XV.
NAGY-KEGYELMŰ3
T. P é t z e l i József Úr, kinek fáradhatatlan munkássága, ’s Hazai Litteratúránkban tett szép érdemei elég isméretesek, Hertzeg K a u n i t z o t, egy hozzá-intézett ajánló levelében, Felségesnek nevezte. Mí ezt helyben nem hagyhattyuk. Tudni való, hogy a’ Felséges nevezet tsak az Országló Fejedelmektől származó Hertzegeket ’s Hertzeg-Asszonyokat illeti.
Jegyz. a’ K i - a d ó k n a k.

H. HOHENLOHE KÁROLYNÉHOZ,
Szül. B. Revitzky Judith Asszonyhoz.4
Lásd a’ Hadi ’s más nevezetes Történetek’ II-dik Szakasszát (1790. eszt. az 569. és 764. ’s követk. óld.) hol ezen drága Hertzegnének két szép leveleit, ’s nevezetesen ime’ szavait-is olvashatni: „Ha reménylhetném, hogy kedves Hazám’ Leányai jó néven fognák venni tsekély oktatásomat, igen kész vólnék, azt nékik nyomtatásban ajánlani; mellyben meg-mutatnám, hogy kedves gyermekeikkel való dajkálkodások minden nagy baj és nehézség nélkül eshetik-meg; és, ha mi únalommal láttatik-is az egybe-köttetve lenni, méltán el-oszlathattya ezt azon bóldog következéseknek el-gondolása, mellyeket ebbéli kötelességeknek szentűl-való tellyesíttése fog eszközleni.” – ’s a’ t.

(Szent János’ havában, 1790. eszt.)
MÍ, kik alig kezdénk Népünk’ újjúlásán
Örűlni bús sorsa’ jobbra-változásán,
’S alig álmadozánk bóldogabb napokról,
Már-is le kelletett mondanunk azokról;
Mivel-hogy, – meg-vetvén Hazánk’ gyermekeit,
Nyelvét, őltözetét, ’s régi erkőltseit, –
Feslett szokásinak tündér ösvénnyére
Szépeink’ nagy része megínt vissza-tére: –
Sohajtással vártuk azon nap’ hajnalát,
Melly el-oszlathatná szemeknek homállyát;
Mellyenn eggy olly ditső Haza-Lyány támadna,
Ki nékik állandóbb jó példát mutatna;
’S kinek intő szava’ mennyei hangjára
Térnének Jó Erkőlts’ el-hagyott úttyára. –
De az Ég, ki Népünk’ vesztét nem kívánta,
Ebben-is előre rendelt már iránta:
Egy kegyes Oktatót ada Nemzetünknek,
Hogy tűköre lenne el-tértt Szebb Nemünknek;
’S hogy annál tündöklőbb ’s vonszóbb példa lenne,
Minden jó erkőltsöt eggyesítte benne. –
TE vagy ez, oh Hazám’ érdemes Leánya! –
Hertzegek’ szerelme! – szíveink’ bálvánnya! –
TE vagy ez! – ki, noha tőllünk el-kőltöztél,
’S érdemid’ szárnyainn égig emelkedtél:
Édes Nemzetedről el nem felejtkeztél,
Szép Nemünk’ példája, – hív tűköre lettél! –
Ép vagy TE e’ maszlag’ szédíttő mérgétől; –
’S bár messze-szakadtál Rokonid’ ölétől,
Ott-is ki-mutatod nemes erkőltsidben,
Hogy igaz Magyar vér forr még ereidben. –
Eredgy, kedves Lélek! el-kezdett útadon,
Míg több-is indúlhat fényes nyomdokadon!
Mutasd-meg példáddal a’ Magyar Szépeknek,
Mivel tartozzanak ditső Nemzettyeknek. –

