(1737–1817) „a’ Maros Vásárhelyi Itélő-szék Bírája” (HV.) már az első szám megjelenése előtt kapcsolatba került a folyóirattal: a Bé-vezetésnek Ráday Gedeon által Erdélybe küldött példányáról hosszú levelet írt, ami aztán eljutott a szerkesztőkhöz. Ezt követően 1789 nyarán kapcsolatba lépett Kazinczyval, hosszú leveleket váltottak nyelvi, irodalmi kérdésekről, barátságukat elmélyítette az is, hogy kiderült, mindketten szabadkőművesek. A Magyar Museumba szánt versei Kazinczyn keresztül jutottak el Batsányihoz, aki aztán maga is közeli kapcsolatba került Arankával, számos levelet váltottak egymással.
(1742–1806) testőríró, költő, Orczy Lőrinc és Ányos Pál közeli barátja, levelezőtársa. Batsányi e körben ismerkedett meg műveivel, s a szövegekhez is ezen az úton juthatott.
(1743–1809), Bessenyei György bátyja, előbb a királyi testőrség tagja, majd 1773-tól a hadsereg kapitánya, Milton eposzának fordítója (Elveszett és újra visszanyert paraditsom Milton által, Kassa, 1796) (életéről és munkásságáról újabban l. Szilágyi Ferenc összefoglalását, kiadatlan dokumentumokkal: Barátok Jean Jacques-ban s Apollóban. Az ismeretlen Bessenyei Sándor, in It 1991., 331–361.).
(1735–1809) testőríró, fordító. Batsányi és Báróczi kapcsolatáról nem rendelkezünk számottevő ismeretekkel, levelezésük nem maradt fenn (kivéve a lapban közölt töredéket). Más adatokból annyit tudunk, hogy Batsányi Osszián-fordítása bírálatára és egy Milton-kiadás megszerzésére kérte Báróczit, a Magyar Mu-seum¬ban sokszor történik hivatkozás Báróczi műveire, A’ védelmeztetett magyar nyelvről Batsányi ismertetést is közöl. Az 1795 utáni időszakról töredékes, közvetett forrásból származó információink vannak (vö. erről BJÖM. I. 393–396.).
(1769–1796) a pesti központi papi szemináriumban tanult 1787-től annak 1790-es feloszlatásáig, ezt követően visszakerült az egri szemináriumba. Először levélben jelentkezett Kazinczynál, négy verset küldve közlésre (l. Földi levelét Kazinczynak, 1790. szeptember 17., KazLev. II. 105., vö. még PEml., KazMűv. I. 302.), amelyek meg is jelentek. Hamar Kazinczy kedveltjévé vált, különösen az elégiák írásában vélte tehetségesnek, valamint heroidák írására biztatta (KazLev. II. 125., 189.).
(1768–1845) „Esztergom Megyebeli Kis Pap” (HV.), a pozsonyi papi szemináriumban működött irodalmi társaság tagja, Kazinczy e körben ismerkedett meg vele, mikor 1789-ben meglátogatta őket (vö. PEml., KazMűv. I. 318.). Dömét Kazinczy Daykával együtt emlegette, az elégia műfajában tartotta mindkettőjüket kivételes tehetségnek (vö. KazLev. II. 125., 189.).
(1755–1801) 1788-ig a pesti egyetem orvosi karán tanult, kapcsolatba került Ráday Gedeonnal, s rajta keresztül a Magyar Museum korrektora lett. Ekkortól kezdett levelezni Kazinczyval. 1789 legelején Szatmárnémetibe került orvosnak, 1791 decemberétől a hajdúkerület főorvosa lett Hadházon, mindeközben literátori tevékenysége is folyamatos volt. Nézeteltérései támadtak Batsányival, együtt tervezte Kazinczyval az újonnan kiadandó lapot, majd verseit is Kazinczynak küldte közlésre.
(1725–1801), nyugalmazott tábornok, versszerző. Batsányi Aranka Györgynek írott, 1791. január 6-i levelében számol be Gvadányival történt megismerkedéséről, és arról, hogy két hetet együtt töltöttek Pozsonyban. Itt ígért verseket Gvadányi a Museumba, amit utóbb el is küldött (hogy csak annyit küldött-e, amennyi megjelent, avagy többet, nem tudjuk).
(1760–1820) a Hunniás sikere révén a kor neves szerzőjének számított. Kazinczyval való kapcsolata 1788 körül kezdődik, s az 1780-as, 1790-es évek fordulóján rendkívül intenzív. Szoros barátság alakul ki közöttük, Kazinczy vezeti be Horváthot a szabadkőművesek közé. Batsányival való kapcsolata viszont kezdettől feszült, számos kérdésben nem értenek egyet. Kazinczy kiválását követően ő is azonnal szakít Batsányival.
(1748–1809), pálos szerzetes, majd világi pap, Bessenyei körének tagja, számos episztola szerzője és címzettje. Batsányi a Magyar Museumot a második kötettől kezdődően nem kis mértékben a hajdani pesti pálosok kapcsolatrendszerét felhasználva szervezte újra. Kreskayval is levelezésben volt, annak egy 1789. augusztus 1-jei levelét közölte a folyóirat hasábjain. Ezen kívül egy 1790. április 9-i levélben esik szó Kreskay meg nem nevezett műveiről, amelyeket közlésre küldött Batsányinak.
gróf (1732–1791) nem folytatott irodalmi tevékenységet, orátorként sem maradtak utána nyomtatott beszédek ezen kívül. Hogy mi módon került Batsányihoz a szöveg, nem ismeretes.
(1728–1804) szepesi kanonok, a Magyar Könyv-Ház kivonatoló folyóirat szerkesztő-írója, számos hitvédelmi mű szerzője. Kazinczy Molnár Jánossal levelezésben volt, kapott is tőle verseket már 1787-ben (egy augusztus 7-i levélhez csatoltan, KazLev. I. 141–143.), utóbb ezeket adta ki az Orpheusban (136., 185.). Molnár némileg csalódottan vette tudomásul, hogy nem kapott helyet az első számban: „Ha az első Szakaszból (vagy-is inkáb, holott oda palota illik) ha az első Szobájából ki-maradtam, reménylem, meg-nyilik másodszor a’ pitvar.” (Molnár János Kazinczynak, 1788. május 10., KazLev. I. 177.) Kazinczy Rádaynak írott későbbi leveléből megtudjuk, hogy ennek egyik oka az volt, hogy névtelenséget kért: „Kánonok Molnárnak egynehány darabjait egyenessen visszavetettük, azt kívánván, hogy neve titokban maradjon. Ő néki bibéje vólt; mert Szerdahelyi meg-bántotta, ’s már most fél” (Kazinczy Rádaynak, 1789. január 3., KazLev. I. 247.). A másik, s talán nyomósabb ok azonban az lehetett, hogy rossznak tartották a verseket, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy Kazinczy több levelében megírja: Molnár költeményeit csak gúnyból adta ki az Orpheusban (l. Rádaynak 1791. december 15., KazLev. II. 230.; Döbrenteinek, 1815. augusztus 29. KazLev. XIII. 120.).
(1718–1789) elsősorban mint mecénás vett részt a Magyar Museum előkészítésében, s csak néhány írása jelent meg ott. Kazinczy is jól ismerte, noha nem volt vele olyan szoros kapcsolatban, mint Batsányi, akinek Orczy Lőrinc fő támogatója volt. Az Orczy családdal való kapcsolatnak a folyóiratban is számos nyomát találhatjuk (köztük Batsányi különféle alkalmi verseit).
(1767– 1821) költő, nevelő a Festetics családnál, a bécsi Magyar Hírmondó körének tagja, így kerülhetett kapcsolatba Batsányival is. Kapcsolatuk ezen kezdeti időszakáról nincsenek részletes ismereteink.
(1713–1792) a korabeli magyar literátorok, közöttük is különösképpen Batsányi és Kazinczy pártfogója, a Magyar Museum és az Orpheus támogatója. Régi és újabban írott művei e folyóiratokban jelentek meg (illetve még néhány darab a Magyar Musában), amelyek nem kerültek ezekben kinyomtatásra, legnagyobbrészt el is vesztek az utókor számára. Kazinczyval és Batsányival való kapcsolata részleteiben ismert, műveinek sorsa levelezésükből pontosan nyomon követhető. Rejtőzködésére jellemzőek álnevei, amelyek esetenkénti megválasztására is gondosan ügyelt.
(1741–1812) az 1780-as évek végén és az 1790-es évek elején Győrben tanított. A prozódiai harcban Baróti Szabó Dávid vitapartnere volt, s szembekerült Batsányival is, aki a Magyar Museum I. kötete 3. számához csatolt Toldalékban válaszolt Rájnisnak, Baróti helyett. Kazinczy és Rájnis így a literátori belharcokban egy oldalon találták magukat (vö. KazLev. II. 145–151.), noha irodalmi műveltségük és ízlésük egyébként igen eltérő volt.
(1742–1833) volt piarista, 1778 és 1791 között a kassai nemzeti rajziskola tanára, itt kerül kapcsolatba Kazinczyval és Batsányival, de Révai is „Kedves Barátomnak”-nak nevezi (1788. április 2., KazLev. I. 171.). 1788-ban bepanaszolják tanítását, a panaszt Kazinczy vizsgálja ki, mint tankerületi felügyelő, s mindenben felmenti őt (vö. ifj. Kemény Lajos: Simai Kristóf életéhez, in ItK 1895., 216–218.). Mint iskolai színjátékok szerzője, számos vígjátékot adott ki az 1780-as, 1790-es évek fordulóján (Váratlan vendég, Igazházi, Gyapai Márton, Zsugori, Házi orvosság), melyek közül többet elő is adtak.
