának: Urbáriumi panaszokkal vegyíteték-össze keresetek. Puky, az ismeretes kemény Urbarialista, mint Királyi-Bíztos küldeték-be Erdélybe Budáról. Itt mindent elrettente a’ név, de a’ rettenés hamar eltűnt: Puky itt is igaz Bírónak ismérteték, ’s annak, ki^* azon tartalék által, hogy igazságtalannak ismértetik ha igazságtalan nem lesz, magát megtántorítani nem engedé. Ő megholt (Kolozsvártt 1816. Sept. 10d.), ’s a’ munka’ végre-hajtása olly férjfiúra bízatott, kinek^* lelkéhez mind a’ két fél eggyeránytt bízhatott, akkor Hunyad Vármegyei Fő-Bíró, majd Fő-Ispán, tovább Guberniális Consiliárius, most Referendárius Szilvási Nopcsa Elek Úrra.

[132] A’ Grófné – hogy magamat nála el ne únjam, mondá mosolygó csípősséggel – elkülde a’ Grammaticus Dr. Gyarmathi Sámuel, és az Udvarhelyi Plebania’ Administrátora, később Esperest és Kanonok Zsombori József Urakért. Az elsőbb jött: a’ másikat Plebánusának, Vízi Ferencz Úrnak, ki az Erdély’ Jezsuitáji köztt utolsónak maradott, haldoklása tilalmazá általjőni hozzánk. [133] Ezt én nem csak mint Nyelvünk’ barátját, hanem úgy is, mint felemelkedett-lelkű, tiszteletre nagyon méltó Papot, óhajtám láthatni. Eggy Kötet Predikátzióji jelentek-meg nyomtatásban, ’s azokat Református és Unitárius Deákok széltében megtanulják, mondogatják; a’ mi dicséretére^* válik mind a’ derék ifjaknak, mind lelkes Tanítójiknak; de kinek válhatna inkább dícséretére, mint magának a szeretetre-méltó Írónak? Így terjed a’ jó, bár igen halkkal, ’s érezteti, hogy gyorsan is terjedhetne, ha a’ Jók magát a’ jót akarnák, és nem egyebet a’ jó’ színe alatt; ’s ha azt igazán és jól akarnák. Nagy veszteségemnek fogom mindég nézni, hogy a’^* lelkes embert nem láthattam, meg nem ölelhettem, barátságát meg nem nyerhettem.

[134] Dr. Gyarmathi Úr nem űzi többé, a’ mit mind a’ külföldön, mind ide haza sok ideig, nagy tűzzel és nem kevésbb munkával, űze: a’ Grammaticai nagy kicsinységeket; azok helyett most a’ Botanica foglalta-el egészen. Itt is, valamikor lehetett az eső miatt, ellopóskodott társaságunkból, ’s nagy örömmel tére-vissza Herbáriumának új kincseivel. Etymologiai Lexiconát Bécsben épen akkor nyomtaták. Annak kedvéért XXXV Lexiconokat forgata végig. Nem ért a’ dologhoz, a’ ki ezen apró gondokat haszontalanságnak nézi: de viszont az Adelungok tévednek-meg, midőn ők akarnak lenni a’ mi Mestereink, ’s kedvek-telve lövellik ránk villányaikat;^* mert az Aesthetica és a’ Grammatica két egészen külömböző táj, ’s a’ mi eggyikben vétkes, nem mindég vétkes a’ másikban. Hogy a’ Kalászszedők itt lelnek munkát, azt előre lehete látni; ez a’ sorsa minden igyekezetnek, melly első a’ maga nemében. Erre itt mingyárt eggy kisded bizonyság:

Pelly; francziáúl^* couleur de bai.

Zsufa-fakó; francziáúl^* couleur de soupe. Mint borzsufa, németűl Weinsuppe. A’ fakó elébb falbkó volt, a’ német falb után.

Tézsla, németűl Deichsel. A’ még akkor vastag S-t, ’s nem ájt, hanem éjt szerető Sváb a’ szót téjselnek, tézslnek mondá, a’ hogy a’ Meistert mondá mejsternek, honnan Mester leve nálunk; ’s a’ tézslből tézsla leve.

Hörcsök; totúl hrcsek.

Hebehurgya; francziáúl hurluberlu.

Gyér, ritka; francziáúl guère.

Bitó; francziáúl bitton.

Bojtár; görögűl bóter.

Elme; olaszúl álma (lelek).

Fekély; németűl Fleckel.

Tengely; németűl Stängel.

Furfang; olaszúl forfante.

Kapcz, meredek tető; tótúl kopecz.

Kaczagán; francziáúl casaquin.

Léha; tótul licha.

Pálya-posztó (vastag gyásznak); boy.

Pohos (hasas); a’^* németBauch^* után

Tüstént; olaszúl tosto.

Csődör; németűl Zelter.

Czáfolni; németűl^* bezweifeln.

Súgár (az ostor’ végén); tótul smigár.

[135] A szüntelen ömlő esők után vídámabb napok jöttek-elő, ’s látni akaránk, indulhatunk e a’ sarak miatt, mert a’ Grófné menni vágyott Zaránd és Hunyad Vármegyei jószágaiba, mi Szeben felé. Döbrentei eggy könyü kolbász-szekeren ’s hat erős lován Fejéreggyházára vive-ki magával; ’s mint a’ bárka’ galambja, estvére meghozánk a’ zöldellő ágat.

Sárd mellett derűlni kezde a’ vidék, ’s szemeim előtt szép, de keskeny és rövid sík terjedezék, ’s zsákfenekében úgy láttatá a’ Segesvári dombot, mintha Kis-Bún, Fejéreggyháza, és Segesvár eggyütt tennének eggy Várost. Jobbra, balra, szépbérczű erdős hegyek vonódtanak-el, ’s a’ Kis-Búni és Fejéreggyházi Kastélyok, ’s Kis-Búnon a’ felnyesett öreg fenyvek a’ kertben, életet adnak a’ vidéknek, és díszt. [136] Búnon még élének nekem Bethlen János és Miklós Cancelláriusok, ’s ennek Nevelője Apáczai Csere János; az a’ tiszteletes, az az áldott Magyar, ki hamarább kezdé tanítani a’ hon’ nyelvén, a’ fenntebb tudományokat, mint Thomásius a’ Németeknél; Ez 1694: Apáczai-Csere 1653. ’S hol maradánk mi a’ Németek megett e’ részben, mivel^* gazdag földünk parlagon hagyatott!

[137] Fejéreggyháza síkon fekszik a’ szűkűlni-látszó rét’ szélén, mellyen^* keresztűl csapong a’ kártékony Küküllő (Cicellus, vagy Cucullus). Két strázsára-rendelt gyermek megnyitá előttünk a’ falu’ vesszőből-font kapuját (oláhúl vranyicze), ’s be is tevé utánunk. Eggy kiszegzett veres tábla inté az Útasokat, szünnének-meg itt pipázni; eggy kissebb, a’ telek’ kapufélfáján, jelenté nekik, hogy Ökrész Balázs Esküdt-ember itt lakik. Balra, a’ hegy’ oldalán, gondos mivelésű holdakat ’s a’ Vadas’ kerítését látánk. Túl a’ pusztúlásának-indúlt Templomon, ’s annak tő-szomszédjában, agg tölgyek mutogaták gazdaglombú fejeiket; az Útas a’ vén épűletet kerti-romnak vehetné. A’ Gloriette, lapos fedelével, messzére fejérlett az alatta elmenő országút’ szélén; [138] a’ Kőmívesek akkor végzék munkájokat rajta. [139] Két nagy-szépségű ló, melly most tanúla szekeret vonni, összetépdelé hámjait, ’s a’ kert’ legényei szaladának, kiszabadítani bajokból. Készen állott előttem a’ szép tábla; bízvást lehetett volna festeni, ’s minden változtatás nélkül.

[140] A’ Kastélyt fedve tartják a’ bolyas tölgyek és a’ lakosok’ házai. De most útam behajlék a’ Templom’ szöglete mellett, ’s az feltűne szemem előtt, gazdagsági sok épűleteivel ’s a’ kert’ üvegházaival. Ostrom ellen vala építve. – [141] A’ hely’ Urát, Gróf Haller Jánost, nem találánk: igen nehány napok múlva.

[142] Le! le! kiáltám, kitekintvén az ablakon, ’s megpillantván a’ tót a’ Kastély és a’ Gloriette, ’s a’ századokat-élt tölgyek és a’ Gyümölcsös között, ’s túl a’ tó’ tűkrén tíz vagy tizenkét obeliszkekké-nyírt fenyőt a’ Gloriette körül, ’s a’ királyi hattyút a’ tó tűkrén.

Vezetőnk az udvaron végig-vive eggy kerek palotához, melly velem, midőn grádicsain felléptem, nem várata egyebet eggy egészen elhagyott üres palotánál. De melly meglepetés! a’ Hallerek’ Pantheonjában látám magamat. Magas falai a’ párkányozatig fekete-márványként bemázolva; fejezet, lábazat, arany; arany az ér is a’ fekete-márványban. A’ balüsztrád megől Hallerek pillantanának-alá. Tömött sokaság! Ez pánczélba-öltözve ’s zászlóval; amaz spanyol-öltözetben; itt eggy Lovagpallástban; ott két Pap, hihetőleg a’ Loyola’ baretjével, ’s ezek köztt aranyfonalu mentében, dolmányban, eggy Haller, talán a’ Gubernátor, púderes, fodorított hajjal, ’s bajusz nélkül. Némellyík felett arabiai számok, a’^* família’ könyvének, hol a’ Hallerek festve vagynak, lapjaira mutatván.

[143] A’ Haller-ház^* a’ XIdik század olta isméretes. Péter Nürnbergi Patrícius jöve-által a’ Magyar-földre 1551., Bíztosa a’ Ferdinánd’ sergeinek, és Kir. Tanácsos. Tovább Consul leve a’ Szászok köztt, ’s 1553. ajándékban vevé Fejéreggyház és Longodár helységeket ’s Balázstelki birtokát. Isabella megerősíté méltóságaiban, birtokiban. Megholt Szebenben 1570. Decemb. 12d.

[144] Az összezavart régi ízlés és új ízlés, az épűletben és kertben, harmoniában áll a’ régi és új Hallereket mutató házzal, ’s azt és ezt eggy ízlésre vonni vétek volna. <Midőn Eszterházy Püspöknél csudálkozott eggy Asszonyság, Egerben, hogy ezüstjeit újra nem önteti, igaz volt felelete: Nem pirulok hogy ezüstje nagyatyámnak^* is volt.>^*

[145] Dél után kevés pillantatra megjelenénk elébb Kis-Búnon, azután Nagy-Búnon, ott Gróf Bethlen Sándor, itt Gergely^* Uraknál, Lajosnak fijánál. A’ két házban hemzsegtek a’ gyermekek, ’s gond van nevelésekre. Gyönyörű ház, mondám, míg sok más látója ezt fogja mondani: Rettenetes! ’S hány példa mutatá, hogy az rettenetes, a’ hol eggy vala! Gaudebis minus, et minus dolebis: Gaudebis magis, et magis dolebis. Az boldog, a’ ki nyugtan veszi a’ mi van, ’s túl emelkedhetik bajain; mert bajt gazdagnak és szegénynek, nagynak és kicsinynek, eggyeránytt ada az igazságtalannak szidalmazott bölcs és igaz Pepromene, ’s nem eggyformán, de eggy mértékben. Az én Theodiczéai^* hitem ezt tanítja,^* az én életem^* ezt bizonyítja.^*

[146] Segesvár Szabad Királyi Város félórányi távolyban fekszik Fejéreggyházhoz.^* Ez az első szász hely, mellyet láték. A nagy-úczán, nem sikátoron, Gróf Vas és Gyulai, kik az én szekeremre űlének, míg Döbrentei és én a’ Vasén, elakadának a’ pocsolyában; ökröknek kelle előállani hogy a’ szekér kirántassék. Melly panaszt hallanánk, melly lármát, melly vádakat, ha ez Debreczenben történt volna eggy Szász’ szekerével, ’s a’ nagy-úczán! – Körültekinténk a’ Várost, ’s Prof. Binder Úr szíves vala, láttatni velünk az Iskolát, a’ Templomot, és saját számos Könyveit. Az Iskola’ ’s Templom’ dombjára eggy meredek, egyenes, száz kilenczvenhárom lépcsőjű fedett grádics viszen; mocskos, mint eggykor az Olasz-országiak! A’ Szent-Miklós’ Temploma Luthernek születése’ évében (1483.) készűlt; nagy, de benne nincs mit látni. Oltártábláján az Idvezítő a’ kertben; Stock András Szebeni Szásztól, 1788. <Közönséges munka, ’s a’ tárgy sovány, mert a’ tábla csak eggy figurából áll, ’s tétel nélkül, elmélkedésben.>^* Az Iskola 1792. kele, ’s új ízlés szerint. Homlokfalát, a’ szokott medenczék helyett, a’ két Sphaera ékesíti, ’s Segesvár méltán dicsekszik, hogy ezek itt készűltek.

[147] Héti-vásár vala, ’s elindúlék az adók’ vevők’ sokasága köztt, hogy hallhassam a’ szász-ajak’ vad dialektjét, hogy láthassam öltözeteiket, arczaikat. [148] Láttam őket, ’s eggy arczat sem óhajtottam még eggyszer meglátni. [149] Nem való,^* hogy a’ Szász, ha meghaladja a’ hatvant, szakált ereszteni tartozik; de való, hogy némellyíke nevel azt, ’s e’ sokaságban vala eggy, de nem több mint eggy, ki^* azt horda. [150] A’ fél-Német, fél-Magyar, fél-Zsidó, ’s sem nem Zsidó, sem nem Német, sem nem Magyar, különös érzést támaszta bennem. [151] Eggy éltes asszony prémes sipakban, prémetlen fekete pallástban, egymást érő perpendiculáris apró^* redőkkel járkála a’ tolongók köztt. Gyönyörű neme az öltözködésnek, ’s csudálni lehet, hogy a’ Journal de^*

de<s>

Modes’Kiadóji még szokásba nem véteték.

[152] Most két Togátus méne-el előttünk, fekete talárisban, fejér-ércz kapcsokkal, mellyre fekete pallástot vetének. A’ pallást, mint hajdan a’ Debreczenieké. Olly négyszögű posztószelet függe-alá hátok’ közepéig: de a’ Debreczreni, még 1770 körül is, zöld vala, nem mint a’ taláris, fekete. Haja a’ két Deáknak nyírott, szinte a’ bőrig, ’s magasbb háromszögű derelye-kalapot, mint a’ melly e’ kopasz főket fedé, lehetetlen látni, lehetetlen képzelni. A’ Reformátio’ századára emlékeztető pallást, mellyet a’ két protestans Monachus balján vete-által, hogy járásában gátlására ne legyen, ’s az a’ fekete taláris tunica, a’ lapos ővvel; a’ Napoléon’ háborújira emlékezető nyírt fej és a’^* rettenetes kalap; az a’ szerzetes ruha és a’ délczeg, szinte pajkos lépdelések, olly ellenkezésben állának egymással, hogy az idegen nem értheti, minek vélje mind azt. Valamelly Reform. Collégium’ kiküldöttjeinek nézém őket, kiknek kedvek jött, parádájokban láttatni magokat a’ Szász-helyen. De Erdélyben Luther is unifomázza Novítiuszait, a’ mit Magyar-országon és a’ külföldön nem tészen. ’S bár itt se! mert minek az?

[153] A’ Templom’ dombja valaha erősítve volt. [154] Innen mutattatám-ki magamnak, merre Nagy-Szőllős, két-órányira Segesvártól, hol Kemény az Apafit védő Kuczuk-Basa ellen, segélve a Németek által, megütközék. Még áll emléke, hol^* eltaposva találák testét, besippadva, félre-dőlve, ’s az írás elmállott.

[155] Kevés órák múlva elterűle előttünk a’ szép sík, mellyen Szent-Erzsébet, a’ maga kéttornyu Templomával ’s cserépfedelű házaival, kevélyen fekszik. [156] Apafinak Kastélya az ezzel összeragadt Ebesfalván álla. Bornemisza Anna már érzé a’ szűlés fájdalmait, midőn a’ Csauz^* jőve, hogy a Basa’ sátorában Fejedelemmé tétessék, a’ hogy a’ Proféta kené azt Királynak, ki^* atyja’ szamarait fel nem tudá^* találni.^* Apafi érzé hogy ő nem igazgatásra született, ’s vonogatta magát; de vitték. Még nem^* érének-ki a’ határból, midőn hozá a’ hírt^* a’ nyargaló^* cseléd, hogy fija született – [157] Kastélyának^* nyoma sincs többé.

[158] Hagág, ifjabb fija III. Leo Arméniai Királynak, fellázada Oxin bátyja ellen, ’s segélyére szóllítá szomszédit, a’ Törököket és Perzsákat. A’ segéllők itt is megtevék a’ mit szoktak: feloszták birtokát, magát megölék. Népe elszélede, ’s háromezer háznép Moldvában telepedett-meg, és Lengyel-országban.^* Most Moldvát is el kelle hagyniok, mert a’ Török 1672. oda csapott, ’s Apafi béfogadá. Tulajdon Bírákat engede nekik, de alája veté a’ helybeli Előljáróknak. I. Leopold a’ helyt egészen nekik hagyá, ’s Szamos- Ujvár és Szent-Erzsébet, más nevével Erzsébetváros, elébb Mező-, tovább Szab. Kir. Városokká lettenek. [159] A’ nép gyarapodik, mert kereskedést űz, ’s érdemli szerencséjét, mert a’ Nemzet nyelvét, öltözetét, szokásait szereti, ’s magát a’ Magyar-földön idegennek nem^* nézi, idegennek nem^* nézeti.

[160] Ide jövetelek előtt Eutychesznek^* követék tanításait, de Oxendius Verziersky társok, ki tizennégy esztendeig lakott Rómában, visszavezeté az Anyaszenteggyház’ kebelébe, mellynek olly buzgó gyermekei, hogy még buzgóbb senki nem lehet. Miséjek őrmény nyelven olvastatik, mint az Eggyesűlt-Oroszoknál és Oláhoknál a’ magokén.

[161] Almakereken, négyórányira Segesvártól, Erzsébetvárostól balra, Apafi György fekszik, és Mihály, a’ Fejedelem. Ennek nincs koporsó-köve, Györgynek van, elhintve czifrával. Annyi dicséreteit hallám ennek a’ sok czifrának, hogy nem lehetne kedvem megtekinteni. –

[162] Meggyes igen kiesen fekszik, körülfogva távolyról-emelkedő dombokkal és hegyekkel. Nem nagy, nem pompás; de magas kerítése ’s régi-alaku kapuja, ’s azoknak emléke a’ mik valaha itt történtek; két három kilovaglott Tiszt, két három jól-öltözött Asszonyság, kik szekereink mellett kocsizának-ki; szabadon-lézengő katonák, eggy két szerelmeske, a’ boldog ifju’ karjain; itt meg’ ott játszó gyermekcsoportok, kedves élet’ képeivel tölték-el lelkemet, midőn az igen forró nap’ esti gőzében, crócusz-színű ég alatt, a Városhoz közelíténk. De szép csalódásom eltűnt, midőn bémenve a’ kapun, a’ minden eddig-látott Szabad Királyi Városoknak ezt a’ miniatűrjét végig-pillantám. Eggy lakosa mutatá a’ tornyot, hova a’ Bátori Gábor’ Brútusza és Cassziusza, Szilassy János és Nadányi Gergely, futottak volt, ’s innen, ámbár őket Bethlen Gábor és a’ Rendek védék, ’s tetteket nem kárhoztaták,^* leröpítetének. Itt vesze Gritti Lajos, nem védve, nem szánva senkitől. Reggel két keze, délben két lába, estve feje csapatának-el. Méltán lakolt; de így Kannibálok büntetnek.

[163] A’ falusi Szász kőházakban lakik, ’s cseréppel-fedettekben, ’s azok hosszában fordítatnak udvaraikra, nem ki az úcza felé, hogy eggyik érje a’ másikat. Gébelyfalaik német versekkel vagynak megjegyezve, ’s Bibliából szedett helyekkel, a’ hogyan a’ német-nyelvűek máshol is régebben; mert a’ szokás hanyatlik. Illy házakat Bécs és Pozsony körül a’ falukban nem látni.

[164] A’ Szász nem ismer földes-úri hatalmat, mint a’ mi Jász, Kún és Hajdú helyeink. Abból áll terhe, hogy adót fizet, hogy katonának viszik, hogy dézmáznak Predikátoraiknak, kik között temérdek gazdagságúak találtatnak. Ők a’ Szászok’ dézmájának többnyire három negyed részét veszik.^* Van eggy, negyvenezer forint jövedelemmel; melly, ha talán fizetéséhez valamelly kamat járúl, kivált 1811 előtt, nem volt volna hihetetlen.

Itten tehát a’ lelki-pásztorság az az élet’ neme, mellyben legbizonyosabb, legkönnyebb a’ haladás. Ha a’ meggazdagodott Predikátor gondosan nevelé gyermekét, ezek mindenné lehetnek, domi satis nobiles. ’S ebben ugyan kár soha nincs, haszon van, ’s igen nagy; mert a’ hol minden előmehet, ott minden előre fog törekedni, ’s a’ sok közzül szerencsésebben eshetik a választás, csak tisztán essék, ne a’ személy’, hanem a’ köz jó’ tekintetéből. [165] Csak hogy ez így van nálunk is, bár tetemes külömbséggel; a’ mit tagada ugyan Gergely^* barátunk; mert ő, mikor rá jött a’ rossz kedv, szerette is, tudta is tagadni vagy állítani, sőt hinni, a’ mit tagadni ’s állítani, minden lármás igazság-szeretete^* mellett, akart és kívánt és óhajtott: de a’ mindennapi tapasztalás és a’ Tiszti-Kalendáriom, tele olly nevekkel, miktől a’ magyar-fül iszonyodik, kiáltva kiáltanak.

[166] Mi szép volna illy kőházakat láthatni mindenfelé a’ Magyar-földön! Mert, dicséret és dicsőség az igazságnak,^* ezek még is csak szebbek mint a’ bogárteknőjű viskók Árokszállás körül. De ha óhajtanám e mindenhol^* illyennek látni Erdélyt, hogy mindenhol illy házakat láthassak? Azt a’ tisztes falusi-Szászok^* kívánni tőlem talán nem fogják, ha fajokat úgy szeretnék^* is, mint én a’ magamét. Nem rosszúl tette természet^* és történet, hogy külömbözünk, és az úgynevezett Philosophus, ki^* mindent eggyformává szeretne tenni, úgy nem tudja a’ mit tudnia kellene, a’ hogy’ erejével nem vete jól számot. Mindenkor elég, ha ott hasonlítunk, a’ hol az szükséges, és ha eggyikünk a’ másika’ kára nélkül áll. Debreczen’ táján, a’ zsíros-szájú Magyaroknál, sok csínos, földből-vert vagy vályogból rakott, náddal-fedett házat látunk a’ vígan-felszökellett ákácz’ vagy boglyas eper’ árnyékában, ’s felelek értte, ebben több csínosságot találunk, mint a’ kőfalú ’s cserép vagy zsindely-fedelű gazdasszonyoknál, itt vagy a’ külföldön; sorsot sorshoz hasonlítva. ’S az el nem foglalt Útazó amazokban lelket lát: azt itt látni, nekem legalább, szerencse nem adatott. Ott eggy magával nem gondolkodó, büszke, szabad, szilaj nép lakik, ’s eggy jószívű, nyájas, beszédes, felmelegűlhető: itt eggy magába-sugoródott, könyen-élést és jól-élést szerető, ’s csak azt óhajtó. Mi volna a’ mi népünk, ha a’ régi idők neki a’ kimivelődésre nyugalmat, az újabbak ahhoz erőt adának vala! Ez a’ könyen-élő nép a’ ponthoz közelébb állhat, ’s mind az, a’ mit nekik irígyleni tudok, a’ kőház és cserépfedél!

[167] Bokros paripán űlni, melly mindenre meghortyan, a’ mit eddig nem látott, felette alkalmatlan portéka, azt mondja Yorick, ’s idvességesbb intést idegen földre menőnek adni nem igen lehet, mint a’ mit a’ franczia öreg Tiszt ada neki a’ maga Pro et Contrajával. Annyi mindazáltal való marad örökkön és örökké, hogy tulajdon arcza úgy van minden népnek, bár elmés és tompa, ’s jó és rossz, nyájas és durva, a’ Magyar-nép között is van, mint minden személynek. – Belgrád körül II. József, eggy kissebb, de tüzes verekedés után lóra űle, ’s bejárá a’ küzdés’ helyét. Bizonyos távolra^* eggy csoport gyalogot láta-meg tüzök mellett, összeverve bokájikat. Hozzájok nyargala. Mit csináltok, legények? kérdé, látván hogy, szalonájokat sütik, ’s vígan vannak. Eszünk, iszunk, jó kedvünk van; felele eggyik ’s nyujtá báldog kulacsát a’ bort nem ivó Császárnak, e’ szókkal: „Tessék, József Uram!” – De hát szátokat mi lelé? hiszen feketék vagytok, mint az ördögök. – Nem vala sójok, ’s puskaporral hinték-be szalonájokat ’s kenyereket. – Vegyük a’ legényt, ki csikorgó télben, maga elébe fordítja fürtös gubáját, ’s eggy ingben, gatyában, hajtja lovait, ’s mikor a’ jószívű Útas résztveve kérdi tőle, ha hideg van e? Hideg biz’, Uram, oda-ki! ugymond; mintha ő^* oda-benn volna a’ guba alatt; ’s eggyet fohászkodva, vagy víg kedvvel eggyet mordulva – neki az is fohászkodás – tovább hajt. Az illy nép csak még is más mint a’ melly minden baja mellett óbégat. – És osztán az a’ szíves beszédesség,^* az a’ meleg ömledezés, az a’ jámbor pajzánság, az a’ szeretetre-méltó vadság legényeinknél, mint öregeinknek^* tiszteletes komolysága. ’S hol az a’ tiszteletes Magistrátus, melly örömmel ne tekintse társának némelly Bihar Vármegyei magyar helység’ Bíráját? – Nem,^* ez nem vak önszeretet! Nem ott állunk a’ hol lehetne és kellene, de teremtőnk ellen ugyan zúgolódni nincs okunk;^* ’s ámbár Uralkodók’ dolgaihoz nem értek, úgy képzelem, nekik nem sok okaik vagynak azoknak örvendeni, a’ kik nemzetek felől hidegen és alantan gondolkoznak, a’ kik egyébbé vágynak válni, mint a’ mivé őket a’ születés tette.

’S ezen érzéseim mellett mit mondhatok a’ falusi-Szász felől? mert a’ Városi felől itt nincsen szó. Azt, hogy valamint fajom felé vonszódom, viskójikhoz közelítvén, úgy érzem magamat visszatolva a’ falusi-Szászoktól, midőn emlékezem, millyeknek tapasztalám őket a’ cserépfedelű kőházakban. [168] Szelindeken a’ nápész Fogadós, a’ maga Hans-Michel képével, könyedkén bána velünk; kimondá hogy semmije nincs, ’s ment. Szekereink’ táskáji nem voltanak üresen, ’s az ő ebédje nélkül elleheténk; de a’ nap’ olvasztó hevében epedénk a’ tejért. Kiküldénk tehát cselédinket, ’s minthogy az elég ürügy vala beszédbe eredni a’ kőház’ lakójival, ’s meglátni architecturájokat, bútorjaikat, telkeik’ felosztását, ’s velek összeismerkedni, magam is elindúlék a’ questára. Ahhoz eggy tehetős gazdánál fogtam; legalább a’ czifra ablakrostély ollyannak gyanítatá. A’ Jászberényi, a’ Böszörményi lakos, a’ maga kék puszlijában, kék nadrágában, báránybőr süvegével, örült volna hogy idegen embert lát, és, ha talán kérésemet nem tellyesíthette^* volna is, bizonyosan megtevé vala e’ kérdést: Hol lakása Nagy Jó Uramnak? Mi jóban fárad e’ földön? Nincs e otthon dolga, hogy ennyi földre csak azért jő, hogy lássa, mi itt mint vagyunk? ’s eggyik kérdés, eggyik felelet bíztos beszédet szöve vala közttem és őköztte. A’ durczás Szász laconicus feleletére méltóztatott; ’s ámbár szóllásom, öltözetem, beretvált ajakom nem gyanítatók vele, hogy eggy vérből nem származánk, elfordítá tőlem képét. Úgy hittem, összekoczódott kedves oldalbordájával, ki tőle távolyka űle, ’s tovább menék. Épen így bána velem a’ második, harmadik, negyedik. Eggy más helytt megállíték eggy Szászt a’ mezőn, ’s tudni akarám, mint hívják a’ falut, mellyre mutattam. Nem felelt. Ismét megszóllítottam eggyet. Nem felelt. Szekereink a’ Predikátor’ háza mellett menének-el. Félre voná magát, mihelytt megpillanta. – A’ kiknek ezeket beszéllém, Erdélyben és itthol, épen nem álmélkodának; úgy járának ők is. – Olvasóm, ha oda jut, emlékezzék állításomra, ’s szóllaltassa-meg őket, ha tudja.

[169] Az ángoly Townson Debreczenre, a’ franczia fordítás szerint, lugubris epithétet ragasztott, ’s nem ok nélkül; nem szeretnek nevetni; még bennek az orientális kedvetlenség és komolyság. De nagyon hihető, Towson őket akkor látá, midőn Templomból omlának-ki. Vígatlanabb teremtést, mint ők illyenkor, nem könnyen képzelek. Fellegességek azonban csak addig tart, míg a’ férfiak^* a’ keskeny-gallérú kék köpenyeget vagy fürtös fekete gubát, az asszonyok a’ rókaprémes mentét, a’ lyányok zsoltárjokat ’s bokrétájokat leteszik. Áltestvén a’ nagy dolgon, ifja, örege, kész múlatni az idegent, ’s megkínálja azzal, a’ mije van. És ha a’ Német akként kezdi velek a’ szóllást, mint én a’ Szelindeki Szászokkal, az a’ komor ember, ’s az a’ bársony-főkötős asszonyka, ’s az a’ piros-pozsgás pártás és pántlikás leány, még meg is ídés-nímet-uramozzák^* azonfelűl. –

[170] Nagy-Csűr mellett meglátánk a’ szépfekvésű Szebent. Éjszakról délre hosszú lapály terűl-el itt, ’s annak alig-érezhető emelkedésén álla előttünk a’ Város. Túl rajta a’ Karpát’ magas csúcsai meredeztek kisded távolyban. Még messzéről látni hogy Szeben századok olta hízik. Igazítva vala az út; jobbra balra gazdag gabonaholdak vonúltak-el.

[171] A’ külvároson, balra az út mellett, eggy temérdek hosszaságú alházban, árvák és katona-gyermekek neveltetnek. A’ ház’ talpköve 1770. Marz. 25d. tétetett-le. Túl ezen fut a’ szűkvizű^* Szeben, melly a’ Városnak nevet ada, vagy talán attól vett nevet.

[172] Az estet járkálással tölténk, ’s megjelenénk a’ sétálóban, melly a’ keleti kerítésen kivül vonúl-el, keskenyen, de hosszan. Honi fák veszik árnyaik alá, és némelly külföldiek, ’s két szökő-kút ékesíti, mellynek egyedül azt vehetni hibáúl, hogy vize nincs. Az utolsó fák köztt elmés rajzolat után épűlt Vacsoráló várja a’ vendégeket, ’s túl rajta magas falaival emelkedik a’ Kaszárnya, ’s neveli a’ hely’ szépségét.

[173] Vacsoránk mellett, a’ Koronánál, Tiszteket ’s itt lakó, itt szolgáló Uraságokat találánk, ’s nagy számban. Barna-arczú Muzikások gyönyörködteték a’ mi Lavotánk’ darabjaival, mellyek szívet ragadnak, és a’ hajdani idők’ keservesével, melly szívet nem kevésbbé ragad, a’ hol talál, bár nem olly tanult. Nem lelénk helyt egymás mellett, ’s így, én legalább, ki itt senkit nem ismerék, némán űltem. A’ minapra jövendőlt világ’ vége forga beszédben. A’ fogadó’ legényei hetekig sem veszik-be a’ mit Július 18dikán. Eggyik társunk báná hogy a’ Proféta magát hazugságon kapatá-meg. A’ halálon eggyszer úgy is által kell esni, ugymond; ’s ma e, holnap e, tíz húsz év múlva e, az neki mindeggynek látszott. Térdet és főt hajték magamban a’ Bölcs előtt, mert én e’ szédítő tetőig felemelkedni még soha sem tudtam, midőn társa kaczajt támaszta eggy szavával, végig az asztalon. A’ Bölcsnek valóban bölcsnek kelle lenni, mert a’ kaczajon meg nem indult. Eggy ifjabb azt jegyzé-meg, hogy jobb kedvvel soha meg nem halhatunk; eggyikünk sem siratta volna másikát. Ennek szívet hajték. Eggy társunk kész vala vacsorájával, magára vette a’ mit kelle, ’s elvégezvén eggy olasz daltöredéket, nevén szóllítá gyapjas pudliját, ’s ment – gyapjas pudlijával.

Mellettem eggy jóarczú idegen űle, kivel azon figyelemnél fogva, mellyet idegenek,^* nem-ismertek eránt is kell mutatni, beszédbe juték. Óhajtám, valamelly történet engedé tudnom nevét, midőn Döbrentei felkele székéről, ’s úgy álla balja mellé, hogy az idegen köztt és közöttem, üresen maradott a’ hely. Ez most hirtelen fordúla felém, megnevezé magát, ’s Prof. Kézy Úr felől teve kérdéseket, kivel eggyütt vala Göttingában: Székely Miklós Úr hasonlóúl^* Physicát-tanító Professor az Unitáriusoknál, Kolozsvártt. Társaságában kedvesen és haszonnal múla-el estvém, ’s más nap örömem vala ismét meglátni, még pedig ekkor már Szebeni^* Reform. Predik Keresztes István Úrral, ki most nevezteték Theologiát tanító Professornak Enyeden.

Prof. Kézy Mózes Úrnak izraelítai neve eggy jegyzést tétet velem, melly kicsinység; de az Útazó’, és Utazásokat-olvasó’ figyelmét kicsinységek is érdemlik; a’ ki a’ kicsinységeken nem kap, bízvást veszteg maradhat; a’ nagyokat honn is meghallja: Erdély erősen szereti a’ Bibliai neveket, főkép az Ó-Testamentomiakat. Itt az Ádámok, Mózesek, Abrahámok, Sámuelek, Dávidok, Dánielek, Simonok, Rebekák és Rákhelek, Juditok és Eszterek, folyó nevek. Sőt a’ mi nálunk épen hallatlan, vannak itt Ábelek is, és Timotheusok, ’s a’ Manassé a’ Székelyek köztt közönségessé vála. Szereti e’ föld a’ Farkast is, és a’ Drusiánát, Polyxénát, ’s ezeknek deminutívumok Ábi, Druzsi, Póli, a’ Borbáráé Biri, az Annáé Ánikó, a’ Mariáé Máriskó, a’ Kristináé Titi.