Mutasd az Anyáknak kötelességeket:
Miként kell nevelni édes gyermekeket; –
Miként az Országnak bátor Férjfiakat,
Köz-hasznot szerető igaz Polgárokat:
Kik jó Királlyokhoz úgy légyenek hívek,
Hogy a’ Nemzethez-is buzgón verjen szívek;
’S esküdvén a’ Haza’ igaz hűségére,
Törvény’ és Szabadság’ serény védelmére,
Légyenek ditsőűltt Ősink’ követőji,
Erkőltsink’, szokásink’ hív meg-őrizőji! –
Meg-lessz majd munkádnak érdemlett szép bére:
Fel-hat ditső neved Magyarok’ egére; –
’S hogy-ha jutni fogsz-is pállyádnak végére,
Áldás fog követni nyúgalmad’ helyére!
Sőt, hóltod utánn-is tiszteletet adnak
Később Onokáink bóldog árnyékodnak;
’S híven emlékezvén nagy érdemeidről,
Énekeket zengnek nemes erkőltsidről! – –
Ím’, az én Múzsám-is! – Neved’ tisztelője,
Szép tulajdonságid’ bátor hírdetője; –
Ki senki’ kedvéért, ha nem érdemlette,
Lantya’ szűz húrjait soha nem illette:
Ő-is tiszteletét mutatni kívánnya. –
Vedd kedvező füllel, Ditsősség’ Leánya!5
Ezen verseket kezeihez vévén, egy jó barátom által, ez a’ nagy-lelkű Hertzegné, igen kegyesen fogadta. Az egész válasz-levelet azonban, mellyet hozzám botsáttani méltóztatott, közre nem ereszthetvén: annak egy részetskéjét ide helyheztetem; szívemből óhajtván, hogy Hazámnak Leányaitól haszonnal olvastassék.
„Én ugyan (így ír betses levelének egy részében) igaz hazai szeretettől viseltetvén, mérészlettem azon tsekély szándékomat édes Hazánknak ki-jelenteni, kedves Szépeinkre nézve;* (kik közűl sokan még eddig igen hátra látszatnak lenni, férjeikhez ’s magzattyaikhoz való drága kötelességeknek bé-tellyesíttésében) gondolván, hogy a’ tudatlanságért ugyan senkit sem lehet pirongatni, de szabad oktatni. És, mivel én, az én módom szerént, a’ mellyel élek, mind bóldog feleség, mind pedig szerentsés anya vagyok, és én ezen bóldogságot minden Hazám’-Leányinak szívemből kívánnám; ugyan-azért fel-tettem magamban, hogy ezen oktatást elejekbe terjesztem. Mi vólt még eddig a’ sok szerentsétlen házasságoknak leg-nagyobb hibájok? az, hogy Szép Nemünk házasságba lép, reá-váró jövendőbéli nagy kötelességének nem-tudásával, mind férjére, mind gyermekeire nézve; nem gondolván-meg, hogy a’ házasságban egyéb tzélnak nints helye, hanem hogy kedves, kellemetes feleségek, jó házi gazd’-asszonyok, ’s bóldog, érdemes anyák legyünk. A’ gyenge Ifjúságnak mí vagyunk első nevelőji; az ő mí-hozzánk-viseltető szeretete fellyűl-halad minden szeretetet; és így, ha mink anyák azonn iparkodunk, hogy ártatlanainknak hajló szíveiket koránt jóra intézzük: tehát szert tehetünk jó nevelésekre, ’s jövendőbéli bóldogságokra. Én olly vélekedésben vagyok, hogy nagyobb szerentsét nem kívánhatunk a’ házasságban, mint Isteni félelemben neveltt jó gyermekeket. Az illyetén jó nevelés által, eleget teszünk Istenünknek, Hazánknak, ’s magunknak-is.” – ’s a’ t.
*Értetődik a’ nevelésről készíttendő, ’s a’ Magyar Szépeknek ajánlandó munka.
BATSÁNYI.

Copyright © 2011-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2011-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó