Ezen verseket kezeihez vévén, egy jó barátom által, ez a’ nagy-lelkű Hertzegné, igen kegyesen fogadta. Az egész válasz-levelet azonban, mellyet hozzám botsáttani méltóztatott, közre nem ereszthetvén: annak egy részetskéjét ide helyheztetem; szívemből óhajtván, hogy Hazámnak Leányaitól haszonnal olvastassék.
„Én ugyan (így ír betses levelének egy részében) igaz hazai szeretettől viseltetvén, mérészlettem azon tsekély szándékomat édes Hazánknak ki-jelenteni, kedves Szépeinkre nézve;* (kik közűl sokan még eddig igen hátra látszatnak lenni, férjeikhez ’s magzattyaikhoz való drága kötelességeknek bé-tellyesíttésében) gondolván, hogy a’ tudatlanságért ugyan senkit sem lehet pirongatni, de szabad oktatni. És, mivel én, az én módom szerént, a’ mellyel élek, mind bóldog feleség, mind pedig szerentsés anya vagyok, és én ezen bóldogságot minden Hazám’-Leányinak szívemből kívánnám; ugyan-azért fel-tettem magamban, hogy ezen oktatást elejekbe terjesztem. Mi vólt még eddig a’ sok szerentsétlen házasságoknak leg-nagyobb hibájok? az, hogy Szép Nemünk házasságba lép, reá-váró jövendőbéli nagy kötelességének nem-tudásával, mind férjére, mind gyermekeire nézve; nem gondolván-meg, hogy a’ házasságban egyéb tzélnak nints helye, hanem hogy kedves, kellemetes feleségek, jó házi gazd’-asszonyok, ’s bóldog, érdemes anyák legyünk. A’ gyenge Ifjúságnak mí vagyunk első nevelőji; az ő mí-hozzánk-viseltető szeretete fellyűl-halad minden szeretetet; és így, ha mink anyák azonn iparkodunk, hogy ártatlanainknak hajló szíveiket koránt jóra intézzük: tehát szert tehetünk jó nevelésekre, ’s jövendőbéli bóldogságokra. Én olly vélekedésben vagyok, hogy nagyobb szerentsét nem kívánhatunk a’ házasságban, mint Isteni félelemben neveltt jó gyermekeket. Az illyetén jó nevelés által, eleget teszünk Istenünknek, Hazánknak, ’s magunknak-is.” – ’s a’ t.^*
*Értetődik a’ nevelésről készíttendő, ’s a’ Magyar Szépeknek ajánlandó munka.