„Kölcsey hymnusa ugyan sem eredeténél, sem tartalmánál fogva nem tartozik a szorosan vett templomi énekek közé, és mint ilyen, egyházi jóváhagyásban nem is részesült: tényleg mégis Magyarország számos kath. templomában – nem ugyan az isteni tisztelet alatt, hanem annak végeztével – már évtizedek óta éneklik egyes hazafias ünnepségek alkalmával, anélkül, hogy a püspökök ez ellen felszólaltak volna. Ezen jelenségeknek történeti háttere van. Mindenki tudja, hogy néhány évtized előtt hazánkban a honfiúi érzelmek nyilvános kifejezése annyira volt megnehezítve, hogy jóformán csak az egyházi élet szűk terére volt korlátozva. Ezen időben kezdték Kölcseynek hymnusát a templomokban énekelni, mert máshol nem igen énekelhették. [...] Ámde tagadhatatlan tény, hogy Kölcsey hymnusát úgy magasztos tartalmával, mint az említettem történelmi körülménynél, és az ezen alapuló szokásnál fogva most már bizonyos felsőbb nymbus övedzi a magyar nép szemében, mely ma azt általában honfiúi szent érzelmeinek kiváltságos kifejezőként tekinti.” (Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, I. 1. b., Szabadka-Szt. Teréz, vegyes iratok, 1736-1866. A levél tartalma alapján 1888. után keletkezhetett.)