[174] Báró Naláczi István Úr meghallá ittlétünket,^* ’s midőn más nap a’ Bruckentháli Galeriába^* készűlénk, megelőzé látogatásunkat, ’s velünk jöve; mingyárt azután elhagyá Szebent. [175] Kedves vala tőle értenem, még szállásunkon, hogy a’ Képgyüjteményt Choiseul-Gouffier’ társaságában nézé-végig, midőn a’ Követ Konstantinápolyból tére-vissza, ’s elmondá ítéletét: On pourroit former un joli petit cabinet de tout cela. – A’ Követnek igaza van; sok becses darab a’ temérdek középszerü és nem jó köztt. – [176] Naláczi lelkes és sok-olvasású ember, ’s módjaiban egészen franczia. [177] Nem csuda hogy őt Generális Le-Brune megszereté, ’s elválásokkor, Temesvártt, nem reményle a’ Rajna’ túlsó széléig hasonlóra találhatni. Ita vir bonus est, convivaque comis. Sok oktatásokat köszönhetek neki a’ Bibliothecában, mert míg két társam mutogattata holmit magának, én Naláczira valék hagyva, ’s tőle nem olly dolgokat tanultam, a’ miket csak mutogatás után tudunk.

[178] Báró Bruckenthal Sámuel, ki Therésia alatt Gubernátorságig^* emelkedék, Józseftől pedig a’ Szent-István’ nagy keresztje által tiszteltetett-meg, Erdélytől, sőt az egész Magyar-nemzettől, örök hálát érdemel e’ kincsekért, ’s annál szívesebbet, mert csak honjának, nem a’ Mesterségnek szeretetéből ’s értéséből gyüjte. Látta, hogy ezen ismereteket szükség elterjeszteni közöttünk is, noha ezekben maga értelmes gyönyörködésit nem találta. De az ő ifjúságában közttünk, mint akkor még a’ Bécsiek köztt, a’ Gráphisz Múzájának kevés^* tisztelője volt. Ítéletemet ízlése felől Tenniersnek eggy Keresztelő-Jánoskája igazolja, mellyet minden képei köztt leginkább csudálgatott.

[179] Vezetőnk Seivert János Úr vala, unokája a’ Bruckenthal’ testvérének. Ha lakásomat a’ történet Szebenben mutatta volna ki, gyakran látogatnám-meg e’ palotát, ’s gyakrabban szeretetre-méltó lakója mint kincsei miatt. Seivert Úr letette Titoknoki hívatalát a’ Guberniumnál, ’s nőtelen él itt, magának, és a’ Tudományoknak, kedvelve, becsülve minden jóktól. A’ palota két udvarra osztatott, ’s ablakai az úczára három sorban állanak. Azt a’ nagy Megholt, harminczhat-ezer^* tőkepénzzel az Intézet’ fenntartására, József-öccsének^* hagyá.

[180] A’ Képgyüjtemény’ fő díszének itt a’ magyar Szent tartatik – Hieronymusz. Pannoniában születvén, Csáktornya körül, prolepsisszal úgy nevezhetjük Magyarnak, a’ hogy a’ Festők Cardinálissá csinálták, ’s bíborba öltöztették. Az Anachoréta, a’ maga barlangjában, ascétai elmélkedésekbe merűlt. Megette kürtöt látni a’ felhőben; érti a’ mennyei parancsoló szózatot, ’s felé fordúl. A’ történet a’ legérdeklőbb perczben vagyon felkapva, ’s arcz, musculatúra, leplezés, el vagynak telve erővel, ’s a’ Mesterség’ mély értésére mutatnak. Válla, teste, lábai meztelenek, ágyékát skarlát fedi. A’ műv Guidoénak tartatik, ’s nem méltatlan e’ névre. De ezen eggyölnyi magasságú tábla mellett eggy kisebb függ, kezek nélkül, lepel nélkül, ’s az engem úgy megragada meleg ecsetjével, hogy ha a’ kettő közzül választanom kellene, nem becseket tekintvén, hanem örömeimet, én – Sebestyén mellett maradnék.

[181] A’ Képgyüjtemény tizenöt szobát tölt-el, ’s ezer kilenczvenkét darabból áll. Nagy részben az Alföldi Iskola’ művei és másolatok: de a’ ki gyüjteni kezd, veszi a’ mit kap, ’s Olasz-Iskolai darabokat már akkor is nehézbb vala venni. ’S vagyon becse a’ jó másolatoknak is, mint a’ jó fordításoknak, jó rezeknek. Rend kellene más, és gazdagabb rámák. A’ képek’ megvételében Meytens volt a’ tanácsló, ’s a’ mit ő ajánla, nem lehet rossz.

[182] Én Jeronym és Sebestyén után legnagyobb örömeimet régi ismeretségeim, régi szerelmeim körül találtam; inkább ezeket, mint a’ Van Huysum’ virágait, a’ Potter’ teheneit, a’ Salvator Rosa’ kecskéjit, Hamilton’ lovait, a’ Hondekoeter’ kakasát, tyúkját; [183] ’s boldog pillantatokat éltem Io és Jupiter körül, mint már serdűlő ifjuságomban a’ Bécsi Belvederben, hol a’ Correggio’ műve még akkor a’ Heinz’ csillogó másolatja mellett függe. A’ darab a’ Mesterség’ első rendű mívei közzé tartozik, ’s minden bájaitól a’ nem legszerencsésebb kéz sem foszthatja-meg. Gondolat, rajzolás, festéklés, melly csudát tevének itt! ’s mint ragadtatik-meg itt szem és szív! Correggio Virgílje a’ Festőknek.

’S a’ szigoru Morál ezt itt eggy magas-falu keskeny szoba’ sötét szögébe dugatá-fel, hogy a’ Néző helyt se foghasson szemlélésére. A’ gond szolgál e a’ Morálnak, nem tudom: a’ Mesterségnek árt; ’s a’ Mesterség’ Templomában ez az első, nem amaz. A’ castrált Classicuszok jutának eszembe, és a’ ki magát Nadrágfestőnek csúfoltatá, minhogy lepletlen képeire leplet mázoltatott.^*

[184] Rossz helytt áll, és a’ hátúlsó szobákban, az idősbb Rákóczy^* Ferencz portréje^* is, Kupeczkitől. A’ darab már az által is érdemlé a’ díszesbb és jobb-fényű helyt, mert Magyar’ dolgozása.^* A’ hősnek épen nem született Quasi-Fejedelem pánczélba öltözék; vállán kaczagán van elvetve, nem a’ kevesebbet mondó herczegi bíbor; jobbja megmarkolá a’ török-nyelü kardot, ’s azt félig kirántotta. Haja a’ két homlokszög köztt beretvált; akkor úgy hordák; lehúzott szemöldje elfedi vad tekintetét; ajkai keble’ dühét harapdálják. A’ bölcs Festő így mondá a’^* török nyéllel, a’ mit a’ Történetíró beszéllene. – A’ kép megjelent rézben is, Westermayer által, ’s Artariánál Bécsben három forinton árúltatik. Hogy a’ fej a’ Rákóczyé, bizonyítja Kupeczkinek eggy más darabja hánytott^* munkában.

[185] Eggy szobát új portrék töltenek-el, Erdélyi Festőktől. Ezektől irtózva szöknék-vissza a’ tanult és nem-tanult szem, bár^* a’ Néző nem ama’ szobákból jönne. De^* valamint a’ Könyvgyüjtők előtt nincs rossz könyv, azaz, szükségtelen: úgy ezeknek idővel nagy becsek lehet; bizonyítani fogják, a’ Mesterség nálunk mint hága eggyik lépcsőről a’ másikra.

A’ Könyvgyüjtemény tizenhat-ezer darabból áll. Az Ásványok nyolcz almáriomban tartatnak, ’s ezek Erdélyi aranyban igen gazdagok. A’ pénzek’ száma tizennyolcz-ezer.

A’ ki ennyit teve a’ Magyar nemzet’ ’s annak Szász-népe’ dicsőségéért,

Dem folgt ein Ruhm, der ewig bleibt.

Szül. 1721.; megholt. 1803.

[186] Szebennek Oláh-Temploma is van, ’s itt lakik Püspökjök. A’ Reformátusokét, a’ házak’ sorában, csak igen szép^* felírása ismértettetheti Templomnak:

[187] Kifáradtam örömeimben, kedves barátom, és ha volna Tündér, ki meghallgassa könyörgésemet, repűlnék azon kis domb^* felé, hol nékem az élet’ minden örömei virítanak; ’s kiéledvén magamat hitvesem’ és gyermekeim’ ölelésekben, Szent-Mihályra repűlnék-által, hogy a’ legtiszteletesbb nő’ és anya’ és asszony’ és barátné’ lábainál, ültetései’ árnyékában mondhassam-el néked, mennyi tisztelőd és barátod van e’^* földön is, ’s mint óhajtják, hogy kedved jőjön Erdélyt megtekinteni, hogy szemlélhessék a’ kit szeretnek. De ezek benned csak a’ lelkes és tanúlt Embert, ’s a’ bájos, csudált^* Beszéllőt ismerik; ’s mi mind ez ahhoz képest, a’ mit Tebenned mi szeretünk, mi csudálunk, kiknek az a’ szerencse juta, hogy közelebbről ismérhessenek? Az a’ te tisztaságod, melly a’ mocsoknak csak árnyékát sem tűri magán; azok a’ nemes érezések, mellyek által mindeneknek szerelmévé lettél; az a’ nagyságod az indúlatokban, melly azt teszi, hogy legkedveltebb barátid is félénk tisztelettel közelítenek feléd, ’s javalásodtól függesztik-fel ön becseket; azt a’ tántoríthatatlan férfit,^* és azt a’ Grátziák’ és Ámor Papját, kiben^* ez a’ két ellenkező olly szerencsésen eggyesűle belsőjében és külsőjében, mint a’ Művész önti, a’ Bacchusz’ szobrában, a’ férjfiúi ’s asszonyi szépségeket, eggyüvé. Ezt nekik én beszéllem, ’s tetteid emlegetésével.

[188] Minden léptem távolyabbra viszem honomtól, ’s melly nagy már is az út, mellyet tevék! De még hátra Vajda-Hunyad, hátra Fejérvár, és a’^* helyek, hol a’ Nemzet’ Szentjei éltek, jártak, ’s halhatatlan tetteket tettek. Azokat látnom kell, illetnem kell sírköveiket, ’s azon érzést adni magamnak, hogy nagyobb lettem ereklyéjek’ illetése által. Még eggyszer annyi időt kíván útam mint a’ mennyit már töltöttem, ’s akkor mégyek, ’s repűlni fogok karjaidba.

[189] Útunk^* Szeben olta Dédácsig, Hunyadban hol ismét Gróf Gyulainénál élem napjaimat, völgyön méne, mellynél Erdélyben sem szebbet nem láték, sem áldottabbat. [190] A’ portékák Pestről Dévára, Szászvárosra, ’s onnan vagy balra Fejérvárnak, vagy Szebennek jobbra, ’s Brassónak, és osztán Bukarestre ezen úton jőnek, mint Váradról Kolozsvárra; ’s így itt az útra gond vagyon. Fejérvárnak csak magas, alacsony-süvegű tornyát látám még. A’ Marusius alatta csap-alá, ’s a’ Bábolnai, Rápolti, itt^* Hegyaljának-nevezett, ’s híres fejér borokat termő hegyek alatt fut-ki Magyar-országra, elborítva sót-vivő szálakkal, mellyeket vissza emberek, nem lovak, vonnak. [191] Szeredahely, [192] ’s két Szabad Királyi Városkák, Szász- Sebes és Szászváros, útamban valának; kisdedek, és kivált az csalta-meg várásomat, a’ mit nagynak és pompásnak képzeltem vala; a’ középső. Ki gondolhatná, látván e’ pusztaságot, hogy itt valaha Uralkodók múlattanak?

[193] Közel a’ Kenyér nevet viselő nem folyamhoz, hanem csak patakhoz, eggy Postaház áll, ’s mellette még látszanak a’ Kápolna’ kövei – úgy beszélli a’ monda – mellyet Bátori István Vajda ex voto építete. Tudnillik midőn sergét itt^* vezetné Ali ellen, lova megbotlék vele, ’s ő azt rossz jósolatnak vevé, magának, vagy sergének. Meg nem történvén a’ mitől tarta, ott, hol a’ ló alatta megbotlott, felépíteté a’ Kápolnát, ’s rendelést teve, hogy a’ nap’ visszafordúlójin az elhullottakért halotti-áldozatok mondassanak.^*

[194] A’ csata, az a’ dicső, az a’ nagy 1479. Octób. 13d. méne véghez. Ali-Bég a’ hegyek és a’ Maros köztt fekvő tért űlte vala el, ’s Bátori Fejérvár felől jöve, Kinízsi Pál Temesi, Bán^* Branyicska felől. Ali, Bonfín szerint harmincz-ezret veszte: Bátori nyolczezret, azonfelül hogy a’ Maros kétezer Szászt és Oláhot elnyele. Mint méne-véghez a’ hős-áldomás, tudva vagyon; még emlegetjük hogy Kinízsi fogai közzé fogá a’ leszelt kövér törököt, ’s tánczolt vele. [195] Vad tett, de négyszáz esztendős, ’s a’ szent öröm a’ Szenteket is elragadja.

Alsó-Fejérnek Fő-Notáriusa Baczka-Madarasi Kis József Úr megígérteté magának Püspök Batthyáni Ignácz által, hogy a’ Kápolnát ismét felépíteti, ’s a’ két hősnek emléket állít; de Batthyáni kiholt, minekelőtte a’ szándék tellyesedésbe mehetett. A’ ki kivetőjét, Mártonffyt, ismeré, még inkább csudálhatja^* hogy az a’ nélkül maradott, és hogy ez a’ Püspök, ki szerencsésen költe, legalább eggy Epigrammal nem ékesíté a’ követ. Döbrentei eggy Ossziáni ízlésű Éneket ada a’ tett’ dicsöitésére. De ha a’ tettnek Ének kell, a’ helynek Emlék kell, és nem kicsiny.

Az én lelkemben eggy ének támada, a’ mint itt^* elmenék. Nem illik a’ tettre, de ide tészem még is, mert itt támada, ’s a’ ki Leveleimet itt olvassa, osztozni fog érzésimben. Azon időbe tevém-által magamat, midőn Erdély a’ Török’ járma alól kiszabadúlt.

[196] Dédács, kétórányira Dévától, gyönyörű^* napokra vára bennünket. A’ hideg Sztrigy (Sargetina) a’ délfelé fekvő havasokból siet a’ völgybe, ’s a’ kert alatt omlik eggyüvé a’ sebes Marossal, az Erdély’ vizeinek fejedelmével. Deltájokat, hova a’ Sztrigyen könyü hídacska viszen, a’ legszebb gyepszőnyeg,^* keleti szélesebb végét eggy boglyas szílerdő foglalta-el, végig-szeldelve játékos útakkal. Túl a’ tinta-feketeségű szilason eggy rendesen költ kopasz hegy, az úgynevezett Aranyi, ád új díszt a’ vidéknek; mint eggy rosszúl domborodott kenyér; ’s messzéről magára vonja azoknak szemeiket, kik Szeben felől jővén, a’ keskeny kies völgyet a’ két sor rengetegek köztt, ’s magok előtt a’ Dévai tetőt, eltelhetetlen örömmel nézellik. [197] E’ két sor igen szép alakú rengetegeknek a’ Retyezát adja-meg fő díszét, melly délre, Vajda-Hunyad megett, kél-ki alantabb társai közzül, ’s kékellő oldalain mutogatja a’ téli hó’ maradványait; mint a’ völgynek a’ Dévai vár, eggy kerekded hegy’ tetején, hol Dávid Ferencz, a’ Krisztus-tagadó, 1565. tömlöczre veretett, ’s holtáig, sok esztendőket töltött; Barcsai Ákos pedig Bánffy Erzsébetének karjai köztt felejté nyomoruságait, míg a’ szép nőért Bethlen Miklós titkon epedezék (Hist. des Révolutions de Hongrie T. VI.)

[198] A’ postaút nehány száz lépésnyire mégyen-el a’falu felett, ’s így alig van nap, hogy vendégeink nem^* volnának, ’s gyakran igen számosak. Ezekre ugyan szükségem nincs: örvendek azonban, hogy a’ nem-ismert föld’ nevezetesbb fijaival és leányaival ismerkedhetem. Számokban^* nevezhetem a’ Thesaurárius Gróf Haller Gábort; kit Szebenben láték, [199] ’s^* Zeyk Miklós és Bája István Urakat; kik közzül amaz két ízben látta Göttingát, ’s életét a’ legszebb homályban tölti, a’ Tudományokéban: ez ügyesen rajzol és fest, ’s miniatűrben portrékat úgy dolgozik, hogy az által kenyerét kereshetné, ha születés és birtok e’ kénytelenségtől meg nem mentették volna.

[200] A’ Grófné’ Zarándi embereivel, kik kétszázan gyűltenek ide, ’s a’ csimpoj’ (bőrduda) dongása mellett űzik az aratást, sok múlatságom van. Az reggel olta késő estig soha el nem némúl, mint midőn a’ sereg leteszi sarlóját; ’s ha eggyikét elhagyja lehellete, másik veszi-által.

Sőt zeng muzsikájok a’ munka’ elmúltával is; mert az udvarban, hol őket a’ Grófné táplálja, tánczolva töltik az éj’ eggyik felét. Nekik az aratás’ idejében van farsangok. Honjukban, a’ zordon hegyek köztt, szegényűl tengenek: itt dolgoznak, de jól-tartva.

A’ föld buján termi a’ vetést, ’s sétálásaink alatt megmértem a’ rozsnak némelly szálait, ’s hét lábnyinál is nagyobbnak találtam. De az Oláh még itt is szegény, mert kevéshez szokván, restté vált, ’s a’ gyakor innep elvonja dolgától. Házaik’ kapuja mellett hosszú rúdra szalmacsóvát szúrnak, babonából. A’ mi hajdan a’ Zemplényi, Ungvári, Máramarosi Oroszok köztt is szokásban vala, itt is gyakoroltatik Topánfalván, – tudnillik a’ szerint, a’ hogy azt némellyek állítják, ’s erősen, mások tagadják, ’s még erősebben, és több hihetőséggel; mert ha gyakoroltatnék, senki nem tagadhatná, minden tudná. A’ leánnyal atyja ’s anyja ’s testvérei megjelenének a’ vásárban, ’s a’ leány sátort üte, kiraká mutatóban minden portékájit, ’s menyasszonyi drágaságaiban álla-meg sátora előtt, ’s várá szerencséjét. A’ nősző végig-járá a’ sorokat, ’s a’ mint neki sátor vagy lyány, vagy eggyütt mind ketteje, leginkább megtetszének, a’ hajadon’ tenyerébe csapott, nem kérdve, ha viszont ő tetszik e; a’ szakálas víg Pópa összeesketé azon perczben, ’s férj és menyecske más nap’ haza ballagának. Borzadsz? Nem ok nélkül: itt meg van alacsonyítva az emberiség; ’s minek rútúl tenni, a’ mit szépen lehet? De nézzük körül magunkat, nem épen ezt teszik e gyakran^* a’ főbb Kasztok is? A’ leány ezeknél, mint az Oláhoknál Topánfalván, csak dolog, és nem személy; ’s kérdd, ha Topánfalván több rossz házasság kötetik e vaktában, mint máshol calculus szerint? Boldogságunkat, így vagy amúgy, mindég az teszi, ha tisztjeinkhez hívek maradunk, és ha a’ mit sors vagy választás miénkké teve, kedveljük.

[201]

Ne kívánd hogy mondjam-el, mint válék-meg azoktól, a’ kiket lelkem szeret; mert íme nem vagyok többé nálok, ’s levelem hozzád nem Erdélyből indúl.^* Minél nagyobb az öröm mellyel élénk, annál nagyobb a’ keserű melly azt követni bizonyosan fogja; úgy akará Nemesisz, a’ hajthatatlan, engeszthetetlen. De légyen a’ szenvedés, millyennek a’ komoly Visszafizető azt akarja, tűröm békével, sőt sorsomnak, gyötrelmimnek örvendve, mert a’ múltak’ emléke ezeket megédesítheti; csak poharam csordultig teljék-meg, ’s ezt mondhassam, mint itt: „ÉLTEM!”

[202] A’ Grófné Maros-Németiig kísére-által egész háza’ népével, hol a’ mi Lajosunknak szép lakja van, a’ Maros szélén. A’ hely praedicátumot ád a’ Gyulai háznak, ’s^* a’ Generális Gróf Gyulai Samuel’ két Generális fijai, Ignácz,^* Horvát-országi Bán, és Albert, által is bíratik. A’ Lajos’ részét ennek atyjától Ferencztől, kit a’ ház, mint ifjabb testvért, illetett volna, bátyja István az osztálykor testvéri szeretettel vette-által, de ez nem szerencsés házasságából nem hagya maradékot, ’s a’ történet jóvá tevé, a’ mit a’ két testvér szép atyafisággal vétkesen teve. [203] Józsefnek, a’ Lajos nagyatyjának képe, Weickardtól, egész testben, 1790., itten függ, ’s azon képek köztt mellyeket^* Erdélyben leltem, a’ Cancellárius Telekié után kétségen kivül ez a’ legjobb; örök kedves kincse a’ Gyulai háznak. [204] Wagner, a’ Pasztelfestő itt is eltölté^* portréjival a’ szobákat, mint Erdélyben sok más helyeken, ’s elébb nálunk, [205] azután Orosz-országban; nem szebbítve, a’ hogy a’ magát és Mesterségét becsűlő Mívésznek mindég kellene, hanem a’ mint szeme látott, ’s a’ viselt costűmben, még pedig az innepiben. –

[206] Erdélyt Magyar-országtól sivatag hegyek választják-el, hova, még a’ csinált és jó karban tartott úton is, fáradással lehet feljutni. [207] De a’ ki Kosovánál széllyel-tekint, déli-nyugot felé, mértföldekre elnyúlt síkot lát elterűlni szemei előtt, ’s emlékeztetés nélkül érti, hogy a’ hova lép, az Erdély többé nem lehet.

[208] Karacsnak Abrosza ’s Vármegyéinknek megbecsűlhetetlen Atlásza, valahol megszállok, elterűl előttem, ’s ezektől kérdem, merre vegyem útamat Szpata felé, Lippa mellett. De a’ szóval vett tudósítások hitelesebbek; mert hogy a’ legegyenesebb út legrövidebb út, igaz leczke lehet az Iskolák’ Geometriajában: a’ Kocsisokéban a’ leghamisabb a’ mit képzelhetni.

[209] Beérvén tehát Facset Mező-Városkába, megállék a’ Vármegye’ Quártély háza előtt, mellyben Krassónak Fő-Szolgabírája lakik, ’s az út eránt értekezém. Bulcsnak igazítva. Elébe terjesztvém, hogy úgy Abroszim^* szerint nagyot kerülnék; hogy úgy eggy alkalmatlannak látszó hegyet kétszer kellene megmásznom. Szolgabíró Úr kipillanta ablakán,^* ’s meglátá nehéz szekeremet, ’s most még inkább tanácslá a’ Bulcsi útat; arra, ugymond, kivagdalt erdőket találok; erre szekerem’ fedele minden nyomon elakadna a’ cserek’ ágaiban. Vakon alá vetém magamat akaratjának.

[210] Bulcson ma kótyavetyélék a’ csapszékeket, ’s a’ kisded hely tömve vala idegenekkel. A’ fogadócska eggy vendégszobáját elfoglalva találám; de lovaimnak maradt vala helyek. Így embereimre bíztam szekeremet, ’s lyányommal kisétálék a’ mezőre, végig az inneplő helyen.

Visszatérvén onnan, eggy azalatt érkezett idegen, ki úgy nem talála szobát mint én, ’s úgy szomjúzá a’ társaságot, szónak erede velem, engedném társaságomban tölteni estvéjét. A’ nap még fenn vala, ’s hévvel sütött. Áltellent a’ fogadóval megpillantánk eggy lóczát a’ sövény mellett a’ boglyas^* eper’ árnyékában, ’s jónak látánk űlést fogni.

Alig valánk így eggy negyedig, midőn eggy úrforma valami, frakkban, pantalonban, végig-füstölve hosszu-szárú pípájából az úczát, felénk jöve, ’s elmerűltnek látszott. De csak hamar magához tére andalgásából, nekünk vevé útját, megbillenté a’ módi kerekkalapot, ’s irígylést érdemlő természetességével mellénk űle, a’ nélkül, hogy szükségesnek ítélte volna, e’ szabadságra engedelmünket kikérni.

Ki légyen ő, nem mondotta, ’s mi nem igen vágyánk tudni; de ő bennünket feleletre szoríta, mintha Bulcson neki volt volna jusa kívánni azt. Társamnak engedém az elsőséget; az pedig érzetlenné tette az impertinentziát, ’s a’ dohány’- és bor’ és pályinka’ kedves illatjaitól derekasan párázó Uraságnak elmondá, kinek hívják. „Ördögöt! ’s az Úr igazán a’ megholt Gy…? kérdé a’ német-ember. Lyányom ijedten simúla hozzám, ’s a’ pípázó Uraságra mereszté szemeit.

Uram, felele az idegen, én nem csak meg nem holtam, de fogadom Uraságodnak, ’s ha szükség, becsűletemre, hitemre, meghalni nem is felette nagyon óhajtok. A’ pípázó Uraság nem érté a’ feleletet. „Hogyan? hiszen most mondá az Úr, hogy Gy...nak hívják?” Igen is, Uram, én Gy…vagyok, testestűl és lelkestűl: de az élő Gy..., ’s nem az a’ másik, a’ ki, a’ mint szerencsém vagyon érteni, földi pályáját megfutotta. Mind ez fejébe nem fért az embernek; inkább tetszék azt hinnie, hogy a’ kivel szóll, a’ megholt Gy…, mint hogy a’ nevet eggynél többen viselhetik.

Megtudván, társam honnan jő, hova megyen, melly dologban, mivel, és miért, engem vona kérdőre. Megnevezvém magamat jó kedvvel. Nem elég; azt is akará tudni, mi vagyok. Feleletem abból álla, hogy semmi sem vagyok. Titkot kerese tagadásomban; hogyan lehetne valaki semmi? de én makacsúl megmaradék első szavam mellett. Fejemen a’ Zrínyi’ kucsmáját látta veres posztóból, asztrakáni báránnyal, lábaimon fűzött csizmát, lábikrám’ felső széléig, ’s gyanu környékezé-meg az ő lelkét, hogy míg esztendeim engedék, Királyomat kardommal és karommal szolgálám, mint ő. Bizonyossá tőm, hogy gyanujánál semmi nem lehet képtelenebb, széles e’ világon. „De ez a’ kucsma; ’s Generálisi színből? de ez a’ stieblette, a’ mit ő csak külfölden látott, nem itt senkin?” – Uram, mondám dévaj kedvvel, Uraságod bizonyosan olvasá Musáriont – feje billentése igent monda, zavarodása, hogy nem – ’s eggy értelemben lesz a’ szép leánnyal: Mich dünkt, ein weiser Mann trägt sich wie andre Leute. Látja Uraságod, Musarionnal és Wielanddal én is eggy hiten és eggy valláson vagyok, ’s ok nelkül nem örömest térek-el a’ járt útról; tudnillik a’ hol az eltérést hatalmas okok nem mentik és igazolják. De rheumám e’ kucsmát kívánja a’ nem szeletlen nyári napokon is, ’s a’ veres színt hordom ’s azt a’ szabást, mert 1790 körül mindnyájan ezt hordánk; a’ mi pedig ezt a’ csizmát illeti, jobbat mint ez nem képzelhet Uraságod; én ugyan ezt viselem mind halálomig. – Hijába igyekszém magamat kisíklatni kezei közzül a’ Res Vestiáriai magyarázatok által; tudni akará, ’s igen indulatosan, de mi vagyok hát? Csak mondjam-ki, úgy e Kamarai-Tiszt vagyok, azért küldve, hogy lessem-ki ezeket az impostorokat? vagy hát Vármegyei-Tiszt?

Dermedeze mérgében. Soha őtet ember így el nem akasztotta! „Az eleven ördögre! úgy hát csak kell lenni valamidnek. Talán ugyan Nemes-ember vagy? od’r gár a Grundherr?” –Tudnod kell, édes barátom, hogy Bánságunkban a’ Nemes-ember, kivált ha nem maga lett Kasznárból azzá, valami; a’ Grundherr pedig sok is.

Megszálla a’ gonosz lélek, venném nehézkén, hogy rajtam eggyiket és másikat ki nem ismerte, ’s hogy kínjainak véget vessek, elmondám Ő Uraságának, hogy mind eggyike mind másika vagyok, a’ millyen vagyok. Rettenetesen megszeppene, ’s hirtelen kapa félre-vágott módi kalapocskájához. „Bitte um Vergebung, Tóminé Spectáábilis! fertelmesen megtévedtem, Tóminé Spectáábilis! még eggyszer bocsánatot, Tóminé Spectáábilis!”

Mostan tehát békét hagya a’ vallatásnak, ’s csak azt akará tudni, merre jövék, merre megyek, hol leszen nyugtom, ’s megkínála csekély szállásocskájával. Szekerem neki nagynak is terhesnek is látszott; bizonyossá teve, hogy görbe, hogy járatlan útakon fogok menni. Forspontot akara parancsolni erőnek erejével. Jóvoltát köszönettel fogadám, de nem vala kedvem élni vele; inkább kifárasztom lovaimat, mint hogy magamat a’ nem-ismért kocsissal kiterítessem. Hogy kalauzt parancsoljon, arra magam kértem.

Szívességeit azzal tetézé-be, hogy rheumám ellen, csudatevő szert tanácsola, mert ő eggyike vala az Idvezséges Mesterség’ férfijainak;^* ’s ment, ’s ez az ő szava, hogy a’ fogadóban eggy messzelykét hörpenthessen. – A’ szegény hörpentgető többé nem hörpentget, ’s kára nélkül beszéllhetem a’ bohó történtet.

Questionneuröm után elméne társam is. Azon gondolkozám, hogy az^* Oláh-gazdát, kinek epre alatt űlénk, melly pantomímmel kérleljem-meg, hogy fogadna fedele alá, midőn eggy sánta, felgyürközött, süvegetlen, rongyos, mezítlábas Csizmadiácska, égő képpel és izzadtan közelíte a’ csapszék felé, ’s magyar szót hallván, letelepedék a’ dohány’ bor’ és pályinka’ szagaitól illatozó Chirurgus’ helyére, ’s tudni akará, hol lakom. Tokajt említém neki, a’ szerint kevélykedvén a’ névvel, mint a’ franczia szokott, midőn a’ föld’ asszonyát, a’ Dea Lutétiát, idegenek köztt említi. Volt benne, ’s jó kenyérrel élt, jó borral, jó hússal, és kecsegével. Jóvoltomért, hogy elmondám neki a’ mit tudni vágyott és nem vágyott, felugrék, futa, ’s szállást kére a’ Sokácztól. ’S a’ Sokácz kész vala befogadni; ’s a’ sánta, felgyürközött, rongyos, süvegetlen, mezítlábas, égő-képű, égő-torkú Csizmadiácska ment, szekeremet tolta is, vonta is; leoldotta, behordotta ládáimat, párnazsákomat; parancsaimtól függe egészen; akkor estve ’s más nap’ reggel.

A’ Sokácz – így nevezik magok magokat, a’ kik csak nyelvekben oláhok, nem vallásokban is – boldogabb életet él, mint mi, jobb tájak’ lakóji, hihetnénk. Háza ki vala deszkázva; ablakkarikáji ólomban, felszeldelve hatszögekre, fala kivülről rótt fából és gyalulva, mint a’ gályák’^* oldalai. Ajtajáról sinegen eggy papiros galamb függe asztala felett, hogy a’ mint az megnyilt vagy bezáródott, a’ galamb is, megpettyegetve aranyfüsttel ’s veres és kék színnel, feljebb szálljon, és alá. Gazdag szegénységet mutata minden a’^* háznál. Edényei köztt még findzsa is állott, és tintatartó, vendegiért. Feleségének zöld tafota bundája, fejér-nyúllal prémezve ’s fejér-báránnyal bélelve, ’s szorosan ez mellett anyja’ elnyűtt rókás mentéje, mellyben mint menyasszony fél század előtt lépe az eskető Pap’ elibe. [211] Mint^* midőn a’ Wakefield’ Horátza mellett eggy Nürnbergi Kiadásút látunk a’ szép Kiadásokon kapó, de Minelliuszra szorult ifju’ könyvei köztt.

[212] ’S ezidén ez a’ gazdag szegény-ember is rettegi az éhenhalást. A’ két utolsó nehéz esztendőben eladogatá minden marháját, ’s nem marada egyebe két ökrénél, ’s ugyan-annyi tehenénél.

Szpatára csinálatlan, járatlan^* úton, nehéz kapaszkodókon jövék. Ezt, és a’ szomszéd Lapusnyikot sógorom’ atyja Consiliárius^* a’ Budai Kamaránál, vevé-meg, és a’ kinek atyja mint katona szolgált, itt eggy Báró Hunyadi leányt elveve, ’s francziából magyarrá lett. Vad táj, vadak lakosai; útja még nyárban is rettenetes.

[213] Az Oláh alatt, a’ hol én lakom, rabláshoz, gyilkolásokhoz szokott népet képzelünk; ’s ámbár magamat az igen ijedősök közzé számlálni nem merném, kénytelen vagyok vallást tenni, indúlásomkor^* megkörnyékezett a’ félelem, hogy útamban érhet szerencsétlenség. Most itt bátran járok, mint a’ Szkárosi hegyekben, Újhely és Kassa köztt. Jók és nemjók minden népnél vagynak, ’s nagy szerencse, hogy német, szász, oláh végre is ember; és ha gondolatom’ szökését nem vennéd igen is nagynak, kimondám, hogy Epaminondászt és Pindárt Théba szűlte, ’s hány gonosztevőt, hány^* undokat Athén! – A’ kikkel Dédácson az 1784diki történetek felől szóllék, annyi példáját hozák-fel a’ hűségnek, mellyet ura eránt ez irtózatos időben némelly Oláh bizonyíta, hogy többet Magyartól sem várhatnánk.^* Bája baratunk’ szüléjit eggyik oláh-embere tudósítá, mi fogna történni más nap, ’s ál útakon vezeté-ki a’ bizonyos veszélyből; ’s midőn a’ zaj elmúlt, elásva tartott pénzeket, ezüstjöket, kezekbe juttatá, fogyatkozás nélkül.

Az Oláh vad, mert tellyes elhagyattatásban^* nevelkedik, ’s nem lát követésre vezető példát. Vallásos isméretei abban határozódnak, hogy a’ kihirdetett napokat munkátlanságban kell eltölteni, és hogy böjtöt szegni igen nagy bűn; pedig ő kétszáz és harmincznyolc napot böjtöl esztendőt által. Ez maga is segéli romlottságát, mert éhen szomjan csapszéket keres, ’s koplalása’ kínjait pályinkával enyhítgeti. Szegény, szegény nép!

