A Magyar Museum története

A TÁRSASÁG MŰKÖDÉSE

Társaságalapítás

Csak abban lehetünk biztosak, hogy a folyóiratot kiadó kassai társaság megalakulása 1787. november 13-án történt. A három jelenlévő, a megalakuló társaság három tagja e tekintetben egybehangzóan nyilatkozik: Kazinczy a Pályám emlékezetében, Batsányi Ráday Gedeonnak írott 1788. április 22-i levelében, Baróti Szabó Dávid a Magyar Museum 1. számának élén álló Társaság-kötés című verse alcímében nevezi meg ezt a dátumot.1
KazMűv. I. 300.; BLev. Molnár 85.; valamint I. 17.
A további mozzanatokat illetően részben Kazinczy önellentmondó leírásaira, részben Batsányi ezektől ugyancsak eltérő megnyilatkozásaira vagyunk utalva. A két szerkesztő kései emlékezései természetesen abban sem egyeznek, hogy ki volt az „ötletgazda”.
 „Azt legalább senki sem tagadhattya, hogy a mí Társaságunk volt a kezdő. Mí törtük-meg a jeget: mí emeltünk, úgy szóllván; zászlót hazafi-társainknak, nemzeti nyelvünk’ szent űgyének hathatósb védelmére” – jelenti ki Batsányi húsz év múltán a Magyar Museum megalapítására utalva.2
Előszó, 1808, BJÖM. III. 24. (A „mi” persze vonatkozhat – s nyilván vonatkozik is – Kazinczyra, de Batsányi sem itt, sem másutt nem írta le Kazinczy nevét. Ő az elhallgatást választotta, szemben egykori társával, aki inkább a kibeszélés híveként mutatkozott, sokszor emlegetvén Batsányit…) Batsányi másutt is hasonlóképp jelöli ki a folyóirat jelentőségét: „a Magyar Museummal irodalmunk új korszaka kezdődött meg” (Mentőírás, BJÖM. II. 559., latinul: 302.).
1795. április 28-án keltezett védőiratában pedig azt írja, hogy mikor 1787-ben Kassára ment, megfogadta atyai jótevője és pártfogója, Orczy Lőrinc tanácsát: „Ő, midőn Pestről az említett városba távozóban voltam, több ízben tanácsolta és lelkemre kötötte, hogy társuljak az irodalom ottani művelőivel, név szerint jelesül a híres hazai költővel: Baróti Szabó Dávid tanárral; és valami árkádiai társaságfélét alapítsunk azért, hogy az irodalom ügyét közös erővel mozdítsuk elő, és más honpolgároknak is ösztönzést adjunk példánkkal, s idők múltával talán valami effajta nagyobb vállalkozásnak alapjait is megvessük. Tehát barátainkkal tanácsot tartva, abban állapodtunk meg, hogy a mondott célt előmozdító művecskéinket összegyűjtjük és nyomtatásban is elszélesztjük.”3
BJÖM. II. 559. (az eredeti latin szöveg: 301–302.). Batsányi Orczy Lőrincnek írott korabeli levele is megerősíti ezt az emlékezést (BLev. Szilágyi 314.).
Kazinczynak ugyancsak határozott elképzelései voltak egy folyóirat alapításával kapcsolatosan; amint a Pályám emlékezetében írja Ráday Gedeonnal folytatott beszélgetései kapcsán: „egy folyóírást készülgeték kiadni, mely bírálgassa megjelent munkáinkat […] Ráday örűle készületimnek”.4
KazMűv. I. 300.
Semmi nem cáfolja, hogy valóban mindketten foglalkoztak társaságalakítási és folyóirat-alapítási tervekkel, ilyen elképzelésekről mások esetében is tudunk (l. pl. ugyanebből a körből Ráday Gedeont vagy Horváth Ádámot5
Ráday levele Kazinczynak, 1788. február 15. (KazLev. I. 165.); Horváth levele Barótihoz (Abafi Lajos: Horváth Ádám és a Magyar Muzeum, Figyelő XVIII., 1885., 11–12.).
). Az pedig szinte természetes a fejlemények ismeretében, hogy utólag mindketten maguknak tulajdonították a kezdeményező szerepet.
 A nevezetes nap estéjének történéseit Kazinczy kései leírásaiból ismerjük, ezek azonban különféle mozzanatokban eltérnek egymástól. Egy kimondottan e tárgyban, harmadik személyben fogalmazott feljegyzésében ez olvasható: „Kassán lakván minden héten legalább két estve ő [Kazinczy] és Batsányi öszvegyűlének Baróti Szabó Dávid Rhetoricát tanított Professornál. Kazinczy sok ízben buzdította Szabót, hogy kezdenének illy Írást, ’s azt állította, hogy azt csak merni kell; […] Eggy estve Batsányi nem vala jelen, ’s Kazinczy szerencsés vala rá venni a’ szándékra Szabót.”6
OSZK. Quart. Hung. 1238. 1–2., l. KazLev. XXXIII. 415.
Toldy Ferencnek írott 1827. január 25-i levelében a vonatkozó rész így hangzik: „Mindig eggyütt valánk estve. […] Eggy estve nem vala jelen Bacsányi. Mondám Szabónak, hogy én holnapos írást kezdek.”7
KazLev. XX. 192.
Fél évvel később, ugyancsak Toldynak: „Eggy estve Barótinál valék, ’s kértem álljunk össze, ’s eresszünk-ki eggy Holnapos-Írást.”8
KazLev. XX. 322.
Mindez a Pályám emlékezetében: „Egy estve (1787. november 13-d.) meglátogatám Barótit. Felmelegülve a beszédben, tudatám vele, mit forgatok. […] Nagy örömmel vette a hírt”.9
KazMűv. I. 300.
Az elbeszélt mozzanat (Kazinczy ráveszi Barótit a folyóirat alapítására) azonos, a modalitásban azonban különbségek fedezhetők fel (buzdította; kezdek; kértem; tudatám vele), miként abban is, hogy a javaslat akkor és ott született-e meg vagy folyamatos győzködés után állott kötélnek Baróti.
 Az est további eseményeit illetően is hasonló bizonytalanságban maradunk a visszaemlékezések változatait olvasván. A Pályám emlékezetében kerek történetté összeállt eseménysor lényege az, hogy a folyóirat alapításában éppen megegyezett Kazinczy és Baróti, mikor megérkezett Batsányi, aki szintén társult, de három feltételt támasztva: 1. először csak hármuk munkái jelenjenek meg; 2. többségi szavazás döntsön a vitás kérdésekben; 3. az ypszilonista helyesírást kövessék (tehát pl. nem barátja, hanem baráttya irasson mindenki által). A Pályám emlékezetében azonban az első kötet, míg a kéziratos feljegyzésben az első füzet neveztetik meg, mint amiben csak hármuk munkái szerepelnének; továbbá Batsányi ypszilonista helyesírásra vonatkozó javaslatát Kazinczy csak a kéziratos feljegyzésben fogadja el végül, hogy elháruljon a kiadás elől az akadály, a Pályám emlékezetében úgy nyilatkozik, hogy „tudományos kérdések eldöntését nem a voksok többségétől, hanem a voksok jobbságától kell felfüggeszteni”.10
KazMűv. I. 301.
Az előbeszédre vonatkozóan ezt követően így folytatódik önéletírása: „Másnap felovasám előttök Előbeszédemet, mely régolta készen állott”.11
Uo.
A feljegyzés szerint még Batsányi megérkezése előtt Baróti Szabó bízta rá Kazinczyra, „hogy írná meg a’ Praefatiót”,12
KazLev. XXIII. 415.
a Toldynak írott levélben az szerepel, hogy „Baróti és Bacsányi magoktól bízák reám az Előbeszéd’ dolgozását, nem az én kérésemre. Felolvastam. Elfogadtatott.”13
KazLev. XX. 323.
Hogy végül is mikor és kinek, minek a hatására keletkezett az előbeszéd, nem deríthető ki, csak annyi bizonyos, hogy Kazinczy írt egy előbeszédet,14
Kéziratban német és magyar nyelven is fennmaradt a szöveg, a magyar változatot l. a Függelékben.
s hogy a folyóiratot illetően ötletgazdaként, a lap valóságos alapítójaként jelenítette meg magát mindig.

Társaságszervezés és meghasonlás

A három alapító tag 1788-ban – a kizárólag általuk jegyzett első szám megjelenéséig eltelt egy év során – többeket meghívott a társaságba, kereste a kapcsolatot a lehetséges támogatókkal és literátorokkal. Ráday megnyerését már a társaságkötés estéjén elhatározták,15
KazMűv. I. 301.
s erre biztatta Kazinczyt Kovachich Márton György is (mondván, Ráday a nyáron hasonló tervről tett említést16
KazLev. I. 156–157.
). Kovachichot ugyanis Kazinczy tájékoztatta a társaság megalakulásáról, s egyben kérte, hogy az folyóiratában, a német nyelvű Merkur von Ungarnban adjon hírt erről az eseményről.17
1787. december 17., KazLev. I. 154.
Rádayt meghívták tehát, s ő 1789. február 15-i levelében igenlően nyilatkozott.18
KazLev. I. 165.
Javasolta egyúttal a munkatársak számának növelését és ismert tekintélyek bevonását (Teleki Józsefet és Ádámot, Orczy Lőrincet, Pálffy Károly kancellárt említi). Kazinczy szervezőmunkáját jobbára csak válaszlevelekből ismerjük, májusban Molnár János ajánlotta magát, Szentgyörgyi István pedig további tájékoztatást kért,19
KazLev. I. 177., 178. Molnár János küldött is darabokat, de anonimitást kérve, ezért nem jelentették meg (Kazinczy Rádaynak, 1789. január 3., KazLev. I. 247.).
júniusban Prónay László emelkedett hangon dicsőítette Kazinczy érdemeit, jelezvén, hogy várja a tervezett lap számait.20
KazLev. I. 189–190. E levelet adta ki az Orpheusban Kazinczy, a Magyar Museumra utaló megjegyzés nélkül (Orpheus 12–13.).
Földi János Ráday ismeretsége által került közel a társasághoz, mint korrektor és mint szerző, Horváth Ádám pedig Földi közvetítését követően jelentkezett 1788. május 30-i levelében Baróti Szabó Dávidnál.21
L. Abafi Lajos: Horváth Ádám és a Magyar Muzeum, Figyelő XVIII., 1885., 11–16.
Utóbb Kazinczynak írott október 6-i válaszlevelében köszönte a társaságba való meghívást, s munkáit ígérte.22
KazLev. I. 220–223.
Batsányi Rádaynak 1788. november 1-jén arról számol be, hogy Horváth Ádámtól kaptak is kisebb darabokat, Földi most nem ígért újakat, de mégis számítanak rá, valamint társként hívják Teleki Józsefet és Orczy Lőrinc közreműködését is remélik23
BLev. Molnár 88–89.
(Batsányi Telekinek írott, ugyancsak november 1-jei keltezésű levele fenn is maradt24
MTAK. M. Irod. Lev. 2-r. 2.
). Orczy hamarosan küldött kisebb darabokat, s Teleki is megígérte ezt.25
„B. Orczy is küldött némelly darabokat, azzal a’ kedves bíztatással, hogy Gróff Teleky is küld nem sokára, de azzal a’ parantsolattal is, hogy ezek tsak a’ 3dik vagy 4dik negyedbe tétessenek.” (Kazinczy Rádaynak, 1789. január 3., KazLev. I. 247.)
Kazinczy korabeli kéziratos jegyzete a három alapító mellett Rádayn és Molnár Jánoson kívül még Vécsey Miklóst nevezi meg tagként.26
OSZK., Analekta, l. BJÖM. II. 446.
 A társaságszervezési igyekezetek ellenére az első számok szerzői köre szűk maradt és jól látható a közvetlen személyi kapcsolatok meghatározó szerepe. Az első számot az alapító hármas jegyezte, a továbbiakban is csak ők és Ráday szerepelt több közleménnyel a lapban. Mellettük Horváth és Földi, két kassai illetőségű szerző, Szuhányi Ferenc és Simai Kristóf, a Ráday mellett korrektorként feltűnő Verseghy, s Batsányi patrónusa, Orczy Lőrinc egy-egy darabja jelent meg. A magát ugyancsak egy verssel képviseltető nagyváradi tanító, Szentjóbi Szabó László Barótival már 1786 óta kapcsolatban állt, s Kazinczyval való ismeretsége is 1789 előttre tehető.27
SZLÖK. 19–22.
A társaság az első időben tehát nyilvánvalóan a Baróti–Batsányi–Kazinczy kassai hármasra és Ráday Gedeonra épült, s ezen belül a két ifjú játszotta a vezérszerepet. A két idősebb literátor kettőjük rivalizálása közé szorult. Hogy Baróti miként oldotta meg rendkívül kényes helyzetét (a szavazattöbbség elve miatt övé volt a döntő szó), azt csak Kazinczy emlékezéseiből ismerjük, így ténylegesen nem igazán tudjuk megítélni (bár Kazinczy véleményének bizonyára volt némi alapja).28
Kazinczy állítása szerint „Baróti és Bacsányi nem két, hanem egy személy voltak”, mert a verstani vitákban Batsányi kiállt Baróti mellett, aki így a lekötelezettjévé vált. Ugyanakkor az is igaz, hogy a többségi elv ellenére sem lett általános a folyóirat első kötetében az ypszilonista helyesírás, Kazinczy szövegei megmaradtak jottistának, Ráday pedig ugyancsak a maga helyesírási gyakorlatát követte.
Ráday Gedeon egyensúlyozó-közvetítő szándéka viszont számtalan példán keresztül megfigyelhető a Ráday–Batsányi és Ráday–Kazinczy párhuzamos levelezésekben, valójában e dokumentumok az elsődleges forrásaink a társaság és a folyóirat történetére nézve.
 A Batsányi és Kazinczy közötti viszonyt kezdettől a bizalmatlanság és a rivalizálás fertőzte meg. Már a tervezett folyóirat címét illetően koncepcionális vita folyt közöttük, ami majd Ráday véleménye alapján zárult csak le. Kazinczy előszavában Magyar Parnassus néven emlegeti a lapot (az első, Kassai Músák címet áthúzta a kéziraton),29
506.; l. MTAK. Magy. Nyelvtud. 4-r. 41/I. 45a.
Rádaynak erre reflektáló levelében még nem találunk ellenvéleményt. A társak azonban német mintára, a költészetnél tágabb körre utaló30
Ráday Kazinczynak szóló, 1788. február 15-i levelére Baróti utólag ráírta: „Ezen nevezetet azért fogadtuk bé, mivel a Poesison kivül többféle tudományokra vagyon ki terjedése, ’s más hires nemzeteknél is az illyféle munkákban homlokirásul vétetett fel.” (KazLev. I. 166.)
Magyar Museum elnevezés mellett vannak, s Kazinczy hiába ellenkezik,31
„A’ Museum nevezete nékem tellyességgel nem tetszett. Engedtem mind az által Társaimnak.” (Kazinczy Rádaynak, 1788. május 19., KazLev. I. 181.)
maga Ráday is emellett teszi le a voksát: „A’ szándékban lévő Gyűjteménynek új neve, melly szerént Museumnak neveztetik, itiletem szerént meg maradhat: ugyanis Német Országbanis, hasonló Museum név alatt jő ki egy bizonyos kedves és érdemes Gyűjteményes munka, melly már alkalmas Tomusokból áll, és a’ tzéllyára nézve az Urak tzéllyához nagyon hasonlitt.”32
Ráday Kazinczynak, 1788. június 2. (KazLev. I. 182.)
 A cím körüli vitával párhuzamosan zajlott a Bé-vezetés átírása miatti konfliktus. Mint láttuk, Kazinczy többféleképpen emlékezett, mikor és kinek a hatására készítette előbeszédét. Az azonban kétségtelen, hogy az első változatot ő írta meg, ezt 1788 januárjában elküldte Ráday Gedeonnak,33
Ráday 1788. január 4-i levelében még nem esik szó az előbeszédről és a társaságról, február 15-én viszont így reagál: „Mostan pedig ezen levelembe viszsza küldöm az Úr igen helyes praefatióját.” (KazLev. I. 166.)
majd később németül Kovachich Márton Györgynek.34
Kazinczy január 29-i, Kovachichhoz írott levele után, egy újabb (keltezetlen) leveléhez mellékelte az előbeszéd német nyelvű változatát (BJÖM. II. 440.).
Batsányi Rádayhoz írott 1788. április 22-i levelében viszont már ezt olvashatjuk: „Által-küldöm itt Nagyságodnak a’ Magyar Museumhoz tartozó Bé-vezetést.35
BLev. Molnár 85.
Hogy mi történt a közbenső időben, azt csak Kazinczy interpretációjában ismerjük: eszerint a társak elfogadták az általa írt előbeszédet, majd miközben ő távol volt Kassától, Batsányi átírta azt, s a szavazattöbbség elve alapján bele kellett nyugodnia, hogy ez kerül a folyóirat élére.36
KazMűv. I. 301.
A rendelkezésünkre álló kevés adat megerősíteni látszik mindezt: Kazinczy február, március körül valóban távol volt Kassától;37
L. pl. Regmecről keltezett februári levelét (KazLev. I. 168.), illetve Batsányi március 11-i levelét (BLev. Molnár 84.).
Batsányi a sajátjaként tartotta nyilván a Bé-vezetést;38
BJÖM. III. 7., 63. A saját példányában a nevét is odaírta a Bé-vezetés alá (fotóját l. a BJÖM. II. 97. oldala elé kötve).
Kazinczy megtagadta azt megjelent formájában.39
„Aranyka Úr úgy is igazságtalan állításban vagyon, azt tartván hogy a’ Bé-Vezetés (a’ szerint leg-alább a’ mint le-nyomtattatott) az én Munkám: [… Batsányi] Bévezetésemet öszve bontotta, ’s nem hagyván követ köven, materiálémból új Bé-Vezetést épített.” (Kazinczy Rádaynak, 1789. március 14., KazLev. I. 300., 303.)
Kazinczy még az így átdolgozott és áprilisban Rádaynak elküldött változatot illetően is gyanakvó volt, nem történt-e újabb változtatás az ő ismételt utazásai alatt.40
„Nagyon meg-tsendesedne nyughatatlanságom, ha Nagyságod Földi Uramat […] nevemben arra kérni méltóztatna, hogy a’ Musaeum Praefatióját már le-nyomtatva nékem által-küldeni ne sajnálja […] Nékem ennek meg-tekintésére okom vagyon, mert akkor se lévén Kassán, mikor az a’ Nyomtatás-végett le-küldődött, meg-történhetik, hogy előttem esméretlen változtatások is mehettek belé.” (Kazinczy Rádaynak, 1788. június 21., KazLev. I. 191.)
Más ügyekben is nézeteltérések támadtak közöttük, például Kazinczy Klopstock-fordítása mellett közölni akarta az eredeti német szöveget is, de ezt társai ellenezték, s Rádayt kérték döntőbíróul,41
Batsányi Rádaynak, 1788. június 23. (BLev. Molnár 87.)
aki viszont nem akart beleavatkozni az ügybe,42
Ráday Kazinczynak, 1788. július 28. (KazLev. I. 198.)
így hát a német eredeti benne maradt a lapban.