(1767–1795) nagyváradi tanító, majd nagybányai tanár, utóbb hivatalnok Pesten. Kazinczy segítségével jutott álláshoz Nagybányán, s az irodalmi életbe való beavatást is Ka¬zin¬czy ismeretsége jelentette számára. Szentjóbi utóbb eltávolodott Kazinczytól, inkább Batsányihoz kötődött. Batsányi Szentjóbihoz írta egyik nevezetes episztoláját, a kufsteini fogság idején pedig több versében is megemlékezik fiatal barátja haláláról.
(1742–1824), jezsuita szerzetes, majd a rend feloszlatása után világi pap, az 1780-as 1790-es évek fordulóján Kassán működött, 1788–1793 között öt latin nyelvű könyvet adott itt ki különböző tárgyakban (pl. hitvédelem, földleírás), Kazinczy pedig beszámol egy szabadkőművesek ellen írott, de a bécsi udvar érdekeit is sértő, ezért betiltott röpiratáról (Igaz Hazafi, Kassa, 1794; l. Kazinczy Rumy Károly Györgynek, 1809. november 30., KazLev. VII. 114.). Kazinczy és Batsányi leveleiben többször előfordul a neve, de csak az említés szintjén (pl. „Szuhányi Ferencz kassai Ex¬je¬sui¬tá¬nak”, Kazinczy Horváthnak, 1789. szeptember 18.).
(1750–1815) író, fordító, a Sokféle című folyóirat (1791–1808) szerkesztője. Batsányi 1791. március 17-én arról számol be Rádaynak, hogy „új Társunk támadt azaz, ollyan Hazafi Társ, a’ ki gyarapíttani akarja Gyűjteményünket a’ maga’ mun¬kájival. Ez egy Nyitra Vármegyei főldes Úr, Sándor István.” (BLev. Molnár 210–211.) Az új társ azonban mindössze egyetlen négysorossal jelent meg a lap hasábjain.
(1738–1796) ugocsai főispán, a református egyház egyik fő világi támogatója (F. Csanak Dóra: Két korszak határán. Teleki József a hagyományőrző és a felvilágosult gondolkodó, Bp., 1983). Kazinczy ifjúkorától kapcsolatban állt vele, többször megemlékezik erről a Pályám emlékezetében is. Irodalmi tevékenységéről kritikusan vélekedett, de elismerte kezdeményező szerepét (pl. a Gessner-fordítás előszavában). Batsányi ugyancsak élvezte Teleki gróf támogatását és figyelmét, első Osszián-fordítását pl. bírálatra elküldte neki (a megítélése kedvező volt), s a későbbiekben is van nyoma a kapcsolatnak. Teleki verseit Aranka György és Ráday Gedeon közvetítette a Museum szerkesztői számára.
(1757–1822) volt pálos szerzetes, majd világi pap, a Magyar Museum kiadásának időszakában Budán élt, korrektora is volt a folyóiratnak. Kazinczy nem volt közelebbi kapcsolatban vele, Batsányi viszont, miként a pálosokkal általában, vele is szorosan együttműködött, különösen a második kötettől kezdve. Verseghynek több nagyobb fordítása jelent meg a lapban, folytatásokban, kiadott dalaihoz kották társultak.
(1754–1830) a pálos rend tagja, 1780–1794 között Székesfehérvárott tanár. Első nyomtatott verse a Magyar Museum hasábjain látott napvilágot, ekkor Batsányival volt szoros kapcsolatban, de Kazinczyval való későbbi barátságának kezdetei is erre az időszakra nyúlnak vissza, ekkor kezdtek levelezni, s versei megjelentek az Orpheusban.
(1723–1799), korának neves orvosa volt, Debrecenben élt, Földi János lett a veje. Számos orvosi munkája mellett igen nevezetes volt a magyar orvosok életrajzait tartalmazó munkája: Succincta Medicorum Hungariae et Transylvaniae biogra¬phia (I–IV. kötet, Lipcse és Bécs, 1774–87). Pályája vége felé különféle történeti stúdiumokat is művelt, a Magyar Museumban megjelent értekezései ezek közé tartoznak.
(1756–1784) pálos szerzetes, műveinek kiadását Batsányi hirdette meg az első számban közzétett tanulmányszerű felhívásában. Horváth Ádám, aki közeli barátja volt Ányosnak, hosszasan levelezett Batsányival Ányos verseinek összegyűjtéséről, s a levélváltásokról Kazinczynak is beszámolt (KazLev. I. 283–290.). Batsányi a nála lévő anyagból több Ányos-verset is kiadott a folyóirat hasábjain, a gyűjteményes kötet majd 1798-ban jelent meg Bécsben.