Fél nap útazván Erdélynek eggyik táján, három négy akasztófát láték – az Erdély’ Juristáji azt törvényfának hívják – de még is üresen, és sohol nem egyébként, mint üresen. Azoknak állítását nyomos okoknak kelle tanácslani; annyi azonban való, hogy annak látása szomoru látás. Az oktatás nélkül maradt, munkához nem szoktatott, és ezért gonosz ember nem lehet fenyíték nélkül, mint a’ gyermekek, kik körül a’ vesszőt az Apostol is hasznos paedagogiai szernek tekinti. De a’ melly háznál vesszőt látunk minden szögben, és még is rossz gyermekeket, ott bizonyosan nem úgy áll a’ dolog a’ mint állhatna, ’s az a’ szem előtt álló vessző nem jobbá teszi a’ rossz gyermeket, hanem rosszabbá.

[214] Látni akarám a’ hely Papját. Sógorom ebédre hívá, de annak érzése hogy ő kicsiny – melly nem emberhez illő érzés! – el nem fogadtatá a’ hívást. Így mi menénk látogatására. Általövedzett hosszu ingében, posztó-ruha nélkül, bocskorban, egyedül az által tetszheték egyébnek, mint a’ minek nézheténk, hogy szakálacskája kezdett nőni, ’s kalap fedé fejét, melly két füle mellett parallele volt felkötve. Szilvásában járt fel és alá, minden foglalatosság nélkül. Bibliothecája két Ritualéból állott, ’s oláh-nyelven kívül mást nem ért. Sógorom őtet igen becsűletes embernek ismeri, ’s hívnek házához.

[215] Midőn Sípos Tordosi Predikátorrá iktatott, megjelene nála a’ helybeli Oláh-Pap is. Félénken közelíte Földes-ura felé, mert Sípos, azaz, a’ Tordosi Predikátor, itt az, ’s meg akará csókolni kezét. Ez úgy hitte, hogy jobbja csak baráti illetés végett kívántatik, ’s önkénytt nyujtá-oda a’ Papnak; alig maradt ideje, elrántani csókja elől.^* Az helyett most őtet, Előljáróji ’s Predikátor-társai előtt, megölelte. A’ szegény Pap majd lerogyott ijedtében. – Szegény, szegény nép!

[216] Szpatáról Lugosig fél nap menénk, elébb iszonyu domboknak, tovább a’ Lunka nevü ligetes lapályon, hol kerekünk majd a’ sárban, majd a’ magasan levagdalt fiatalok’ törzsökei köztt nehányszor akadának-el. A’ föld termékeny, ’s még a’ dombokon is, mellyek egymást érik; de minden nyomon látni, hogy a’ lakosok nem régen ébredeznek szorgalomra. Ennek eggyik czikkelye a’ pályinkafőzés. Szilvásaik tehát olly nagyok, mint a’ Hegyalján a’ szőlőkertek, ’s minthogy ezt minden ház főzi, messzére büdöslenek az úczák az olajszagú moslékból.

Az Oláhné épen úgy^* igen munkás, a’ hogy férje igen dologtalan, ’s ő ezt itt nevezheti nagy méltán urának. Az anyák teknőcskében vagy kosárban viszik fejeiken csecsemőjiket. Két kezekben ugyan-annyi szerszám vagy edény; mikor pedig azt nem visznek, öveikhez van szúrva guzsalyok, ’s járva^* is fonják a’ gyapjút. Ingeik szertelenűl bővek ’s tászlisok, ’s kebleiken karjaikon szélesen ki vagynak czifrázva vagy veres, vagy kék pamuttal. Testeikre előlről és hátúlról eggy-eggy szőnyeget kötnek; eggyikét szoknya, másikát kötény gyanánt. Az csíkkal, virággal tarka’, ’s térdig ér; onnan fogva bokájokig rojtok függenek róla, ’s rendes látni, a’ tömött hosszu rojtok minden lépéseikre mint rázódnak. Lyányok, asszonyok, ezen oprég-eket magok fonják, magok szövik. [217] A’ hajadonok’ keble rakva üveg-klárisokkal. Míg még tartott az arany-idő, arany és ezüst pénzt hordottak, ’s három négy sorra fűzve.

[218] Eggy vén asszony végig-jöve az úczán, ’s eggy fiatalabb összetalálkozék vele. Ez amannak melyén félre-rántá ingét, ’s kimarkolván onnan a’ félig-ért szilvát, enni kezdé. Elfordúlék az undok látástól. Az a’ vén tele tömte vala ingét gyümölccsel, ’s szabad kézzel méne haza felé szilvásából, eltömve, mint a’ dob.

[219] Minthogy az oláh nyelvben sok deák szó fordúl-elő, ’s Erdélyben hajdan Római nép forgott: mi vala természetesebb mint azon gondolatra tévedni, hogy az Oláh Rómaiak’ maradéka, kivált hogy ez magát Rumunynak nevezi? Consiliárius Tököli Szabba eggy Értekezésben az ellenkezőt^* mutatá-meg: Erweis, dass die Valachen nicht römischer Abkunft sind, und dies nicht aus ihrer italienisch-slavischen Sprache folgt. Halle, 1823 8. 31 lapra. Az Oláh úgy nem Római maradék, noha beszéde összekorcsosúlt a’ Rómaival, mint a’ Franczia, Spanyol, Portugéz nem az, noha az is összekorcsosult vele. De, mint ezek, az Oláh is összekorcsosult vele. A’ nagy gonddal ’s tudománnyal írt Értekezés úgy állítja, hogy a’ Kara-Vlach (fekete Oláh – így neveztetnek ők Török-országban, Sclavoniában, Croatiában) nem egyéb mint Dáciai ’s Moesiai Szláv, mint a’ Czinczár (más nevével a’ Koczo-Valch) Görög, noha nyelvét a’ Római járom alatt ez is az összekeverte az Olasszal.

[220] Alaxi János épen most eresztik-ki eggy Oláh Grammaticát, mellynek végében eggy kisded Lexikon is találtatik. [221] Utazóink azt magokkal hozzák e’ földre. Én, Lexiconocskám helyett, eggy Zsombori László által csinált verset tészek ide, hogy Olvasóim a’ Nyelv’ hangzásához vethessenek; egyedül azt jegyezvén-meg, hogy az el van halmozva diphthonguszokkal és nehéz-accentuszokkal.

kleinere Schrift.

Az ördög’ neve dráco, ’s sok bajok van vele. Mindég hallani nevét beszédekben. –

[222] Kostely falunál kiszállánk szekereinkből, megtekinteni a’ Zsilipet, melly a’ Bégát Becskerek felé ereszti. Regis opus! – Azt Gróf Mercy voná 1763, ’s tizennyolcz mértföldnyi messzeségre.

A’ nap olvasztó hőségű vala, ’s le készűle szállani, midőn Kostélytól két sor fűz között Lugosra beérénk. Azután csak hamar tellyes^* fényében kele-fel a’ hold. Félre vonám magamat a’ számos társaság közzül Szolgabíró D’ Ellevaux László Úrnál, hogy Lugosnak fekvését, körüljárván a’ nevezetesebb úczákat, ismerjem. Második Várad, mellyhez az által is hasonlít, hogy a’ Temes úgy szeli ketté, mint a’ Körös amazt. De Lugosnak nincs két gazdag Püspökje, igen gazdag Káptalanja, Academiája, Vára, annyi Uraságai, ’s azt látni épűletein.

[223] Feredő férfiakat^* ’s asszonyokat láték a’ Temesben. Visszatérék tehát vendéglőmhöz, ki lopám leányomat, ’s menénk, követni a’ jó példát. Cselédeink a’ víz’ szélén örzék ruháinkat, mert ott sok nép jára fel és alá. A’ hold’ bájfényében, melly világos vala, mint a’ nap ősszel, elnyúlánk a’ folyamban, közel a’ hídhoz, melly felett a’ hold tündöklött; ’s hol a’ víz’ szikrázását, hol a’ nyár’ esti meleg gőzét, ’s az abból kikelő tornyokat ’s magasbb épűleteket, hol a’ sötét’ és világ’ masszáját,^* e’ tündér fényben, eltelni nem gyönyörrel nézellém. Nem pirúlok ezt említeni a’ Mesterségbe fel nem avattak előtt, mert a’ ki Wutky körül tölte valaha eggy két órát, ’s látta, hogy az ő színei mint égnek vásznán, vagy a’ ki a’ Vernet’ Éjeire emlékezik, érteni fog. [224] Eggy Kereskedő, mintegy ötven lépésnyire tőlünk, karszéket tétete-le a’ kövecses folyamban, ’s lábait áztatá, orientális némaságban, ’s tömjénezvén magát hosszu-szárú pípájából. Ganymédje, ’s eggynél több ízben, kulacsot nyujtogatott a’ füstölgő Jupiternek.

[225] Más nap héti-vásár tartaték, nagy, mint némelly kissebb helyeken az országosok lenni szoktak. A’ piaczot hajdan arkádos házak vevék-körül, mint a’ Lőcseit, hogy a’ gyaloglók eső és nap ellen védessenek, ’s nehány háznak^* még most is vagyon illyen folyosója.^* A’^* Sáfrányosok’ sátorai előtt kontyot láték eggy tizenhárom esztendős lyányka’ fején. Felső ruhája világos-kék tafota, az alsó két oprég, de véknyabb szövésű mint a’ mellyet eddig láték, ’s annak rojtjai keskeny ezüst paszomántocskából függtenek. Ez lévén az első és utolsó^* Dámácska, melly^* egész útam alatt előmbe ömlött,^* a’ tót-nyelvű, de oláhul is szólló Sáfrányost kértem-meg tolmácsomnak. Tudni akarám, hol lakik, ki’ gyermeke, kontyot miolta hord, férje fiatal e, szép e, ’s édes semmiket mondék neki, hogy lássam, Dámácska e lelkében. A’ nép össze csődűlt; tudni^* akarák, mit akar az ősz ember a’ gyermek-menyecskével. Különösnek vevék szavaimat, sőt a’ gondolatot is, hogy azzal szónak állék. ’S minthogy a’ Dámácska’ lelke úgy oláh vala mint a’ sokaságé, valami csekélységét vettem neki emlékűl, ’s ott hagyám. – A’ kis konty eggy gazdag Molnár’ leánya volt, ’s oláhok köztt illykorú^* mennyecskét látni; nem újság.

[226] Ablakaink előtt két hámos courteaud repűle-el; a’ Kapitány Sejben Úréi, az itt-fekvő Császár-Huszárok közzül. Más nap első kimenésem a’ Kaszárnyába vive. – Kapitány Úr, mondám a’ hosszas hideg által elgyengített széparczú ifjúnak, a’ Csehy által szeretett idegen az ő leginkább szeretetett barátját a’ magáénak is nézi. Nevem’ hallására felszökelle fektéből, ’s jobbjaink összeszorúltak.

Csehy megholt, minekelőtte nagy tettei őt a’ hazával megismértetheték. Így tisztem^* elmondani, benne mit veszténk, ’s nagy részben tulajdon jegyzései ’s hozzám írt levelei után.

[227] Csehy József szül. Olgyán, Pozsony Várm. 1778. Martzius’ 2d. Atyja András Táblabíró, Curiális Űgyész, ’s a’ Pálffy és Berényi házak’ pöreinek Directora volt, anyja Udvarnoky Rosália. Szorgalma neki 1789. stipendiumot nyere, ’s 1794. Martz.^* 26d. a’ másod-évű Philosophusok köztt Dugonics alatt a’ negyedik, Domíny alatt harmadik, Schédius alatt második, Schönwiesner és Koppi alatt első Eminensnek ítéltetett.

Atyja Prókátornak akará nevelni, de ez kimondá, hogy a’ törvénykezés’ tudományában még a’ mit tud is, felejteni akarja. ’S mit felelsz majd Felpörösednek, ha jószágodat kívánja? kérdé ez. „Ha tiéd, vedd!” felele a’ nemes-lelkű ifju. – Hajlandósága a’ katonáskodás volt. Atyja úgy hitte, fiját is az arany kardrojt ’s a’ tisztelkedő fegyver csalogatja más pályára, mint a’ mellyet ő szerencsével járt, ’s ellenzé a’ szándékot. Ez, nem győzvén atyját ostromlani, 1799. Novemb. 17d. eggy igen tiszteletes Huszár-Tisztnek béadá kezét. Nyugtatást lele azon gondolatban, hogy így a’ szolgálatnak minden részét fogja ismerni, ’s ön magának köszönheti emelkedéseit.^*

Következő nyáron Tisztté leve, ’s esztendővel később Generális Walther, tovább Báró Mohr mellett, Segédtisztté; ’s az marada ha tanulási előmentét tekintjük, igen nagy szerencséjére, valamíg Kapitánnyá nem neveztetett.

„Katonaságom olta írogatott Naplóimat szedem rendbe (ezt írja eggyik levelében, 1803.), ’s eggyszersmind La-Caille’ csúcsos vágásai ’s Le-Blond’ Fortificatiója foglalnak-el. A’ Tactica Mathesist kíván. Robertson új tekinteteket nyit szemeim előtt, ’s érezteti velem, melly külömbség van a’ természet’ törvényein és a’ találmányok képtelenségein épűlt intézetek között. Mi, kiknek Schwartner esztendeig szaggatá süvöltő Diplomaticajával füleinket, csak a’ Városi-Architectúrát sem tanultuk; mintha több szükség volna holmi obscurus ember’ pecsétjét ismerni, mint arra, hogy építeni tudjunk. Nálam nulla dies sine linea, hogy a’ tizenkét lenyühölt iskolák’ tompáját kifenjem. Kinézésim kedvezők legyenek, vagy nem kedvezők, csak előmenésem alkalmas létemen ne múljon soha, azon ugyan épen nem törődöm. Negéd és fennhéjázás nekem mindeddig legkevésbb gondot és bút szerzének.”

Mind azon népek’ nyelvét, mellyek köztt forga, megtanúlá tökéletesen, ’s útjaiban felkeresé a’ kik tudományaik ’s dolgozásaik által ragyognak. Szuperint. Kis és Prof. Kresznerics elhűlének, midőn hozzájok lépe eggy lengyel ködmönkébe öltözött Tiszt: de még inkább azon, a’ mit a’ lengyel ködmönkébe öltözött Tisztben találtanak, midőn elment.

Leveleinek mindenike festi a’ nemes-gondolkozású Embert, a’ derék Katonát, a’ hű Magyart. – „Éltemet a’ Szerencse megtartotta: én soha nem kíméltem; ezt irja 1812. Septemb 11d. Hadi-Jelentésünk ugyan nevemet említeni nem fogja: de ha a’ Strichowi attakot fogod olvasni, Kobryn mellett, August. 13d. gondolj reám. Generálisunk a’ csata’ mezején szorítá-meg kezemet, ’s köszönte a’ mit tevék.”

E’ csatázás felől Hadnagy Ladányi Úr ezt írá Majór Csereinek, Krasznára: „Századunk parancsot veve Kobrynnál, hogy a’ nálunknál háromszorta több Oroszokkal csapjunk-össze. Eleinte visszanyomatánk; én leghátúl látám magamat Csehyvel, kit figyelmessé tevék az eránt a’ mi történik. Semmit ne féljen, mondá Csehy az akkor még új katonának; csak nézzen bátran szemek közzé! Ekkor nekik-rugtatván, szemem előtt szaba-le két Orosz dragonyost, ’s több mint negyven legényen keresztűl-csapott. Engem kiszabadíta azoknak^* kezekből, kik vittek. Kardján sok mély vágást láttam; magán nem volt semmi seb.”

Elesett a’ derék Csehy Lithvaniában Luboml mellett 1812. Septemb. 29d., eggy orosz álgyú által, melly szívét és bal vallát, lovának^* fejével szakasztotta-el. Teste a’ Templom mellé temetetett. – Spargite humum foliis ...

Testamentomának eggyik czikkelye egész fényben láttatja a’ széplelkű férfit.^* Költ az 1812. Június’ 18d. Lublín körül, marsa alatt. „A’ többit a’ Nemes Regement ne sajnálja Emánuel Gyika Constantín^* kedves barátomnak, Szala Várm., a’ Belatinczi Uradalom’ mostani birtokosának, kezéhez szolgáltatni, olly kötelezéssel, hogy ezen érték’ eggy harmadát Kazinczy Ferencz barátomnak küldje-által Széphalomra, Újhely mellett, Zemplény Várm.; más harmadát pedig Virág Benedek barátomnak, Budára; eggy harmadát maga Emánuel barátom fordítsa a’ Magyar Literatúra’ elősegélésére.” – A’ rendelésnek nem vala semmi sikere; de ki kérdheti azt? nekem elég volt a’ köz ügy’ barátival tudatnom, Csehy mit akart. Érdemli ő, hogy az^* illy érzésű, illy kimíveltetésű, illy tettű ifju-férfinak^* szeretetével dicsekedjem; hogy azzal, a’ szó’ legtulajdonabb értelmében, kevélykedjem és kérkedjek. Légyen az nekem eggyetlen ragyogásom, hogy én Csehyt, a’ soha nem látottat, és több ollyakat, mint Csehy, barátimmá tettem.

[228] Még Sejbennél múlaték, midőn Cadet Cserey József Úr, fija a’ Thesaurariátusz’ Tanácsosának,^* Mihálynak, belépe, ’s nekem azt az engem emelő hírt hozá, hogy lelkes atyja még mindég emlékezik rólam, ’s a’ szerint szeret, a’ hogy nekem irígylést érdemlő sorsom leve, a’ Csereyektől szerettetni.

[229] ’S midőn e’ levelemet bevégezém, elfog az a’ gondolat, hogy ezt a’ te Auréled, Marcelled, Emíled, ’s az én Emílem, Antonínom, Bálintom, Lajosom olvasni fogják, ’s a’ mint reménylem és óhajtom, meleg szívvel. Lökjön szikrát az ő lelkeikbe Csehynek és Csohánynak emléke, kiket a’ Haza’ Géniusza sirat. Melly reményeink levének oda a’ két hős ifjúban!

[230] Útam Dédácsig^* másfél nap tartott. [231] Csererdőket értem innen a’ Lugosi szőlődombon. Szélesen ki^* voltanak vagdalva az út mellett, hogy a’ menők bátorsággal haladhassanak. [232] A’ hol az háromféle nyílt, igen csínos Útmutató jelentené, magyar és oláh betűkkel, melly ága hova viszen.

[233] A’ Feszűletek’ keresztjei Kosova’ táján, majd fából vagynak állítva, majd kőből, ’s ezek eggy darabban. A’ kő-keresztek nem magasak és nem véknyak, hogy meg ne pattanjanak, midőn emelik.^* A’ fa-kereszteken eggyik czifra a’ másikat éri; kisded karikák, fél diametereik által csillagokra osztva. Más szent jelek, ’s festett vagy papirosra-nyomtatott, ’s durván bekent képek paraplű-fedél alatt állanak. [234] Ha kertjeinkben a’ Chínai házikókat ’s a’ török kioszkokat gyönyörködve látjuk; miért ne az oláh-czifrát is?

[235] A’ csererdők köztt eggy éltes asszonyember könyörögve közelített szekeremhez. Színe mutatá, melly inség alatt nyög. Nem adék neki fösvény kezekkel; láttam sokra van szüksége; elvevé a’ marok pénzt, és még is kére. Most papiros-pénzt^* adtam neki, ’s még sem szűnt-meg kérni. Úgy hittem, elfogyott ereje, ’s szekeremre kívánkozik; megnyittatám tehát ajtaját, de felűlni nem akara. Lyányom’ kísérője megérté beszédében a’ pite szót, ’s nyujtotta neki a’ kenyeret. Az öreg mohon harapott belé. – Melly borzasztó kinézés várja e’ tájt! Gomba és éretlen szilva most^* minden eledelek.

[236] Mellettünk nehány portékákkal megrakott dihócz-szekerek menének-el, némellyíke tizennégy, eggyike huszoneggy lóval. Cselédim elálmélkodának a’ kerekes bárkán és a’ béfogott ménesen. Találánk nehány folt lovakat is. Azok Oláh- és Moldva-országból hajtatnak Temesvárra, Debreczenbe, Pestre, míg eggyenként elkelnek.

[237] Illye, Bethlen Gábornak birtoka ’s születési helye, balra maradott eggy szép lapályon. Épűletjeit nem lehete tisztán kivenni, a’ távoly miatt. De ha azok kevélyek is, a’ helyt inkább nemesíti annak neve ki itt született, mint minden pompája.

[238] Csak hamar azután eggy magas és meredek szikla alatt menék-el, mellynek oldalába eggy deszkatábla szögöztetett, annak emlékére, hogy az útat itt Hunyadnak Rendei ’s Fő-Ispánja Gróf Bethlen László vonaták. A’ ragyogni-szomju Bethlen, míg a’ munka tartott, kenyérrel tartá-ki a’ munkásokat, ’s a’ magáéból. Nem csuda tett, és nem hallatlan tett: de dicső tett, ’s érdemli hogy ismértessék; hogy a’ nem-tudni-tudók tudják, ’s midőn Gergely barátunkkal azt szeretik csudálgatni a’ mit máshol látnak, de nem^* teszik a’ mit itthol látnak,^* mondják ezt kínokban: Et heic dii sunt!

Midőn Komárom 1808. új árkokat és sok egyéb építményeket kapa, kitértem Pozsonyi ’s Bécsi útamból, hogy azt én is láthassam. Eggy öreg Úr komoly léptekkel lépdelle Felköltjeink’ öltözetekben, kardosan, tarsollyal, csákóban. Utána három fijai, így öltözve azok is; ’s a’ mi a’ látást érdeklőbbé tette, sántítva az eggyik, sőt ha emlékem meg nem csal, mankón. Ezeket proconsuláris csoportban követék nehány ifjak, kik az öreg Úr’ költségén menének-fel Erdélyből, látni a’ Magyar Dietát Pozsonyban, és osztán Bécset. – A’ ki így öltözve vezeti így öltözött fijait; a’ ki ennyi nem gazdag, de derék, ’s tanulni szerető ifjat viszen oda, a’ hol látni és hallani lehet; tiszteletes, ha talán azon emlék’ lidérczi kísértete, hogy ő rokon-maradéka az Erdély’ leglelkesbb Fejedelmének, és Gergelynek ’s Ferencznek és Jánosnak, ’s Farkasnak, Miklósnak, a’ korláton messzére kicsalta volna is. Mi, kik nem merünk hiúk lenni, mosolygani szeretnénk a’ kik magokat hiúknak mutatni merik.^* Nem látjuk, hogy a’ hiuságnak némelly neme igen derék portéka, midőn azt vagy ész intézi, vagy eszesek.

Bethlen eggyike vala az Erdély’ leghatalmasbb Beszédtartójinak. Kevély lelke pirult rossznak ismértetni.

Végső éveit betegen töltötte, ’s lelkének gyakor eltávozásában. Vesztegette nem csak jövedelmeit, hanem örökét is. Voltak a’ kik tüzelék gyermekeit, hogy a’ jószágot vettessék zár alá, nehogy kopaszon maradjanak. A’ szeretetre-méltó philopátorok készebbek valának romlani, mint szerencsétlen atyjok ezen eggy örömében megháborítani. – Melly ragyogó tett, ’s azon korban, mellynek bálványa a’ pénz!

[239] Most Branyicska mellett méne-el útam, mint a’ minap is már, eggy meredek hegy alatt, melly a’ Marosból látszik kikelni. Lába el van seperve, ’s a’ régi Tiriscum’ négyszögű nagy kövei ide hordatának, hogy a’ keskeny útat a’ Maros’ áskálásai ellen ótalmazzák. Ennek jobb szélén áll a’ falu, túl a’ vízen, a’ Branyicskai Jósika ház’ három Kastélyaival. A’ helyt eggykor Cardinális Martinúzi bírá; még áll a’ ház, mellyben lakott, midőn bele únván az uralkodás’ gondjaiba, oda-hagyá Gyula-Fejérvárt, és a’ hiú, makacs asszonyt, ki maga sem tudta mit akar; még áll a’ Kápolna, mellyben Miséjit mondogatá. A’ ház új ízlést véve magára, minden egyéb épűletivel: de a’ Kápolna fekete falakkal áll,^* ’s csudás zsindelyezetével.^*

[240] A’ tiszteletes épűlet’ ura Báró Jósika János Excell., most Gubernium’ Praesese, midőn pedig Branyicskán ebédelék, Hunyadnak Kormányszéki-Tanácsosságra léptetett Fő-Ispánja volt. [241] Asszonyára rá-ismertem volna első megpillantásával, ha nem tudtam volna is, hogy benne eggykori Kolozsvári Fő-Ispán Gróf Csáky János’ gyermekét fogom találni; annyira hasonlít hozzá arczában, növésében.

[242] A’ Praeses’ atyja, Antal, Kolozsvári Fő-Ispán, ifjabb esztendejiben Jezsuita volt, arra rendelve,^* hogy Mártonffy József társával, a’ későbbi Püspökkel, mint Missionárius, Chínába küldessék. Eltöröltetvén a’ Szerzet, visszatére a’ világba, ’s elvevé Gróf Teleki Ferencznek testvérét, Josephát. Élte’ örömeit olvasásban találta. Nevezetes számú^* könyveit a’ Hora’ és Gloska’ társai elégették, elhordották. Maga a’ Praeses 1796. Károly-Fejérvári Kanonok és Bibliothecárius Cseresznyés András Úr’ társaságában készűle megjárni Olasz- és Franczia-országot; de az előre-tolakodó ifju Generális Buonaparte Napoléon útjokat elakasztotta. Kénytelenek valának Turínból visszafordúlni.

[243] A’ Fő-Ispán előparancsolá aratóji közzül a’ legszebb oláh legényeket és leányokat, ’s ezek ropták tánczaikat a’ kertben, terrae graves. A’ barbarusoknak e’ részben nem mosolygának a’ Kegy’ szűzei. A’ férjfiak kezdik, ’s egyedül. Karimákban járdogálnak, vonogatván elébb tovább lábaikat, eggyike a’ másika után; nem mint a’ magyar legény, ki ezt hol pajkosan meggörbedve, hol néki-egyenesedve elkeseredésében, ’s bús örömei köztt eggyet sóhajtva, tenné. Lyányok, asszonykák, csoportba-verekedve állanak, ’s várják szerencséjeket. ’S most eggyik tánczos, majd a’ másik, úgy osztán sorban a’ többi, előránt eggyet a’ csoportból, tombol vele, ’s olly valamit mond mint a’ vers, ölbe fogja a’ lyányt vagy menyecskét, ’s megforgatja. Némelly tánczos nem elégli-meg eggyel; két leánnyal indúl tánczra, ’s a’ kettő’ balját^* jobbjában tartja, ’s duetto helyett triót jár. – A’ táncz mint a’ bőrduda’ dongása, ’s a’ dongás mint tánczosa ’s tánczosnéja.

A’ Fő-Ispán előkiáltá Vice-Notárius Mákra Antal Urat, hogy a’ kisdedkoru Pepíevel tánczolná-el a’ Hátszegit. Tánczos és tánczosné két kezeiken fogják egymást, szembe a’ kettő, ’s azon időben jobb lábok’ hegyével ez is az is hármat tippantanak, majd bal^* lábok’ hegyével ugyan-annyit, és még eggyszer hármat a’ jobbal, mint elébb. Kezeiket a’ táncz’ kezdete olta a’ táncz’ végéig soha el nem eresztvén, hármat szöknek a’ lány’ jobbja, most balja, ’s ismét jobbja felé; ’s ekkor újra kezdődik a’ tippantás, ’s azt ismét az ide oda szökés váltja-fel.^* Végre a’ legény ölbe kapja tánczosnéját, ’s megforgatja, mint a’ magyarban, ’s ismét kezdik a’ hármas tippantást, a’ hármas szökellést. Ebből áll a’ Hátszegi, a’ maga szent számjaival.

Míg gyengekorú nénje Mákra Úrral tánczola, ’s nagy ügyességgel, teljes gratziával, a’ kis Toníe megálla, ’s magában próbálgatá a’ tippantásait. ’S a’ kedves gyermek’ félénk tippantásai többet értenek, mint a’ legügyesebb, legtanultabb tánczos’ mozgásai.

[244] Gyulai fogata, mert még Dédácsig dolgaink valának. [245] A’ hajdani Tiriscum’ (Veczeli- vár’)^* árkainak puszta helyénél kikelénk szekerinkből, hogy lábaink szent helyre lépjenek.^* Valóban szent! mert eggyike a’ legjobb fejedelmeknek, legjobb embereknek, a’ nemes Hódoltató, valaha itten járt; – Trajánt értem. Miolta a’ kövek Branyicskára, az apróbbak a’ postaút’ töltésére hordattak-el, itt eggy egyenes gödörnél egyebet nem látni; ’s ez is annyira bé van már hányva, hogy kevés eszt. alatt, senki sem mondja-meg, hol állott valaha a’ Vár.

Solymoson Óbester Barcsay Abrahámné, szül. Gróf Bethlen Susána, örömmel fogada bennünket, mint mind azokat szokta, kiket férje szeretett. Előttem lebege a’ szép arczu, deli termetű férjfi’ képe, kék szelíd szemeivel, szög hajával, Párizsi módjaival; ő, ki valaha királyi palotákban forgott; ’s most, belé-csömörölvén a’ világnak minden czifrájiba, e’ csendes szögben találá-fel öreg napjai’ nyugalmát. Még látám mint lövellé hegyes, néha keserű nyilait, mellynek neki annyi ellenséget csinálának; és épen azért, mert nyilai a’ rosszakra voltak lőve, annyi barátokat a’ jók köztt.^* Barcsai véthete, ’s véte: de ő vétkeiben nemes volt.

[246] Azon gyönyörü völgyen, melly Szebentől, Hunyadon^* végig, Magyar-ország felé nyúl, eggy más kisded völgy nyílik, közel Dédácshoz, délfelé; ’s az visz azon helyre, melly nemzetünk előtt örökre szent marad, mert a’ legtiszteletesebb Magyarnak birtoka, még pedig ösi birtoka, sőt szűlője is volt – Vajda-Hunyadra. Szántva vagynak e’ völgy körül a’ lapos tetők; maga a’ szűk völgy fűvet terem, és sok kukuriczát. Sebes patak fut-el rajta, ’s a’ patak’ szélén két falu áll, Barcsa és Al-Pestes. Hunyad megett alantabb és szálas hegyek emelkednek mindenfelé, ’s ezek köztt messzére kél-fel 27800 ölnyi Retyezát, gyalúlt tetejével.*¹⁹

[247] Már tízkor dél előtt Hunyadon valánk. [248] Fellegvárat reménylettem találni itten is, melly a’ szerint uralkodjék az alantabb táj felett mint a’ Dévai; ’s íme ez itt nem elébb tűnt szemembe, csudás-szögű, csudás fedelü magas falaival, mint midőn már előttem vala a’ Mező-Városka, minden dísz nélkül, hasonló eggy nagyocskább faluhoz, mellynek a’ Vár nyugoti szögét foglalta-el. Hatalmasabban kele most lelkemben az^* a’ gondolat, hogy a’ hol vagyok, hogy a’ mit látok, ott Hunyadi is volt, azt Hunyadi is látta, magáénak látta; ’s az naggyá teve előttem minden tárgyat. A’ hogyan gyermekes képzeletünk közönségesen^* nagyobbnak festi a’ mit csudálgatunk, hogy meglátván végre, ’s^* a’ gígászi nagyság közönséges növéssé lohadván, ítéletünk a’ való’ mértékénél is alábbra süllyed, ’s a’ nagy halandó, kit érdemeink csudáltokban Atlásznak gondolánk, kisdeddé sorvad, mint mí vagyunk, földnek egyéb szüleményei: úgy vagynak viszont esetek, hol a’ jelenés túlhaladja^* a’ nagyító képzeletek’ festésit, ’s többet lelünk mint váránk; ’s engem itt ez ére. Elevenebben tűnt-fel lelkem előtt ama’ szerencsétlenek’ emléke, az az ő hajdani erejek, nagyságok, midőn most Vajda-Hunyadra beérénk, ’s a’ nyeregben-űlő asszonyok és lyányok’ sokaságán, mert épen héti-vásár vala, keresztűl vergődénk.

[249] A’ Vár’ udvara egyenetlen négyszög, a’ szerint épűlve, a’ hogy azt kelni engedé a’ márvány-félsziget. [250] Éjszaki oldalát, honnan a’ híd van általvetve a’ széles és mély várgödrön, Hunyadi építeté, a’ Vajda és Magyar-országi Gubernátor; keleti oldalát fija Mátyás, a’ Király, szinte a’ Kápolnáig; a’ mi azon túl van, az innen kinyúlt bástyával, Bethlen Gábor, a’ Fejedelem.

[251] Udvara [252] legpartosabb a’ Bethlen’ soránál, a’ Mátyásénál legalantabb, ’s amaz jóval szélesebb mint ez. Ellenben a’ Bethlen’ sora csak szükségre vala építve; a’ Királyé ’s a’ Gubernátoré pompára is. Legszebb kinézés a’ Király’ sora’ erkélyéről van, melly az épűlet’ testéből kihasasodik.

[253] Midőn a’ Vajda építeni kezde, itt kétségen kivül állának épűletek, mert a’ hely alkalmas vala, a’ puskapor’ feltalálása előtt, erősséggé fordítatni; ’s az épűlet nem eggyszerre, nem kész^* rajz után tétetett, hanem a’ mint idő, szükség, érték engedék;^* ezt bizonyítja a’ sok szög és szug, ezt a’ csudás fedél. Neki elégnek tetszhetett bevégezni a’ maga sorát, a’ híd’ oldalában, ’s általellenben a’ Kápolnát; melly nem vala kevésbé szükséges, mint eggy bástya.

[254] A’ Hunyadi János’ alkotmánya egyenes sorban emelkedik a’ Vár’ árkából. Onnan emelkedik az a’ négy oszlop is, melly a’ négy erkélyt tartja, ’s eggyszerre épűlt a’ fallal. A’ négy erkély kilencz ajtón által nyit eggy sétáló Corridórt. Szédűle főnk, midőn ennek ablakaiból a’ Vár mélyébe lepillantánk,^* [255] ’s a’ négy erkély’ rettenetes vastagságú pilasztereit, ’s a’ hídat-tartó magas és izmos oszlopot,^* elnézénk. Ezen oszlopok’ magassága nyolczvanhét láb; ugyan-annyi a’ Vár’ faláé, a’ hol^* az legtetősbb; ’s így a’ Vár’ foka, ha a’ mérés nem hibás, huszonkilencz öllel volna feljebb mint [256] a’ Zalasd’ patakja, melly kétfelé válván a’ Bethlen’ sora felett, a’ híd’ oszlopai között fut-el, ’s itt malmot forgat.

[257] A’ Palota földszíntt áll, alatta a’ Vajda’ lakó-szobájinak. Boltozatját négylábnyi diameterű, háromölnyi magasságú, nyolczszögü veres-márvány oszlopok tartják, a’ Palotát hosszában osztván két egyenlő részre. A’ hol a’ boltozatok’ éles szeletei bezárják magokat rózsákat látni, a’ Haza’, a’ Hunyadiak’, a’ Szilágyiak’, ’s mások’ czímereikkel. Az ajtóhoz legközelebb oszlopra ez van faragva, hosszass szögletes betűkkel: Hoc opus fecit fieri Magnif. Dn. Joannes de Hunyad Regni Hungar. Gubernator anno dni 1452.