A társaság kettéválása

Az ellentétek idővel nemhogy csillapodtak, hanem a második szám szerkesztése közben tovább éleződtek, amint arra a rendelkezésre álló adatokból következtethetünk. 1788/1789 fordulóján Földi János már a társaság megszűnésétől tartott, s február 5-én írott válaszlevelében örömmel nyugtázta, hogy bár félelmei nem alaptalanok, a szakítás még nem következett be.43
„Mennyiszer féltem, sóhajtottam, hogy talám e’ ditséretes igyekezetet valamelly irígység meggátolta! Mennyiszer, hogy talám a’ Társaknak önnön magok között való nem eggyezése késlelteti! vagy, talám, hogy a’ nem eggyezésből származott meg-hasonlás ez új jövést gyenge fűvében mindenestől is el-tapodta! […] Tehát a’ miket fellyebb említék, hogy miktől féltem; úgy értem e’ Levélből, hogy félelmem mindenben helyes nem vólt; de nem is tsalt meg gyanúm egészen. Sajnálom illy akadályjait e’ kezdett dolognak! sajnálom, edgyikért az Urért; másikért, azért, mivel igaz leszsz az a’ jövendőlés, melylyel engemet is sokan fenyegettek, hogy az illy szándék a’ Magyarok közt hoszszas nem lehet. De tsak ugyan nem szakadt még tehát félbe a’ Magyar Museum! és ez énnékem most elég!” (Földi Kazinczynak, 1789. február 5., KazLev. I. 262.)
Ugyanekkor azonban már reflektál Kazinczynak egy új társaság felállítását és új folyóirat kiadását illető tervére is,44
„A’ mi már az Urnak most kijelentett tzélját illeti, eggy új Periodicus munkának kezdésére: én el-hiszem valósággal, és látom, hogy az Urnak elégséges okai vagynak a’ tőlök való el-válásra.” (KazLev. I. 264.)
amiből az is világos, hogy a szétválást csak idő kérdésének tekintette. Elpanaszolja továbbá, hogy Batsányival az elmúlt év őszén már neki is volt konfliktusa (idézi is Batsányi október 18-i levelét), s a 2. számba sem kerültek bele szerelmes tárgyú költeményei. Világosan látja az elvi, ízlésbeli különbséget, s ezt a felekezeti különbséggel kapcsolja össze; a levélben mindvégig nagyon határozott a mi–ők elhatárolás.45
„Én nem tolom reájok”; „mit vettek be, és mit hagytak ki”; „az Ur Szabóhoz és Batsányihoz nem illik” (vö. KazLev. I. 261–267.).
 A társaság belső ügyeit kevésbé átlátó, mert még csak éppen csatlakozott Horváth Ádám Kazinczynak írott február 7-i válaszlevelében még annak a reményének ad hangot, hogy „talám idővel öszve gyalulódunk”46
KazLev. I. 272.
, de a következő levélváltás során világossá válik számára, hogy erre már nem lehet számítani.47
Február 21-i levelében írja: „feleltem Társaid ellen lévő nemünemü panaszodra és Pataki Professor Őri és Sz. Györgyi Urakkal indítandó szövetségedre. – Hát imé Veszprémenn keresztűl jövén más Leveledet is veszem, mellyben már egy átallyában meg határozod, hogy ki mostad kezedet a’ Kassai Társaságból”; „Hogy Szabó és Batsányi egyenességeddel vissza élnek, igen nagyon bánom”; „Az újjonnan fel állítandó társaság iránt szent a’ gondolatod; de miképpen válsz meg Te is régi Társaidtól szép móddal.” (KazLev. I. 283–285.)
Miként Földi, úgy Horváth is tisztán látja, hogy a személyi ellentétek alapvető ízlésbeli különbségekkel fonódnak össze: „Tudom ugyan már jó formánn, mi tettzik Szabónak és Batsányinak; és azt talám megtselekedhetném, hogy mikor neked a’ Te gustusod és sok Tudós Hazánkfiai szája ízint valót küldenék, küldhetnék amazoknak is ollyant, a’ mit ők szeretnek.”48
Horváth Kazinczynak, 1789. február 19., KazLev. I. 281.
Mindezt nem pusztán a Kazinczytól hallottak alapján írja, hanem saját tapasztalataiból is okulva, hiszen ugyanebben az időben leveleket váltott Batsányival, amelyek tudatosították benne a költészetfelfogásban, helyesírási kérdésekben való szemléleti ellentéteket.49
Horváth Batsányinak, 1789. január 10. (MTAK. K 757/II. 16.); Batsányi Horváthnak, 1789. február 14. (részletét közli Horváth Ádám egyik Kazinczynak írott levelében, l. KazLev. I. 289–290.); Horváth Batsányinak, 1789. február 20. (MTAK. K 757/II. 54., közli egyik Kazinczynak írott levelében, l. KazLev. I. 285–289.); Horváth Batsányinak, 1789. április 17. (MTAK. K 757/II. 98., közli egyik Kazinczynak írott levelében, l. KazLev. I. 329–335.).
Noha Kazinczyval sem ért mindenben egyet, s ezt meg is írja neki, mégis határozottan mellé áll, s szakít Batsányival.
 Kazinczyban tehát 1789 elejére megérett a társaságból való kiválás gondolata, s ekkorra már megszületett elképzelése egy új folyóirat megindításáról és egy új társaság szervezéséről. Földi és Horváth reakciói után az első közvetlenül Kazinczytól származó megnyilatkozás Ráday Gedeonnak írott március 14-i levelében található: „én mind gyakori útazásaim miatt, mind eggy más okra nézve is, magamat a’ Museum úgy nevezett Tagjai közzűl ki-szakasztottam.”50
KazLev. I. 300.
Ezt követően 1789-ben az Orpheus előkészítése51
Minderről l. Orpheus 389–391.
egyszerre zajlott a Magyar Museum első kötete még megjelentetésre váró két számának készítésével. Kazinczy a szerkesztésben valóban nem vett részt,52
Vö. Kókay 443.
de adott közlésre a maga és a mások műveiből, igaz, nem mindig közvetlenül Batsányinak,53
Rádaynak még augusztusban küldte el újabb Gessner-fordítását (KazLev. I. 449.), Horváth Ádámnak pedig szeptember 19-én írja ezt: „versedet által adtam Szabónak azzal a’ kéréssel, hogy vegye fel Museumjoknak 4dik darabjába. Meg-haragudott reám, hogy kértem. Én az Urat magammal egynek tartom, mondá, ’s nem szenyvedhetem, hogy magát el-állottnak tartja.” (KazLev. I. 470–471.) December 20-án Arankának is hasonlóképpen nyilatkozik: „A’ Museum IV. részébe, ’s már Landerernek által adott ORPHEUSom (így nevezem hólnap számként kijövendő írásomat) első darabjában egynehány Verseidet tettem belé.” (KazLev. I. 519.)
s Rádayval is folyamatosan egyeztetett mindkét folyóirat ügyében.
 A Magyar Museum Kazinczy kiválásával nem rögtön formálódott teljesen Batsányi arculatára. A harmadik szám a Toldalék miatt kevesebb anyagot közölt, s Földitől, Horváthtól nem is jelent meg benne semmi, a kassai Szuhányi Ferenc, valamit Ányos Pál, Orczy Lőrinc kaptak inkább helyet a belső négyes szövegei mellett. A negyedik szám viszont az összes nyolc szám között a legszélesebb és legsokrétűbb szerzőgárdát sorakoztatja fel. Helyet kapott itt a belső négyes mellett a Kazinczy köréhez tartozó Horváth és Földi, az ugyancsak Kazinczy által felfedezett Dayka és Döme, de már megjelent a Batsányival tartó Virág Benedek, Verseghy, Szuhányi, s újként jelentkezett a mindkettőjükkel kapcsolatot tartó Aranka György, valamint Orczy Lőrinc és Molnár János is, s a már nem élők közül Ányos és Szilágyi Sámuel. Valószínűleg 1789 végére, az Orpheus első számának elkészülése idejére tisztázódott, ki kivel tart (Batsányi Földinél még 1789 őszén is érdeklődött, mi az oka hallgatásának és műveket kért közlésre). Ez volt az a pont, amikor véglegesen szétvált a két folyóirat és a köréjük csoportosuló két szerzőgárda útja. Ráday Gedeon ugyan egyenlő távolságot igyekezett tartani Kazinczytól és Batsányitól a viták során, és a szakítás után is egyaránt támogatta mindkét orgánumot, de a folyóirat kiadásának Kassára való áthelyezését követően érezhetően eltávolodott Batsányitól, s nem sokkal halála előtt visszakérte tőle a nála lévő kéziratokat.
 A második kötet első számával egy küllemében, koncepciójában és szerzőgárdájában megújult Magyar Museum került az olvasók kezébe (igaz, szélesebb körben majd csak jó másfél éves késéssel, 1792 elején). A kiadói és szerkesztői szerepet minden kétséget kizáróan Batsányi töltötte be, aki a folyóirat szerzőgárdáját egy jól meghatározható körből szervezte. Aranka Györgynek írott 1791. augusztus 8-i levelében egész pontosan meghatározza ezt a belső kört: „Szabó Dávid úr alázatosan tiszteli Mélt. Urat. Ő ki légyen, úgy is tudja kedves barátom uram. A többi társak imezek (NB. a Museumra nézv.): mélt. id. gr. Ráday Gedeon úr. Versegi Ferencz expaulinus. Budán privatizál. Nagy tudományú, nyílt elméjű, igaz lelkű derék férfiú. A hárfát úgy veri s e mellett oly szépen énekel, hogy hozzá fogható alig van a hazában erre nézve. Virág Benedek, professor Székesfehérvárott. Ez is expaulinus. Különös jó poéta, mind cadentiás, mind metrumos versekben. Kreskay Imre, expaulinus hasonlóképp, Szatmárott volt az előtt director scholarum. Jó deák és magyar poeta; és szép tudományú jeles ember. Szentjóbi Szabó László, néhai rhetorices professor Nagy-Bányán. A minap itt lévén Kassán, emlékezett, hogy van szerencséje személyesen ismérni kedves barátom uramat. Most nyomtatódnak Pesten minden munkái. Ezek a tulajdonképpen való tagjai társaságunknak. Kazinczy úr nincs közöttünk. Maga kezére dolgozik. Isméri kedv. uram barátom az úgynevezett Orpheust. Éppen most ád ki ezen munkájában egy mérges recensio formát, Versegi társunk ellen, hol ezt az érdemes embert pasquilláns s egyéb eféle illetlen titulusokkal érdekli. Be nem jó mikor az ember sensu abundat! Mások, kik Museumunkba holmit adnak, többen vagynak.”54
BLev. Toldy 245–246.
 A vállalt elődök, Ányos, Barcsay és az ugyancsak korábbi hagyományokat képviselő főúri literátorok, Teleki József, Gvadányi, Sándor István tartoznak e szélesebb körbe, míg a társaságot magát Baróti, Ráday, Verseghy, Virág, Kreskay, Szentjóbi alkotja. Az első kettő a kezdetektől fogva odatartozott, az először Kazinczynál jelentkező Szentjóbi pedig utóbb egyértelműen Batsányit választotta. A többiek esetében feltűnő a visszatérő „expaulinus” megnevezés (s a költő-előd, a tanulmánnyal megtisztelt Ányos Pál is pálos szerzetes volt). A társaság újjászerveződésének hátterében, úgy tűnik, az 1770-es, 1780-as évek fordulóján a magyar irodalomban jelentős szerepet betöltött pesti pálosok kapcsolatrendszere (és ezzel együtt szellemi–ízlésbeli tájékozódása) sejlik fel. Ismeretes, hogy Batsányi szemléletét Pestre kerülése után milyen nagy mértékben meghatározta az Orczy-ház, s az a közeg, amelyhez Orczy Lőrincen keresztül került közel.55
BJÖM. II. 424–425.
Ennek az útra bocsátó személyes és eszmei hálózatnak az ereje segíthette Batsányit a kassai Magyar Társaság újjászervezésében és önálló arculatának kialakításában a második kötet első számától kezdődően. Az azonban nem volt kétséges, hogy immár ő a szerkesztő, aki lényegében teljhatalmúan dönt a folyóiratot érintő kérdésekben. Sőt, megkísérelte a kiadó szerepét is ellátni.