[258] Csaknem általellenben a’ híddal áll a’ Templomocska. [259] A’ Hunyadiak’ hollója a’ gyűrűvel, ’s a’ Szilágyiak’ vadkecskéje, itt is láttatja magát, és sok ízben. Az udvaron, a’ grádics mellett, veres-márványban látni a’ Hunyadi-ház’ megújított, megbővített czímerét: a’^* pajzs’ első és utolsó mezejében a’ hollót, a’ másodikban és harmadikban a’ koronát-nyujtó Oroszlánt, a’ sisak felett két emelkedő szárnyat.

A’ Mátyás’ sora mellett eggy bástya kél, mellyet Buzogány-bástyának mond a’ Magyar, az Oláh Pisztriczének, az az, tarkának; mert külső színe négyszögekre van felszeldelve, ’s bé van mázolva fejér, kék, veres színekkel. Ennek tölcsér-tetejéről az égi-tűz 1815. Júius’ 11d. lehasítá vitorláját, a’ kétfejű sast; azolta lehullott a’ tölcsérfedel is, ’s nem sokára boltja fog beomlani. [260] Az Uradalom’ akkori Kamarai Administrátora, Osdolai Bögözi Antal Úr, sokat költe saját erszényéből, hogy a’ mi romlani elkezdett, épségben maradhasson; [261] Uralkodónk pedig, esztendővel azután hogy én ott valék, harmad napot múlatván a’ Hunyadi Várban, harmincz-ezer forintot fizettete-ki a’ szükséges igazításokra.

Eggy másik bástyája Nye-bojsza^* (ne félj!) nevet visel. Ez, a maga kémény-alakú ttejével, eggy folyosó által van a’ Bethlen Gábor’ sorához csatolva.

A’ Várat Borbátvízi Bája István Úr két külömböző szempontokból festettte, nagy hűséggel; elébb nekem, azután Döbrenteinek, ’s ez kőbe-messzve adá-ki az utolsóbbat. Én is ezt adom itt, mert ez többet mutat mint^* az elsőbb; nevezetesen a’ két bástyát, a’ Várbeli-Kápolna’ oltárvégét, ’s a’ Városbeli Templomot.

Mi volt valaha Hunyad, és mi az most! A’ Palota, hol Hunyadinak Nagyjai gyűltek vala össze, most só és vas-páhó. Nagy és tiszta-lelkű férjfi, melly kevés örömet érzél vala te, munkás és örök tusakodások köztt elélt napjaidban, ha láthattad volna, bétekintvén a’ Végzések’ könyvébe, mi várja hunytod után hazádat és házadat!

Nem hagyhatám-el a’ szent helyt azon emlékezés nélkül, hogy itt eggy ember szolgála a’ konyhán, hogy itt eggy ember füjtögeté a’ kemenczéket, ki később Váradi Püspökké, eggy Király’ Kincstartójává, Ministerévé, eggy özvegy Királyné’ Corregensévé, eggy Királyi gyermek’ Gyámjává leve, ’s tovább Magyar-országi Prímássá ’s Esztergomi Érsekké, Cardinálissá; a’ kit ellensége mindenek felett irígylett Királyának, a’ kit egész Európa tisztelt, csudált – a’ magyar Ximenesz.

kleinere Schrift.

[262] Zágoni Aranka György, Assessora a’ Kir. Táblának, engem eggy Értekezésével ereszte-el magától Maros-Vásárhelytt, mellyben meg akará^* mutatni, hogy a’ miket Heltai Hunyadi Jánosnak származása felől terjeszte-el, ’s Benkő elébb hamisnak ismert, tovább, szerencsétlen megtévedéssel, valónak vétetni erőlködött, nem egyéb mint mese. Aranka a’ jó ügy mellett kele-fel; ’s való a’ mit állít; de gondolatjait sem szépen nem adá-elő, sem világosan és jó rendel, itt pedig a’ bizonyítás csonka is azonfelűl. Felkapám okait, ’s a’ kérdést a’ szerint igyekeztem felfejteni, hogy Olvasóm az előadásban legalább csonkaságot ne találjon. Bár a’ szennyet, melly a’ tiszteletes Hős’ születésén századok olta űl, teljesen láthassuk valaha eltörölve.<*²⁰ >

Értekezésem mellé teszem azon Jegyzéseket is, mellyek eggy újabb Útazónak a’ Demsusi Templom’ megtekintésében és az Ulpia-Trajána’ nyomozásában felvilágosításokat adhatnak. Én magam azt meglátni most nem fogom. De nem halok-meg úgy, ha külömben az a’ három rokkás leány, ki életem’ fonalát rózsaszín és fekete szálakból olly igen tarkásan fonja, a’ hogyan igen kevesekét, annak^* végét hamar nem hozza-elő, hogy a’ nekem olly kedves tájt ismét meg nem lássam. Akkor ki lesz poltolva, a’mit most elmúlaték.

[263] Közel Vajda-Hunyadhoz Hátszeg mellett, Demsus nevezetű oláh-faluban eggy Templom áll, melly némellyek által Római alkotmánynak tekintetik, mások által ollyannak, mellyet az újabb idők alkottak, de Római építés’ maradványaiból.

[264] A’ Templom’ képeit Hohenhausen Majórnak Alterthümer Daciens in dem heutigen Siebenbürgen. Wien, 1775. 4. czímű felette ritka Munkájából vettem.

Külső szélessége 14 lépés, hossza 30. Ugyan-annyi a’ torony’ magassága is, ugymond Hohenhausen; ki a’ 30 lépést 12 ölnek mondja. Bár eggy újabb Útazó, a’ távolyságokat Zseböllel mérje, lábok és hüvelykek, nem lépések szerint.

A’ szögletek faragott kövekből vagynak rakva. Tégláji erősek mint a’ vas, veresek mint a’ czinóber, porok apró mint a’ hamu. Ajtó, oltár, és az Isten’ szobra, a’ Kis-Templom’ végében, eggyike a’ másika megett állanak.

Másfél-lépésnyi szélességű, három-lépésnyi hosszaságú, egymástól két-lépésnyire^* álló polczozatokon, négy négy-ölnyi^* magasságú oszlop tartja a’ kéményt az oltár felett; ’s a’ kémény, minthogy magas, ’s minthogy templomban áll, toronynak tekintetik. De a’ Régieknél ismeretlen volt a’ torony, ’s ki láta illy szűk tornyot?

A’ négy’ oszlop’ lábköveinek oldalaikra lovat faraga a’ tanúlatlan Művész, ’s ezek támaszták azon nem méltatlan gyanút, hogy itt a’ Harczok’ Istene tisztelteték. Van ezen lábköveken nehány temetési-felírás^* is, de azokból semmit nem tanulhatni.

A’ nagyobb és kissebb Templom’ keleti fala mellett folyosó, nyugoti felén két szokatlan hasasságú oszlop. Vagy Hohenhausen téveszté-el a’ rajzolást, vagy az oszlop később kor’ míve.

Seivert (Inscriptiones Monumentorum Romanorum in Dacia Mediterranea. Viennae, 1773. 3.) úgy hiszi, hogy Szármicz, más nevével Sarmisegethusa, ’s Ulpia-Trajána azon eggy helynek nevei, de külömböző korokban; mert Kanonok^* Meserícius Ulpia-Trajanában, az az, a’ mai Várhelyen, Hátszeg mellett, eggy régi Város’ maradványira talált. – Az, hogy a’ Várhely’ helyén régi Város állott, és hogy a’ régi Ulpia-Trajána volt, mutatja e, hogy Ulpia-Trajána és Szármicz azon eggy helytt állottanak?

Az Erdélyi Fejérvár Rómaiak’ birtoka alatt Apulum nevet visele, ’s a’ Dákok’ idejében, úgy mondja Benkő, Transilv. I. 13., Tarnicz-nak mondatott. És még is nevetséget^* állításnak nevezi, lap 23, hogy Szármicz és Tarnicz azon eggy hely voltanak légyen; de felejté elmondani, miért^* nevetséges. A’ Szarmicz és Tarnicz nagy^* hasonlósága ugyan épen ellenkezőt hágy^* gyanítanunk, mert a’ T és S, ’s az N és M, ’s az S, CZ, CS rokon hangok, ’s gyakran cserélgetik egymást: jövéS, jöveT, azoNban^* és azoMban, leoparduS és párduCZ, graduS és grádiCS, lucaS^* és lukáCS. Így az attikai dialectusban a’ Görögöknél; így az Angolyoknál és Hollandusoknál az SZ és T, így az iNprobus és iMprobus.

Moesiai táborából Trajánnak a’ Karánsebesi völgy látszhaték legtanácsosabbnak a’ bejövésre, mert az egyenes és tágas völgyen kéje szerint foszlathatá-ki seregét, ’s a’ Duna mellől utána hozhaták az eleséget; és ha meg talála veretni, visszavonúlhatott.

Erdélybe Karansebes mellől két nyílás vezet: egyike, melly most Várhelyinek mondatik, más nevével Vaskapui: másika a’ Dobrai, más nevével Branyicskai. Traján az elsőbbet választá.

Előjővén a’ Marga-patakig, elfoglaltatá a’ hegyoldalakat könyed-lovagival (Velites), mert ott a’ hegyek szűkűlének, ’s ezeknek védlések alatt előbbre nyomúla.

Itt eggy négyszögü körülárkolt táborban szálla-meg, mellynek mindenik oldalát 750 lépésnyire vonatá, A. der Setzer setze dieses A. und was weiter unterstrichen vorkommen wird, cursiv. Az árok’ nyomait még 1765., midőn Hohenhausen itt jára, világosan ki lehete ismerni.

Innen méne elébe a’ Szármiczból közelítő Decebálnak. – Ha^* ez való, úgy Szármicz, és az ez helytt épített Ulpia-Trajána, nem lehete eggy.

Gyalogjait a’ dombok’ oldalain állította-ki, B.; lovagjai a’ síkot foglalák-el, C.

A’ legiók’ könyed-fegyveresei^* a’ Klopotiva-patak’ szélén fogának helyt, D., a’ segéd-seregeké a’ dombokon, E., ’s a’ Brazovai és Bresztyáni oldalokon, F.

A’ had jó renddel visszavonúlhatott négyszögü táborába, ’s a’ tábor mellett emelkedő dombokra, G., és még tovább a’ Marmorai hegyre.

Nem lévén alkalmasbb hely a’ hadi munkálásokra az egész Hátszeg’ táján, bizonyosan állíthatni,^* úgy mondja Hohenhausen, hogy Traján itt foga helyt. És valóban itt foga, mutatják az itt talált omladványok’ sokaságai.

A’ csata történt Chr. szül. ut. 102. Traján győze a’ Dákokon, de őket el nem nyomhatá, ’s győzelme sokba került. Visszatére tehát szállására.

Itt ötölnyi szélességű, négyölnyi mélységű, kétölnyi magasságú töltést hányata, azt hegyes karókkal békerítette, ’s a’ Hobicza-patakot keresztül-vezettette a’ táboron. Országútat vonata a’ táborhely^* alatt, körülárkoltatta azt is, ’s bástyát állíta H. annak védelmére. Katona-házakat építete, I., ’s a’ hozzá-pártolt Dákoknak, K., szállást ada.

Megszaporodván ezeknek száma, lakóúl nekik kimutattatá a’ síkot, L.,^* az új hely’ ótalmára két bástyát állíta, M. és N.; ’s midőn maga előbb ment, a’ kiszolgált katonákra bízá őrzését. A’ Tanács ide gyarmatokat külde, ’s az eggyé vála a’ katonasággal ’s a’ megtelepedett Dákokkal. Így kele itt később eggy Város, mond Hohenhausen, mellyet Amphitheátrum is díszesíte.

Az Ulpia-Trajána’ építése azon helytt, hol a’ mai Várhely áll, ezen előadás által az szerint motiváltatik, hogy minekutána Hohenhausen mind a’ négyszögü tábornak, mind az országútnak, ’s az országút’ bástyájinak nyomaira rá-akadott, állítását nem valónak nem vehetjük.

[265] A’ Grófné meg akará látogatni elholt férje’ testvérét, özvegy Gróf Bethlen Ádámnét, a’ Gyógyi hév vizekben, [266] ’s elvégzénk, hogy leányomat^* oda viszi, [267] én pedig Sípos és Báró Naláczi István barátinkhoz kerűlök, ’s úgy mégyek utánok. [268] Síposnál Tordoson fél napot élék^* eggyütt Naláczival, [269] Naláczinál eggy napot és eggy álmatlanúl töltött éjt Sípossal;^* [270] ’s az elsőbbnél eggyütt ebédlék az általa nagyon^* kedvelt Ponori Thewrewk Józseffel, kit azolta Szép-Literatúránk’^* barátjai lelkes dolgozásaiból ismernek.

[271] Tordos, Szászváros és Bábolna között, a’ Maros’ bal szélén, Szász-földhöz tartozik. Lakosai oláh-nyelvüek, ’s a’ Szász-helyek’ szokása szerint Predikátorjoknak dézmáznak, ki itt a’ Reform. felekezet’ tagja, de Luther. Capitulum alatt áll. E’ felekezetnek Erdélyben nincs gazdagabb Predikátorsága, sem kevésbb-terhű, mert az Ecclésiát hét háznép teszi, kik a’ magyar-nyelvű templomi-szolgálat által tartóztatnak a’ nyelv’ felejtésétől. ’S minthogy ezeknek nincs sokra szükségek, ’s a’ mire van, azt a’ Szászvárosi Togátusoktól vehetik; Sípos ezekkel tartat tanításokat, ’s ezeket oktatgatja, hogy hallgatójit oktassák.

[272] Sípos Pál nincs többé. Eggy veszedelmes inhideg kikapá barátjai közzül. Született Enyeden 1759. Octób. 16d.; megholt 1816. Septemb. 15d. Még iskolájiban elméje, szorgalma, lyányi jámborsága, csínos deák tolla által megnyeré Előljárójinak figyelmeket, ’s elébb Báró Naláczi Józsefnek József fiját Bábolnán, továbbá a’ Koronaőr Telekinek ismét Józsefét, végre a’ Cancellárius Telekinek Ferenczét nevelé, ’s ezen utolsót Bécsben. 1783. Octób. Rectora leve a’ Szászvárosi Collégiumnak; ugyan-annak 1798. Septemb. 23d. Rector Professora, ’s ezen hívatalt ott ő kezdette. 1805. Septemb. Patakra jött-által, Physicát tanítani, de Tordos 1810. Júliusban visszanyerte. [273] Kézíratban eggy deák nyelven dolgozott Munkája van letéve a’ Kolozsvári Reform. Collégium’ Bibliothecajában, ’s más példányban, saját kezével írva, nálam: Kanti tanítások. [274] Nálam vagynak Bode Berlíni Astronomusznak két levelei is őhozzá, és eggy Göttingi Prof. Kaestnertől, algebrai calculusokkal. [275] Deák Verseit 1810. a’ Bécsi nagy Menyegzőre, az Újságlevelekben vette tapsolással a’ haza, ’s mind Erdély, mind mi, benne nagy predikálót ismertünk, barátjai a’ legnemesbb gondolkozású, szelíd, ártatlan embert. [276] Nőtelen hala-meg, mint a’ kiket olly igen tisztele: Newton és Kant.

[277] A’ Gyógyi ferdőben olly nagy volt a’ Vendégek’ száma, hogy ha a’ Grófné előre nem gondoskodott volna szállásom felől, az ég alatt kellett volna hálnom. De a’ baj és elakadás által a’ jó Istenek a’ föld’ szegény lakójinak sokszor csak reménytelen örömet akarnak nyujtani, ’s szívem ezt az ő megkedvelt hitét ismét igazlottnak találá: eggy férfiu’^* vendégévé tevének, kinél felejtém, hogy a’ múlt éjjel, Bábolnán, szemeimet bé nem hunytam; míg két szomszédomnak eggy szava virradatkor mutatá, hogy a’ vékony fal lassúbb hangunkat is általeresztette. Gazdám Erdélynek eggyik legnevezetesbb Tisztviselője vala: a’ már egyszer említett Alsó-Fejér Vármegyei Fő-Notárius Kis József Úr.

[278] Midőn Vay József, a’ hívatalt akkor még nem viselő, előszer szólla II. Józseffel, a’ Császár elereszté Vayt, ’s így szólla azokhoz, a’ kik körűle állának: Bejárám minden országimat, ’s illy főre még nem találtam. Próbát akarék tenni, ’s ide oda szökdöstem a’ tárgyakon; de ennek mind eggy vala, akár azt kérdjem, mennyi aranyat adnak^* évenként^* a’^* magyar bányák, akár hogy eggy véka lisztből hány font kenyér sűlhet; ’s mí,^* kik a’ nagy férfiat^* ismerénk, valljuk, hogy a’ Fejedelem’ szava igaz volt. Nem szerény a’ hasonlítás; de az nem közttem és a’ Császár, hanem Kis és Vay között esik, ’s Vay igazlaná szavaimat: [279] én^* sem kérdheték Kistől Erdélynek Statisticájára ’s Történeteire kérdést, hogy a’ választ készen ne találjam, ’s azok eggyezének olvasásából ’s hallásból tett jegyzésimmel. De ezt várnom lehete attól, kinek dicsérete eltölté Erdélyt, és [280] a’ ki az öröm’, pihenés’ és gyógyúlás’ helyeire is Práyt hozá magával, és Smithet, a’ Nemzeti-Gazdagságról.

[281] A’ ferdő’ eggyik ura, a’ gazdag Kászonyi Báró Bornemisza Leopold, vendéglé az összegyülteket. Az nekem újabb alkalmat ada, Erdélynek némelly tisztelt fijaival ’s leányival megismerkedni,^* ’s még inkább megkedvelni a’ lelket, melly az Erdély’ lakójit éleszti.

[282] Barátim bennem, ’s már Kolozsvártt, nagy várást támasztának eggy Helvétziaihoz hasonlító Vízomlás felől, mellyet Gyógyon fogok látni, ’s a’ szó nekem hihetetlennek látszék, midőn Gyógyot még nem láttam; midőn megláttam, még hihetetlenebbnek; mert hogyan lehetne e’ dombon, nem hegyen, hogy lehetne e’ magas dombon, nem vad hegyen, Zuhanó? Most önkénytt vallom, hogy várakozásomat kevés esetekben látám inkább felülmúlva, mint e’ hihetetlenkedésemben, ’s a’ természetnek e’ csudáját legbuzgóbban én hirdetem.

A’ ferdő a’ dombnak épen tetején van, ’s ott a’ falu is. Ott bugyog-elő a’ föld’ kebeléből a’ víz számtalan forrásokban, ’s patakká válván, két ágra szakad.

Útunk ide, le a’ ferdő’ sok épűletjei közzül, azon ága mellett méne-el, melly eggy két rossz malmot hajt, és, minthogy árkában sok apróbb nagyobb kődarabok állanak, nagy zajgással és tajtékokat hányva fut tovább. Melly kedves volna itt eggy Claude-Lorraini éjt tölteni a’ hold’ szelíd fényében! Vagy midőn a’ fellegek pusztítást készítve torlódnának, eggy Ossziánit!

Másik ága ettől mintegy kétszáz lépésnyire ömöl alá. A’ kettő köztt kukuriczás, gyümölcsös kertek feküsznek. Látám meredekké válni a’ domboldalt, de hihetetlenkedésem el nem hagya. ’S íme most a’ Kaszkád előtt állánk. A’ falmeredekségű hegyoldal nem várt, nem képzelhetett magasságban, be van nőve felülről bokrokkal; alól a’ mélységben vad surjány borítá-el a’ víz’ futását. Első szabad esése, le a’ mogyorók’ árnyékiból, eggy pár ölnyi; de itt eggy csúcs kél elébe, ’s felkapja a’ patak’ esését, ’s úgy szalad ezer apró mozdúlásokban, millio meg millio csillám köztt, alá a’ mélységbe, mint eggy ezüst eleven lepel. Az Armída’ kertjeinek nem lehete szebb^* forrása, és a’ ki oda járúlt^* volna, úgy hihetné, hogy benne a’ bájos leány’ életét látja elfolyni. Magát a’ legfelsőbb szökést könyű képzelni eggy kifúrt hordónál is: az eleven leplet, e’ csillámló számtalan rezgésekkel, látni kell.

És osztán az a’ szédítő tető, onnan, a’ hol a’ víz esik, addig, hol az lábaink alatt le rohant, ki vethet ahhoz, ki képzelheti illy nagynak!

A’ víz mészrészeket rak-le, ’s ezek sokára követ termesztenek, a’ hol nem volt; de viszont az idő azt is teszi, hogy ne légyen a’ hol volt. A’ melly torok megnyílott lábaink alatt, hogy barátnéink kénytelenek valának a’ gyümölccsel-gazdag szilvafák’ ágaiba fogózni, ott illy szirt fekszik, befutva szederinakkal ’s egyéb gazzal. A’ kő’ terhe ’s a’ szakadó víz lerepesztették toronynyi^* magasságáról.

[283] Virradtakor akarék itt lenni, hogy a’ szép forrást a’ nap’ szikráztatásiban láthassam, mert délután árnyékban álla. De a’ ki Kis József Úrral csak éjjel lehet, annak nappallá válik éjszakája, és minthogy a’ természet el nem engedi adóját, éjjellé viszont nappala; ’s elszunnyadásunk azután, hogy szomszédink miatt elcsendesedénk, e’ remélt örömemtől megfosztott.

[284] Sorba járám a’ kikkel itt összeismérkedni szerencsém vala, és a’ kiknek e’ szíves látást köszönhetém. Szekereink a’ kisded falu’ végén várának. A’ Grófné, minden gyermekei, ’s Fő-Notárius Kis Úr, elkísértek. Némán, elfogott, összeszorult szívvel csókolám-meg a’ legjobb anya’, a’ legjobb leány’ kezét, ’s most még eggyszer a’ Grófnéét, ’s lelkemnek örök kedvesei elmaradának. – –

Gróf Lázár Benedek Úr úgy hivé, hogy erántam tartozik valamivel azon részvételért, mellyet, midőn katonai sebeit a’ Váradi ferdőben gyógyítgatá, az anyám, eggy szerencsétlen ’s tartós betegségben elholt katona’ anyja*²¹ eránta^* bizonyított, ’s megígérteté velem, hogy Benczenczen nála fogok ebédelni. Nem akarám elvonni örömeitől, de végre is meg kelle magamat adnom, ’s fél órával azután hogy mi Gyógyot elhagyánk, fogatott a’ Gróf is. Azonban barátim Alsó-Gyógyon bevittenek Gróf Kún Zsigmond Úrhoz, ’s^* én annyira megszeretém az ottlétet, hogy midőn nyájas Vendéglőm utólére^* és sürgeté menésünket, én kérém, engedne veszteglenünk. [285] Merészke volt eggy tettem, mellyet itt elköveték, de ollykor a’ merész tettek sem rosszak; ’s nem^* lesz rossz elmondanom:^* eggy ifju Barcsai Úrtól azon^* kéréssel váltam-el, hogy Fejedelem ösére ne emlékezzék, de annál többet Ábrahámra, a’ Költőre.

[286] A’ reggeli mellett űlénk Benczenczen, elfojtott szívvel mindnyájan; érzénk az elválás’ közelítő pillantását, midőn Báró Bornemisza Pál Úr betére hozzánk, ’s beszéllé, hogy elhagyott barátnéink kisírt szemekkel jövének-elő hálójokból, ’s bennünket emlegetnek. Vártam azt, tudtam hogy úgy lesz, és még is örűltem a’ hírnek, mintha váratlan ért volna. Az én szemeim rég olta el szoktak sírni fájdalmokban; könyeket nekem csak édesbb^* ellágyúlásokban enged az elkeményedés; de most nedvesedni kezdének, ’s el kelle fojtanom keblem’ sóhajtását. Előttem vala a’ Grófné, azzal az angyal és gyermek lélekkel, előttem az én örök barátném, ’s testvérei Fánny és Constance. ’S Fánny felől, kit leveleim mindeddig nem is neveztek eggy történetet, hogy^* e’ lelkeket ismérd^* – – [287] De nem! leveleim sajtó alá jutnak; lehetne Olvasó, ki azt hidegen vehetné. Életünk’ boldog pillantatai profanálva vagynak, ha ollyanok lesznek tanúji, kik ismerni^* nem méltók. –

[288] Bornemisza ment. Fogának nekünk is. Lázárnak megköszöném megbecsűlhetetlen jóságát: de^* hogy két barátimnak köszönjem-meg a’ mit érettem tevének, arra nem lelék szót. Midőn Gyulait szorítottam melyemre, őtet, ki csupa szív – hányszor mondottam ’s mondom ezt felőle magának és másoknak! – még inkább érzém a’ mit mindég mondok: midőn Döbrentei szoríta karjaiba,^* érzettem, hogy barátságunk a’ sírig fog^* tartani.

[289] Végre elhagyva, egyedül látám magamat. Harminczhárom napot tölték velek, ’s annyira egymáshoz szokánk, hogy az elszakadás nem lehete mindnyájunknak nem fájdalmas. Kitekinték szekeremből a’ Kenyér-mezőre, feltekinték a’ Csórai bércz felé, hol Barcsai kedvelt almafája alatt fekszik, mint Gárdai ’s Írói társa Bessenyei György, Berettyó-Kovácsiban, Debreczen és Várad köztt; ’s azonnal ismét magamba vonúlék; szívemben most nem lele helyt^* több érzés eggynél. [290] Zseni fecsegni kezde, ’s siket valék a’ szeretett gyermek’ csevegéseire. Most énekelt: „Itt hagynám én e’^* kis falut, ha lehetne, Ha engemet kicziny anyám nem szeretne”… Ezt kezdé énekelni, még selyp ajakkal, ’s sírva ’s nevetve pillanta-fel rám. Felcsókoltam könyét, ’s sóhajtottam. – –

[291] A’ hely, hol menék, emlékezetes történetinkben. Lesém Alvinczot, hogy kiszálljak a’ szekérből, ’s^* lássam a’ ház’ romjait, mell yben Martinúzi vesze. Lelkem elborúlásában későn sejtém-meg, hogy a’ hely elmaradt.

Maros-Rév – mert mi szükség azt Maros-Portusnak mondani? – [292] el van töltve Kamarai épűletekkel és só-páhókkal. Az itt szolgálók’ száma, ide nem értvén a’ sok cselédséget, igen a’ Papot, Mestert, Orvost és Seborvost, Tiszti-Kalendáriomom szerint harminczkét fejre megyen. A’ só ide Maros-Ujvárról és Tordáról hordatik, ’s víz szállítja Szegedre. [293] Erdély évenként eggy millio mázsát ad, úgy mondja Gróf Bethlen Elek, Ansichten von Siebenbürgen czímű írásában, ’s Maros-Ujvár olly gazdagon, hogy azon apróbb daraboktól, mellyeket a’ törők kénytelenek elvetni ’s a’ Marosba hánynak, eggy két mérföldnyire minden hal kivész.
[294] Alba-Carolina olly közel fekszik Maros-Révhez, hogy az idegen ezt csak külvárosnak vehetné. [295] A’ Vár dombja előttem balra emelkedék, a’ Város téren fekszik, keletre a’ Vártól, ’s azzal bizonyos távolyságban. Itt laktanak az Erdély’ Vajdáji ’s Fejedelmei; itt a’ Római Proconsul; itt, a’ mint ugyan én hiszem, maga Decebál, ’s a’ hely akkor Szármicz és Szármiszegethúsza, tovább Apulum, még később Gyula-Fejérvár nevet visele. Erősségnek a’ mai időkben többé nem alkalmatos, mert közel hozzá eggy még magosbb hegy emelkedik: igen arra, hogy fegyver, élelem, katonai-ruházatok,^* bútorok itt tartassanak; minekutána Erdélynek minden egyéb erősségei, Fogaras, Déva, Szamos-Ujvár, Kolozsvár, Maros-Vásárhely, Brassó, II. József hagyására elrontatának, ’s Erdély ez eggynél többet most nem bír. Itt a’ pénzverő is, ’s az Erdélyi verés’^* jegye az E., mint a’ Körmöczié a’ B., ’s a’ Nagy-Bányaié a’ G.

[296] A’ Vár’ dombját, VI. Károly alatt Generális Steinville keríteté-körül árkokkal és sánczokkal, ’s olly pompásan állítá a’ kaput, hogy az a’ Bécsiekkel bátran összemérkezhetik. Ez felett áll a’ Császár’ lovagszobra, merész emelkedésben. [297] Alapköve 1715. Novemb. 4d. téteték-le, ’s a’ Gyula-Fejérvár Károly-Fejérvárrá vala változtatva. – De mint tűnik-el az idegen’ várakozása, midőn a’ vesztegetéssel-épített kapun belép, ’s rongyollott, pusztúlásnak-indúlt házakat, páhókká-fordított^* Templomokat lát, ’s nem semmit, a’ mi ama’ pompához illene! A’ Püspöki-lak, a’ Bibliothéca, az Erdélyi Fejedelmek’ hamvait örző Templom szegénységet mutatnak, és tellyes^* elhagyatást, ’s a’ tágas piaczon szállongó katonáknál ’s rongyos gyermekeknél egyebet nem látni.

[298] Mentem a’ Szent Mihály’ Templomába, hogy láthassam kincseit, minekelőtte az, a’ már közel ebéd előtt, bezáratik. [299] Termés-kőből épűlt; oldalairól darabonként pattogzik a’ vakolás, ’s magas tornyát alacsony zsindelyezet fedi. Szegény, de nagy, de méltóságos. Ez fája szememnek, szívemnek még kedves is vala; oda a’ hajdani fény! ezt érezteté velem. Közép ajtaján léptem-be, melly mellett az eggyik kaputól a’ másikhoz megyen a’ nem hosszú^* út;^* ’s ámbár gondom a’ sírkövek voltak,^* az arannyal egészen elborított oszlopokból álló oltár, minden festés és festék nélkül, a’ legszebb sztílben, magára ragadák szemeimet, hogy^* helyemből sokáig meg nem mozdúlhaték. [300] Körülvivén végre szemeimet a’ nagy Templomon, három sarcophagust láték-meg a’ déli felen, falnak értetve fejjel, minden polczozat nélkül. Koporsó és koporsó köztt csak annyi hézag hagyatott, hogy eggy Néző közzéjek férhessen. [301] A’ Vajda-Gubernátor közben^* fekszik; jobbja mellett fija László; balra a’ a’ Miles-Militum, János az is, testvér-öccse a’ Vajda-Gubernátornak. De a’ három sírkő üres. Vad kezek szórák-el a’ Nemzet’ Szentjeinek hamvaikat.

[302] Felírást egyedül az utolsón hagya a’ Faragó. Ennek lapos felső táblája’ karimáján ez áll, szögletes betűkkel: miles vocatus frater gubernatoris sit iunctus coelicis choris anno dni mccccxxxiiii^*

dni <mdxx> mccccxxxiiii

– de hunyad hic est tumulatus iohs miles minor de hunyad vocatus frater eius. A’ Hős pánczélosan fekszik a’ köven, ’s lábai oroszlánt taposnak. Az oldalkövek’ közepében boglár, a’ bogláron czímer; jobbról eggy madár, talán sas, repűlő szárnyakkal; balról a’ hazai négy folyam; a’ lábkő boglárában a’ holló, gyűrűjével.

A’ maga tábláján van kiterűlve a’ Gubernátor is. [303] Szakála rövid.^* [304] Fején félarasz-magasságú süveg, nem kalpag, ’s abból eggy toll, ’s lobogva, mint a’ spanyol sipakokon; melly nyilván a’ Faragó’ játéka, mert Magyar hajlongó lapos^* strucztollat soha nem hordott. [305] Jobbjában a’ kormánypálcza, baljáról szablya függ. Testén sarkig-érő dolmány, mellynek eggyik vége övéhez van felakasztva, hogy térde kitessék, ’s papi-talárisnak ne lehessen venni. [306] Az eggyik oldalkövön lovas ütközet, a’ másikon török foglyok, hátra-fűzött kezekkel, a’ lábkő’ felén paizs, ’s azon a’ Gorgon’ feje. Valamelly később kéz, ’s igen tanulatlan, a’ fő’ vánkosába ezt véskélé: Johannes Hunyadi Corvin. in dem letzten Wort muß das o minuskel genommen werden. – Ha ez a’ Gubernátor’ köve e igazán? Az;^* ezt kiáltja a’ pallást, ezt a’ kormánypálcza, ’s a’ két oldalkő’ bas-reliefje. ’S ez, és a’ Miles Militum’ köve eggy korra mutatnak. Később Fejedelemnek czifrábbat faragtak volna. ’S a’ ki e’ három követ előbbi helyéből ide téteté-által, hihetőleg eggyütt lelte a’ hármat.

László is oroszlánt tapos a’ felső táblán. A’ kő jobb oldalán Géniusz tartja a’ Hunyadi-ház’ czímerét; a’ másik oldalon ismét eggy Géniusz eggy oroszlánfőt, kinosan kinyújtott nyelvvel; a’ lábköven valamelly állat’ lába, áltlőve kopiával. A’ szűkképzeletű Mívész nem tuda jobbat gondolni mint a’ vitézség’ spóliumát az eggyik oldalra, ’s a’ lábhelyhez lábakat – hanemha talán az oroszlánfő oda czélzana, hogy a’ hóhérpallos eggy oroszlán-erejű hőst olta-el, és hogy az előre-hágdosó lábakat a’ Halál elakasztá futásokban. – Az a’ későbbi faragcsáló ide is bevésé a’ nevet: Ladisl. Hunya. Corv. das o auch hier minuskel. A’ lábkő’ boglárán F. C. A. K.; ismét valamelly kéretlen kéz’ munkája.

Porondkőből van mind a’ három sarcophág, de a’ boglárokhoz fejér márvány vétetett.

[307] Az orgona alatt, a’ Templom előtt álló tágas piacz felé, áll az Isabella’ sírköve, épen a’ szögletben, lábbal az oltárnak, ’s szorosan ez mellett a’ János-Zsigmondé, hogy az anyáénak csak jobbik oldalkövét lehet látni, a’ fiuénak lábkövét is. Túl e’ két fejér-márványból igen czifrán faragott sarcophágokon sok nagy darab fekete-márvány hever, valamint a’ tornáczban is, a’ torony^* alatt. Azok a’ Bethlen Gábor’ és a’ Rákóczy elsőbb György’ sírboltjaikat ékesíték. Midőn 1716.^* a’ Templom a’ Reformátusoktól elvétetett, Báró Mártonffy György Püspök a’ két Fejedelem’ emlékéből négy nagy oltárt szelete, ’s a’ márványt még sem tudá mind feldolgoztatni.^* Kevés évek előtt rá-akadának a’ Bethlen István’ kő-koporsójára is, ott a’ hol most, a’ Hunyadiak’ során, a’ márvány-oltár áll. Így nem szenved kérdést, hogy ennek, ’s bátyjának Gábornak,^* tetemei oda voltak temetve, hol^* a’ márvány-oltárt látjuk. A’ Rákóczyé, csak a’ symmetria miatt is, ezzel általellent állhata.

[308] Martinúzinak nincs emléke, és nem volt. Azok a’ rettegők^* eltemetni sem merék testét, ’s igen sok ideig. Nékem a’ helytt Kanonok^* Cseresznyés Úr mutatá-ki: – azon oszlop előtt fekszik, melly az orgonát tartók között jobbra^* első a’ torony alatt bejövőnek. [309] Neki nincs jele, míg Isabella ’s lelketlen gyermeke kevélykednek márványaikban.

[310] Az Ország’ Levéltárja a’ Templom’ délnyugoti szögletében a’ Kanonokok alatt őriztetik.