A FOLYÓIRAT KIADÁSA

Az első kötet

Egy folyóirat alapításában a szerzői kör, vagyis a társaság kialakítása mellett kitüntetett jelentőséggel bír a kiadó megválasztása is. E választásban nem kis mértékben annak eldöntése nyilvánul meg, hogy ki és hogyan finanszírozza a vállalkozást. Lehetőségként a korban a saját (szerzői) kiadás mellett a mecenatúra különféle (személyes és intézményi) formái, az előfizetéses rendszer, illetve a kiadói magánvállalkozás (s ezek különféle kombinációja) volt adott. A XVIII. század végén a kiadók és nyomdászok funkcionális szétválása még éppen csak megkezdődött, vagyis a magánfinanszírozás lényegében annak a nyomdásznak a vállalkozását és kockázatát jelentette, aki esetleg felvállalta az adott kiadvány megjelentetését.
 A kassai társaság a megalapítást követően a folyóirat pesti kiadása mellett döntött. Ezt maga Kazinczy javasolta, mint Ráday 1788. február 15-i válaszleveléből tudjuk: „azt írja az Úr, hogy azt Cassán (hihető az Akadémiai munkákra nézve) allig lehetne ki nyomtattatni, és igy láttzik az Úr Pestrűl gondolkozni. Itten én, aki a’ nyomtatásra való költséget magára válalná, mást nem reménylhetek a Posonyi Landereren és Weingandon kivül; de úgy tartom, hogy ezekis szeretnék előszször meg próbálni, mennyi előre való fizetőjük vólna”56
KazLev. I. 165.
Jól látható tehát, hogy eme elgondolás szerint egy nyomdász vállalkozásaként jelentetnék meg a lapot, s ehhez keresik a megfelelő partnert, számot vetvén a kor szokásos kockázatcsökkentő megoldásaival, az előjegyzéses és előfizetéses rendszerrel is (subscriptio és prenumeratio). A szerkesztőknek azonban valójában nem volt szándékukban élni e formákkal, s tudomásunk szerint egyik sem valósult meg az első kötet esetében.57
„Ha Trattner Uram Subscriptiora akarná ki-adni (mert a’ praenumeratiora már nints Creditum a’ Publicumnál) Nagyságod’ intézete szerént a’ nyomtatással subscribensekre ne várjon.” (Batsányi Rádaynak, 1788. április 22., BLev. Molnár 86.)
 Ráday idézett levelének utóiratában felveti Trattner nevét is, s ajánlja, hogy beszél vele és a többi említett nyomdásszal. Erre reagálva írja Batsányi Rádaynak 1788. március 11-én: „Éppen ma vevém a’ Pesti Trattner Úrnak Levelét, mellyben jelenti, hogy munkáinknak Nyomtatását magára vállallya. Mivel azért 15-dik februáriusban Kazintzy Uramhoz botsátott Levelében azt írja Nagyságod, hogy a’ jövő Vásárkor fog a’ Posonyi Landererrel és Weiganddal is az említett nyomtatás iránt szóllani; tehát (mivel Kazintzy Uram valamelly hivatalbéli Commissioban máshol foglalatoskodik) szükségesnek itéltem lenni, Nagyságodat Trattnernak szándékáról előre tudósítani.”58
BLev. Molnár 84–85.
Trattner tehát végül is nem Ráday, hanem Batsányi párhuzamosan folytatott szervezőmunkája eredményeképpen lett a Magyar Museum kiadója. Trattnernek egyébként nem kellett külön engedélyt kérnie a folyóirat kiadására, mivel nem újságként, azaz postán kívánta terjeszteni azt. A Magyar Museum így a könyvterjesztésnek a korban adott csatornáin keresztül juthatott el az olvasókhoz: részben a könyvesbolti forgalomban, részben a könyvkötők bizományosi hálózatán keresztül (főleg vásári alkalmakkor),59
A nyomdából krúdában, azaz bekötetlen ívekben kikerülő nyomtatványokat a compactorok (könyvkötők) kötötték könyvvé, s árulták bizományban, főleg az országos vásárok idején.
továbbá személyes kapcsolatok útján (ez utóbbi fontos szerepére nézve számos adatunk van a korabeli levelezésekben). Egy füzet 20 krajcárba került, igaz, ezt egyes olvasók sokallták.60
„…azt az edgyet bátorkodom irni mások után Nagyságodnak, hogy némellyek a’ 6. árkusból álló Negyedet drágállyák, a’ midőn Young két Tomusba 19 garas” – olvashatjuk Benkő Ferenc levelében (KazLev. II. 42.). Batsányi reakciója: „Hogy a’ Magyar Muzeum’ első negyedét drágállyák, éppen nem lehet tsudálni. Kevés magyarnak van még kedve, hat árkusért húsz krajtzárt adni! Tiz krajtzár-is elég vólna; leg-fellyebb-is tizen-kettő.” (Batsányi Rádaynak, 1790. április–május, BLev. Németh 200.)
 A szerkesztők és a nyomdász megállapodtak a kiadás feltételeiről és a formátumról, Batsányi fenti levelében idézte is Trattner e tárgyban hozzá írott levelét: „Így vagynak tulajdon szavai Trattner Uramnak, a’ hol jelenti, mitsoda conditiokkal vállallya magára Gyűjteményünknek ki-adását: »Erstens: zwe˙ Hefte davon zu drucken, und wenn nach deßen Bekanntmachung sich nur wenige Abnehmer fänden, davon abzustehen. 2-ten der Gesellschaft unentgeltlich 25. Exempl. zu geben, so lange nur unter und bis 200. Stücke davon abgesetzt werden; 40, wenn 250–300 abgehen; endlich 50, wenn die Anzahl 300. übersteigt. 3-ten daß mir gedachte Samlung unter keinem Vorwande entzogen werde, so lange ich sie fortzusetzen gedenke, oder doch in diesem Falle ein ganzen Jahrgang, das ist 4. Hefte geliefert werden. Schriften werden ganz neu (die ich nächstens erwarte) dazugenommen werden, und Papier so gut und schön, als es zu haben ist; das Format beliebe die Gesellschafft selbst zu bestimmen«. Láttya Nagyságod, hogy Trattner megérdemli, hogy reá bízzuk Munkánkat illy igaz és illendő fel-tételek alatt.”61
BLev. Molnár 84–85. Trattner német levele magyarul: „Először: két füzetet nyomtatni belőle, és ha a megismertetést követően csak kevés vevő jelentkezne, el kell állni az ügylettől. Másodszor: a társaságnak ingyenesen 25 példányt kell adni, amíg 200 alatt marad az eladottak száma; 40-et, ha 250–300 talál vevőre; végül 50-et, ha az eladott példányok száma 300 fölé emelkedik. Harmadszor: a nekem szánt gyűjtemény semmilyen ürüggyel nem vonható meg tőlem, ameddig folytatni szándékozom; ez esetben egy teljes évfolyam, vagyis 4 füzet szállíttatik. Egészen új írások (melyekre legközelebb számítok) kerülnek bele, a papír olyan jó minőségű és szép kivitelű lesz, amilyen csak beszerezhető; a formáját a társaság maga határozhatja meg, tetszése szerint.”
Kikötésként szerepelt tehát az újonnan metszett betű használata, a finomabb papír és a tetszetős nyomtatás, s egy jó ideig azért nem kezdődhetett el a kiadás, mert még nem érkezett meg az új betűkészlet.62
„Trattner betűinek egy része már el érkezett, a többiis, amint reményli, még ez héten el fog érkezni; és igy igéri, hogy annak érkezése után mingyárt hozzá fog a’ nyomtatáshoz.” (Ráday Kazinczynak, 1788. június 12., KazLev. I. 187.)
A szerkesztők a továbbiakban is törekedtek a formai megjelenés befolyásolására, ismerjük például Batsányi olyan levelét, amelyben még a betűfokozatokra vonatkozóan is részletes instrukciókat ad,63
„A’ betű ebben a’ darabban Cicero légyen, és a’ Citatiokban Garamond. Ez talán leg-jobb lessz. A’ formatum in 8-majori. […] Az Ortographia, a’ mint írattatott, maga mutattya magát a’ Szedőnek. NB. a’ hol Német Citatiok vagynak, deák betűkkel nyomtattassanak, el-annyira, hogy az egész darabban tsak egyetlen egy Német betű se találtassék.” (Batsányi Rádaynak, 1788. április 22., BLev. Molnár 85.)
másutt meg például a kék borítóra írandó tartalomjegyzékről rendelkezik.64
Batsányi Rádaynak, 1788. június 23. (BLev. Molnár 87., 88.)
 A Trattnerrel való kapcsolattartást, a nyomtatás felügyeletét Ráday magára vállalta, folyamatosan közvetítve a kassai szerkesztők instrukcióit a pesti nyomdásznak.65
„Méltóztatott Nagyságod Levelében igérni, hogy ha Munkáinkat, hozzá küldendgyük, fog nyomtatásokra vigyázni. Nem-is reménylhettük volna e’ nélkűl, hogy számtalan hibák nélkül nyerhettük vólna ki a’ sajtó alól Gyűjteményünket.” (Batsányi Rádaynak, 1788. április 22., BLev. Molnár 85.)
Segítségül maga mellé vette a Pesten orvosnak tanuló Földi Jánost,66
„Ha ugyan tsak a’ ki-nyomtatás Pesten találna lenni, tudok itt egy érdemes Medicinát tanuló Ifjat, Földi János Uramat, a’ ki örömest magára fogná válalni a’ nyomtatásban szükséges correctiót.” (KazLev. I. 166.)
aki azonban csak az első szám munkálataiban vett részt, mert utána Szatmáron kapott állást, s elhagyta Pestet, így más után kellett nézni.67
„Az Úr levelét az ki-nyomtattatni küldött második Negyeddel edgyütt vettem; hanem minthogy Földi Uram már a’ Szathmári Doctorságára el-ment, meg vallom, nem tudom feltalálni, kire bizhassam a’ nyomtatásban az Correctiot, ugyanis erre ollyan kellene, aki magais ezen munkákban gyönyörködnék, én pedig itten magam részérűl ollyat nem esmérek, minthogy én ámbár szűntelen itt lakom, de mégis kevés ösmerettségem van ollyakkal, az kiket arra alkalmatosnak itélnék. Járúl ide az is, hogy nintsen az meg kűldött irás elég tisztán és correcte leírva: mert ha az pure és igen correcte le vólt vólna irva, talám magamis által nézhettem vólna az Árkusokat és Gantsal corrigáltathattam vólna, de igy nem merem ezt az fáradtságot magamra válalni. Reménylem azért, minthogy Batsányi uramnak nagyobb ösmerettsége lészen itten, ’s azon ösmerőssei közt nagyobb bizodalmais némellyikhez, aki talám az dolgot magára válalná.” (Ráday Kazinczynak, 1789. január 20., KazLev. I. 254.)
Verseghy Ferenc maga jelentkezett,68
„Correctornak magát Versegi Expaulinus Ur ajánlotta, Trattner tudja hol lakik” (Kazinczy Rádaynak, 1789. február 2., KazLev. I. 261.).
de aztán betegeskedése és a Duna befagyása miatt (Budáról ugyanis nem juthatott át Pestre) nem tudott bekapcsolódni a 2. szám elkészítésébe, helyette Gindl József, volt pálos szerzetes lett a korrektor.69
„Versegi Uram Corrector benne nem lehetett [a 2. számban], rész szerént azért, hogy Budán lévén szállása, a’ Duna ugy el zárt bennünket egymástól, hogy tovább egy hétnél a két város között communicatio nem lehetett; rész szerént pedig azért, hogy ha ezen akadály nem vólt volnais, nagy erőtlenkedésben hallom mostan lenni. De mindezértis semmi hátrálás a’ nyomtatásban nem lett, mert kaptunk helyette egy érdemes ex Paulinus Ifjat, kinekis az neve Kindel; ámbár az német névnek láttzik, de szintén ollyan jó Magyar, mint akár mellyikünk, és egy emberséges ember: reménylem Batsányi Uram ösmerni-is fogja: én eddig szintén ollyan Contentus vóltam véle, mint Földi Urammal.” (Ráday Kazinczynak, 1789. február 19., KazLev. I. 277–280.)
Ő sem sokáig működhetett azonban, így aztán mégis Verseghy lépett be.70
„Azon Corrector, mellyről edgyik levelemben irtam, bizonyos nem reménylt uttyára nézve kéntelen vólt innen Pestről el menni, és igy már most fel-szabadulván az alkalmatlanságtól az Dunais, fel vállalhatta magára Versegi Uram az Correcturát, kit ugyan még nem esmerek, de ditsiretére irhatom, hogy a’ második Arkusban, még tsak egy hibát se találhattak szemeim.” (Ráday Kazinczynak, 1789. március 1., KazLev. I. 293–295.)
A nyomtatás felügyeletének ez a némiképp zavaros helyzete rányomta bélyegét az első két szám minőségére, több rendbeli hibaigazítót is kellett készíteni, s ezekben még mindig csak kisebb része jelent meg a valóban feltalálható hibáknak. A Kassa–Pest távolság e tekintetben, úgy tűnik, túl nagynak bizonyult.
 A nyomtatás minősége mellett a másik alapvető problémát az jelentette, hogy fokozatosan megromlott a Trattnerrel való kapcsolat. A szerkesztők legfőbb kifogása Trattner ellen a késedelmesség, a korabeli levelezések tele vannak ezirányú panaszokkal.71
„Méltóztassék Nagysád Trattner Uramat siettetni, mert ő igen késedelmes szokott lenni.” (Batsányi Rádaynak, 1788. június 23., BLev. Molnár 88.); „Valóban igen késedelmes ember Trattner Uram. Úgy reménylettük már minden kétség nélkűl, hogy a’ vásári alkalmatossággal meg-kapjuk az exemplarokat, ’s ime! még ki sints nyomtatva.” (Batsányi Rádaynak, 1789. április 11., BLev. Molnár 89–90.)
Komoly hiányosságok történtek a terjesztésben is, sokszor maguk a szerkesztők sem jutottak hozzá a nekik járó példányokhoz.72
„Nem lehet nagyobb nyughatatlansággal semmit várni, mint mi várjuk a’ Museum második darabját; bizonyosan tudván azt, hogy már régen ki-jött. Magának is kárt teszen Trattner, hogy azt nem igyekszik el-szélesíteni. Váradon az első darabot sem esmerik-még.” (Kazinczy Rádaynak, 1789. május 9., KazLev. I. 348–349.); „A’ múlt Szombati postával írtam Trattner Uramnak, hogy legalább a’ mostani Pesti Vásárról haza jövendő Kassai Kereskedők által kűldgye-meg már valahára Exemplarainkat. Hat holnapok utánn valójában ideje vólna már!” (Batsányi Rádaynak, 1789. június 9., BLev. Molnár 92.); „Hogy van a’ Museum? és hány Negyedje jött már ki? Mi módon kaphatnám én meg azokat? Én noha nagyon kívánnám; még is mind azonáltal e’ Levelezésre bóldogtalan helyben meg nem tudom azokat szerezni. Innen nem jár senki Pestre.” (Földi Kazinczynak, 1789. augusztus 1., KazLev. I. 400.); „Esedezem Nagyságod előtt, méltóztasson nékem egynehány, mint eggy 4 exemplár Museumot küldetni Trattner által pénzért, de a’ 2dik negyed exemplárjai nélkül, mert azokat birom. Bajos dolog, hogy olly későn kapjuk azt. Én kész volnék Trattnernek posta pénzt is fizetni, tsak tenne rendelést eránta.” (Kazinczy Rádaynak, 1790. március 25., KazLev. XXIII. 26.)
A feszültségek egyre élesebb voltára utal az olyan kitétel is, amelyet pl. Batsányi 1789. július 4-i levelében olvashatunk: „Trattner Uramnak nem jó helyen van tehát az agya…” Úgy érezték, elsősorban persze a meghatározó szerepbe kerülő Batsányi, hogy ki vannak szolgáltatva a lapot kiadó nyomdász akaratának. Mint már a Trattnerrel való szakítás után írja: „A’ Muzeum’ exemplárjainak Kassára való kőltöztetésére nézve: nem látom okát, miért tselekedtem vólna helytelenül, hogy Trattner uramnak szolgája nem lettem. Elégedgyék-meg vele, hogy az egész társaság, igaz-értelemben pedig, ingyen béresse vólt!”73
BLev. Németh 200.
Ez a megfogalmazás igen pontosan rögzíti a kiadó és a szerző-szerkesztő korabeli általános viszonyát: nemhogy honoráriumról nem volt szó, de a nyomdász mintegy kegyet vélt gyakorolni a kiadás felvállalásával. Mindez együttesen érlelhette meg Batsányiban a váltás szükségességének gondolatát 1789 során, lényegében ugyanazon időszakban, amikor az eredeti kassai társaság meghasonlása és szétválása megtörtént.

A második kötet

Az első adataink a folyóirat Kassára való költöztetésének tervéről 1789 decemberéből vannak, akkor Ráday levelében beszámol Kazinczynak a Batsányitól hallott elképzelésről, úgy értelmezvén azt, hogy már az első kötetet sem fejezné be Pesten, Trattnernél.74
„Említette itt ugyan ő Kegyelme [ti. Batsányi], hogy talám Trattner helyett más Typographust választ; de tsak ugyan illendő lett vólna, ha tsak az első Tomustis egy Typographussal ki nyomtattatni” (Ráday Kazinczynak, 1789. december 12., KazLev. I. 515.).
Ráday eme véleményére reagál Batsányi karácsonykor írott levelében: „Soha sem vólt énnékem szándékom, hogy ezen negyedet Trattner uramnak ne adgyam; mert azon-kívül, hogy egyenetlen lett vólna a’ nyomtatás, fogadásunk-is tartotta, hogy az első esztendőt, vagy-is kötetet nálla nyomtattattyuk.”75
BLev. Németh 197–198.
Ugyanakkor itt is megerősíti szándékát, hogy a második kötetet Kassán, Ellingernél akarja nyomtatni, noha már a korábban vonakodó Landerer is ajánlotta magát. Érvelésében első helyen a tetszetősebb formátum, szebb nyomtatási kép ígérete áll, valamint az, hogy Kassán lévén, közvetlen felügyeletet gyakorolhatna a nyomtatás felett.76
„…igen szeretnénk, ha itt Kassán Ellingernél Mansfeld’ Cicero ’s Garamond nevű betűjivel nyomtathatnánk: mert ekkor mind a’ papiros, mind a’ betűk, mind a’ nyomtatás tisztább, ’s kellemetesebb lenne, ’s egyszersmind magunkra nézve-is jobb lenne” (BLev. Németh 197–198.). Batsányi terve tehát az I. kötetben tömegével található súlyos nyomdahibákon túl a nyomtatási kép tetszetősségével is összefügg, kezdetben (nyilván helytakarékosságból) kisebb betűfokozattal szedték verseket, a sorok között kisebb volt a távolság, mindez zsúfoltságot eredményezett, és megnehezítette az olvasást, ahogy azt többen kifogásolták is. A II. kötetben Batsányi orvosolta e problémákat. (Egyébként már az I. kötet 3. negyedének Toldalékát is ő maga felügyelhette, mert abban is feltűnően kevés a hiba.)
Az Ellinger iránti bizalom arra épülhetett, hogy már korábban munkakapcsolatban voltak, Batsányi Teleki Józsefnek szóló 1788. november 1-jei levelében Ellingert ajánlja a grófnak, s csatolja egy lapnyi betűminta-nyomtatványát, amelyen egyébként Batsányi máshonnan nem ismert, néhány soros Osszián-fordítása is szerepel.77
MTAK. M. Irod. Lev. 2-r. 2.
A vállalkozását nemrég indított Ellinger azonban tarthatott a folyóirat kiadásának felvállalásától, legalábbis erre vall Batsányi megjegyzése: „De ez az Ellinger még nem léphetett elég erős lábra mű-helyével. Azonban tsak-ugyan reá áll még-is, ha akarjuk.”78
BLev. Németh 198.
 Mindebből az is világosan látszik, hogy Batsányi ekkor még csak a nyomdász-kiadó lecserélését tervezte. Ellinger anyagi természetű vonakodása miatt az is megfordult a fejében, hogy csak bérmunkára veszi igénybe a nyomdász szolgáltatásait és más kiadót keres: „Strohmayer Urat-is kináltuk vólt a’ minapában, ide való filialis Factorja által, hogy ha Ellingernél nyomtattatni fogja, nékie engedgyük.”79
Batsányi Rádaynak, 1790. április 9. (BLev. Molnár 208.)
Erről a változatról azonban nem találunk több adatot, s a második kötet első száma mégis Ellinger kiadásában jelent meg 1790 júniusában. Trattner értesítésével azonban Batsányi nem sietett túlzottan, Rádayhoz szóló, 1790. július 4-i levelének tanúsága szerint még az új szám megjelenése után sem tette ezt meg: „Nem kétlem, tudtára adatta már Nagyságod Trattner Uramnak, a’ Kassai Nyomtatást. Magam-is írok néki, mihelyt időm esik, mert most nyakig vagyok a’ foglalatosságban. Ő, úgy hisszük, leg-kevesebbet sem gondol vele, akárhol nyomtattattyuk.”80
BLev. Molnár 209.
Ráday erre vonatkozó reakcióját nem ismerjük, az azonban egyéb (s részben már idézett) megnyilatkozásaiból (valamint Batsányi válaszaiból) világosan kivehető, hogy nem nézte jó szemmel a Magyar Museum Kassára költöztetését, nyilván saját tevékenysége minősítését is látta ebben. A lap kiadásának további, az eddigieknél még radikálisabb átalakítása pedig végképp ellenére volt, ahogy Batsányi udvarias, de egyre határozottabb hangú védekezéseiből kivehető 1790–1791 folyamán. Végül az utolsó két számból teljesen ki is maradt, s a Batsányinál volt kéziratait is visszakérte.81
Batsányi Rádaynak, 1792. június 1. (BLev. Molnár 214.)
 A folyóirat Kassára való költöztetése mellett egy másik terv is foglalkoztatta Batsányit (és a literátor közvéleményt) ekkoriban: a tudós társaság, az Akadémia megalapításának a lehetősége. „A’ múltt postával íra hozzánk Révai Miklós Úr Győrről, hogy Mélt. Gróf Eszterhazy József Úr a’ fiatal Leopold fő-Hertzeget annyira birta, hogy Társaságunknak Pártfogó Feje, és annak helyben-hagyása végett az Attyánál, a’ mi kegyes Királyunknál, Közben-járónk örömest-is legyen, és arra kére, hogy a’ kik az Országban eggyütt-is másutt-is kisebb Társaságokba öszve-szövetkezvén úgy-is fáradunk már elég sok akadályokkal küszködvén a’ Haza’ javában, állyunk-öszve egy nagyobb Társaságba, kivált illy Pártfogó alatt, és pedig még az Országnak-is örömest léendő reá-állásával ’s helyben-hagyásával. Mi véteknek tartottuk vólna, nem két kézzel kapni e’ szép alkalmatosságon, a’ mellyet már rég’ időtől fogva olly haszontalan óhajtottunk.”82
Batsányi Rádaynak, 179[0]. július 2. (BLev. Molnár 214–215.) Figyelemre méltó, hogy e történetben is feltűnik Révai Miklós, aki ekkortájt adta ki Bessenyei Jámbor szándékát, s hamarosan megjelentette saját akadémai tervét is (Planum erigendae societatis).
Ráday mellett beszámolt erről az ígéretesnek látszó kezdeményezésről Kreskay Imrének is, aki azonban a Bessenyei-féle Hazafiúi Magyar Társaság szervezésének részeseként már megtapasztalta a királyi támogatás hiányát.83
Császár Elemér: Kreskay Imre levele Batsányihoz, in ItK 1926., 316–318.
A terv ezúttal is elakadt.
 A második kötet első számának 1790. júniusi megjelenése után másfél évnyi szünet következett, amelynek során a folytatás is bizonytalanná vált.84
Földi Kazinczynak, 1790. november 21.: „Szabó László mostanában kétszer is fordult meg nálam. Ő tőle értem, hogy már a Magyar Museum is félbe szakadt Batsányi miatt és magában meghasonlott.” (KazLev. II. 121–123.) Batsányi Arankának, 1791. március 17.: „Örömmel jelenthetem, hogy a Museumot nem csak folytathatom…” (BLev. Toldy 242.).
Ez alatt az idő alatt, a korabeli levelezésből ítélve 1791 elejére megérett Batsányiban a gondolat, hogy saját kiadásában, vagyis a költségeket felvállalva adja ki a Magyar Museumot. Korábban ezt a lehetőséget csak „jámbor szándéknak” minősítette,85
„Ha nékem pénzem vólna, szép papirosra, szép betűkkel, ’s a’ legjobb íz szerént, magam’ kőltségére nyomtattatvám, 12. vagy 14 krajtzáronn adnám; ’s mind olvasóink többen lennének, mind pedig tisztességesen nyomtatodnék, nem olly tsuful, mint most; pedig a’ pénzem-is interessével eggyütt viszsza kerűlne, de ez tsak egy tehetetlen-erszényű hazafinak pium desideriumja!” (Batsányi Rádaynak, 1790. április–május, BLev. Németh 200.)
de utóbb nem látott más lehetőséget, minthogy maga vegye kézbe a szerkesztés után a kiadás ügyeit is, noha pénze nem lett több. „Azt az egyet fájlaljuk leginkább, hogy a költségnek szűk volta miatt nem adhatjuk szaporábban közre egymás után negyedeinket. Még mind ez ideig sem találkozott a gazdagabb uraságok között, aki egynéhány száz forinttal előmozdítani kívánta volna igyekezetünket; holott fájdalom! a banderiumok czifraságira negyven, ötven ezereket sem szántak kiadni. – Most azon vagyok, hogy annyi költséget szerezhessek össze, hogy egy esztendő alatt négy negyedet lehessen nyomtattatni, s a vevőknek postán megküldeni, valamint az idegen országi journálokkal szoktak cselekedni.”86
Batsányi Arankának, 1791. január 6. (BLev. Toldy 240.)
A kiadási költségek felvállalása mellett tehát új elemként jelentkezik Batsányi koncepciójában az is, hogy a terjesztést nem könyvként képzeli el, hanem postai úton, azaz előfizetéses rendszerben, a mai értelemben vett folyóiratként.
 Ahhoz azonban, hogy elindulhasson a lap kiadása az előfizetéses rendszerben, ami jó esetben a kiadást is finanszírozni képes, indulótőkére volt szükség. A januári panaszok után márciusra kedvező fordulat állott be, többektől kért támogatást, s az ennek nyomán Széchényi Ferenctől kapott 200 forintnyi kölcsön megoldást jelentett a Magyar Museum kiadásának újraindítására.87
„200 forintot vettem-fel egy Méltóságtól a magam erszényére, hogy igyekezetem sikeretlen ne légyen. Ezen pénzzel fogom kezdeni; a Negyedeknek árrokat pedig olly óltsóra határozni, a mint tsak tetemes károm nélkül lehetséges lészen. […] Hogy Nagyságodhoz írtt levelemben valami kis segélytséget kértem, Versegi Barátomnak javallásából tselekedtem. Ő azt tanátslotta, hogy kérjek minden Társtól eggy egy részt a nyomtatásért meg-kívántató költségből. Láttam előre, hogy ez nehezen fog menni; mind-az-által próbát tettem. Nagyságodhoz és Kreskayhoz írtt levelemben tettem említtést ez iránt. Kreskay küldött-is valójában, tehetségéhez képest, egy summátskát. A feljebb meg-írtt mód szerint azonban már nem lessz szükség az efféle pénzgyűjtésre.” (Batsányi Rádaynak, 1791. március 24., BLev. Eötvös 403–404.) Több korabeli levelében beszámol a 200 forintos kölcsönről (Batsányi Rádaynak, 1791. március 17., BLev. Molnár 210–211.; Batsányi Arankának, 1791. március 17., BLev. Toldy 242.), Széchényit azonban csak 1791 októberében kiadott Tudósíttásában nevezi meg (I. 514.).
Az előfizetéses rendszert (prenumeratio) azonban nem merte kizárólagosan bevezetni, megengedhetőnek tartotta (nyilván saját kockázatát növelve ezzel) a vásárlási szándékot kinyilvánító előjegyzést is (subscriptio): „Hogy a praenumeratio még szokatlan Magyar Országban, vagy-is, igazabban szóllva, hogy némelly lármás igéretű s szavokat meg nem tartó emberek miatt a Nemzetnek nints bizodalma hozzá: jól tudom én-is. De ugyan-azért kell iparkodnunk, hogy szokásba hozhassuk, s hitelt szerezhessünk nékie. Erre nézve: előre való fizetést tsak azoktól fogok kívánni, a kiknek bizodalmok lessz; a kik pedig pénzeket ki-adni nem merik, azok tsak neveket fogják alá-irhatni. Ha majd látandgyák, hogy van folyamattya a dolognak: bátrabban s számosabban fognak fizetni. Hogy pedig praenumeratio nélkül a postán való meg-küldés ne légyen (Nagysád szavai szerint) éppen lehetetlen, már előre rendelést tettem arról is.”88
Batsányi Rádaynak, 1791. március 24. (BLev. Eötvös 403–404.). Március 17-i levelében is hasonlóan nyilatkozik, noha Rádayhoz szólván némi taktikázás is érezhető a fogalmazásban, mintegy eleve számítván az idős gróf ellenkezésére, ami a március 24-i újabb levélből ítélve valóban igen erős lehetett.
Hasonló értelemben tájékoztatja a közönséget a Magyar Museum újraindulásáról a Hadi és Más Nevezetes Történetek 1791. március 29-i számában megjelent közlemény is, noha az előfizetést nem említi,89
IV. szakasz, 380–381.; BJÖM. II. 254.
ez az elem majd csak az 1791. októberi Tudósíttásban válik hangsúlyossá, ami azonban már a királyi engedély megszerzését követően jelent meg.
 A postai terjesztést ugyanis engedélyeztetni kellett. Batsányi még márciusban beadta eziránti kérelmét, április 5-én a helytartótanács rendeletben szólította fel a kiadvány tervezetének benyújtására, amit május 5-i dátummal meg is tett.90
Az ügyre vonatkozó helytartótanácsi iratokat l. BJÖM. II. 542–543.
1791. július 4-én már úgy tudta, hogy kérelmét a király elé terjesztették, s hamarosan várható az engedély megadása.91
„A Museum dolgát a király eleibe terjesztette a f. királyi Helytartótanács. Ezért nem küldhettem még mindeddig Tudósítást. Nem sokára már lejövend a resolutio.” (Batsányi Arankának, 1791. július 4., BLev. Toldy 244.)
Az engedélyező helytartótanácsi határozat augusztus 23-án meg is született,92
15.401. sz. határozat, vö. BJÖM. II. 560.
Batsányi készülhetett az előfizetési felhívás közzétételére. Szeptemberben elkészült a Tudósíttás,93
L. a Függelékben, I. 507–514.
a cenzúráztatás azonban nem ment simán, a cenzor, Sahlhaussen Móric szeptember 23-án egy levél kíséretében visszaküldte a kéziratot Batsányinak, mondván, hogy az olvashatatlan, mire Batsányi másnap letisztázva visszajuttatta Sahlhaussennek, önérzetes hangú levél kíséretében.94
L. Mályuszné 109–110.
Végül október közepén megjelent az egy ívet kitevő nyomtatvány, a folyóirattal egyező formátumban, amit az Ephemerides Budenses október 14-én, a Hadi és Más Nevezetes Történetek október 22-én és 25-én ismertetett.95
31. szám, 239.; illetve V. szakasz, 525–528., 542–543.; vö. BJÖM. II. 536.
A második kötet második száma már az előfizetési rendszerben jelent meg, s 1792 elején küldték szét, csatolva hozzá a másfél éve kinyomtatott első számot.
 A Tudósíttásban a programírás jellegű első rész után részletes tájékoztató olvasható a folyóirat tervezett megjelenési rendjéről, áráról, valamint az előfizetés bonyolításának gyakorlati módozatairól; mindez arra vall, hogy jól átgondolt és gondosan szervezett volt Batsányi vállalkozása. A korábbi terveknek megfelelően, mint írja, kezdetben valóban lehetőség nyílik az előfizetés mellett a subscriptióra is, noha egyértelműen az előbbit preferálja. Utóbb már csak a prenumeratió lehetséges a postai terjesztésben: „Pénz nélkül semmit sem küldhetünk, mert lehetetlenség. Azért praenumeratio; és azért oly igen-igen csekély az egész esztendei fizetés. Itt nekem mindent készszel kell kielégítenem, és a portoriumot minden praenumeránsért egy egész német forinttal fizetnem.”96
Batsányi Arankának, 1793. március 19. (BLev. Toldy 253.)
Korábbi leveleiben még csak 300–400 előfizetőre gondolt, s Rádayval szemben védekezvén a nyereségnek még a lehetőségét is elutasította,97
„A mi pedig a nyereséget illeti: azt soha sem vártam, soha sem reménylettem, s nem-is reménylhettem. Pénzbéli károm sem kerül vissza, a mint látom, soha-is; annál inkább nem reménylhetek el-tőltött drága időmért leg-kevesebbet-is. De ezért, édes Hazámnak szolgálattyában nem fogok megtsökkenni. Táplál-is a jó reménység, hogy ezután foganatosabban szolgálhatok s használhatok nékie.” (Batsányi Rádaynak, 1791. március 24., BLev. Eötvös 403–404.)
a Tudósíttásban viszont már – 400–500 előfizetőt remélvén (I. 513.) – ezzel is számolt, igaz, a hazafiság érzésétől indíttatva ezt a reménybeli nyereséget a kiadásba kívánta visszaforgatni (I. 511.). Egy szám a korábbi 20 krajcárral szemben 25 krajcárba kerül (nem előfizetőknek, azaz darabonként vásárolva 28 krajcárba), ez az összeg viszont a korábbival ellentétben már tartalmazza a köttetés árát is, ami egy poltúra, azaz másfél krajcár volt. A négy számból álló kötet ára így 100 krajcárra, azaz 1 rajnai forint 40 krajcárra rúgott, s ehhez jött még a kötetenkénti 1 forintos postaköltség.98
L. erre nézve a tudósításokat a borítókon és Batsányi levelét Rádaynak, 1792. június 1. (BLev. Molnár 214.).
 A második kötet végéhez csatolt előfizetői névsor 326 nevet tartalmaz (I. 494–502.), s habár a pénz beszedésével akadtak is gondok,99
„Hogy a Museumért jövő pénzt a posta el nem akarja küldeni, nagyon sajnálom. Igen keveset vehettem még bé. Szükségem van reá. Méltóztassék kedves barátom uram bankóczédulában bétenni a levélbe, s a levelet erga recepisse adni a postára, de nem kell mondani, hogy pénz van benne” (Batsányi Arankának, 1792. április 13., BLev. Toldy 248–249.); „Úgy tetszik hogy még van valamely kis restantia a tavalyi nyomtatványokért.” (Batsányi Arankának, 1793. május 6., BLev. Toldy 256.).
ez mégis jelentősnek mondható szám. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a terjesztésben a posta mellett a könyvkötők és könyvkereskedők is részt vettek, továbbá literátorokból és vármegyei tisztségviselőkből álló kiterjedt hálózat segítette Batsányit (I. 512.), akkor az a benyomás alakulhat ki bennünk, hogy az első magyar irodalmi folyóirat nemcsak patrióta tettként értékelhető, hanem üzleti vállalkozásként is figyelemre méltó, az érdektelenség legalábbis nem sorolható a megszűnés okai közé. A feltételes módban való fogalmazás azért indokolt, mert pontos adataink nincsenek a gazdasági eredményekről, a beérkezett pénzek és a kiadások egyenlegéről, s azt sem tudjuk, mi lett a Széchényi Ferenctől felvett kölcsönnel, visszafizettetett avagy sem.

NYOLC LAPSZÁM 1788 ÉS 1793 KÖZÖTT

Az első szám (1788. október)

A Magyar Museum első számának élén álló bevezetés 1788. május 1-jei keltezésű, de Batsányi leveléből tudjuk, hogy azt már április 22-én elküldte Ráday Gedeonhoz.100
„Által-küldöm itt Nagyságodnak a’ Magyar Museumhoz tartozó Bé-vezetést.” (BLev. Molnár 85.)
Az volt a szerkesztők elképzelése, hogy két változatban nyomtatják ki: tudósításként (májusi 1-jei dátummal), a figyelem felkeltése érdekében, majd pedig tényleges bevezetésként (a társaságkötés 1787. november 13-i dátumával). E terv nem valósult meg, mert Trattner nem vállalta az ezzel járó többletköltségeket, s maga Ráday Gedeon sem látta szükségesnek ezt a megoldást.101
Vö. Ráday Kazinczynak, 1788. július 8. (KazLev. I. 193.). Július 28-i levelében megismétli Trattner kifogásait, majd megírja intézkedését, mely szerint „hogy az nyomtatás hátra maradást ne szenvedgyen, azt izentem néki Földi Uramtul, hogy addigis (még az Uraktúl ez iránt informatiót vennék) az Elöljáró Beszédet, tsak Bevezetés neve alatt nyomtatná, minthogy azon név fog az valóságos Exemplárokbanis meg maradni.” (KazLev. I. 198.)
Az áprilisban elküldött bevezetés után az első szám anyaga majd csak júniusban került Rádayhoz: „Ime, itt vagyon végre Museumunknak első darabja. Bé-vezetésünk talám már nyomtatódik-is.”102
Batsányi Rádaynak, 1788. június 23. (BLev. Molnár 87.). Két nappal korábbi levelében Kazinczy is arról számol be, hogy kész az anyag (KazLev. I. 191.).
Ráday július 8-i levelében nyugtázza a küldemény megérkezését.103
KazLev. I. 193.
 A nyomtatás azonban akadozik, mert Trattner, mint említettük, nem akart külön tudósítást, Ráday július 28-i levele utóiratából a következőkről értesülünk: „Hogy Pestre be jöttem, tudakozódtam a’ nyomtatásról, de még nints több ki-nyomtatva két árkusnál, azok közzűlis a’ második még tsak most van az Correcturán.”104
KazLev. I. 199.
Szeptember 22-én pedig még mindig arról számol be, hogy Földitől tudja, „az tudvalévő Gyűjteménynek két Árkusa már ujonnan kinyomtattatott, a’ kívánt változásokkal; hanem egy citatio az én tanátsomból mostis ki-maradott.”105
KazLev. I. 209.
Kazinczy szeptember 27-i levelében jóváhagyja a változtatásokat, majd október 15-én megerősíti a jóváhagyást. Földi október 2-án még mindig Trattner késedelmességére panaszkodik: „Ma újra nála létemben ismét fogadta, hogy már e’ mái Napon dél után el végezteti bizonyossan. Meg felel e szavának, nem tudom. Ő igen rest ember, ha én siettetem, sürgetem, meg-éri azzal: Ja! ő néki sok dolgai vagynak! A’ Legényje pedig ezzel fog-ki: tsak ugyan nints itt még a következendő Negyed, és igy, mivel a’ban eggy végbe nem dolgozhatik; ő neki a’ Gazdája más dolgot ád.”106
KazLev. I. 215.
 Kazinczy Rádaynak 1788. október 15-i levelében ezt írja: „Én még nem láttam a’ Museumot”107
KazLev. I. 226.
, ami úgy hangzik, mintha már megjelent volna, s Ráday látta volna. Batsányi november 1-jei levelében is múlt időben szól a megjelenésről.108
„…ez a’ szándékunk, hogy mivel az első Negyed későn jött-ki” (BLev. Molnár 88–89.).
Kazinczy november 20-án küldi a lap első számát Prónay Lászlónak (aki azt majd február 2-i levelében igazolja vissza).109
KazLev. I. 237. és 259.
A rendelkezésre álló kevés adat alapján úgy tűnik tehát, hogy az első szám nyomtatása október folyamán elkészült, s novembertől kezdték szétküldözgetni azt.