A’ Püspöki lak, eggykor talán a’ Fejedelmekének eggyik része, szűk, alkalmatlan, rongyos.

Vezető nélkül a’ Csillagnézőre rá nem akadhaték. Batthyáni, ki a’ pompás oltárt^* építeté, itt^* fukar pazarló volt.

VI. Károly, elhagyván a’ spanyol koronát, Trinitáriusokat hoza-ki 1711. Cataloniából, ’s ezeknek itt Templomot és Klastromot ada. Unokája II. József eltörlé a’ Szerzetet, ’s a’ Templomot és Klastromot katonai-páhóknak ’s ispotálynak használtatá. Ennek testvére-öccse II. Leopold azt és ezt a’ Kis-Papságnak adá. Batthyáni a’ Klastromot meghagyá nekik, a’ Templomot Bibliothecává változtatá.

A’ Templom’ magas hajója felső és alsó sorra osztaték boltozatja által, ’s végéhez eggy szoba toldatott. A’ felső sort a’ könyv foglalák-el, az alsót^* a’ Természeti dolgok’ és a’ Régiségek’ Muzéuma. Templom’ és ragaszték’ hossza, mert^* a’ Templom’ vége kitoldatott, tizenhat öl, szélessége hat. [311] A’ két torony’ csutorás fedelét elhordák, ’s a’ kettő’ közét az Őr’ lakásává változtaták.^* Az eggyik torony’ csigagrádicsnak van használva, a’ másik a’ Bibliothecárius’ hálója, [312] a’ Csillagnéző pedig ennek nappalija^* felett áll. Ennek homlokfalán ezen eggyszerű, de csonka, felírás olvastatik: Vraniae Pos. C. ignat. Batthyáni episc. Transilv. Mdccxciiii. [313] Elmarada a’ Mvsisqve sororibvs. A’ Csillagnéző itt legkisdedebb tekintetű kincs.

[314] Batthyáni, Egri Nagy-Prépost, ’s legifjabb esztendeiben Jezsuita, ide nem hoza könyveket, ’s itt semmi könyvet nem talált. Elébb Lőcséről veve-meg eggy Bibliothécát, azután Bártfáról eggy másodikat, ’s tovább Cardinális Bécsi Érsek ’s Váczi Püspöki-Administrátor Migázzi Kristóftól eggy harmadikat, ’s mind ezek Scolastica Theologiára ’s Jus Canonicumra tartozó Munkákban igen is gazdagok. Később Cardinális Garampi által vásároltata sok^* jót az Olasz-és Német-földön.^* A’ mit Rómában, Nápolyban, Velenczében, az oda e’ végre kiküldött Daniel Imre Pap és ezen Gyüjtemény’ Őrje szerzett, leghasználhatóbb. Nagy kincseket veve Konstantinápolyból is.

[315] A’ Könyvtár Erdélynek van hagyva [316] azon idvezséges tilalom mellett, hogy sem egészen, sem darabonként el ne idegenítethessék. [317] Azonban Líviusznak Princeps Edítiója nincs többé benne; azzal a’ tudományokat kedvelő Mártonffi 1809. eggy Vendégének kedveskedék, eskéhez hű Bibliothecáriusának ellenkezésével nem ügyelvén. [318] Hogy az intézet szaporodhassék, Batthyáni harmincznyolc-ezer és kétszáz forinton veve-meg eggy fekvő jószágot, ’s azt mellé hagyta. [319] A’ könyvek’ száma, midőn ott járék, még nem érte vala fel a’ húszezeret, azonban a’ két szoba tömve van. [320] A’ Lőcseiek, Bártfaiak, Migázzitól-vettek, által vándorolhatnak a’ Kis-Papok’ szobájiba.

[321] Az igazi kincset a’ kisebb szoba^* bírja. Itt állanak az Incunabulák,*²² itt a’ Magyar-dolgok.

[322] Az Eperjesen lakott tudós Kapitány Dobai Székely Sámuel’ eredeti Gyüjteménye Pécsett van, Klímó György Püspök’ és Helytartói Tanácsos’ Gyüjteményében; de figyelmet érdemel az is, a’ mit tőle Fejérvár bír. [323] Mi itt minden egyéb azon XVI fólio-Kötethez, [324] melly az Erdély’ Fejedelmeinek és sok más Uralkodóknak, Ministereknek, Hadi-Vezéreknek, Tudósoknak tulajdon kezekkel írt vagy jegyzett leveleiket foglalja magában! [325] Itt láttam többeket Cardinális Pázmánytól is, tulajdon sebes kezével írva, ’s magyar nyelven. [326] Bírja a’ Bibliothéca tintatartóját is, tálczájával.

[327] Az elsőbb Rákóczy György feljegyzé Vizsolyi kiadású Bibliája’ utolsó lapjára, hogy az egész Biblia’ olvasását Patakon végzé-el 1619. Aug. 4d., 6 és 7 óra között. [328] Az Erdélyi Fejedelmek nagy Bibliaolvasók voltak; Bethlen Gábor huszonhat ízben ment végig rajta; de Rákóczynak ide vetett sorai mutatják, hogy az csak szakmány volt, nem egyéb, ’s mérget szívtak a’ szent és tiszteletes könyvekből, nem mézet; – a’ szeretet’^* vallása’ szent könyveiből fegyvert a’ gyűlőlködésre; ’s így idvezségesen cselekedték volna, ha békét^* hagyának vala olvasásának^* Apafi Fejedelem, pirító lelki ismérete’ furdalásai köztt, leróvá a’ reggeli pensumot, ’s eggy két Fejezetet azonfelül a’ Vendelínus’ Theologiájából ’s más hasonló-becsű grapsából, ’s végig-vonogatván zsebbeli és asztali sok órájit, az egekre bízá az Ország’ dolgát, hogy védjék és oltalmazzák,^* ha akarják hogy fenn álljon; ’s forgatá kupájit,^* míg Ő Nagyságát a’ csatlósnak kelle alvójába bévezetni, többére béemelni. Érzé Erdély, mi haszna volt a’ híres Fejedelem’ áhítatoskódásainak.

[329] A’ Heltai Gáspár’ Bibliája Kolozsvártt, 1551. 4. nagyon elrongyollott állapotra jutott, talán valamelly Fejedelem’ kezeiben. Bibliothecárius Úr figyelmessé teve a’ Betűszedőnek eggy váratlan megbotlására: a’ X. Parancsolat’ részei közzül kifelejte eggyet, ’s a’ könyv’ eggykori birtokosa azt tollal írta a’ sorok közzé. Én viszont Bibliothecárius Úrnak beszéllém, hogy eggy^* Hálai nyomtatású német Bibliában, a’ mit a’ Heltai’ felekezete a’ VI. Parancsolatban tilt, nem tiltatik, hanem parancsoltatik. Az ígeszó előtt a’ vagy gondatlan, vagy idétlenűl-dévaj Betűszedő kihagyá a’ nicht szócskát.

[330] Bethlen Gábornénak eggyik levele férjéhez, idegen kézzel írva, de saját kezével signálva, e’ szókon végződik:

die 3 Zeilen aus einer grössere antiqua Minuskel Schrift.

[331] Cseresznyés Úr készíti a’ Catologust, ’s nyomtatás alá. [332] A’ Princseps Editiók’ és az Incunabulák’ száma nagyobb mint várni mertem. Ezek^* köztt legrégibb itt Apuléjus és Gellius, ’s Pliniusnak Természeti Históriája. A’ két elsőbb Rómában^* jelene-meg, az utolsó Velenczében,^* de mindenike 1469. [333] Homérnek minden Munkáji, Florentziában 1488. két Köt. fol., csonkaság ’s tintázások és minden szenny nélkül állanak; soha sem nyúlt hozzá birtokosa, ’s a’ mit meg sem álmodott, jóltevője leve az Emberiségnek.

[334] A’ kik itt csak únalmokban jelennek-meg, nem tehetnek jobbat, mintha magoknak a’ két elsőbb Evangelista’ Munkáját mutattatják-elő. Pergamenre van írva, unciális betűkkel, in folio, hasított oszlopokban, anno Christi DCCC., és így 1816 épen^* ezer és tizenhat esztendős.^* Festése a lapok’ korlátjain ’s az aranyozás, fris,^* mintha tegnap készűlt volna.

[335] Vagyon itt eggy magyar nyelven készűlt Psaltérium is, [336] mellyet nékem vala szerencsém Nyelvünk’ barátjaival legelébb ismértetni. (Tudom. Gyüjtem. 1817. IV. K. 35. l.) [337] Fordítója ekként jegyzé-fel nevét: wo im Manuscript ein Q vorkommt, kehre der Setzer sein Ó um. „Bertalan pap, bereg varmegyei,^* halabori falubol^* nemzett, ez zoltart irta ziletes utan ezer ọtzaz nolc eztendọben.” [338] A’ Zsoltárok megett az ugynevezett Passio, a’ négy Evangélisták szerint. [339] Gyönyörü magyarság, ’s látni rajta, mit nyert volna nyelvünk, ha elhánytuk^* volna articulusainkat, ’s ha^* az idegen szépítő szóllásoktól nem idegenkedénk vala.

Ugyan-ezt harmincz eggy eszt. később, 1539., fordítá Frater Paulus de Pápa:

Bár eggy valaki a’ kettő betűről betűre adná-ki, és ezekkel eggyütt a’ Heltaiét, Káldiét, Károli Gáspárét, és a’ mit ügyes kézzel maga dolgozna osztán a’ Halabori Bertalan Pap’^* és Pápai Pál Barát’ szellemében. A’ dolgot meg nem változtatni többé nem lehet,^* ’s a’ mi Puristáink a’ magok articulusaiktól, a’ magok hogyjaiktól a’ nyelvet^* megfosztatni nem^* engedik: de Poesisunk’ nyelve nyerne a’ szerencsés példa által, ’s jobb prosaicusaink^* addig követnék, míg az Orthologia’ emberei elúnnák a’ panaszt.^* – Én itt próbáját adom:

Kevésnek fogna tetszeni a’ fordítás, de a’ kevésnek nagyon; ’s az ollyan igen nem rossz.

[340] Még eggyszer betérék a’ Templomba, megállék az általam forrón tisztelt Martinúzi’ hamvain, ’s áldást mondottam rájok; ’s órámat ’s szerencsés gyűrűmet feltevém a’ Hunyadi sírkövére, hogy megszentelve mehessen-által maradékimra; [341] ’s búcsút vevék a’ Püspöktől, hazánknak mostani Prímásától, kit érdemei ’s a’ választásokban olly szerencsés Fejedelmünk’ kegyelme az Esztergomi Érseki székre ültetének, és a’ki Esztergomot méltósága’ érzésében ékesíti. Segéd-Kanonokjának^* Fő-Tiszt Döme Károly Úrnak az udvaron válék-el öleléséből.

Isten hozzád, szent hely! mondám magamban, midőn vég pillantatot veték a’ Templomra; Isten hozzád, Born Ignátznak is hazája! Magától tudom, hogy ő itt leve. Kevélykedve nézé magát hazám’^* fijának.

[342] kleinere Schrift.

Dédácsnak gyönyörü félszigetébe tevém-által magamat, hol kevés napok előtt még olly boldog valék, ’s akarám, boldogságomnak maradjon-fel emléke, hogy ha ügyünk’ barátjai közzül valaki e’ szent helyre lép, mondja-el itt Epigrammomat, ’s nevemet nevezze; hogy a’ hely légyen enyém, mikor én már nem leszek is; ’s lángjaim e’ sorokban ömlének-elő^* keblemből, ’s olly melegen és igazán, ha érzésem meg nem csal, hogy merem reményleni a’ mit óhajtok. Igen is, lészen eggy idő, hogy ez a’ szép gyep enyémnek fog neveztetni; hogy ügyem’ barátjai ide jővén, keresni fogják nyomaimat, hol mi mindnyájan, ’s a’ ház’ vendégei, összegyűlénk a’ Grófné körül; mutatják hol járánk a’ Maros’-szélén^* ’s a’ fekete szilas’ lombjai alatt, ’s ezt fogják mondani: Nem lehete minden érdem nélkül, kit e’ Jók szerettenek. –

[343] Örvendék Fejérváron gyüjtött isméretimnek. De ha azon tudós lomot tekintem, mellyek a’ Bibliothéca gazdagított, érdemlé e az, hogy érezésim, a’ mikkel Gyógyról eljövék, helyt adjanak ennek? Azok most új erővel esének rám, ’s hálátlansággal vádlám magamat, elhűléssel; [344] míg a’ Szent-Imrei téren, Fejérvár és Gáldtő között, hatalmasan foglalá-el eggy dicső tett’ emléke, ’s kiragada^* egymással ellenkező érzésim közzül. [345] Kemény Simon, annyira hasonlító a’ nagy Hunyadihoz arczban és termetben, hogy a’ ki őket eggyszeri látás után ismeré, eggyikét másika helyett vehette, látván, hogy itt a’ Törökök egyenesen a’ Vajda’ személyét tevék czélul, ’s ennek igyekeznek elfogásán, kéré ezt engedné-által neki öltözetét, paripáját, czímjeit, ’s hagyná^* hogy értte ő veszhessen. ’S Kemény elesék Hunyadiért és a’ Hazáért, ’s akkor szerze nekünk diadalmat, midőn mi vesztünk volna. Történt a’ csata 1440 és 43 köztt, ’s a’ Vezér Mezet maga is elesék fiastúl, és midőn lehetetlennek vélé hogy ne győzzön, húszezeret veszte, mi hármat. Hunyadi az itten nyert zsákmányból Templomokat építete; azt, mellyben hamvai fekszenek, a’ Szent-Imreit, Tövisit, Nagy-Bányait.

[346] Gáldtő, eggy órányira Fejérvárhoz, kelet felé, életemnek négy napjait ismét felejthetetlenné tette, mind kies fekvése ’s kertjei, mind kivált lelkes Urának ’s Asszonyának minden becset felülhaladó kegyességek ’s oktató társaságok által. [347] Ő Excell. Gróf Bethlen Imre Úr, akkor Küküllő, tovább Alsó-Fejérvári Fő-Ispán ’s Szent-István Lovagja, eggykor Göttingi lakos, ’s Curátora az Enyedi Collégiumnak, kéréseimre^* felejté hogy magunk és famíliánk felől szóllani az úgy nevezett jó társaságok’ törvényével ellenkezik, ’s nemes bízakodással mondá-el valamit tőle öseiről vagy magáról az idegen hallani óhajtott. Az újabb idők úgy szégyellik elejiknek füstös képeiket láttatni, a’ hogy atyánk az ollyannal kevélykedtek is. Úgy teszik, itt is, mint mindenhol, jobb igazaknak lennünk, mint magunkat hamis színben mutatnunk; ’s^* részemről öseinknek örvendezve tett emlegetését vallásos^* érzésnek tekintem; mert ez az öröm hála Erántok és a’ Gondviselés eránt.

[348] A’ mit itt, kivált Cancellárius Gróf Bethlen Miklós felől értettem; azt valóban nyereség gyanánt nézem. A’ valóban nagy ember annyira el vala keseredve hálátalan^* földije eránt, hogy még fogsága után is Bécsben marada inkább mint hogy Erdélybe visszatértjen, sőt meghagyá, hogy tetemei se vitessenek-le oda.*²⁴ Irtóztató, iszonyu gondolat, ’s Bethlentől annál váratlanabb,^* mert neki mind feje mind szíve ollyan vala, a’ millyenek lenni kellett; de a’ környülményekkel a’ jók és nagyok sem parancsolhatnak mindég, ’s a’ rossz időkben a’ hibás lépés és a’ jó véteknek, a’ vétkes jónak vétetik.

[349] Míg engemet a’ Fő-Ispán familiájáról és Erdélyről tett beszélléseivel gyönyörködtete, ’s látnom engedé, hogy a’ Gubernium a’ Vármegyékkel mint űzi levelezéseit, Comtesse Nína a’ szomszéd szobában verte fortepianóját, ’s így lelkem kettős örömek köztt hullámozék.

[350] Gróf Bethlen Rosália, Nagy-Búnból, eggyike az Erdély’ legnagyobb kimíveltetésű ’s legszebb Asszonyságainak, ’s a’ négy gyermek úgy neveltetik, hogy rajtok a’ Wesselényi Anna unokájit ki lehessen ismerni. Avenáriusz Úr itt ád leczkéket festésben, muzsikában, ’s franczia és olasz nyelvekben. [351] Az Udvar síkon fekszik, ’s a’ kastélyt eggy vad nyárliget zárja-el a’ Küküllő’ kartékony áradásaitól, melly épen azért szép, mert vad, a’ hogyan a’ természet hagyá lenni. Nincs elrekesztve a’ kerttől, sőt inkább azzal eggy egészet tészen. A’ négyszögü táblákra felszabdalt régi kert^* új ízlésre van véve, és minthogy itt nem lehete mind azt csinálni, a’ mit óhajta a’ hely’ asszonya, a’ kerthez van véve a’ szomszéd rét is, honnan gyönyörű a’ kinézés a’ rengetegekre, mellyeknek erdős lánczából messzére kitűnnek^* a’ Kecskekő’^* kopasz szikláji, ’s a’ tájnak varázsdíszt adnak. – Gróf Gyulainé meghagyá nekem, hogy a’ Vízrohanó mellett emlékezném rólok és Therézről. Üresen lelvén a’ házat, midőn itt megérkezém, első gondom vala, azt keresni-fel, ’s a’ patakot vevém vezetőmmé. – [352] Erythia! kiáltám; emlékezvén a’ Gessner’ vignettjére, Idylljeinek négyrétű pompás Kiadásában. [353] Közlöm Olvasóimmal az igen elmés alkotmányt. [354] A’ patak’ menésében eggy nyolcz^* lábnyi hosszaságú és^* magasságú fal emeltetett, ’s a’ fal elébe két oszlop. Ennek párkánygerendájáról a’ megette álló^* falig, és valamivel még tovább, báldog vállú vagyon vetve, hogy a’ víz azon menjen az említett gerendáig, ’s a’ két oszlop köztt esék-le. A’ ki így a’ fal előtt a’ báldog vállú alatt megáll, eggy vízkárpitot lát legördűlni a’ két oszlop köztt, ’s a’ vízkárpiton keresztűl minden tárgyat csudaalakban lát megjelenni; ha pedig ezen három részein nyilt Cabinetből kilép, ’s a’ kárpitot kivülről tekinti, ezer brillantokban látja azt szikrázni a’ naptól, a’ hogy a’ kárpitot a’ leggyengébb szellő is lebegteti. Süsie és Theréz! kiáltám, belépvén a’ Cabinetbe, ’s az ő neveikkel szenteltem-meg örök emlékűl a’ szép helyt.

Ma olvasám, a’ mit itt írtam, Erdélyi Leveleimnek Bécsből visszaérkezett Manuscriptumában, ’s a’ Gróf Gyulainé’ emlékezete, mint a’ tőr járja keresztűl lelkemet. Ma esztendeje hala-el Kolozsvártt. Gyermekei, közelíteni látván végét, stafétát küldének ifjú ’s öreg napjai’ leginkább kedvelt barátnéja után, ki már útban volt felé, midőn a’ hír útnak indúlt, ’s hogy lelkének mása veszedelemben van, csak akkor tudta-meg, midőn hozzá belépett. A’ szóllani már nem bíró rá-ismere Angyalára, ’s mindaddig tartá kezei köztt jobbját, míg lenni meg nem szűnt. Hála neked, szent Végezés, hogy nekik, ifju esztendein’ két Vezércsillagainak, ez örömet adád. – „Isten visszaszívá lehelletét, ’s Süsie megholt!” Született 1767. Septemb. 27dikén.

’S ím az a’ nap, melly nekem olly sok ízben ada mennyei tisztaságú örömeket, már második ízben leve gyászom’ napjává: tavaly ezt a’ szép és jó asszonyt; 1810. ipamat^* vesztém-el, kinél tisztább lelkü halandót soha nem ismertem. –

De az illy fájdalmak nem kívánnak idegen szemektől láttatni, ’s elhallgatok. A’ jók nézzék-el panaszomat hűségem’ jelenségéért. A’ mi nekik az, a’ kit ők tisztelnek minden mások felett, az vall nékem ez az igen jó ember, ez az igen jó asszony!

[356] Gróf Bethlen azzal tetézé kegyességeit erántam, hogy nála múlatásomat előre tudatá az Enyedi Collégium’ Professoraival, maga is bekísért hozzájok, ’s gondja vala, hogy mindent láthassak a’ mit látni óhajtok.

[357] Enyednek fekvése sokat hasonlítana a’ Zemplény Ujhelyééhez, ha hegyei sokkal tetősebbek, ’s tére kelet felé tágasbb volna. Collégium és a’ Professorok’ lakásai eggy egész hosszú úczát foglalnak-el a’ Város’ éjszaki szélében, a’ szőlőkertek’ lábaiig. A’ Deákság’ szobáji, az Auditóriumok, a’ Bibliothéca irtóztató. [358] De Gróf Bethlen Imre eltörlé a’ szennyet, ’s már kél az új épűlet. Annak alapköve 1827.---------------- van letéve.

[359] Az Iskola ide Fejérvárról jőve-által. Ott az Unitáriusoké volt, hihetőleg számokra az ő János-Zsigmondjoktól alkotva. A’ Reformátusoké 1580. leve. Bethlen Gábor újra teremté, ’s megajándékozá Décse, Miriszló, Fel-Enyed,^* Muzsina, Orbó, Henningfalva egész helységekkel, ’s elnevezé Fejérvári Bethlenianum Collégiumnak, mint a’ Német-országi Fejedelmek a’ magokét a’ magok neveikről. Tanító-székeibe^* nevezetes férfiakat híva-be. Illyen vala Opítz, első Költője akkor a’ Németeknek, ’s Alstéd, és Biesterfeld. De a’ Rákóczy Györgyöt űző Tatárok és Törökök Bibliothecáját és minden épűleteit elégeték, ’s az Iskola elszélede. Tanítók és Tanúlók Kolozsvárra költözének-által, ’s mindaddig ott nyomorgának, míg Cancellárius Bethlen János 1663. őket Apafival vissza hívatá. [360] Az Iskola’ új Státora Páriz-Pápai Ferencz vala, a’ Lexicographus.

[361] Rendes Professora Enyednek hét vagyon, ’s a’ Tanúlók’ száma nem igen haladja-meg az ezeret. Togátus és Publicus (így neveztetnek ezen Vallásbeli Felekezetnél a’ felsőbb Osztályoknak világi czélra nevekedő, és így ezt a’ monachális öltözetet nem hordó ifjai) vagyon kétszáz; a’ többi a’ Grammaticai tudományokban oktattatik. – [362] Jóval kevesebb tehát mint Debreczenben vagy Patakon.

[363] Bibliothecájok 1816. nyolczezer Kötetből állott. [364] Az igen elöregedett Philos. Prof. Benkő Ferencz ezer Kötet könyveit ezer forint tőkepénzzel hagyá az Iskolának, hogy a’ pénz’ kamatján a’ legújabb Philosophiai Munkák szereztessenek-meg. Philosophushoz illő gondolat, ’s nem ollyan a’ mi álmélkodást támaszthasson; de a’ Philosophiae Professor nem mindég Philosophus.

Bod Péternek itt három Munkája tartatik nagy becsben: 1. Histor. Litter. Hung. III. Köt. 2. Antiqq. Hung. 3. A’ Magy. Ecclésiák’ Történ.

Engem leginkább az vona magához, a’ mit a’ Bibliothéca Benkő Józseftől bír, az Erdély’ Kovacsicsától. Valahol régi írásokat talála, nem lele nyugtot, míg azoknak megtekintésekhez nem eresztetett, ’s mint juta azon szerencséhez, hogy az^* illyet nem csak láthassa, hanem magáévá is tegye, ajándékozák e neki, vagy csak kölcsön kérte ’s magánál felejtette, azt a’ jó Istenek tudják. Illyen az a’ fólio-Kötet, mellyben a’ legelső Teleki Mihály’ Levelei ’s az ehhez írottak eggyütt állanak; valóságos kincs, és ollyan, mellynek^* csak eggyüvé-köttetéséért is Benkő polgári koronát érdemel. [365] A’ régi házak’ tagjainak azt kellene örökké predikálanunk, szóval és írva, hogy valami leveleik birtokok’ védelmére nem tartoznak,^* köttessék eggyüvé, nehogy lyánykájik rajtok pogácsákat süttessenek ’s a’ ház’ egyéb szükségére fordítsák. Én illy helyről bírom a’ Rabutin’ aláírását, de csak aláírását. De midőn az intést a’ régi levelek eránt adjuk, a’ jobbak értik, hogy a’ most írottak is régiek lesznek eggykor.

Elkészítette e Benkő, a’ mit Transilvaniája’ Előbeszédében ígért, Historiam Transilvaniae Theresianam, és ha szavát állotta, az hol van letéve, nem^* tudhatom. [366] Erdélynek Specialis Geographiája most forog Consil. Kenderesi Úrnak kezeiben, [367] hogy megigazítatván botlásai, sajtó alá eresztethessék. Bár megbecsűlhetetlen Transilvaniája is újra jelenhetne-meg, mellynek minden nyomtatványai elfogytak.

[368] Kézírása Benkőnek igen csínos volt, ’s betűjit gonddal vonta. Annál inkább csudálhatni tehát szorgalmát, hogy négy év alatt négyszáz ívet íra nyomtatás alá. Kenderesi engem eggy hatvan lapnyi írásával ajándékoza-meg, melly előttem nem csak autographoni tekintetből becses. Az elsőbb Rákóczy György’ Udvari Diáriuma valamelly annak vitelére rendelt embere által. Az eredeti írás a’ Kolozsvári Reform. Collégium’ Bibliothecájába nem letéve. Elejét, hátulját elrágták (ugymond B.) az egerek; a’ mi megmaradt kezdődik Apríl. 16dikán, ’s szakadatlan folyamatban tart Júl. 23dikáig 1632.^* ’s azt beszéli, hogy a’ Fejedelemhez kik érkeztek, kik ebédeltek ’s vacsoráltak nála, ’s vadászatában mit ejtének-le; – péld: „Szombat. 17. (Apr.) Ebéd utan: Hozot Cornicz (Kornis) Sigmond Vram szolgaja…leueljet….Azután eö^* Naga ki ment Vadasznyi, és czak késö estuere jeöt bé és fogatot eö Naga 1 gimot, 3 öszet, 6 nyulat és 2 rókát… valanak^* eö Naga Asztalanal Cancellarius Vram eö Naga, Capi Andras Vram és Naga Alstedius Vram eö Kme Balon Peter Vram eö Kme.”

[369] Benkő négyesztendős deák hagyá-el Enyedet, ’s olly helyre méne-ki Papnak, hol tudományait nem vala alkalma szaporítani. Innen a’ gyanu, hogy ő Hermányi Dienes Enyedi Predikátor rokonának tollaival páváskodott. Mintha a’ jó fejeket az Iskola csinálná, és mintha mindent nem a’ későbbi igyekezet szerzene.^* Az irígység’ elmétlen vádját meghazudtolja a’ szín, melly neki minden dolgozásiban eggy, és az, hogy őtet társalkodása úgy mutatá Tudósnak, mint dolgozásai. Született 1740. Decemb. 20d.

Életének utolsó napjaiban eggy csapás éré, melly fényt vona rá. Összeesketvén a’ rendelések ellen eggy házas-párt, pörrel támadtatott-meg. Felelete az volt, hogy ő nem büntetést érdemel, hanem hogy a’ Prytaneumban holtig tápláltassék. Bíráji pénzfizetésre kárhoztaták; de magok fizették-le azt.

[370] A’ mit Báróczi hagya Enyednek, Franczia és Római Classicusokból áll, és Theosophiára tartozó írott és nyomtatott haszontalanságokból. [371] A’ Bibliothéca bírja Fuchs által már 1786 előtt olajban festett képét is, melly szobájában függött, [372] ’s az Enyedi Kórház tízezer forinttal gazdagítatott általa.

[373] A’ Collégium Báró Bánffy Farkas Erdélyi Kincstartó ’s Szent-István Rendbeli Commendátor, ’s Gróf Bethlen Gergely Kormányszéki Tanácsos Fő-Curátoraitól nagybecsű ajándékokat bír. Az elsőbbtől az 1462. pergamenre-írt Magyar Chronicont, mellyből Turóczi szóról szóra vette elsőbb Fejezeteit, ’s magának Bánffynak Autobiographiáját, ’s Hollandiában írkált iskolai Csomójit: Bethlentől eggy gazdag Ásvány-Gyüjteményt, [374] ’s ennek és annak képeiket, életi nagyságban. A’ Dr. Gyarmathi Úr’ képe még életében függesztetett-fel itt, sok más Erdélyi Tudósokéval, ’s a’ Fejedelmekével.

[375] <Az új épűlet’ talpköve 1819. tétetett-le. Legelébb a’ Bibliothéca kele-fel, azután a’ Muséumok, és Auditóriumok. Lészen Csillagnézője is, és Botanicus-kertje, felékesítve a’ Régiség’ szobraival, kemény maszából, hogy hideget meleget kiállhassanak.>^*

Itt, mint már elébb Károly-Fejérvártt, örömem vala látni a’ Museum Napoléont, tudnillik a’ Louvre’ szobrainak és festéseinek rézbe-metszett másaikat, magyarázó textusszal. Autographiai Gyüjteményem Püspök Mártonffynak eggy jegyzését bírja, mellyből látom,^* melly kevélykedve forgaták azt az ott fogva-tartott francziák; ’s kevélykedések igazságos vala. Mi azon kevélykedünk, hogy azt nálunk láták.

[376] Vasárnap vala, ’s még nem ütötte-el a’ kilenczet, midőn Tordára beértem. Látni akarám az isteni-tiszteletet az Unitáriusoknál, ’s Predik. Barabás Sámuel Urat megkértem, mondana olly tanítást, mellyből ismérhetém, mik választanak-el bennünket egymástól. Rosszkor jövék; a’ predikátziót ma eggy Kolozsvári kiküldött Deáknak kelle tartani.

Ha nem tudtam volna, melly felekezet’ Templomába léptem, az enyéimek köztt véltem volna magamat; a’ kettőnek Temploma, Énekei, melodiája, azon-eggyek. Úgy tetszik Invocatiójikat a’ férjfiak is, szemek’ elibe tartván kalapjaikat, mint mi, és a’ hogy azt tavaly láttam tenni a’ Prussziai Királyt, Bécsben. A’ szép nem él azon elsőséggel, hogy űlve görbed székére.

A’ Deák fekete rövid dolmányban, fekete sinórból-vert ővvel, sarkat-verő sötétkék ’s báránnyal-prémzett^* magyar mentében, mellyet pallást gyanánt lebegtete vállain, álla-fel, ’s beszédét annak jelentésén kezdé, hogy az aratási időhöz képest a’ Munkásság felől fog elmélkedni. Ekkor felolvasá a’ szent Leczkét. Predikatziója^* collégiumosan vala feltarkázva az Egyiptusi, Görög, Zsidó, Perzsa, Assyrius Királyok, Bölcsek, Hadi-Vezérek neveikkel. Megbánám hogy életemnek két óráját így vesztém-el minden haszon, minden öröm nélkül.

Valaha valahára vége vala iszonyú kínaimnak, ’s a’ Deák most buzdítást teve a’ Socín’ híveihez, hogy Luthernek valamelly szász és így gazdag, felekezetét a’ Templom’ építésében segéllenék. Kérdést tevék Barabás Úrnál, ki megengedé, hogy a’ Zrínyi’ veres kucsmájával papi-székében foghassak helyt, miként^* történik ez. Erdélyben a’ Templomot építeni akaró, de erre magát elégtelennek érző, béjelenti szükségét a’ Kormányszéknél, ’s megnyervén annak engedelmét, az kihirdettetik minden relígióbeli Templomban, akármelly felekezeten légyen. – Soha életem’^* két óráját jobban, mint itt, el nem vesztegettem!

[377] Kenderesinek számot kelle adnom, mit láték, hallék, tapasztalék. Akarta volna, hogy leveleimben ne mellőztem volna el a’ Statisticai híreket;^* de makacsúl megállapodtam feltétemben; az affélék inkábbára gyanúsak. E’ végre előmbe tevé Benkőnek már feljebb említett bővebb Geographiáját, hogy forgatnám-végig.

[378] Midőn ez foglalatoskodtata, eggy valaki jelentést teve, hogy nem tudom melly lépése valakit megbántott, ’s a’ dolognak reá-nézve következései lehetnének. Ne csinálna annyi ellenségeket, midőn kikerűlheti. A’ szó, bár ollykor lassongva, figyelemre vont. A’ tanácsot, a’ talán jó indúlatból jövőt, mély elcsendesedés követé. Ujaim köztt tekinték oda, ’s változást Kenderesiben nem lelék. „Mert én bizony vele nem gondolok”, mondá eggyszerre; „de lelkem érzései ellen soha semmit nem cselekszem!” – [379] A’ vadacska mert, ’s a’ csattanó soha semmit, a’ bölcsesség’ férjfiját, azt a’ tanácsadót, elrémítette. Kapta kalapját, ’s ment. Egész életében nem szólla ő illy vadúl. De homlokát nem is ütötte olly gyakran a’ küszöbbe; ’s meg kell vallani, az ollyan fáj.

Kenderesi nem tartozék azon eggyszínű kis Nagyok közzé, kik nevetni nem mernek.

kleinere Schrift.

A’ hol ő vala, a’ tüzetlen is tüzet kapott. [380] Felejthetetlen lesz előttem mindég az ebéd, mellyet Gróf Toldalaginénál vele, [381] ’s Secretárius Gyárfás és Sebes Urak’ társaságában ettem, hol tudomány, komoly kedv, dévajkodás,^* váltogaták egymást, és a’ hol óráimat mind hárman, de kivált a’ beszélleni-szerető ’s beszélleni-tudó Consiliárius, olly oktatóvá, olly múlattatóvá tevék.

[382] És osztán azok az elmésségek, mellyeket kedvem volna lélek’ perczengésinek nevezni; azok az apró, ollykor bohó történetek, mellyek papirosra vetve, nyomtatásban, alacsonyoknak tetszhetnének, de élő szóval, ’s az öröm’ helyén elmondva, életünk’ legszebb pillantásit teszik; ’s bizonyosan többet érnek mint az őrzött órák’^* minden feszes bölcsesége! Próbát^* tészek, nem, ha téged eggynek kettőnek elmondása által tudnálak e múlattatni, ki facetiáiddal minden másokat felyülmúlsz, ’s így az illyeket leginkább bírálgathatod, hanem hogy elbeszéllése Olvasóimnak úgy adhatna e örömet, mint nekem az, midőn barátaimtól beszélltetni^* hallottam.

Eggy szívére, lelkére, tudományaira tekintetet érdemlő, de különösségeket kedvelő valaki bővebben költe mint szokás; ’s rokona jónak vélé, meginteni az abnormis embert, élne okosabban. A’ levél nagyocskán fogta éreztetni a’ tanácsló’ felsőbbségét, ’s a’ szeretetre-méltó bűnös azt, a’ melly pillantatban megolvasá, gyertyája felibe tartotta, ’s vígan nézé, mint ég hamuvá. Akkor vevé a’ tollat, ’s ezt írá-vissza. „Megismerem^* hogy a’ tanács igen bölcs, ’s egyenesen az én vétkem, hogy sikertelen. Ha ifjabb esztendeimben volt volna szerencsém venni,^* haszna volna nálam is. Épen jut eszembe, hogy Excellentziádnak még közelebbi rokonai vagynak^* mint én; hogy ifjabbak mint én, ’s olly gondolatlanok mint én. Bizonyos vagyok benne, hogy ők a’ tanácsnak, ha az nekik dózisonként adatik-be, nagy sikerét tapasztalják; ’s erre nézve a’ levelet, hamuvá égetve, itten küldöm-vissza; öregebb vagyok mint hogy egyéb lehetnék mint eddig voltam.”