A második szám (1789. április vége)

Az első szám megjelenésének elhúzódása csúszást okozott a második számban is, ami lehetetlenné tette a négy számra tervezett első kötet 1788-as megjelenését. A szerkesztők az eredeti terv módosítását is fontolóra vették: „ez a’ szándékunk, hogy mivel az első Negyed későn jött-ki, és így már erre az esztendőre 4. negyedet nem adhatunk, tehát ezt a’ második, azaz, utólsó Negyedet legalább hét-nyóltz árkusra fel-vihessük, hogy a kettőből egy kötet vállyék. Trattnernek úgy akarjuk tsak kezéhez szolgáltatni, hogy X-ber végéig el-végezhesse nyomtatását. Mert minek heverjen híjába nála? azért-e, hogy 4. holnapig nyomtasson hat árkust? –”110
Batsányi Rádaynak, 1788. november 1. (BLev. Molnár 88–89.)
A tervek szerint december elejére Pestre kellett volna küldeni a kéziratot.111
Mint Földi János írja Kazinczynak: „Nagy nyughatatlanságom vólt a’ Museumnak állapotja eránt; nem tudván mire vélni a’ II-ik Negyednek Pestre küldésében való hoszszas késedelmet, holott Batsányi utólszor nékem azt írta vólt, hogy December eleire fel fog küldettetni.” (1789. február 5., KazLev. I. 262.)
A második szám azonban egyáltalán nem jelent meg, sőt még el sem jutott a nyomdába 1788-ban. Ráday Gedeon Kazinczynak írott, 1789. január 20-i levelében igazolja vissza a szám anyagának vételét: „Az Úr levelét az ki-nyomtattatni küldött második Negyeddel edgyütt vettem.”112
KazLev. I. 254.
 Ettől kezdve egy jó bő hónapon át, több levélváltás során vitatják meg és alakítják át Ráday műveinek tervezett közlési rendjét.113
A vonatkozó levelek: Ráday Kazinczynak, 1789. január 20. (KazLev. I. 254–258.); Kazinczy Rádaynak, 1789. február 2. (KazLev. I. 260–261.); Ráday Kazinczynak, 1789. február 19. (KazLev. I. 277–280.); Ráday Kazinczynak, 1789. március 1. (KazLev. I. 293–295.).
A Ráday által Kassára küldött ötívnyi anyagból a szerkesztők négy darabot válogattak be a második számba, a III., VIII., X. és XIII. sorszám alatt, valamint a kötet élére Baróti Szabó Dávid Rádayhoz szóló alkalmi költeményét iktatták. Ráday az üdvözlőverset ki akarta hagyni, a III. szám alatt közölni tervezett Anakreón-fordításokat a következő negyedre, a XIII. szám alatti Fabulákat javítva és előbeszéddel ellátva a negyedik negyedre halasztotta, s a másik két darabot is újakkal akarta helyettesíteni a korábban átadott anyagból. A Fabulák helyére Gellert-fordításait küldte (két részletben, a másodikat ugyanis újonnan készítette). Csak ez utóbbi esetében járult hozzá nevének kiírásához, a többi esetben ragaszkodott az A. J. monogramhoz. A szerkesztők tudomásul vették a névaláírásra vonatkozó kívánságát, valamint az Anakreón-fordítások és a Fabulák kihagyását, viszont javasolták, hogy Baróti üdvözlőverse maradjon a helyén, s utána az aláírt Gellert-fordítások jöjjenek. Ráday a sorrendi cserét nem akarta és a nyomtatás előrehaladott állapota miatt nem is tudta megvalósítani, az üdvözlővers meghagyásába belenyugodott, s úgy tűnik, a másik két vers (a VIII. és X.) sem változott az eredeti szerkesztői választáshoz képest.
 Közben folyt a nyomtatás is. Ráday február 19-én arról számol be Kazinczynak, hogy az első ív már napok óta kész, s reméli, hogy a második ív is munkában van.114
KazLev. I. 277.
Március 1-jén azt írja, hogy Trattner a harmadik ívhez fogott, egy Batsányihoz szóló nem sokkal későbbi levelében pedig arról adhatott hírt (Batsányi válaszából kikövetkeztethetően), hogy a március 19-i József napi vásárra elkészül a teljes szám.115
„Örömmel értettük, hogy a’ 2-dik Negyedet egészlen el akarja Trattner Uram a’ Vásárra készítteni.” (Batsányi Rádaynak, BLev. Molnár 84.) A keltezetlen levél 1789. március első felében íródhatott, mert erre utal Ráday Kazinczynak március 31-én, s a tavaszi országos pesti vásár József napkor volt.
A nyomtatás azonban késett a számos hiba miatti újranyomtatások következtében is. Mint Batsányi írja: „Nagyságod’ Levelét dt-o 31-a Marty, 5-a Apr. vettem. Ugyan akkor vettem egyet Versegi Barátomtól-is. A’ nyomtatásban esett hibáról Ő-is bőven emlékezik. – Jól esett, hogy Nagysád újra nyomtatatta; mert más orvoslása nem-is lehetett vólna. – Valóban igen késedelmes ember Trattner Uram. Úgy reménylettük már minden kétség nélkűl, hogy a’ vásári alkalmatossággal meg-kapjuk az exemplarokat, ’s ime! még ki sints nyomtatva. Nagyon meg-tsonkúl így a’ Publicumnak kedve-is. A’ hibák’ tábláját újra elkűldgyük, meg-tóldva. Parancsollya Nagyságod, hogy ezt nyomtassák-ki; úgy pedig, hogy nem a’ kék papirosra, hanem az utólsó Árkusnak végére essék a’ nyomtatása.”116
Batsányi Rádaynak, 1789. április 11. (BLev. Molnár 89–90.)
Május 9-én Batsányi és Kazinczy is levelet írt Rádaynak, kérvén a szám darabjainak küldését, amely Kazinczy szerint „már régen ki-jött”.117
BLev. Molnár 91.; KazLev. I. 349.
Nagyon régen persze nem jelenhetett meg, ha Batsányi április 11-én még csak ígérte a hibajegyzék küldését, de az valószínű, hogy április végére tényleg elkészült a szám nyomtatása. A példányok Kassára küldése azonban késett, Batsányi pedig egyre ingerültebben sürgette azt.118
BLev. Molnár 92., 206.

A harmadik szám (1789. augusztus)

„A’ Múzéum második darabját még mind ez óráig sem láttuk. Trattner Uramnak nem jó helyen van tehát az agya, ha még-is tsudálkozik, hogy a’ 3dik Negyedet nem küldgyük; annyi emberséggel tsak lehetett vólna hozzánk, hogy leg-alább eggy Exemplárt kűldött vólna, ha többet nem-is ennyi időtől fogva. Abban bizonyos lehet, hogy mind addig nem fog tőlünk egy betűt is nyerni, valamig a’ ki-nyomtatottakat kezünkhöz nem szolgáltattya” – írja Batsányi Rádaynak július 4-én.119
BLev. Molnár 206.
A fenyegetőzést maga sem gondolhatta azonban komolyan, legalábbis erre utal az, hogy a számba beválogatott anyagot hamarosan mégis elküldte: „Nem kétlem, kezéhez vette már Nagysád a’ IIIdik Negyedünket, mellyet Pestre menő Collegámra Szolgáry Úrra bíztam vólt. Hirtelen esett el-menetele, ’s azért Levelet sem függeszthettem a’ Nyalábhoz.”120
Batsányi Rádaynak, 1789. július 18. (BLev. Molnár 207.)
A Toldalék azonban még nem volt cenzúráztatva sem, így nem is küldhette el. Ráday augusztus 1-jén arról számolt be Kazinczynak, hogy két ív elkészült,121
KazLev. I. 404.
szeptember 1-jén pedig a Toldalékkal kiegészített teljes szám nyomtatásának befejezéséről ír: „Uri levelét tegnapi Postán vettem: az mi az abban accludalt fordittást illeti, azt valóságos gyönyörűséggel olvastam, és nagyon sajnálom, hogy az a’ harmadik Negyedben már bé nem mehet, mert ezen Negyed nem tsak egészben ki nyomtatódott már, hanem éppen tiz nyomtatott Arkust foglalt el. A valóságos Museumnak Negyedgye, nem foglal ugyan többet el ött árkusnál, de az hozzá adatott Toldalék maga ött árkus. E’ szerént már az Ur fordittásának tsak a’ Negyedik Negyedbe esik jöni.”122
KazLev. I. 449.
 Ez a fordítás a Szemira és Szemin, ami végül nem itt, hanem az Orpheus I. kötetének 3. számában jelent meg.123
Orpheus 104–106.
Kazinczy ezt augusztus folyamán küldte el Rádaynak,124
A keltezetlen levelet, melyhez csatolva volt, Váczy János 1788-ra tette (142. sz., KazLev. I. 205.), de a korabeli levélváltások alapján bizonyosan állítható az 1789. augusztusi keletkezési idő. Ráday augusztus 1-jei levelében számol be Kazinczynak a Museum folyamatban lévő nyomtatásáról, Kazinczy erre reagál a jelen levélben a küldött fordítás iránti kéréssel („a’ Méltóságos Báró az éppen nyomtatás alatt lévő 3dik darabba belé iktattatni méltóztasson”). Ugyanakkor Kazinczy Arankának augusztus 13-án már mint tényt írja meg, hogy a Szemira és Szemin a 3. számban lesz olvasható (KazLev. I. 422.). Ráday szeptember 1-jei levele pedig a jelen keltezetlen Kazinczy-levélre válaszol.
kihagyván Batsányit (vagy legalábbis nem utal arra, hogy megbeszélte volna vele a fordítás pótlólagos beiktatását). Ekkorra ugyanis már kivált a szerkesztésből, s Földivel és Horváth Ádámmal folytatott korabeli levelezése tele van Batsányi elleni panaszokkal. Valójában egyikük sem tudja, mi is kerül bele a számba a korábban adott írásokból: „A’ Museum 3dik darabjába én 3. darabot adtam, Horváth Ádám is adott valamit; de mit vesznek bé a’ Tagok, mit nem, nem tudom, minekutánna én közzűlök ki-léptem.”125
Kazinczy Rádaynak, 1789. május 9. (KazLev. I. 348–349.)
Végül egy Horatius- és egy Klopstock-fordítás jelent meg tőle, Horváth és Földi viszont teljesen kimaradtak. Ráday a többször emlegetett Zrínyi-átirattal, egy Horatius-óda fordításának két változatával és egy vallásos énekkel szerepelt a számban.126
Ráday Kazinczynak, 1789. március 31. (KazLev. I. 311–312.)
Kimaradtak az előzőből ideutalt s még májusban is tervezett Anakreón-fordítások,127
Ráday Kazinczynak, 1789. május 18. (KazLev. I. 366.)
a Batsányi által kért prozódiai tanulmány pedig nem készült el.128
Batsányi Rádaynak, 1789. május 9. és június 9. (BLev. Molnár 91., 92.)
A végbement változtatások egy részének körülményeiről nincs információnk, azok a kézirat Pestre küldése után történhettek.

A negyedik szám (1790. március)

A harmadik és negyedik szám összeállítása időben összeért, a harmadik anyagának Pestre küldése után nem sokkal írta Batsányi Rádaynak: „Siessen Trattner Uram a’ nyomtatással, mert vagyon már-is majd egy nyalábra való gyűjteményünk. Nagysád fordíttásai Anakreonból és Horatiusból, és Zrínyi’ 3dik Eneke az utólsó Negyedbe fognak jönni. Úgy szintén Kazintzy Úr’ Klopstockja-is Apropos! nékem úgy tetszik, hogy a’ Messiás’ fordíttása nem elég méltósággal van találva. Félek, azt ne mondgyák majd Nyelvünkről, hogy elégtelensége okozta. Nem vólna-e szabad Nagysád’ bölts ítéletét eziránt meg-tudnom? –”129
Batsányi Rádaynak, 1789. július 18. (BLev. Molnár 208.)
Az említett művek közül a Zrínyi eposzából készült átirat és az Anakreón-fordítások valóban itt jelentek meg, de a Horatius-fordítás és Kazinczy Messiás-fordítása a 3. számban volt benne.
 A negyedik szám kéziratának Pestre küldése azonban még jó fél évet váratott magára. Az utolsó lapon szereplő felhívás keltezése 1789. decemberi (248.), s Ráday azt írja Kazinczynak 1789. december 12-én, hogy „Kassárúl még eddig sem küldötték meg az utolsó Negyed darabjait; mit gondol iránta Batsányi Uram, nem tudhatom, és az halladást Trattner se tudgya, mire véllye; holott Pesten azt mondotta Batsányi Uram, hogy már az ahoz szánt darabok bőven kezénél vannak. Említette itt ugyan ő Kegyelme, hogy talám Trattner helyett más Typographust választ; de tsak ugyan illendő lett vólna, ha tsak az első Tomustis egy Typographussal ki nyomtattatni”.130
KazLev. I. 515.
Batsányi december 24-i válaszában pár napon belül ígéri a küldemény útnak indítását,131
Batsányi Rádaynak, 1789. december 24. (BLev. Németh 197–198.)
január elején kelt (pontosan nem datált) levelében pedig azt írja, hogy „A’ Museum’ utólsó negyedét már a’ múlt héten útra indítottuk, sőt talán már kezéhez-is érkezett Nagyságodnak”.132
Batsányi Rádaynak, 1790. január eleje (BLev. Németh 199.)
Kazinczy január 5-én írott levelében semmi biztosat nem tud mondani Rádaynak,133
„Batsányinak jelentettem a’ Méltóságos Báró izenetét. Eggy szót sem felelt reá. Talám azzal azt akarta mondani, hogy hozzá semmi közöm. E’ szerint el-inditotta é a’ Museum 4dik darabját, nem tudom. Én áldom azt az órát, a’ mellyben tőlle el-váltam.” (KazLev. XXIII. 23.)
január 25-én viszont Arankával már azt közli, hogy sajtó alatt van a negyedik szám.134
KazLev. II. 15–16.
Ráday Kazinczynak 1790. február 18-án és 24-én ugyancsak megerősíti a nyomtatás tényét.135
KazLev. II. 35–38., 40–44.
A megjelenés pontos idejéről nem ismerünk adatokat, de a március valószínűsíthető, mert február végén még nyomtatták, április elején pedig Batsányi már az új kötet első darabjáról szól, meg sem említve a még Pesten készült előző számot.136
Batsányi Rádaynak, 1790. április 9. (BLev. Molnár 208.)

Az ötödik szám (1790. június)

Batsányi Rádaytól 1790. április 9-én kiadandó darabokat kért az új számba, majd május 7-én már az időközben Ráday által megígért Zrínyi-átirat V. énekét sürgeti, mert, mint mondja, megismételve az áprilisi levélben írottakat, „minek-előtte Diaetára el-mennék, ki akarnám az Első Negyedet nyomtatni.”137
Batsányi Rádaynak, 1790. május 7. (BLev. Molnár 209.)
A kék borítón közölt tudósítás májusi keltezésű (I. 488.), a cenzori engedély május 17-én kelt.138
BJÖM. I. 304.
Június 9-én már küldi is a Zrínyi kinyomtatott példányát; az egész szám még nincsen kész, de napokon belül reméli a nyomtatás befejezését.139
Batsányi Rádaynak, 1790. június 9. (BLev. Molnár 209.)
Július 2-án viszont már azt írja: „Reménylyük el-jutott már Nagyságodhoz a’ Museum IIik Kötetének Első Negyede.”140
Batsányi Rádaynak, 179[0]. július 2. (BLev. Molnár 214–215.) A kiadásban hibás (1796-os) dátum szerepel.
A küldött nyomtatvány nem érkezett el Rádayhoz, de július 23-án Batsányi már arról számol be, hogy 17 példányt küldött neki Baróti Szabó Dáviddal.141
Batsányi Rádaynak, 1790. július 23. (BLev. Molnár 210.)

A hatodik szám (1792. január)

Ezt követően másfél éves szünet következett, noha 1791 elején, mint azt Rádaynak írja, már lényegében készen állott a szám: „Még a’ Muzeum II-dik Kötetének 2-dik Negyede nem jött-ki. Készen hever nállam, ’s a’ költséget várja. Oly szép darabokból álló Negyedünk, mint ez, még nintsen. Eleget vagyok rajta, hogy költséget talállyak reá.”142
Batsányi Rádaynak, keltezetlen (BLev. Molnár 82.). Mivel ebben a levélben emlegeti Aranka György egy munkáját, amit átdolgozva a Museumba vár, s ezt a munkát Batsányi Arankától 1791. január 6-i levelében kérte (BLev. Toldy 237–238.), így a jelen keltezetlen levél nem íródhatott korábban, mint 1791. január 6. Ugyanakkor e levélre (a Museum kiadása körüli tervekre) szövegszerűen is visszautal március 17-i levelében, és reagál Ráday időközben megküldött Zrínyi-átdolgozására, ezért a jelen keltezetlen levelet március 17. előttre kell tennük. Március 24-én azonban újabb levelet ír Rádaynak, nem várván be annak az egy héttel korábbi levélre adandó válaszát. Ennek oka az volt, hogy kézhez vette Ráday március 5-én kelt levelét, amelyben az Batsányi február 18-i levelére válaszol. Tartalmi mozzanatok alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy az itt tárgyalt keltezetlen levél azonos a február 18-i levéllel.
Ebben az időszakban Batsányi a postai terjesztés engedélyeztetését végezte. Az engedély 1791. augusztusi megszerzését és a Tudósíttás októberi kiadását követően kerülhetett sor a II. kötet második számának nyomtatására, amit egy október 24-i levél tanúsága szerint december elején szándékozott elkezdeni.143
Batsányi Rádaynak, 1791. október 24. (BLev. Molnár 212.)
A kék borítón közölt tudósítás is decemberi keltezésű (I. 489.). A munka azonban csak 1792 januárjában fejeződhetett be, február 2-án ugyanis e szavakkal küldött példányt Rádaynak: „Imhol vagyon, Méltóságos Gróf Úr! a’ M. Museumnak két első Negyede”.144
Batsányi Rádaynak, 1792. február 2. (BLev. Molnár 212.)
Kazinczy ezután nem sokkal, február 13-án szintén említette a lapszám elkészültét.145
„Gyönyörködve olvastam a’ Museum utolsó darabját.” (KazLev. II. 248–250.)

A hetedik szám (1792. május)

Batsányi, mikor az előző számot küldte Rádaynak, egyben kérte, adjon közlésre új darabokat.146
Batsányi Rádaynak, 1792. február 2. (BLev. Molnár 212.)
Ráday (nem ismert) levelére válaszolva pedig így írt április 2-án: „Örömmel olvastam a’ többek között azt-is, hogy valamelly dissertatiótskákat szándékozik ki-dolgozni Nagyságod, a’ Magyar Nyelvnek mívelésére nézve. Szeretném, ha a’ harmadik Negyedbe eggyet bé-tehetnénk. Nem méltóztatnék-e Nagyságod mennél előbb el-készitteni? –”147
Batsányi Rádaynak, 1792. április 2. (BLev. Molnár 213.)
Ezek szerint tehát ekkor a szám még szerkesztés alatt állott, június 1-jén azonban már 13 példányt küldött Rádaynak, igaz, bekötetlenül, ami arra utal, hogy a nyomtatást nemrég fejezték be.148
Batsányi Rádaynak, 1792. június 1. (BLev. Molnár 214.)
E levélben egyúttal sajnálkozását fejezte ki, hogy a várt értekezés nem készült el, továbbá hogy Ráday Horatius-fordítása későn érkezett. A nála lévő kéziratokat Ráday kérésre visszaküldte. Rádaynak nem jelent meg közleménye sem ebben, sem az utolsó számban.

A nyolcadik szám (1792. december)

A Magyar Hírmondó 1792. november 9-i számában megjelent tudósítás így fogalmaz a II. kötet utolsó számának várható megjelenésére nézve: „Az ide-való Magyar Társaság’ Museuma érdemes Olvasóinak tartozó tisztelettel jelentetik: hogy az e’ folyó esztendőre járó, és még hátra lévő Utólsó Negyed a’ jövő Decemberben fog közre botsáttatni.”149
BJÖM. II. 267.
A szám kék borítóján olvasható tudósítás (I. 492.) pedig a szerkesztő hosszas utazásaival (Batsányi Bécsben tartózkodott) menti a megjelenés késedelmességét; ezt Batsányi Kassára való visszaérkezte után, decemberben írhatta, hiszen itt már olyan utalás olvasható, amely leginkább Sáros vármegye december 1-jén kelt feljelentésére vonatkoztatható.150
BJÖM. I. 303.
Biztosan annyi tudható, hogy Batsányi Arankának 1793. február 10-én megírja: „A Museumot januárius elején általadtam a postatisztségnek. Nem kétlem tehát hogy már elérkeztek az oda járó nyomtatványok.”151
BLev. Toldy 251–252. Január 25-én Sahlhaussen cenzor a helytartótanácshoz írott felterjesztéséhez csatolja a számot (BJÖM. II. 536.).
Mindebből arra következtethetünk, hogy a nyomtatás egészében, vagy legalábbis túlnyomó részben elkészült 1792 decemberében, s csak a szétküldés maradt januárra.

KORTÁRS FOGADTATÁS

A Magyar Museum visszhangja a levelezésekben

A legrészletesebb képet a Magyar Museum kortársi fogadtatásáról Ráday Gedeon erdélyi levelezőpartnereinek megnyilatkozásaiból kaphatjuk. Ráday különös gondot fordított arra, hogy a hozzáérkező véleményeket összegyűjtse és eljuttassa a szerkesztőkhöz. Még az első szám megjelenése előtt elküldte a Bé-vezetés szövegét Zilahi Sámuel marosvásárhelyi professzornak, hogy az ő és más erdélyi tudósok véleményét kérje arról.152
Ráday Kazinczynak, 1789. március 1. (KazLev. I. 293.)
Aranka György részletesen leírta megjegyzéseit Zilahinak (1789. január 10-én), aki továbbküldte azokat Rádaynak, ő pedig Kazinczynak – így maradtak ránk.153
Ráday erről 1789. február 19-i levelében számol be Kazinczynak (KazLev. I. 277–280.), majd március 1-jén elküldi másolatban Aranka levelét is (KazLev. I. 293–295.; Zilahi levelét, amelyhez eredetileg mellékelve volt Aranka levele l. KazLev. II. 42–43., de ez a besorolás téves, az 1789. február 19-i levél melléklete lehetett, más korabeli levélről nincs tudomásunk, és a szövegösszefüggések alapján ellentmondás mentesen idesorolható).
Aranka pontokba szedve tekinti át a Bé-vezetés mindazon szavait, kifejezéseit, fordulatait, amelyeket Erdélyben másként mondanak, hangsúlyozva azonban, hogy az eltéréseket nem tartja hibának. A Bé-vezetés egészét igen kedvezően ítéli meg, mint írja: „Illyen jelentő Levél után nagy reménységem vagyon a’ Magyar Museumról.”154
KazLev. I. 297.
A szövegezést – nem ismervén a szerzőt – Kazinczynak tulajdonítja. Kazinczy azonban Rádaynak írott március 14-i válaszlevelében igen élesen elhatárolódik a Bé-vezetéstől, s utal Batsányival való vitájára, igazat adva Aranka egyik megjegyzésének.155
„Az Aranyka Ur levelét örömmel sőt gyönyörködve olvastam, nem azért hogy személyemet illette a’ magasztalás, mert Aranyka Úr úgy is igazságtalan állításban vagyon, azt tartván hogy a’ Bé-Vezetés (a’ szerint leg-alább a’ mint le-nyomtattatott) az én Munkám: hanem azért mert egyenességgel mondja-ki ítéletét; és – hogy jegyzéseiben az én ítélletemmel tőkélletesen meg-eggyez. Mondottam én Batsányinak előre, hogy nem jó a’ Ne gondoljunk erre: de nem bírtam véle, annyival inkább állításomat hosszasan sürgetni áltatván is, ne hogy azt tartsa hogy sajnállom azt hogy Bévezetésemet öszve bontotta, ’s nem hagyván követ köven, materiálémból új Bé-Vezetést épített.” (KazLev. I. 300–303.)
Batsányi Rádayhoz ugyanekkortájt írott levelében szintén örömmel fogadja Aranka elismerő véleményét, a megjegyzések némelyikének jogosságát is elismervén.156
Batsányi Rádaynak, [1789. március 1. és 19. között] (BLev. Molnár 83., keltezetlenül)
 Ráday Kazinczyhoz szóló, 1789. augusztus 3-i levelében idézi Zilahi Sámuel egy másik levelét is, amelyet az már a második szám vétele után írt neki, s amelyben kifejti, hogy „nékem sokkal inkább tettzik a’ Második Negyed, mint az első. Itt másokis illyen formán itélnek. És ha az ezután kibotsátandó Negyedek annyival haladják fellyül egymást, mint ez a’ második az elsött: nagy reménységünk van hozzá, hogy azon Társaságnak érdemes Tagjai fel tett czéljokat hamar el-érik.”157
KazLev. I. 404.
Egyúttal száz példányt kér, amelyeknek terjesztését magára vállalja. Aranka György immár közvetlenül Rádaynak címzett levelében szintén kevesli az Erdélybe eljutott példányokat, s Zilahihoz hasonlóan vélekedik az első két számról, Benkő Ferenc pedig arról számol be, hogy a nála lévő harminc példányból tízet eladott, másik tízet Nagyenyedre küldött, de a vevők drágállják a számokat.158
KazLev. II. 40–44. Itt írja, hogy Batsányinak is elküldte, de ez utóbbi nem maradt fenn.
 A pesti literátor körökben kiváltott közvetlen visszhangot illetően kevés adatunk van, Földi János számol be arról 1789. augusztus 25-én, hogy „mikor Horányihoz a’ néki ajándékozott Museumot el-vittem, szinte ott valának Dugonits, és Koppi, ’s mindnyájan neki esének egyszerre ez idegen Névnek: Museum.”159
KazLev. I. 440–447. Horányi példánya ma is fellelhető a budapesti piarista könyvtárban (Homor Ferenc szíves közlése).
Horváth Ádám ismerősei pedig a lapban megjelent kritika kapcsán a recenzálás hasznát vonják kétségbe,160
Horváth Kazinczynak, 1789. július 18. (KazLev. I. 398–399.)
igaz, egy bizonyos Lengyel Antal viszont éppen az említett recenzióval ért egyet.161
Horváth Kazinczynak, 1790. február 18. (KazLev. II. 35–38.)
Általában azonban inkább az elismerés hangjai dominálnak: „Sok méltóságokkal vagyok együtt tsak nem mindennap, hol itt, hol Füredenn; a’ kik látták Múseumtokat, ditsérik szándéktokat, sőt sokan, kik ismerik veletek való barátságomat, nyilván is kérnek, hogy írjak nektek, hogy meg ne szűnjetek.”162
Horváth Kazinczynak, 1789. július 18. (KazLev. I. 398–399.)
A társaságból való kiválásuk után Kazinczy, Földi, Horváth, illetve majd Ráday is folyamatosan figyelemmel kísérik az újonnan megjelenő lapszámokat,163
Kazinczy Horváthnak, 1789. szeptember 19. (KazLev. I. 469.); Földi Kazinczynak, 1789. november 17. (KazLev. I. 503–506.); Kazinczy Rádaynak, 1792. február 13. (KazLev. II. 248–250.).
s Batsányi iránti ellenszenvüket félretéve bíráló megjegyzéseik mellett az elismerés hangjait sem fojtják el.164
„Gyönyörködve olvastam a’ Museum utolsó darabját. Gyönyörködve különösen a’ Mezei dalt Jacobi után. Virág Urnak Jeremiádéját; Szabó Dávidnak jambusait a Hóldhoz; Verseginek Barátságát, ’s Szabó László Urnak historiai töredékét. – Örvendek annak is, hogy P. Weszprémi Urnak dissertatióit fel-vették. Batsányi Urnak levele Forgács Miklóshoz sok jó és hellyes tanácsot foglal magában. […] De ugyan mi javasolhatta a’ Gróf Gvadányi nyomorúltt két epigrammájának felvételét? – Verseginek e’ darabja: A’ régi Asszony zsembes… nevettséget indított mind azok előtt, a’ kik olvasták.” (KazLev. II. 248–250.)