A’ költés sequestert vont jószágaira. Azonban bizonyos sötétarczú hitelezőji panaszt tevének újabb adósságai eránt, ’s kielégítetni kívántak a’ kéznél-maradt birtokból. A’ rendelés kiment, kívánságok szerint. A’ Vádlott megkéré Védlőjét,^* tenne jelentést, hogy sötétarczú hitelezőjit ennyi ’s ennyi^* czigányok általeresztésével teljesen kielégítette, ’s okát adá, miért épen czigányaival: „1. mert míg az adósnál mobilis portéka találtatik, addig fekvő birtok executióba venni nem szabad; már pedig mobilisabb portéka, kerek e’ világon, mint a’ czigány, nincs. 2. mert az executióba-vett czigányok’ arcza ’s az ő hitelezőjinek sötét ábrázatjaik atyafiságra mutatnak^* közöttök; következésképen véle azt hitetik, hogy a’ czigányok’ új Urai,^* arczok’ színe által is bebizonyított atyafiságoknál fogva, ezekkel szelíden és a’ humanitás’ érzései szerint fognak bánni.” Még két más franczia könyedséggel ’s csípős sóval említett okait felejteni vagyok kénytelen.

[383] És még eggy történetet; de más nemből. Fő-Ispánjaikat, vagy székelyesen szóllván Fő-Királybírájikat, a’ Székely nép maga választja. Meghalálozván az Udvarhelyi Székben, hol eggy nagy-lelkű ’s nagy-birtokú, ’s kora által is tiszteletes Báró Kordáné közönséges tekintetben álla, a’ Fő-Tiszt,^* e’ földnek^* egyik lakója erőnek ezen asszonyságot akará Fő-Királybírónak választani; hijába igyekeztek mások, éreztetni vele kívánsága’ képtelenségét. „De ha asszony kormányozhat országokat, még pedig dicséretesebben mint sok férjfi: eggy Székely-Széket is kormányozhat!” felelé a’ természet’ jámbor gyermeke.

[384] Kolozsvárról reggel jöttem-el, és sötét éjjel értem Esküllőre. Onnan eddig úgy nem találánk falut mint Kolozsvár és Torda köztt. Az eső egész nap esék, lomhán, szomorúan, nem víg csapatokban, nem rettentő, de szép szikrázásokkal, nem pompás dörgésekben. Hosszú útam alatt ez vala legúnalmasabb menésem.

[385] Inasom Enyeden rosszúl leve, ’s annyira elgyengűlt, hogy le sem szállhata szekeréről. [386] Esküllőn tehát a’ legvastagabb sötétben, ’s térdig-érő híg sárban, kocsisomnak kelle nyergéből lelépni, hogy bekopogjon eggy háznál, mellynek kisded ablaklyukán világot láték. Az Oláhné, meghallván a’ tót-ember’ köszöntését, hirtelen kiönté a’^* csupor vizet tűzére,^* ’s a’ tót-ember káromkodva jött vissza^* a’ szekérhez.^* Eggy más házból az Oláh kocsimhoz csalatá ugyan magát; de sem kérelem és pénzcsörtetés, sem harag és fenyegetések nem indíthaták-meg, hogy befogadjon, vagy, mivel azt lehetetlennek mondotta, velünk^* a’ Mohai Úr’ házához elhabuczkoljon. Meghagyám tehát, hogy menjünk a’ merre a’ ló viszen, ’s a’ tót-ember nagy örömmel felkiálta, hogy a’ főld’ gőzétől még vastagabbá vált sötétben olly valamit lát mint eggy galambbúczos udvarkapu. A’ nélkül hogy tudtam volna, kié az udvarház, behajtaték. A’ vak szerencse Mohai Úrhoz vive, kihez Kolozsvári barátaim útasítának, ha talán Drágra, Óberster Báró Wesselényi István Úrhoz, a’ László öcsém’ kedves tiszttársához, barátjához, nem érthetnék.

Mohai Úr betegen fekvék, midőn megszorúlt vendége átalkodva, pirulással, félve panaszlá^* baját, nyomorúságát, szükségeit. De most felkele ágyából; rakásra ölette tulkait, madarait, ’s minden becset felűlhaladó szívességei által, mellyek nem az étetésből, itatásból, hanem a’ víg kedvvel-látásból állanak, a’ bátortalannak leczkét ada, hogy becsűletes-embernek becsűletes-emberhez bízva kellene járúlni.

’S ez a’ jó Erdély valóban nem csak a’ szíves-látás, hanem az étetés és itatás miatt is, olly dicséretet érdemel, a’ hogy kevés nemzet a’ nap alatt. Kenyere ollyan van, hogy haki^* azt megkóstolja, zsemlyét, kalácsot, ’s a’ Debreczeni, Miskolczi kenyeret nem dicséri többé. Kávét háromszor isznak napjában, ’s rozólist azonfelül. Hideg embereink oda csak azért is elmehetnénk, hogy tanuljanak^* felmelegűlni; gourmándjaink pedig, hogy a’ szerint térhessenek-vissza, mint Epikúrnak az a’ hízni-szerető állatocskája, mellyet Horátz, ’s alázatos követés nélkül, nevén nevez.

[387] Más nap eggy kies völgyen, mellyet játékos csavargásokban fut-végig az Almás-vize, [388] Erdélynek eggyik leglelkesebb Tisztviselőjéhez, Szóllójához, Emberéhez juték, [389] akkor Háromszéki Fő-Királybírói Helytartó,^* elébb a’ Maros-Vásárhelyi Királyi-Táblának Assessora, most Kormányszéki-Tanácsos Nagy-Ajtai^* Cserey Miklós Urhoz, Tihóra. Őtet lélek, tudomány, tapasztalás, szív, csudált Beszédei, ’s nagy tettei teszik most tiszteletessé, eggykor felejthetetlenné. Ismét eggy gyönyörűen elmult, oktató napon.

[390] Tihó, a’ mint neve ’s várának romjai gyanítatják, hajdan Tihó Vezérnek birtoka, kétórányira fekszik Zsibóhoz, [391] ’s a’ völgy a’ két hely között nevezetes Történeteinkben. A’ Nagy-Szamos, Dézs felől jőve, megkerűli a’ Turbucza-hegyet, ’s ezt jobbra, Karika nevü helységet balra hagyja. Rákóczy a’ dombon sánczolá-körül magát, hogy a’ közelítő német Vezérrel megütközni kénytelen ne légyen, míg Bercsényi a’ várt lengyel segéddel, megérkezend. Embereivel megtömé a’ völgyet, feledve, hogy a’ szoros nyíláson meglepethetik, ’s eggy Oláh-pap a’ Németeket a’ nyitva maradt résnek igazítá. A’ győzők ez nap’ 1705. Novemb. 11d., leginkább Rákóczynak személye ellen törekedének. Ez látá ezt, erdőnek vevé magát, ott balra csapott, általúsztatá lovával a’ Szamost, ’s a’ Turbuczai-hegynek vévén útját, Kővár-Vidékén és Máramaroson keresztűl ment Lengyel-országba.

[392] A’ Zsibói Istáló^* azon szerint érdemel bővebb előadást, a’ hogy a’ Vásárhelyi, Szebeni, Fejérvári Gyüjtemények, mert ez Erdélynek úgy kevélysége mint amazok.

A’ Ménest Wesselényi Pál, a’ most élő Miklós’ nagyatyjának nagyatyja állítá 1660 táján, válogatott Erdélyi kanczákból, ’s az magát már az ő idejében tekintetbe hozta volt.

István, Rendek’ Előlűlője, Pálnak fija, látta a’ szerencsés kezdetet, ’s Ménesét török és tatár kanczák által nemesítette.

Fijai, Ferencz és István, megosztozának. István, a’ mi Miklósunk’ nagyatyja, Nápolyi méneket hoza-be, hogy a’ török faj magasbb termetűvé váljon. Látta hogy a’ két faj nem illik eggyüvé, ’s valami megkorcsosúlt, kihányata. Most megveve Generális Brentánótól eggy huszonnyolcz esztendős Galant nevű mént, kétszáz aranyon és tizennégy darab harmadfű csikón. Ennek atyját akkor hozák által a’ Pyrenéeken, midőn VI. Károly Barcellónában megkoronáztaték, ’s ez leve törzsöke, atyai vagy anyai ágon, minden Zsibón nevelt lovaknak.

Istvánnak özvegye, Vargyasi Báró Daniel Polyxéna, még nagyobb fénybe hozá a’ Ménest. Óvta a’ nemtelen lovaktól, a’ fajokat megkülömböztette, Jegyző-Könyveit nagy gonddal vitette, az ifju lovakat nagy költségesen neveltette, tanítatta. Ügyes Lovászmestereket fogada szolgálatjába, nevezetesen Gründelt, ki Mestere lőn Miklósnak.

Ez, akkor Kapitány a’ Bethlen Ádám’ Huszárjai köztt, 1775. eggy Monarch és eggy Brillant nevű spanyol-eredetű mént hoza a’ Lengyel Király’ istálójából, és eggy Törököt.

Anyja’ halála után 1776., a’ Gróf Haller János’ Gorbói istálójából eggy Cicerót veve-meg, melly I. Ferencz Római Császárnak spanyol-ménű spanyol-kanczájú lovai közzül erede; –

Hiam Ángoly Lójátékostól 1773. eggy négyesztendős Alexander szürke mént;^* –

Herczeg Kaunitz Domonkostól pedig 1790. eggy Andalúso nevű spanyolt, mellyet a’ Herczeg’ atyja, a’ Minister, maga hozott-ki Spanyol-országból; –

Végre 1792. szerencsés vala szert tenni Gróf Mikótól eggy Müzir nevü originális arabszra.

A’ Monarch’ és Brillant’ maradékait nem tartotta-meg Zsibó.

A’ mostani Ménes^* nevel spanyol, ángoly, arabsz fajokat. Ezeknek törzsökeik:

a’ Spanyol-fajtában:^* 1. Galant, más nevével Brentáno; 2. a’ Hallertől vett szürke Cicero; 3. a’ Kaunitztól vett Andalúzo;

az Angoly-fajtában: 1. a’ Hiámtól vett Alexander; [393] 2. a’ II. Miklós által Angliából 1822.^* kihozott Cáto;

[394] az Arabsz-fajtában: a’ Gróf Mikótól vett Muzír.

[395] grösser, aber auch Minuskel. 1) Brentáno’ neme.

Ebben ragyogtanak a’ II. és a’ III. Galant, a’ Superbo, Daru, Amico, Kakas, Kedves, Bucephál, Jupiter, a’ Daru’ Bucephál fija, Hannibál, Pajzán, Philosoph.

[396] Bucephál; 1816. huszonnyolcz esztendős volt. Színe sárgás fakó, serénye és farka fejér, ’s serénye igen tömött, hosszu, perpendiculáris. Feje busa, háta horpadt. És még is eggyike az istáló’ fő díszeinek, Urának eggyik öröme.

Philosoph; tizenhat markos, szürke,^* remekje a ’ tanult lovaknak, ’s innen a’ név. Az I. Miklós’ kedvencze, méltósággal teljes lépdelései miatt.

Jupiter; barna-pelly; fő éke a’ hattyunyak.

Pajzán; szürke kancza. Teljesen iskolázott. Olly úszó trappos, mozdúlásai olly pattanósak, olly fáradhatatlan, hogy álmélkodás nélkül nem láthatni.

[397] Amico, Wesselényinek már katonaságában^* is kedvese, Lengyel-országban, és Siléziában. Harminczhat esztendőt élt.

Kedves; Zsibónak legtanultabb nevelése. Miklós a’ maga nyolczesztendős Miklósát 1805. ezen kezdé iskolázni.

2) Cicero’ neme. grösser, aber auch Minuskel; wie oben.

Legnevezetesbb gyermekei a’ lángszínű I. Caesár, Zsibónak, sőt az egész Erdélynek, örök dísze, a’ külföldnek irígysége. Kiholt 1804., maga helyett hagyván a’ hasonló színű II. Caesárt, a’ Csínost, a’ courbettoló ifju Cicerót, ’s Armidórt, az ifjabb Caesár’ anyai testvérét, a’ szép Madár kanczát, [398] és Scípiót, Armidórnak és Spagnolának fiját, ki szép, mint atyja, ’s nagyobb.

leere Zeile

[399] 3) Andalúso’ neme. wie oben.

Az ifjabb Andalúzo, a’ Tüzes, Spagnolo, Superbo, Ráró, és Spanyóla, híres kancza. [400] Ez nem vala czifra ló, de mindég^* igen szép fiakat szűlt.^* Gróf Károlyi József érette 700 aranyat ígért. „Annyit nem ér, mondá Wesselényi; ’s nekem a’ ménes-tartás olly kötelességem, mellyel öseim’ emlékezetének tartozom.”

[401] Alexandernek leghíresbb gyermekei: Fox, Pitt, Admirál, Eclipsz, ifjabb-Alexander, ’s Fanny és Jenny. – [402] Eclipsznek eggy szép fiját, Bruce, én vettem ajándékban, 1816.

[403] Az ifjabb Miklós 1822. Februáriusban indúla-ki együtt Kapitány Gróf Széchényi István Úrral, a’ nagy Széchényi’ fijával, Londonba és Párizsba, ’s Angliából hozá Cáto nevü, sötétbarna, tizenöt markos három hüvelykű ménét. Született Cáto 1809.^* Lord Stawelnél (General Studbook. II. K. 133. l.) Atyja volt Sancho, anyja Gipsy. Gipsynek atyja Trompator; ennek Conductor; ’s ez unokája vala Matchimnek, ’s Cadének második unokája. Cade Godolphin ángoly atyától származott (I. K. 169. l.) Gipsynek anyja Herodtól és Snap leányától ered, ki Childersnek unokája volt (II. K. 342. l.) Sancho atyja Don Quixot; ennek anyja High-flyer (I. K. 155 l.) Don Quixot Chaunters’ fija, Eclips’ unokája (I. K. 86. l.)

[404] Müzirnek minden mén maradékai közzül egyedül Almanzor éle 1816., de feleségei ’s^* lyányai voltak. Csak tizennégy markos; színe szürke. Neptún nem teremte soha szebbet, ’s a’ genealogiáját^* Salamon’ idejéig felvivő Kochláni Ménes kevélykedve^* nevezhetné fijának. [405] Ha valamelly Fejedelem a’ legigazságosabb háborúban meggyőzte volna ellenségét, annak triumphuszát Almanzoron kellett volna tartani. [406] A’ ló, igen öregen és hektikában, nagy^* áron vétetett meg a’ Drezdai Udvar’ számára.

A’ felső Istálóban, a’ fedett Iskolával eggy fedél alatt, az én utóbbi ottlétemkor balra^* ezek állának, ’s e’ renddel: 1. Superbo, 2. Zoroaster, 3. Jupiter, 4. Armidór, 5. Scípió, 6. Büszke, 7. Bucephál, 8. Tibar, 9. Kakas, 10. Andalúsó, 11. Eclipsz, 12. Arioso, 13. Almanzor, 14. Daru, 15. Philosoph. Az Udvar felé ezek: 1. Generál, 2. Mariandel, 3. Lámpás, 4. Pajzán, 5. Ráró, 6. Batalladór, 7. Astéreon, 8. Oskár, 9. Caesáreon; ’s^* a’ ház’ Asszonya’ négy feketéje, és két hermelínje.

A’ húsz mén, három kancza, eggy metszett körül, szolgál 1 Lovászmester, 8 legény, 2 ficzkó, és a’ lovaglók.

Az alsóbb-Istáló, a’ Kastély’ keleti szárnyában, tele van hasonlóúl már kitanult, vagy most oskolázott lovakkal.

A’ lovak a’ Wesselényi-czímert viselik bal farkokon, a’ rózsát-tartó Szírént; nem a’ név’ első betűjit.

[407] Gróf Kornis Mihály és Buczy Emíl általjövének Zsibóra Szent-Benedekről, hogy Erdélyben töltendő utolsó napjaim’ örömeit neveljék. [408] E’ figyelmet a’ Gróf’ tisztelt anyjának, az eggykori, minden jóktól-szeretett Thesaurárius Gróf Teleki Károly’ méltó leányának, köszönhetem.

[409] A’ kertben űlénk a’ szép Csorgó mellett, [410] ’s az öreg Wesselényi felől beszéllénk, kit Miklós tizenharmadik évében veszte-el, ’s eléggé nem ismerhetett. Én adám-elő a’ mit részint magától, részint barátjaitól, részint vádlójitól hallék, ’s beszédem részvételt talála. [411] Melly character! kiáltá Buczy, ’s melly gondatlanság, hogy az illy nagyságú ember’ életét valaki papirosra nem önti, ’s minden fényével, minden árnyékával. A’ Jók’ árnyéka még neveli fényeket; ’s a’ kinek keble van, érti, hogy a’ természet a’ Jók’ hibájit érdemek’ emelésére adá. – ’S mit nyernénk^* vele, ha az affélét valaki papirosra tenné is? mondám neki. Gondolod e, hogy az affélét, bár^* barátink’ kezeikbe, bátran tehetnénk-le? Az emberek azt sem tűrik, ha az Író jót mond felőlök; hogyan midőn gyengeségek érintetik-meg? Higyj nekem, okosabb osztályrész nincs mint hallgatni, vagy a’ szerint változtatnunk színeinket mint a’ Chamaeleon. Omnia adsentiri – is queaestus^*

queaestus Az ae sor feletti betoldás és szó a margón megismételve.

nunc est longe uberrimus!

Neheztelnék, mondá Buczy, ha a’ szó szívedből jönne; de ez a’ tartalék nem sajátja lelkednek. Te ismeréd Wesselényit, ’s kevélykedel szeretetével. Oldd-fel a’ nem könyü problémát; tartozol vele árnyékának. – [412] Vallást tevék hogy életét megírtam, hogy Patakitól a’ hézagok’ kipótlására sok tudósításokat vettem, Wesselényinek már halála után; ’s azt itt teszem-le. [413] A’ ki szebbnek nézi a’ Chínai ízlésben festett főket mint a’ Rembrandéit, szűnjön-meg ezt olvasni, mert itt a’ fejnek^* több mint három negyed profílja árnyék, sötét árnyék, de szép árnyék.

[414] Báró Wesselényi Miklós, Cs. Kir. Kamarás és Közép-Szolnokban a’ Fő-Ispáni méltóságnak Helytartója, született Zsibón 1750. Decemb. 11dikén; megholt ugyan-ott 1809. Octób. 25d. Még nem vala hét esztendős, midőn atyját Istvánt*²⁵ elvesztette. Anyja Vargyasi Báró Daniel^* Polyxéna, leánya Istvánnak, a’ Könyvek ’ Írójának, Gróf Pekri Polyxénatól.

Miklósnak első Nevelője Cornidesz Dániel leve, a’ későbbi Historicus,’s Prof. a’ Pesti Universitásban, ’s Wesselényinek ez vala minden szerencsétlensége, veszedelme; a’ ki tanulni szeret, nem mindég szeret tanítani. A’ fényes ház’ eggyetlen gyermeke magára^* hagyva látván magát, parancsolgatott, ’s lelke azok körül, kik vakon nem teljesíték kéjeit, elkesernyésedék. Ugyan-e’ szerencsétlenség éré tovább Kolozsvári Predikátor Deáki Pálnak házánál. Azonban nem tagadhatni, hogy a’ szertelen élesség, melly neki egész életében kínzója vala, már vérében volt; örökség gyanánt vette azt anyjától, ki minden nagy, sőt csudálást-érdemlő tulajdonai mellett a’ szenvedhetetlenségig kemény vala. Nevelé szerencsétlenségét, hogy vele katonai-szolgálatot^* vétetének, hol szoros engedést kívánhatván alattvalójitól, gyengesége még inkább erőt veve.

[415] Tizenhét esztendős vala, midőn szolgálni kezde, az akkor Bethlen Ádám, tovább Barkó és Stipsics neveket viselő Huszárok^* köztt. Öt eszt. alatt Galíciának elfoglalásakor (1772.) már Kapitány vala, ’s svadronával’s bizonyos számú gyalogsággal Bukovinába küldetett. Embereit fenyítékben tartotta, a’ szolgálatban gyakorlotta, ollykor megzaklatta; de poltolta hópénzeket, a’ Zsibói posztó-fabricából nekik új köntöseket adata, maga tanítgatta legszilajbb lovaikat; [416] hópénzét eggy gyermekekkel megterhelt Tiszttársának hagyta.

II. József látni akará a’ Zsibói Istálót, ’s azt az Asszonyt, ki a’ Róma’ Írójit a’ Róma’ nyelvén olvasta, ’s azon szóllott és írt, ’s levelet kívánt tőle fijához, Galíciába. A’ Wesselényi’ svadrona megkülömbözteté magát minden másokéi felett a’ gyakorlatban, ’s a’ Császár a’ sereg előtt dicsérte-meg a’ Kapitányt; ’s hosszabban beszéllvén vele, bizonyossá tevé, hogy királyi kegyeire minden esetekben számot tarthat.

[417] A’ ház’ eggyetlen fija nem maradhata nő nélkül. Ő Referendárius Cserey Farkasnak Heléna leányát óhajtotta; eggy nagy szépségű leányt, kiben a’ nagy szépség legkisebb érdem volt. Menyegzőjök 1777. méne véghez, ’s Menyasszony a’^* Siléziai táborba ment férjével.

Wesselényi mindentől szeretve látá magát Regementjénél, csak Óbersterétől nem. Szó^* nélkül tűrte ennek hidegségét. Eggy estve hívatik; Óberstere már feküdt. Általesvén, ’s kedvetlenségek nélkül, egyéb czikkelyen, az Óbester emlékezteté a’^* parancsra, melly a’ Tiszteket eltiltá magoknál tartani hitveseiket. A’ boldogságában kevély Szerelmes legérzékenyebb oldalán vala megérintve; a’ világért sem vált volna meg Kedvesétől; ’s a’^* mint^* az Óberster a’ Bárónét Kapitányné Asszonynak titulázta, tűzbe jött. Az Óberster érezteté vele felsőbbségét, Wesselényi pedig emlékezteté, hogy katonai parancsok nem fekve adatnak. Indulatjának sem eggyik sem másik nem vala Ura, és ha a’ csataj össze nem szított volna másokat, kard végezte volna el a’^* fellobbanást. Wesselényi béadá jelentését, hogy eleresztetni kíván.

Fő gondja most ménese volt. Szomszéd barátjától, Gorbón, megvevé a’ már említett Cicerót, ’s nem kevés ezeren. Nyolcz nap múlva a’ lovon kiüté magát a’ kolera, ’s nem lehete tagadni, hogy a’ ló’ hibáját amott ismerték. Wesselényi, ki irtózék minden alacsonyságtól, ’s illy tettel koronát^* sem akart volna bírni, megelégedék vele, a’ történetet általizente. Csak hamar azután a’ külföldről nem ki költséggel hozatott Lovászmester eltűnt Zsibóról, ’s Gorbó béfogadá. Most eggy Lovász tűnt-el, ’s az is Gorbón lele menedéket. Wesselényi barátságosan visszakíváná embereit. Tagadtatott ottlétek. Ez Wesselényit tűzbe hozá. Octób. 16d. 1781. több mint kétszáz negyven embereivel ’s huszonnégy Udvari-hajdújival ment elégtételt venni.

A’ szomszéd, látván a’ közelítő hadat, megszalada, a’ két szökevénnyel. Wesselényi feltöreté a’ kapukat, ’s a’ Gorbón talált Cancellistát (a’ többiek mind futottak) üresen-hozott czifra-szerszámú paripáján, mintegy triumphusban, Zsibóra általhozta, megvendégelte, ’s minden bántás nélkül eleresztette… <E’ cselekedet’ következése a’ Kufsteini fogság lett.

-------------------------------

A’ megriadott vétkes’ panaszára a’ Kormányszék kiküldé Gróf Kemény Farkast, összebékeltetni ezt és megtámadóját. Az, hogy meg ne békéltethessenek, bé nem várá a’ Kiküldöttet, sőt megújítá panaszát, ’s pöre a’ Kir-Táblán, 1782. Martz.’ elsőjén, elkezdődék.

Wesselényi itt kétesztendei házi-fogságra ítéltetett, a’ Kormányszék által esztendeire; Bécs azt Kufsteini fogsággá változtatá, határozatlan ideig.

Wesselényi erdőkbe voná magát, ’s jelentést teve, hogy önkénytt fogja magát általadni a’ Guberniumnak, csak Szebenbe, hol az akkor űlt, szabadon mehessen. Midőn most Dátoson meghála, Torda Várm. Radnót mellett, eggy százada a’ Savoyi Herczeg Eugénius Dragonosaiknak körülfogá a’ házat, ’s Wesselényi vason vitetett Vásárhelyre, a’ Kir. Tábla elibe. 1785. Martz. 13d. Tyról felé indítatott. [418] A’ Kufstein’ tornyában Nro. 5. űlt.>^*

[419] Fogságát olvasás és jótétek nemesíték. Szabadságát József 1789. Decemb. 15d. adá-vissza, Kamarási kolcsával,^* ’s emlékezvén, millyennek találta a’ Regementnél, eggy Szabad-sereg’ felállításával kínálta-meg.

Hitvese Bécsig siete^* elibe. Zsibóra érvén, nem szobájiba hanem lovaihoz. Amicója nyerítve idvezlé Urát. „Rám ismere! kiálta Wesselényi; mint az eb a’ haza-tért Ulysszra!” Kihozatá azt, ’s kevélykedék vele, hogy hiba^* nélkül csinálá minden iskoláját; pedig rajta öt eszt. olta nem volt nyereg. Le szállván a’ lóról, megveregette azt, ’s „Ah, ugymond, te békéltetsz-meg sorsommal!”

Kevés napok múlva általizene Gróf Haller Jánoshoz, hogy ha őt neheztelés nélkül fogadhatja, megjelen Gorbón. Megújúla barátságok, ’s holtig tarta.

A’ féketlen lángokra lobbangó, de legnemesbb lelkű ember kevélység nélkül vallá vétkesnek magát számos Vendégei^* köztt az én jelenlétemben, ugymint a’ ki mást polgári nyugalmában megháboríta. De,^* úgy gondolnám, a’ ki tudva ád-el, több ezeren, ’s barátjának, hibás lovat; a’ ki a’ más’ szökevényeit befogadja; a’ ki eltagadja a’ mit tagadni nem lehet és nem kell; az csaknem annyit szenvede, látván ennek ’s hitvesének szenvedést, mint ezek. Keservesen lakola azért, hogy neki baja nem volt. –

[420] Az 1794diki Dietán Wesselényi Követe vala azon Megyének, mellyben Zsibó fekszik, még pedig igen fényesen, [421] ’s 1806. Júliusban, Fő-Ispáni székébe űle-be, mint annak Helytartója. [422] Fizetését mindég a’ rabok vonták. Kevélyebb volt, ’s gazdagabb, mint^* hogy szolgálatja által hasznot kereshetett volna, ’s hogy ugyan-azt tegyék mások, gazdagon segélé nem^* gazdag Tisztviselőjit.

Székében soha ki nem pattant, noha azt keresék némellyek. Kímélettel vala az erőtlenség eránt, a’ bottlottakat titokban feddette-meg, ’s csak a’ fejeskedőket hangosan. Bosszút nem forralt, nem tett, nem tűrt.

[423] Árvák buzgóbb pártfogóra nem találtak. Előttem is áldatott ezért neve. A’ Gyámokat szorosan számoltatá nem egyedül a’ jövedelemről, hanem a’ gyermekeknek nevelésekért is, ’s ezért sokkal inkább.

[424] Erdély őtet nézé egyik leglelkesebb, legszerencsésebb Dietai Szóllójának. [425] Nem rettegvén, nem keresvén, nem óhajtván semmit, ’s minden dicsőségét abban találván hogy tisztának ismértessék, belső sugallatai ellen soha nem szólla; ’s útálta a’ félszegecskéket, kik a’^* két ellenfél köztt habozván, nem veszik észre, melly nevetségesek, midőn végre magok sem tudják melly nevetségesek, midőn végre magok sem tudják melly helytt állanak, ’s okosságnak látszó nem okosságok, melly mindég a’ szerencsét csillogtatja előttök, mint teszi szerencsétlenekké. [426] Beszédit a’ Gyorsírók utána írák, [427] a’ hogy ő azokat előre-készűlet nélkül^* mondani szokta volt. [428] Eggy felolvasott, igen nagy gonddal készűlt Beszédre ő akara felelni. „Ékesen szóllani nem tudok, ugymond, de azt nem igen sajnálom; az igazságnak nincs szüksége piperékre…” (Eggy nem nemes, de nemességet-érdemlő ember mellett szólla.) Ellenkezője vítatá állításait, ’s a’ Czímereket foná beszédébe. Wesselényi időt akara neki engedni, hogy tüzéből magához térhessen, ’s szinte Arthurig ’s az ő kerek-asztaláig tére-fel; de az sem használa; sőt azt nyeré, hogy az ennek indulatosságát hordá-elő, ’s fogságát érinté-meg gyengédeden, nem hogy az Wesselényinek ne fájjon, hanem hogy maga nem láttassék annak a’ minek találtatni pirúlt. Wesselényi azon nyugalmában, mellyel ágaskodó lovain űlni szokott volt, felfogta a’ szót; megismeré a’ mivel vádoltatott, tüzét, melly igen^* gyakran igen messzére ragadozza, ’s fogadta, hogy az illy pillantatokban emlékezni fog az intésről.^* De, ugymond, nem egyedűl a’ féketlen tűz kap-el bennünket a’ jótól: vagynak egyéb indúlatok is, a’ mik épen azt cselekszik, ’s elébe rakta az egész hosszú Litaniát. Ha viszont Ő Urasága is úgy találná, hogy ezeknek eggyike vagy másika néki is csinál bajt, emlékezzék szavára, ’s kövesse példáját. A’ mint ez megszűnt szóllani, ’s a’ másik hallgatva maradt, Óberster Barcsay kele-fel. „Wesselényi, ugymond, nem állá-meg szavát,” ’s elhallgatott. Wesselényi fellobbant, ’s várta, mi következhetik. „Igen is, monda Barcsay; mert soha még ember az igazat szebben, lelkesebben nem védelmezte.”^* –

[429] Wesselényit hamar azután, hogy az Ország-Gyűlése 1809. Júliusb. eloszlék, elővevé fejbeli rheumája, melly őtet fogságában szállá-meg, ’s ahhoz inhideg járúlt, és az a’ nagy embereket kísérgető csapás, hogy épen azok a’ kik eggykor kevélykedének hozzájok-ereszkedésével,^* a’ kiket ő mindenképen boldogíta, feltámadának ellene. A’ halál megmenté ezeknek látásától. Némellyíke megmert jelenni özvegye előtt, de a’ kiterítetthez közelíteni nem mert. –

[430] Fő gondja ’s öröme eggyetlen fija’ nevelése volt. [431] Szerette emlegetni előtte azon Americánus’ mondását, mellyet Franklín ismértete-meg, ’s éreztette a’ gyermekkel, melly rút, midőn a’ születéssel nem dicsekedhető haladja-meg a’ porphyrogenituszokat, és a’ kik magokat illyeneknek hiszik. Akarta hogy a’ gyermek dicsértessék, de lángokba lobbant, ha valaki hízelkedett neki. [432] Midőn az, a’ kit Nemzetünk az imádásig szeret, 1809. Martziusban, tekintetébe vevé Szathmárnak Felköltjeit, Wesselényi^* Nagy-Károlyba vezeté Vármegyéje’ Vitézeit, kiknek ő vala Vezére, fija pedig Kapitánya, ’s neki Segédtisztje; ’s a’ Közép-Szolnoki sereget itt a’ tizenhárom esztendős Kapitány gyakorlá Nádorunk előtt, Ennek ’s minden jelenvalóknak álmélkodásokra.

[433] Képe a’ Neidl’ rezén, Wagnernek pasztele után, híven el vagyon találva. Erős de nem magas^* alkotású, zömök testű, barna haju és szemü szép férjfi, kinek szava, tekintete, mozdulása el vala telve nemességgel, méltósággal. Ezek voltak minden cselekedeteinek bélyegei, még hibájiban is, ’s az alacsonyság őhozzá semmi alakjában nem fért. Barátjai úgy hiszik, hogy Epigrammom igaz képét adja:

[434] Wesselényi Miklós és Farkas Sándor, Gróf Kornis Mihály és Buczy, elkísérének Hadadig. [435] Itt az örömnek azon neme ére, melly után már rég olta szomjúztam: Caudélla, híres Hangmester a’ Wesselényi Farkas’ szolgálatjában, ’s Ménard, ügyes Énekész, múlattatának bennünket; ’s az első reggel olta éjfélig, ’s nem csak a’ legújabbak’ dolgozásaival, hanem azt is adván, a’ mit Gluck, a’ két Bach, Pergolése, ’s mások, ihletve teremtének. – [436] Midőn Erdélyben Miklós nyomta ajakimra a’ végső csókot, ’s paripájáról, Bár^* túl a határon, mondám, a’ Dessewffy’^* ölelésének futhatnék ellenébe!

[437] Melly irígylést érdemlő szerencse juta nekem, hogy Erdélyt láthatám ’s így segélve láthatám! ezt kiáltám-fel, visszatekintvén Nagy-Károly mellett az elhagyott halmok felé, ’s áldást könyörgék az annyi jó fiak’, az annyi jó leányok’ szűlőjére.

Jó föld, tiszták és nem tiszták mindenhol vagynak a’ hol emberek vagynak; nálad mint nálunk, ’s nálunk mint nálad. De te nem romlál-meg úgy mint mi, ’s színed jobb. E’ vallással tértem onnan haza, ’s úgy hiszem, később vendégi^* igaznak fogják találni szavamat.

[438] toldalékok.

Ő Felségek ide Lembergi útjokból érkezének-meg az Iluczai nyíláson. Mint fogadtatának, hosszasan beszéllék Ujságleveleink. Mi jobbat fogunk, mint a’ tisztelkedés fénye, a’ maradéknak általadni.

Más nap a’ Katonai-Rend, a’ Kormányszék, a’ Királyi-Tábla^* tette hódolását, bemutatva az első Báró Kienmayer Országbeli Fő-Hadi-Vezér, a’ második Gubernátor Gróf Bánffy György, a’ harmadik a’ Királyi-Tábla’^* Előlűlője Gróf Kemény Sámuel Exc. által. [439] Ezeket a’ Vármegyék’ és Székely-Székek Követei válták-fel, és az Asszonyságok, a’ Császárhoz özvegy Gróf Was Samuelné, szül. Gróf Bethlen Rosália, a’ Császárnéhoz Gróf Eszterházy Jánosné, szül. Gróf Bánffy Ágnes Exc. által vezetve. A’ Császárné’ megszóllítására^* eggy^* Asszonyság késve felelt; ’s midőn a’ Bémutató ennek mentségére gyakorlatlanságát említé a’ német nyelvben, eggy harmadik, ki németűl igen jól tudott, megszóllala: Mi gyalázatnak tartanánk Fejedelmünk’ nyelvét jól nem tudni; az elméje, nagy kimiveltetése, ’s szíve’ kegyessége által ragyogó Császárné ennek így felelt: „Sőt inkább; idegen nyelvet nem tudni, nem szégyen: a’ hazáét jól tudni, kötelesség.” – [440] Gróf Kemény Sámuelné, szül. Gróf Iktári^* Bethlen Katalin Ő Exc., azon jelentéssel mutattatott-be, hogy németűl nem beszéll, de számtalan jótétei és nemes tettei Ő Felségeknek kegyelmeire méltóvá teszik; ’s az illyek által királyisan ragyogó Felség ezt felelé: „Mi tehát szó nélkül értjük egymást.”

Aug. 20d., Szent-István Királyunk’ innepén, Ő Felségek a’ Nagy-Templomban jelentenek-meg, nemzetünk’ öltözetében mind ketten, mint ittlétek alatt mindennap. A’ szent szolgálatot a’ Püspök, most Esztergomi Érsek és Prímás Herczeg tartotta. Dél után a’ Császárné azon Intézetet tekinté-meg, melly a’ múlt télen állott-össze, ’s az példátlan éhség’ pusztításai köztt nehány ezer ember’ életét tartotta-meg. A’ Császárné hatezer forintot ada ruházásokra.

22d. a’ Császár a’ Kormányszékben foglalá-el az előlűlést. Minden nap új jeleit adá az Ő Felségek’ mindenre kiterjedő gondjainak 27d.^* Tordának vevék útjokat, onnan Szebennek, Dévának.^*

Olly igen külömbözvén nálunk és Erdélyben a’ köz dolgok’ folyamatja, ’s a’ Tisztviselők’ száma és fizetése,^* ’s maga az is, hogy míg nálunk a’ Vármegyei szolgálat nem csak igen díszesnek, hanem a’ főbb polczokon ragyogónak is tekintetik, Erdély azt nem nézi igen tiszteletesnek, ’s álmélkodással hallá, hogy Helytartói-Tanácsos Puky Úr Abaujnak^* Szolgabírája volt eggykor, Nógrádnak az Maria Therésia alatt hatlovan járó Esküdtjei voltak;^* Szabolcsnak most is van eggy, ki félmillió^* bír, Zemplénynek eggy másik, a’ kire közel félmillió néz: ide tészem-le a’ Hunyad Vármegyei Tisztviselő-Kart:

Fő-Ispán; 1200 for. esztendei fizetéssel.

Fő-Bíró, három; mert annyi a’ Járása. 300^* f.

Vice-Ispán, három; 250 f.

Regius Perceptor három; 300 f. (Regius nevet onnan visel, mert Királyi Cassába gyüjti az adót. Erdélynek Cassa Domesticája nincs, ’s ez^* eggyből fizettetnek a’ Vármegyék’ és Székek’ Tisztviselőji, ebből építetnek ’s igazítatnak^* a’ Vármegye házak, ebből tétetik ezekben minden közönséges kölcség, ebből építetnek hídak, utak; ebből tartatik a’ katonaság. A’ Sacrum Diploma Leopoldi szerint Erdély négyszáz-ezer forintot fizet, háború’ idején még eggyszer annyit.) Mindenik Regius Perceptor (nicht cursiv) alatt van két Rectificator Comissarius, 100 f. ’s ezek midőn rectificálnak, az az, megteszik a’ Dicalis Conscriptiót, minden ezer forint után öt forintot veszenk jutalmúl.

Fő-Notárius, eggy; 250 f. Vice-Notárius, kettő, 200 f. Archivárius, eggy; 100 f. Protocollista, eggy; 60 for. Scríba négy, 50 f.

Szolgabíró, tizenkilencz, ötven (!) forinttal.

Ordinarii Assessores, in Sedibus Generali et Filiali. Nincs kiszabott számok, és fizetések. Ezekre eszt. által ki van rendelve 1200. f. Az eszt. végével felvettetik, ki hány nap munkálkodott, ’s a’ szerint osztoznak.

Fiscalis Procurator, eggy 80 f. Pauperum Advocatus, eggy, 60 f.

Viarum Inspector, eggy; 300 f. két Vice-Inspector, 200 f.

Arendae Decimarum Perceptor, fizetés nélkül, melly helyett a’ begyűlt pénznek tízed részét veszi. (A’ hajdani Fejedelmek kiosztván a’ Fiscusra szállott jószágokat, fenn tarták magoknak a’ dézsmát, ’s az Arendae Decimarum Perceptor ennek árát szedi-be. Az illy dézsma-kalangyát a’ helybeli Földes-Úr négy garasával beválthatja.)

Stationális Commissárius, három; 60 f.

Silvarum Director, eggy; 300 f.

Geometra, eggy; 400 f.

Physicus, eggy; 400 f. Chirurgus, három; 80 f.; Bába, három, 50 f. – Carcerárius, eggy, 100 f. Obequitátor (levélhordó) négy; 80 f.

Az Erdély’ Vármegyéjiben az első Tisztviselő Fő-Ispán, a’ két Districtusban Fő-Kapitány, a’ Székely-Székekben Fő-Királybíró, deákúl Supr. Jud. Reg.; ’s ezek egymással eggytekintetű hívatalok. A’ Szászoknál csak a’ Nationis Saxonicae Comes annyi mint amazok.

A’ második Tisztviselő a’ hajdan Magyar-országhoz tartozott Vármegyékben (Közép-Szolnok, Kraszna, Zaránd) ma is Vice-Ispán; az egyéb Várm. és Székekben Fő-Bíró (Supr. Judd. Nobb.); a’ két Districtusban Vice-Kapitány.

A’ harmadik Tisztviselő a’ megnevezett három Várm.^* Fő-Szolgabíró, mint nálunk; egyébütt kötelességeiket az Assessorok viszik. A’ mi ezeknél Szolgabíró, az a’ Székelyeknél Dúló, magyar és deák nyelvben; a’ többes számban Dulones.

’S midőn Magyar-országon a’ Dicastériumok’ férjfiai tiszteltetnek Fő-Ispáni méltósággal, ’s maga a’ Nádor is Fő-Ispán: Erdélyben a’ Fő-Ispán lesz Guberniumi Consiliárius, ’s Vármegyéje a’ Gubernatornak sincs.

1. Gróf Bánffy György, 1692. Január. 10d. olta, haláláig, 1707. Novemb 15d.

2. Gróf Kornis Zsigmond, 1713 olta, haláláig, 1731. Decemb. 15d.

3. Gróf Haller János, 1734 olta, hal. 1756. Octób. 18d.

4. Gróf Kemény László, 1758. Júl. 6d. olta 1762. Május’ 22d. (Ennek hívatalát általvette Báro Buccow Adolf Miklós Generális, mint Gubernium’ Praesese, ’s felállítá a Határnok-katonákat. Megholt 1764. Máj. 18d. Követé Gróf Hadik András, később Féld-Marschal, azon eszt. Aug. 7dikéig; ’s ezt Gróf Auersperg Mária József, 1770 – Buccownak nagy barátja, a’ ko rk.[?] Gubernátor, 1774. Gubernium’ Praesese leve.)

5. Báró Bruckhental Sámuel 1777 olta Gubernátor. Letette hívatalát 1787. Május’ elsőjén

6. Gróf Bánffy György, Vice-Cancelláriusból II. József által kinvezve, 1790. a’ Rendek által megválasztva. Szül. 1747. Decemb. 23d. megholt Kolozsvártt, 1822. Júl. 5d.

Báró Jósika János, Bánffynak segédjére Guberniumi Vice^* Praesesnek neveztetett-ki, halála után pedig azon eszt. Novemb. 25d. Guberniumi Praesesnek.

E’ ház’ tagjai a’ XII. század olta a’ XV. végéig Garázda de Mecsenics nevet viselének. A’ hely’ fekvése nincs tudva; de a’ Ház Dalmatziai, ’s csaknem minden kétségen kivül maradéka az ottan uralkodott Despotáknak.

Régibb Armálisát nem bírja, igen azt, mellyet Zsigmondtól 1409. nyert, ’s ama’ régibbet magában foglalja.

A’ Mecsenicsi-Garázda törzsök két ágat ereszte; az elsőbb megtartá Garázda nevét, a’ másik azt Szilágyivá változtatta. Gubernátor Szilágyi Mihály eggy Adomány-levelelében, mellyet a’ Ház ma is bír, a’ Szilágyi-Garázdákat rokoninak (consanquinens) mondja. Erre mutat a’ Szilágyi, Garázda, Teleki házzal közös czímer is, a’ Vadkecske.

Horogszegi Szilágyi László, ’s Garázda Miklós és Dienes, már a’ XV. század elején tekintetes jószágok’ Urai valának Bosznyában. Nekik köszönheté Zsigmond,^* hogy a’ láz Hervója Spalatrói Herczeg megaláztaték, ’s a’ Zvorniki^* Vár a’ Király’ hűségében megmarada.

Szilágyi László nemzé Mihályt^* a’ Vajdát és Magyar-országi Gubenátort, és Erzsébetet, a’ Vajda és Gubernátor Hunyadi’ hitvesét; hol egyedül azt jegyezzük-meg, hogy a’ Szilágyi Ház az akkori több neveket engedő^* szokás szerint, Gerébnek is mondatott.

Bosnya a’ Törökök által 1414 felprédáltatván, a’ Garázdák Magyar-országra költözének-által, ’s Bihar, Arad, Békés és Zaránd Vármegyékben fogtak lakást. Megszerezvén itt^* Zágorhíd, Szék és Telek helységeket, eggyike Zágorhídi, másika Széki, harmadika Teleki Garázdának hívaták magokat. A’ Széki-Garázda ág most eggy leányban álla fenn, ’s azt eggy Teleki-Garázda vette-el. Eggyesűlvén így a’ Széki ág a’ Teleki ággal, ezeknek szülöttjeik anyjoknak nevét praedicátumként vevék atyjoké mellé, ’s az ág magát Széki-Teleki névvel nevezi.

A’ Gyula-Fejérvári nagy Templom’ falán még a’ múlt század’ elején fekete márványban lehete olvasni eggy Epitáphiumot:

A’ XVI. Százban már tündöklék Garázda János. Lengyel Cancellárius és Testőr-Kapitány Zamosci elvévén Báthori Griseldát, a’ Kristóf’ Fejedelem’ leányát, a’ menyasszonyt ez kíséré jegyeséhez, ’s ott marada sok évekig, ’s Báthori István Király alatt mint két Lovas-Ezredek’ Vezére a’ Lithványok és Moszkvák ellen vitézűl harczolt. Még megvan a’ Király’ levele,^* mellyel ez Garázda Jánost, a’ Grizelda’ halála után, elhalmozva dicséretekkel honjába visszaereszté.

Megérkezvén Erdélyben, elvette Fejér Juditot, ’s Anna eggyetlen gyermekét nemzé. Maga a’ csata’ mezején hala-meg Bátori Zsigmond alatt, ’s a’ Garázda-ház ezen eggy leányában álla fenn. Atyja azt Széki Teleki Mihályhoz adá-ki, Testőr-Kapitányhoz a’ Bátori Zsigmond’ és Bocskay István’ Udvarokban, ’s leányát és vejét minden jószágiban örökösének nevezte.

Ezen Első Teleki Mihálynak János fija, Jenői Várnagy, Zarándi Fő-Ispán, Hajdúk’ Vice-Kapitánya, elvevé Berhidai Bornemisza Lászlónak Anna leányát (Lászlónak testvére vala Pál, kinek hasonlóúl Anna leánya Apafi Mihály Fejedelem’ hitvese volt), ’s nemzé 1. Mihályt, a’ Másodikat; 2. Katát, Stepán Ferencznét, 3. Annát, elébb Vas Lászlónét, majd Keresztúri Jánosnét.

Ez a’ Teleki Második Mihály kit Erdély közönségesen a’ Nagynak szokott nevezni, született Nagy-Váradon, Biharban, 1634. A’ Rákóczyak’ udvarában neveltetett, ’s Kapitány leve a’ II. György’ Testőrjeinek. Ennek halála után általméne Apafihoz, kinek hitvese az ő anyjával két-atyafi-gyermek vala, ’s Minisztere lett a’ Fejedelemnek, Ország’ Generálisa, Huszt és Kővár Várainak, Csik, Gyergyó, Kászon; Sepsi, Kézdi, Orbai Székek’ Fő-Kapitánya, Fejér és Torda ’s Máramaros Vármegyék’ Fő-Ispánja, minden Kir. Dézmák’ és Harminczadok’ Fő-Árendása, Apafinak halála után Erdélynek kinevezett Gubernátora, végre pedig annak jutalmáúl, hogy Erdélyt a’ Magyar Király kormánya alá vissza hajtá, Római Szent Birodalombeli Gróf. Elesett, Thököli Imre ellen harczolván Tölcsvárnál 1690. Aug. 21d. – A’ magas helytt állók nincsenek sem magasztalók sem rágalmazok nélkül, ’s Telekire gyanút vet ez a’ sok hívatal, ’s az a’ nagy hatalom, mellyel^* Apafiné által Apafira ’s az Országra bírt; ’s az emberek az akaratot a’ kimeneteltől mérséklik, nem látván, mit engedtek, tanácslattak, parancsoltak a’ környülállások, ’s midőn az történik, a’ mit nem vártak vagy nem kedvelnek, hűtlenséget, árúlást emlegetnek, nem szükséget, nem kénytelenséget. Így vádoltatnak Martinúzi, így a’ szent hazafiságú Nádasdi Tamás, így Rádai Pál, kik nem mindég voltak eggy felen, és még is mindég a’ hazáén. Eggy Tudósunk, kinek tiszta lelke ismeretes, olvasta Telekinek levelezését Sobiesky Lengyel Királlyal, Pater Dunottal, Leopold’ Császárnak Ügyviselőjével, ’s alkudozásit, ’s Leopold bíztatásait, bizonyossá tészen bennünket (Tudom. Gyüjtem. 1823. Január. l. 88.) hogy Teleki eggyike vala a’ maga kora’ legnagyobb férjfijainak, jó hazafi, mély belátású politicus, vitéz hadi-ember, hív férj,^* hív atya, hív barát, tiszta minden haszonkeresettől, ’s egyedül hazája ’s vallása’ javát óhajtó.

Első jegyese, Torma Juliána, még az összekelés előtt hagyá özvegyen; Pekroviczi Pekri Ferencznek Sófia leánya hat holnapig élt házasságban vele; Körös-Tarcsai Vér Judit ellenben, özvegy Tholdi Miklósné, neki hat fiu és hét leány gyermeket szűle: 1. Anna, elébb Apafi Miklósné, tovább Kemény Jánosné; 2. János, tizenhatodik eszt. hala-meg, már ekkor kinevezett Kővár Vidéki Kapitány; 3. Susána, Vay Mihályné; 4. Kristina, Kendeffi Pálné, tovább Barcsai Abrahámné; 5. Kata, Báró Bánffi Pálné; 6. Mihály, a’ III.; 7. László; 8. Judit, Pongrácz Jánosné; 9. József; 10.^* Pál, a’ Tudós; 11. Borbála, Vay Lászlóné; 12. Sándor; 13. Erzsébet, Macskási Lászlóné. –

Az életben-maradt öt fiúnak ugyan-annyi Táblát adunk:

Kővár Vidéki Kapitány. Hitvese Toroczkai Kata. Gyermekei: 1. János; 2. Mihály a’ IV.; 3. Sámuel; 4. Borbára; 5. Anna.

I. János, Kővári Kapitány; általment a’ Római katholikus^* hitre. Hitvese Vay Borbála. Gyermekei: a) Pál; b) János; c) Sándor; d) Mária, Báró Bánffi Péterné, e) Kata, Statuum Praeses Gróf Lázár Jánosné; f) Sára, Gróf Bethlen Pálné; g) Klára, Gróf Bethlen Dávidné.

a) Pál, Dobokai Fő-Ispán. Hitvese Gróf Haller Borbára. Gyermekei: aa) Ferencz, Obristlieutenant; ismeretes franczia elmésségéről; bb) Tamás, Majór, mind ketten maradék nélkül; cc) Mihály, az V. Paszmoson, Kolozs Várm.; hitvese Dózsa Agnes; dd) Anna, Báró Toroczkai Gergelyné, tovább Báró Ozmann Vilhelmné; ee) Maria-Josepha, Báró Jósika Antal Kolozsvári Fő-Ispánné, anyja a’ Gubernium’ mostani Praesesének.

A’^* cc) jegy alatt megjegyzett Paszmosi V. Mihálynak lettek: 1. Pál; ifjan kiholt; 2. Mihály, a’ VI. Harinán, Dobokában; mh. 1823. Toldalagi Ágnestől nemzé Ágnest, Lúzát, Mariát, Rózát ’s Trant Amaliától Lászlót; 3. Ferencz, a’ mi lelkes Költőnk, Paszmoson. Hitvese Gróf Teleki Carolína, a’ Samuel és Gróf Serényi Francisca’ leánya. Gyermekeik: Edvárd, Adolf, Carolína.

b) János, már a’ IV.; Vay Annától nemzé 1. Borbálát, elébb Boldogfalvi Czóbel Lászlónét, tovább Vay Jánosnét, Anarcson, Szabolcsban; 2. Ágnest, Berzenczei Jánosnét; 3. Józsefet, a’ II. Sármáson, ki Gróf Mikes Mariával nemzé Jánost, az V.; ennek hitvese Gróf Mikes Susána; 4. Annát, Hollakinét.

c) Sándor, a’ II.; ifjú korában hala-ki.

II. Mihály, a’ IV. Kormányszéki Tanácsos, és az Exactorátus’ Praesese. Hitvese Gróf Bethlen Miklósnak Klára leánya. Gyermekei: Mihály, a’ VII., kinek hitvese Gróf Kendeffy Rákhel. Gyermekei csecsemő-korokban holtak-el; magát eggy kő, melly a’ boltozatról^* leesett, agyon sujtotta.

III. Sámuel, az I. Generális. Hitvese Ötvös Mária. Gyermeke Imre, az I., Assessor a’ Királyi-Táblánál. Ennek Kraus Mariától Imre, a’ II., Hosszufalván, Nagy-Bánya mellett. Hitvese Gróf Brunszvik Karolína, Antalnak, a’ mostani Ország-Bírája testvérének, leánya. Gyermekei: 1. Bianca, 2. Carolína, 3. Maximilián.

Kormányszéki Tanácsos és Fejér Várm. Fő-Ispán. Hitvese Vay Anna. Gyermeke Susána, Gróf Kemény Lászlóné.

Fejér Várm. Fő-Ispán, ’s Curátora a’ Maros-Vásárhelyi Collégiumnak. Lakott Kercsesorán, Fogaras-Földén Gróf Kurta Borbálától nemzé Kristinát, Gróf Tholdi Ádámnét. Második hitvese volt a’ Bod Péter’ munkáji által megtisztelt Gróf Bethlen Kata.

Gyermekei Vay Katától 1. Éva, Gróf Vas Miklósné; 2. Ádám, az I., Generális.^*

Ennek Báró Wesselényi Susánától Susána, Báró Korda Györgyné; Gróf Toroczkai Klárától a) Ádám, a’ II., a’ Czíd’ fordítója, II. József Császár uralkodása alatt Kir. Commissárius és Dobokai Fő-Ispán, azután Kormányszéki Tanácsos. Szül. 1740. mh. 1792.; lakott Kendi-Lónán. Gyermekei Báró Wesselényi^* Mariától, az I. Miklós’ testvérétől, 1. Mária, Gróf Teleki Lászlóné; 2. Polyxéna, Gróf Kendeffi Jánosné; 3. Anna, Gróf Dégenfeld Maximiliánné.

Kormányszéki és Belső Titkos Tanácsos. Lakott Gernyeszegen, Torda Várm. Első hitvese Gróf Bethlen Júlia, a’ második Petki Nagy Susána. ’S ezen két boldog anya ismét ugyan-annyi osztályt kíván.

Gróf Bethlen Júliától,

Cancellárius Grof Bethlen Miklósnak’ leányától: levének 1. Miklós, 2. László, 3. Lajos, 4. Judit, Vargyasi Daniel Istvánné.

Obristlieutenánt. Hitvese Gerhárd Kata. Gyermekei: 1. Károly, Catholicussá leve. Erdélyi Kincstartó; tiszteletes lelke, szíve, hűsége, polgári érdemei által. Ez Gróf Haller Júliától nevelé a) Pált, a’ II., a’ tudományok’ és hazai nyelv’ barátját. Hitvesének Macskási Klárának nincsenek magzatjai. b) Annát, özvegy Gróf^* Kornis Ignácznét, Szent-Benedeken, Dézs mellett, méltó leányát nagy nemzőjének. – 2 Juliánnát,^* Báró Kemény Zsigmondnét.

Kormányszéki és Belső Titkos Tanácsos, Gernyeszegen. Szül. 1710. Aug. 14. d.; menyegzőjét tartá a’ nagyhírű Ráday Pál’ leányával, a’ tudós Gróf Ráday első Gedeon’ testvérével, Eszterrel, Péczelen, Pest Várm., 1732. Június 24d.; megholt Martz. 16d. 1778.^* Gyermekeik I. József. 2. Eszter, Gróf Toroczkai Zsigmondné, 3. Klára, Generális Gróf Wartenslében Wilhelmné, Gömrőn, Pest Várm.

József, a’ II., szül. 1740. August. elsőjén; megholt 1796. Septemb. elsőjén. Ifjabb éveiben Assessor az Erdélyi Királyi-Tábla mellett, ’s a’ Kolozsvári Reform. Collégium’ Inspector- Curátora; 1783. Békésben Fő-Ispáni Administrátor; 1784. Ugocsai Fő-Ispán; tovább a’ Tudom. és Iskoláknak Kir. Fő-Igazgatója a’^* Pécsi Kerűletben; Cs. K. Kamarás, 1792. olta Excell., végre a’ Szent Koronának eggyik Őrje, a’ Dunamelléki Superintend. Fő-Curátora. Elvette Királyfalvi Róth Joannát, eggy nagy fényű ’s birtokú házunk’ utolsó csemetéjét, 1761. Szirákon, Nográd. Várm. Született a’ lelkes asszony 1742., megholt 1813. Octób. 12d., ’s adta 1.^* Joannát, Báró Prónay Sándornét, Tóth-Almáson, Pest. Várm. Gyermekek nélkül hala-el Pesten 1812. Apríl 20d.; 2. Lászlót, a’ III.; 3. Józsefet, a’ III.

a) László, a’ III., Cs. K. Kamarás, ’s elébb Assessor az Erdélyi Királyi Tábla mellett, tovább^* a’ Kir. Tábla’ Bárója, majd Septemvir, és Somogy Várm. Fő-Ispáni Administrátor; a’ Marczibányi Tudom. Intézet’ Előlűlője, a’ Dunamelléki Superint. Fő-Curátora; szül. 1764. Septemb. 7d.; mh. Pesten 1821. Martz. 24d. Életét, ’s igen hív és igen szépen metszett képét lássd a’ Tudom. Gyüjt. 1823. Január. l. 87–105.) Első hitvesétől Gróf Teleki Mariától (l. IV. Tábl.) lettek 1. Ádám, Cs. K. Kam., Kapitány a’ Nádor’^* Huszárjainál. Szül. 1789. Júl. 19d. 2. József, a’ IV., Cs. K. Kam., elébb Titoknok a’ Helytartó-Tanács mellett, majd 1824. a’ Kir. Tábla’ Bárója, ’s ugyan azon eszt. a’ Tiszamelléki Superint. és a’ Sáros-Pataki Collégium’ Fő-Curátora. Szül. 1790. Octób. 24d. 1828, Csanádi Fő Isp.^* 3. Sámuel, Pest Várm. Vice Notárius, szül 1792. Novemb. 9d. – Második nagy lelkű, nagy szépségű hitvesétől, Szoboszlai Báró Mészáros Joannától, a’ Pesti Asszonyi Eggyesűlet’ Előlűlőjétől, szül 1. László, a’ IV., és 2. Augusta. (Siehe S. 228.)^*

b) József, a’ III., Cs. K. Kam., 1816 előtt Assessor a’ Maros-Vásárhelyi Kir. Táblánál, azolta Kormányszéki Tanácsos, a’ Kolozsvári Reform. Collégium’ Inspector-Curátora. Szül. 1777. Decemb. 25 d., mh. Kolozsvártt 1817. Apríl. 7d. Életét, és képét^* a’ nem jól festettet, nem jól metszettet lássd az Erd. Muzeum előtt Fűzet X. l. 78–105. Hitvese Gróf Teleki Lajos Rendek’ Előlűlőjének Sophia leánya. Gyermekei 1. István, 2. Károly, 3. Juliána, 4. Gábor mh. 5. Domonkos, 6. Borbála, Gróf Ráday Gedeonné 1829.^* 7. Sophia, 8. Josepha.^*

megholt 1758. Gróf Bethlen Katától nevelte 1. Lajost, a’ II., 2. Domonkost, az I, 3. Sámuelt, a’^*., 4. Mihályt, a’^* 5. Borbárát, Zejkfalvi Zejk Danielnét, 6. Katát, Báró Naláczi Károlynét, 7. Esztert, Vay Abrahámnét, Krasznán. 1) Lajos, a’ II., Rendek’ Előlűlője, a’ Sz. Leopold Rend’ Commendátora, Cs. K. Kam., Excell. Gróf Tholdi Sárától lettek 1. József, az V., Cs. K. Kamarás. Hitvese Szigethi Szerencsy Francisca, a’ József és Radványi Radvánszky Therésia leánya. Eggyetlen gyermekek Joanna; 2. Kristina, Báró Bruckenthal Mihályné; 3. Kata, Boros-Jenői Tisza Lászlóné, Biharban; 4. Juliána, Gróf Toroczkai Pálné; 5. Sophia, özvegy Gróf Teleki Józsefné.

2) Domonkos, az I. Katonai szolgálatjai után Tordának Fő-Ispánja. Gróf Bethlen Judittól nevelé Annát, Báró Kemény Simonnét; Gróf^* Kendeffi Susánától a) Rákhelt, Báró Kemény Pálnét; b) Polyxénát, Báró Kemény Miklósnét; c. Eleket; d) Kristinát.

3) Sámuel, a^*., eggykor Kapitány. Gyermekeit hitvesének Gróf Serényi Franciscának vallásában nevelte a) Carolína, Gróf Teleki Ferenczné, Paszmoson (l. Tábl.); b) József, az V., elesett Aspern mellett 1809., elsodratván, mind két lábszára. c) Ferencz, elhagyván a’ Semináriumot, elébb Titoknok, majd Tanácsos a’ Helytartó Tanácsnál, Budán, ’s 1825. Kormányszéki-Tanácsos Erdélyben. d) Kristina.

4. Mihály, a^*., Maros-Széki Fő-Királybíró, Cs. K. Kam. és Excell., Fő-Curátora a’ Maros-Vásárhelyi Collégiumnak. Megholt 1826. Január. 28d. Gróf Földvári Drusianától fija Lajos, ’s ennek^* Gróf Kendeffi Annától a) Miklós, b) Mihály, c) Lajos^*

Gyermekei 1. Sándor, a’ II., kinek Adám a’ ., ’s ennek első hitvese Gróf Toldalagi^* Kristina; második Horváth Juliána – 2. Samuel, a’ Cancellárius.

Sámuel, a^*, Erdélyi Udv. Cancellárius, Bihari^* Fő-Ispán, a’ Szent-István Rendének Nagy-Keresztese, Cs. K. Kam. és Excell., a’ Göttingi, Jénai, Varsói, Tudom. Társ. tagja; első ifjuságában Küküllői Fő-Ispán, azután Kormányszéki Tanácsos, 1784–1790. Kir Commissarius a’ II. József alatt alkotott Váradi Kerűletben. – Gróf Iktári Bethlen Susánától nevelte 1. Domokost, Cs. K. Kam., a’ Maros-Vásárhelyi Kir. Tábla’ Assessorát, a’ Magyar és Erdély-Országi Utazások’ Íróját. Szül. a’ nagy lelkű, ’s nagy készületű ifju 1773. Septemb. 5d.^* mh. 1798. Septemb. 17d. – 2. Ferenczet, Cs. K. Kamarást, kinek Báró Bánffi Erzsébettől lettek a) Samuel, b) Erzsébet, c) Agnes, d) Rosína. – 3. Máriát, Gróf Rhédey Ádám Dobokai Fő-Ispán’ hitvesét.

A’ Cancellárius szül. 1739. Novemb. 17d., megholt Bécsben 1822.^* Aug. 7d., élet. 83d. eszt. Tetemei a’ Sáromberki kriptában nyugszanak, közel Maros-Vásárhelyhez. Fijának és leányának még életében kiadá részeiket, a’ mellett nekik nevezetes summákat hagya még életében is. Bibliothecákra és Iskolákra nyolcszáz-ezernél többet költe. A’ nagy fiakat szűlő háznak lelke, szíve, tudományai, polgári érdemei ’s belső ’s külső fénye által a’ Cancellárius és a’ Koronaőr valának két legelső nagyságú csillagai.

József, a’ Koronaőr, már akkor eltölté hírével a’ hazát, Bécset, ’s magát az Udvart is, midőn Académiai útjából megérkezett. A’ Franczia Király arany emlékkel jutalmazá-meg szorgalmát a’ tanulásban, ’s La-Caille, Párizsban, igen kedvező Bizonyságlevelével eresztette-el tanítványai közzül, és a’ mi az ifjat a’ Császárné előtt igen ajánlá, Orthodoxiája’ bebizonyításáúl, Amsterdámban 1761. eggy kisded munkában mutatta-meg a’ Keresztyén Vallás igazságát, ezen epigrammai czím alatt: Sur la foiblesse des esprits-forts. Atyja, László, ekkor jelenteté-be magát Első Ferencz Római Császárnál, ’s az ezen kérdéssel jöve elébe: „Maga a’ tudós Teleki?” – Nem vagyok, Fels. Uram, felele a’ boldog atya; az a’ fiam. – Nem tartozik ugyan tárgyamra, de méltó, hogy ide tégyem a’ második kérdést is: „’S miért nem felel nekem németűl a’ nem deák kérdésre?” Ah, Fels. Uram, mondá Teleki, az én gyermekkoromban a’ Magyar még nem tanúlt idegen nyelveket. – Való a’ felelet; de Rákóczy Ferencz és Vay Ádám, úgy beszéllének francziáúl és németűl mint magyarúl, ’s hány Magyar beszélle olaszúl a’ Nádasdi Tamás’ korában?

Örülve olvassuk hogy Cicero általmarkolgatá állát, midőn beszédeit tartá; hogy Friedrich pálczája’ csakányán rakta egymásra két kezét; ’s azt úgy szorítá bal honja alá, hogy a’ pálcza’ vége felfelé álljon; hogy a’ mi időnknek eggy példátlan szerencséjű ’s szerencsétlenségű hőse keresztbe vetett karokkal szerete állani és járni; ’s így nem lesz illetlen a’ később időknek elmondanom, hogy a’ Koronaőr Telekinek is voltak efféle különöségei. Úgy jára a’ Pesti hídon és úczákon, egyedül cselédje által kísérve, hogy térdig-érő, felöltött mentéjén^* általveté pálczáját, ’s annak eggyik ’s másik végét kezeibe fogta. Feje ritkán állott centruma felett, ’ vállait is kigörbítette, hogy az eggyike feljebb és kiljebb állott a’ másiknál. Szemöldökei magasak, szemei feketék, színe tiszta, de szederjes foltokkal, és néha pattanásokkal. Haját copfban hordta, ’s fodorítással, eggykor elvágatta, ’s megint megnevelte. Papirosból mondott Beszédei, magyarúl vagy deákul, lelkesek, ékesek, a’ hogy kevesekéi, de papiros nélkül várakozás alatt csaknem mindég, ’s ő is azt bizonyítá, hogy írni ’s szóllani nem mindég jár együtt. Sajátságaihoz tartozék ezenfelül, épen nem szeretni az újat, ’s hevesen ragaszkodni a’ régihez, ’s inkább meggyőzhetetlen ízletből mint okok után. Innen azok az örök összeütődések a’ Pesti Synodusban, ’s a’ Gyűlésekben, a’ legjobb fejekkel, ’s még a’ Cancelláriussal is, kivel gondolkozásban^* gyakran nem eggyezett; innen az, hogy a’ Göttingi Professorok, kik olly igen nyugtalanúl várák megjelenését a’ Leopold’ Frankfurti koronázásáról, midőn végre megjelent, és hallották, alig tudák, beszédét annak vegyék e, a’ minek vétetni akarja.

Leánya ’ s két fija osztozának tiszteletre-méltó atyjoknak és anyjoknak lelkeikben, ’s mind hárman boldogítva Hymen által, ’s László mind kétszer, boldogok voltak. Ennek ritka szépségű, ritka kimiveltetésű Özvegye új fényt hozott a’ ragyogó házra, ’s nem egyedül azzal, hogy érdemes vala a’ Pesti Asszonyi-Eggyesűlet’ fejévé választatni, hanem szívének egyéb csillogó rényei mellett, az által is, hogy mostohájit Ez nevelé inkább, mint hívatala, örök tanúlása, ’s hazafiúi dolgozásai ’s Bibliothecajának gazdagításai által egészen elfoglalt tiszteletes férje. –

At genus inmortale manet, multosque per annos

Stat fortuna domus, et avi numerantur avorum.

[442] Heltai Gáspár Kolozsvári Luther. Predik. és Typogr., Hunyadit (Kronik. CXI. Rész.) a’ Zsigmond’ Császár és Morzsinai Erzsébet’ gyermekének hirdeté, azok szerint, a’ mint mondja, a’ miket maga ő hallott a’ nagy Hunyadi alatt szolgált Vitézektől. De Zsigmond 1437. hala-meg, Heltai^* pedig 1575. írta ’s nyomtatta Kronikáját, ’s a’ két eszt. köztt száz és harmincznyolcz esztendőnyi hézagocska van. Heltai nem gondolta-meg mit mond, midőn állításának ezzel igyekezett hitelt szerezeni. Tetszett neki a’ rege, ’s úgy hitte hogy az untató Kronikájának elevenséget ád.

A’ Havas-elvői^* Vajda – (elvő annyi vala hajdan mint tulsó) megholt, ’s Dán és Mircse fijai összeháborodának. Dánt a’ Török segélé, Mircsét Zsigmond, mert Transalpína akkor koronánk’ része volt, ’s Zsigmond 1392. megjelent a’ seregnél. Eljutván a’ Sztrigyhez, eggy nemes-születésű leányt hozata-elő, hogy annak karjaiban feledhesse az özvegység’ unalmait. Nehány holnapok mulva visszatért a’ táborból, ’s ismét látni akará a’ leányt, ’s eggy gyűrűt ada neki és eggy írást, hogy a’ gyermeket ezekkel együtt hozná Budára.

[443] Eggy Havasalföldi Bojer, neve Buti, Hunyad Vármegyébe voná-meg magát a’ háboru’ bajai elől. Meglátta a’ nemleány leányt, elvette, ’s vissza ment ezzel honjába, mert a’ háboru elcsendesedett. A’ gyermek’ meglett, ’s ő azt Jankulának keresztelteté.

[444] Butiné özvegyen marada, ’s visszatére szüléjihez. Kéré Gáspár testvérét, kísérje-el Budára a’ Királyhoz; útjok nem leszen haszontalan. Gáspár kész^* volt teljesíteni,^* a’ kívánságot, ’s Erzsók szappanozzá ruhájit.

Hogy a’ gyermek hozzá ne vágyjon, kezébe adá a’ Király’ gyűrűjét. Eggy holló meglátá a’ csillámló karbunkulust, elkapta azt a’ gyermektől, ’s felszállott vele a’ fára. De Gáspár teve a’ bajról; lelőtte a’ hollót, ’s megmondá a’ húgának, hogy meggondolja mit csinál. Zsigmond Budán, meghallá, melly veszedelemben forga a’ gyűrű, ’s a’ hollót a’ gyűrűvel czímerűl adá Jankulának, ’s megajándékozá azt Hunyaddal és a’ Hunyad körül fekvő helységekkel. [445] Eddig Heltai.

[446] Benkő haragudott, ha a’ mesét valaki hitte.^* De olly nagy az igazság’ hatalma, hogy végre maga is mellé állott, ’s most ő vítatá, a’ mit elébb tagadott. (Transilv. I. K. 559. l.) Az ő ellenállhatatlan okai íme ezek:

1. Mert azt az egész Erdély úgy beszélli. – Pedig a’ mit az egész Erdély beszéll, nem lehet nem igaz.

2. Mert Czillei Ulrich Hunyadit Oláhnak szidta, ’s ebfajunak. – És így Hunyadi a’ Zsigmond gyermeke.

3. Mert Jankula még bölcsőjében kapá Hunyad felől a’ Kir. Adomány-levelet. – ’S kapta igazán? Azt Benkő állítani nem meri, sőt lelke’ jámborságában vallást teszen, hogy azt ereditijében vagy másolatiban, szem még nem látta, ’s a’ Hisztoriophiluszoknál nyoma épen nincs; de reményli, feltalálja valaha valaki. – Úgy hihetné az ember, hogy a’ tudós férjfiu dévajkodik.

4. Mert Zsigmondnak erkölcsei felől az effélét feltehetni; nem első dolga – ’S a’ mi megtörténheték, megtörtént?

5. Mert midőn Mátyás megholt ’s némellyek azért nem voksolának a’ derék Hanzlikóra, mivel ő nem szentelt ágyból vette származását, a’ jók azt felelék a’ kajánoknak, hogy így terme a’ Vajda-Gubernátor is. – [447] ’S Benkő fel nem érheté-fel, hogy ezt a’^* Jók per inconcessum mondották. –

Azonban annyi való, hogy a’ rege beszéllteték, ’s az igazság’ barátjának tiszte kérdeni, hogy vehette az eredetét?

[448] Az ifju Hunyadi Lovaggá és Szentelt-Vitézzé Zsigmond alatt leve. Zsigmond alatt játszék pánczéljátékokat, ’s pajzsán a’ szokás szerint familiai czímere vala kifestve, a’ holló a’ gyűrűvel. A’ magyar Troubadour eléneklé a’ czímerről a’ mit akart, mint Búcsúztatóink a’ múlt száz’ közepén; ’s a’ történetet a’ Troubadournak senki sem hitte, mert hihetetlen volt, de minden beszéllte, mert rendes volt.

[449] Hunyadi öt legényt vive táborba, midőn szolgálni kezdett. Ötöt vitt volna e, vagy ötvent inkább, ’ s talán ötszázat, ha Hunyadot ’s a’ Hunyad’ környékét ő bírta volna?

[450] Ötödik László, az Utánszülött, Hunyadinak öseiről rá-maradt hollós czímerét megbővítette: „Haectennus siquidem ex gratia praecessorum nostrorum, divorum Hung. regum praefatus Comes Joannes, pro armis, seu nobilitatis insiguiis progenitonibus suis et domi benefico munere collatis, corvum in campo flaveo seu coelestino alas paululum elevantem, suo colore naturali depictum, ac formam amnuli aurei in ore gestantem habuit.” (Katona Hist. Crit. XIII. 566.) [451] Zsigmond előtt már élénk czímerekkel.

[452] Kercselicsnél (Notit. Praelim. de Regnis Dalm. Croat. Sclavon. l. 270. a’ Zagrábi Nemesek panaszt tettek 1447. a’ Magyar Rendek előtt: „Noveritis quod Magnif. Johannes Székely de Hunyad Gubern. Regni Hung…; és alább per eundem Székely potentialiter occupatas… De a’ Hunyadi-Székely ház Zsigmond előtt már virágzott, ’s a’ Budai Káptalannak eggy 1331. költ Levele említ eggy Hunyadi Mihályt, Hunyadi Székely Jánosnak fiját. A’ mondottak szerint a’ Gubernátort e’ ház’ tagjának, a’ Hunyadi Székely János kis-unokájának, a’ Hunyadi-Székely Mihály’ Unokájának, ’s a’ Hunyadi-Székely és Oláh és Buti Vajk’ fijának szabad is, kell is, tekintenünk.

Albertnek eggy 1439. költ Adomány-levelében a’ Vajda Gubernátor Hunyadi János, és testvére, a’ Miles Militum, Hunyadi^* ismét^* János ez is, így említetnek: „Joannes, et alter Joannes, uterque filii Oláh de Hunyad.” Eggy más Adomány-levélben, az I. Ulászlóéban, 1440., a’ két testvér így neveztetik: „Utrique Joanni, filiis quondam Vojk de Hunyad. [453] Bonfín ezt Butinak is mondja Decad. III: 9. És ha az olasz eredetű Tudós a’ maga hősét ártatlannak tekintett hazugsággal Római ház’^* maradékának hirdeti is: felteheti e, hogy eggy időben élvén hősével, ennek nagyatyját is hazug névvel merte volna nevezni? Eggy Gubernátor’ és Vajda’ eredete az első ízben és akkor midőn az élt, nem lehete nem isméretes.

Bonfín említi, hogy Mátyás alig tűre valamit nehezebben, mint midőn irígyei tagadni szerették volna régi eredetét. Ha igazok volt volna, a’ neheztelés csak ingerlette volna a’ csevegőket.

Ponori Thewrewk 1825.^* ereszté-ki Értekezésemet az Arankáéval, és a’ mit a’ tárgyról Halics-országi Kormányszéki-Tanácsos ’s Brzsáni, most Stryi^* Kerületbeli Kapitány Kriebel János Úr hozzám íra. A’ hely nem engedé, hogy itt mindent elmondjak.

[454] <Várhelyen két padimentom találtatott, masív munkában^* a’ föld alatt, nem olly mélyen mint a’ Herculánumi^* és Pompeji régiségek, ’s nem olly becses,^* de szint úgy tiszteletes,^* és méltó,^* a’ miket hogy^* az Útazó megszemlélje.^* A’ hely’ birtokosai, Referendárius Nopcsa Elek Úr,^* és Csebi ’s Nagy Klopativai^* Pogány László Hunyad Várm. Királyi Adószedő Urak békeríteték, béfedeték,^* azt, hogy romlást ne valljon.>^*

1. Karczfalvai Báró Mártonffi^*

2. Báró 1. Karczafalvi 3. Mártonffí A szórend sor feletti számozással javítva.

György, 1712ig.

2. Antalffi János.

3. Báró Sorger János. Temett. 1739. Octób. 7d.

4. Zétényi Báró Klobusiczky Ferencz Xavér 1741 olta.^*

Innen Zágrábba 1748., ’s 1751. a’ Kalocsai Érsekségre.

5. Báró Sztojka Zsigmond, 1749 olta.

6. Gróf Batthyáni József, fija Lajosnak, a’ Nádornak; 1759. Aug. 22d. Erdélyi Püspök, 1760. Kalocsai Érsek, 1776. Esztergomi Érsek és Magyar-országi Prímás, 1783. Cardinális. Megholt 1799. Octób. 23d.

7. Báró^*

Báró A főszöveggel párhuzamos, a bal margóra írt betoldás, a főszövegben jelezve:┌

Bajtay József Antal, eggykor Piarista, II. József’ eggyik Tanítója, 1760 olta haláláig 1773.

8. Pius Manzador, e Congreg. Clericor. Regul. S^* Pauli. Megholt 1773.

9. Gróf Kolonics László, Olmutzi Kanonok, 17 __; innen Váradra 17 __; tovább a’ Kalocsai Ersekségre 17__

10 Gróf Batthyáni Ignácz, Imrének fija,

11. Rudnai és Divék-Ujfalusi Rudnay Sándor; 1816 olta 1820 midőn innen Esztergomi Érsekké ’s Prímás Herczeggé kineveztetett.

12. Négyesi Báró Szepesi Ignácz eggy Eszt. Egri Kanonokból Egri Kis-Préposttá, ’s onnan Erdélyi Püspökké neveztetett a’ választásokban olly szerencsés Fejedelem által.

Dicső tetteket hirdetni öröm és kötelesség, ’s kötelesség mind azok eránt a’ kik azt elkövették, mind magunk és^* mások eránt, mert így a’ jó’ magva új gyümölcsök’ termésére^* hintetik-el.^* Majór Cserei Farkas, Krasznán,^* mint segélette a’^* jószágaiban lakó^* szegényeket az 1817diki nagy éhségben, és mint gondoskodott előre, hogy illy inség ezután ne érhesse, más helytt mondottuk-el: itt azon nemes-lelkű ’s felvilágosodott elméjű férjfira emlékeztetjük Olvasóinak, ki^* méltó, hogy Erdélyben a’ szerint tiszteltessék, mint nálunk a’ nagy Szécsényi, ’s a’ nagy Szécsényi’ fija.

Kezünkbe akadt azon lenyomtatott levele, mellyet Gróf Bánffy György Gubernátor Úrhoz 1809. Július’ 2d. íra,^* ’s mi azt a’ Kassai Minerva’ II. Fűzetében lap 155. ismét kiadtuk. Abban Harasztosi jószágát, Aranyos-Székben, olly feltételek alatt adta áldozatúl a’ Hazának, hogy a’ Kormányzó-Tanács^* azt tíz egyenlő részre osztva adja tíz Székely-Insurgensnek,^* ki^* a’ csatapiaczon vett sebei miatt élelmének keresetére alkalmatlaná tétetett vagy a’ csatapiaczon elesett Székely-Insurgens’ gyámolatlan özvegyének, árvájinak.

A’ jótételben gyönyörködő férjfiu, Királyi-Tábla’^* Előlűlője lévén, azonfelül hogy mindég tizenkét ifjat tartott asztalánál, minden Judiciális Perioduson (az az, Magyar-országisan szóllván, Terminuson; ’s illyen Erdélyben eszt. által öt vagyon) öt szegényebb sorsu, de feddhetetlen, szorgalmas, jó-erkölcsű Tabuláris-Cancellistának (az az Jurátusnak) ötven forintot ajándékozott.

Hitvese követte férjének dicső példáját, ’s vetélkedet vele a’ jótétekben. Ő volt eggyike a’ Maros-Vásárhelytt felállított Kórház’ boldogítójinak. Számtalan titkon-tett jótéteiket csak azok ismerik, a’ kiknek^* orczájikról letörlötték a’ könyeket, ’s lelkek, és az Ég, mellynek méltóbb áldozatok nem nyujtathatnak.

Eredetet a’ fényes háznak Sarolta adott, Szent-István’ testvére.^* Ez, első férjének, Aba Királyunknak halála után, ismét férjhez ment, ’s Marhárd Grófot szűlé, ez Péter Grófot; ez Gudát.

Péternek három fijai maradtak: Mihály, Salamon, Lőrincz (Laurentius Bult But).

Lőrincznek öt fija: 1. Boczon; ennek fija Pál, 2. Bocz, 3. Bencze Gróf (Benedictus), II. István’ kedveltje, ’s atyja Máté Mesternek és Mihálynak, 4. Csák, ki Domonkost nemzé, 5. Bethlen, ki czímerűl a’ királyi almába harapó kígyót kapá, czímerét a’ Bethleni-Bethleneknek még ma is.^*

Bethlennek három fija vala: 1. Péter, 2. Miklós, 3. Olivér; ’s e’ három Keresztnevek elibe felvevé a’ Bethlen nevet.

Pétertől ered az Iktári-Bethlen ág; Miklós kihala; Olivért az Apafi-Bethlen és a’ Bethleni-Bethlen ág tekinteti törzsökének.

Péternek az ág’ törzsök atyjának volt két fija, Miklós és Domonkos, ’s ennek János. Ez úgy löve le egy lövéssel két hattyút, hogy a’ nyil kettőnek ment által nyakán. Zsigmond a’ két meglőtt madarat czímerűl adá neki, azonban a’ régibb czímer’ kígyója el nem marada a’ paizsról; telamonként öleli körül azt. – János Gergely fiat hagya.^*

Gergelynek és Ábrámfi Margitnak gyermekei: 1 Domokos, erdélyi vajda 1452 körül; 2 Gábor, budai várnagy; 3. Gergely, Karánsebesi bán és atyja Istvánnak.

Domokos, a’ vajda, kit Butinak is mondottak, nemzé 1. Gábort, ki Mohácsnál 1526. hatezer dzsidásokat vezérle, ’s János Királyunknak tanácsosa s udvari sergének hadnagya volt; 2. Gergelyt, János-Zsigmondnak tanácsosát, Péternek atyját, Jánosnak nagyatyját; s ettől leve Domonkos, atyja Istvánnak.

Gábor, Domokos Vajdának fija, nemzé Farkast, Bátori István királynak főkapitányát, ’s tanácsosát.

Farkastól és Szárhegyi Lázár Drusiánától született 1. Gábor, erdélyi fejedelem és herczege a’ római szent birodalomnak. 2. István elébb tanácsosa, majd Gubernátora a’ testvérének, Hunyad és Máramaros Várm. főispánja végre maga is választott fejedelem. Ez Mihályi Csáki Kristinától nemzé 1. Gábort, 2. Istvánt, 3. Farkast, 4. Pétert Hunyadi és Maramarosi főispánt. Ez a’ Péter elvevé Illésházy Gáspárnak egyetlen leányát, ’s megholt 1646. Aug. 3d.

Domokos vajdának második fija Gergely János-Zsigmondnak Consiliariusa Pétert és Jánost nemzé, János Domokost, ’s Domokos Istvánt. Istvántól és Macskási Judittól szül. 1698. febr. 10d. Sámuel, kir. tábla’ bírája; mh. 1767. mart. 19d. Fijai Domokos és Sámuel.

Az Iktári-Bethlen ág a’ Hederfáján Küküllő Várm. 1818. megholt Sámuel Domokos fijában áll fenn.

Törzsöke a’ két ágra ment vérségnek az említett Olivér, Bethlennek fija, ’s Péternek és Miklósnak testvér öccse. Ez nemzé Jánost, ki kegyes indulatjai ’s példás élete miatt Apa névvel szokott vala neveztetni. Gyermekei 1 Miklós más nevével Apafi; 2 Gergely, a’ magtalan; 3. Jakab, kitől a’ Bethleni-Bethlenek erednek. Jakab nem ismert okból, Nagy-nak neveztetett.

Apafi Miklosnak fija Gyegyus /Gergely/ kitől János, kitől Péter és László. Péternek Miklós, és György.

Miklós Péternek fija, magát Apa Nagyfalváról kezdé iratni, ’s czímerűl egy karddal általütött fejvasat veve föl, mellyből leveles, és gerezdes szőlő nőtt. Fija László volt, ’s a’ Lászlóé Mihály erdélyi vajda.

Mihály vajdának gyermekei: 1 Ferencz Miklósnak atyja ’s Ferencznek nagyatyja; 2 Zsigmond. 3 Lénárd 4 Miklós. Zsigmond magtalan hala ki. Lenárdnak fijai György és László, az Gábornak atyja, ez Imrének, de a’ kik elhalának.

Miklósnak fija Farkas; ennek pedig István (mh. 1584.) és Gergely.

Gergyely, tanácsosa Isabellának és János Zsigmondnak, nemzé Lénárdot, Boldizsárt, Miklóst.

Miklós nemzé 1. Györgyöt, Küküllői főispánt, Bethlen Gábor tanácsosát, ’s kir. tábla bíráját /mh. 1635. febr. 18d., élete’ 47. eszt./ és 2 Ferenczet, Bátori Gábornak fő Komornyikját.

Ez a’ György, küküllői főispánt, Derzsi Petki Borbálától, a’ Cancellárius’ leányától, nevelé 1. Gergelyt, I. Rákóczy Györgynek komornyikját /mh. 1637. Júl. 18d./ 2. Istvánt Consiliáriust, belső-Szolnoki főispánt, ki Lorántfi Katától Györgyöt és Miklóst, ’s ez Györgyöt. 3. Boldizsárt; mh. a’ tatár-fogságban, de Barcsai Evától Ferencz fiat hagya; 4. Mihály fejedelmet; 5. Ferenczet; 6. Miklóst, és öt leányt.

Mihálynak a’ fejedelemnek, a’ jenői vár’ és az udvari Katonaság’ főkapitánya Bornemisza Pál’ Anna leányától kilencz magzatjai lettenek; de csak az ifjabb Mihály fejedelem marada meg. Az Apafi háznak 1714. ebben szakadt magva.

Jakab, a’ kit Nagy-nak neveztek vala el, 1300 után élt, ’s hat fiat hagya: 1 Jakabot, a’ magtalant; 2. Andrást, atyját Miklósnak és Andrásnak, ’s András által Jánosnak nagyatyját; 3. Miklóst; 4. Jánost; 5. Apát; 6. Dienest. Miklós, Apa, Dienes hamar elholtak.

János, Jakabnak negyedik fija Gergelyt nemzé, ki 1358 és 1393 között élt, ’s Zsigmond Királytól Bethlen-Szent-Miklóst és Alsó Kápolnát nyeré, ’s Nikápoly alatt Bajzát ellen harczolván, elesett. Úgy tetszik a’ Bethlenek ezen ösöket tisztelik, midőn gyermekeiknek a’ szokatlanabb Gergely nevet adják.

Gergelynek leve János, ennek pedig 1. Miklós atyja Márknak, ’s Bernárdnak Miklósnak, Eustachiusznak nagyatyja; 2. Antal; 3. Gergely, ki Bethlen várát /Belső-Szolnokban/ Albert Király’ idejében építeté.

Antal, Apafi Mihály vajdának 1447. gyámja, Gergelyt nemzé; ez Eleket és Balázst, ’s e’ kettőből két új ág sarjadzott.

a) Elek’ ága.

Elek vice vajdának Losonczi Bánffy Drusianától három fija született: 1. Mihály, Ferencznek atyja; 2. Ferencz, I. Ferdinánd’ asztalnokja; 3. György Isabella és János –Zsigmond’ tanácsosa.

Györgynek fija Miklós, ismét Consiliárius nemzé Ferenczet.

Ferencz fejér vármegyei főispán, a két Rákóczy Györgynek udvari marsallja, III. Ferdinándhoz egyszer, a’ lengyel királyhoz és nemzethez hatszor követje, vallására nézve Unitárius, Kamuthi Susánával két leányt, Kemény Katával, a’ Boldizsár leányával, János fejedelemnek testvérével, hat fiat nevele: 1. Györgyöt; 2. Miklóst; 3. Farkast; 4. Gergelyt; 5. Eleket; 6. Istvánt és Katát, Kapy Györgynét; Évát, elébb Haller Györgynét, tovább Csáky Lászlónét. Farkas, Gergely és Elek atyjok’ ragyogását nevelték.

I. Farkas, nagy szépsége miatt Absolonnak nevezve; már ifjú esztendeiben Fejér vármegyei főispán, később I. Apafi Mihálynak Cancelláriusa és Ministere. Keze alatt lévén a’ hon Archívuma, deák nyelven írta meg az Erdély’ történeteit. De 1679. életének 40dik eszt. meghalván, sem el nem végezheté a’ munkát, sem ki nem eresztheté. Hitvese Gelentinczi Ostrosics Borbála volt, leánya a’ horvát Országi bánnak és korona-őrnek; egyetlen fija pedig László, Kormányszéki tanácsos, Küküllői főispán ’s Curátora a’ reform. ecclésiáknak. Megholt 1717. / Ennek temetésén tartaték Vásárhelyi prof. Zilay András által a’ halotti beszéd, Keresden majus 12d. az eml. eszt. mellyből mind Benkő mind én vevénk híreinket; de én az enyéimeket meg tekintetve Dr. Gyarmaty Urral./

Lászlónak Folti Mariától születének 1. Ferencz, 2. László, 3. Lajós, és 4 az anyja’ méhében hátrahagyott Gergely. Egyedül Lajos és Gergely maradának életben; Lajos magtalan, Bethlen és Nagy-Bún helységeknek ura, Gergely a’ Bethlen-Szent-Miklósé és Folté.

Gergelynek és Naláczi Borbálának gyermekei 1. Lajos. 2. László, hunyadi főispán, ki magát a’ branyicskai út’ csináltatása által is felejthetetlenné tette. 3. Gergely, Kormányszéki tanácsos; 4. Ferencz, és Borbála, Bánffy Lászlóné.

Lajosnak gyermekei Wesselényi Annától: a) Gergely, Nagy-Búnon; hitvese generális gróf Bethlen Pálnak Klára leánya, ’s gyermekei Lajos, László, Kristina, Borbála, Polyxéna; b) Lajos, Kerlésen, Belső Szolnokban, híres a’ maga kertjéről, melly Erdélyben legelsőnek tartatik, mint hogy itt a’ természet segédjére költ a’ mesterségnek. c) Rosália, gróf Bethlen Imréné Gáldtőn és Berkenyesen.

Lászlónak, a’ hunyadi főispánnak gyermekei a) Pál, Herepen, Fejér Várm; b) József Iklandon Torda Várm; c) Ferencz, Kapitány; d) Mária, gróf Lázár Benedekné, Berenczenczen.

II. Gergely, a’ historiographus Farkasnak és az itt nyomban következő Eleknek testvére, Küköllői főispán, Fogaras, és Udvarhely székek’ főkapitánya, Ország’ generalisa nyolcz gyermeket hagya: a) Klárát, az első Gubernátor gróf Bánffy György’ hitvesét; b) Ferenczet; c) Christinát; d) Mihályt; e) Lajost; f) Mariát, Naláczinét; g) Katát, a’ második Apafi Mihály fejedelem’ hitvesét; h)^* Lázár Györgynét.^* – Ugy hiszik Kata, Apafiné, irá ezen isméretes szent Éneket: Mint gyors szarvas kit vadász sért…’s melly szép sor az által, hogy kétszer hagyá el az Articulust,^* asoisztussal összetéveszti az ige idejét.

III. Elek, belső szolnoki főispán, elébb Apafi tanácsosa, tovább a’ Leopoldé, ’s Rendek’ előlűlője. Azon felül hogy a’ Bethlenek neki köszönik elágazások’ kinyomozását, azzal tevé nevét az egész nemzet előtt tiszteletessé, hogy Kerekesdi Kastélyában, Felső Fejérben, typographiát állíta ’s abban 1687. Farkas testvérének Historiáját közre eresztette. A munka 1601 olta 1630ig folytatva van, de nyomtatlanul hever. – Gutaütés kapá ki az élők közzül ’s Elek’ fija Pál, elébb aranyos széki fő királybíró, majd tordai főispán, ’s Kir. tábla praesese. Pált nemzé, a’ generálist, és Farkast, Kir. Tábla Assessorát.

Pálnak, a’ generalisnak gyermekei:1 Elek ’s az ezé Pál; Pál, ’s az ezé Gábor és Farkas. 3. Károly ’s az ezé Esther 4 Juliána Kormányszéki tanácsos Katona Zsigmondné; 5. Sára, Feketené; 6 Kristina, Bíróné; 7 Klára, Bethlen Gergelyné, Nagy-Búnon.

b) Balázs ága.

Balázs, Ulászló komornyikja, Thurzo Angalittól nemzé Gergelyt – Zapolya János – Zsigmondnak tanácsosát, ’s ez Jánost és Györgyöt; György Gergelyt és Györgyöt.

Jánosnak fija Farkas, Kükülői főispán Ország’ generálisa, Szamos – újvári főkapitány, és Consiliárius, tizenhet tiszteletes sebeket visele, ’s Kemény Annától, a’ fejedelem testvérétől, nemzé 1613. Jánost Erdélynek Barcsai, Kemény és Apafi fejedelmek alatt Cancelláriusát, Fejér Várm. főispánt, Udvarhely Széki Királybírót.

Ez a’ János Lengyel országba kísérte el Rákoczy Györgyöt, honnan hazájába baj nélkül vissza érkezvén, mind köz hivatalokban szolgált, mind a’ vallás’ és tudományok’ ügyében. Elpusztítatván a’ török és tatár által az enyedi Collégium, ’s az ifjúság magát Kolozsvárra vonván, ő tanácslá, hogy az Enyedre vitessék. Erdélynek történeteit 1629 óta 1663ig deák nyelven meg irta ’s a’ könyv ezen eszt. Szebenben ki jött, a’ követk. pedig Amsterdámban újra sajtó alá bocsátatott. Azután azt 1674ig folytatá, de a Toldalék mindeddig kézirásban marada. Megholt vizi kórságban, mellyet kiaszás követe, 1678. febr 28d. Elsőbb hitvesétől Váradi Borbálától nemzé Miklóst, Pált, Sámuelt.

Miklós, Cancellarius, szül. 1642. Kis-Búnon. Legelébb atyjának is tanítója Keresztúri Pál, továbbad Fejérvártt és Kolozsváron és itt Apáczai Csere János nevelték. Heidelbergbe 1661. Leydába es Utrechtbe 1663, ’s onnan Angol és Franczia Országokba mene által. Haza 1665. jött, hogy részt vehessen a’ török ellen kezdett háborúban. Bécsben Szeleptsenyi György primás és helytartó vezeté az udvarhoz, Párisban Türenne. Kedvelve vala Zrinyitől is, ’s jelen volt a’ vadászaton, 1664. novemb. 18d., mellyben ez a’ hazánk’ és nyelvünk’ hőse olly siralmas halállal elvesze. Udvarhely széknek fő Király birája leve, ’s Huszti fő Kapitány, ’s Marmarosi főispán; 1689 óta titkos belső tanácsos és^* udvari Cancellárius. Ő készíté az úgy nevezett Leopoldinum Diplómát, ’s azért gróffá, ’s mamarosi örökös főispánná neveztetett, ’s negyven ezer forint ajándékot kapa. Későbbi szerencsétlenségei József fiját már megfosztották minden nyert méltóságaitól. Kiadott munkai ezek: 1. Gemebunda Transylvania ad pedes Augusti Caesaris projecta. 1685. 2 Columba Noe cum ramo olivae, seu amphora aquae ad restinquendum ignem. 3. Sudores et oruces Nicolai Bethlen. 4. Apologia pro ministris helv Confess ad triremes condemnatis, 1675. 5. Korabeli történetei franczia nyelven a’ Histoire des troubles de Hongrie VI Kötetében. Amsterdám, 1736. 6. Autobiographiája, magyar nyelven. Német-Újhelytt tizenkét esztendeig raboskodott. Eleresztvén végre, nem akará látni honját, ’s Bécsben hala meg 1716. Octob. 27d Kún Ilonától Mihály fiat, Rhedey Juliánától Józsefet hagyá.

Mihály nemzé Istvánt; ez Lászlót, a’ bényeit, ez Farkast, ’s ez Györgyöt.

Józseftől maradának 1. Samuel, 2. Elek. 3. Olivér, 4 Gergely az obester.

Ezektől levének 1 Miklós 2. Daniel 3 Samuel. Jánosnak és Klárának gróf Bethlen Lajosnénak, atyja.

A’ Cancellárius Bethlen János második Pál fiától leve János, ettől Dávid, ettől Sándor, Assessor a Királyi táblán.

Sándornak fijai. 1. Sándor, Kis-Búnon, ’s ennek gyermekei a) Sándor, b) János, c) Kata báró Naláczi Józsefné, d) Carolina e) Elisa f) Joanna, g) Maria. – 2 Imre Küköllői, majd alsó-fejérvári főispán, Sz-István keresztese Cs. Kir. Kamarás és belső titkos tanácsos.

Cancellarius Bethlen Jánosnak harmadik Sámuel fijától leve. 1 István, 2. György, atyja Györgynek és Lászlónak. 3. Ádám fejér vármegyei főispán, Kormányszéki tanácsos,^* Rendek előlűlője, mh. 1748 Sept. 8d Kolozsvártt, 4. Sámuel, 5. Imre Kormányszéki tanácsos. 6. Farkas generális maga a hat fiu’ és két leány’ atyja mh. 1708. febr. 7d.

Ádámnak /itt a’ 3dik Szám alatt/ Bánffy Klárától születtek:

Gábor. fő Udvari mester. Albert Sachstescheni herczeg, lengyel Királyfi és magyarországi helytartó mellett, továbbad Udv. Cancellárius ’s arany gyapjas lovag. Ennek Herczeg Khewenhüller hitvesétől szül. József fija az 1815 meg halálozott thesaurarius, ennek pedig gróf Zichy Josephától 1. József 2 Leopold 3. Albert, 4. Ferencz 5. Ludvica gróf Bethlen Pálné 6. Josepha báró Miskéné 7. Theresia, gróf Lázár Pálné, 8. Antonia, gróf Haller Gáborné.

2. Ádám, a’ Generális, Tulajdonosa eggy Magyar Lovas Ezrednek. Első Protestáns, ki a’ Maria-Therésiai Rend’ Közép-Keresztjével megtiszteltetett.

3. Miklós, Erdélyi Kincstartó. Gróf Csáky Katától csak eggy leányt nemze, Rosáliát, elébb Kolozsvári Fő-Ispán Gróf Csáky Jánosnét, majd a’ Római Cúria előtt történt elválások után, Gróf Was Samuelnek hitvesét, özvegyét,^* Nagy-Almáson, Kolozs. Várm. Megholt 1826. előtt. Febr. 4d. élet. 74d. eszt.

Az Ádámtól és Bánffy Katától született három testvér közzül egyedül a’ Generális Ádám marada-meg szüléjiknak vallásokban.

Sámuelnek, a’ Sámuel’ fijának, ’s Cancellárius János unokájának, leve Lázár Mariától Ferencz és János. Ennek ismét Tholdi Borbárától Ádám, Gróf Gyulai Katának férje, atyja Ádámnak és Josephának, a’ Gróf^* Haller János megholt hitvesének, Fejéreggyházán.

<Több Erdélyi Házak’ Genealogiáját meg nem nyerheténk. Bár az Erdély’ Tudósaink eggyike, kivált a’ nagyon elágazottakat, dolgozná-ki, felrakván a’ születés’ és halálozás’ napjait, a’ lakások’ helyét, és a’ nevezetesbb tetteket, mellyeket kiki elkövete. Ha osztán a’ Munka minden félszázadban újra nyomtattnék, kitoldva az újabb sarjadzatokkal, annak ugyan mind magok a’ házak’ tagjai, mind a’ hazai történetek barátjai örvendhetnének.>^*

[455] Elkezde a’ ház épűlni 1804. ’s tökélletességre vitetett 1821. Nagysága, szépsége, pompássága ollyan, hogy tartományinknak bár melly más Városában is, Bécset ki nem véve, helyt érdemlene.

Magyar Színjátszó Társaság 1790. előtt nem volt; akkor álla ott eggy össze. Erdély mingyárt pártfogással viselteték eránta, buzdítatva erre leginkább Báró Wesselényi Miklós által, ki, ha valaki más, érzé, hogy annak a’ Nemzeti Csínosodásra melly következései lesznek.

A’ segélt Játszók kötelességeknek ismerék hálájokat bizonyítani azon nagylelkű és mély belátású hazafiak eránt, kik erántok részvételt mutatának, ’s 1792. béjövének Erdélybe.

Az 1794. tartott Dieta felvevé ügyöket, ’s elfogadá azon tanácslást, hogy Játékszínjek’ építésére húsz, szükségeire pedig tíz, és így összeleg harmincz ezer forint szabad adakozásként gyüjtessék-össze. Bíztosoknak e’ részben kineveztetének Fricsi Fekete Ferencz, eggykor Assessora a’ Királyi-Táblának, ki a’ tanácslást dolgozta; Gróf Teleki Lajos, később Rendek’ Előlűlője, Obristlieutenant Gróf Teleki Ferencz, és Báró Wesselényi Miklós. A’ Társaság azonközben bérbe-vett házban adá mutatványait.

Első dolgok a’ Bíztosságnak az volt, hogy a’ Reform. Collégiumtól megveve eggy telket a’ Farkas-úczán ötezer forinton, ’s annak árát Gróf Teleki Lajos és Ferencz, Wesselényi, Gróf Toroczkai József és Báró Bánffi József saját erszényekből fizették.

A begyűlt adakozások tizenhat ezerre mentenek-fel, ’s kezdődék az építés. De a’ Bíztosságnak kihalának némelly tagjai, bekövetkezének a’ háborúk, ’s a’ pénz elfogyott. A’ Dieta 1811, minden Nemesre eggy-eggy paraszt-telkétől ötven xrt vete. Abból százezernek kell vala begyűlni. De a’ papiros-pénz becsét eggy ötöd részére leszállító Rendelés (1811. Martz. 15d.) a’ százezeret húszezerre olvasztotta.

Új Bíztosok neveztetének-ki: Kolozsvári Fő-Ispán, Báró Kemény Ignácz, ’s azon Várm. Fő-Bírája Nagy Lázár.

A’ Kormányszék’^* mostani Előlűlője, Báró Jósika^* János Excell., fát ígére a’ Valkói havasokból, mennyi kívantatni fog ’s a’ Kolozs Vármegyei Nemesség magára vállalá behozatását. Igy az épűlet 1814. be vala fedve, sőt az a’^* belső fa-készületeknek is ki vala faragva eggy része.

Elfogyván a’ pénz, a’ Bíztosság jónak látá örök juson adni-el a’ lózsikat. Eggy lózsit kétszáz forintba számlálván, így kétezer begyűlt.

Tetézék azt Mártonffi Püspök Exc. ezer, Gróf Teleki László és József testvérek, a’ Koronaőr’ fijai, másfél ezer, ’s a’ derék két Őrmény város, Szamos Újvár és Szent-Erzsébet, ’s Abrudbánya, Fejérvár, ’s más Magyar-és Székely Városok ismét másfél ezer forinttal; ’s tizenkét ezer vétetvén Kolozsvártól, az épűlet teljesen elkészűlt.

Széle tizenkét öl, hossza huszonkettő. A’ Szín ebből hatot foglal-el. Hat öl magassága is.

Lózsijainak száma ötven. Mindenikében megfér négy személy; a’ Gubernátoréban, és a’ melly ennek alatt és felette van, hat. A’ három sor lózsin kivül van a’ parterre és a’ paradicsom.

Decoratióji Bécsben készűltek, ’s a’ Színre szekérrel is fel lehet menni.

Elfér az épűletben harmadfél ezer Néző; ’s ha^* mindnyájan űlnek, ezerhatszáz.

Megnyittatott 1821. Marz. 12d., ’s Zrínyi adatott legelsőben, Uraságok által. Másnap Hunyadi Mátyást a’^* Társaság’ tagjai játszák.^*