A Magyar Museum a hírlapokban és folyóiratokban

A Magyar Museumról számos cikk jelent meg a korabeli hírlapokban is, ezek azonban többnyire tudósítások, s jobbára csak információkat közölnek a folyóiratról (legfeljebb a hazafiságot dicsőítik), gyakran egyszerűen megismétlik a Museum tájékoztató szövegeit. Mindazonáltal talán nem felesleges itt felsorolnunk ezek lelőhelyeit (az esetleges újabb kiadáséval együtt), mert így együtt nem találhatóak meg sehol.165
Közlésüktől részben terjedelmi okokból tekintettünk el; a legfontosabbak olvashatóak új kiadásban, legtöbbjük a Batsányi kritikai kiadásban (l. BJÖM. II. 253–269.).
 – Magyar Kurir (Bécs), 1788. szeptember 20. és Magyar Hírmondó (Pozsony), 1788. szeptember 24., 76. szám, 652.166
Magyar Hírmondó, kiad. Kókay György, Bp., 1981, 452–453.
Azonos szövegű tudósításban jelentik a kassai társaság megalakulását, a magyar nyelv pallérozására szólítván fel.
 – Magyar Múzsa (Bécs, a Magyar Kurir melléklapja), 1789. március 28., 99.
Jelenti a Museum 2. számának elkészültét.
 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1789. december 10., I. 593–597.
A Tudományi Jelentés többek között ismerteti a kassai magyar társaságot és közli Batsányi Koporsó Írás című versét.
 – Orpheus I. kötet, 1. szám (1790. február)167
Orpheus 36.
A Literátori tudósítások végén hírt ad arról, hogy a Museumnak már három száma megjelent, s különösen Erdélyben nagy kedvességgel fogadták.
 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1790. április 27., II. 542.
A kapható új könyvek listáján szerepel a Magyar Museum.
 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1790. július 9., III. 32.
Szinte szó szerint megismétli (idézőjelben) a II. kötet 1. számának borítólapján található Tudósíttás négy pontját.
 – Ephemerides Budenses, 1790. szeptember 28., 50. szám, 462.
Ugyancsak az említett Tudósíttással kapcsolatos.168
Vö. BJÖM. II. 533.
 – Orpheus I. kötet 3. szám (1790. augusztus, szeptember)169
Orpheus 132–135.
Többször utal a lap közleményeire és a Rájnissal folytatott vitára.
 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1791. március 29., IV. 380–381.170
BJÖM. II. 254.
A Novák István cenzor haláláról való megemlékezést követően tájékoztat (feltehetően a szerkesztő Batsányi), hogy a folyóiratot a továbbiakban postán tervezi terjeszteni.
 – Ephemerides Budenses, 1791. június 24., 48. szám, 402.
A postai terjesztésről ad hírt.171
Vö. BJÖM. II. 533.
 – Ephemerides Budenses, 1791. október 14., 31. szám, 239.
A Tudósíttást ismerteti.172
Vö. BJÖM. II. 536.
 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1791. október 21., V. 525–528.
A Tudósíttás pontokba szedett részét közli szó szerint, idézőjelben.
 – Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1791. október 25., V. 542–543.
A Tudósíttásnak a terjesztésre vonatkozó információit foglalja össze szabad idézetekkel.
 – Magyar Hírmondó (Bécs), 1792. november 9., 712.173
BJÖM. II. 267.
A közlemény valószínűleg Batsányitól származik, s a II. kötet 4. számának késedelmét igyekszik magyarázni.
 – Magyar Hírmondó (Bécs), 1793. március 1., 289–290.
A II. kötet 4. számának borítólapján olvasható Tudósítás alapján készült.
 – Magyar Hírmondó (Bécs), 1793. augusztus 2., Toldalék, 179–180.174
BJÖM. II. 269.
Batsányi közleménye a lap kiadásának félbehagyásáról.

Feljelentés és vizsgálat

A folyóirat megszűnését nem az érdektelenség okozta. Sőt, azt lehet mondani, hogy a kor viszonyaihoz képest igen nagyszámú előfizetője volt (a lista mintegy 320 nevet tartalmaz), s tudjuk, hogy a II. kötet 1. számából nyomtatott 800 példányból két és fél év múltán, 1793 tavaszán csak 75 volt már meg, s közben másfél évig nem is terjesztették. A literátorok lényegében általános elismeréssel fogadták a lapot, s a politizáló vármegyei közvélemény egy része is kedvezően ítélte meg, amennyire a ránk maradt adatokból ez kikövetkeztethető. Egy másik része azonban nem nézte jó szemmel a Magyar Museum szellemiségét és irányultságát, mint Batsányi írja a viharfelhők gyülekezése idején, 1792 decemberében: „Vagynak – fájdalom! – vagynak e’ munkának ellenzőji-is. Sajnállyuk, – de nem tehetünk rólla. Lehetetlen, és nem is akarunk, mindennek tetszeni.” (I. 493.) Végül is az ellenzők bizonyultak erősebbnek. A Magyar Museum és a Batsányi elleni vizsgálatok története részletesen fel van dolgozva a szakirodalomban, így most itt csak összefoglaljuk az eseményeket, mintegy naplószerűen.175
A legalaposabb áttekintést a vonatkozó szövegek közlésével együtt a Batsányi kritikai kiadás köteteiben találhatjuk (BJÖM. I. 302–310., 355–371.; II. 541–599.). A felhasznált levéltári anyag jelzeteit (Országos Levéltár) az eligazodás megkönnyítése érdekében az alábbiakban megadjuk:
1. Összeütközés Sahlhaussen cenzorral az 1791-es Tudósíttás kapcsán:
Htt. Fond C 60. Dep. Rev. Libr. 1792. Fons 23. pos 1.
2. A Magyar Museum II. kötet 1. számának kapcsán tett feljelentés vizsgálata:
Htt. Fond C 60. Dep. Rev. Libr. 1793. Fons 6. pos 1–24.
Vertr. A. 40. fasc. (Mentőírás a nádorhoz, mellékletekkel)
O 225 Vertrauliche Akten Fasc. 52., 39. köteg
Magyar Kancellária 1793/2626., 1793/3419., 1793/7993., 1793/8909.
3. A Levél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz kapcsán zajlott vizsgálat és az állásvesztés:
Htt. Fond C 60. Dep. Rev. Libr. 1793. Fons 2. pos 48.; Fons 56. pos 1.
Htt. Fond C 60. Dep. Rev. Libr. 1794. Fons 2. pos 113.; Fons 2. pos 191–192.
O 225 Vertrauliche Akten Fasc. 40.
Magyar Kancellária 1793/13481, 1793/14389., 1794/7064.
4. A Martinovics-per iratai (vö. erre nézve Benda II. 175–185., 224–230., 329–332., 572–618.).
O 225 Vertrauliche Akten Fasc. 48.
 1792. december 1. Sáros vármegye közgyűlése Péchy József főszolgabíró előterjesztésére feljelenti a helytartótanácsnál a Magyar Museum II. kötet 1. számát, annak lázító tartalmú közleményei, különösen A’ Frantzia-Országi változásokra című vers miatt.176
L. Mályuszné 111., kivonat.
A helytartótanács 1793. január 15-én továbbítja a számot Rietaller Mátyás budai cenzornak megvizsgálásra. Batsányi február 10-én Arankának így számol be az ellene indított vizsgálatról: „egy nagy pápistaságáról ismeretes eltótosított vármegye, mint veszedelmes könyvet denunciálta, és eltiltását kérte a királytól”.177
BLev. Toldy 251–252.
 1793. február 13. Rietaller elkészíti jelentését, amelyben több közleménnyel szemben is súlyos kifogásait hangoztatja (Serkentő válasz, A’ Teremtésről, A’ Magyar Országi tudományoknak fő gyülekezetihez, A’ Frantzia-Országi változásokra, T. N. Aba-Új Vármegye’ öröm-ünnepén). Mindezek alapján a kérdéses szám példányainak elkobzására, valamint a nyomtatási engedélyt kiadó cenzor és a nyomdász megbüntetésére tesz javaslatot.178
A jelentést magyar fordításban l. Mályuszné 111–117.
A helytartótanács a jelentés alapján február 19-én felterjesztést készített a kancelláriának, s ugyanezen a napon levelet küldött Kassa város magisztrátusának, melyben elrendelte a kérdéses szám példányainak elkobzását.
 1793. március 14. A kancellária jóváhagyta a helytartótanács felterjesztését, s Batsányi felelősségre vonását kezdeményezte. A királyi jóváhagyás után április 1-jén ilyen értelmű rendelkezést küldött a kancellária a helytartótanácsnak.
 1793. március 19. Batsányi levele Aranka Györgynek: „A mí munkánknak különösen nagy és dühös ellenségei vannak, és arra vivék a dolgot, hogy a II-dik kötetnek első negyedét, mely már ezelőtt 3 esztendővel került világosságra – eltiltani s confiscálni készűlnek. Örömest arra akarnák vinni, hogy majd ezután az egész munkát s institutumot elronthassák. Azonban hatalmas védelmezői vannak a fels. királyi Helytartótanácsnál. Személyem ellen különösen agyarkodnak, s minden módot elkövetnek, hogy árthassanak.”179
BLev. Toldy 253.
 1793. április 5. Batsányi nyilatkozatot ír és ad át Kassa város két követének, akik az elkobzás végrehajtása céljából ugyanaznap felkeresték.180
L. Kemény Lajos: Batsányi János Kassa város tanácsához a Magyar Múzsa [!] elkobzása ügyében, in Magyar Könyvszemle 1914., 72–73. (latinul), Mályuszné 118. (magyar fordításban); az események leírása Batsányi Mentőírása elején, BJÖM. II. 283. (németül) és 542. (magyar fordításban).
Ebben megtagadja a még nála fellelhető 75 példány átadását. A kassai magisztrátus április 8-án jelenti a helytartótanácsnak a történteket.
 1793. április 15. Batsányi kérvényt ír a nádorhoz, amelyben az elkobzási rendelet visszavonását kívánja elérni.181
L. BJÖM. II. 283–296. (németül) és 542–551. (magyar fordításban).
Ebben hivatkozik a kérdéses szám szabályszerű cenzúráztatására, amely 1790. május 7-én történt; az 1791. április 5-én beadott és kedvezően elbírált kérvényre a postai terjesztés iránt, melyhez mellékelte a kérdéses számot; védi megbírált verseit és határozottan kiáll a sajtószabadság mellett.
 1793. április 17. A helytartótanács az időközben megérkezett kancelláriai rendelet és az elkobzás sikertelenségéről tudósító kassai magisztrátusi jelentés alapján utasította Abaúj vármegyét az elkobzás végrehajtására és vizsgálat lefolytatására.
 1793. május 6. Batsányi levele Aranka Györgynek: „A múlt napokban egy apologiát készítettem a nádor-ispányhoz; mert denunciálva vagyok a Museummal. a … lígája itt nagy és hatalmas. El akarja rontani institutumunkat; különösen pedig engem nem szenvedhet. Nem tudom mi foganatja lészen mentőírásomnak, melyben mindazáltal nem annyira magam’ igyekeztem kimenteni vádjaik alól, mintsem hazámnak egy tetemes szolgálatot tenni. Az udvar is parancsolatot küldött már a consiliumra irántam, mert a felség előtt is gyanússá akartak tenni. A hazának főbb emberei azonban a Little Consiliumnál mind mellettem vannak. Ha tehát kárt szenvedek, vagy valamely szerencsétlenség ér: az a veszedelmes … czimbora fogja cselekedni, mely a mostani időkhöz képpest hatalmassá tudta magát tenni a fejedelmi udvarok előtt. Az én apologiám 5 árkusra megy columnaliter német nyelven. Valaha nyomtatásban is ki fog jőni. Látni fogja akkor a világ, hogy én nem voltam rossz hazafi. Nemzetem java mellett akkor szólottam, mikor mások hallgattak, tudván, hogy az igaz embernek nincs nagy szerencséje. […] A Museum alunni fog amíg az ügyemnek vége nem lesz. Talán nem is fogom többé folytathatni.”182
BLev. Toldy 256.
 1793. június 12. Batsányi nyilatkozatot ír Abaúj vármegyéhez, amelyben ismét összefoglalja álláspontját az ügyben.183
Ld. Mályuszné 119–120.
Ebből kiderül az is, hogy a helytartótanácsi rendeletet végrehajtva a vármegye zárolta a kérdéses számot, erre utal Kazinczy is egyik levelében.184
KazLev. II. 303.
Az ugyanezen a napon tartott tárgyaláson a vármegye határozottan kiállt Batsányi mellett, s ilyen értelmű jelentést küldött a helytartótanácshoz. Nyilván nem független ettől az esettől a két nappal korábbi közgyűlési határozat a sajtószabadság védelmében, amely Schlözer folyóiratában nyomtatásban is megjelent.185
L. BJÖM. II. 404–406. (latinul), 627–629. (magyar fordításban).
 1793. július 2. A helytartótanács a vármegyei jelentés alapján a nyomozás megszüntetését javasolta a kancelláriának. A kancellária július 25-én tárgyalta az ügyet Lányi József tanácsosnak a helytartótanácsétól eltérő szellemű, állásvesztést javasló előterjesztése alapján.186
L. BJÖM. I. 309.
A királyi döntést a kancellária augusztus 16-án írta meg a helytartótanácsnak, az pedig szeptember 6-án értesítette a vármegyét a nyomozás megszüntetéséről. A vármegye időközben (augusztus 29-én) előléptetésre terjesztette fel Batsányit.
 1793. augusztus 2. Batsányi jelentést tesz közzé a Magyar Hírmondóban: „Bizonyos okokra és tekéntetekre nézve – egynehány holnapok előtt arra határoztam vólt meg magamat: hogy a’ nevezett munkának további folytatását eggy ideig el-halasszam.”187
BJÖM. II. 269.
A halasztás aztán véglegesnek bizonyult.

 Batsányi meghurcoltatásának azonban ezzel nem szakadt vége, mert a vizsgálat lezárultával szinte egy időben újabb összeütközésbe került Sahlhaussen Móric cenzorral a Levél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz kiadása kapcsán, s ennek a vizsgálatnak az eredményeképpen hivatalvesztésre ítéltetett. A Magyar Museum korábban vizsgált számának és Batsányi abban található költeményeinek az ügye e második eljárásban is előkerült és súlyosbító körülményként vették figyelembe. A Martinovics-per során aztán ismételten felrótták neki ezt, s újra védekezni kényszerült e téren is.188
L. Mentőírását BJÖM. II. 301–305. (latinul), 559–562. (magyar fordításban), vö. minderre Labádi Gergely tanulmányát (Nomen captivi et status: Joannes Batsányi, auctor et poeta, in klasszikus – magyar – irodalom – történet, szerk. Dajkó Pál és Labádi Gergely, Szeged, 2003, 269–306.).
Copyright © 2011-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2011-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó